Korábban már több topikon is szóba került az oszmán hadsereg felépítése, csatái stb.
Fogjuk most össze az ezzel kapcsolatos kérdéseket, véleményeket egy topikba.
Törökellenes küzdelmek során feltehetően igen. Viszont pl. 1545-ben több mint 2000 spanyol katona küzdött Álvaro de Sande vezetése alatt Trencsén vármegyében a helyi oligarchák (Kosztka János, Podmaniczky Rafael) ellen. Az ő létszámuk pl. nagyobb, mint a legjobban feltárt Bernardo de Aldana 1400 katonája. Elszórt adatok szerint a 30-as, 40-es években több száz spanyol katona állomásozott a Balaton és Duna közötti jelentősebb várakban, ill. Fehérváron is. Sajnos az 1550 előtti évek hadszervezetéről nagyon kevés levéltári forrás maradt fenn.
Ismereteim szerint spanyolok a legnagyobb számban a XVI. században a Várháborúk időszakában (1550-es évek) harcoltak várostromokban. (Castaldo, Bernardo de Aldana). Nyílt ütközetekben való szereplésükről nincsen fejemben létszám adat.
Abban a korban illetve a körábbi évszázadokból a mórokkal folytatott várháborúk kapcsán nekik volt legnagyobb tapasztalatuk a keleti harcmodorral szembeni küzdelmekben.
A magyar történetírás általánosságban elmarasztalja, becsmérli szerepüket a várfeladások miatt. Én azért nem gondolom, hogy ez az általánosítás jogos lenne, tudok rá ellenpéldákat.
Tkp. igazad van: a várnai és a második rigómezei csata jelentőségét aligha lehet elhanyagolni, ez már nekem is feltűnt a saját hozzászólásomban.
Ettől függetlenül az 1456 Nándorfehérvár - 1526 Mohács - 1596 Mezőkeresztes továbbra is megállja a maga helyét a 70 éves szabályos időközökkel.
Bár már korábban is hangsúlyoztam, hogy nem akarom ezt a 70 éves ismétkődést misztifikálni.
Egyébként, ha a várnai és a 2. rigómezei csaták eredményeit is figyelembe vesszük, plusz a mások által említett eszéki (1537) és pesti (1541) csatákat, akkor még sokkal rosszabb a keresztény csapatok "mérlege" a török ellen.:(((
De a jelentős csaták megítélése mintha egy picit szubjektív lenne, és pont erre a hetven éves izére lenne optimalizálva.
Mosz csak úgy első blikkre a várnai, meg a második rigómezei csata jut eszembe. Amelyek sem éretükben, sem jelentőségükben nem voltak kisebbek a korábban említett csatáknál.
A Hunyadiak korában, de még Mohácsnál is a török hadsereg "klasszikus" feállása a mezei csatákban az volt, hogy középen a janicsárhadtest, a két szárnyon meg a ruméliai és az anatóliai hadtest.
Jól sejtem, hogy ez a ruméliai és anatóliai hadtest a lovassági hadosztályokat, mindenekelőtt a szpáhikat és dzsebeliket foglalta magában?
Igenis tudok játszani a játékkal. Általéába osztrákkal, porosszal vagyok vagy szássszal. Ezekkel gyözni szoktam. A törökök valahogy nem állnak a kezemre, lehet hogy azé mert nem szeretem ökket. Mi az a rush taktika?
Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem, és Pálffy Miklós javaslatára Miksa további előrenyomulást rendelt el.-irod. Végre egy tisztességes erdélyji fejedelem, aki nem a bugyogossakhoz dörgölödzött, hanem a kereszttény oldalon harcolt.
Bár távol áll tőlem a számmisztika, de megfigyeltétek, hogy nekünk magyaroknak durván hetven évenként osztott ki a sors egy-egy nagy csatát a törökök ellen.
