Keresés

Részletes keresés

gabriella28 Creative Commons License 2008.09.08 0 0 293

Azért nem csupán szerencsének mondható, nekem is tennem kellett azért, hogy a dolgokat a számomra kedvező irányban tudjam befolyásolni, főként 13-14 évesen kellett harcolni a bugyiért, mert akkor már nem bánta volna Anya ha abba marad a női Bugyis időszak és fiúsabb alsókat vett egy párat, amit fel sem próbáltam.

A harisnyanadrág az nem került szóba az szinte természetes volt. Akkor volt egy olyan időszakom, nem vettem fel az alsót, bugyit sem, csak egyszál vékony testszínű harisnyanadrágot,  ha otthon voltam szinte mindig csak egyszál vékony harisnyanadrágban flangáltam, ha valahova mentem felvettem egy nadrágot és egy inget. két három hetes kitartó pucérkodás után a fehérneműs szekrényemben találtam két spagettipántos elöl csipke tangát, amilyet eredetileg szerettem volna, egy két napig úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre, fel sem próbáltam, de nagyon tetszett és nehezen tudtam megállni, hogy ne vegyem fel, de megálltam, ki sem vettem a dobozából, csak a képben gyönyörködtem. Anya sem bírta cérnával, megkérdezte, hogy megtaláltam e, felpróbáltam e, jók e a tangák,. Nem figyeltem mondtam nem próbáltam fel semmit. Anya lehozta a két dobozocskát, kivette belőle a tangát és kérte, hogy majd próbáljam fel. Már annyira kivántam felvenni, hogy szinte letéptem magamról a harisnyanadrágot és meredő farokkal húztam magamra a csipketangát, a mérete jó volt csak az álló szerszám jócskán kilógott a csipke fölé, nem zavart, hogy oda oda nézett, de attól kezdve nem volt többé téma azóta természetes, elfogadott dolog lett, hogy bugyit és harisnyanadrágot hordok. Most is egy triumph spagettipántos elől csipkés bordó stringtanga van rajtam, oldalt a pánton egy kis fém szivecskével, szétkapcsolható, ezt egy szülinapos ajándékként kaptam, és egy 15 denes lycrás harisnyanadrág visone színű.

Előzmény: Törölt nick (292)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.08 0 0 292
Csak nekem lett volna ilyen szerencsém a családal...
Előzmény: gabriella28 (291)
gabriella28 Creative Commons License 2008.09.07 0 0 291

 

Én gyermekkorom óta csak női bugyikat és harisnyanadrágokat hordok, lányos alkatú fiúcska voltam, és anya nagyon kislányt szeretett volna, gyönyörű fodros szoknyácskákkal bugyikákkal kényeztetett, és szép fehér harisnyanadrágokat vett, göndör hosszú szőkés hajam volt és tetszett anyának, hogy mindenütt kislánynak néztek. Ahogy telt az idő iskoláskoromban, mivel én is hozzászoktam ezen kellemesen lágy, kényeztető cuccokhoz, jött a 40 denes nylonharisnyanadrág, és a bugyikák már nem olyan csipkések voltak, de azért igazi női bugyik. én igazándiból mindig a testszínű harisnyanadrágokat szerettem, csak a tornaórás napokon vettem fel sötétkéket, azt még úgy elfogadták... ha csak tehettem elcsentem anyám ruhatárából egy két nagyon klassz vékony Lycrás harisnyanadrágot, és nem érdekelt ha meg is látta, hogy rajtam van, volt mikor abban, azaz egyszál 15- 20 denes harinaciban flangáltam fél napig is, soha nem voltam szégyenlős már egészen kisgyerek korom óta tisztában voltam a nemiszervek közti különbséggel párszor meglestem anyámat zuhanyzás közben. Nem szégyelltem én sem előtte szinte meztelenül flangálni, náluk soha nem volt a szexualitás tabu, az hogy meg tudtam lesni anyámat zuhanyzás öltözködés közben szerintem az oldotta fel gátlásaimat.

