Azért nem nyerhetett, mert Ákos és Jenő mindig felváltva nyer. Az előzőt Jenő nyerte, így most Ákos jött. Ezért van az is, hogy civil évadot mindig kék nyer, vipet meg piros.
"Hogyan gondolhatta bárki is, hogy egy szakképzett szakács ellen -aki a verseny előtt is ebben a szakmában dolgozott Ausztriában- nyerhet egy hobbi szinten főző háziasszony?"
Ez több kérdést is felvet.
Egyrészt miért nem indítanak külön versenyt a szakképzett szakácsoknak és a hobbifőzőknek?
Így hol vannak az egyenlő esélyek? Ez kb. olyan, mintha egy autóversenyen a profi autóversenyzők és az úrvezetők együtt versenyeznének.
Na de az is jó kérdés, hogy ki a "szakképzett szakács"? Elvégezte a szakács szakmunkásképzőt, netán egy OKJ-s szakácstanfolyamot?
Mert egyébként Roli tegnap is azt mondta, hogy most már nem szeretne tovább pincérkedni, hanem "hátul" (a konyhában) dolgozna. Akkor eddig nem szakácskodott, annak ellenére, hogy "szakképzett szakács"? Vajon miért? Ahhoz nem kell 10 millió, hogy a konyhában dolgozzon.
Ha pedig nem gyakorolta a szakmáját, akkor kiteheti az ablakba, hogy "szakképzett szakács", egy jól felkészített hobbiszakács simán legyőzheti.
Egyébként Mengyi is elmondta, hogy korábban nagyon sokat volt az apja vendéglőjében a konyhában az apja mellett (aki szakács), szerintem egy igazi étterem konyhájában is lehet annyit tanulni, mint a szakács szakmunkásképzőben...
Azért nem semmi, hogy ha Jenő valakiről az mondja, hogy "az én szememben az összes eddigi évad legerősebb versenyzője voltál", a kérdés már csak az, hogy ha ez így van, akkor mi volt az oka, hogy Mengyi nem nyerhetett? (Már a döntő előtt írtam, hogy az RTL a nézők "hangolásával" készíti elő Roli győzelmét, úgyhogy ez nem volt túl nagy meglepetés.)
Na és hát a kibővített zsűri.......a sapkás Feke (mi arra tippeltünk, hogy kopaszodik, de akkor is tahóság sityakban asztalhoz ülni) nálam ott veszítette el a hitelét, amikor valami olyasmit mondott, hogy de hát Mengyi előétele csak nyers halból van.....aztán amikor szóltak neki, hogy a ceviche az bizony abból van, csak forgatta a szemét. Innentől nálam az ő (ál)szakértő okoskodása teljesen elveszítette a hitelét.
Az lehet, hogy valaki nem szeret vagy nem ismer egy ételt, de csak azért mert nem szereti vagy nem ismeri, ne húzza le.
Az mondjuk Mengyi hibája volt, hogy nem ilyen "megosztó előétellel" kellett volna jönnie, az biztos, hogy egy kacsamáj kaláccsal a magyarok 95%-ának jobban bejön, még akkor is, ha a világ legjobb cevichéjét készíti el.
Nem tudom Mengyi mit tervez, de ha netán nyitna egy ázsiai éttermet, mi biztos elmegyünk.
Nem véletlenül éreztem közben is, hogy az egész egy "ingyen cirkusz", a show kedvéért facsarták/ferdítették a dolgokat, mert ahogy ott a végén sírt, teljesen őszinte volt!
Szerintem egy csupaszív ember lehet, aki él-hal a családjáért, a barátaiért és azokért, akiktől kap egy jó szót!
Itt most nem említem a "gusztustalan" dolgokat, azt eléggé kitárgyaltuk és a "védőbeszédet" sem akarom hosszú lére ereszteni, én így érzem!
A "vagánysága" mögött nagyfokú bizonytalanság, rejtőzködés, megfelelési kényszer, szeretetéhség, szégyenérzet és kisebbségi érzés rejtőzik, amit próbál elfojtani és látványosan "laza csávó" lenni!
Micsoda tragédiák: egyik versenyző agyvérzést kap, a másiknak felszakad a hasi sebe és folyik a vér a lábán! ...még jó, hogy nem a hófehér séfkabátján ütött át, mert lett volna nagy ribillió!
Szerintem lesz még Konyhafőnök, bár az RTL kezdi túltolni a "kajás" kontenteket - most futott ki a Konyhafőnök, nemsokára jön a Mestercukrász, és készül az egyelőre Konyha munkacímű sorozat is.
