szerintem van esélyük, hogy azt a repkedő izék kicsinálják.. ha közelebb engedik magukhoz, a lándzsás emberke egy jól írányzott szúrással elintézheti.. kikéve, ha a repkedő izé egy lángszóróval a szájában közlekedik, mert akkor pecsenye készül a csapatból mire bármit tesznek
Ok, meg van bocsátva.:-) Ilyenek ezek a Tolkienek.;-)
Ami a soron következő képet illeti:
1: Lusta vagyok.
2: Nem tudom, van-e még a tárhelyen.
3: Új helyre nyíló részleget kéne csinálnom, mert a sok kép miatt már alig akarja megnyitni a lapot.
Megosztom veletek a történetet, mely a képet ihlette. Forrás: J.R.R.Tolkien - A szilmarilok.
"...s megtalálták Túrint megbilincselt kézzel-lábbal egy száraz fához kötözve; s körötte mindenütt kések voltak a fában, mert célba dobtak rá, s Túrin szinte az eszméletlenségig mély, kimerült álomban feküdt ott.
Akkor Beleg és Gwindor elvágták a kötelékeit, fölemelték, s kivitték a völgyből; ám nem tudták messzebbre vinni egy bozótnál, amely ott volt a közelben. Ott lefektették; s érezték, közel a vihar.
Beleg kihúzta a kardját, Anglachelt, s azzal vágta szét Túrin béklyóit; a sors pedig azon a napon erősebb volt, mert a penge megcsúszott vágás közben, s megszúrta Túrin lábát. Akkor Túrin hirtelen magához tért, s düh és félelem fogta el, s amikor látta, hogy valaki meztelen pengével hajolt felé, nagyot kiáltva fölugrott, mert azt hitte, megint az orkok akarják gyötörni; és a sötétben magához ragadta az Anglachelt, s levágta Beleg Cúthaliont, akit ellenségnek vélt.
Ám amint ott állt ismét szabadon s elszántan, hogy drágán adja csak az életét a vélt ellenségnek, hatalmasat villámlott fölöttük, s villámfénynél megpillantotta Beleg arcát.
Akkor Túrin mozdulatlanul s némán állt, akár a kő, s bámulta az iszonyatos halált, s megértette, mit tett; és olyan rémületes volt az arca a fölöttük cikázó villámfényben, hogy Gwindor lekuporodott a földre, és nem mert ránézni."
A képen színészek vannak.
Az álló fickó (aki mögött látható a híres Vízszintesen Terjeszkedő Fa)éppen megemeli az arcát annyira, hogy a szemürege kicsit magasra emelkedik.
A guggoló pantomimművész a klasszikus, "láthatatlan gömbbe zárt ember"-t játsza el éppen, miközben a vérszomjas(és nem röhögő!!) elefánt éppen fának álcázva szeretné megenni vacsira, de nem tud átharapni a láthatatlan gömbön.
A fekvő harmadik ember pedig sokat volt a hideg földön az esőben és éppen tüsszenteni készül.
Ismét egy igazi művészetörténeti ritkaság került a szemünk elé. Valamikor 1873 áprilisa környékén Munkácsy Mihály otthonában üldögélt amikor váratlan kopogás zavarta fel délutáni szendergéséből. Egy ballonkabátos alak állt az ajtóban és ezt mondta "Művész úr azonnal szükségem van egy képre ami a Majálist ábrázolja. Nekem minden pénzt megér. Vállalja?" Munkácsyt természetesen nem a jövedelmezés vonzotta, hanem a kihívás ezért még aznap délután összegyűjtötte állandó jellegű modelljeit, és kivonultak a Tabán domboldalába. Az idő ragyogó volt, szikrázott a nap, zöldűlt a fű, kéklett az ég, sárgálottak a villamosok. Munkácsy a tőle megszokott alapossággal beálította a férfi modellt: a fűbe fektette le egy pohár vörös borral a kezében. Akinek esetleg ismerős, azoknak elárulom hogy ő a fiú az Ásító Inas c. képről. Mint az jól megfigyelhető a modellnek remekül állt az ásítás ezért legtöbbször ásított, mert arra buktak a korabeli csajok, ráadásul csak így ismerték meg a fűszeresnél. Munkácsy ezután nekifogott a női modell beállításának is. Egy vidám fehér napernyőbe és egy könnyű nyári köpenybe öltöztetett hölgyet félülő helyzetbe ültette az elheverő fiú mellé. A szöszke modellhölgy sokkal jobban örült az alapvetően vidám képnek, mint elöző munkájának ahol ugyan ő volt a központi alak, de az ízléséhez képest túlságosan is szomorú volt a kép "Na essünk neki!" mondta Munkácsy és kirántotta különleges párizsi ecsetjét az ecsettartóból. Ebben a pillanatban azonban a Gellérthegy mögül kibukkant egy viharfelhő, amiből azonnal elkezdődött az égzengés és a tavaszi zápor. A tavaszi bimbókat leveleket leszaggaták a jégesődarabok, a fűt elöntötte a dombról lezúduló iszap. Az ásító inas ijedtében leöntötte magát vörösborral, de azért tartotta magát. A szőke tépéscsináló lány azonban teljesen kétségbe esett, amikor fehér napernyőjét elragadta az első szélroham, könnyű nyári köpenyét eláztatták az esőcseppek, és a reggel dauerolt hajának is teljes bizonyossággal, annyi volt.
