Keresés

Részletes keresés

Prof Creative Commons License 2009.10.26 0 0 202
Szia!

No, ez azért nem egészen így működik. Kérdés, hogy belemenjek-e a miértekbe.

Egyébként jog szerint te teszel ajánlatot, amelynek fő pontjait, úgymint biztosítási
összegek, illetve bizonyos körben a kockázatok, te határozod meg. Ezek alapján
lehet díjat kalkulálni.

Ha a biztosítási összeg 2 millió forint, és neked csupán egy 100 ezer forintos ágyad
és egy 150 ezer forintos szekrényed van, és ezek közül valami (biztosítási esemény
kapcsán) sérül vagy megsemmisül, a biztosító téríteni fogja azt a kárt, ami téged ért.
Ha a szekrény megsemmisül, 150 ezret, ha az ágy, 100 ezret. Ha az ágy pl.
javítható (tehát beázás miatt a kárpitozását ki kell cserélni), akkor a javítás költségeit.

Prof
Előzmény: Törölt nick (190)
Prof Creative Commons License 2009.10.26 0 0 201
Hali!

Nagyon egyszerűen: ha a biztosító bevállalt 10,1 millió ingatlanra vonatkozó biztosítási
összeget és a különös feltételekben a (gáz) robbanás szerepel biztosítási
eseményként, akkor totálkár esetén a teljes biztosítási összeget térítenie kell
(mínusz az, amit az új épületben fel lehet használni, pl. épen maradt fürdőkád stb.),
plusz azok a költségek, amelyeket a biztosító a szabályzatában elismer (de csak
ezek, lásd Laci-62 hozzászólását.

Az, hogy 10,1 milliós biztosítási összeg és totálkár esetén 1-2 milliót akar téríteni
röhej, erre kár több szót fecsérelni.

A biztosítási összeg és az újáépítés értékének differenciáját viszont szükségszerűen
nektek kell lenyelnetek.

A biztosítóváltás már nehezebb falat, arra csak azt tudom mondani, hogy keress
egy jó biztosítási alkuszt. Hogy kiderüljön az, hogy melyik jó, arra Laci-62 vagy akár én
tudunk jó ötleteket adni.

Prof
Előzmény: malévhoz,csak a hátszelesek kerülnek (187)
Prof Creative Commons License 2009.10.26 0 0 200
Hali!

Megoldható, hogy csak elemi károkra és/vagy csak az ingatlanban bekövetkező
károkra térítsen a biztosító. Úgyszintén kizárható a betöréses lopás mint kockázat,
ezzel lényegében a biztosítások legrosszabbul díjtételezett tételeit máris
kilőtted.

A biztosító elég jól tudja, hogy egy adott évben hány ház fog kiégni, hányat
dönt romba földrengés, árvíz vagy bármilyen más elemi kár vagy emberi tényező
(pl. kamion). A saját hasznán és adminisztrációs költségein túl pedig pontosan
annyi díjat szed be, amely ezekre a károkra (több év átlagában) tartalékot nyújt,
sem többet, sem kevesebbet. Te magad bevállalhatod azt a kockázatot, hogy
minden kockázat anyagi következményét magadra vállalod, vagyis semmit nem
fizetsz másnak, ellenben ha történik valami, te (kvázi azonnal) előteremted azt
a pénzt, amelyből a legnagyobb értékű vagyontárgyadat újrateremted.
Ha a biztosítás díja az általad számolt 0,3% helyett ennek pont tízszerese
lenne, vagyis 3%, akkor is bő 25 évbe tellne, mire nullán lennél (nyilván kamatokkal
is számolva).

Egyébknt a biztosítók (normál, vagyis megadott kockázatokra szóló biztosítás esetén)
nagyjából 1,7--2,4 ezrelék közötti díjtételt alkalmaznak, vagyis az ingatlanra
vonatkozó biztosítás díja a biztosítási összeg ezred részének 1,7--2,5 szerese,
szemben az általad számolt 3-mal.

Prof
Előzmény: halaloszto (183)
Prof Creative Commons License 2009.10.26 0 0 199
Szia!

