A nyelvtudás egyébként elvileg a hazai kórházakban is kihathat a gyógyító munkára: van olyan intézmény ugyanis, amelyben a doktorok vagy más egészségügyi dolgozók negyede külföldi. A nálunk dolgozó afrikai, iráni, arab vagy éppen mongol orvosoknál bizony, akadnak gondok a nyelvtudással. Az egyik kórházi osztályvezető, akinek egyébként éppen egy külföldre távozó kollégát kellett pótolnia, s égető szüksége volt új emberre, egy arab orvossal szerződött. Ő hiába élt már tíz éve az országban, a nyelvtudás, illetve annak hiánya szinte reménytelenné tette az önálló szakmai munkát. A kórházak vezetői is elismerik: vannak olyan kollégáik, akiket valóban nagyon nehéz megérteni. A dr. Eszényi Géza vezette ózdi kórházban a doktorok harminc százaléka határon túli. A külföldiek fele nem magyar anyanyelvű.
Hát igen. Nehéz a makogást megérteni. De Ózdra jó.
ovábbra is rendkívül vonzónak tartják a szántókat a vezető fideszes politikusok. Néhányan kerteket is vettek, egy-két vezető földbérletből is bevételhez jut.
Úgy tűnik, a magyar föld még inkább vonzó lett politikai körökben. Az ellenzéki parlamenti képviselők és más vezető tisztségviselőkhöz hasonlóan a fő kormányerőhöz tartozók is nagy jövőt látnak benne, s ezért folyamatosan ezzel bővítik ingatlanos portfóliójukat – derül ki a 2010. december végi állapotokat tükröző vagyonnyilatkozataikból. Vannak, akik jó pénzért bérletbe is adják földjeiket.
Nesze neked széksértés!!!! Wittner Mária fideszes képviselő Parlamentben elhangzott agyament,degenerált minősíthetetlen felszólalására Lázár frakcióvezető úgy reagált, hogy szólásszabadság van,a véleménynyilvánítás pedig szabad.
A végén még megérjük, hogy a parlamentben az ózdi "etikai kódex" lesz a jó példa. No az lesz majd a Csúcs,no meg Csúcsné.
Ezúton szeretnék gratulálni az Ózd és vonzáskörzetében lévő Fideszre szavazóknak, hogy a közel egy éve bejuttatott Riz Gábor 03perc 07másodpercben képviselte választókerületének érdekeit. Mindezt az időt kétszeri felszólalással sikerült elérnie. Ismét egy képviselő aki tesz a városért és vonzáskörzetéért.
Türelem az még van,csak vészesen fogy. Aki még ittmaradt a városban,az vagy türelmes,vagy egyszerűen nincs lehetősége továbblépni.
Családommal mi is komolyan fontolóra vettük a Győrbe költözés lehetőségét, csak az itteni ingatlanok árai a béka feneke alá estek,nehéz lesz értékesíteni lakásunkat. Egyelőre marad a türelem..
Kevesebből, mert csökken az állami támogatás, csökken a lakosságszámmal egyenesen arányosan is. Nagy eredmény a kölcségvetés, amely azt fogja eredményezni, hogy idén nem lesz a városnak működési hiánya, ellentétben az előző évekkel szemben, amikor több száz millió Forintnyi kötvényt használtak fel ezeknek a lyukaknak a betömésére. Ennek érdekében számtalan lépést meg kellett tenni, amelyek között voltak nem túl népszerűek is. De elkészült a Rombauer Terv is, amely tartalmazza a kitörési pontokat. Ezeknek a megvalósítása felé elindultak a lépések, és ez komplexen kezeli a cigánykérdésen, az oktatáson, az energiaracionalizáláson, a fogélalkoztatáson keresztül az összes fajsúlyos problémánkat. De azonnal nem, idő kell mindenhez, bármilyen furcsa. Ha valaki építkezik, először tervet készít, aztán lerakja az alapokat és szépen így tovább. És ezt úgy kell csinálnunk hogy pénzünk nincs, ellenben van kb 5 milliárd Forint adóságunk.
5 hónap telt el, a városvezetés igyekszik befektetőket idecsalogatni, türelemmel kell lenni. Sajnos olyan a helyzet, hogy küzdeni kell a meglévő munkahelyek megtartásáért. Akkora adóságot örököltünk, hogy nagyon kicsi a mozgástér. Az eddigiek során kiderült, hogy a legnagyobb probléma a megközelíthetőségünk, amelyen mindenképpen javítani kell. Ez viszont nem csak városi hatáskör, sőt, önmagában a város nem tud semmit kezdeni ezzel. Viszont ha minden az ígéretek és tervek szerint mennek, akkor a ciklus végére konkrétan javulni fog Ózd megközelíthetősége. A romakérdés komlettebb, speciális helyi program kidolgozása folyik, foglalkoztatásra most is pályázunk (2 milliárd Forint önerő nélkül), amit a testület meg is szavazott (nem csak cigányok vehetnek benne részt, ahogy az erdőtelepítésben sem). A rehabos pályázat örökség, veszni hagyni nem szabad, de a városvezetés filozófiája, hogy helyesebb olyan pályázatokra koncentrálni, amely megtakarítást hoznak, és a jövőben erre fog Ózd törekedni (pl. energetikai korszerűsítések).
