Sajnos ez nálam is van (régi fű) Nem tudom mi, de pár dolog biztos: - Ronda, - nem oda való, - Irtani való, - egyszikű (szelektíven nem írtható) - kiásni felesleges, mert ha marad egy kicsi benne (értsd: kb 30 cm átmérőben és 40cn ményen kéne ásnod) akkor újra kihajt - eltűrni nem fogjuk :)
=== (megoldás) fotban a GLIALKA 2x 3x, majd új fű. Ha sok van (mint nekem) akkor sok GLIALKA (én kb 300m2-t fogok kiírtani idén vagy jövőre. Attól függ mikor tudok öntözőt telepteni. Ha másoknak van jobb ötlete akkor szóljon :)
Már tettem fel képet, de nem volt senki biztos, hogy pontosan mi ez.
Tippek voltak: tarack,ujjas muhar, csenkesz stb. Már amennyire én össze tudom hasonlítani a neten található képekkel ez még az angol perjére is hasonlít. Nem??
Ha ez az, akkor a keverékben volt benne.
Ha nem az akkor micsoda?
1.képen nem vágtam le a kalászt.
2. képen ilyen fűnyírás után. iszonyú rálépni mezitláb.
Konkrét nevet nem tudok mondani, de a növényvédős, vagy gazdaboltokban tudnak javasolni biztosan. Szokták használni a gabonáknál használatos szelektiv, kétszikűeket pusztító szert is, ennek a nevét sem tudom, majd a boltos megmondja.
Köszönöm! Inkább nem állok neki kézzel, mert egyrészt sok van, másrészt a szomszéd végigjátszotta és elmondása szerint tele lett lyukkal a füve, ahonnan ezeket kihúzta. Akkor már csak egy szelektív gyomirtó tipp kellene - vagy tökmindegy, amilyet éppen kapok?
Népies neve lúdhúr, apró sárga virága van és nagyon vékony szára. Én ezt kézzel gyomlálom, mert nem sok van. Kétszikű, tehát a szelektiv gyomirtó viszi. Próbáld meg egy kis területen, de az mellett én javaslom, hogy ha győződ, gyomláld ki, ne hatalmasodjon el, egy kis darabon meg permetezd le.
Nem tudom, kivehető-e, de hátha: Ez a gaz (a kép közepén, jobb oldalán, a kislevelű) terjed nálam a fűben. A kép a szomszédnál készült (...), nálam jóval alacsonyabb, kúszik a földön. Mi ez? Szelektívvel irtható? Ha nem lehet kivenni, mi ez, csinálok képet a füvemnél is.
Problémám van a fűvel....A kertemet még 2003-ban füvesítettem, 2/3 részben jól is sikerült, azonban a kert végében és az egyik sarkában augusztusra elpusztult a fű. A terület ezen része sok napot kap és olyan érzésem van hogy itt sokkal homokosabb a talaj is. tehát többet is kelllene öntözni. Egy ásott kútból öntözök egy 500l-es ballaszttartályból, napi 2x, sajnos ennyi van, kicsi a kút hozama.
Tavaly ősszel, abban a sarokban ahol nem nőtt ki rendesen a fű, leszedtem a talaj felső rétegét, és jóminőségű komposzttal kevert talajjal pótoltam, majd füvesítettem. A fű ott gyönyörű lett, és ez egészen így is volt májusig, amikor a locsolás ellenére megint elkezdett pusztulni. Ötleteket várnék, hogy mi lehet, száradás, gomba? esetleg valami más?
Na de a szakirodalom azt is mondja, hogy nem szabad naponta locsolni, tehát a sokat kell ritkábban kilocsolni. Hogy a fene enné meg a füvet. :o) Nálunk tegnap a nagy esőből alig lett valami, ez a k...a szél meg szinte minden nap fúj ezerrel, úgyhogy a természet nem sokat segít be az öntözésbe. Mondhatni, inkább még akadályozza is, olyan szél van szinte mindig, hogy az öntöző-fejet alig tudom használni, mert viszi a szél mindenfele... :o(
A kutat tavaly előtt ősszel fúrattam, de csak tavaly összel kezdtük használni, egy-két öntözés erejéig. Az idén most öntöztem másodszorra. Elképzelhető, hogy rendszeres használat esetén kitisztul, vagy irány a mélyebb rétegek, ahol vagy ugyan ilyen szar a színe, vagy tisztább.
Kissé lelohadt a lelkesedésem. A tegnapi locsolás után, ma délután hazaérkezve vettem észre, hogy a térburkolati kövek, amit ért a víz, zöldes-sárgásak lettek. Ahogy tegnap a fazékba gyüjtöttem a vizet, akkor is feltünk ez az árnyalat, de nem gondoltam, hogy ez nyomot hagy a köveken. Most eszelek, hogy mi a görcsöt csináljak. Az jutott eszembe, hogy mélyíteni kellene a kutat leaglább 50-60 m-re, hát ha az alső vizek tisztábbak ennél. Ha ez nem változik, akkor öszre egész ronda lest a térburkolat..:(
Jó kérdés. Kb. 6 barnál (?) kapcsol ki a kompresszor. Ekkor szoltam rákapcsolni az adott körre. A fejek ekkor feljönnek és szépen locsolnak, amíg van víz.
(Biztos van itt is valahol nyomásesés, mert a locsolás intenzitása nem túl erős, tehát túlnyomást biztosan nem kapnak a fejek.)
Ahogy elfogy a víz (ami meglepően sokáig tart), a fejek elkezdenek prüszkölni, és végül az átáramló levegő már nem tudja fenntartani őket, ezért visszasüllyednek.
Hosszabb köröknél a közeli fejek már kiürülnek és visszasüllyednek, amikor a távoli fejek még pisilnek egy darabig, de azokból is kijön a víz.
Az ürítés közben persze visszakapcsol a kompresszor.
Én egy elég kicsi tartállyal rendelkező kompresszort szoktam kölcsönkapni, de azzal is tökéletes a víztelenítés.
Szerintem számold meg. Na nem kell egész négyzetmétert, hanem elég egy 10x10cm-es részt, aztán felszorzod. Nyírás előtt célszerű elvégezni, mert ahogy mész egyenként, felébe vágod azt, amit számoltál. De szerintem a fű sűrűsége elég változó...és biztos vagyok benne hogy nem ilyen válaszra számítottál :)
Köszönöm, olvastam valami gázokról is, tehát nem csak a nedvesség lejutása miatt kell. Igen, azt is olvastam hogy a keletkezett lyukat fel lehetne tölteni homokkal, de a vasvilla fogai túl kicsik himbálva is. A homokkal kapcsolatban megint megzavart valami szakirodalom, mert kötött talajra nagyobbszeműt ajánl, ami mm-es nagyságrend. Amit én ismerek homokot annak a szemcséi talán tizedmiliméteresek, vagy annyi se. Szóval azt mondod inkább csak a kiszáradás miatt nem célszerű mostanság.
Valóban logikus érvek. Azon a kompresszoron nyilván van rögtön nyomásmérő is, mennyit szokott mutatni mikor ráeresztitek a csövekre? A szórófejeknek (ha lenne...) nem árt ez a művelet?
Igaz, a szomszéd még csak most fog kertrendezni, de nála nem látok tarackot, csak minden egyebet. Minden esetre szívesen kiírtom nála is, ezen ne múljon.
Viszont ha tőle jönne, akkor gondolom a kerítés közelében több lenne, azon a részen pedig kevesebb, amit a ház elválaszt a szomszédtól, de sajnos ilyet nem látok.
Hát ahogy írják a kollégák a Glialkával vigyázni kell valóban. Mielőtt nekiállnál, nézz körül a szomszédoknál. Nálam (3 éves a gyep)rendszeresen nyírva van gyűjtőssel, drága minőségi táppal szórva, kézzel,gyomlálva stb. Szóval meló+pénz ezerrel.
A szomszéd szarok rá módon (el is adta a házat) nem törődött a kertjével. Nos ott kb.25 cm a kalász nagysága. Hiába melózol, ha a szél áthozza a magokat. Mire kiirtanád nálad annyira elszaporodik, hogy annyi a fűnek. Nálam kb.10 db 15 nm-es terület ment gajjra. Hát ennyi.
Én tavaly ősszel, október legvégén vetettem és december 10-én már 5 cm-es volt a fű, köszönhetően az enyhe időnek. Féltem is, hogy nem fog kikelni, de azzal vígasztaltak, hogy ami ősszel nem kel ki, az majd tavasszal. Szerencsére kijött mind az év végére.
Talán azért nem tudok csatolni, mert kezdőnek számítok még?
Ahogy írtam, foltokban sötét, erős, egészségesnek néz ki, erről derült ki most, hogy valószínűleg ez a tarack. A többi részen szinte egyáltalán nem nő, vékony szálú, világosabb (most sajnos kezd tele lenni elszáradt szálakkal is).
Ma reggel így nézett ki a terep a tegnapi nyírás, locsolás után. Amúgy ma eldöntöttem, hogy tanácsotokra csak összel folytatom a hátsó rész bevetésével, addig meg kicsalogatom a gyomokat a területből.
Köszi, ezek szerint a glialka tényleg sokmindenre jó, csak az én problémámra nem.
Különösen bosszant a dolog, mert ősszel a talaj felső 20 cm-es rétegét lecseréltük, szép tiszta volt a föld, amit hoztak, egy valag pénzt fizettünk érte, és ha jól értem, nincs más választásom, mint mindent kiírtani, és kezdeni előlről.
Tényleg furcsállom, hogy mindenkinek sport keverékkel van problémája, szerintem azzal kaptuk a tarackot is.
Ugyan azzal (vagy legalábbis nagyon hasonló) problémával küzdök, mint ti. Tavaly őszi vetésű sport füvem elég ramatyul néz ki, helyenként nő, mint a bolondgomba, erős sötétzöld, vastagszárú, máshol egyáltalán nem vagy alig nő és megy tönkrefelé.
Múltkor elég ijesztőek voltak a képek a nád... csenkeszről, meg a nagyon hasonló gazról, nem igazán tudtam eldönteni, hogy nálunk melyik lehet. Az már tuti, hogy nálunk tarack (is?) van. Kicsit gyanús, hogy mindenkinek a sportfűvel van gondja. Nem hiszem, hogy az alapból ilyen, de el tudom képzelni, hogy piacra került valami szennyezett keverék.
Múltkor valaki írta a Glialkát, mint esetleges irtószert, ezért most utánanéztem, de határozottan azt írják, hogy gyepre, pázsitra nem lehet használni, pedig egyébként a tarack ellen nagyon jó. Erről tudtok valamit? Esetleg tapasztalat?
Mi valószínűleg visszahívjuk a kertészt (egy valag pénzt fizettünk neki ősszel), hogy legalább mondjon valamit. Ti is írjatok, ha sikerült megtudnotok bármit.
Csatolok egy képet, bár távoli, és elég hosszú is rajta a fű, de azért a foltok elég jól látszanak.
Az automata ürítő szelepek minden locsolás után leeresztik a csőben maradt vizet. 32-es csőnél durván méterenként egy litert. Egy átlagos öntöző rendszernél ez több száz liter is lehet, ami jelentős veszteség. Ez a víz öntözési szempontból értéktelen, mert egy-egy pontra koncentrálódik.
Ha az elszivárgás nincs rendesen megoldva, a talaj iszaposodik, az ürítőszelepek eldugulhatnak.
A tökéletes ürítéshez az kell, hogy a szelep a csőhálózat legalacsonyabb pontján legyen. Erre a telepítésnél külön kell figyelni, és vízszintes területen, nagyobb kiterjedésű hálózatnál szerintem nagyon nehéz kivitelezni. Nekem nem lenne hozzá türelmem.
A tökéletes működőképességről nehéz meggyőződni.
A levegős rendszer indulásakor a szórófejek hangosan prüszkölnek. Hajnali locsoláskor erre simán fel lehet riadni. Ráadásul a kilocsolt vízmennyiség is nehezebben kalkulálható.
A kompresszorozás egyszerű, gyors és nagyon hatékony módja a téliesítésnek. Csak egy ismerőst kell találni, akitől kölcsön lehet kérni :)
Ha megnézed a táblázatot, a nyári hónapokra is 90mm utánpótlást számol, azaz ÁTLAGOSAN napi 3mm-t. Azután ezt ki-ki saját belátása szerint adagolja 1, 2, 5 vagy akár 8 napos gyakoriságra.
Lelkileg felkészültem arra a tevékenységre, amit az erősen kötött talajom mélylazítása ásóvillával fog jelenteni. Van ugyan mélyszellőztető gépem, amit használtam is, de ide nagyobb mélység kell, és a szellőztető gép rettenetesen megcibálja a füvet (ami nálam amúgy is elég gyenge), elvágja a gyökereket, míg az egymástól 10-12cm távolságra levő 4-es lyukak azért jóval kevésbé. Azt hiszem zsineget fogok kifeszíteni az egyszerűség kedvéért.