Alapvetően igazak a leveledben írtak, nekem csak egy dolog szúrt szemet:
AEGON, Pest megye, 120 nm, 27 000/év. Hiányolom hozzá a következő adatokat:
-- biztosítási összegek,
-- biztosított vagyontárgyak,
-- a díjat csökkentő kedvezmények és azok mértéke.

Mindez azért fura, mert 27000 forint feltűnően alacsony díj egy évre.


Prof
Előzmény: Laci-62 (182)
Laci-62 Creative Commons License 2009.10.25 0 0 198
Igen, lehet. Bárki köthet biztosítást, aki érdekelt a megóvásban.
Szerintem Generali, vagy Aegon. Függ az ingatlan helyétől.
Előzmény: bossery (197)
bossery Creative Commons License 2009.10.25 0 0 197

Sziasztok!

 

Épülőfélben van a házunk bp mellett, már beköltöztünk, de még közel sincs kész, a tetőteret még be kell építeni, stb, stb....és szeretnénk rá komplex biztosítást kötni. Dolog bonyolultsága, hogy jelenleg az ingatlan még após nevén van, egy régi ház lett teljesen átépítve, bővítve, amit ő vett 10 éve és kvázi nászajándékként pár éve megkaptuk. Régi házra kötöttünk biztosítást, de az új lakórész 4-szer nagyobb, mint a régi, stb, stb...

Melyik biztosítót ajánljátok, egyátalán lehet e folyamatában épülő házra kötni biztosítást? 

malévhoz,csak a hátszelesek kerülnek Creative Commons License 2009.10.25 0 0 195

Szia,a probléma a következő:

 

Ha "kalákában",önerőből épitem,én nem tudok számlát prezentálni!

Amennyiben nincs számla,a társaság "csak"piaci árat fizet az épületért,ami kukutyinban piti,2-3 millio ft!

Természetes,a piaci ár,és az ujrabekerülési érték köszönő viszonyban sincs egymással!!!!

 

Én,mi azt szeretnénk,ha az az épület ugyanugy,ott állna,ahogy régebben!

 

Az épület kb fél éve belülről,egy hónapja kivülről fel lett ujjitva,fényképek vannak róla!

 

Lacci..a nagy,kardinális kérdés az,hogy az uj épület ugyan tleg uj,de használati értékben detto ugyanaz,mint az előző!

A biztositó azt mondja,én "gazdagodom"mert volt egy régi épületem,most meg egy ujat épitek,és ha eladom,többet kapok érte!

 

Én meg azt mondom,mi vállaljuk az uj-régi közti "gazdagodás"plusz költségeit,de egyáltalán nem mindegy,hogy a 12,5m ba kerülő épület ujraépitésből mennyit vállal a biztositó???Ő ugy 2-3milliót gondol,de én nem a 2-3millio,hanem a 10m1e összeg után fizettem a havi dijakat!!!

 

Itt vélemyényem szerint,ig.szakértő fogja majd kimondani az avultság mértékét!Erre nem lehet általános képletet felállitani,hiszen minden káresemény(ház állapot)más!

 

A fő kérdés az,hogy a szakértő-vállakozó által adott árajánlatot,ami a végső számlaértékkel pont azonos lesz ebből mennyit akar kifizetni a biztositó??

 

Azon  már rég tulvagyunk,hogy nem létezik használt cement,mész,homok,malter...stb,és nincs "használt"munkaerő!A vájog meg drágább,mint a tégla!

 

 

További problémákat vet fel,hogy az ingóság nagy része fa volt,azok porrá égtek!Vajon a bizonyitási teher kit terhel,mi alapján fogják azok értékeit megállapitani-egyáltalán az ingóságok ott létét bizonyitani??!!!

 

 

Előzmény: KevinMulder (192)
Laci-62 Creative Commons License 2009.10.25 0 0 194
Több biztosító nem avultat.
Előzmény: malévhoz,csak a hátszelesek kerülnek (191)
Laci-62 Creative Commons License 2009.10.25 0 0 193
Javaslom, keress másik biztosítót, vagy bízzál meg egy alkuszt, aki megteszi ezt helyetted.
Előzmény: Törölt nick (190)
KevinMulder Creative Commons License 2009.10.25 0 0 192
Te építtetni vagy építeni akarod a házat? Lehet, hogy önerősen olcsóbban kijönne.
Előzmény: malévhoz,csak a hátszelesek kerülnek (191)
malévhoz,csak a hátszelesek kerülnek Creative Commons License 2009.10.25 0 0 191

A dolog valóan nem ilyen egyszerű.....hasonlatosan egy autó cascó szerződéshez!!

