Elvileg az kell, és a választások egyenlőségéhez hozzátartozik, hogy mindenkinek ugyanannyi szavazata legyen (2 - egyéni és lista*), és mindenkinek a szavazata kb ugyanannyit érjen.
Nyilván ha Te mondjuk olyan helyen laksz, ahol feleannyi választópolgár van, mint egy másik választókerületben, akkor 2x annyit ér a szavazatod.
De ilyen nagy torzítások azért nincsenek.
Főváros és megyehatárt sem léphet át egy választókerület, ez is egy megkötés pl.
Más kérdés, hogy a Fidesz persze bűvészkedett, és bizonyos városi választókerületekhez hozzádobott még egy csomó környező kistelepülést, hogy ezek révén biztosítsa magának a többséget.
Bp-n is próbáltak talán trükközni bizonyos kerületrészek összekapcsolásával, de azzal sokra nem mennek, Bp-n valszeg minden választókerületet elbuknak (talán 1-2 budai billeghet).
*Persze a határon túliak csak listára szavazhatnak, így a választások egyenlőségének elve már ezzel is sérül.
Nem rossz, csak 60 év fölött nem annyira hatékony. Tudod, akiknek nálunk adták. És amit a kormány nem hajlandó elismerni és az ezt igazoló "ellenzéki tesztek" eredményére annyi a válasz, hogy nálunk más az eredmény, csak nem hoznak nyilvánosságra semmit. Ebből azért elég egyértelmű, hogy valóban így van, csak ciki lenne bevallani, mert az "oltásellenes baloldal" éppen emiatt prüszköllt.
Bahrein azért érdekes, mert ott is adtak be többfélét, van mit mivel összehasonlítaniuk és rájuk csak nem mondod, hogy "oltásellenes baloldal".
Nem kell félreérteni. Én nem mondom azt, hogy bárkinél jobban elhiszem, amit a kínaiak mondanak. Ezt a témát is sikerült annyira átpolitizálni, hogy az embernek fingja sincs, hogy mit higgyen el és mit nem. Abban biztos vagyok, hogy Gejgő is politikai haszonszerzésre használja ezt a témát, semmi másra.
Számomra hiteles(nek gondolt) forrástól még nem hallottam, hogy szar lenne a kínai vakcina. H tudtok ilyet adni, akkor szívesen elolvasom és megváltoztatom a véleményemet.
Az, hogy az EU-s gittegyletek még nem engedélyezték nem ilyen, hiszen nekik az is három évig tart, hogy megállapítsák, hogy egy szavazás érvényes volt-e (igen, erre már másodszor hivatkozom, nem kell az orrom alá dörgölni).
Ahol fix a fidesz helye, ott általában nagyon nyer, így sok győzteskompenzációs szavazata lesz, ahol az ellenzék nyer, ott meg utóbbiak éppen, hogy csak nyernek,
??
Angyalföldön éppen hogy? Ott pl szerintem kb 75% körül kap majd az ellenzék.
Meg csomó budapesti, szegedi, miskolci, pécsi választókerületben nyerhetnek nagyon. És még Pest megye is bejöhet, bár az régen fideszes volt, de ott is tapasztalható elmozdulás, és elég sok Pest megyei választókerület van.
Egyébként senki sem tiltja meg az ellenzéknek, hogy ahol nyer, ott nagyon nyerjen, a győzteskompenzáció így nekik is kedvezhet, és bizonyos pontokon fog is, szóval szerintem nem ezen fog múlni.
Úgy van kitalálva a rendszer, hogy földindulás kell egy ellenzéki győzelemhez
Nem, a rendszer úgy van kitalálva, hogy a mindenkori győztest túlkompenzálja. Ez lehet a mai ellenzék is, és akkor egyből megtetszik majd nekik a választási rendszer. :)
(OK, a választókerületek határával tényleg bűvészkedett a Fidesz, ez a klasszikus 'gerrymandering'. De hogy 2014 előtt mi volt a helyzet, az egy dolog, és azóta nem nyúltak ehhez hozzá. Azóta a demográfiai változások és a belső migráció is átrendezhette a dolgokat, tehát ami 2014-ben nekik kedvezett, az nem biztos, hogy 2022-ben is nekik fog.)
Az országosan mért pár százalékos ellenzéki előny -hiába hibahatáron kívüli- egyszerűen nem elég ahhoz, hogy ténylegesen nyerjen is
Ezt meglátjuk, de szerintem teljesen téves a premisszád.
Ahol fix a fidesz helye, ott általában nagyon nyer, így sok győzteskompenzációs szavazata lesz, ahol az ellenzék nyer, ott meg utóbbiak éppen, hogy csak nyernek, így a fidesz ilyen helyeken sok töredékszavazatot tud bezsebelni.
Úgy van kitalálva a rendszer, hogy földindulás kell egy ellenzéki győzelemhez, egyszerűen túl sok a fix befutós hely egyéniben a Fidesz javára, és most nem fog játszani a másodlagos preferencia se, mert "vagy ők, vagy mi" (egybitesre lefordítva: Orbán vagy Gyurcsány) lesz mindkét oldal számára.