Nade amiért írok. Sajnos belenéztem egyik fű-szakkönyvembe, ahol ehhez a tevékenységhez az volt írva, hogy : csakis ősszel. Na most akkor mi is van? :)
csináltam egy gyors számítást. a beöntözött terület a 4 nagy fejjel kb. 140 nm. másfél óra alatt ment ki 140x26 liter/nm = 3640 liter. a szivattyú névleges teljesítménye 80 liter/perc, x 90 perc = 7200 liter / másfél óra. Ebből következik, hogy nagyságrendileg 50%-os hatásfokkal dolgozik a szivattyú.
A nagy szórófejek használatakor 3 bar-t mutat a mérő, a kis szórófejeknél 3,5-öt. A 80 l-nek a számítás szempontjából nincs jelentősége, egyedül a fazékkal felfogott víz mutatja, hogy mennyi jutott a területre. Ha 3-szor ekkora területem lenne, akkor 3-szor ennyi fej dolgozna. Amúgy most kapcsoltam le 2 perce a kis szórófejeket. Két és fél óra alatt 30 mm-t szórtak ki nm-ként.
Hibás számítás! 26.5 mm. :o) De ebből nem következik a 80 liter/perc, ahhoz még tudni kellene, mekkora területet locsoltál. Ha a fejemet csak 40 fokra nyitom ki, akkor nekem is sokat locsol oda - csak hát előrébb nem vagyok vele. Ha a szivattyú max. hozama 80 liter/perc, akkor nem locsolhattál annyit ki, mert azt 0 bar nyomáson tudja, a fejeknek meg legalább 2 bar kell.
Na most fejeztem be a locsolást. A szivattyúm 80 l/ percet tud. Négy szórófej nyomta. Kitettem két fej metszéspontjába egy 25 cm átmérőjű lábast. Másfél őráig ment, most a kis szórfejek mennek. A lábasban 1,3 l víz gyűlt össze. Na gyerekek! Matematikai feladat következik. Hány mm-t locsoltam ki nm-enként???
HIhi, nem vagy egyedül!! 8 m3 szaladt szét az udvarban, mert nem volt rárakva a peremre a műanyag szegő és a szél belefújta a fóliát a vízbe. Én ki akartam emelni, de egy pici víz a fólia és a fém fal közé ment, és innentől nem volt megállás...
Nálam azért nagyon feltűnő volt a múlt heti eső (~40 mm) jótékony hatása. Igaz, a nap se égetett úgy, mint most, de éppen ezért tudom elképzelni, hogy nyáron tényleg kellene ez a brutál sok víz. HerrX-re lennék kiváncsi, szerintem Ő kb. akkora területet locsol, mint én és a tárolója nemigen nagyobb 3 m3-nél. Hol vagy, HerrX? :o)
egyszer megtettem, amikor a medence szétesett. :D cirka 9 m3 ment ki 400 nm-re. a füvön utána nem láttam különbséget, szerintem sem érdemes ennyit locsolni. éves szinten elképzelhetőbb ez a mennyiség, bár én is olvastam a 20mm/nm -t!
Én a városi főkertészt kérdeztem meg, ő is azt mondta, hogy alkalmanként kell 20-30 mm-t kilocsolni és ezt irja a szakirodalom is: nem sokszor keveset, hanem ritkán többet. A lentebb belinkelt helyen lévő táblázat is ezt sugallja. Az ok: ha gyakran keveset adsz, megszokja a fű gyökérzete, hogy a talajszínt alatt talál mindjárt vizet, ezért nem fejlődik lefelé a gyökérzet és így a tápanyagfelvétele is korlátozottabbá válik.
Ha megnézed, azt írja, hogy 25-30 fok közt 4-6 mm/nap, de ugye nem minden nap öntözünk, hanem 5-8 naponta. Ha 5 naponta öntözök, akkor 5x4, azaz 20 mm az egyszerre kilocsolandó víz. Ha várnék 8 napot és napi 6 mm-t akarnék kilocsolni, az már 48 mm lenne egy-egy alkalommal. Erre már ki se akarom számolni, mennyi kellene a területemre. :o)
Én a szakirodalomban évi 300mm pótlást olvastam. Ezt elosztva 100 nyári napra, 3mm/nap jön ki. Persze nyár elején és végén csökkentem, nagy kánikulában növelem az adagot.
Kétnaponta történő locsolásnál 6mm/alkalom. Nálam kb. 400m2 az öntözött terület, így alkalmanként 2,4m3, azaz évi 120m3 a vízfogyasztás. Ez mai áron olyan 20e Ft/év. Pont annyi, hogy nálam ne érje meg szivattyúba beruházni
Ezzel a mennyiséggel már elvan a fű. Ha kutam lenne, persze többet locsolnék.
Nem, nem az a gond. :o) A terület adott, 400 m2. Az egyszerre kilocsolandó vízmennyiség (a lentebb belinkelt anyagok alapján) szintén adott, minimum 20 mm/m2. Ha ezt összeszorzom, akkor az jön ki, hogy minimum 8 m3/locsolás a vízigény. Ez olyan brutál soknak tűnik, hogy kétségem támadt, van-e köztünk valaki, aki ennyit locsol egyszerre.
(A locsolandó területem egyébként ~600 m2, de most csak az összefüggő, majdnem kocka területtel számoltam. Ha ezzel a 600 m2-rel számolok, meg a nagy melegben ajámlott 30 mm/m2-rel, akkor már rögtön 18 m3 vízigény jönne ki. El nem tudom képzelni, hogy valaki ennyit produkáljon. Ez 80 liter/perces hozammal is majd' 4 óra locsolás, nálam meg a kutam 20 liter/perc hozamával lenne vagy 15 óra.)
Ezt a kérdést én most nem értem. Ki teljesítsen mit? Ha arra gondolsz, hogy milyen szivattyu kell ehhez, az nem attól függ, hogy mennyi vizet kell kilocsolni, hanem attól, hogy a kutad mennyi kapacitással bir percenként. Az enyém 100 l/percet tud, így az a szivattyu, ami rá van kötve (azt hiszem, 50 l/perc teljesítményű), bőven jó. A szivattyúk teljesítményét liter/órában adják meg, általában legalább 3000 l/órás legyen, az már jó. Az enyém Pedrolo-márkájú és szépen dolgozik.
Tehát, legyen elég víz a kútban, legyen egy jól kiépített rendszered és akkor már csak ki klell mérni, hogy mennyit locsol valójában. Tegyél ki egy lábast a locsolt terültere és időnként nézd meg, mennyi víz van benne locsolás közben. Ha elérte a 20 mm-t akkor megvan a 20 mm/nm. Magasab oldalú lábast tegyél ki, hogy ne csapódjon ki belőle a víz és ne csapódj be ezáltal a kiadott víz mennyiségét illetően.
Ha nincsen kiépített rendszered, akkor valami mobil szórófejet köss a hálózatra és ugyan ezzel a módszerrel mérjed, hogy mennyit adtál ki.
Nem akarlak elkeseríteni, de nálam lassan teljesen átveszi ez a sz*r a hatalmat.
Most a szárazabb időben a fű kb. 2 cm-t növöget, de ennek a bigyónak a nagysága kb 5-8 cm-t. Nálam eddig a kalászos vége - a nyírások miatt-nem tudott kifejlődni.De most már ezen a magasságon kezdte a magokat hozni. Sőt még teljesen le sem lehet vágni, mivel elterül a területen. Mint előrébb írtam azthiszem ebből Glialka lesz. Kb.150 nm (15 nm-es foltokban.)
Most jöttem rá, hogy egy 0-val elszámoltam a vízigényt. A szakirodalom szerint minimum 20 mm/m2/locsolás (csak a locsolás gyakorisága változik) a vízigény, azaz a hátsó 400 m2-emre kellene 400*20 liter, azaz 8 m3. Tudja ezt bárki is teljesíteni???
A víz 80-90%-át kinyomja a levegő, a maradék meg nem érdekes. Nálam kb. 25 cm mélyen vannak a vezetékek. A kompresszort meg ismerős körben keressed, lehet, hogy van is valakinek. A lényeg, hogy tartályos legyen, hogy legyen mibe erőt gyűjtenie a kompresszornak, aztán amikor lekapcsol a nyomásszabályozó, vagyis feltelt a tartály, akkor kinyitos a csapot oszt hagy szóljon neki! Na persze előtte kösd rá a rendszerre...:)
Nalam is agyagos a talaj - de nem homokkal lazitottam. A homok semmit nem ad a funek. Egyszer fel is rotaltuk az egesz hatsokertet, de nem tettunk bele komposztot, igy nem sokaig tartott a hatas. Aztan egy alapos gyomirtas utan, elkeztuk betakarni az egesz felultetet szep, erett komposzttal. Azota no a fu, ugy ahogy annak kell.
Nem tudtam hogy a csövet csak 10-15cm mélyre rakták, meg azt sem hogy leeresztőszelep sem volt rajta. Mindegy, úgyis csak 5/8-ados volt. Szerintem akármilyen kompresszorral fújatod, víz marad benne, igaz, az egybefüggő vizet feltehetően kifújja belőle, és a maradék talán nem repeszti meg a csövet. Sőt ha nálad bevált biztosan nem :) Milyen árú egy ilyen kompresszor, bár gondolom éves használatra megvenni nem érdemes.
Öntözőrendszer csövét sem fektetik fagyhatár alá (80cm) de ott van leeresztőszelep.
A homokkal való lazítás tippet is itt kaptam pontosan arra a kérdésre hogy nagyon tömörödött a talajom (+erősen mohás olyan mohával ami kifejezetten tömörödött talajra utal) hogyan lazíthatnám. Mert ügye a füves területet mégse lehet végigásni meg rotációs kapával végigmenni rajta :) A homokot még én is felfogom hogy az mi, az számomra megfogható (még ha nehezen is beszerezhető...), a komposzt már kevésbé. Az valami olyasmi hogy a nyesedék/zöld ha összegyűlik bizonyos mennyiség akkor behányják földdel, az bugyog magának egy ideig, aztán kiszedik, s lőn. Ilyet nem csináltam még, és a kert jellegéből adódóan hely sem lenne rá.
Bricoline sport keverékből nőtt ez a szemét, a terület harmadát uralja. Sportolásra biztosan alkalmas, meg se kottyan neki a taposás, látványnak viszont nem az igazi.
Ősszel kevesebb a gyom. Mikor a sok gyom már kelni akar (tavasz) addigra a füved olyan szép lesz, hogy nem tusd a gyom mellette fejlődni. Ezért jobb az őszi vetés.. szerintem..
Nálam úgy csinálták, hogy van egy csatlakozás, amire locsol tömlőt tudok tenni, ha akarok. Na, az ősszel erre a csonra kötöttük rá a kompresszort és levegővel egyszerúen kifújtuk a vizet a rendszerből.
Szerintem az valami szétterülő fúféle, most nem jut az eszembe, de mintha olyan ragadós virága lenne - ja megvan, muhar! nem?? Az sztem nem kell oda, gyomláld ki késsel.
A tavaszi-nyári vetés állítólag azért - is - nem olyan jó, mert hogy a szárazabb időjárás miatt nem úgy fejlődik. Na de nekem le van telepítve a földbe a rendszer, tehát bármikor tudok locsolni. Akkor sem érdemes ösznél előbb? Most egy pár nyírásnál kipróbálom a legmagasabb fokozatot, ami 6 cm körülit hagy meg. MAjd látom, mire megyek vele.
Ma befejeztem a szétfagyott locsolócső kiszedését a földből (amit a nagyeszű előd nagyeszű mesterei tettek le mindenféle szétfagyásgátló nélkül), hát mit mondjak, az ásó teljes testsúlyomra, rajta ingázva is csak alig-alig ment le fél-háromnegyed hosszban. Ez ám a tömörödött föld :) Ide tényleg több 10 m3 homok kéne szegény fűnek.
Leszerelés nélkül egy reszelővel szoktam élezni, minden második használat után. 200 m2 a fű területe.
Nekem is az a kérdésem amit pár hozzászólassal ezelőtt feltettek, de senki nem reagált rá. Normális, hogy baromi erős, vastag, szétterülős hajtások is nőnek a füvemben? Nem engedik megerősödni a későbbi időpontban, a lyukakba vetett magokból cseperedő hajtásokat. Ez a sport fűkeverék sajátossága? Ráadásul ronda is.
Amikor ki van húzva a gép a konnektorból akkor hátára fordítod, és az ujjaddal az élén táncikálva szépen lehet érezni éles-e még avagy nem. Ha most nincs mihez viszonyítani, akkor ismételd meg az ujjazást köszörülés után. Ha műanyag csavar fogja a kést akkor csakis olyan kulccsal szedd le, ami pont körbefogja a csavart minden lapjához feszülve, más módon szétnyírod. Az is lehet hogy a késen nagy halomban áll a zöld trutyi, és ennek a simogató hatása nem szerencsés, azt le kell kaparni, de vigyázni kell az egyensúlyra. Mondjuk köszörülés előtt ha már úgyis leveszed célszerű teljesen megtisztítani.
