Eddig nem írtam le sehol. Jobboldali vagyok és rendőr. Csapatszolgálati században dolgozom, nem egyszerű beosztottként.
A legtöbb helyszínen jelen voltam az elmúlt három hónapban.
Ami nem sért titkot, őszintén válaszolok.
Ha úgy tartja kedvem, véleményt is megfogalmazok.
A rendőrség tekintélye és megbízhatósági indexe elég sokat romlott. eddig az volt a módi Mo-n, h azokban a szervezetkben bíztak jobban az emberek és azokat utasították el kevésbé amelyek nem kapcsolódtak annyira a poltikához.. most ebből a pixisből a rendőrség egy időre kikerült.
A rendszert nem tökös (hőzöngő) gyerekekkel kell megdönteni belülről, hanem átgondolt közgazdasági programmal és támogatókkal felvértezett közgazdász segítségével.
A tökös gyerek a rendszerdöntés után csak forgolódna a parlamentben mint a TV skékház-foglalók a bejutás után.
pedig fordítva lenen logikus. ha jól tudom a lovak be vannak tanítva h ne lépjenek az emberre. mégis elég hatásosan oszlatnak, ezt már szeptemberben is láttuk. szóval a fokozatosság még ilyen szinten se érvényesült okt 23-án.
azt meg inkább a reptérre tolhatnák, mert ott most egy nyomorult 70 lóerős "páncélozott" Frontera a harckocsi. ott jobban elkelne valami komolyabb jármű.
felfegyverkezett tömeg ellenszegülésének megtörésére pirotechnikai eszközt, gumilövedéket, lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást;
ló volt előbb vagy gumilövedék.valszeg erre hivatalos válasz nincs.
egyébként a járműkötelékben végzett oszlatás kimaradt. pedig az lehet h kevesebb sérüléssel jár. (mert ez nem azt jelenti h teherautókkal gyorsan a tömegbe hajtunk...) más országban alkalmazzák. (mellesleg nálunk is volt már rá példa - rendőrmotorosok ékalakban nyomatták előre egyes tüntetéseken)
Na jó, akkor ha kérhetem ÁVH-sozzátok a főnökeimet és ne engem meg az egész rendőrséget...Mert az olyan,mint amikor csőcselékezik a teljes fidesz naggyűlést...
Tudja a franc, hogy ebből mennyi volt jogos. Jogos gumival lőni: Rtv. Vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, kardlap, illetőleg más eszköz alkalmazása
49. § (1) A rendőr a szolgálatban rendszeresített, vegyi vagy elektromos sokkoló eszközt, illetőleg rendőrbotot vagy kardlapot alkalmazhat
a) a mások vagy saját életét, testi épségét, illetőleg a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető támadás elhárítására,
b) a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére.
(2) A rendőr a szolgálatban rendszeresített gumilövedéket, illetve pirotechnikai eszközt, könnygázgránátot, elfogó hálót, ingerlőgázt, továbbá vízágyút alkalmazhat a mások vagy saját élete, testi épsége, illetőleg a vagyonbiztonság közvetlen veszélyeztetésének elhárítására, vagy ha a lőfegyverhasználat feltételei (54. §) fennállnak.
Szolg szabályzat: Tömegoszlatás
68. §
(5) Tömeggel szemben a csapaterő a következő kényszerítő eszközöket alkalmazhatja:
a) passzív ellenállás esetén testi kényszert;
b) aktív ellenszegülés esetén rendőrbotot, vegyi eszközt, ingerlőgázt, elektromos sokkoló eszközt, bilincset, pórázon vezetett szolgálati kutyát szájkosárral vagy anélkül, valamint vízágyút;
c) felfegyverkezett tömeg ellenszegülésének megtörésére pirotechnikai eszközt, gumilövedéket, lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást;
d) a szervezők, hangadók, bűncselekményt elkövető személyek kiemelésére, elfogására elfogóhálót.
(6) Az alkalmazandó kényszerítő eszközök körét a csapaterő parancsnoka határozza meg.
(7) A csapaterő alkalmazásának részletes alaki szabályait külön utasítás szabályozza.
Attól, hogy egy fegyveres testületben szükségszerűen akadnak úriemberek is, meg akadnak otromba szadisták is, attól testület működésében és a harcosoknak engedélyezett szabadság alapján megítélhető. A német nácik, s talán még az ÁVO-sok (de ebben már nem vagyok bizonyos) sem valamenyien vérebek voltak, mégsem tartja senki egyik szervezetet sem a szűzlányok kamarakórusának.
Minden esetre, főnökeid vagy azok felettesei mindent elkövettek annak érdekében, hogy a mostani RENDÖRSÉG megőrízze 1956-os arculatát.
az egész ország nem tudott megváltozni ennyi idő alatt (ez képtelenség lenne), szal nyilván a rendőrség se. alakul, fejlődik az is, mint a többi szerv, de nem lehet egyik pillanatról a másikra kicserélni mindent.
lehet h FRE durvább lett volna, de egy nyugati rendőrség is máshogy lépett volna fel - a gumilövedék ekkora balhé esetén még nem került volna elő.
a legnagyobb kreténség az az UAZ-ra szerelt (könnygáz)gránátvető..(meg a BTR, de az még nem került elő)
A kiképzés az elmúlt (ez előtti 5-10 évben) nem volt túl izmos. Az lehet, hogy volt olyan momentum ami a régi átkosból maradt itt, de ezen kívül semmi. Már olyan rendőrt is keveset találni aki akkor szerelt fel rendőrnek, nemhogy a szemlélet rendszerváltás előtti lenne... Ha az az alakulat ami most REBISZ a régi FRE (forradalmi rendőri ezred), akkor ott lőttek volna, derékmagasan pásztázva a tömegbe géppuskával. Azok az emberek "más" emberek voltak...
