ZKI-s, fitoftóra-rezisztens paradicsom nincs, a De Ruiter Seeds-nek van két fajtája, a Magnus és Phantasia, mindkettőt kipróbálom idén. :) Viszont a ZKI-nek van az Édesalma és a Start nevű paprikája, ami CMV-re (uborka mozaik vírus) toleráns, ami a legveszélyesebb paprikát is támadó vírus. Azt hiszem, az ellenállóságuk ezeknek egyedülálló, más vetőmag-nemesítőknek még nem sikerült.
a márványra majd visszatérek, ha érdekel Az a minimum, hogy akkor mondom, ha tudom, vagy kipróbáltam. A tiszta csalánlé nálam nem égetett le semmit.Saláta, meggy,paradicsom... Belocsolásra hasonlóképp.
Köszönöm a jótanácsot! Olyan kis zsenge levelei vannak a paradicsomoknak. A töprengések közepette eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor kezdtük ebben a kertben a kertészkedést, vettünk néhány paradicsompalántát, hogy egy asztalkányi gazmentesitett területen legalább abban az évben saját paradicsomot ehessünk. Na, ezen a palántán jócskán látszottak a permetnyomok. Itt ott olyan türkizes maszatok voltak a levélre rászáradva.
No, majd kiadom utasításba a fiamnak, hogy figyelje, ő nagy szakértő ebben amúgy is. (Mármint időjárás-figyelésben.)
Na meg a tetőtéri ablakokon kopog a legkisebb eső is, így hamar riadóztathat minket. Csak ha éjszaka jönne a jégeső, akkor tán nem ébrednénk fel rá. Azért reménykedjünk, hogy nem lesz nagy vihar.
az a baj hogy mi csak a pirosat szeretjük, a fehéret kevésbé :) idén lecsonkoltuk a fát, de 2 év és megint a régi lesz, elképesztő milyen gyorsan nő. Így lesz 2 évente egy sufninyi (de hülye szó ez) tűzifánk, amivel egész nyáron grillezhetünk.
Én az őszibarackkal vagyok így, már 1 éves de nem akar nőni. a napokban vettem észre hogy a téli fagynak a fügebokrok is áldozatul estek, áshatom ki őket :(
Ne félj a biotermesztéstől, szerintem csak követni kell elődeink mintáját, akik nem használtak vegyszert, merthogy nem is volt, hanem megfigyelték a növények kölcsönhatásait, melyik melyiket erősíti és űzi el egyúttal a másik kártevőjét.
Én magam is nagy örömmel próbálkozom a saját kiskertemben:-)
A fene, ezt nemtudtam, hát akkor kicsit elkéstem a permettel :( Bezzeg van egy fehér eperfánk, utálom mert ilyen mennyiséget képtelenség leenni róla és csak összeszemeteli maga alatt a füvet és kirohasztja a veteményesem, bezzeg annak soha semmi baja nincsen, de amit szeretek gyümölcsöt az meg vagy betegeskedik vagy kukacos :)
én nagyon nem értek a gyümölcsfákhoz, de van egy sárgabarack fánk és minden évben ilyenkor úgy néz ki mintha az ágak vége megégett volna, elszárad rajta a virág és a levél, erre is van valami permet? Sajnos mi csak a cseresznye és szilvafákat permetezzük hogy ne legyen kukacos.
mindig belebotlunk ebbe a kérdésbe... használjunk-e vegyszert, vagy sem. Főleg kiskertnél nehéz a válasz, de a szükség határozza meg.
Baracknál pl tuti meg vagy lőve, mert a tafrina úgy elviszi egy héten belül, hogy öröm lesz nézni... Vagy vegyük a meggyet. Monilia... képes kipusztítani egy fát rosszabb esetben.
Tafrina meg monilia ellen rezezhetsz annyit amennyit akarsz, de ha nem adsz neki Score-t és/vagy Topas-t a réz mellett vagy együtt, akkor meg lehet nézni mi lesz belőle.
Tavaly is ZKI-s főleg rezisztens paradicsomot és uborkát vettem (F1) de a lisztharmat, a fitofóra és az alternária könyörtelen volt... Ridomil Gold MZ, Amistar... Talán valami kórokozó gócban élek nem tudom, de az én kerti működésem sajnos nem nélkülözheti a vegyszerezést. A holland hibridek nagyon jól viselték a körülményeket, arra nem kellett sok gondot fordítanom.
Mindazonáltal igyekszem felelősségteljesen, nagyon odafigyelve, minden várakozási időt betartva dolgozni. Soha nem túlzásba véve...