Munkácsy a földbe döfte különleges ecsetjét a hajába markolt és gondolatban három fontos megállapítást tett: 1. A Majális c. képekkel minimum meg kell várni május elsejét. 2. Sohasem hisz többé az időjárásjelentésben 3. Majd a Szinyei Merse megcsinálja a felajánlott díj kétharmadáért, és ő meg tart egyharmadot, viszont festékben és modellnapidíjban is spórol.
No én innentől kezdve igen hülyén érzem magam, ugyanis se nem olvastam, se nem láttam filmen a Gyűrűk urát! (Bár egyik lányom kvázi bibliaként kezdi kezelni, és a férjével néha számomra teljesen érthetetlen nyelven beszélnek a filmről, meg ilyesmi...)
A tündék a fantasy világok különös lényei, először Tolkien könyvében, a Hobbitban (kezdetleges fordítás: a Babó) találkozhattunk velük, ott még tündéreknek hívta őket Szobotka Tibor, a fordító.
Másik nevük az elf, valóban kecses lények.
Szerintem pedig nem is 1 hanem 2 csaj van a képen, mert a térdeplőnek meg a fekvőnek is dudorodik vmi bizonyos helyeken, függetlenül a frizurától.
A pasi kétségtelenül elképedve fogja a fejét, mintha nem is így akarta volna, de a hölgyemény inkább kárörvendően vigyorog szvsz, nem a segítés jár az eszeben.
ez hamar meg lett fejtve:) nade akkor nézzünk egy alternatív megoldást; a 2 még élő figura jóbarátok és épp szokásos esti sétájukat teszik az erdőben, mikoris belebotlanak a kép harmadik, ámbár igencsak halott szereplőjébe. nomost tudni kell, h a tünde srácnak hobbija az ősi gyógyítás, feltámasztás, és hasonló eljárások. akárhányszor meglát egy póruljárt falubélit, csapdába esett/elhullott állatot, ezesetben vándort, rögtön próbál segíteni több kevesebb sikerrel. itt most éppen a mondat közepén félbeszakított barátját szalajtja mindenféle gyógyfűér teljes extázisban, aki láthatóan nem fűz sok reményt a beavatkozáshoz és már amúgyis unja hogy lépten-nyomon meg kell állni. "nanee, már megint?!" -kap a fejéhez, kardját ingerülten a földbe vágva. gondolom azért persze segít majd..
Az a térdelő jajongó az nem nő? (nocsak, nocsak már kezdek eltévelyedni ebben a középkori frizuradivatban), ezek szerint ez egy tősgyökeres macsó csoportkép nem?
Nocsak-nocsak, ilyen sebességhez még eredmények is társulnak!:-)
Ezt most komolyan gondoltad, hogy ilyen hamar lelövöd a poént?! Galád.:-)
Egyébként nincs nő a képen...;-)
Én éjfél után szoktam lenni, mert ilyenkor olcsóbb.