14 éves koromban mondta anya először, hogy venni kéne valami fiús alsót, de sikerült meggyőznöm, hogy nem igazán lenne kedvem hozzá, vegyünk inkább tangát, akkor nagyon meglepődött. 14-15 évesen már a harisnyanadrágjaimat bugyijaimat egyedül választottam ki bár anyával mentünk álltalában vásárolni, de sosem szégyeltem, hogy pl bugyit és toppot kértünk az én méretemre, azért volt egykét eladó csajszi aki láthatóan meglepődött, hogy saját részemre válogatom a harisnyákat, bugyikat, ... Az volt talán  a leggátlásosabb időszakom amikor kb hetedikes lehettem, öltözködés közben anyám előtt először felállt a farkam. nagyon szégyelltem magam igazándiból nem tudtam hova tenni, mire megnyugtatott, hogy ez így természetes, és megpaskolta harinacis fenekemet. Azóta is női fehérneműt hordok, és egyáltalán nem zavar ha látszik hogy harisnyanadrág vagy harisnyatartó van rajtam harisnyával. ha nagyritkán orvoshoz megyek álltalában a jogsi végett, akkor egy kicsit visszafogottabban öltözöm, fekete harisnyanadrág egy egyszerű bugyi és egy görög vállas trikó, egyébként nincsenek gátlásaim.



Törölt nick Creative Commons License 2008.09.05 0 0 290
 

Na mit találtam!

Végre valaki árul szép holmikat neten. Remélem az illető fog még több hasonló ruhát árulni!

 

http://teszvesz.hu/show_user_auctions.php?uid=3690365

topmodell Creative Commons License 2008.09.05 0 0 289
Nekem is 42-es lábam van és a 41-es tűsarkú cipő jó, ha nem túl erős bőrből van, és egy kicsit nyúlik. Kinai boltokban 3000 Ft körül kaphatók. A 42-es vagy nagyobb női méret rossz fazonú,trampli öreglányos. Lapos a sarka,drága és ronda.
Előzmény: White Tights (268)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.04 0 0 288
Igen saját magam szerzem be ruhákat.Általában az interneten vagy turkálókba szoktam vásárolni.
Előzmény: Törölt nick (287)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.03 0 0 287
Nagyon jó képek, és a vidik is. Nagyon szépek a szatén ingeid is. Magad szerzed be a ruháidat? Hogyan vásárolsz?
Előzmény: Törölt nick (286)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.03 0 0 286
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.03 0 0 285
Itt találsz még fotókat rólam
http://edinacd.extra.hu
Videokat is láthatsz itt
Előzmény: Törölt nick (284)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.02 0 0 284
Ejh! Bár van bőrkabátom, a bőr-ruciért irígykedem:)
Előzmény: Törölt nick (283)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.02 0 0 283
Igen az én harisnyám.
Ezen a képen jobban látszik.
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.01 0 0 282
A te harid az eső képen (ha a tied?), és az enyém hasonlítanak. De most látom jobban, hogy a tiedben van piros célkereszt:)
Előzmény: Törölt nick (281)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.01 0 0 281
Milyen harisnyákat?
Előzmény: Törölt nick (280)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.27 0 0 280
Figyeled a harizsnyánkat?
Előzmény: Törölt nick (279)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.27 0 0 279
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.26 0 0 278
joyika@citromail.hu
Előzmény: Törölt nick (277)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.26 0 0 277

Igen nagyon tetszel :)

Izgató vagy :)

Nincs kedved levelezni?

Előzmény: Törölt nick (276)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.25 0 0 276
Én. Tecc? Örülök:)
Előzmény: Törölt nick (275)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.25 0 0 275

Te vagy a fotón?