1396: Nikápoly - keresztény vereség
(60 év)
1456: Nándorfehérvár - keresztény győzelem
(70 év)
1526: Mohács - keresztény vereség
(70 év)
1596: Mezőkeresztes - keresztény vereség
(68 év)
1664: Szentgotthárd - keresztény győzelem
Utána a felszabadító háború miatt már felgyorsultak az események...
Egyébként a 70 év a Bibliában általában a szenvedéssel hozható összefüggésbe.:(((
Mohács kissé már lerágott csontnak tűnik (olvassátok csak el a Mit vesztettünk Mohácsnál? topikot, ha nagyon sok időtök van:o)), ehhez képest Mezőkeresztesről csak nagyon kevés szó esik pl. a magyar középiskolai, gimnáziumi törikönyvekben.
Egy kis hiánypótlás egy Bigel nevű fórumozó tollából:
"Mezőkeresztes ma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van. 1596. október 26-28-án vívták meg ezt a nagy csatát az oszmán és a szövetséges keresztény hadak. A szövetségeseket Miksa főherceg vezette.A létszámuk 58-59 ezer fő lehetett, 100 ágyúval. A törökök III. Mehmed szultán vezetésével mintegy 50 ezer regulális, és kb. ugyanennyi irregulális katona, 170 ágyúval. Miksa a törököket előcsalogatta az állásukból ,majd Schwarzemberg támadott,és visszaszorította az előre törő török csapatokat. Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem, és Pálffy Miklós javaslatára Miksa további előrenyomulást rendelt el.A szövetségesek egészen a török táborig jutottak(a zászló nekünk állt)de jó szokásukhoz híven zsákmányolni kezdtek. A janicsárok, és a ruméliai csapatok azonban helytálltak, és ellentámadásuk a fosztogatókat érte,és megfordították a csata kimenetelét. A szövetségesek egy része megfutott,azonban a másik része megtartotta a keresztény tábort,és rendezetten visszavonult. A csata a fegyelmezetlen szövetségesek miatt veszett el,ill. ők nyerték meg a törököknek.Megint a janicsárok fegyelmezettsége volt a döntő. Nem vagyok benne biztos, de úgy tudom, hogy a szultán is elhagyta a csatateret,és később mondták meg neki, hogy győzött.(De ez nem biztos, lehet ,hogy tévedek) A csatát egyébként sokan leírták már.Mindenki a másikra fogta a kudarcot. Egy biztos, hogy nagy lehetőséget szalasztottak el a keresztények. "
Ezeket már én fűzöm hozzá:
A keresztények vesztesége kb. 5-6 ezer fő volt, az oszmanliké nagyságrendileg ugyanennyi lehetett, talán egy kicsivel több.
Érdekes, hogy a Mohács óta eltelt 70 esztendőben haditechnikában és hadvezetésben többet fejlődtek a nyugatiak, mint az oszmánok, ez mégis kevésnek bizonyult a nagy létszámú és jól szervezett, fegyelmezett oszmánokkal szemben.
Idris Bostan: A szultáni ágyúöntő műhelyben (Tophâne-i Âmire) folyó tevékenység a 16. század elején AETAS 2003/2. Ágoston Gábor: Oszmán monstrumlövegek: valóban szétváltak az európai és az oszmán tüzérség fejlõdésének útjai? Keletkutatás (1992): 11-19. Ágoston Gábor: Európa és az oszmán tüzérség, História 1994/8. Ágoston Gábor: Párhuzamok és eltérések az oszmán és az európai tüzérség 15-17. századi fejlõdése között. Történelmi Szemle 34.3-4 (1992): 173-198. Gábor Ágoston: Guns for the Sultan: Military Power and the Weapons Industry in the Ottoman Empire. Cambridge : Cambridge University Press, 2005. Gábor Ágoston: Ottoman Artillery and European Military Technology in the Fifteenth to Seventeenth Centuries. Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae 47.1-2 (1994): 15-48. Gábor Ágoston: Gunpowder for the Sultan’s Army: New Sources on the Supply of Gunpowder to the Ottoman Army in the Hungarian Campaigns of the Sixteenth and Seventeenth Centuries. Turcica 25 (1993): 75-96.