Talán ezért nem ígértek be egy újabb szériát - nehogy "kajakóma" legyen a vége...
Az merőben más lesz - amennyiben tiszteletben tartják a szakmát. A cukrászat nem szakácskodás: a cukrászatban vagy tudsz... vagy hátul ülsz.
Ugyanis a szakácskodásban el lehet sumákolni dolgokat, rá lehet fogni, hogy "ez egy újragondolt verzió", ötletszerűen és szemre lehet dobálni bele az összetevőket és fűszereket, tetszőleges állagúra lehet kihozni ezt-azt (és ha nem sikerül, legfeljebb azt mondják rá, hogy "egyedi textúrájú"...
... na mindez felejtős a cukrászatban.
A cukrászatban vagy tudod grammra a recepteket, a hőmérsékleteket, az időket és az eljárásokat... vagy egy elkúrt végeredmény lesz belőle - amit utólag nehéz kimagyarázni.
Szakácskodni lehet ösztönösen... cukrászkodni nem. Azt vagy tudja valaki (mert megtanulta) vagy ....
Hogyan gondolhatta bárki is, hogy egy szakképzett szakács ellen -aki a verseny előtt is ebben a szakmában dolgozott Ausztriában- nyerhet egy hobbi szinten főző háziasszony?
Ránézésre -a desszertet kivéve- valóban Roland étele volt a szebb, azt hogy "jobb", el kell(ene) hinnünk a zsűrinek, de héz, hiszen végig azért dicsérték a verseny alatt Mengyit, hogy milyen jól ízesíti az ételeket.
Hol vannak már azok az adások, amelyekben szakértő zsűri volt és a csapatok is el-elmentek éttermekbe főzni...
Ami nagyon gusztustalan volt:
- Jenő ültette a bogarat a fülükbe (ha a fülestől még befért :D), hogy "bátrabban kellett volna sóznia" Mengyinek. Jó, később korrigálta, hogy ez egyéni dolog, de már késő volt, mert azok is annak érezték, akik előtte nem!
- Feke Pálon miért volt sapka? Csak nem tetves a feje? Nem csak illetlenség, bunkóság így asztalhoz ülni!
Az eredményhirdetésnél feltűnt, hogy a hölgyek mennyire ki voltak öltözve, estélyi meg talpig smink, csak szerencsétlen Hilda hozta a formáját: férfi ing, férfi nadrággal (leszbik, vagy transzneműek szoktak így öltözni). Ráadásul annyira zokogott, amikor odavitte Rolihoz a nyakában ülő kisfiút, mintha nem is a győzelemhez gratulált volna (és az az összeborulás....). Utána -amikor a lányok körbe nyalták-falták Rolandot- furcsán eloldalgott és a galériánál álldogált magányosan (azt nem láttam, hogy Mengyinek gratulált-e egyáltalán).
....és nem volt a végén a felhívás: "újra jön a Konyhafőnök" :D)
De tuti meg volt irva, csak kicsit tultoltak, es egyertelmuve valt.
az volt a csucspont, amikor Frke Pal Roli total egyhangu, total egyszinu eloetelere azt mondta, hogy micsoda elenk szinvilagag.. ha bakker, onnan tudtam, hogy Rolinak kell nyerni.
innen mar csak ketszer kellett Mengyi kajajara ramondani hogy sotlan, izetlen (amit nehezen tudok elhinni egy azsiai szakacsrol), s el is dolt.
Mindegyik vendeg fuleben ott volt a fulhallgato, csak vissza kellett mondani, hogy mit kell mondani.
Ismét SPOILER a csatorna műsorán: Mengyi -Czutorné "segédlete mellett"- nem tudja felvágni az egyébként színre egész mutatós roládot, mert szétesik.
Kíváncsi leszek, ezeket a "segítőket" maguk választhatták, vagy megkapták a zsűritől (Czutorné kék kötényes volt, miért ő segít egy piros versenyzőnek?).
Felőlem aztán mindenki arról nyilvánít véleményt, amiről akar. Az életben és a neten egyaránt. :)
Ettől még úgy gondolom, hogy egy tematikus vetélkedőben az adott témával, az illető szakember abban mutatott viselkedésével kell foglalkozni, a magánélete pedig ... benne van a szóban: magánügy.