Na akkor tegyük tisztába a dolgokat. A két város rehabilitációs pályázatot még az előző városvezetés indította el, amelynek keretében nyílt közbeszerzési pályázatot kellett hirdetni, amelyre bárki jelentkezhetett. Az első két forduló eredménytelen volt, a harmadikra pedig már csak az említett debreceni cég jelentkezett. Az új városvezetés ezt a döntést megörökölte, változtatni már nem lehetett rajta. Az alvállalkozók ózdiak, a Piaccsarnokot például a Domaép csinálta, de ózdiak végzik az említett bontást is a Centrum előtt, nem debreceniek. Hogy Budapestről is tiszta legyen a kép!
Mi,az egyszerű városlakók a választások óta csak azt az egy pozitív változást érzékeltük,hogy eltüntek a városból a parkolóórák. Voltak ígéretek arra is,hogy cégek jelennek meg a városban,hiszen Fürjes Pali bácsinak kiterjedt kapcsolatai vannak,ide fog csábítani néhányat közülük. Ebből még nem tapasztaltunk semmit. Van-e kilátásban ezügyben valami?
És még nem beszéltünk a város megközelíthetőségének kérdéséről,a romahelyzetről,stb.
Azzal,hogy parkolót és járdákat újítgatunk,még nem haladtunk előbbre egy lépést sem.
KÖZBIZTONSÁG | Jászberényben segélyosztáskor tarthatatlanná vált a helyzet a főposta környékén. A pénzükre várók akadályozzák a forgalmat, előfordult, hogy atrocitásokba keveredtek a járókelőkkel, postásokkal. A városban bevezették, hogy segélyosztáskor rendőri és polgárőri jelenlét biztosítja a postások zavartalan munkáját.
Tudod van egy szabályozott rend, ahol előre kell jelezni valamit. De vannak akiket a szabályok nem érdekelnek.
A tartalma meg olyan amilyen, lehetett cigányozni ész nélkül, indulatokat szítani, a híveknek meg volt a napi szellemi töltet. Azt már csak halkan jelzem meg, hogy például az intézményt vagy hivatalos szervet a problémával meg sem kereste az illető szülő, hanem rohant a Jobbik elnökéhez, aki maximum politikai célokra tudja ezt használni...
Na, ebben a szövegben is van elütés, de az én 3 hozzászólásomban volt 2-3 elütési hiba, meg egy helyesírási. Vége a világnak! Fórumon ilyennel jönni, az a szánalmas kategória, ezt már sokan elmondták minden oldalról. Az értelmező olvasással meg nem nekem van gondom, lásd széksértés ügyet. Mindegy, több száz helyen van ilyen rendelkezés. Értem én amúgy, nem csináltok semmit, legalább ezzel kell verni a dobot, hogy valamit beszéljenek rólatok, ha már érdemi javaslattal nem tudtok előjönni.
Felőlem aztán vizsgálódhattok, meg hazudozhattok, én tudom, hogy milyen papírokat kértetek ki, azt is, hogy bármihez hozzáférhettek, nincs semmi tiltás, nem is volt. Szemellenzős híveidnek beszélhetsz bármit. Azok a híres lapjaitok nem léteznek, ahogy eddig sem léteztek, és nem is fognak.
Ott vagytok az önkormányzatban, eltelt a választások óta 5 hónap, ezalatt mennyi konstruktív javaslatotok volt? Ezen kellene inkább elgondolkozni.
Egy megélhetési politikus szájából pedig elég furcsán hangzik, hogy valaki a pénzért meg a hatalomért van ott ahol, de tudjuk mindenki magából indul ki…
Feljelentésről mindig beszél a Jobbik, már lassan 1,5 évre olvasható tőlük. Konkrétum semmi, még mondjuk annyi sem, hogy az ügyészség visszadobta az indítványukat. Korábban az MSZP kormány, most a Fidesz a hibás. De arról soha nem esik egy szó sem, hogy ki ellen, milyen ügyben tettek feljelentést. Itt is szerepel, hogy mert a Fidesz is benne van, csak azt nem értem, hogy erről miért nem tud egy Fideszes sem? Még egy hivatalos papírt sem kapott senki! Lassú a magyar jogszolgáltatás, de ennyire? Érdekes, a Fidesz feljelentéseit töredék idő alatt elbírálták, visszadobták, van ahol új vizsgálat van, a Jobbik meg csak hőbörög, hogy ők dolgoznak, és vannak feljelentéseik!
Testületi ülésen is elhangzott, hogy bármilyen vizsgálódáshoz megkapnak minden segítséget. Természetesen semmi foganatja nem volt részükről a dolgoknak. Ja, igen, akkor dolgozni kellene valamicskét.