Köszi, akkor biztosan ez a baja, mert még nem volt élezve. Hiába no kezdő kertész vagyok. Köszi. Vennem kéne egy gépiköszörűt is, mert fenőkővel csak bénázok. Most még elviszem a piacra a vándoeköszörűshöz, de a későbbiekben, csak meg kellene oldani házilag. Van valami trükkje azon kívül, hogy a kiegyensúlyozottságra nagyon figyelni kell?
Az ot centi szerintem nagyon rovid!
Az alap szabaly amit mi kovetunk, hogy soha nem vagunk le tobbet mint a harmada. . .
A masik meg, hogy (foleg a meleg idoben) nem szabad rovidre vagni! A fu meg tud allni a sajat laban, kell neki, hogy hosszabb legyen (meg ha jol tudom, ez fajtankent is valtozik, melyik jo rovidebben, melyik hosszabban).
Nalunk a magassag 5-6 inch. . .(15 cm korul. . .).
aha, szóval őszi vetés. :) biztos azért IS ilyen szép. A helyedben megvárnám megint az őszt, zongorázni lehet a különbséget a tavaszi/nyári és az őszi vetés között. Ha jól emlékszem, azt írtad, 5 centisre nyírod a füvet. Jó az így, ne hagyd hosszabbra. Ha hosszabbra hagyod, néhány kifekszik és nem szártő száradás, hanem szártő rothadás lesz. Vagy gombásodik. Szal sztem nem érdemes hosszabbra hagyni. Ha úgy érzed, túl sűrű (??? :D ) a füved, akkor szellőztess, a száraz fűszálak úgy kijönnek. A száraz fűszálak a meleg idővel jönnek.
Első blikkre szerintem is. Azonban nem mindenhol ilyen és ez elbizonytalanít nem-e valami egzotikus gombafertőzés. + nincs még egy éves a gépsárkány, követ, betont nem kapott..ugyanakkor ezzel tolom le a birtokon kívüli gazt is, az mondjuk kiveheti az élét. De bárcsak megúsznám egy élezéssel :) Feltéve ha élnek még ebben az országban vándorköszörűsök.
egyrészt köszi a gratulációt, másrész sajnálom, hogy lefagyott mindened, aki szereti a kertjét, annak ez borzalmas látvány, és az a baj, hogy ez az év már elment ilyen szempontból. Na de a remény hal meg utoljára, bízz a természet regenerációs képességében, én drukkolok Neked.
Lehet, hogy a szomszéd szórakozik borotvahabbal. :o) Néha-néha van valami hasonló nálam is, de ritkán és kevés, én még nem kerestem a gazdáját.
Csillagpázsitról (csillagfűről) van valakinek képe? Kerestem a net-en, de nem találtam. Jó lenne tudni, milyen is, ahogy írtátok, nagyon az elején kellene elkapni a grabancát. Ahhoz meg tudni kellene, milyen is.
Köszi. Nem, nem kastélykert, bár nem volna rossz, ha megengedhetném magamnak...:) Makón egy családi házunk van, annak az udvarát alakítgatom, amióta itt lakunk, 6 és fél éve. Tavaly ősszel október végén vetettem a füvet, most készülök a hátsó 1/3 bevetésére. Iyg képen szép, amúgy is, csak ez a szártőszáradás, ez izgat, hogy nmitől van. Épp az előbb győzködött a feleségem, hogy kollegái tanácsára próbáljak meg egy pár nyírást a legmagasabb fokozaton, mert akkor nem bokrosodik annyira és talán jobb lesz neki, ugyanis lehet, hogy egy kicsit eleve sűrűre vetettem és ez i lehet a baj egyik forrása.
De télllleg,maraggy mán a giccses angol pázsitoddal....
Ez eddig a vicc volt.
Fantasztikus a füved,gratulálok.
Ilyen szép fű láttán az irigység öl meg,sajna én csak 7végeken tudom szeretgetni a kertemet.Aztán június közepétől hawwaje.
Onnantól nyomok neki úgy40ezerért locsikát,oszt júliusban ha nem esik,cseszhetem
a csapvizemet jó pénzért.
Jelzem, a fagy szétszedte az összes növényemet 2003-ban ültetett 820tő,fagyallról
lefagyot az összes levél,selyemakác,tr,folyondár,buxus,tuja hajtásai,1éves vérszilva fa,kb.2m-es,Árnyékliliom,szívvirág,(bocsi az off-ért,de sírtam mikor megláttam.Viszont a füvem az esőtől klassz lett.
Na ilyen csúnya nyáladzás az én kertemben is van,de nem csak a fűben,hanem a gazon is.Őszintén? Fogggggalmam nincs,én is kérdezem,mi ez????Valaki tudja-éééé????
Aztán napocska leszárítja,de addig???Mintha teleköpködték volna.
Lehet hogy a milyen állat ez topicban kellene megkérdeznem, de végülis a fűben találtam, szerintetek mi lehet ez? Tele van ilyen fehér habbal a fél kert :) Nincs benne semmi, valami hagyta maga után.
Mádik kérdés, hogy mitől van az hogy a kezdetben szép lágy szárú fű vastag szárú vaskos csomókká alakul? Hetente nyírom, meghagyom 5 centisre, hetente egyszer alaposan locsolom.
még annyit, hogy ennél kisebb szemcseméretű kö esetén már süpped, ahogy rálépsz, tehát rosszabb rajta gyalogolni. Ez a méret kellően kapaszkodik egymásban annyira, hogy símán lehessen rajta járni.
A kő alatt geotextília van, aminek nm-e nálunk kb 200 Ft. Alul 12/20-as kohósalak van 6-7 cm vastagon és erre került az 5-6 cm-nyi, hasonló méretú fehér vagy inkább sárgás-fehér kő-réteg. Itt-ott azért kijön néha gyom, de nem számottevő, kikapkodod és kész. Ez néhány db hetente.
Vasárnap nyírtam, tegnap -csütörtökön- megint kellett. Az én füven nagyon gyorsan nő, Gyakorlatilag dupla magasságu volt, mint nyírás után, pedig 1/3 után már kellene, de ez 2 nap! Az sem jó, ha gyakran nyírom, nem? A nyírás utáni képeken jól látszik, hogy még mindig vannak száraz szártövek. Nem tudom, elmúlik-e valaha. ez nyíarás előtt van
ilxen magasról indultam, a talaj a szegély alsó vonalánál van, kb 4 cm-rel a szegély alatt
nyírás után, másnap reggel -ma - így néz ki. Láthatók a világosabb, barnásabb száraz szártöves részek.
Köszi, másoknak is tetszik, akik élóben látták. Lehet, hogy ott toltam el, hogy a trágyázás utáni locsolás után vártam, gyakorlatilag legalább 2 hetet, ekkor jött a vasárnapi eső. Most nézem, hogy a sok eső hatására visszazöldül-e valamelyest, meg nem várok ennyit, ha nem fog esni egy hétig, ráeresztem a vizet.
Az erőteljes növekedés a műtrágyázűs miatt van, a nitrogén ilyenkor nagyot lendít rajta, úgy tapasztaltam, hogy trágyázás utáni második héttől 2-3 héten keresztül erőteljes a növekedés. Viszont ilyenkor nekem többet is kellett locsolnom, különben könnyen kiégett. Hozzáteszem, nem trágyázom spéci táppal, 800nm-re nem vehetek drága fűtápot, mert rámegy a gatyám is. Szóval szerintem lehet trágyázás miatt is a száradás, a szártőrothadás nekem másképp nézett ki és az a túl sok nedvesség miatt alakulhat ki. Locsolás után szerintem 2-3 naponta figyeld, mennyire nedves a talaj.
Szerintetek milyen fűmagot érdemes venni? Kicsit bajban vagyok, mert túl sok félét lehet kapni, árban simán van 3-4x-es eltérés is, kisérletezgetni meg nem nagyon szeretnék... :-(
Van valakinek valami bevált márkája (lehetőleg olyan aki gyárt strapabíró és árnyéktűrő változatokat is)?
Alapvetően igazad van, hogy ritkábban többet, hogy ne a föld teteje legyen csak nedves, hanem a lentebbi réteg és a fű gyökerét "lehúzni". Ez földnél igaz, az én földre hordott ~5 cm homokomnál igaz, de elképzelhető, hogy egy full homokos területen tényleg a másik módszer a jó, annyira nem tudja tartani a vizet a homok. De hátha jön valaki biztos infoval. :o)
minden képhez írtam szöveget és nem tette oda....mééééér? Amúgy a látható világosabb foltok a száradó szártövek, az első kép két nappal a nyírás után mutatja, hogy a szegő fölé mennyit nőtt - kb 3-4 cm, két nap alatt.
Hát nem tudom. Három héttel ezelőtt locsoltam meg, előtte szórtam meg a műtrágyával. Akkor adtam neki kb. 20 mm-t Azt olvastam, meg hallottam is a makói főkertésztől, akitől vettem a fűmagot 1300 ft/kg-ért, hogy ritkábban de sokat kell kilocsolni, 20-30 mm között. A fű elég sűrű, majd csinálok képet és felteszem, lehet, hogy ez is oka lehet a tőszáradásnak? VAsárnap aztán kapott apofájának, kb. 40 mm esett le. Most nézem, hogy változik-e a száraz részek aránya. Tegnapelőtt, éppen az eső előtt nyírtam, ma kedden már 3 cm-rel hosszabb. Nem nyírhatom minden 3. nap, pedig a hossza, ill. a növekedési erélye alapján kellene.
Füvön azért nem, de pl. szórófejen néhány locsolás után kiválik. Én áprilisban beraktam egy fekete műanyag komposztládát az egyik sarokba, már az első locsolás után látható volt a tetején a vízkő, most pedig már egybefüggő hófehér lerakódás van rajta. A szórófejeket egyébként nekem évente le is kellett takarítanom, mert nem forgott rendesen a lerakódott vízkő miatt.
tamáspapa: szerintem keveset locsolod. Marha nagy szárazság volt az elmúlt másfél hónapban. Először én is csak max heti egyszer öntöztem, de nem szerette, elvékonyodtak a fűszálak, csak úgy ropogott a lábam alatt ha ráléptem. Két hetes intenzív locsolás után helyreállt, utána adtam neki egy kis tápot és most egész szép lett.
Szóval szerintem gyakrabban kellene öntöznöd, bár ez attól is függ, milyen nálatok a talaj. Ha pl. nagyon homokos, szerintem fölösleges egyszerre sokat öntözni, inkább gyakrabban és kevesebbet. Ha meg tavasszal trágyáztad, akkor is többet kell locsolni, különben kiég. Sűrűn vetett fűnél előfordulhat pl. tőrothadás is, de az inkább túlöntözéskor veszélyeztet, nálad inkább sztem kiszáradt a kényesebb fajta.
A vízkő a vízben levő ásványi anyagok lerakódása, de az leginkább a víz hőfokától függően válik ki, tehát locsolási hőfokon kevésbé. Nem mondom, egy év után várható a slag szórófején a fehér lepedék, de hogy a füvön meglátszana...
Nem igazán van kínálat folyékony műtrágyából, ezért csak kacsingatok a szórókocsi felé. Ennél viszont ügye nagyobb a csíkátfedéseknél/dupla áttolásoknál a túladagolás veszélye. Azt olvasom a gardenánál hogy van olyan kocsi, ami egyúttal festéket is kiszór ezzel megjelölve hol volt már az ember (ha amúgy a kiszórt anyag nem látszana). Van ezzel a festékjelölős szórókocsival valakinek tapasztalata?
Bevizsgáltatod a vizet. Részletes elemzést kapsz. Szerintem az ÁNTSZ csinálja, de ha nem, akkor egy telefon és ők feltehetőleg megmondják kik foglalkoznak ezzel. Házilag nehezen fogod tudni vegyelemezni a vizet :)
Kedves Keksz! Ha olcson és kevés munkával akarsz füves területet a kertetbe, hagyd a csudába a gyomírtót és a fűmagot, kezd el nyírni rendszeresen a gazos területet, aminek hatására előbb-utóbb kipusztulnak a kétszikű gyomfélék és csak a fűfélék maradnak meg. Igaz nem egy angolperjés sportpálya lesz a hátsó kertedben, de az ott maradó vad fűfélék tuti starpabíró füves területet adnak majd. :D
Sajnos lehet, hogy tévedsz, mert a fekete szórófejek felületén is látni ezt a fehéres lepedéket, ami a locsolás után vált láthatóvá, tehát erről gondolom, hogy a vízben van valami.
Az a fehéres lepedék lehet alumíniuom oxid. eddig nem tünt fel mert egységesen alumíniumszűrke volt. ez szivacsos szerkezetű anyag. Locsoláskor le lett mosva az a réteg ami már nem tapadt a fémhez. A szűrke lepedék pedig az új alumínium oxid kialakulása.