De általában nem érdekel a celebvilág, néha csak kapkodom a fejem, mikor a "híres emberekről" beszélnek, én meg csak nézek bambán, mert gőzöm sincs, kik azok. Azt meg végképp nem értem, ha valaki olyan közutálatnak örvend, mint Norbiék vagy a Gáspár család, mi a fenéért követi őket a sok birka. Szeretnek utálkozni? Hogy a topik témájánál maradjunk, én biztosan nem fogom hilda további sorsát nyomon követni. Örülök, hogy többé nem kell látnom. :p
...akkor olvastad, hogy a facebook-on már tutira megírták a nyertes nevét, mert "együtt dolgoztam vele"! :D
Én mindezek ellenére azt szeretném, ha a "külföldi", "kőgazdag" Mengyi nyerne, akiről -ahelyett, hogy most elkezdték ekézni- mindenki példát vehetne alázata, kedvessége, hozzáállása, emberszeretete példaértékű! Ja...! ...hogy ezt nem tanítják még a kínai egyetemen sem? Ezt az "ugatók" úgysem tudják felfogni! :-)
1-2 napja látom, hogy az Internet népe által eddig imádott Mengyit hirtelen elkezdték "kínaizni" (korábban én nem találkoztam olyan hozzászólással, hogy ez bárkit zavart volna), meg "kőgazdagozni" (gondolom a szerdán bemutatott riport miatt, pedig senki nem tudja, hogy a forgatás helyszínét képező villa tényleg az övé-e).
Roland meg a héten (is) elmondta egy csomószor, hogy neki KELL nyerni, mert a szociális problémáit csak ez oldaná meg, no meg most már jött, hogy a gyerekének is megígérte.
Úgyhogy masszívan megy az előkészítése Roland győzelmének (a fináléra adott segítők személyét már nem is említem), nagyon csodálkoznék, ha mégis Mengyi győzne.
Akkor meg az a műsor megérett a megszüntetésre, ha valaki azért nem nyerhet, mert tavaly is külföldi nyert, vagy mert kínai, netán, mert az ellenfele folyamatosan azt szajkózza, hogy neki mennyire kell az RTL pénze.
Nah, azt hittem, tele vagyok eredeti ötletekkel, de látom, míg az elősző hsz-t fogalmaztam, másnak is eszébe jutott, hogy a venezuelai nyertes után most "a közvélemény" esetleg kifogásolná a kínai győzelmet. Mit számít, hogy életvitelszerűen itt élnek, plusz magasan ők voltak a legjobbak...
Sőt, még rá is teszek egy lapáttal: tavaly egy venezuelai srác győzött, pont olyan megérdemelten, mint ahogy most Mengyinek kellene. Tőle is szép munkát, kellemes, tisztelettudó viselkedést láthattunk végig. Öröm volt nézni, ahogy dolgozik.
"Na, nehogy mááá' megin' egy külföldi nyerjen, mennyenek a francba, ez egy magyar vetélkedő!!" (Nem magamtól idéztem, csak a jövőbe látó képességeimet piszkáltam fel, gondolatban már a kommenteket olvasom...)
Lehet választani, de csak azok válasszanak, akik megfelelően primitívek ehhez
Háát, akkor hol is kezdjem.... talán a Kossuth téren?
(Példa: 30+ év bohóckodás után, utólag (!!!) visszavonták Galla Miklósnak a már odaítélt Karinthy-gyűrűt - mert vélhetően valamilyen hatalomnak nem-tetsző politikai megnyilvánulása volt.
Érted? Most félretéve, hogy mekkora jellemtelenség visszavonni egy már odaítélt valamit - de hogy egy bohócnak a politikai nézetei miatt vonjanak vissza egy (tényleg csak eszmei) elismerést... ez már tényleg egy "bizonyos fajta" hatalomra utal).
Szóval ma már politika nélkül semmi sem létezhet Mo.-n - így 5 méter járdát sem lehet leaszfaltozni úgy - hogy ne kelljen latolgatni, hogy vajon melyik politikai holdudvarba tartozik az aszfaltozó cég - amelyik természetesen a valós ár háromszorosáért nyerhette el az "aszfaltozási jogot").
Az MNKH angol nyelvű honlapján a kelet-ázsiai térség (amelyet a térség lakói által a kulturális-geopolitikai konnotációk miatt nem nagyon kedvelt Távol-Kelet néven emlegetnek) felelőseként megadott Mengyi Linek például ez az első feltüntett munkahelye, korábban mérnökként végzett Cardiffban.