Itt, a hatodikban, ahol lakom, a házmesterek többsége besúgó volt, férjeik pedig többnyire a rendörségnél szolgáltak. Ebben az utcában szinte kivétel nélkül. Egy részük már kihalt, többségük hamar elköltözött, de a maradék, (már nem házmesterek) gyerekei is valamelyik fegyveres testületnél szolgálnak általában.
Pár évvel ezelőtt a Szív utcában egyszerűen lepuffantott két fiatalt egy ilyen maradék, mikor begőzölt. Igaz ő CSAK munkásőr volt, míg be nem tiltották a munkásőrséget.
Hát! Csak úgy lövöldöznek az elvtársak, nehogy kiessenek a gyakorlatból.
nem azt akartam írni h mindenki balos, de sztem ha megnéznénk a tényleges pártpreferenciákat, akkor majdnem biztos h az MSZP lenne az első. és pont a "médiaarcok" nem fiatalok..
én is szoktam rendőrautót magyarzászlós szalggal látni. szóval van ilyenre is példa, de domináns a bal. itt a fórumon is: a magukat rendőrnek vallók (akik vagy azok vagy nem) Te vagy az első, aki nem balos. mondjuk ez nem egy túl reprezentatív minta, inkább csak egy példa.
Azért azt te is vedd figyelembe, hogy derültek már ki érdekes dolgok az ilyen vétlen emberekről is... És ne akard meglátni, mert szerintem a bíróság független, nem áll pártirányítás alatt... de a bírónak is van egy benyomása, véleménye és ez is benne van az ítéletben. Ha pld. azt látja, hogy tömegesen támadták a rendőröket akkor tömegesen vesz őrizetbe rendbontókat, és ha azt látja, hogy elharapózott a rendőrök elleni erőszak akkor sok évet szab ki. Ez feltehetően fordítva is működik.... Nagy hiba egy nekünk nem tetsző ítélet miatt rögtön egy teljes szervezetet megbélyegezni.
a hétköznapi szolgálat sztem más dolog. ott meg pont más a gond, nem elég határozottak a rendőrök, nincs tekintélyük, stb, de hát pont neked magyarázzam?!
szóval ott rendben lenne a határozottabb fellépés, viszont az ilyen helyzetben meg valahogy gondolkodni kellene. a mostani mentalitás az előző rendszerből maradt itt.
a tapasztalatlanság meg csak félig magyarázat. egy, mint Te is írtad azért már voltak ehhez hasonlló balhék, csak nem ekkora méretben. egy kiadós focimeccsen se merül ki a rendfenntartás békés sétálgatásban. szóval lehet ott is tapasztalatot szerezni, meg ugyebár a kiképzés! mert ha valakit kiképznek valamire akkor azt a munkát el kell tudni látnia. (kezdő pincér az öledbe borítja a levest és utána magyarázkodik, h kezdő, akkor azért az nem érdekel. ez csak egy példa, de a párhuzam élő.) lehetnek kisebb hibák, de nem ekkorák! vagy ha vannak, akkor a felelősöket meg kell keresni és korrigálni kell a dolgokat. pl a kiképzést
Nem teljesen jó a meglátásod. A vezetői szinteken lehet, hogy még az öregek vannak de lentebb szinte teljesen kicserélődött az állomány (sőt túl fiatal is). Egyébként az sem biztos, ha valaki középkorú ,akkor az balos (lásd én sem vagyok az). Volt egy belső fórumonk a Holdudvar, amit cigányozás miatt felfüggesztettek. Ott is volt szó politikáról és néha még kérdőív is előkerült... Na onnan tudom, hogy a jobb-bal oldal majdnem kiegyenlített a rendőröknél, ami inkább balra tolja az a tényleg régi közalkalmazotti gárda (öreg titkárnők még az átkosból...)
Nem sokra mentem egyéni véleményeddel, ha nem ismered az esetet.
Nem baj! Már bíróság előtt van az ügy. Majd meglátjuk, -alkotmányellenesen!- mennyire hálózta be a párt (a koala?) az egymástól állítólag független igazságszolgáltatási szerveket.
Látszólag emberre lőtt a rendőrség, de ha egy bámészkodó fiatalember célzott lövéssel nyomorékká lőhetett büntetlenül, akkor valójában a demokráciának lőttetek, hosszú időre.
Nem személyeskedem veled, de akár baloldali vagy, akár jobboldali, jó ha ezt valamennyien tudomásul veszitek.
nem a teljes erő. de az ütőképes bagázs budapestre összpontosul(t). szóval, ha tegyük fel hogy tényleg márciusban folytatódnak a dolgok és tegyük fel, h eseteleg vidéken is lesz több helyen valami balhé, akkor viszont már gondba van a rendőrség. mire ezekkel az ifákkal bárhova is elérnek a csapatok addigra már csak a tűzoltóknak segédkezhetnek az oltásban.
mert lehet h ütőképes a haderő, de ez csak egy helyen működik. ha vidéken is lenne valami gáz, akkor szétforgácsolódna minden. na lenne az ide-oda rohangálás.