Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2005.11.16 0 0 topiknyitó

Nagyon nehéz egy kormány tevékenységét értékelni – mert nincs olyan téma, amiről ne lehetne valami ellenérvet felhozni. Egy pillanatig sem vonom kétségbe, hogy a gazdpol alapvetően a kormány felelőssége.
Populista igérgetési verseny után győzött, hiszterikus környezetben kezdett.
Szakított azzal, hogy más a választási, s más a kormányprogram. A politika szinte teljes konszenzusával valósította meg az un. 100 napos programot, a békesség (árokbetemetés) kedvéért jelentős hatású korábi programokat tartott meg (pl. lakásprogram.) Ez olyan mértékben megterhelte a költségvetést, hogy azóta erről szól a gazdaságplitika. A jelenlegi helyzet eddig azt bizonyítja, hogy bár nincs válság, de a helyzet kiélezett - ugyanakkor a nyilvános beismerés késett MP 2004 eleji évértékelőjéig, ezért bár mindkét oldal tudta, hogy a korábbi igéreteket nem lehet, sőt, nem is szabad betartani - a politikai PR mégis csak erről szólt, s ezt a kormány nem tudta kezelni. Politikai értelemben rossz ütemben lett GYF a min.elnök, így nem maradt idő a szükséges átalakításokra (a népszavazás is elvette az időt, energiát), amiről GYF mondta: nincs meg hozzájuk sem a szakmai, sem a politikai, sem a társadalmi háttér, támogatás. Jelentősnek minősülő gazdpol hiba az MNB-vel közösen elkövetett forint-sáv eltolás. Nem tudom, mennyire kormányzati, s mennyire szakmai hiba, de természetesen kormányzati felelősség: nem sikerült belőni, hogy az EU csatlakozás milyen változásokkal jár a pénzügyekben, adókban, mindez hogyan hat a magyar költségvetésre – s ez a szakmai hiba sokat rontott a hitelességen, a hitelképességen. Összességében és a lehetőségekhez képest lemenedzselte az EU-csatlakozást. (Azt hiszem, az ennél „mélyebb” értékelés már hitvitákba torkollik, pl: melyik igéretet mennyire teljesítette vagy sem, lehetett volna/szabadott volna-e teljesíteni, stb…)
A kormány alapvetően azt követi, hogy a költségveti hiányt „kinője” a gazdaság, politikai szempontból nagy kérdés, hogy ez sikerül-e. Úgy tűnik, hogy végre komolyan veszi legalább a költségvetés sarokszámait – ami természetesen az érintetteknél komoly ellenállást vált ki.
A 100 lépés: fontos területeken elsősorban figyelemfelhívó lépések. Kérdés, hogy összeáll-e valamiféle egésszé – vagy egyenként a kritikus tömeget el nem érő, ezért célszerűtlen botladozás lesz at eredmény. (Biztos többen már látják az eredményt, de tévednek: ezt fikázni igen, de megítélni ma még nem lehet.)
Kezdetben komolynak tűnt az „ároktemetés” – visszaállt a parlamenti rend, nem kívánt ellenzék nélkül is létezni – ugyanakkor nagyon hamar kiderült, hogy naivitás volt békességre számítani – nagyon jelentős „kommunikációs zavar” alakult ki pl. az ügyészség, Járai, a MR és a kormány között. Egyik (MP, GYF) kormány sem akarta maga alá gyűrni a polgárait.
Egy kívánatoshoz képest kevés, de azért előrelépés történt az állami pénzek elköltésében (közbeszerzés), s legalább nem nagyüzemi a személyi-üzleti összefonódás – ugyanakkor ezt konkrét példákkal sokan nem fogják elfogadni – számukra ajánlom a HappyEnd, Ezüsthajó, Simicska feldolgozását.
A koalíció nem tudta végrehajtani a jóléti rendszerváltást – erre a 100 napos után nem is maradt fedezet, s a világban sem efelé haladnak a dolgok – ugyanakkor lényegi változás van a szociálpolitika irányában – mely nem a közép segítésére, hanem a leszakadók esélyeinek javításra fordít nagyobb figyelmet.
Komoly eredmény a sorkötelezettség eltörlése – a haderő-reform pedig elsősorban a NATO-igények, kötelezettségek kibekkelése.
Minden botránya ellenére jelentős az oktatási rendszer átalakítása. „Rendszerváltó” a kulturális finanszírozás – ha nem is hibátlan. Minden hiba, bűn, stb mellett/ellenére azt kell megítélni, hogy a következő időszak legfontosabb feladatait ki milyen mértékben ismeri fel, ki, milyen mértékben képes menedzselni:
államháztartás
közigazgatás, államigazgatás
egészségügy
Nemzeti Fejlesztés Terv – EU források felhasználása

http://www.sap.com/hungary/tihany/letoltes/pdf/2005-09-20%20Kedd/001%20Bevezeto%20Eloadások/Figyelï_2005_09_16.pdf



S ezekben nem a mostani kormány áll rosszabbul…

 

Persze, SZVSZ.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!