Tavaly összel október végén vetettem el a füvet, december 10-e körül már 4-5 cm-es volt. Most tavassazl állat-módra el kezdett nőni, ma nyírtam 9. alkalommal. A gondom a következő. Lenyírás után az látható, hogy a fúszálak között súrúbben-ritkábban száraz szálak vannak. Nem egybefüggő foltok, hanem mint ha így lett volna vetve: egy élő, egy száraz ...:) Szóval, nem tudom, ez miért van. Nagyon sűrű a fú, nem is megy be közé a levélgereblye sem meg a normális sem, de ez a száraznak tűnő látvány egy kicsit izgat. Két hete locsoltam meg az öntözőrendszerrel, kb. 20 mm-t, azóta nem, mert ritkán kell sokat adni neki. Most várom, hogy essen, de ha a jövő hét közepéig nem esik, adok neki rendesen vizet.
A másik dolog a vízzel kapcsolatos. Az említett locsolás után egy öntött aliminium-lapon - ami az önözövíz útjában le volt rakva a földre - azt vettem észre, mikor megszáradt a felülete, hogy fehéres lepedék volt rakta, mint ha valami ső vagy mész vált volna ki a vízből, ami megszáradva ilyen látványt nyújtott. Elképzelehető, hogy a víz minőségével van gond? Van-e esetleg olyan házi vizsgálati módszer, vagy kapható-e valamilyen indikátor, vegyszer, amivel meg lehet állapítani, hogy a víz jó-e vagy nem?
Újrafüvesítést tervezek az udvarban, de felmerült egy másik lehetőség, amivel kapcsolatban szeretnék véleményt, tapasztalatot kérni Tőletek.
Találtam egy Dichondra repens nevű növényt, amit fű helyett ajánlanak, illetve valaki fehérherét ajánlott ugyanilyen célra. Elvileg jól hangzik a dolog, de nem tudom nagy felületen elképzelni..
Sziasztok! Egy eddig parlagon lévő területet szeretnék befüvesíteni. Nem tudom igazán hogyan kezdjek hozzá a gyomirtásnak. A fű vetésével egyidejűleg lehet -e vagy célszerűbb azt megelőzően vmivel kezelni a területet. Mennyi ideig kell utána várni? Előre is megköszönök minden jótanácsot, nem kevés plusszmunkától ill. kudarctól kíméltek meg vele. Üdv. az Amatőr
Olyan folyékony fűműtrágyával (kislagozható a célkészülékkel) találkozott valaki ami a fűnek szükséges káliumot és foszfort tartalmazza? Itt ami van folyékony az csak nitrogént tartalmaz. Márpedig ha csak szilárd (por) alakban létezik ilyen, akkor csak nem úszom meg a szórókocsit. :)
Ja. Ne szorj ra semmit. Magot ki, es locsolni. . .ennyi. Meg nem keso. Ha nagyon meleg van, akkor inkabb ne - a fu szeret kikelni a huvos es nedves idoben.
Itt tudni kellene mekkora teruletet vetsz be ujra fumaggal. Ha itt-ott vannak foltok, nem kell hengerelni.
Csak szord ki es husegesen ontozd reggel es este. A fu fajtatajtol fuggoen 7-10 nap mulva ki fog kelni. Ha megsem. . .lehet a fumag az oka. Lehet a madarak megettek. . . Ilyenkor erdemes szalamaval takarni a friss vetest ( maskor is), vedi a madaraktol es a kiszaradastol. Ha kikelt, siman osszegereblyezed.
A fumaggal egy idoben nem ajanlatos murtagyazni - hacsak nem kimondotta erre valo a mutragya. En nem szoktam - megvarom az elso vagasi magassagot, ha azt elerik, akkor felnott a fu, minden rendben.
Neha tobbszor kell ismetelni az utana vetest, ha most sem lesz eleg tomott, akkor legkozelebb osszel. Mennyi idos a telepitesed? Milyen a fu? Evelo vagy egynyari? Meglepoen sok fumagkeverek tartalmaz hatalmas mennyisegben egynyari fuvet. Amiota tudom ezt, es nem veszek ilyent, sikeresebb a fuvetesem is :))!
Akkor mégse szórjak rá semmit??? (Mondjuk én csak örülnék neki...)
Én csak attól tartok, hogy ha simán megszórom, akkor hiába hengerelem le, a meglévő fű miatt a hengernek nem lesz olyan talajkapcsolata, hogy a magokat belenyomja a földbe. Nem baj?
Én is egy kisebb részt (300m2 :) ) újravetettem. A régit lenyírtam majd elszórtam a magot. 2 hét után (miután nem láttam kelési kedvet) ky 20m2-t leszórtam földdel, majd meguntam a szórást. Most 1,5 hónappal a vetés után a NEM takart részen kikelt, a takart részen semmi!! Csak a régi fű agresszívebb (érts : rondább) fajtája virít szépen (sajnos) mindkét részen, de a nem takart részen látszik az újból is rendesen, csak nagyon lassan nó. Pedig már mítrágyázva is volt. Itt kérdezném meg, hogy mit csinálhattam rosszul , hogy ilyen lassan kel. Reggel és este öntözöm. (előélet lsd lentebb)
Ertelek - de azzal aki ilyen tanacsot ad, legyel ovatos. Amit mondott az nagy butasag. Hasonloan a fumag letakarasa. Nem kell. . .ha a foldre kiszorod, es utana beledongolod (henger vagy mas segitseggel) a takaras eppen eleg lesz. Meglepve olvasom, itt mindenki folddel takarja a fumagot. Nem kell. . .
A magvetes. . .nem nagy dolog, lehet kis szerkezeteket is kapni hozza, nekem is van ilyen, jo magveteshez, mutragyahoz. Ha csak kisebb foltokat akarsz ujra vetni - nem nagy dolog az egesz. Akkor tedd, amikor a homerseklet alacsony, mert a kikelest az segiti elo, nem a szaraz meleg ido. A kikelesig es utana amig meg nem erosodik a fu, locsold reggel is, este is - aztan kesobb, az elso vagas utan mar nem igenyli ezt.
A fu olyan mint a gyerekneveles - mindenki ert hozza :))! Ha valaki azt mondja, 10 eve ezzel foglalkozik - hat en is. . .:)) Tobb mint 10 eve. Meg is lehet nezni azt amit csinaltam - szep!
Nem én találtam ki, az ember 10 éve fűvel foglalkozik, bár lehet, hogy csak palira vett, hogy megrendeljem a szolgáltatásait. Másrészt a súly miatt én nem aggódnék, itt nem az első körös füvesítésről van szó. Nem nagy sugárban, magasról, messziről kell elszórni az anyagot, hanem közelről, a kopárabb részeken szépen elszórni. Nekem ez kivitelezhetőnek tűnik. De ki fogom próbálni, csak jussak el odáig.
Lótetű ellen a legjobb megoldás a VAKOND!! :o)) CSAK VICC VOLT!
Szerintem a fólia nem a legjobb megoldás, mert alatta a fűnek nem az igazi.
Amikor én kérdeztem a gazdaboltokban, mindenki azt mondta, hogy füvesítés elött kellett volna talajfertőtlenítést csinálni. Elektromos ketyere szerintem nincs.
Próbálj valamilyen fényes fóliát csíkokra vágni, és hurkapálcikára tűzve leszúrni földközelbe. Ez persze nem a lótetű, hanem a madarak riasztására szolgál. Aztán mehet a méreg a tetünek. Szerintem!
Ez a lótetü dolog nem hagy békén.. Egyre randább..
az szerintetek mihez vezet, ha szépen leszórom a területet méreggel, de a rigók védelmében felülről 1-2cm magasságban lefedem fóliával.. így a madarak nem férnek oda... De mit szól hozzá a gyep? illetve a lótetü.. nem költöznek a túlélők odébb?
Más biofórumokban azt írják, ültessek mentát.. van ennek értelme? nem fog a lótetü 2 méterrel odébb költözni, ahol nincs menta, csak gyep? illetve mondjuk a gyeprácsaos felület közepére nehezen ültetek mentát.. (sajna..)
Vagy hogy lehet a rigókat távol tartani?
Nem kapható lótetü csapda? vagy valami elektronikus megoldás?
Aha, így gondoltam , köszi a képeket :) Sajna nálam a nádképű csak pár helyen van jelen. Tényleg szép gyepet adhat, ha csak ilyenből van vetve, olyat, aminek a tetején megáll a focilabda.
Akkor nálam a muhar a valószínübb. Mivel nagy tömegben (egybefüggő területen) van, és nem néz ki szép tömött fűnek egyáltalán. Sőt!! Ha mezitláb megyek rá, akkor csak kapkodom a lábam, annyira rossz a csomókra rálépni.
Déli félteke? A fűnél nincs kifejezett tenészídő, Az a lényeg amikor a mag megindult, (nedvességet szív magába) onnantól pár hétig elfogadható környezeti hatások érjék. Igazából egyik nagy ellensége vetés után ha a talaj felső rétege megkeményedik akkor nem tud kibújni és befullad. Ezért kell sűrűn locsolni illetve esős időszakban vetni ez pedig tavasz ill. őszi időszakban. De ha van kút akkor locsolni kell és nincs probléma, bár ha sok a víz akkor is tönkre mehet a vetés.
Megnéztem, és a nádképűnek gondolt fűnek valóban határozottan lilás a töve, viszont a neten talált pár képhez nem nagyon hasonlít, Amúgy nem sokban különbözik a muhartól. A levele erősebb, sötétebb és érdes, recés tapintású. A szára viszonylag vastag. Nagy tömegben nem rossz gyep, de elszórva gaz értékű.
Végülis bizonyos feltételek biztosítása esetén lehet vetni januárban is, arra kell vigyázni, hogy ne menjen 15 fok alá a talaj hőmérséklete + ne száradjon ki föld :-)
En vetettem mar oktober vegen - november elejen is, csodalatos lett! Nem nagy reszrol volt szo, csak egy kicsirol, de tavasszal mar nem is lehetett megmondani, hol a regi, hol az uj. Persze, azert mertem tenni, mert az ido jo volt. Ha jeges eso esett volna, nem mertem volna. Egy-ket het eleg arra, hogy megkapaszkodjon - aztan atveszeli a telet. Mint a buzafelek. . .lehet a ho ala vetni.
"A vetés ideje az ősz egyébként is." Elméletileg márciustól szeptember elejéig (bár az utóbbi már kissé necces) lehet vetni csak arra kell vigyázni hogy a talaj felső rétege nedves legyen mert ha bekaményedik akkor nem tud kibújni.
Szerintem a frissen vetett fűnek kevesebb az esélye, hogy sűrű legyen, mint a már kikelt, de kicsit ritka szálaknak. Persze látni kellene. Én inkább a kitartó gondozást javaslom 1-2 hónapon keresztül, miszerint műtrágya, víz, nyírás. A vetés ideje az ősz egyébként is.
Ha uj a telepitesed akkor ahhoz ido kell, hogy besurusodjon. Altalaban a telepites utani harmadik ev. Ha csak altalaban ritka, szorjal ki fumagot minden kulonosebb varazslat nelkul - es locsold. 7-10 nap kell a csirazashoz, latni fogod hamar mi az eredmenye. Ne hagys kiszaradni.
Igen. A múlt héten volt nálam egy füves szaki, pont ezt javasolta. Földdel kevert fűmaggal szórjam meg a foltos területeket. Tehát nem utánna rá a föld hanem kiszórás előtt keverjem össze. Ha yorsabb növekedést szeretnél előtte beáztathatod a magot vízbe. Én magam egyébként föld-homok keverékre voksolnék, persze ha j a földed akkor ugy is ok. A meglevő füvedet pedig egyáltalán nem fogja bántani, ha nem 10 cm vastagon teríted be földdel. Én a lyukakat, talaj egyenetlenségeket simán megszórom finom, szitált földdel, feltöltés, egyengetés céljából. Eddig nem volt belőle problémám. Csak nem szabad egyszerre sokat.
Köszi a válaszokat, igazából nekem az a gondom, hogy nem arról van szó, hogy foltokban ritka a fű, hanem hogy vannak olyan (nagyobb) területek, ahol nem olyan sűrű, tömött, mint szeretném. Ahhoz viszont szerintem túl sűrű, hogy fel tudjam alatta gereblyézni a földet.
Gondoltam arra is, hogy befűmagozom aztán egy vékony réteg földet vagy homokot ráterítek - de tényleg csak vékonyan, mert a meglévő füvet nem akarom veszélyeztetni meg hetekre használhatatlanná tenni sem.
Szerintetek ennek van értelme? Ha igen, akkor a föld vagy a homok lenne a jobb megoldás?
En osszel szoktam utana vetni - mert a tavaszi mutragyazas/gyomirtas nem tesz jot a fumagnak. Szepen kialakul egy ritmus: tavasszal "weed and feed" (gyomlalas-tragyazas), osszel "seed" (utanvetes).
Arra szoktam figyelni, legyen hat het a vetes es a mutragya kozott. Juliusban szorom ki az utolso mutragyat-gyomirtot, es augusztus vegen, szeptember elejen vetek. Ha nagyon kell (mint a futelepites elejen parszor kellett utana vetni) akkor igyekszem pontosan idoziteni. Ha csak egy - ket folt van, akkor azt konnyu kihagyni mutragyazasnal, nem erdekes.
A locsolas a fontos, a fumagnak nem szabad kiszaradni.