 

Ugyanis,mikor megkötöd a szerződést,autónál eurotax ár,az épületnél ujrabekerülési ár után fizeted a havi dijakat!

 

Amikor azonban kár ér,autónál már a valós állapotot(előzménykár,stb..amit rögtön le tudott volna ellenőrizni a társaság kötésnél,csak akkor nem volt érdeke,söt megforditja,te tévesztetted meg őket...)..épületeknél is valós VOLT állapot után fizet!(épitési év,technologiai megoldások,stb)Jó,jó,de egy mindent elpusztitó tűz után mi lehetett az eredeti állapot??

 

Nincs arányban a szolgáltatás-ellenszolgáltatás,hiszen az lett volna a korrekt,a szerződéskötés elött állapodtok meg a kárkori értékbe,nem csak a káresemény után derül ki......azaz intézményesitett csalás!!!

 

Továbbra is várnám a válaszotokat,ha mindenről viszek számlát,mennyit fizethet ki kb a társaság ?(ujraépitési ajánlat 12,5m...a biztositási limit 10m1-ennél többet természetesen nem-de mivel nem gazdagodhatsz(uj ház-régi ház)mennyi az uj-régi közötti különbség?????(levonás,amortizáció)

 

A tét nem kicsi,hiszen a romeltakaritás is fél millka kb számlára...

Előzmény: Laci-62 (189)
Laci-62 Creative Commons License 2009.10.24 0 0 189
Alaphelyzetben a biztosítás megkötésekor fennálló állapot visszaállításának költségeit téríti a biztosító. A kárszakértő egységárak alapján szokott összeget megajánlani, ha ezt nem fogadjátok el, akkor tételes árajánlattal/számálval kell igazolni minden költséget. Ha 10,1 millióra kötöttétek a biztosítást, akkor az ingatlan-kár kifizetésnek ez a maximuma. Viszont gondolom ingóság-kár is volt, azt mekkorára vettétek ?
Továbbiakban a Generali téríti még a romeltakarítás költségeit, valamint max. 6 hónapig egy hasonló lakás bérletének a díját. Ezen tételek még emelhetik a kifizetést.
Előzmény: malévhoz,csak a hátszelesek kerülnek (187)
malévhoz,csak a hátszelesek kerülnek Creative Commons License 2009.10.24 0 0 187

Sziasztok,a következoben kellene segitseg....

 

Nemreg minket is ert egy kar,amiben varjuk segitseget.Volt egy oreg,de jo allapotu,karbantartott,felujitott tanyank.90m2,a biztosito í(groupama-garancia)10millio 100 ezerre javasolta a biztositasi osszeget,amit elfogadtunk. a TARSASAG uj aron terit. Az epuletben pb gaz robbanas volt,az egesz epulet megsemmisult. Mi ujra szeretnenk epiteni az egesz tanyat. Kertünk arajanlatot,ami 12millio 500e forint volt,ez volt a legolcsobb ajanlat a kivitelezoktol,ugyanaz a technologia,meret,amilyen a haz volt korabban. A bizosito persze piaci arat akar fizetni,ami 1-2 millio max,amit nem fogattunk el,mi ujra akarjuk epiteni,es szamlat viszunk mindenrol. Kerdesem: Ha 12.5m a legolcsobb ajanlat(a max biztositasunk 10m,1)tekintettel hogy hasznalt volt a haz,mennyit kell hogy fizessen a biztosito nekunk,mennyi az uj haz es a regi kozotti arkulonbseg??? Kerem,egy kb szamot irjatok,akar szazalekben is.Pl a 12 milliobol 8at,7,6 millio..vagy a felet,harmadat,stb.. Vagy kotelezo nekik az egesz ujraepitest kifizeni,persze a biztositasi osszeg erejeig.valaszat elore is koszonom.