Az előző gondolatmenetet folytatva nekem az a meglátásom, hogy a XVI. században az egész oszmán hadsereg elsősorban a várostromokra (és az ellenség hátországát elpusztító lovasportyákra) "szakosodott" és nem annyira a nyílt mezei ütközetekre.
A magyarországi hadszíntéren pl. az egész XVI. században csak két igazán jelentős mezei csatára került sor: 1526-ban Mohács, 1596-ban pedig Mezőkeresztes mellett.
Igaz, hogy az oszmánok mindkettőt megnyerték, de Mohácsnál kb. háromszoros számbeli túlerőben voltak, Mezőkeresztesnél meg "rezgett nekik a léc".
1532-ben pedig Nagy Szulejmán szultán nem merte felvállalni, hogy hadserege nyílt csatában mérkőzzék meg a birodalmi és spanyol csapatokkal Bécs előtt.
Annak ellenére sem, hogy legkiválóbb udvari hadosztályait is magával vitte a hadjáratba és a teljes török hadi létszám meghaladta a 100 ezer főt.
"Tehát (elsősorban) a magyar hadszíntéren kifejtett tevékenységükre és a velük szemben álló magyarok tüzérekre lennék kíváncsi."
Erre vonatkozóan sajnos nem tudok Neked részletes és hiteles adatokkal szolgálni. De ha sok időd van, akkor olvasd el a már említett Györkös-féle honlapot, ott a törökök valamennyi XVI. századi magyarországi hadjáratáról részletes ismertetés van. Néha az embernek az az érzése, hogy túlságosan is részletes, aprólékos...
Más: szerintem Gárdonyi Egri csillagokja éppenséggel nem azt bizonyítja, hogy a török tüzérek képzettség tekintetében fölölmúlták volna az európaiakat. Sőt van a regényben egy olyan rész, amely szerint a magyar tüzérek jobban tudnak célozni az ágyúikkal, mint a topcsik. Persze nem tudom, hogy Gárdonyi mennyire tekinthető hiteles forrásnak.:)
A török tüzérség az ágyúk számát tekintve mindenféleképp fölülmúlta a magyar végvárak tüzérségét. A nagyobb várostromokhoz akár 100-150 ágyút is összevontak.
Sőt Nagy Szulejmán Bécs 1529. évi ostromára állítólag 300 löveget (!) vitt magával.
Igaz, hogy a visszaúton nagy részük odaveszett az esőzések miatt mocsártengerré változott Mosoni-síkságban:_)
Nekem úgy tűnik, hogy az oszmán tüzérség a XVI. században elsősorban a várostromokra, várfalak széttörésére "szakosodott". Óriási űrméretű, hatalmas ágyúik voltak, amik képesek voltak rést lőni a magyar várak falába, hogy a janicsárgyalogság a résen betörve gyalogrohammal foglalja el a várat.
A legnagyobb kaliberű ágyúk török nevei baljamez, sahintop és zarbuzán voltak.
Én úgy tudom, hogy a XVI. sz. elejétől kezdve a janicsárok egy része muskétásnak volt kiképezve. A következő században meg még inkább nőtt a lövészek aránya a lándzsásokhoz képest.
Bővebbet azonban csak akkor tudok mondani, ha kicsit jobban beleásom magam a témába.
Kiprobáltam a törököket a Kozákos számitogépes játékon. Nem egy nagy szám. Ott a gépbe nincs anyi alakulat, amennyit a Galgsadio itt fölsorolt. Gyalogos van háromféle: Könyügyalogos, akik piros mellényt és rövidujas inget hordanak, a fegyverük rövid kard vagy valami husángféle, Lándzsás (ottoman pikeman-nak irja a gép), zöld kabátot és csucsos süveget hordanak, lándzs a fegyverük, Janicsár (janissary), akinek már puskájuk is van. Elég alacsony a harcértékük pl. nekem a janicsárok mindig elfutnak az osztrákk gyalogosok elöl.