Én tegnap pld. úgy csináltam,hogy pici gerebjével begkapartam a felszint rászórtam a fűmagot,tenyérrel megtapicskáltam.Eddig mindig bevált.Közben simán nyírom a füvet,ami megmarad már jobb mint előtte.Én most magára hagytam szegénykét,majd szombaton kap vizet.U.is ez 7végi kert.
nincs is toppon az én füvem se,ezt a meleg telet most szenvedi.
Alig tudtam szalma szinéből,zöldesbe visszahozni.Januárban szebb volt a füvem,most nézem a fotókat.
Azért ez a fűpótlás elég kis babra munka ám,de megéri hidd el.
Utánvetéssel kapcsolatban kellene nekem egy kis segítség.
A füvem szép, a tavaszi munkálatok (levegőztetés, műtrágyázás, stb.) után szépen megindult, de helyenként nem olyan tömött, mint szeretném. Hogyan lehetne ezt orvosolni, anélkül, hogy a meglévő füvet bántanám?
Ha simán beszóróm fűmaggal, az gondolom semmire sem jó...
A levele kissé sötétebb, talán kékesebbnek is mondható, mint az egyéb fűfajoké.
De a nádképű csenkesz is pázsitfűféle, nem gaz. Szép tömör gyepet alkot, csak a levele elég széles. A növekedése is hasonló, mint más füveké, nem ágaskodik ki. Majd csinálok képet róla, meg a vele összetéveszthető gazról is.
Nekem az ARVALIN bevált,a túrás tetejébe húzol egy csíkot, beszórod, .okosan visszafeded,
hogy a föld felszínén ne maradjon egy darab sem.
Nos ezzel meg az a baj,hogy a kis rohadék megeszi,oszt megette a radai,de nem ám egyszerűen teszi még ezt sem.Nagyon rosszul lehet a méregtől előbújik kínjában de csak úgy derékig osz kaput.Ezt meg meglátja a kismadár,nálunk a csodálatos neon zöld gyíkok(kezemből eszik a pajort)Ott siratom el őket,mert a mérgezett tetű nem tesz nekik sem jót.
Álltalában éjjel nyomulnak a tetvek,reggel még a harmatban mérgezek,napközben töbször ránézek,és összekapkodom a tetemeket.Azért van ám sok ami nem jön elő megpusztulni,mert már ásás közben is találtam elpusztultat.
Azért ahol sok hangyát látsz ott bizti találsz elpusztult lótetűt.
hogy a görcs állna beléjük... 2 hete vetettem a füvet, szépen zöld az egész.. kivéve a lótetü birodalom felett... még a gyeprácsból is kitúrják a füvet...
Mivel lehet ezeket kivégezni?
Van kutya, kertitó is, és sok rigó akik ide járnak kukacokat enni.. szóval ők jó lenne, ha túlélnék... (feltétlen!!!)
a fű mint írtam friss, és csodaszép... (ahol nincs túrás..)
van erre csodaszer, ami se a füvet, se más állatokat nem bánt?
Nalunk ugye jegkorszak volt/van - igy meg csak ketto funyiras van mogottunk - de azert latszik, szep lesz a fu iden is - legalabbis juliusig. Aztan jon augusztus - minden randa lesz.
A szép füvemet szanaszét túrják a giliszták.Tele van mindig friss túrásnyommal ,amit ha lehengerelem elnyomja a füvet ,ha megszárad akadálypályát csinál a gyepből. Lassan már lánctalpassal kell vontatni a fűnyírómat.
Nincs valakinek valami tippe ,hogy lehetne a girnyókat elűzni?
Egyébként nagy cimboráim a giliszták ,együtt járunk horgászni...
SOS nálunk mindig kirohad a fü, sárga foltok leszen benne és annyi, ki tudja mi lehet a baj: Már próbálkoztunk gyepszőnyeggel is az sem maradt meg. Sok nap nincs, de azért csak nem rohad ki.Mit csináljunk vele, az a baj hogy van 2 kutyus és nem merünk vegyszerezni, mert ha lenyalják az még nagyobb baj lenne.Próbáltam képet felrakni, de tul nagy volt igy nem rakta fel ez a szemét.
A levele sötétzöld, és nagyon erős. Most hogy füvet vágtam, az elmúlt héten a fű alig növekedett, de ez a fene kb 5-6 cm-el nagyobb a fűnél. De még levágni sem tudtam rendesen, mert nem felfele nő, hanem széjjel. Ha le akartam nyírni, elötte fel kellett "borzolnom".
A keverék neve, amit kb.2 éve vetettem Pirkadat volt.
Szia, kösz az infókat! A szomszédok hadd röhögjenek ha akarnak, a múltkor amikor a folyékony műtrágyát slagoztam ki rendes maszkokban ahogy a leírás írta, úgy néztem ki mint valami járványügyi munka közben, akkor nem röhögtek... :)
Tőzeg kapható általában bevásárlóközpontokban, 10-50 l zsákban. Virágföld is jó lhelyette, de a tőzeg ph-ját a moha nem szereti. (meg a homokot) Gyepszellőztető papucsot a www.gazdabolt.hu-n találsz, ha beírod a keresőjébe. Nem fontos a homok, de ha nem szórsz, a föld újra összetömörödik, és lehet kezdeni a szúrkálást elölről. Az egész attól függ, hogy mennyit szeretnél kiszórni. Fél teherautó homok sem árthat a füvednek, de ha csak 5 talicskával megy ki, az is jó. szívesen ! :)
igen, klasszikus öntözőkannával értem. ha felteszed a locsolóra a rózsát, elég 10 négyzetméterrre is. nem kell mindenhol belocsolni, csak ott, ahol moha van.
Szia, egyben fogok reagálni a hasznos okosságokra.
igen, vasvillával meg lehet szurkálni, és homokkal beszórni a területet.
Kérdés ugyanaz, mennyi homok kell mondjuk 1 nm-re?
vagy gyepszellőztető papucs.
Sose hallottam ilyenről, majd érdeklődök :)
Ezután kiszórtam a fűmagot, és tőzeggel kevert homokkal beszórtam a területet.
Tőzeg alatt jó minőségű termőföldet értessz, vagy kifejezetten mint "tőzeg" így kapható ez a dolog. Ekkor persze agyalhatok hogy ennek itt mi a neve :) Itt is a fő kérdés hogy milyen mennyiséget kell kiszórni ebből mondjuk 1 nm-re.
Tavaly ősszel csináltam, csapadékos időben célszerű. A föld ne legyen vizes, de ne legyen csontszáraz. Először levágtam a füvet. Következő lépésben áttoltam rajta a szellőztetőt 2X egymásra merőeges irányban, aztán a levegőztetőt is. Ezután kiszórtam a fűmagot, és tőzeggel kevert homokkal beszórtam a területet.
Mégiscsak van értelme a könyveknek... 2 füves könyvet is vettem mostanság, gondoltam kettőben csak van egyre való infó :) Na, és az egyikben azt olvasom, hogy ami nekem van az "elfekvő moha" árnyékos, vagy rossz vízelvezetésű talajon fordul elő. Namost ahol nincs árnyék (egész nap) ott is jelen van, tehát akkor feltehetően a talaj túl kötött. Talajlazító egyes fokozaton nemigen lazította a talajt, inkább csak az elhalt füvet szedte ki, meg kicsit megboronálta a felszínt (a másik felét csak szellőztettem). Épp írtátok a hengerelést, meg hogy kötött talaj így úgy. A talajlazítót erősebb fokozaton meg akármilyen fokozaton őszig nem merem használni, így is betett a fűnek, a vasvillás szurkálásos módszerről kérdeztem de válasz nem jött, "magad uram" :) Esetleg van valami más talajlazításos módszer amit gyenge füvön is lehet alkalmazni?
HA a fold nagyon kotott, akkor az elobb utobb magatol is osszeall. . . Futelepites elott nem art belekeverni valami lazitot - maskepp nem lesz szep a fu, meg tartos sem.
Azért te vigyázz a döngöléssel, mert a képekről úgy nézem, kötött lesz a talajod. Valóban jót tesz, ha a felszivacsosodott földet lehengereled, de max. a kis 40 kilós kerti henger. Talajfüggő, hogy melyik hogyan viseli... Amit megtehetsz terhelésben a kecskeméti homoktalajon annak csak a felét szabad pl egy budaörsi kötött földön. És valóban kizárólag csak száraz talajviszonyok között... Ha "kiszorítod a szuszt" a földből, a gyökér nem jut levegőhöz, és a víz, meg tápanyag sem tud keringeni benne. Nem utolsósorban a gyökérzet sem lesz elég mély. Ez a "KELNI SEM NAGYON AKART, FÉLÉV MÚLVA MÁR KOPASZ" effektus...
Igen - mert a funek nem lesz baja. Ne legyen vizes amikor csinalod.
Varhatsz is vele - ha tudsz hengerelni, az jobb, egyszerubb. Nekunk egy 30x30-as vaslap volt nyelen - ferjem rengeteget dolgozott vele. . .
Ha kesobb csinalod, akkor akkor tedd amikor nem csont szaraz a fold. Szoktam evente egyszer-ketszer meg most is, mert a lukas, goronygyos fuvet nem szeretem.
Tegnap valami eszeveszett sebeséggel elkezdett nőni a füvem. (persze még csak foltokban, ahogy a képeken látszik) Az eddigi majd teljessen sima felület teljessen hepe-hupásá változott. A fű szó szerint kitört a föld alól. Imádom ezt az időszakot. Köszönöm a válaszokat!
woow. Ez érdekes infó. Ezzel az egész filcesedéssel az a legnagyobb gondom, hogy valahol van, más részen meg nincs. Tapasztalatom szerint ahol van az már gond, mert sokkal hamarabb kihal a fű. Nálam a szelőztetés után olyan gyér lett helyenként, hogy rossz volt nézni. Plusz a betegségek is sokkal inkább megtámadják ezeken a részeken.
Focipálya? Nem, úgy 1/10-ede. :o) Kösz a felajánlást, jegyzetelem. Jövőre, tavasszal szólok, ha aktuális. Vagy idén ősszel? Olyan bizonytalan vagyok. :o)
Az enyém nem volt elhagyagolható mennyiségű. Valószinüleg én voltam hanyag :)
Itt azt írták korábban, hogy ne 5 cm vastag legyen rajta, így a max 2 cm elfogadható, mondom úgy, hogy életem első 2 nm- e volt másfél hete a szombati fűmagvetés.
Szia! Nekem is maradt a felszinen, de az elhanyagolható mennyiség. Gerebjével sikerült ráhordanom a földet. Úgy látszik igen jól sikerült. De nem gond, hogy ennyi föld van rajta?
Sziasztok! Múlt vasárnap vetettem a fümagokat. Tegnapig azt gondoltam, hogy sehol semmi. De tegnap azt látom, hogy a föld felszinén lévő kisebb repedések között bújnak ki a gyönyörű zöld füvecskék. Lehetnek vagy 2 cm-sek. Több helyen is megnézve kiderült, hogy nő a füvem mint a bajnok, de a rajta lévő 1-2 cm földréteg (ami az állandó öntözéstől összeállt) nem engedi "feltörni". Szerintetek jó ez így, vagy tennem kell valamit az ügyben?
Szia!Köszi a válszt!Egy hét alatt 1 cm-es lett nagyon örülök,de kérdezem hogy ilyenkor is sokat locsoljam vagy elég esténként megforgatni a locsolófejeket?Köszi.Tomi
A vertikulálásnak, a talaj felső rétegének megtisztításának, levegőztetésének a pázsit szépen tartásában majd akkora szerepe van, mint az öntözésnek, a nyírásnak és a talajtápok utánpótlásának. A fűszálak tövében ugyanis óhatatlanul lerakódik a vágáskori szálacskák egy része, s ott szinte filcszerű réteggé áll össze. Kiszáradva, majd a víztől össze- tapasztva a napfényt, a levegőt és később a csapadékot is elnyeli, vagy visszaveri. Ezt a réteget gereblyével, kézi, vagy gépi hajtású, fésűs-hengeres vertikulátorral (mulcsut fűnyíróval) kell eltávolítani.
Tegnap próbálgattam ezt a slagos folyékony műtrágya kiszórós (3L-es) cuccot tiszta vízzel még, kicsit nagy sugárban teríti a vizet ami azért nem tetszik, mert mint minden kertben itt sem teljesen homogén a terület, tehát a füvet kisebb fenyő, díszcserjék stb szakítja meg. Míg a szilárd műtrágyáknál (szórókocsival) lehetetlen megszórni ezeknek a növényeknek a leveleit, a slagosnál bizony nem igazán elkerülhető. Kicsit segítettem a dolgon annyival, hogy egy gyorscsatlakozós csappal a vízsugarat szabályozni tudom.
Tehát a kérdés az, hogy nem fogja-e károsítani a fenyő-, és dísznövényeket ha ez a slagos "permet" éri őket. A műtrágya sima folyékony fűműtrágya, erősen nitrogén alappal, otthon nem tudom kapható-e, a neve Trastim.