Az országosan mért pár százalékos ellenzéki előny -hiába hibahatáron kívüli- egyszerűen nem elég ahhoz, hogy ténylegesen nyerjen is. A választás vidéken fog eldőlni és minél inkább "vidékebb", annál inkább fideszes. Persze, ha földindulás lesz, akkor valóban visszájára fordul a győzteskompenzáció, de ez jelenleg elképzelhetetlen szcenárió.
Én nem találkoztam olyan hírrel, hogy a kínaiak azt monják a vakcinájukról rossz lenne, ha meg tudod osztani szívesen elolvasom, simán lehet hogy meggyőz. (Bahrein nem érdekel...)
Mondjuk mert a kínaiak is elismerik? Persze nem a többivel összehasonlítva, hanem csak úgy a saját vakcinájukról.
Bahreint nem igen lehet azzal vádolni, hogy Kína-ellenesek lennének, mégis az jött ki. Itthon jelentek meg konkrét adatok erről, a kormány válasza, hogy nem, de nem közöl semmi konkrétumot.
Az elnyert listás szavazatok reprezentálják a választók akaratát. A parlamenti mandátumok száma nem egyenesen arányos a választói preferenciával, de nem tudom ez hogy jött ide...
Az elnyert szavazatok nem reprezentálják a tényleges választói akaratot, mert amíg a Fidesznek elég, ha 40 egynehány százalékot kap országosan, arra alapozva kétharmados többséget alkothat a parlamentben, az ellenzéknek ugyanehhez sokkal jobban meg kell vernie a Fideszt (az ellenzék Budapest-kozpontúsága, a fix befutó körzetek és a töredékszavazatok (győzteskompenzálás) miatt).
Tegnap mondta egy prof a rádióban (Info, nem Karc, vagy Kossuth), hogy folyamatosan vizsgálják, hogy mi az aránya azoknak, akik nem szereztek immunitást az oltás után és nincs számottevő különbség a vakcinák között. Miért higgyek neki kevésbé, mint Karácsonynak s a különböző facebook-csoportoknak ?
Én nagyon kiszélesíteném a népszavazásra bocsátható kérdések körét és minden évben tartanék egyet, ahol a parlamentbe jutott szervezetek az elnyert szavazatok arányában alanyi jogon fogalmazhatnának meg kérdéseket. Így a részvétel vélhetően garantált lenne. Ugyanakkor a törvényalkotási kötelezettséget felemelném 50%-ról, 60-70 környékére. Kifejezetten zavar amilyen irányba módosította a Fidesz a népszavazások szabályozását.
A hagyjuk a szakemberekre szöveget egyáltalán nem kell minden témához hozzárendelni. A munkanélküli segélyt, a Fudant, az autópálya koncessziót szerintem nyugodtan rá lehet bízni az emberekre. Még az EU ügyészséggel kapcsolatban is azt mondom, hogy fel lehet tenni az embereknek, hiszen, kb azt jelenti a kérdés, hogy több EU beleszólás, vagy kevesebb és ez nekem legitim kérdésnek tűnik.
"biztos, hogy nagyságrendekkel kevesebb pénzbe kerülnének, mint a slepp eltartása"
Értem én, hogy mi zavar téged, de ennek a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Biztos van, aki önhibáján kívül kerül nehéz helyzetbe, vagy rosszabb helyzetben lévő régióban lakik, de én továbbra is azt mondom, hogy a munkanélküliség problémáján foglalkoztatáspolitikai lépésekkel kell enyhíteni, nem segélyezéssel. Szerintem sokkal több lenne a potyautas, mint ahogy te írod: "páran". Én itt Budapesten is találkozom olyanokkal, akik inkább ülnek otthon 90 000 Ft-ért, minthogy elmenjenek dolgozni 150 000 - 200 000-ért és az ilyenek nem csak a gazdaságnak vannak terhére, hanem társadalmi kárt is okoznak (elég csak arra gondolni, hogy milyen példát mutatnak a gyerekeiknek).
De erre a kérdésre én nem mondom azt, hogy nincs helye a népszavazáson, csak azt, hogy kurva károsnak tartanám, ha bevezetnék.
Mondd az 55-60 éveseknek, hogy mondjuk 38 év munkaviszony után lusták. Véletlenül sincs szó arról, hogy az "öregek" sehol sem kellenek. Meg mondd a világ végén lakóknak. Nyilván van, aki kihasználja, de úgy hiszen, olyan hosszú munkaviszony kell ehhez, hogy nem olyan egyszerű az. Egyébként érdekes, hogy átment, eddig 1000 kérdést dobtak vissza, hogy a költségvetést érinti.