Lovast kétfélét ad be a program, az egyik az ún. Spakh, a másik meg tatár.
A Spakh az hosszu csikos köpenyt hord, a tatárnak piros sapkája van.
A tatárok gyorsak, de csatában gyöngéjk.
Végül is elég gyönge szerintem a gépbe a török hadsereg, engem pl. mindig megvertek az osztrákok, amikor a törökkel voltam.
Meglepő, hogy milyen sok lovassági alakulat volt a török hadseregben.
És Lenyűgöző a hadszervezet aprólékos kidolgozottsága is.
Valami miatt mégis hiányérzetem van: hiányzott a jól képzett, európai módra felszerelt és kiképzett gyalogság.
A lovasság nagy száma és tagoltsága pedig aligha pótolta ezt a hiányosságot.
Ez főleg a következő században, a XVII.-ben mutatkozott meg eléggé kínos vereségek sorozatán keresztül: Szentgotthárd, Kahlenberg, Párkány, Nagyharsány, Szalánkemén, Zenta.
A janicsárok felszereléséről és fegyverzetéről pl. hallhatnánk valami bővebbet ?
Pl. hogy milyen volt náluk a muskétások és pikások aránya, már ha volt egyáltalán ilyen megkülönböztetés?
Kedves Bagatur!
Az alábbiakban ismertetem a XVI. századi oszmán hadsereg zsoldos lovasságának a hadosztályait, főleg a Te kedvedért.
Meg kívánom jegyezni, hogy az alábbi fölsorolásban lévő létszámadatok Nagy Szulejmán korának végére vonatkoznak, ez alapján a zsoldos lovashadosztályok összlétszáma az 1560-as években 18-20 ezer fő körül alakult.
A zsoldos lovasság a hagyományos felosztás szerint hat hadosztályra oszlott:
1) Jobb oldali gureba (gureba-i-jemín)
2) Bal oldali gureba (gureba-i-jeszár)
3) Jobb oldali ulufedzsi (ulufedzsián-i-jemín)
4) Bal oldali ulufedzsi (ulufedzsián-i-jeszár)
5) Szilahdár
6) Szpáhi
Nézzük akkor a Györkös-honlapot:
GUREBA:
„idegen”. Reguláris, zsoldos, lovas sereg. Megkülönböztettek jobb és baloldaliakat. T. L.: R., K, K, Az O. B.: 424. o.; 428. o. 37. lj. Az utolsó volt a sorrendben. Az oszmán hadseregbe beállt arab és perzsa lovasokból szervezték meg (a szó jelentése: idegenek ,az arab garib (idegen) szó többes száma); ruházatuk sem volt egységes. Ők is a Szent Zászlótól jobbra (gureba-i-jemín, azaz jobbszárnyi gureba) és balra (gureba-i-jeszár, azaz balszárnyi gureba) voltak, de az ulufedzsik mellett. Összesen kb. ezer emberből állt ez az alakulat II. Szulejmán ideje alatt. Kis lovaik voltak. Forrás: K. G.: T. H. M.: Török Szavak Magyarázata „A janicsárok meg szolakok mellett, akik maguk is gyalogosok, van még egy csapat, a garíb-oké, azaz szegényeké, ami rendesen három-négyezer főt számlál.” C. de V.: T. U.: 436. o.
Zászlójuk: sötétvörös színű
ULUFEDZSI:
"fizetett, zsoldoskatona"; reguláris, zsoldos, lovas sereg. Megkülönböztettek jobb és baloldaliakat, de egy aga parancsnoksága alá tartoztak. T. L.: R., K, K, Az O. B.: 424. o.; 428. o. 37. lj. A harmadik volt a zsoldos lovas alakulatok között a katonai hierarchia sorrendjében. A hadjárat szent zászlajának két oldalán vonultak saját zászlóik alatt. A csatatéren is ilyenformán harcoltak a szpáhik és szilahdárok mellett. Speciális feladatuk volt a tábori rendőrségi szolgálat és a hadi pénztár őrizete volt. Szép lovú, pompás öltözetű katonák, kitűnő nyilazók. Kék bugyogót viseltek. 9 akcsét kapott egy ulufedzsi.
