Keresés

Részletes keresés

il1321 Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11402

Ez a kérdés ennél sokkal árnyaltabb. Az első dolog, hogy hol van a föld, Milyen minőségű. Milyen termény termesztésére alkalmas.

(Környékönket anno szinte felvásárolta egy exminiszter, és mondja, hogy micsoda jó földek vannak itt. A helyiek meg röhögik, mert 14-18 aranykoronás földek bizony nem igazán nevezhetők jónak. A TSZ időben nagyüzemi módszerekkel megteremték a búzát, kukoricát, répát.  De kertészeti növények termesztésére már csak kis része alkalmas. Még a fák sem igazán nőnek rendesen benne. Tehát, ha nem ismered a helyet, bármit mondhatnak.

A véleményeket csak fentartásokkal fogadom el. A 7 hektáros gazdának nyilván az azérdeke, hogy azt mondja, hogy ebből nem lehet megélni. Ilyen adózás, szabálíozás mellett nem is mondhat níiltan mást. Ugyanakkor a nagyobb területre már kérhető az állami támogatás. A termelők része erre hajt, szinte csak ez a ényeg. Jelenleg a támogatás összege több, mint ami értéket lehet termelni benne.

Kisebb területeken igenis lehet jövedelmezően termeszteni, de ehhez szakértelemre is szükség van. Ezt nem lehet hallomásból, netről megtanulni. Igazi szakirodalmat kell olvasni, és gyakorlatot kell szerezni.

(csak példaként: hibás a lenti, beültetem fával elképzelés, mert a fával is kell töröődni, annak is kell művelni a sorközét, mert elöli a gaz. Éa pont akkorra lenne kivágva, mire hasznot hozna. Így nem szabad gondolkozni.)

Kis területen csak munkaigényes, kertészeti növényeket, piacon jól értékesíthető terményeket szabad termelni. Nagy terület, takarmánynövények termesztésével, saját állat tartásávalhasznosítható. A kis és nagytermesztés jelenlegi járható útja az, hogy lehetőleg feldolgozott, készterméket állítsunk elő. Ezekre van kereslet.

De hansúlyozom, hogy megélhetési szinten ebbe szakértelem, és bizonyos tőke nélkül belevágni esztelenség. Bár az is igaz, hogy mindenki a saját kárán tanul.

(írom ezeket olyan tapasztalatok ismeretében, melyeket nagyszüleimtől láttam, akik az 50-es évektől a 70-esekig 1600 n ölből éltek, és ebből teremtettek elő mindenüket. Igaz az más világ volt, de könnyű magángazdának akkor sem volt.)

 

Előzmény: TGWH (11401)
TGWH Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11401
Örülök neked. Kíváncsiságból nézegettem neten, és 30-40 hektár aprópénzért vásárolható. Jó, van amelyik forgalmas főút mentén van.
A mai napilapnak mi várt a címlapján? ,,Meg lehet-e élni a háztájiból?'' Egy 7 hektáros gazdával és egy nyugdíjas főállatorvossal beszélgettek. Az idős úr járja a falvakat, és előadásokat tart, hogy ugyan már termeljen akinek van lehetősége. És igaza van, szerinte a tenger és a déli országok gyümölcsein kívül mindent meg lehetne termelni. Nekünk a föld olyan, mint az osztrákoknak a síparadicsom, vagy a horvátoknak a tenger, mégsem használjuk ki. Olvasni lehetett még róla, hogy a fővárosban sorra nyílnak a tanyaboltok, ahol olcsó hazait lehet vásárolni.
A kormány úgy néz ki hajlani fog rá, hogy enyhítsen a szabályokon. Jelenleg 6 vagy 7 disznó vágható egy hónapban, vagy két szarvasmarha, vagy pár kecske, ha megnézed ez már nem is annyira kistermelői.
Tegnap én is elgondolkoztam, hogy miért hever ennyi föld parlagon. Persze hiába olcsó a föld, ezt még be kell ültetni. Ha én szeretnék vele kezdeni valamit, első nekifutásként, hogy ne kelljen sokat törődni vele, beültetem fával, amit később ki lehet vágni. Ezek után ha már meg tud állni az ember a két lábán, lehetne vele mit kezdeni. Egy ház rá min. 15 millió, és akkor még indíts be a vállalkozást, az is minimum több millió forint...
Csak nagyban éri meg, a föld meg minél nagyobb, annál olcsóbb, de a költségek annál nagyobbak... a megélhetést én csak is valami tsz formában tudom elképzelni... Persze, magánemberként piacozhatsz is, de ebben van kockázat, szívbajosoknak egyáltalán nem ajánlott. De akkor is, 7 hektár az 7 hektár - hogy maradjunk a cikknél - ahhoz már gép kell. Most aztán jöhet a nagy kérdés, hogy egy ló eszik-e többet, vagy egy gép...
Előzmény: Törölt nick (11357)
il1321 Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11400
Ha hidegágyban van, és üveg, vagy fólia a teteje, akkor szinte biztosan napégés. Erős fényben, pl. a hétvégi napsütés, az üveget árnyékolni kell.
Előzmény: Vezso (11398)
CBNora Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11399
A hideget sem szereti, sokkal kevésbé bírja, mint a paradicsom, de attól inkább kókad, nem fakul.
Előzmény: Vezso (11398)
Vezso Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11398
Kösz mindenkinek. Lehet, hogy nagyon melegük volt. Hidegágyban van és mivel a hőmérőm eltört csak úgy kézzel ellenőrzöm a hőmérsékletet. :) Eddig nem nagyon nyitottam fel a tetejét.
Én inkább az éjszakai hűvösre tippeltem a tápanyaghiány mellett.
Előzmény: CBNora (11396)
CBNora Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11397
Igen, ez is lehet, nálam is volt már ilyen. Akkor nem egyenletesen sápkóros a növény, hanem ahol jobban éri nap, fehérebb a levél, mint a többi részen.
Előzmény: kics_ee (11395)
CBNora Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11396
A wuxal jó, nyomelemeket IS tartalmaz. Én azt adok a palántáknak, ha már kezdik kinőni a poharat. Persze nem biztos, hogy a tápanyaghiány a bajuk, de ártani nem fog, ha palántaföldben vannak és nem adagolod túl.
Nálunk is csak csepegett tegnap, arra volt csak jó, hogy bevizezze a leveleket és előcsalja a csigákat. Kell már locsolni, az előkertben kornyad néhány növény.
Előzmény: Vezso (11393)
kics_ee Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11395
erős napsütés is okozhat ilyesmit. nálam ez volt. Egy pár nap alatt helyrejöttek.
Tápanyag hiány azért nem lehet szerintem, mert én rendesen tápanyagoztam és semmi bajom nem volt eddig a növényekkel.
Előzmény: Vezso (11393)
skolikagi Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11394
Én sajnos nem tudok segíteni a palántákon, mint mondtam már, nálam anyu a Volldüngerre esküszik...esetleg egy próbát megér.
Nálam a dinnyék ilyen sápkórosak:-)))
Előzmény: Vezso (11393)
Vezso Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11393
Nálunk csak csepergett, meg Miskolcon is.