KevinMulder Creative Commons License 2009.10.23 0 0 186
Erre jó a zónás riasztó. Mi úgy progamoztuk fel, hogy ha mozgás van a ház körül, akkor felkapcsolja a kültéri világítást. Ez egyrészt elriaszt, másrészt meg felhívja a figyelmünket valamire, ami a házon kívül mozog.

Ha véletlenül mégsem vennénk észre, akkor jön képbe a zónázás. Ilyenkor az épület azon része van beriasztva, amit este már nem használunk. (pince, illetve a földszint egy része (plusz minden nyílászárón van nyitásérzékelő). Ha a fény ellenére mégiscsak bejönne, akkor a riasztó csipogással jelez majd riaszt.

A riasztó telepítése óta sokkal nyugodtabban alszunk.
Előzmény: aqumarin (185)
aqumarin Creative Commons License 2009.10.23 0 0 185
Helló!

Nos, az ablakban nem esett kár, sajnos valószínűleg nyitva maradt a fürdés utáni szellőztetés után, és úgy nyomták be. Csakhogy ez a nyitva, 15 centis rést jelent, mivel csak bukóra nyitható, és ahogy már írtam az ablak 42X45 centis, 180 centi magasan van, valamint a lakásban tartózkodtunk. A biztosító szabályzatával épp az a bajom, hogy azóta többet is elolvastam, de a K&H-é fele annyit nem tartalmaz , mint a többié, és a kárszakértő közölte, hogy az ablak benyomása az nem betörés. Nos, én ezt nem tudom kiolvasni a szabályzatukból, igaz mást sem. Nem tudom elfogadni, hogy, amikor otthon vagyok nem szellőztethetek, mert az szerintük úgy nem betörés. Az ablakra azóta rács került. De így kell élnünk, rácsok mögött, rettegve???

Ami a kárt illeti főleg készpénz, 280 000 Ft, valamint egy digitális fényképező, amit 50-60 e Ft körül vettünk és a táskám az összes iratommal, bankkártyákkal (azok pótlása sem két fillér), a bőr táska és a benne lévő bőr pénztárca, bőr tolltartó, stb. kb. 20 000 Ft értékű. A kp-t tudom, hogy nem térítik, de a táska és a fényképező ára is jól jönne. Ennél nagyobb kár egyébként azért nem lett, mert aki az ablakon bemászott nem találta meg, hogy melyik kulcs nyitja a bejárati ajtót.

Nagyjából tudom, hogy mi a különbség a betörés és a rablás között, nivel volt szerencsétlenségem egy rövid időt a rendőrségen dolgozni, és a mostani munkámhoz nélkülözhetetlen, hogy némi jogi ismerettel rendelkezzek.
Ettől függetlenül fenntartom, hogy ha valaki úgy jön be a lakásomba, hogy otthon vagyok, az már inkább a rablás határát súrolja, hiszen nyilvánvalóan tudja, hogy otthon vagyok, így már eleve felkészült az erőszakra.

Egyébként ami a legnagyobb baj, az a lelki sérülés, amit az eset okozott. Azóta rettegünk a lakásban, főleg a gyermekem, aki először észlelte.

Ami a biztosítókat illeti, nem az első tapasztalatom, hogy mindenféle kifogást találnak, hogy ne kelljen fizetniük. A korábbi esetekben sikerült ezt elérnem, most sem biztos, hogy harc nélkül feladom, ezzel kapcsolatban már sokmindennek utána néztem.

Na és persze a biztosító váltás az 99 %, csak még nem tudom, hogy melyikre.
Előzmény: Prof (179)
Laci-62 Creative Commons License 2009.10.23 0 0 184
Elemi károkra nagyon olcsón köthető biztosítás. 100 nm-es ház vidéki városban 20 milliós újjáépítési értéken havi 1000 Ft-ért biztosítható elemi károkra.

Előzmény: halaloszto (183)
halaloszto Creative Commons License 2009.10.23 0 0 183
huh.

