Én amúgy nagyon nem szeretem, amikor így összeverődnek a népek és közösen csaholnak valaki ellen. Sok ember eleve azt hiszi, hogy az a jó barátja, az szereti, aki így vele ugat mindig, amikor ő dühös valakire.
Sokan meg ezt cinikusan csinálják, hogy bevágódjanak.
Nem írtam nekik a viselt dolgaidrol, nyugi. Csak arról, hogy ha a szmajlizgatos fickó miatt hozták ezt a drasztikus döntést, akkor gondolják át még egyszer.
Ebből is látszik, hogy egy kicsit sem értesz a témához.
Én tudod mikor jöttem rá mi folyik?? Mikor már elment. Ez egy szép lassú folyamat, aminek a végén semmi onbizalma nincsen már a banralmazottnak, a baratoktol, csaladtol el van vágva, nincs olyan helyzetben, hogy bármit is felismerjen. Sokszor akkor sem ismeri fel, vagy be, amikor már rendszeresen verik.
Arra biztatni bárkit is, hogy jelentse fel a volt hazastarsat, meg elmondani hogyan szurhatna ki még jobban vele, az nem higgadt tanacsadas. Raadasul laikus emberek. Belegondol ott bárki, hogy a volt hazastarssal ott laknak a gyerekek, és az ő életüket, akik az ő gyerekei is, cseszi szét a folyamatos pereskedes, drill, vagy az otthonuk bizonytalansága.
A segitesnek más módjának kellene lenni, nem ennek.
Ez a hozzászólásod is ékes bizonyítéka annak, hogy szmájlizgatnod sem kéne ott. És ezt nem azért mondom, mert totálisan kizártnak tartom, hogy igazad van a nőt illetően, de ez így azért még elég távol áll egy tudományos igényű megfigyeléstől. És ha most elkezdenéd jobban kifejteni a dolgot, hogy érthetőbb legyen, akkor arra meg simán rá lehetne fogni azt, amit te fogsz rá a nőre: vagyis hogy csak menet közben találja ki a dolgokat. És természetesen az is elhamarkodott állítás lenne.:)
Lépj már túl ezen.
Kifogtál egy kicsit értékenyebb admint, van ilyen.
Az indexen is vannak érdekességek.
A stílusod néha elég nyers, simán lehet, hogy van, aki nehezen viseli.
De amúgy is, nem vagy benne egy femi csoportban, húúú, most mi lesz?
Komopyan ezt képzeled Gabikáról?
Hogy ő ilyeneket tenne?
Megzavarta az elméd az az disztópiás femi lázálom.
Gabika csak morog, de a neje így is többet kap, mint ami járna és erőszakról szó nincs.
Igaz, a stílus az kissé nyers...
Isten ovja a vilagot hogy a Gabika feleknek barmi hatalom legyen a kezukbe ... akkor jonne a Handmaids tale. Nok verve, eroszakolva, nulla jogokkal, mert ugy kell. Rossz napokon dontes is szuletne hogy a szajuk is legyen osszevarva, egy-ket szemet is kivenne.. Aldassek a gyumolcse :D
Valszeg mindkét csoportban van sok higgadt véleményezés, csak te a másikban azzal a prekoncepcióval látsz neki az olvasgatásnak és a ténykedésnek, hogy biztosan sérül az apa joga, meg egyoldalú a sztori meg ilyenek. Most elképzeltem, ahogy megtalálsz magadnak ott egy nőt, aki több hozzászólást írt már a történetéről és egészen konzisztens a sztorija, nem lóg ki sehol a lóláb, te meg segítően, minden szakértelmedet összeszedve hozzászólsz, hogy bocsánat, de nem gondolja-e, hogy ő is nyomós okot adott arra, hogy a férje azt üvöltötte neki késsel hadonászva, hogy kibelezlek, te utolsó rohadék kurva, aztán feldarabollak, és a különböző testrészeidet más és más helyeken fogom elásni.:))
Tinderes ismerkedes. Megint jott egy srac akinek elso kommentje ismerkedes gyanant a wanna fuck? volt
Nem nevettem ki, hanem megkerdeztem hogy amugy ez beszokott neki jonni? Irta hgy jah, neha, de miert? Irtam hogy mert szerintem gaz, nulla tisztelet es igy inditani egy parbeszedet-ismerkedest gaz, meg akkor is ha amugy csak konnyed dolgot akar az ember.
Erre felre vitte hogy miert, gaz a szex? Mondom nem, de most oszinten, igy ismerkedik eloben is? Mondjuk egy barban. Tetszik neked a lany, odamesz es megkerdezed "wanna fuck" ketlem. A szulei szarul neveltek.
Remelem valaszol.
Volt ezzel a fajta ismerkedessel kapcsolatban egy nagyon jo beszelgetesem a jokepu edzommel aki meglatogatott Maltan. O is mondta hogy ot elijeszti ha egy no kiirja a Tinderen hogy komoly kapcsolatot akar, mert tul nagy teher, de meg konnyedebb kapcsolatnal sem nyitna igy, sosem. Tobbre tiszteli ennel a not de meg magat is (mert az ilyen nyitas szvsz a sracrol allit ki szegenysegi bizonyitvanyt.
Mai naptól kezdve a bántalmazással kapcsolatos kérdéseket minden esetben zárt körben fogjuk megvitatni a téma érzékenysége miatt.
Ez azt jelenti, hogy a témában érkező kérdések a csoportban nem fognak megjelenni és a kérdezőkkel személyesen tartjuk a kapcsolatot.
kommentek:
- Sajnálom. Szerintem nagyon hasznosak voltal. Sok embernek erőt adthatnak mások anonim történetei, hogy felismerjék miben vannak, hogy lépjenej ki abból. 😢
- Kar lenne, jo prevencio. Egyebekben, mi fog bantalmazaskent elkonyvelesre jutni a csoportban? Inkabb a hataresetek az erdekesek, az “agyonverte” mindenki szamara vilagosnak tunik