Forrásmegjelölés nélkül „…utánuk jönnek az ulufedzsi-k, akiknek a száma csaknem ezer, és ahogy a szpáhik, ők is éjjel-nappal az uralkodó körül őrködnek;…” C. de V.: T. U.: 436. o. Zászlójuk: – a jobb oldali csapaté: Zöld egyszínű zászló. (a hadtest neve: Ulufedzsián-i-jemín) – a bal oldali csapaté: Zöld színű, fehér csíkos zászló. ( a hadtest neve: Uludedzsián-i-jeszár) Parancsnokuk: ulufedzsi basiSZILAHDAR:1.reguláris, zsoldos, lovas alakulat. K-N. Gy.: Sz.: 81, 129. o. A szultán előtt az utat egyengették, ha az út járhatatlanná vált cölöpöket fektettek le rá, hidat építettek, stb. Őközülük választották ki azokat, akik a szultán és a nagyvezír előtt a lófarkakat vitték, és a vezetéklovakat is ők kísérték (itt sok lóról volt szó) utánuk. Bizonyos értelemben testőrségi feladatokat is elláttak. Csapatukat bölükökre osztották. Főparancsnokuk a szilahdár agaszi. Sokan szolgáltak a beglerbégek kapu khalkijában, mint az udvari tisztek egyike. De ezek a tisztek már leginkább csak fegyverhordozóként szolgálták a mir-i-miránt. ”…utánuk következnek a szilahdár-ok csapatai, akik kétezren vannak, és a Nagyúr lovait vezetik, hogy amikor kedve tartja, lovat válthasson, vagyis afféle lovászok;…” C. de V.: T. U.: 436. o. Zászlójuk: sárga színű
A tisztjeik állítólag pikkelypáncélt viseltek.
Forrás nélkül „Az is jól járt, aki a lovas szilahdárokhoz került, kiknek 17 akcse volt a napi zsoldjuk, mert a janicsárok csupán napi 5 akcsét kaptak zsold címén!” S. I.: Sz. és V.: 30. o. 2. fontos tisztségviselő. A szultán fegyverhordozója (!). A szultáni fegyvertár őre, aki a szultán kivonulása alkalmával annak jobbján ment.
SZIPAHI:
(perzsa: sipahi) jelentése lovas harcos, lovaskatona, de hadsereget is jelent.
1.(zsoldos): a legnagyobb szerep és megbecsülés nekik jutott a lovasok közt. A sík vidéken, gyakorlott könnyű lovasként felvették a versenyt a hasonló jellegű, gyors magyar huszárokkal minden hadművelet. Kiváltságuk volt, hogy csak a szultánnal együtt tartoztak háborúba menni és az mindig maga körül állomásoztatta őket. Az uralkodó jobb oldalán menetelhettek. Speciális feladatuk volt a szultáni szent zászló őrzése. "A janicsárokból válogatják a szpáhikat... Az egyiknek többje van a másiknak kevesebbje; ha vitéz cselekedeteket visz végbe, javítják a zsoldját. Sokuknak 12, 16, és 30 akcséjais van egy napra; ezt háromhavonként kapják kézhez. Különféle beosztásokba kerülnek, és ezekben addig maradnak, míg el nem következik a táborba szállás ideje. Amikor megindul a hadjárat mind hadba indulnak. Minél több zsákmányt ejtenek, minél több pénzt szereznek, annál jobb a dolguk. Egyikük sem szállhat hadba csatlós és málhásló nélkül; a málhásló viszi sátrát és élelmét. Zsoldjuk azonban csak egy lóra van. Minél több lovat szereznek és minél több foglyot ejtenek – akiknek aztán szolgálniuk kell őket – annál több szántóföldre tesznek szert, amelyeket a fogoly keresztényeknek kell megművelniük..."