Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Akinek van kedve bővebben eszmecserézni a légfegyverén végrehajtott javításokkal, módosításokkal kapcsolatban, és nem szeretné megzavarni a mindent tudó bölcseket.
Az CZ200 és az S400 is gyárilag regulátor nélkülire van tervezve, remekül működnek nélküle. Az utólagos regulátorosítás szinte mindig hibához vezet, minden ismerősnél ezt láttam, én biztosan nem tennék bele. Mindkettő hobbi puska, pontosak, de nem versenyfegyverek. Használják versenyzésre, de az állíthatatlan tusa, a kényelmetlen betöltés és a kemény sütés miatt a komolyan versenyzők előbb-utóbb lecserélik. Kezdésnek jó, és ha valaki nem versenyzik komolyan akkor nem is muszáj lecserélni.
Én többször rendeltem az airguns.hu-ról, beszéltem is velük. Korrekt társaság. Még adtam is el fegyvert rajtuk keresztül. Van SPA SP1 pisztolyom. Érdekes szerkezet. Szerintem jól néz ki, hobbi szinten jó. Erős, de nem a legpontosabb. A szekrénytáras diabolos pisztolyoknál pontosabb, de nem céllövészetre találták ki. A gyári nyílt irányzékot nem lehet beállítani. Az első alá kell tenni 1-1,5 mm-es lemezt. Viszont red dottal sokkal jobb. 40 lövést érdemes leadni egy patronnal. Szerelgetni keveset és óvatosan, mert aluból van. Szerintem PCP-t akartál írni, mert PCA-ra nem tudom elképzelni hogyan lehetne. Nem látom értelmét az átalakításnak. A co2 patron tömítése a patron szájánál van, ezért nem egyszerű. Ami tuning érdemes lehet, a cső polírozása. Ha én olcsó PCP-ben gondolkoznék akkor kipróbálnám a Listone Viktort. Ha tényleg PCA, akkor Crosman 1377. Próbáltam, megéri az árát. De bele kell törődni, minden lövés előtt öt pumpálás. Kell rá venni szereléket és red dottal lőni. Viszont ha puska érdekel, ajánlom az SPA CR600W-t. Pontos, élvezetes vele lőni. 15 m-ről 1 cm szórást tud. Egyébként nem kell félni a co2-től. Nem drágább az üzemeltetése mint egy PCP-nek.
O gyűrűs tömítés beszerzése nem gond, csak méret kell.
Sziasztok! Nagyon kezdő légpuskás vagyok. Vettem egy gyönyörű Diana 75-öt. Pár hete használom. Igazán jó fegyver. Viszont nagyon piszkálja a fantáziám a PCP. A CZ 200 T -t nézegetem, mert újonnan sem drága, mindemellett alkalmasnak tűnik akár FT, vagy HFT versenyzésre is. Versenytársa lehet még a Air Arms s400-is. Érdemes e azonnal és új korába beszerelni egy regulátort? A Diana 75 sokáig nem lesz nálam, mert a fiamnak vettem, de még nem vitte el, így pusek nélkül maradok és azt nem szeretném :)
Sziasztok! Van egy Hammerli Hunter Force 900-as alsókaros légpuskám.Kb. 40 lőszer lett eddig kilőve vele.Tegnap betöltöttem,aztán nem lőttem ki,hanem próbáltam feszteleníteni.Amikor aztán újra felhúztam és ki akartam lőni,akkor fura hangja volt,mintha elengedte volna a levegőt,a lőszer benne maradt.Azóta lőttem vele még 2-3 alkalommal,de mintha a hangja is gyengébb volna.Tudtok segíteni,hogy mi lehet a gond?Előre is köszi!
Ismeri valaki az SPA S400 4,5mm-es PCA pisztolyt, ill. az SPA CP1 4,5mm-est? Utóbbit a Nimród-D. Muzler néven forgalmazza. Mennyire megbízhatóak, javíthatók? Tudtok-e szakembert, aki a CO2-estPCA-ra is átalakítja (kettős üzemmód)? Lehet-e javítani őket, ill. tömítéseket lehet-e kapni? Érdemes-e rendelni az Airguns.hu-róL? Mi a tapasztalatotok? A válaszokat előre is köszönöm.
Vettünk egy hammerli hunter force 750 -est, az árában adtak mellé egy ugyancsak Hammerli távcsövet, illetve ezt írták rá! Tud valaki tanácsot adni ennek a beállításában? Mi próbáltuk, de hiába tekerjük az oldalállító csavart, nem mentünk vele semmire sem. :-(
Nekem nincs HW-m, de az alap, hogy a dugattyút NEM fúrjuk meg a teljesítmény csökkentése érdekében! Elgáns és biztos módja a rugó vágása és megfelelő lapolása! De ha van benne plusz elfeszítés, akkor először azt vedd ki.
Akkor nekifekszunk es toljuk neki. Rendeltem exact exprest. Kivancsi vagyok masabb lesz-e. Ill. Miben masabb ez e tolteny.
Más. Most hetvegen bemerettem a puskam itt a helyi loteren, gondoltam jo lenne rola papir, hogy szabalyos. Hat nem jon ossze. 8.3j-os. Na bumm. Most akkor mi legyen? Szerintetek melyik jobb megoldas, levagni a rugobol vagy kifurni? Volt itt pro-kontra ervek. Szerintetek mi lenne a jo megoldas?
Én ezt azért kérdeztem,mert válltámasz állítás nélkül tuti,hogy a két testhelyzetben, másként "tekintesz be" a távcsőbe!Szerintem,ebből a betekintési különbségből(is) adódhat a találati problémád.
Lehet hogy hulyeseget irok, de nem allithato a valltamasz. A kitamasztas csak a puska ravasza elott 15 cm-rel van feltamasztva.
Lehet hogy a celt kell felemelni a puska magassagaba? Vagy suteskor lebillenik egy kicsit a rugas miatt? A kitamaszton 1cm vastag kemeny szivacs van. Emiatt bemozdulhat?
Van egy hw35-os puskam, jsb exact 0.547 lovedekkel lovok. Ha fekve adok le lovest a foldtol 40cm-t emelt lolapra, akkor jok a lovesek. Viszont ha allo helyzetbol lovok ugyan erre a lapra( foldtol 40cm) akkor viszont 1.5-2cm-rel alamennek a lovesek. Miert? Ja. Igen. Tavcsovel. 10 meteres tavon. Tamasztekbol. A tavcso azert kell, mert kozelre nem jol latok.
A légpuska "hasznos" távja 7,5J-s esetén 4,5 mm kaliberben 40m, max. 50m. Ezen a távon már számottevő esése van a lövedéknek, amit a célzásnál valamilyen formában kompenzálni kell, ez sok gyakorlással tanulható!
A "lézer" irányzék működési elve, a fénynyalábok sűrítése, egy pontban történő fókuszálása után egy lehetőség szerint egyetlen pont átmérőjű vonalban történő továbbítása. Ha ezzel akarsz célozni, akkor a távolság függvényében látni is kellene, valamint mivel egyenes vonalban terjed a "lézer" nyaláb és a lövedéknek meg esése is van, ezért minden távon más-más rátartással kell célozni. Akkor is ha még távcsövet is teszel a puskára. De ha van távcső, akkor nem kell "lézer" irányzék.