Hagyjuk a szakemberekre, ja. Csüngőhasú meg kakadu. Ahol vizsgálják és nyilvánosságra hozzák az eredményt, ott a kínai ebben a korosztályban nem túl fényes, hát persze, hogy nálunk nem érdemes vizsgálni. Hogy már a kínaiak is elismerik, nem számít. (Egyébként nem kizárólag azzal van gond. Ma beszéltem egy tanárral, Ő Astrát kapott. Az első után jött a hír, hogy 4 hét helyett sokkal jobb 12 hétre adni a 2-at. Mikor hívták 4 hétre, mondta, hogy inkább várna. Olyat nem lehet, most kapja és kész. Múlt héten elment egy antianyag mérésre, 6-ot (kb. semmit) mértek. Persze van (lehet) a másik fajta védelem, de röhej, hogy beadták neki 4 hétre, holott tudták, hogy nem kellene.)
Európai Ügyészség: lehet, hogy lassú, de még így is, a szűk kapacitással is több disznóságot tár fel, mint poltpeti.
A probléma az, hogy miért nem mehettek át a kérdések. És nem csak ezek, hanem mindazok, amiket korábban blokkoltak a fideszesek.
Mert teljes joggal lehet azt gondolni, hogy az EU ügyészség segghülye és lassú (bár nem gondolnám rosszabbnak a honi társaiknál őket), vagy, hogy a meghosszabbított álláskeresési járadék csak a lustáknak kedvezne (páran biztosan visszaélnének vele, de biztos, hogy nagyságrendekkel kevesebb pénzbe kerülnének, mint a slepp eltartása). Ezek vélemények, a népszavazás meg pont arról szól, hogy megkérdezzük az embereket véleményét és a többség döntése irányába menjünk.
A hagyjuk a szakemberekre szöveget, meg kb minden témánál be lehetne dobni, pl a buzis népszavazásnál is. Vagy akár az önkoris/ogy-s választásoknál is. Az persze, hogy ki a szakember már egy másik kérdés.
"„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?”
átment
„Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződés keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése?”
nem ment át
A harmadik kérdést („Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?”) 9:4 arányban szintén nem engedték át. Mindezt azzal indokolták, hogy a kérdés érinti a hatalmi ágak szétválasztásának alapelvét, és nemzetközi szerződésekre is hatással lenne.
A negyedik kérdést („Egyetért-e Ön azzal, hogy minden hatvan év fölötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult SARS-CoV-2 neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?”) 8:5 arány elutasították, arra hivatkozva, hogy ez két olyan kormányrendeletet is érint, amelyben az Országgyűlésnek nincs hatásköre.
Az ötödik kérdést („Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?”) 10:3 arányban átengedték.
1. Jó a kérdés, és jó, hogy átment.
2. Jó a felvetés, kár, hogy nem ment.
3. Jól hangzik a felvetés, de én baromira nem vágyok rá, hogy segghülye EU-s politikusok újabb gittegylete ossza itt az észt, meg vigyen mittudomén milyen ügyeket arra az EU-s bíróságra, amelyiknek 3 évig tartott megállapítani, hogy egy szavazás szabályos volt-e vagy sem. Az átlagembernek fogalma sincs róla, hogy ez mit jelentene. Gejgő politikai céljait jól szolgálja (az elutasítással is nyer), de örülök, hogy nem ment át.
4. Ez megint faszság. Csak bohóckodásra jó. Hagyja az EÜ kérdéseket azokra, akik értenek hozzá.
5. Ez pedig nálam szándékos károkozás. Ilyen alacsony munkanélküliség mellett egy ilyen döntés visszaviszi a lustákat az ingyenélő életmódhoz.
hogyan ertekelitek, hogy két karacsony kérdés is lehet valamikor? én nem nagyon tudom hova tenni ezt így most hogy. sajnos a legfontosabbat, az EU ugyeszseg kérdését elkaszálták
Az egész nemzeti konzultáció semmi másra nem jó, mint hogy az állam pénzén rendszeresen frissítik a Kubatov-listát. Aki annyira hülye, hogy válaszol a "helyes választ" sugalmazó propagandakérdésekre és még veszi is a fáradtságot és visszaküldi a kitöltött kérdőívet, az tökéletesen alkalmas Fidesz szavazónak. Néhány ellenzéki szavazó és troll nem számít, lényeg a nyáj egyben tartása.
Visszaküldtem, de trollkodtam velük. A migrációtiltásra igen írtam, viszont a járvány miatti migrációtiltásra nemet, mert minden járványosra nemet mondtam (pl. a gazdaságos lózungjukra, korlátozós kártyásra, vagy a mi volt, talán 3-4), hogy szabadság legyen. Remélem, nagyon törik a fejüket, mire gondoltam, persze tojnak rá.
Dehogy jon vissza Gyurcsány hiszen mar a kampanyidoszak előtt teleszorta a youtubot, az egesz orszagot plakattal az imadott kommunista rezsimed, hogy Gurcsany a sátán. Ne parazz, nem jon vissza a sátán ebbe az őszintén keresztény országba. Orban Viktor forever, nem volt elég belőle 16 év, szavazzatok megint rá, nincs jobb!!!