Most egy kis indoklás. 1. Nem szeretném a kertet tönkretenni, egy növény nem 1-2 nap alatt fejlődik ki ha újra kellene ültetni őket. 2. Elolvastam a leírást a műtrágyán, nem de említette mi van akkor ha más növényt is ér a permet, pontosabban csak azt mondja hogy nem szabad "valódi" permetezővel kiszórandó anyagot teríteni vele épp amiatt, hogy kevéssé pontos és túl nagy felületet érint a kiszórás. Tény hogy elég híg a kijutandó anyag, mert a cucc eleve 1:15-höz szórja ki, ráadásul a tartályt úgy kell feltölteni hogy 200ml műtrágya, 2,5L víz. Állatokról sincs szó a leírásban. Viszont brutálisan nézek ki a védőfelszerelésben amit ajánlott, ami végülis permetező védőfelszerelés... (gumicsizma, vízálló nadrág/felső/kapucni, arcmaszk, hegesztőálarc-szerű arcvédő, gumikesztyű) :)
Köszönöm. Csak nem tudom milyen mértékegység az "ek". A kilocsolni helyett gondolom "kipermetezni"-t akartál mondani. Hány nm területre elég ez a 10L vízben oldott 1 "ek" rézgálic?
Érdekes ötlet, köszönöm. Ezek szerint a moha nem szereti a semleges (vagy kissé lúgosabb) ph-jú földet, a fű viszont igen. Kíváncsi leszek a boltban mit tudnak majd adni. Mondjuk 8-as PH-nál mennyi idő alatt hal ki a moha?
A szellőztetésnek ha más nem annyi haszna volt, hogy közelről megvizsgálva a talajt a fű tövében itt-ott bizony moha van rendesen de nem csak olyan földet épp befedő, hanem ágacskái is vannak a mocsoknak, és pompázik sárgásbarna színben. Gondolom ajánlott írtani :) Továbbá gondolom azt is hogy csak permetezővel lehet kijuttatni a területre. Ezzel kapcsolatban hadd kérdezzem hogy láttam kisebb hengeres (3-5L)-es vállra akasztható permetezőket, ezeket mennyire kényelmes használni? A hátra akaszthatós jó nagy téglatest változat szimpatikus azért, mert kényelmesen lehet pumpálni vele, azt tudom. A műtrágyát nem tudtátok, de pl. ezek a mohairtók veszélyesek háziállatra (kutya), ha igen hány nap vagy hány locsolás után lesz biztonságos?
Ja és még, szakköny olvasgatás egyik eredménye, a talajlevegőztetés (mélyen!) amit vasvillával/ásóvillával ajánlanak csinálni. Amiket nézegettem komolyabb vasvillákat, azoknak nagyon vastag a villája, biztos erre gondoltak? Egyébként ezt a szurkálást szoktátok csinálni?
No akkor egesz jol ratalaltam a lenyegere: filcesedes. . .
Ha maskepp hivjak, van egy veszely, hogy az ertelem is maskepp lesz. . .az meg nem segiti elo a "kozos nyelven beszelest".
Nem feltetlenul kell a thatch szot atvenni - sot! - hanem a helyes ertelmet, gyepfilc. Tokeletes.
A mulcs-nal zavar a "helytelen" irasmod, mert az mulch. a talajtakaro viszont jobb lenne helyette, mert az ugye lehet sokfele. Avar, apritott ujsagapapir, ledaralt fa, fakereg, levagott fu. . .
Amit meg a funyiro keset illeti: a kes az alkalmassa teszi a fuvet talajtakarasra, tehat a "mulching blade" kifejezes jo. Magyarul inkabb az aprito kes lenne a megfelelo - hiszen a kes a fuvet annyira apritja, hogy alkalmas arra, hogy ne kelljen osszeszedni, kinnt lehessen hagyni a fuvon, es biztonsagosan, ;)) filcesedes ;)) nelkul komposztalodjon.
Fűnyíró alkatrésznek, feljavításra: ELEKTROLUX 2006-os 5 LE Briggs Quantum motoros, 55 cm vágásszélességű, önjárós, központi magasságállításos, csapágyas kerekű, szép esztétikai állapotban, rossz motorral eladó. Ár: 19000 Ft Tel: 06 203166826 MÓRNagyobb kép
The basic thing to remember when managing thatch is that too much thatch is the result of new plant material being produced faster than old stems are broken down by the soil microbes. Preventing excessive thatch means reducing the rate of thatch production and also speeding the rate of thatch decomposition.
You can reduce the rate of thatch accumulation by not fertilizing too much. Follow the recommended fertilizer rates and timings for your particular lawn grass. Irrigate lawns infrequently but deeply to encourage deep root growth. Be sure to mow often enough. "
Hogyan lehet megakadalyozni, hogy ilyen thatch gond legyen a fuvel, es hogyan keletkezik a thatch?
Ha a fu sok tragyat, mutragyat kap, es a zold fu gyorsabban no mint amilyen iramban a levagott reszek komposztalodni tudnak. . . Ha a fuvet feluletesen, surun locsoljak, es a gyokerzet a felszin kozeleben fejlodik (a thatch-ben is, ahol kifagyhat, kiszaradhat, szoval ugy nez ki mintha lenne fu - de konnyen elmulik.. . .
Megakadalyozas: nem tultaplalni a fuvet, surun es keveset vagni belole, ritkan de alaposan locsolni Ha 1 cm thatch van a fuvon, az OK.
Igy lehet - de erdemes elkezdeni, ha mar a mulch-ot atvette a magyar, akkor lehet a thatch-t.
Amit levagsz fuvet a geppel. az mulch lesz, es a kes is az. . . de ami lesz belole az mar mas, mert nem csak a levagott fu van egyedul a gyepen.
Egyik masik kertben lattam szinte filcesedett thatch-t, tenyernyi magasan. . .szegeny fu.
Amikor keves meg nem kell maceralni, mert ido kell hozza es lebomlik. Mi huztuk a fuvet a thatch eltavolito izevel iden tavasszal - nem kellett volna, nem volt meg. Erdemes megnezni alaposan, mikor kell. . .
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Van egy mini kertem (70m2) ami félig árnyékos. Meg van 2 gyerkőcöm, aki a kerben rohanászik, meg az ott lévő játszótéren bóklászik. Sajna a füvem nagyrészt teljesen kikopott és hiába vetettem ősszel, nem marat meg. Telepítés előtt (2 éve) marhatrágyát kapáltam a földbe.
Mit tegyek, hogy kinőjön és utána meg is maradjon a fű?
Hogy telepítsem? Mit telepítsek? Hogy öntözzem eleinte, és hogyan később? Mikor és mivel táozzam?
Elnezest nem akartam mindent vastag betuvel irni. Megismetlem:
A mulch az a ledaralt fa, fakereg (amit altalanosan ertenek rajta, de lehet akarmi laza talajtakaro beleertve az ujsagpapirtol az akarmilyen fenyotuig mindent), fa, amivel a viragagyasokat szoktak letakarni a kiszaradas es gyomosodas ellen.
Az a mi a fu kozott van es akadalyozza a a viz, levego, tragya, novenyvedoszer, fumag bejutasat a foldbe, az thatch. Lehet akarmi ami a fuvon marad, sot, az elo gyokerzete is a funek es termeszetesen a levagott es rajtamaradt fuszalak is. Ha a fuszalak aprora vannak vagva, nagyobb a lehetosege, hogy nem lesz belole thatch, hamarabb lebomilk es taplalja a foldet.
"an intertwined layer of dead and living roots, stems and blades of grass plants. It holds water, pesticides and fertilizer like a sponge, preventing them from reaching the roots."
Ma "felboncoltam" a mulcsozott füvemet. A következőt állíptottam meg:
A fű gyökereinél kb 1-2 mm vastag filcesedett elhalt fű részek vannak, amelyek lezárják a talajt (ez a mulcs). Ezt felvakarva alatta a fű gyökerei vizes homokban találhatóak, annak ellenére, hogy nem esett már vagy 3 hete, és nem locsolok.
A föld víztartaléka ezek szerint elég nagy szerencsére, bár vannak helyek ahol már látszik a vízhiány (mivel a terület alatt sitt van, a betondarabok a földben jobban szívják a vizet, és ahol eléggé fenn van a beton, ott a homoktól elszívja a vizet) de szerencsére ez még nem vészes.
Én ma egy hete vetettem brico sportot és már kezd nőni. Végre! Igaz még alig látszik, de fű lesz belőle, az már biztos! Kb fél centis, fűnek még nem nevezhető zöldes- barnás izék jöttek ki a földből.
Ja, és nem volt trágyázás, nem hengereltem, mert nem volt mivel és csak reggel- este locsolom. Elég sok maradt földfelszínen nálam is.
Úgy néz ki, ismét foltokban szárad a füvem, sajnos ismét valamilyen gombára gyanakszom. Maradt még Fundazolom tavalyról, rászórjam, v van helyette valamilyen jobb is?
Az is érdekelne még, hogy mit kövessek el, h ne fertőződjek vissza? pl fújjam le a gombairtóval a fűnyírót megfelelő részeit is?
Annyiban érezheti ellentmondásosnak a helyzetet, hogy ha 30 cm-es füvet akar bemulcsolni, azt én sem javasolnám, még szellőztetés esetén sem. Ha 5-6 cm-es mulcsot darál be, akkor valszeg szellőztetni érdemes évente többször is. Amennyiben csak 0,5-1 cm-es a mulcsolás mondjuk havonta egyszer-kétszer, szerintem elég évente egy szellőztetés - én nálam ez a helyzet.
Csak tudod, hogy ahány szakember, annyifélét mond. :o) Most a szivattyúval szenvedek, akárhány kútfúrót, szivattyúst kérdezek, kb. annyiféle a válasz. Egyelőre az tűnne a legbiztosabb megoldásnak, hogy kipróbálok minden tanácsot (egymásnak homlokegyenest ellenkezőket...) és a kiadott 25e pént után kiderül, melyik 10e-t volt felesleges kiadnom. Vagy akár mind a 25e az...
- merjed.. azt meglatod milesz belole ;) - amugy nemreg volt par link ahol szepen leirjak a fuapolasi technikakat, sztem ott megleled a valaszokat es a 'miert'-eket.
Akkor verekedj meg Blue-val, mert szerinte nem muszály. :o) Én ma akartam vágni gyűjtő nélkül, de szellőztető nincs és nem is nagyon lesz. Akkor merjem, vagy sem? :o)
Sziasztok!Segítséget kérnék...holnap lesz egy hete,hogy elültettük a füvet,Bricos mag volt,30% angol perje volt benne,14 kg magot szórtunk ki kocsival 500nm-re hosszába és keresztbe megosztva,elötte 20 kg műtrágyát berotáltunk.Henger,mag,begereblézés,henger.Ez volt egy hete,azóta a föld állandóan vizes,amint a nap kiszárítja locsolás.Annak ellenére,hogy begerebléztük elég sok maradt a föld tetején.Mikor mozdulnak meg a magok kb?Napi 5-6 locsolás napsütésben nem sok?Elöre is köszi.Tomi
Igen a mulcsbetéttel mint a kávédaráló megdarálja a füvet, nem szoktam a nagy füvet levágni mulcsbetéttel, először a fűgyűjtővel vágok, aztán egy fél-egy centit mulcsolok (darálok) csak le a fűből. Így nem kerül sok a gyökerekhez, de éppen elég arra a célra amire kell.
Igen a mulcsos füvet szellőztetni kell, főleg amikor esős idő jön akkor van veszélyes helyzet, mert könnyed gombásodik, fülled. De hát valamit valamiért.
Én szoktam adni évente egyszer ha esős idő jön gombaölőt is a fűnek.
Az ésszel való mulcsozás jelen esetben nálam azt jelentené, hogy levágod a füvet, mondjuk a fűnyíró max állásán az nálam monjuk 8 cm. Ezután leveszed a fűgyűjtő kosarat, berakod a mulcsbetétet, és leveszed a magasságot 0,5-1 cm-rel és azon végigmész a területen mégegyszer.
Ekkor nem kerül sok levágott fű a területre, nem fog bepenészedni, a füved magasan marad, nem fog kiszáradni, és a mulcs is jelentkezik levágott 1 cm-es fű formájában.
Szerintem próbáld ki.
Én ma is mulcsoztam, locsolni még mindig nem locsiztam, és a füvem erős és méregzöld még mindig.
Pár napja megfújtam a füvemet szelektív gyomirtóval (2.4D vagy valami hasonló nevű büdösség ezekből a karakterekből) és mintha megrogyott volna a tarack egy kicsit. Egyébként mióta rendszeresen műtrágyázok és működik az automata öntöző is azóta a gyomok nem nagyon jutnak szóhoz és kezdenek visszaszorulni.
azért a sövénnyíró képességéről számolj be légyszi'
nekem csak fűnyíró van ilyenben (CMI), de valahogy a füvet már kezdi nem rendesen vágni (ha nem fogom és húzom kicsit a füvet a másik kezemmel, akkor inkább csak a pengék közé szorítja és "szétdörzsöli") Ha lesz időm széjjelkapom és megnézem mi kophatott el.