Nagyon izgató :)

Előzmény: Törölt nick (273)
gerom Creative Commons License 2008.08.23 0 0 274
Sziasztok.Nem tudom ,itt kellenne lenni.
Előzmény: Törölt nick (273)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.23 0 0 273
Hová lettünk??
islanderF Creative Commons License 2008.08.06 0 0 272
Sziasztok,

elado ez a csizma, vadonat uj 44-es meret.

Iranyar:240000

crashbash Creative Commons License 2008.07.27 0 0 271

Szia!

 

Meg vannak még a csizmáid?

 

 Üdv

Előzmény: Falcor (267)
Törölt nick Creative Commons License 2008.06.20 0 0 270
Sziasztok!

Eladó az alábbi csizma:

Belső hossz:26cm
sarok:8 cm
szárhossz:ezt a sarok tetejétől mérem:36cm
szárbőség legfölül:37cm
anyaga: műbőr
1.500 Ft.

érdeklődni:
edinacd@gmail.com

Nylonmanus Creative Commons License 2008.06.08 0 0 269
White Tights Creative Commons License 2008.04.10 0 0 268

Sziasztok!

Fiú létemre imádok harisnyanadrágot viselni.Úgy 8 éves korom körül kezdődött a dolog,amikor először vettem föl anyukám harinaciját.Annyira megtetszett,hogy nem is csempésztem vissza a fiókjába, hanem elrejtettem a szobámban, és esténként, ill. ha egyedül voltam otthon, fölvettem.

Most 13 harisnyanadrágom van összesen, mindet én magam vettem.Ebből 5 fehér, az a kedvenc színem(ahogy a nevemen is látszik).

Számomra a harisnyanadrág a legizgatóbb női ruha, de szeretem a miniszoknyákat, tűsarkú cipőket, női blúzokat,és bugyikat, bár az én ruhatáramból ezek még hiányoznak.Harisnyanadrágot vásárolni viszonylag egyszerű, ez nem okoz gondot, még olyan helyen sem, ami nem önkiszolgáló.De mondjuk egy szoknya, vagy egy tűsarkú cipő más eset, mert azokat fel is kéne próbálni, na meg aztán szégyelném is az eladó előtt, hogy pl. női cipőt szeretnék magamnak 42-es méretben.Tudom, hogy a legtöbb sorstársamnak ez nem okoz gondot, de nekem egyelőre igen.Talán egyszer majd rászánom magam a dologra, és kibővítem a ruhatáram.

Ha fehérnemű boltban járok, nyugodt szívvel mondom az eladónak,hogy mit szeretnék: harisnyanadrág, ilyen és olyan szín és méret.A hölgynek általában szeme se rebben, csak kiszolgál és kész.Bár volt olyan aki furcsán nézett rám, és a legtöbben sejtették is,hogy magamnak veszem,de nem nagyon érdekel a dolog.Az egyetlen dolog amitől vásárlás közben félek, az hogy meglát egy ismerős. 

Az utolsó szerzeményem egy 40 denes fehér harisnyanadrág, most, miközben gépelek, az van rajtam.Kényelmes és még izgató is.

Röviden szólva: a legjobb dolog a világon.

Falcor Creative Commons License 2008.03.31 0 0 267
Sziasztok!

Eladó a következő csizma. 42-es méretű, de elég bő, 43-as lábra is jó lehet. A sarka 11 cm.
Érdeklődni: cyrixxx007@yahoo.com

Üdv.


L.Y. Creative Commons License 2008.03.15 0 0 266
Egy kis hozzajarulas a csaladi albumbol...
laylacd Creative Commons License 2008.03.13 0 0 265
néhány képem
laylacd Creative Commons License 2008.03.11 0 0 264
Én is mint sok előttem szóló imádom a szatént és a selmyet...csak nem tudom hogy álljak a párom elé ezzel a dologgal...folyamatosan költöztetem a "dolgaimat" majd kidobom öket ...lassan 2 honapja dobtam ki az utolso garniturát azota kerülgetem az üzleteket de még megprobálok ellenállni

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!