Ki, mondta, hogy elő van írva, éppen az ellenkezőjét mondtam, nem racionális, mégis megveszik, persze nem céges autónak, mert a cégeknél még számít a racionalitás.
nalunk cegesnek is vesznek, a fonokok jo resze 5-ossel jar
ebben az a messzemenokig racionalis, hogy azzal kell motivalni oket, amivel lehet es ami meg belefer a legalitas hataraiba, tehat mondjuk thai kurvakkal nem, de BMW-vel siman
De, egy német céget biztosan tudok, a magyar vállalatuk ügyvezetője mindég mindég onnan veszi a 2 éves max 50 000-t futott bmw-t, ui. ott az első 3 vezetőnek tiltott 2 évesnél idősebb autót használni.
Mivel 10 ezerrel több Model 3 van kiszállítás alatt, az óceánokon való átkelés miatt, azokat le kellett gyártani, ki kellett fizetni, bevétel ,meg csak a következő negyedévben lesz belőlük, de ezt már elmondták korábban.
Ki, mondta, hogy elő van írva, éppen az ellenkezőjét mondtam, nem racionális, mégis megveszik, persze nem céges autónak, mert a cégeknél még számít a racionalitás.
Ha te valojaban ennyire setet vagy, akkor azert ... ha pedig csupan szerepjatek formajaban bohockocc, akkor meg azert nem kivanok veleg szobaallni. :-)
Egy jopofa AI rendszer, amely 36 orara igen megbizhatoan jelzi elöre, hogy mennyi energiat szallit egy szelpark. Jelenleg ~20%-os javulas erhetö el vele.
Using a neural network trained on widely available weather forecasts and historical turbine data, we configured the DeepMind system to predict wind power output 36 hours ahead of actual generation. Based on these predictions, our model recommends how to make optimal hourly delivery commitments to the power grid a full day in advance. This is important, because energy sources that can be scheduled (i.e. can deliver a set amount of electricity at a set time) are often more valuable to the grid.
Although we continue to refine our algorithm, our use of machine learning across our wind farms has produced positive results. To date, machine learning has boosted the value of our wind energy by roughly 20 percent, compared to the baseline scenario of no time-based commitments to the grid.
Olvass végig műszaki kérdésekben mikor elfogytak a kevés érvei, ki kezdett el anyázni?
A te műszaki "tudásodat" is jelzi a sok mínusz csak szólok.
(Mivel ez nem politikai fórum azért nem számít más fórumokon "elért" eredményeid. Siralmasak annyit láttam ,szerintem nem bennem van a hiba hanem benned.)
Szibériát még el fogják veszíteni, az a kínaiaké lesz.
Más világ lesz, felbomlik majd Kína is. Van olyan forgatókönyv, a szerb krízis idején volt téma, hogy a világháború után Kína kapja Alaszkát, Ausztráliát, Kanadát, Szibériáról nem esett szó. Az lenne a vége, a vesztésre álló orosz mellett beavatkozva úgy fordul meg a hadi szerencse mint az elsőben az usa belépésével, de valószínűleg az Uralig el is foglalnák. Megtartani nem tudnák, mert kinőné magát hamar egy helyi elit, mint Amerikában annak idején amikor jött a bosztoni tea. Így az orosz meg tudja tartani, hogy nincs népessége.
Autoskartyas hulyegyerek ervelnek azzal hogy legyorsulja. Te is olyan szellemi szinten vagy.
...és egyébként is, ha legyorsulja akkor meg a 400km hatótávolságából marad 40km.
Ez csúsztatás amikor a két dologgal, az erővel és a hatótávolsággal érvelnek egyszerre. De ha gyakran teszi próbára szerintem hamar kifekszik az akkumulátora is, ahogy a bmw se sokáig bírná ha nitroval lenne felspékelve.
Hüledezve emlékszünk vissza a 70-80 as évek Romániájára, amikor egy Dacia ára kb. ugyanannyi volt, mint egy 2 szobás, összkomfortos panellakásé.
Igen, aztán mikor hitel lenullázva, alap infrastrukturák megépítve, akkor paffffffffff.... forradalom.
Szóval az mással volt összefüggésben, nem akartak autóipart fejleszteni.
Az elektromos akkumulátoros úgy fog terjedni mint az olajos, akkor 100 év lesz ez is, nem 5 mint ezek a rangunok gondolják.
Na, most is el lehet dönteni, hogy Tesla legyen... vagy lakás? :-))))
Na várjál! Pl itt a közeli Kunágota községben ahol ismerős árulja a házát, ott kb fele üresen áll, az ő családi háza pl a legolcsóbb teslának 20% áért megvehető.
Na meg lényeges eltérés, hogy akkor a dácia és általában az olajos autó a semmivel szemben terjedt, de az akkumulátoros autó az nem, van mivel közlekedni nélküle is. A japán gazdasági kitörés se tudna ma megtörténni, ha annak a zaporozsec szintű bár szebb datsunnak ott lenne mint konkurrencia a 200 000-t futott 10 éves golf.
Azt hiszem nem jó emberekkel van körül véve, pedig tud pénzt csinálni, az biztos. Autót is rakétát is, de pénzt jobban, ahoz ért. Nem sikerül kontaktálni vele.
Az viszont érdekes, hogy a hülye villanyautóiról 100x több szó esik - mint pl. azokról a rakétáiról, amelyek Fehér Ház/Pentagon /NASA szinten is számottevő tételnek számítanak.
Igen, ez ilyen, amikor vízhajtású az se kazán ami akkora is lehetne mint a garázs ha vízzel fűti a házat, vagy erőmű, hajó, harckocsi stb... hanem autó, sőt, mindjárt személyautó. Arra szoktak hivatkozni mert abból kell olyan sok, hogy a nagy széria lecsökkenti a költségeket, de fals ez szerintem.