1. nem az volt a kerdes, hogy betoresre teritenek-e. hanem hogy a biztositas nelkul foldonfutova valas nevu kockazat az a tuz, viz, foldrenges. ezekre pedig magukban nem nagyon lehet plane olcson biztositast kotni. pedig pont kis gyakorisagu esemenyek. leszarom ha betornek es elviszik a hifimet. majd veszek masikat, ugyis regi mar. penzre-ekszerre ugysem teritenek, csak ha a kedvuk szerinti mechanikai vedelmem van. akkor mar inkabb csinalok rajuk olyan vedelmet, amit tenyleg nem visznek el, es akkor nem kell ra biztositas.

2. nemtom mikor vettel 10-15 millaert hazat pest megyeben, de lassan paneleket adnak ennyiert videki nagyvarosban. raadasul a biztositast ujraepitesi koltsegre kell kotni, es egy 120m2-es csaladi haz ujraepitese videken is legalabb 20 mnilla. a 15 millas hazra evi 50ezer az meg pont 0.3%, azert nem olyan keves.

vajk

Előzmény: Prof (181)
Laci-62 Creative Commons License 2009.10.23 0 0 182
Az alkuszok minden évben értékelik a biztosítókat termékei, tarifáik, és nem utolsó sorban szolgáltatásaik alapján, hiszen az alkuszok azok, akik egy-egy biztosító saját ügynökén túl a teljes hazai piacra rálátnak.

Az idén a díjakat a Generali és az Aegon kapta. Idézet a sajtóközleményből :

"A 2009. évi Minőségbiztosítási Verseny négy kategóriájából háromban is a Generali-Providencia Biztosító Zrt. bizonyult a legjobbnak. A biztosító kapta a legtöbb szavazatot a vállalati és a lakossági vagyonbiztosítások, valamint a gépjármű-biztosítások kategóriájában is. Ugyanakkor a személybiztosítások kategóriájában az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. nyerte a versenyt. Az évről évre egyre komolyabb szakmai tekintélynek örvendő díj azokat a biztosítókat illeti, amelyek a független alkuszok véleménye alapján legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtották az elmúlt egy év során. "

A Kés H-hoz én maximum gépjármű kötelezőket viszek. Tudom, sokakkal a hitel mellé kényszerből megköttetik, de mindenkinek módja van szabadon biztosítót választani.
Egy 120 nm-es családi ház pedig évi 27.000 Ft ( pl. Aegon, Pest megyén kívül ). Ennek egy felelős család éves költségvetésébe bele kell férnie. De a Generalinál is hasonlóak a díjtételek, hála a piaci versenynek. Az átlagár az utóbbi években a kiélezett versenynek köszönhetően jelentősen esett. Nem egy esetben dolgozok át olyan 8-10 éve megkötött, és azóta rendszeresen indexált szerződéseket, ahol az időközben évi 70ezer Ft-os díj korszerűbb tartalommal, és bővebb szolgáltatásokkal 40-45ezer Ft környékére változik.
Előzmény: aqumarin (178)
Prof Creative Commons License 2009.10.23 0 0 181
Tudok betöréses lopásról is, amit térített a biztosító.

Egy "tisztességes" biztosítás egy 120 nm-es (nagyjából átlagos) Pest megyei
településen lévő családi házra (melléképületek nélkül) évi 42 ezer forint. Ez
-- szerintem -- biztosan kevesebb, mint amit kábeltévére költenek ugyanebben
a házban.
Akinek telik egy 10-15 milliós házra (és akkor NAGYON olcsón számoltam), szerintem
telnie kell évi 50 ezer forintnak is egy jó biztosításra.

Prof
Előzmény: halaloszto (180)
halaloszto Creative Commons License 2009.10.22 0 0 180
"Én több olyan (részben
a híradókban, újságokban is bemutatott) esetről tudok, amikor egy-egy család
földönfutó lett azért, mert a házukra sajnálták és/vagy nem tudták kifizetni azt
a néhány tízezer forintot, ami egy tisztességes lakásbiztosítás egy éves ára."

Na azokat sem kiraboltak. Hanem pl leegett a lakasuk.

Es egy csaladi haznal a tisztesseges biztositas nem nehany tizezer forint evente. Mar amennyiben a nehany az 1-2-3-at jelent.

vajk
Előzmény: Prof (179)
Prof Creative Commons License 2009.10.22 0 0 179
Hali!