Na, aki megpróbálkozik az értő olvasással, számukra itt van az SZMSZ vonatkozó része. Érdekes, hogy a Jobbikos kollégákra rögtön magukra vették a dolgot, pedig ez senki ellen nem irányul, hiszen az ülés rendjét, méltóságát védi. Elvi lehetőséget ad, hogy bántó, sértő kifejezések esetén büntetést lehet adni. Mivel nem ckocsmában vannak a képviselők, egyfajta stílus, hangnem elvárható is. Bár azt is megjegyezném, hogy az üléseken nem hangzott el eddig olyan kifejezés, ami kimerítette volna a széksértést. A Jobbik elnyomásáról meg csak annyit, hogy a költségvetés vitája kapcsán senki nem szólt Kisgergely képviselőúrra, mikor túllépte az időkeretét, nem folytották belé a szót, felszólalásra után jelezték csupán, hogy minden képviselő legyen tekintettel az időkeretére. Vagy a másik példa, amikor szintén Kisgergely felolvashatta a kapott levelet, pedig előre jelezni kellett volna. Szóval így nyomja el a Fidesz a hangjukat...
24. §
(1) A Képviselő-testület ülésén résztvevő képviselők és minden jelenlévő személy köteles a tanácskozás méltóságát tiszteletben tartani.
(2) Az elnök biztosítja az ülés zavartalan rendjét.
(3) Az elnök a tanácskozás rendjének fenntartása során a következő intézkedéseket teheti:
a) figyelmezteti azt a hozzászólót, aki eltér a tárgytól, a tanácskozáshoz nem méltó,
"Most már értem,miért nem mennek a cigányok Svájcba-csak Kanadába,Franciaországba,Dániába...
Hat napos tanulmányi útról tértem haza,Svájcból.Ott is rengeteg a cigány,de ott azt látjátok,hogy keményen dolgoznak,mint ahogy azt nekem két hotel tulajdonosa/Renáta/ mondta:
következő motivációjuk van:
-munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után kapnak.
-ha a felkínált munkát elutasítják,semmilyen támogatást nem kapnak.
ha a munkát saját hibájuk miatt veszítik el-alkoholt fogyasztanak a munkahelyen,akkor támogatást nem kapnak.
-ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják,akkor ki kell fizetniük a javítást vagy leülni börtönbe és ott dolgozni,míg ki nem fizeti az adósságát.
Érthetetlen számomra, hogy senki nem kritizálja Svájcot, hogy nem akarják munka nélkül etetni a hátrányos helyzetűeket.
És Európában senki nem beszél svájci rasszizmusról…
Ezért azt szeretném, hogy a parlamenti pártok fizessék a különböző szociális segélyeket, ha már ilyen megfordított rasszizmust tettek lehetővé…”
Mik a saját csatornáitok? Megköszönném,ha megosztanád velünk,hogy hol tudjuk nyomon követni az eseményeket.
Ha elvárjátok,ha nem,az internet előtt ülünk,lassan minden háztartásban megtalálható már a net. Ezt ki kell használnotok,itt nem foghatják be a szátokat. Javaslom,hogy hozzatok létre egy helyi honlapot,ahol megoszthatjátok velünk a történéseket, illetve közvetlenebbül tarthatjátok a kapcsolatot a szimpatizánsokkal. Ha lesz ilyen,akkor tedd fel ide a linket, segítek szétszórni a városban:)
Ezek szerint akkor most olyan világban élünk, amely ellen Viktor királyunk anno oly nagy vehemenciával harcolt. Nincs mese, ismét egypártrendszer van. Viszont az idő ellenük dolgozik, ugyanis egyre több embernek nyílik ki a szeme. A pofátokat nehogy befogjátok, ha ti nem kontrolláltok, akkor senki sem.
Mindenesetre többet vártunk a jobbiktól,most kellene az asztalra csapni,nem csak a válsztások előtt. A helyi Fideszt megértem,hogy miért nem erőlteti az elszámoltatásokat,hiszen ők végigasszisztáltak Benedek piszkos ügyeihez. A mostani öntelt,diktatórikus kormány előbb vagy utóbb menthetetlenül meg fog bukni,ekkor jó alternatíva lehetne egy igazságot kereső,erőteljesebben politizáló jobbik.Több a támogatótok,mint gondoljátok,és a fidesz támogatói közül is átpártolnának jópáran,ha folyamatosan hallatnátok a hangotokat,hiszen egyre többünknek tele a bakancsa a hatalomtól megrészegült vezetőink ámokfutásától.Szebb jövőt,és jó munkát kívánok!
Isten nyugosztalja Zubor kutyáját! Gondolom,most szerez magának egy hasonló kis korcsot,amelyik majd elődjéhez hasonlóan felveszi gazdája arrogáns,idegbeteg stílusát és a frászt hozza az arra járó kerékpárosokra,illetve halálra ijesztgeti a gyerekeket iskolába,óvodába jövet-menet.