( MI van goldi, te se bírsz aludni, avagy te is csak ilyenkor vagy képes használni a fórumot, mert egyébként minősíthetetlen manapság???? :-))) )
Nekem első nekifutásra úgy tűnik, mintha a földön fekvő harcost TÉVEDÉSBŐL szúrták volna mellyen, azért meaculpázik az élő katona - fejét fogva, "jajmittettem", akinek a földbe van szúrva már a kardja... lehet, a női amazon túl későn mondta meg, hogy nem őt kellett volna szíven szúrni???
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis viking falu, ahol réges régen nagy egyetértésben éltek az emberek. Tudtak róla, hogy egyébként a népük mindenféle háborúban vesz részt, meg hódítgatnak meg ilyesmi, de őket nem érdekelte ez a dolog. Őket csak az érdekelte, hogy fínom halakat fogjanak ki a tengerből, jókat egyenek-igyanak, ilyesmi. Minderről a falucska ambiciózus papja gondoskodott, akit azért helyeztek ide, mert az előző helyén csorba esett a papi hivatásán, mivel nem tudott a vérének paracsolni, mindig megtetszett neki egy-egy menyecske, és mikor már a régi falujában minden második gyereknek vastag fekete szemöldöke és dús fekete haja lett a sok vörös és szőke lakos közepette, hát feltünt a dolog, akkor volt egy kis purparlé a falu férfiai meg a pap, meg a papai elöljáróság között, de hagyjuk, nem erről szól a mese...
Szóval ez a pap ideekrült anno ebbe a kis békés faluba, hálistennek úgy el volt dugva ez a falu, hogy még a nagy Erik király sem vette észre a térképen. De ez a pap tudta, hogy ha a falu férfiai ennyire unalmas életet élnek, akkor előbb utóbb az egész falu élete különféle kocsmai verekedésekben fog kitelni, és ő ezt nem akarta, mert bölcsebb lett mióta így megütötte a bokáját. (Elővigyázatos is lett, már csak egy szeretőt tartott, egy jókötésű fekete leányzót, akiről megtudta, hogy valami hiba folytán soha nem lehet gyereke, ami meg köztük történt, azt borítsa a feledés homálya...) Szóval, hogy egyik szavamat másikba ne öltsem, ez a pap megtudta, hogy egy különös fajta krokogyélus, meg is harapta néhány halász lábát, meg áldozatául esett néhány folyóból ivó birka, kedvenc macska, vadászkutya miegyéb... a falu mindenesetre nagyon dühös volt ezekre a krokogyélusokra.
No ez a derék pap kitalálta, hogy ezek a krokogyélusok egy hatalmas szörny gyerekei, és ha minden gyerekét elpusztítják, a szörny is meg fog halni, ha meg nem hal meg, hát majd azt is levadásszák, mi lesz az már akkor, ha sok krokogyélust legyőztek addigra???
Karizmatikus beszédeket intézett a szószékről a jámbor falubélieknek, föltüzelte rendesen a falu férfiait, akik ezek után mást sem tettek, mint horgokat élesítettek, lánzsákat éleztek, kést, tőrt fényeztek, hogy minél több szörnygyereket végezzenek ki, és felkészüljenek a nagy végső harcra az igaz sárkány ellen... (aki persze nem volt, de minek ezt a jámbor hívőknek tudni nem?)
Képünk éppen azt a pillanatot ábrázolja, mikor az első krokogyélust ejtették el a hős falubeliek. MIndenki örül, a pap koma meg a bajsza alatt mosolyog, és éppen azon gondolkodik, hogy ha a sok krokogyélusvadászatban elfásult férfiak megunják ezt a mesét, mit találjon ki legközelebb...
(Mostani szerelmét meg annyira beetette ezzel a mesével, hogy csak rá kell nézni... azt hiszi, hős lett, pedig csak a sok vízben totyorgásban lett szakadt a nadrágja meg lett véres az ujjasa... A krokogyélus alatt egy kvázi pünkösdi királysági korona látható, amit mindig annak a férfianak a fejére tesznek, aki az aktuális krokogyéluyt kifogja a folyóból.... Mellékszál még, hogy ennek a papnak köszönhető, hogy a tüskéshátú pengefogú krokogyéluy teljesen kiveszett arról a vidékről, mire a Brehm testvérek számbavették az állatokat, már nyomukat sem találták...)