[1][2] A szpáhik 3 vagy 4 lovat és egy rabszolgát szoktak magukkal vinni a hadjáratokra. Ha szolgát vinne magával napi 2 akcsét kellene neki adnia, így viszont nem jönne ki a zsoldjából. Ha a körülmények nehézzé váltak sokan elszöktek a szultán szolgálatából. Ezt a helyzetet azzal igyekeztek javítani, hogy a nehéz hadjáratok idején megemelték a szpáhik juttatását. Pl. Tahmaszp sah elleni hadjárat idején 16 forintot és 2 kile lisztet adott a zsoldon felül minden szpáhinak. (960 akcse és 72 liter) Ezt a largitionesből vonták el a részükre. Sok szpáhi a szerájokban nevelkedett fiatalokból került az alakulathoz. A zsoldjukat az érdemeik és tetteik alapján állapítják meg. Sok szpáhiból vált főember. Egy zászlójuk alatt 2200-an állnak. Összlétszámuk 1526-ban 5088, 1567-ben 11 251 (zsoldkimutatások alapján).A jobb jövedelmi lehetőségek miatt a janicsárok igyekeztek átkerülni ebbe az alakulatba. Forrás nélkül A Szultáni Szerájból való kikerülésükről. C. de V.: T. U.: 430. o. A szpáhik „a táborban a szultáni sátrat őrzik” mégpedig egyszerre ötszázan, és az alvóknak is ott kell lenniük a közelben;…” C. de V.: T. U.: 436. o. „…a szolakok meg különösen büszkén feszítenek a tollbokrétájukkal, és igen szép rendben léptetnek a többi janicsár mellett.” C. de V.: T. U.: Zászlójuk: Vérvörös, egyszínű, motívum nélküli zászló.
Fegyverzetük: Fegyverzetük nagyon hasonló volt a magyar huszárokéhoz, de könnyű páncélt és sisakot is viseltek magukon, tehát jobban védettek voltak. Nagyrészt kézifegyverrel (szablyával, karddal és buzogánnyal) rendelkeztek, de puskások is akadtak köztük. Főparancsnokuk: Szipáhilar-agaszi
Ha már szóba kerültek az aszabok, idézzük Györkös Tibor honlapját (kiemelések vastaggal tőlem):
ASZAB:
1.az irreguláris gyalogság egyik hadosztálya. Nagy részben a parasztok soraiból kerültek ki tagjaik és általában nagyon könnyű fegyverzettel voltak ellátva. Csak a háború idejére gyűjtötték egybe, részben önkéntesekből, részben előre összeírt parasztokból. A háború időtartama alatt az állam fizette és élelmezte, befejeztével pedig elbocsátotta őket. Egyik fő feladatuk volt a várak védelme. Jellegzetes viseletük: piros süveget hordtak. Egyes szerzők szerint bőrsapkát. Hadjárat alatt két részre osztották őket. Az egyik részük a fősereg előtt és attól teljesen elvágva portyázott és fosztogatott – ebben a tekintetben is nagyon hasonlítottak az akindzsikhez –, míg a másik részük árkokat, sáncokat, aknákat ásott, hidakat épített, stb. Hadjárat után a szerencsésebbek a végvárakba kerültek helyőrségnek, vagy gályákra tengerészgyalogosnak, így reguláris, zsoldos katona lehetett belőlük. Ilyenkor abba az országba osztották be őket szolgálatra ahol születtek. Ezek úgy öltözködhettek, vagy úgy kellett öltözködniük, mint annak az országnak lakosai. Pl. Budán bőrrel prémezett kelme-sapkában jártak, egy kardot és puskát hordoztak fegyverül. Teljesen magyar módra öltözködtek. (Marsigli) Néha a török forrásokban „a gyors lábú”-aknak nevezték őket. Forrás nélkül. „Végül vannak még azab-ok, vagyis szabadok is, akik a törökök fiai, és úgy toborozzák őket, akár nálunk a katonákat, a háború végeztével pedig hazaengedik őket.” C. de V.: T. U.: 437. o. Esztergomban, 1543-ban az agák 20-22 akcsét, a legénység 6 akcsét, kapott. Cs. Cs.: E. H. K.: 103. o. 2. A tengerészgyalogság elnevezése is ez volt. T. L.: R, K, K, Az O. B.: 161. o. 22. lj.; 170. o.; 180. o. 16. lj.; 424. o.; 429. o. 44. lj. 3. Aszab szó jelentése: "nőtlen" vagy „szabad”.