Nos, első nekifutásra a K&H, bár csinált magának egy (pontosabban kettő) biztosítót,
attól ezek még nem igazi biztosítók. Az Allianz az. Az AEGON is az. A Generali is az,
mostmár nagyjából a Groupama--Garancia is.

A dolog egyszerű: ha a biztosító szabályzata alapján az eset betörés, akkor az
betörés. Ha az előírásoknak vagy a biztosító/biztosítás szabályzatának és különös
feltételeinek egyébként megfeleltek a körülmények, akkor a biztosítónak térítési
kötelezettsége van. Úgyszintén le van írva, hogy milyen biztonsági előírásoknak kell
megfelelnie a lakásnak (háznak), melyik ablakra kell rács, megerősített védelem,
riasztó stb. Ha ezeknek megfelelt, térítenie kell.

Másrészt: milyen kár keletkezett (az ablakon kívül)?

A rablás és a betöréses lopás között az a különbség, hogy az első az ember testi épségét
veszélyeztető magatartással vagy erre utaló fenyegetéssel valósul meg (a szomszéd
példája ezt kimeríthetheti).

A biztosítás egyébként egyáltalán nem egy rossz dolog. Én több olyan (részben
a híradókban, újságokban is bemutatott) esetről tudok, amikor egy-egy család
földönfutó lett azért, mert a házukra sajnálták és/vagy nem tudták kifizetni azt
a néhány tízezer forintot, ami egy tisztességes lakásbiztosítás egy éves ára.
A biztosítás nem az egyetlen módja a károk anyagi következményeinek
kompenzálására, de mindegyik közül a legolcsóbban és legegyszerűbben
megvalósítható.

Prof
Előzmény: aqumarin (178)
aqumarin Creative Commons License 2009.10.22 0 0 178
Sziasztok!

Laci-62 142. hozzászólásához kisértetiesen hasonló eset. Felső szinten aludtunk, lent a 180 centi magasan lévő 45X42 cm-es fürdőszobaablakon, ami kizárólag bukóra nyitható (15 cm-es rés) jöttek be. Valahogy benyomták, a rendőrségi jegyzőkönyvben is ez szerepel. Az ablak alatt egy valószínűleg lopott létra volt. K&H biztosító kárszakértője közölte, hogy ez nem betörés, bár azt ő is elismerte, hogy azon az ablakon még egy gyerek is csak nehezen férhetett be. Kérdem én, mi ez, ha nem betörés? Ezek szerint felelőtlen, biztosítási csaló vagyok, mert otthon tartózkodva egyáltalán szellőztetni merek, és ráadásul egy olyan ablakon keresztül is, amin egyébként kb. egy macska fér át. Véleményem szerint, ha úgy jönnek be a lakásba, hogy otthon vagyunk, az már inkább a rablás tényállást súrolja. Az én egyéb tapasztataim alapján is egyébként a biztosítóknak csak addig vagyunk ügyfelek, amíg mi fizetünk, utána már csak azt nézik, ők hogyan bújhatnak ki a fizetés alól. Egyébként a K&H biztosító szabályzata egy nagy nulla, úgy fogalmazták, hogy az ő részükről bármit belemagyarázhassanak. Gondolkoztam a biztosító váltáson. Sok mindent elolvasva az AEGON tűnt a legjobbnak, de az itt írtak alapján már nem tűnik olyan jónak. Most azon gondolkodom, hogy teljesen megszüntetem a biztosítást. Minek, ha káresemény esetén, úgyse fizetnek, azért felesleges a nehezn megkeresett pénzemet nekik adni, főleg a folyamatosan csökkenő fizetésem mellett. Ebben az országban a becsületes ember úgyis mindig rosszul jár. Nagyobb katasztrófák esetén is mindig arról szólnak a hírek, hogy akiknek odaveszett a lakásuk, házuk és nem volt biztosításuk, állam bácsi a végén mindig kisegíti őket. Majd én is erre fogok alapozni, hátha ez kifizetődőbb lesz, mint a biztosítókat pénzelni. Ja és még egy adalék, bár ez szorosan ide tartozik, rá egy hétre a szomszéd hazajött és elfelejtette bezárni az ajtaját, ami előtt egyébként rács is van, majd egyszercsak valami zajt hallott, és kinézett, akkor már két nem idén barnult bent volt az előszobában, és még nekik állt feljebb, alig bírta őket kitenni. Ez a mai nagy magyar valóság, mivel "ezeknek" csak jogaik vannak, de azok milliószor hangoztatva, a becsületes embereket meg nem védi meg senki. Egyszerűen nem igaz, hogy nem lehet valamit tenni?? Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de már tisztára kivagyok a betörés utáni rengeteg ügyintézéstől, és némely ügyintéző ügyfélhez való hozzáállásától.
Laci-62 Creative Commons License 2009.10.22 0 0 177
Ha készen nem kapsz, számla ellenében gyártasd le valakivel, s a számla értékét fizetik.
Mellesleg van olyan biztosító/szolgáltatás, ahol pl. beázás esetén teljes helyiség újrafestését/parkettázását térítik, pont emiatt, mert hogy nézne ki....
Előzmény: andrago_ (176)
andrago_ Creative Commons License 2009.10.22 0 0 176
kedvezményről: társasházi biztosítás volt, közös költségbe fizetjük a díjat...