"szelektív" gyomírtás glialkával, kisecset-kézi-spriccelő (vasaláshoz használja az asszony) fegyvertárral, majd miután kidöglött, kiskapa, föld-fűmag-locsolás kombináció.
Egyre szaporodik a csillagpázsit a területemen. Most végeznék a kert végleges kialakításával, erre most tönkremegy a füvem. Milyen módszer, tipp van a tarsolyotokban amivel vissza-illetve kiszoríthatnám. Totális írtást nem szívesen csinálnék a fenti ok miatt. Egyenkénti kiszedéséhez már sok van. Amit tettem eddig:
1.Tápozom a füvet. (bár gondolom ennek a gaz is örül mert egyszikü)
2.rendszeresen nyírom.
3.A többi gazt gyomstoppal írtom.(nincs is más nálam)
4.Szellőztetek.
5.Ha kell locsolom.
Mondjatok valami bíztató ötletet a hajrá-n kívül!!!:o))
Tavaly költöztünk kertes házba, és számomra új ez a fű dolog. Most azt a tippet kaptam, hogy egy kicsit műtrágyázzam meg. Vettem is hozzá zöld műanyagdobozos 7,5 kg-os kiszerelésű Terrasan fűtápot, de amikor itthon kinyitottam láttam meg, hogy az egész egybe van tömörödve benne. Gondolom ennek nem ilyen állagúnak kéne lennie? Tudnátok segíteni, mielőtt visszamennék reklamálni, és kiderülne, hogy mégiscsak ilyennek kéne lennie? (Azért gyanús, mert a tetején van pár miliméternyi golyós granulátom réteg, de alatta egy kemény, tömör dolog az egész)
Épp' most határoztam el, hogy csak a legmagasabb állásban vágok. Az meg biztos nem 4-5 cm (bár sose mértem...). :o)
Mondjuk a legnagyobb bajom, hogy a fű összevissza nő: vannak nagyon burjánzó sötétzöldek (a nyomok alapján a túl-műtrágyázott csíkok), vannak világosabbak, amik szépen nőnek, bár lassabban az előzőnél, meg vannak majdnem sárga/halvány zöldek, amik szinte semerre nem akarnak mozdulni. Hogy ebből mikor lesz gyep???
Sajnos még mindig találkozni olyan írásokkal is,amik teljesen ellentétes dolgokat állítanak.Sok cikkíró szerintem még azt sem tudja,mi a különbség gyeplazító,és gyepszellőztető között. Van ahol azt írják,minden nap kell locsolni és este,(szerintem itt a legnagyobb esély arra,hogy felsekélyesedik,nem alakul ki az optimális stressz tűrőbb gyökérzet,és tapasztalatból itt a legnagyobb esélye a befülledésnek gombabetegségeknek nyáron.)Van ahol ritkábban,nagyobb adagokban,hajnalban elkerülve a legkisebb befülledést is. Ezzel a témakörrel,elég mélyrehatóan kell foglalkozni,sokat olvasni,és megpróbálni az itt leírt tapasztalatokra,és az olvasottakra támaszkodni.
Engem elbizonytalanítani sikerült. :o) Az első linkeden azt írták, hogy - ha jól értettem - 8 cm körül kell nyírni és a száraz időben fenyeget a filcesedés. Épp' tegnap valahol azt olvastam, hogy a 12 cm-es füvet kell nyírni és saját eszemmel azt gondolnám, hogy száraz időben kevésbé filcesedik.
Tavaly még max. 0.5dl / 10l víz volt a gazdaboltos ajánlása. Idén már 30ml/10l víz....
Persze ez is érdekes, mert ugye ki mennyit fúj ki 1m2-re....Én igyekszem szelektíven permetezni, azaz oda, ahol van írtandó, nem ész nélkül mindent. Így az 5l-es permetezővel a ~600m2-t le tudom nyomni.
én bricostore sport fűmagot használtam, nem a legtutibb valószinüleg, de kezdetnek, első próbának talán jó lesz. Amúgy én talán hátrányban vagyok így is, mert lejt az a kb 2nm, ahova ültettem, és rendes döngölés sem volt, ingább csak rendesen leütögettem kapával meg ugyráltam rajta :)
Szia! Én vasárnap kora reggel szórtam el a fűmagokat. Versenyzünk?? :)))) Ősszel is vetettünk és a 7.-8. napon láttam meg az első szálakat, és úgy 14-16 nap kellett mire összefüggő "takaró" lett. Türelem!
Sikerült venni egy slagra csatlakoztatható folyékony trágya kiszórására alkalmas cuccot. Azért ilyet, és nem a szórókocsit, mert ahogy olvastam ezt dícsértétek.
A kérdés. Meglepett hogy a hozzácsomagolt műtrágya cimkéjén már-már permetezőszer nagyságrendű figyelmeztetések vannak. Tehát védősisak, védőkesztyű, védőkabát :) Meg ügye szembe ne, bőrre ne, meginni ne :)
A kérdés... nem említik azt, hogy kutyára mennyire veszélyes. Elvileg amennyire az emberre ártalmas, annyira a kutyára is nem? Ha már ennyi éve itt van velünk csak nincs szívem kinyírni őt véletlenül :) Továbbá, ennek a dögnek van egy olyan szokása, hogy néha rágcsálja a füvet. Következő kérdés tehát az, hogy slagos folyékony műtrágyázás után mennyi idővel mehet a fűre a kutya anélkül, hogy károsodna még ha meg is eszik egy kis füvet?
Kútról locsolórendszer kibukkanó fejekkel, tényleg ez a végcél, de mivel a csövezés miatt ásni kell, ez újrafüvesítés előtt lesz (a fű amúgy is...khmmm), ja és még a kutat is meg kell csináltatni...
Üdv! Nekem kútról megy...kicsit túl kell álitani a fű szélén, néhány perc álitgatás, és tökéletes! nekem nagyon bevált, a kis 5m*5m-es területet pedig kézzel locsolom!
1. csapról négyszögesőztetővel - első havi vízfogyasztást meglátva 2. kútfúratás 3. kútról négyszögesőztetővel - mechanika megdöglött, meg különben sem voltunk elégedettek vele, mert nagyon magasan volt a víz és szélérzékeny volt, a két szélső állásban (ahol megfordul az irány) sokkal több vizet kapott a fű, mint a köztes helyeken, sokáig tartott vele locsolni, ráadásul mindig kellett vele szórakozni, hogy középre tegyem és beállítsam a billegési szöget
4. kútról köresőztető (leszúrós): sokkal jobb hatásfok, könnyebben, gyorsabban beállítható, valamint a slag nem húzta el a fejet (négyszögesőztetőnél ha a slag kicsit elhúzta, akkor már "átlósan" locsolt)
Üdv mindenkinek. Négyszögöntözők mennyire váltak be? A szórófejesek kört locsolnak, de olyan szélű kert nincs :)
Négyszögöntöző alatt értem azokat a csöves cuccokat, amikből kis fúvókák állnak ki (vagy csak simán lyuggatva van a cső) és a cső a tengelye körül elforog (elvileg). A kert úgy néz ki, hogy két oldalt méter széles virágágyás rózsák meg ilyesmik, 10m széles középső rész füves, de sajnos (öntözőfejes locsolás szempontjából) itt-ott kisebb nagyobb dísznövények fenyők stb vannak.
Egy kérdés: Tavaly eléégé begazosodott a füvem, de a tél ill. a felülvetés rendbehozta. Most elég sűrű, de foltokban vannak olyan helyek, ahol van jópár utilapu. Elég-e ha hetente egyszer lenyírom, esetleg adjak-e neki egy mélyvágást?
Ezt keltetésnek hívják. Napközben 2-3 óránként kell locsolni, de spray fejeknél, szerintem bőven elég egy perc is. A 10 perc ilyen sűrűséggel szétmos mindent.
Igen.. tudom.. de a bibi az, hogy ma kiprobaltam, fu nelkul.. Delelott 11kor porzoan szaraz lett a fold.. ebbe ha fuvet vetek, annak nem nagy jovot josolok... :( Ezert merult fel a napkozbeni ontozes...
A topikban és a kertigépek topikban már ki volt tárgyalva, nekem egy ALKO combicare van, ebben 1300 W-os moci van, ez elég. Mondjuk ez húzós, mert 36 eFt volt az ára, de ha jól láttam az obiban van cmi (saját márka) olcsóbban. 17 eFt-ért, de ez csak 600 W-os.
Műkakiból én a GrowHow-t használom, nekem ez jött be. A sima fűtáp az nem. Illetve szoktam nyáron kéthetente folyékony műkakit is permetezni.
Elvileg igen, gyakorlatilag nem. Az enyémhez van egy müanyag lap, amit a fűgyűjtő levétele után kell a nyílásba helyeznem, ekkor a késház teljesen zárttá válik. Ez bztosítja a megfelelő darálást.
Ezt csak gyepszellőztetéssel tudod kiszedni, de ha rám hallgatsz, meleg időben eszedbe ne jusson. Mivel olvasom, hogy homokba vetettél te is, baromi hamar ki fog száradni eső nélkül, ha kiszellőzteted most például.
köszi szépen!! viszont nekem fűgyüjtős a gépem, akkor leveszem a gyűjtőt és akkor igy lezárja azt a részt, akkor már jó is? és a másik hosszú elszáradt fűszálakal mit kezdejk??:S:S hogy szedejem ki a fűből? nem nő tőle a fű!:S előre is köszi
mulcsozás száraz viszonyok közötti gazdálkodás számára alternatív megoldást kínál, az öntözés elkerülésével ill. az öntözés hátrányainak mérséklésével. Jelentős talajnedvesség megőrző hatása több öntözéssel is felérhet, viszont a csapadék átszivárgása a takaráson meglehetősen lassú, és a takaróanyag jelentős mennyiségű vizet tarthat vissza, azaz csak a nagyobb esők után várható a növények vízellátottságának javulása. Ezt a hátrányt azonban egyértelműen ellensúlyozza, hogy a talajba került víz hasznosulása jobb, mivel a takarás alatt a nedvesség időben és térben is egyenletesebben oszlik meg (1. ábra). A talajtakarás a talaj vízgazdálkodásának javításával, a talajélet serkentésével elősegíti a tápanyagok fokozottabb feltáródását és hatékonyabb felvételét. A takarás alatt fokozódik a talaj porozitása, azaz megnő a közepes- és finompórusok aránya, ami nagyobb vízkapacitást és tápanyagmegőrző képességet jelent. Kedvező hatása közvetlenül lemérhető a sarjak, hajtások erőteljesebb növekedésén, a terméshozamok emelkedésén. A takart talaj hőmérséklete kiegyenlítettebb, a téli lehűlés mérsékeltebb, de a talaj tavasszal néhány nappal később melegszik fel.
.............
Könnyebb, homokosabb talajokon a folyamatos talajtakarás megőrzi az egyébként is szűkösen lévő talajnedvességet, és kiválóan véd a szélerózió ellen. Könnyű talajokon a talajtakarás segítségével néhány év alatt jelentősen megnövelhetjük a tápanyagtartalmat. Homokos talajokon a gyümölcsfák tányérját, amelyet öntözés céljára készítettünk, valamint a szőlő sorát kb. 60 cm szélesen takarhatjuk fűnyiradékkal vagy szalmával - nagyon hálásak lesznek érte a növények.
Kötött talajokon a mulcsozásnak kisebb szerepe van, de pl. megelőzhetjük vele a felület csonttá száradását.
Ezt találtam hírtelen. A lényege, a fűnyíró kidobónyílását egy általában 100 ft-os műanyag lappal lezárják, és ekkor a füvet a gép megőrli, mint a kávédaráló.
Ez segít a víz megtartásában, mert visszahullik a talajra a fűszálak közé, és komposztálódva tápanyag utánpótlást biztosít.
Idézet:
Sok kert büszkélkedhet kisebb-nagyobb gyepfelülettel. A fűnyírásra szánt idővel nem szabad spórolni. Aki úgy akar időt nyerni, hogy a gépet a legalacsonyabb fokozatra állítja, mert ezzel akarja a jövő heti nyírást megúszni, kipusztítja füvét. A megengedett legkisebb vágási magasságnem lehet alacsonyabb 3-4 centiméternél. A gyepalkotó fűfélék bokrosodási csomói ugyanis eddig érnek, ha ezek sérülnek, nem sűrűsödnek tovább. A fűnyíró helyes beállítása nem csak a föld feletti hajtások fejlődésére, hanem a gyökértörzsekre is kedvezően hat, és ettől tömött egyenletes lehet a fű. Ilyenkor a durvább szálú fűfélék mellett a finomabbak is megerősödnek. A rendszeres vágás a nemes fűfélékkel vetekedő gyomokat pusztítja.