A palántáimra senki nem reagált.
A paprikáim levele elég halvány színű. Lehet ez a kevés tápanyag miatt? Keressek valami tápot nekik. Palántaföldben vannak, ami nagyrészt tőzeg, foszforral van dúsítva, de hogy mi van még benne azt nem tudom. Lehet, hogy keresek valami folyékony trágyát, a wuxal ha jól tudom inkább csak a nyomelemeket tarttalmazza, de mindjárt rá is keresek.
Előzmény: Deryan (11391)
skolikagi Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11392
Itt nem esett tegnap, és ma ma sem fog, akkor öntözök.
Eddig még semmit nem öntöztem, csak a palántákat, de most már nem ártana a kikelt növénykéknek is:-)
Előzmény: Deryan (11391)
Deryan Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11391
A Bükk lábához csak most ért ide a a tegnapra jelzett eső.
Hajnalok hajnalán keltem s útra készen álltam a kertészkedéshez.

Gyönyörűek a palántáitok, a kerteitek!
A mi fagyzugos kertünkben még csak most kezdődik az élet igazán, ha a palánták a helyükre kerültek.
kics_ee Creative Commons License 2010.04.28 0 0 11390
Linda, nagyon köszönöm, megjöttek a magok!
CBNora Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11389
A palánták egy része. Van köztük 3 féle szivacstök, kígyóuborka, árnyliliom, paradicsom, tomatillo, egy leveles kel, ami látszik. A kelbimbók nem látszanak. A koktélparadicsomok már messze kimagasodnak a többi közül, pedig kicsit később lettek vetve, mint az előttük lévő alacsonyabbak.





Törölt nick Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11388
de ügyesek vagytok! Nekem csak a vetőmagokból lenne ilyen önsztönző képgyüjteményem,Na de majd ha egyszer kikelnek! :-)
Jó éjszakát mindenkinek!
skolikagi Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11387
Az 5. kép nagyon tetszik!
Olyan buja és mégis rendezett és színes:-))
Előzmény: CBNora (11385)
CBNora Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11386
Szamócáink.
Van egy még rendes, újratelepített ágyásunk (1.), pár tő folyton termő némi petrezselyemmel és galambbegy salátával kombinálva (2.), apró sárga gyümölcsű (3.) és út szélén egy sávban egy valószínűleg magról kelt növény utódai (4.). Ez évekig nem termett semmit, csak terjedt, és szép, nagy , egészséges lombja volt. Tavaly hozott először gyümölcsöt, egészen finomat, és olyat, amilyet nem ültettünk, és a kerttel sem örököltünk.
Másutt is van egy-egy tő, kisebb csoport szamóca, hajdan volt szamócaágyások elszabadult sarjainak utódai.
Ma fölfedeztem egy virágot a magról kelt almafánkon. Jó lenne, ha lenne rajta legalább egy szem gyümölcs, hogy kiderüljön, milyen. A fa már jó nagy.