1) A korszerű oszmán tüzérség megszervezése lényegében II. "Hódító" Mehemed (Fatih Mehmet) szultán nevéhez fűződik. Uralomra kerülésekor 1451-ben szembesült ugyanis Konstantinápoly bevételének problémájával, amihez pedig nagy hatékonyságú tüzérség kellett. Állítólag egy Orbán nevű renegát keresztény ágyúmester segített a szultánnak megszervezni az oszmán tüzérséget.
2) Az oszmán tüzérség tovább fejlődött I. Szelim (Javuz Selim) és I. "Nagy" Szulejmán (Kanuni Süleyman) szultánok alatt.
Érdekes például, hogy Szulejmán alatt a töröük hadak igazán nagy mezei csatába csak két alkalommal bocsátkoztak, egyszer 1526-ban Mohácsnál, egyszer meg valamikor később a perzsákkal, de számtalan sikeres várostromot vívtak.
3) "A magyarországi várharcokban félelmetes hírnév övezte az oszmán haderő - gyakorta keresztény zsoldosokból álló - tüzéreit, a topcsikat. "
1566-ban Szigetvár ostrománál egy Aliportug nevű portugál renegát irányította a várostrom műszakki feladatait.
4) "Ezt a helyzetet használta ki a gyalogság: a műszaki tevékenységre is kiképzett katonák átvágták a duzzasztógátakat, levezették a várat övező vízrendszert, vagy azon keresztül földtöltést építettek a falakig. A szárazárkokat földdel, rőzsekötegek behordásával feltöltötték. A védők magassági fölényének ellensúlyozása céljából földsáncokat - az oszmán források szerint: meteriszeket - emeltek. "
Az erre a feladatra is kiképzett félreguláris gyalogságot az ún. aszábok alkották.
"Ott kellene kezdeni kik voltak az oszmánok, honnan jöttek, hogyan kerültek jutottak ennyire magasra. "
Kedves Jenő!
Mind a szeldzsukok, mind az oszmánok ősi nomád magva a törökség oguz ágához tartozó türkmén (turkomán) törzsek közül kerültek ki.
Ezek a népek a mai Türkmenisztán félsivatagos-sivatagos pusztaságaiban élték kemény, igénytelen életüket, ahonnan a több hullámban rajzottak ki a Kr.u. XI-XIII. században.
Így kerültek többek között Irán északnyugati régióiba és Anatóliába.
A szeldzsukok nagy birodalmat hoztak létre, innen kezdve a történelmük nagy vonalakban ismert az írásos forrásokból.
Az oszmánok a saját hagyományaik szerint az oguz kayi törzs leszármazottai, akik igen későn, az 1200-as évek eleje, közepe felé kerültek Anatólia északnyugati részére, mint határőr-népesség.
1288 körül váltak önálló emírséggé a dinasztiaalapító I. Oszmán alatt, a szultáni címet csak valamivel később (1320 körül ?) vették föl.
Antropológiai értelemben egyébként már a beözönlő oguz türkménekben is csak alig-alig voltak mongoloid jellegek és később pedig fokozatosan beolvadtak Anatólia europid (döntően mediterrán és armenid) jellegű városlakó és földművelő népességébe.