Igazad van, mert a lépten - nyomon alkalmazott rezes permetezésnél a réztartalom felhalmozódik, nem is barátságos alakban. Hivatalosan ezért is kell biogazdaságokban nyilvántartani az alkalmazását, és mérik is a termés réztartalmát. Egyes nyyugat Eu-i standardok már nem is engedik ezeket a szereket sem használni.
Gyümölcsösben ezért bonyolultabb vegyszermentesen termeszetni, főleg nagybani termesztésnél, mint kertészeti növényt termeszteni. Sokkal több a kártevő, és nagyobb mennyiségben is jelentkezhet. Egy nagy gyümölcsös esetén nem lehet a katicákra és egyebekre bízni a levéltetűt, mint egy házikertben. Ennek ellenére vannak, akik próbálkoznak ilyen módon termeszteni, de nagyon nehéz dolguk van.
Azt azért említsd neki, nem biztos, hogy évi 10 bio rezes permetezés kevésbé környezetterhelő, mint 2 felszívódó, ám már nem bio szer kipermetezése, mondjuk paradicsomban. (A fitoftóra támadása ellen nem lehet mást tenni biotermesztés mellett csapadékos időben, mint hogy 5 naponta alul-felül lenyomjuk rezes szerrel a növényt.) És hogy a fólia alatt "sokat ér", hogy bio... :) Ahol lehet, én is vegyszerek nélkül, vagy kevés vegyszerrel dolgozom, de ezt inkább megfelelő fajtaválasztással érem el, és nem kapok szívbajt, ha ökotermesztésben nem engedélyezett szert kell felhasználni. Hogy a kertem egészséges - most az őszibarackot leszámítva, mert egy eső lemosta a permetet és tafrinás lett -, a talajélet egyre javul, és a hasznos rovarok is szaporodnak, és egyre kevesebb védekezésre van szükség, lehet látni, hogy ez igenis összhangban áll a környezettel.
zöldhagyma kell nekem :) vöröshagymának most még nagyon nincs helyem :( sok kísérleti növényem van idén, ami jól fog teremni az jövőre is lesz és bővítem akkor a veteményesem.
Képzeljétek, apum elég jó helyen lakik, szép nagy új építésű családi ház+medence, de most besokallt, eladja, szeretne energiatakarékos házat építeni, kert helyett meg veteményest és fóliasátrakat :D mondta, hogy gondozhatnám, meg segíthetnék neki, de én még elég béna vagyok e téren, nehéz bionővényt nevelni, elvileg volldüngert se szabadna adni nekik csak valami algás lével kéne locsolgatni... tudtam én hogy agrárt kellett volna végeznem :)
Ami korábban feltett képen látszott, meg ezen is hátrább, az mind október végi dugdosás. Ebből zöldhagyma lesz. Tárolási vöröshagymának ez nem jó, mert a dughagyma fagy hatására később magszárat növeszt. A felmagzás elkerülésére a dughagymát a tavaszi elrakás előtt hőkezelik. Meleg- 50 fok körül tartják hosszabb ideig, régen a kemence tetejére tették. Ezzel csökken a hagyma nedvességtartalma, ezáltal a későbbi fejlődése során kisebb valószínűséggel magzik fel. Az őszi dugdosásra a nagyobb. 2-2,5 cm átmérőjű hagymák a jók, míg az ennél kiswennek tárolásinak, A legapróbbak,ból rendes hagyma nem nagyon lesz, csak apró.
ó értem már miért nem jó a borsó közé hagymát ültetni, meg úgy akármit... szegény hagymát megfolytja :)) ki kell szednem őket hétvégén mert már teljesen befonta a borsó :) viszont tavaly ősszel maradt egy pici hagyma a földben és mostanra szép erőteljes lett, kezd vöröshagymásodni, ti szoktatok ősszel dughagymázni?
Amik elszóródtak tavaly, még nemrég kezdtek kibújni nálam is. Ha mélyre került, attól még kikelhet, legfeljebb később. Tartsd nedvesen a vetést, és borítsd le fólia darabbal, levágott aljú vizespalackkal (a csavaró ne legyen rajta)
Ma este 9-re jöhetnek nagy esők, ilyenkor állandóan figyelni kell a met.hu radarképét és a csapadék-előrejelzést. Vagy az idokep.hu is jó, mindegy, csak valami legyen. :) Sajnos a tavalyi jégeső olyan gyorsan jött, hogy éppen csak a kovászos uborkákon lévő Zsolnay kistányérokat volt időm megmenteni, az akkorra már nagy növényeket nem, de azért hasznos így előre figyelni.