CBNora Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11385
1. Ágyások
2. Velőborsó
3. Sárgarépa ágyás, mellette pár fej áttelelő saláta és néhány kósza fokhagyma csokor. Ennyi saláta telelt át, ősszel még tele volt velük az ágyás.
4. kobak saláták
5. A kerítés mellől szedem a rebarbarát, a többi tő dísznek van.




skolikagi Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11384
Szerintem is a fene egye meg. Én már utálom a postát...( bocs minden jelenlévő postástól)..
Na...teszek fel mégis képeket:-))
Gondolom az én veteményesem azért sem zöldebb, mert a káposztapalántákon kivül mást nem öntözök....
1. kép: a kertkapuban állva lefelé terül el a "veteményes"..pontosabban A föld:-)
Jobbra ami föl van szántva olyan jóóóó hosszan ott lesz a paprika-paradicsom-bab, krumpli, kukorica.
Mellette baloldalt a kaszáló, az alatt a veteményes ami nem látszik, alatta pedig a fenyő.
2., kép:a mustár a málna és az eper ágyásban.
3.kép: nyuszkó
4. kép: ma született kispipik:-))
Előzmény: CBNora (11381)
Törölt nick Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11382
Tedd csak nyugodtan! Az én kertemhez képest biztos zöldebb :)
Előzmény: skolikagi (11377)
CBNora Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11381
A fene egye meg!
14-én adtam föl. Ugyanakkor küldtem másnak is magokat, egy adag szivacstök mag szintén nem ért célba. Szerencsére a káposztarépa magokból van még, nincs is elkésve, de azért roppantul bosszant. A szivacstök magokat viszont már nem tudom még egyszer elküldeni.
Előzmény: skolikagi (11380)
skolikagi Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11380
Nem kaptam meg...:-((
Akkor egy darabig vártam, aztán el is felejtettem...:-(
A hülye postás biztosan azt hitte, valami drog van benne...:-)
Előzmény: CBNora (11378)
bareithzsuzsi Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11379
Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni! Kaptam egy pepino goldot.Kis méretű cserépben volt,most átültettem egy nagyobba.
A kérdés az,h mekkora cserepet vegyek neki,és milyen gondozást igényel.
Tudom,itt a net,de ott egy csomó baromságot lehet olvasni.Nekem meg olyan ötletek kellenek,amik tuti jók!
Előre is köszi!
CBNora Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11378
Iléhez képest a mienk is kopár. De már válogatom a képeket, reszkessetek!
Megkaptad a káposztarépa magokat?
Előzmény: skolikagi (11377)
skolikagi Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11377
Hát...azt hiszem ezek után én fel nem teszem a mai képeimet....
Az én kertem még majdnem kopár:-((
Előzmény: il1321 (11373)
Lunni Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11376
nagyon szépek a palántáid, hát látszik hogy még van mit tanulnom :)
sajnos palántanevelésben nem vagyok valami jó, de a veteményesem már nekem is ilyen szép zöld.
Előzmény: il1321 (11373)
Vezso Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11375
Én nem azt a 30 hektárt irígylem. :)
A céltudatosságod, a határozottságod és hogy olyan életet fox magadnak felépíteni, amilyet csak akarsz. Ja és az oda vezető utat is.
Előzmény: Törölt nick (11368)
il1321 Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11373
Valaki hiányolta a képeket. Hoztam néhányat:)
 





Különböző korú palánták az üvegházban

Alább pedig az ősszel kinhagyott cukkini kikelt magjai, a kert különböző táblái, és a paradicsom előkészített helye.


Deryan Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11371
Mi is sok mindent kipróbáltunk a vakondok elriasztására, mig végül az elemes vakondriasztónál kötöttünk ki. 1 szezont sikeresen megéltünk. A riasztó is. 2-3 helyre raktuk felváltva és a vakondtúrások megszüntek.
Az idén a riasztó már nem múködött. Javitani nem lehet. Az OBI-ban igen drágán vesztegették. Most látom, hogy az interneten 2 db-ot is vehetnék azon az áron.
Szóval nekünk az elemes vakondriasztó nagyon bevált. Elemet nem kellett bele egész nyáron újat vásárolni.
lizzi* Creative Commons License 2010.04.27 0 0 11370
Jó olvasni a lelkes terveidet, ebben bíztam, hogy a következő generációkban lesznek ilyen fiatalok, de hát mindig is voltak, ezért nem pusztultunk még ki:) Relatív dolog a nagy szegénység. Nem az a fontos mennyid van, hanem az, hogy amennyi van annak felhőtlenül tudj örülni és legyenek reális céljaid. A szélkerékről eszembe jutott, hogy valahol olvastam vannak bizonyos korlátozások, szabályzók, vagyis nem az építhet szélgépet aki akar, de nem kerestem erről több infót. Tudsz erről valamit? mert engem is érdekelne.  
Előzmény: Törölt nick (11349)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!