A kaszni lecsupaszítása után következett az ajtók, két ablaksín, a homlok és hátfal kivágása. Az első ajtónál a csavaros rögzítés hengeres " oszlopa így kivágásra került. Az első két képen jól látható, hogy a homlok és hátfal részein mely részeket hagytam meg. Ez azért volt fontos, mert a megfelelő kaszni íveket így nem volt olyan nehéz kialakítani, mert alatta volt az eredeti. A fölös lámpákat, ládatér részeket lecsiszoltam. Figyelni kell ennél az alapnál, hogy a bal hátsó ablaknál a lemezillesztés és a díszléc imitációk gyárilag túl hátra nyúlnak, így azokból is le kell "csipegetni", mert a bal hátsó lökhárító elemnél érhetnek meglepetések.
Az új homlok, hátfal és ajtó elemeket sztirol lapból vágtam ki, 6 db ajtóelemet készítettem. A lökhárítókat is több darabból készítettem, mindig a középső elemekkel kezdtem és úgy haladtam a széle felé. A lámpafészkek, ajtó gumi csíkjai csak karcolva lettek, nem külön alkatrészek. Tömítő pasztára legjobban a homlokfal lökhárító feletti szélső találkozási pontoknál volt szükség.
Az ablakokat átlátszó füst színű fóliával vontam be. Az ajtóknál kivágott átlátszó műanyagból készültek az indexek, és a hátsó lámpák, melyek hátsó részét ezüst színű festékkel festettem, a külső oldalát meg átlátszó narancs illetve piros festékkel. A fényszóróknál átlátszó öntőkeretet használtam, azt gépbe befogva domborúra csiszoltam, majd snitzerrel méretre "esztergáltam" és forgás közben le is vágtam.
Remélem ezek a részlet fotók és ez a pár mondat segít többeknek elindulni az átalakításban.
Üdv.Ikarus 311-es, 630-as, valamint 55-ös három nézeti rajzait keresem. A net- en kevés rajz van fent. Szeretném megépíteni őket működőképes változatukat.A 311-ről is csak oldal nézeti rajzot találtam,55-ről semmit, csak 66-ről. Köszönettel erno
Sovetskij Avtobus Ikarus 260-as átalakítva. Rendszámtáblák és a feliratok még nincsenek. A belső berendezés egyelőre maradt a gyári. Első felni cserében kérnék ötletet.
Eladó - 4000 Ft + posta - illetve elcserélném az 1:72-es méretarányú Ikarus 66 1955 "MÁVAUT"-os modellemet vitrinban (kép netről), kis hibával - a jobb oldali visszapillantó hiányzik! Cserébe 1:43-as modellek érdekelnek: Legendás rendőrautók sorozatból Chevrolet Bel Air, Skoda modellek, de bármilyen ajánlat érdekelhet! Érdeklődéseket illetve az ajánlatokat a publikus e-mail címemre várom.
Sziasztok! Karácsonyi áron eladó egy 1:43-as Classic Bus gyártmányú IKARUS 556 modell. Az ár:25 ezer forint+posta. tel:06302090162 Email:mayk444@t-online.hu
A börzéken elég beteg árak vannak. 35000-ért a kék változat (amit 21000-ért is meg lehet venni) most eg 42000 a pirosért... Nem tudom hogy szeretnék-e ezeken a börzéken venni valamit.
Én kerestem, de már sikerült beszerezni. Sajnos mivel az oroszoknál van, ahogy már elöttem is írták vám és áfa jön az árra. Az ingyenes kiszállítás külföldre is vonatkozik? Gyakran csak belföldön ingyenes a kisszállítás.
Tényleg jó az ára,de nincs hozzá semmilyen doboz,és mivel ruszkiban van,így egy kis vám és áfa is beszaladhat! Úgy már nem is annyira baráti ez az összeg.