Azért néhány dolgot nem értek. Pl. szétázott a konyhabútor lábazata. Ha nem kapok hasonló színű/mintájú elemeket, akkor mi a bánatot csináljak? Kicsit furán nézne ki, ha a lábazat eltérne. Parketta dettó. Persze nem várható el a biztosítótól sem, hogy egy milliós konyhabútort kifizessen nekem, hiszen csak az 5%-a sérült...

Amúgy korrekt volt a pasas, de igaz a mende-monda: teljesen más szamélyiség, mint a biztosítási ügynök: határozott, bunkó, soha nem mosolyog :(
Előzmény: Prof (174)
Laci-62 Creative Commons License 2009.10.21 0 0 175
Ez viszont kivédhető, ha évforduló előtt 30 nappal felmondod a biztosítást, és másik társaságnál kötöd meg. Most egyébként is érdemes átnézni, átdolgozni a korábban kötött biztosításokat, mivel elég kedvezően alakultak az árak, több társaság pedig ezzel párhuzamosan a szolgáltatások körét is bővítette.
Előzmény: Prof (174)
Prof Creative Commons License 2009.10.20 0 0 174
Hali!

Akkor ezek szerint nagyjából-egészében megtérült a károd (ha nem is
maradéktalanul).

Ha a biztosításodon volt kármentességi kedvezmény, akkor az a következő
biztosítási évfordulótól nem fog élni, vagyis várhatóan (5-10, de akár 20%-kal is
drágább lehet, mint eddig).

Prof
Előzmény: andrago_ (173)
andrago_ Creative Commons License 2009.10.20 0 0 173
Na, túl vagyok rajta. Kemény 66.000-et fizetnek ki. 8 nm parketta, 24 nm festés. Az alattam lakót is fizetik. Több lett volna számlával, utólag...
Előzmény: Prof (172)
Prof Creative Commons License 2009.10.18 0 0 172
Hali!

Nem baleset, hanem káresemény (biztosítási szempontból).

Ha te, mint tulajdonos bejelented, nincs jelentősége. Nyilván ésszel kell csinálni.

Prof
Előzmény: andrago_ (170)
Prof Creative Commons License 2009.10.18 0 0 171
Az albérlőt a magyar polgári jog szerint az állagmegóvással kapcsolatban pontosan
gyanazok a jogok és kötelezettségek illetik meg, mint a lakás tulajdonosát. Innentől
ha egy albérlő kipakolja a lakást vagy abban szándékosan kárt okoz, az büntetőjogi
kategória és nem a biztosítások tárgykörébe esik.

Ha a bérlőnél/bérlővel történik káresemény, akkor természetesen a biztosító
megfelelően megkötött biztosítás esetén téríteni fog.

Prof
Előzmény: KevinMulder (168)
andrago_ Creative Commons License 2009.10.17 0 0 170
Allianz.

Albérlő lakik a lakásban, nála történt a baleset, bár a csapot én hagytam nyitva. Ennek van jelentősége?

Felelősségbiztosítás is van.

Az alattam lakó kára max 100.000. Az enyém kb. 200.000.
Előzmény: Prof (167)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!