melyik bank adja most a tényleges nettó legjobb kamatoto? értem nettó azt hogy ha beadok 100% összeget, akkor a kp felvételkor lejáratkor minden firfang levonás után hány % marad a 100ból ténylegesen kamattal együtt, illetve mennivel nő?
Azért kell a számla kivonat, mert egy számlát rendelnek a takarékszámlához és megbízást csak arra a számlaszámra fogadnak el, tehát csak arról a megadott számláról tudsz utalni a takarékszámlára és kiutalni is csak oda tudsz a takarékszámláról.
Először jelentkeztem a honlapjukon, hogy nyitnék számlát. Az ígért 2 napon belüli visszahívás nem történt meg. Kb. 7-8 nap múlva ismét jelentkeztem, ezután visszahívtak 2-3 nap múlva.
Mindent kért papírt kinyomtattam átadtam az ügynöknek aki kijött a lakásomra. Ennek ellenére hiánypótlást kértek (bankszámla kivonat). Nem is tudom miért kell ilyen, hiszen nem hitelt akarok.
Vagy káosz van náluk, vagy az ügynökük hagyta el. Vagyis nem is saját emberük volt nálam, hanem valami egyéb cégé. Na mindegy, emailben ismét elküldtem a kért kivonatot, pont egy hete. Azóta semmi nem történt, és várok. Még egy válasz email sem jött.
nekem az 2-3 hét alatt megvolt. a nyitásnál csak az a fontos, hogy az ügynöknek mindent adj át, akinek átadod a szerződést illetve a személyi azonosító okmányaid másolatát, tehát legyen hiánytalanul minden dokumentum előkészítve. ha ezt leadod, gyorsan meglesz.
Cetelem takarékszámlát használókat kérdeznék, hogy mit tapasztaltatok (aki már kért ilyet), hogy mennyi idő alatt módosítják a takarékszámlához tartozó bankszámlát, miután kértem a módosítást?
Az OTP-nek van 2 kötvénye is. Jelenleg 3% + 3 hónapos EUR LIBORt fizeti, ami elég magasnak számít még így is. + árfolyam is kibocsájtási szint alatt van. Sokan nem is hallottak róla, sőt még a fiókban sem tudják, hogy ugyanannak a banknak a kötvényével magasabb kamatot lehet elérni, mint a lekötött betéttel. Főleg a jelenlegi gyalázatosan alacsony kamatok mellett...
Úgy tudom, hogy az OTP-nek van kötvénye, ami magasabb kamatot fizet, mint a sima betét. De biztos van más bankoknak is, érdemes utánajárni. Hosszabb távon többszörösét lehet vele keresni, mint a lekötött betéttel.
Olyan alacsonyak a betéti kamatok, hogy keresek alternatívát, ami ugyanúgy bankbiztonsággal tud több kamatot adni. Régebben hallottam, hogy kötvényeken keresztül jobb eredményt is lehet elérni.
Havonta 23 494 forinttal több a megtakarításaim hozama a K & H-nál, mint a Cetelemnél. Ám mivel, megtudtam, hogy a Cetelem jobb, azonnal feltöröm a lekötéseim és mindenem átpakolom utóbbiba...:)
Igen, ezek után is fenntartom, hogy jobb a Cetelem.
Ez egy fórum, ahol másokkal beszélgetünk nem magunkkal. Ha saját magaddal akarsz beszélgetni a neten, akkor írj blogot. Az itt fórumozók 99%-a jobban jár a Cetelemmel, mivel nem tud ingyen utalni a KH-tól, vagy a KH-ra, és/vagy nem oda érkezik a munkabére.
Amúgy ne frusztráljon már ennyire, hogy valaki rávilágít, hogy mennyire gyenge ajánlat ez a KHs.
A K&H (szinte valamennyi bankkal egyetemben) kivezette piacáról - egyetlen csomag kivételével - az olyan számlacsomagokat, amelyben minden ingyenes.
Egyetlen OKOS csomagot még meghagyott, amelyben - bizonyos feltételekkel és odafigyeléssel - minden ingyenes. Speciel pont ez van nekem. De szerintem ennek is meg van számlálva az ideje...
Ráadásul a számításod csak 2 000 000 millió forintig állja meg a helyét, ugyanis ennek az összegnek a 0,3%-a 6000 forint, ami jelenleg a maximális tranzakciós költség.
2 000 000 millió forint feletti összeg átutalásánál is "csak" ennyit kell fizetni annak, aki nem tud, vagy nem akar megfelelő bankszámlát választani...
Szóval csak 2 000 000 forint alatti összegnél igaz a 0,37%-os hozam...
"...utána menekítheted a pénzed máshová 0,3% tranzakciós költségért..." Havi két darab utalásom ingyenes. "...ehhez még kell a munkabér beérkezése és a bankfiókba való beingázás a lekötéshez..." A munkabérem odamegy, a lekötés pedig telebankon keresztül is elvégezhető.
"...Cetelemen meg feltétel nélkül kapsz 2-2,25%-ot..." Cetelem takarékszámlám is van.
"...ha idő előtt töröd fel, nem kell munkabér, nem kell bankba szaladgálni..." A Cetelemnél nem kell semmit feltörni, mert le sincs kötve semmi, látra szólóan kamatozik a pénz, ráadásul napi szinten. Ja? És a K&H-nál sem kell bankba szaladgálni. Telebankon a lekötést, az ingyenes utalást pedig Netbankon lehet intézni. Az ingyenes utalás persze csomagfüggő...
Ezek után is fenntartod, hogy jobb a Cetelem-es 2,25%, mint a K&H-s 4%?
2 hónapos időtávra, azaz 2 hó után kapsz 0,67% kamatot, utána menekítheted a pénzed máshová 0,3% tranzakciós költségért, vagyis marad 2 hónap után 0,37% kamat. És ehhez még kell a munkabér beérkezése és a bankfiókba való beingázás a lekötéshez.
Cetelemen meg feltétel nélkül kapsz 2-2,25%-ot, azaz 2 hónapra 0,33%-0,38%-ot. Onnan pedig ingyen utalsz ki, plusz nem bukod a kamatot, ha idő előtt töröd fel, nem kell munkabér, nem kell bankba szaladgálni.
Erre mit is lehetne írni!Soha többet biztosító,nagy tanulópénz.Küldték az elszámolást,de nem értem,amikor felmondtam az volt az információ,hogy 8 ezer ft a levonás ami a kötvény költsége.
Persze én vagyok a hülye,hogy ilyenekbe belemegyek,meg is érdemlem a sorsom,és ráadásul a páromnak is ez az összeg van befektetve,tehát 2x60 ezer mínusz.
Még csak az átutalás jött,de a félretájékoztatás?És meg sem kellett volna várni a kötvényt,akkor már 2 héten belül felmondtam volna.Megváratták a kötvény megérkezését,és azzal kellett mennem.
Elmondom a Groupama biztosításom végeredményét.Felmondtam az 1 hónap határidőn belül,és megjött az elszámolás.5.500.000 ft volt befektetve és visszakaptam 5.438.981.-ft-ot.Az ügyintéző hölgy sokszori kérdésre állította,hogy ezen esetekben a 8.000.ft-os kölvénykibocsátási költséget vonják le.Ez testvérek között is 11%.Szerintetek mit lehet tenni ilyen esetben?
Ehhez igazán gratulálok. Ettől még reklámoldal nagyon keveset mond a terjedelméhez és harsányságához képest, önellentmondó, FUD-oló, és a válogatott vélemények közlése számomra más területen is visszatetsző (mennyivel hitelesebb, amikor pár olyan mocskolódó hozzászólás is megjelenik, amely nem a konkurenciát szólja le :)). Nem kell elkeseredni, van ennél lejjebb is, mint pl. a személyikölcsön-reklámok és a R.D. újság ragasztgatós nyereményjátékai. :) Nyilván üzletileg van ezeknek értelme, csak hadd ne kelljen szeretni.