Aki még kezdő fűnyíró, jó, ha tudja: akkor kell indítani a gépet, ha a fűszálak elérik a 12 centis magasságot. Nyáron a melegben, különösen, ha nem nagy tömegű a a lenyírt fű, nem kell összegereblyézni, ilyenkor a gyűjtőkosár használata mellőzhető. A levágott fű talajtakaró zöldtrágyaként megmaradhat, ez a mulcs nem engedi gyorsan kiszáradni a nedvességet.
sziaszok, én voll düngerel szoktam szorni a füvet, jót tesz neki, ha esetleg vmi más jobb ötlet van azt naon megköszönöm! másik kérdés: a fűben van ilyen elszárat füszálak tömekelge...ott a zöld fű is de nőni nem akar...az elszárat le van nyirva...gondolom elszórta a fűnyíró, azzal mit kezdjek? előre is köszi, ja és mégegy kérdés, homokba vetettem a füvet, rengetek trágyával, mennyi időnként locsoljam hogy ne is száradjon ki, és hogy azért eresszen olyan gyökeret hogy 3-4 napra itthagyhassam! mégegyszer előre is köszi a válaszokat!
A 3 dkg elég lesz. Ahol többet kap (pl. egy csomósodott darab landol) ott egy darabig nem lesz fű. Kiszórás után kicsit sápadtabban, de őrült iramban nő a fű. Én kétnaponta nyírtam utána 2 hétig, aztán elmúlt. Egyszer használtam. A legolcsóbb kombinált szer vmennyi nyomelemmel jobban bevált. Viszont ki fogom probálni a pétisó, nyomelemek kombinációt egy hátsó területen ...
A bányahomok és a "sima" homok, vagy mosott homok között az a különbség, hogy a bányahomok tartalmaz bizonyos mennyiségű agyagot, ezért nem "rendeződik" át olyan könyen.
Amikor a fű kinő, akkor a gyökérzet már olyan mértékben megköti, hogy focizni lehet rajta.
Ja és a legfontosabb, hogy a termőföld nálunk közel 14 eFt/m3, míg a bányahomok 3500 Ft/m3.
Csak adagolni kell a műkakit megfelelő rendszerességgel.
Kösz a részletes választ, mondjuk meglepett hogy 10 cm homok a felső réteg. Nem tudom milyen az a bányahomok, de amit én ismerek az elég kisszemű, tehát ha egy forgókéses fűnyíróval átmennék rajta, kicsit átrendeződne a talaj :) Mélyszellőztetést meg el se tudnék képzelni. De a fű tényleg szép a képek tanulsága szerint. Szerintem a lényeg az hogy új telepítés, a helyi adottságokhoz és igényekhez illő fajta sűrűn vetve, és karbantartva.
Ha visszaolvasol leírtam, hogy nekem a fű alatt a következő rétegek vannak:
30-70 cm sitt (beton,tégla, stb mert két db 100 m2-es épület lett összedöntve) erre kb 20 cm töltőföld valami agyagos szar, ami a legolcsóbb volt. Ezen van kb 10 cm bányahomok, amibe a füvet vetettem. Termőföldről szó sincs nálam.
EGYSZERŰEN FANTASZTIKUS A FÜVED! Hétfőn gyomirtózom a vörös lóherét. Mit javasolsz, glialkával csináljam v. van egy másik amit még nem ismerek név szerint , de állítólag a növény elültetésekor kell lepermetezni a földet, hogy ne nőjjön ki a gaz. Pl: krumpiültetés után lelocsolni a földet, hogy ne kelljen kapálni.
Mondjuk mielőtt bármit is kiszórnék a szivattyút kell megcsináltatnom.Valamelyik nap kipróbártam, de se kép se hang.Elhalálozott.Persze eső ilyenkor nincs kilátásban.
Ez zsákos, nem vödrös, és tényleg 1200, én is vettem. Viszont jó csíkos lett a füvem. Nem tudom, hogy ahol sárgább, ott kevesebbet vagy többet kapott-e a kelleténél. Pedig csak a felét szórtam ki 400m2-re.
Sokféle megközelítés létezik. Lehet, hogy csak az én elmémben van ez a tévhit a "hozzászokásról", de van valami német nevű pacák aki mindig eldugja a dolgaimat, hogy is hívják............na ............izé............... ja valami Altzheimer.
De mintha valahol olvastam volna.
Na mindegy. Fő, hogy nálam a fű szép, legalábbis nekem tetszik, és ez a lényeg! :-))
Valamikor régen szó volt róla, hogy ne kényeztessük a füvet, vagyis ne locsolgassuk feleslegesen, mert "hozzászokik". Ha arra van "szoktatva" hogy érje be annyival amennyit a természet ad neki, erősebb és ellenállóbb lesz.
Én csak megpróbálom ezt az elvet követni. Amennyire csak lehet.
Amúgy hány osztásból engedsz egyet? Ha jól sejtem, 5-ből, nekem összesen 3 van. Én a múltkor otthagytam a lenyírt füvet, átmentem rajta vagy 4x, hogy apró legyen - azóta sem tudom, hogy nem amiatt lett-e ilyen foltos...
A fűnyíró maximális magasságán vágom fűgyűjtővel, utána az eső kereken engedek egy osztást lefele, beteszem a mulcsbetétet és keresztbe végigmegyek mégegyszer.
Éppen ma voltak itt rokonok, és megjegyezték, olyan a füvem, mintha légpárnán járnának. Magas, de nem szárad ki. :-))
Kicsit nehézkes cipelni a 3/4-es 30m-es locsolócsövet, ezért mikor megláttam egy Gardena tömlőskocsit, aminek a paramétere épp megfelelt nekem (30m-3/4) meg is vettem kb 7e pénz volt. Összerakás nem volt gond, viszont használni nem nagyon lehet :) 10-20 percet eltököltem vele hogy a belső csőcsatlakozásra csatlakoztatva a csövet az miért nem úgy tekeredik mint a képen, pontosabban miért akadályozza a többi menetet, aztán rájöttem hogy a Gardena maga se tudja hogy kéne működnie, mert az összerakási és a valós dobozon található fényképen egymással pont ellentétes irányban áll.. :) Van a "kocsin" egy külső zárt tömlőcsatlakozó, a gond csak az vele hogy ha normálisan tekerem a kocsra a tömlőt, és úgy dugom fel a "lezárásra" a végét, akkor a tömlő feszítő ereje szétdobja magát, és a tömlők felső sora erősen kilazul. Mindez 5/8-os csővel, 3/4-essel meg se mertem próbálni, arról nem beszélve, hogy kizártnak tartom hogy akár 20m is felmenjen erre a kocsira a 3/4-edesből, nemhogy 30.
Szerintem ez tömlőskocsi ez egy vicc, vagy pedig valami extra hajlékony (és vékony!) locsolócső kell hozzá... lehet hogy csakis valami spéci Gardena cső? Vagy valamelyikőtők elmeséli miben is tévedtem nagyot :)
Hát én ilyet nem csináltam. Én GrowHow őszi és tavaszi műkakit szórtam ki a megfelelő időben, nyáron meg a levélen keresztül felszívódó 5 lityis pázsit nevű löttyöt szoktam kipermetezni egy kis Nonittal keverve. Főleg este sötétedés előtt.
A GrowHow-ból 10 kg az olyan 1200 Ft körül van az elég nekem 420 m2-re kb. A löttyösből meg 5 liter 2000 ft, az meg egész nyárra elég kéthetetne való spriccre.
Mondjuk én az olcsó megoldások híve vagyok. (nem dőlök be a reklámszövegnek)
A graminex pont eléggé ki lett itt tárgyalva tavaly. Keress rá. Dumber még összehasonlításokat is csinált a különböző fajtáiból. Vele is konzultálhatsz.
Én csak felülvetéshez használtam egy kis területen, de tapasztalatom alapján a zacsira írt ajánlott mennyiség min kétszeresét szórd ki, ha szép sűrű füvet szeretnél.
főként napos a hely, ahova ültetném, igyekszem majd locsolni is, és egyenlőre nem rohangálna senki rajta, tehát egy közepes szárazság- és taposástűrésű kellene. Én is gondoltam a barkácsáruházas füvekre, de ha érdemes, akkor jobb minőségűt vennék. Graminex-et láttam valamelyik áruházban, ott 1200 ft volt kilója, de találtam Eurogreen-t is 1500Ft/kg-os áron, bár ebból csak 10kg-os a legkisebb kiszerelés, és nekem csak 2-3 kg kellene. Jó a Graminex, vagy valami hasonló "multi"?
Kösz a válaszokat. Ma de egy részét felülszórtam egy kis földdel. Pepecs munka.. 1 óra alatt sikerült kb 50m2-t megcsinálni. (van még 180-220 hátra :( ) Jó hír, hogy közelről mintha kelne valami. Nehéz megkülönböztetni a régi fűtől, merthogy az is maradt benne, de látok mér apró szálakat.
Bedolgozás úgy történt, hogy a lazító szép csíkokat hagyott és reménykedtem, hogy oda jut mag ... ezután beöntözttem, és úgy láttam, hogy a csíkok záródtak.
Bocsánat a gondolom már ezerszer feltett kérdést, de milyen fűmagot ajánlotok normál családi ház kertjébe? Kb 100 nm-re kellene(gondolom 2-3 kg), szeretnék jobb minőségűt venni, de a neten nem nagyon találok. Kérlek ajánljatok valamit és azt is, hogy azt hol tudom beszerezni Budapesten.
Azért valamivel csak bedolgoztad nem? Gereblyézés? Hengerelés? Taposás?
Valszeg így is meg fog eredni, legfeljebb kissebb %-ban, és sokkal nehezebben, mivel nem a gyökeresedési közegben van, hanem csak rajta. Nincs ami körbe vegye a magot. Tapasztalataim szerint a földdel vékony rétegben betakarás esetén sokkal biztosabban marad meg a telepítés. Egyébként ha van rá módod simán beterítheted még most is. Szerintem. Én csináltam már olyat, hogy egy helyen áttelepítettem a füvet máshova, és nem takartam az illesztéseket, meg a gyengébb részeket az új helyen, csak pár nap múlva amikor láttam, hogy nagyon kezd kiszáradni. Sokat segített. A laza szerkezetű, vékony földrétegen simán átbújtak a szálak. Aztán mikor láttam, hogy már megmarad, akkor óvatosan kicsit meggereblyéztem, hogy jobban oda jusson a víz. Bár mondom, ez nem vetés volt, hanem áttelepítés. Kb, mint a 'gyepszőnyeg'-et, csak házi módzserekkel.
Korán van még füvet vetni. Majd ha tartósan 20 fok lesz, és nem hül le 5-6-ra éjszaka. Egyébként még lehet, hoyg ki fog kelni. Nézd megközelről, hogy csírázik-e?
A történet az, hogy volt egy nagyon szép gyepem (ha visszaolvasol láthatsz is róla fényképet.) Igazán az összetétele nem tetszett, és egy gyomos, még füvesítésre váró részen teszteltem újat. (erről a dumber.tar.hu -n olvashatsz bővebben) A SPORT-ot választtottam és ősszel gondos előkészítés után a hátsó kertemet (kb 400m2) bevetettem .-- Mit modjak- K... jó lett. Tömör, alacsony, és még csak fél éves..
Már nyáron is tudtam, hogy a "régi" 2 éve vetett füvet is le fogom cserélni, és így nyáron nem locsoltam, és nem műtrágyártam. Na ez a kipusztulás oka (inkább a nem locsolás, gondolván az előző nyár elég meleg voltára)
Az új mostani vetést 2 dolog miatt nem készítettem rendesen elő - idő és pénz. Ez hagyagságnak tűnik de sajnos ez van. Ha nem jön be akkor majd ősszel újracsinálom inmár rendes előkészítéssel.
A gépi munka a már általatok is említett ALKO géppel csináltam a legalsó fokozatban. Hát szenvedett szegény, de előtte én jól beöntöztem. Egyszer a hőkorlát miatt kb 40 percre leált, de miután lehült, gond nélkül újraindult. 1 teljes napot dolgozott egy azintén ALKO fűgyíróval felváltva. Szerintem szuper kis gép. A madarak lehet,, hogy oda járnak, de elég sok mag került ki. Ha a 30%-a kikel akkor már szép gyepem lesz. ( A magokat még látom :) )
Szia, én nem értek a dologhoz, de hadd okoskodjak, mivel a téma engem is foglalkoztat, sőt kérdeztem is hasonló ügyben (felülvetés), bár választ nem kaptam de nem vagyok olyan szemtelen hogy újrakérdezzek :)
Szóval szerintem azt kellene tisztázni mi volt az eredetileg ott levő fű gyászos végének az oka. Mert ha pl a talaj táptartalma merült ki, annak nyilván nem örül az új fű sem, bár igaz, szárazságot jelölted meg mint a kihalás fő okát. Nem értem, ha újra akarod füvesíteni kompletten a területet mivel annyira rossz állapotú a fű, akkor miért nem "rendesen" csináltad, tehát elhalt réteg eltávolítás, alapos bekapálás/felásás, gyomirtás, elsimítás... stb stb. Ha csak elszórtad a földre a magot, akkor nagy eséllyel kicsipegethették a madarak, tehát nincs ami kikeljen. A könyv azt írja (most néztem meg) hogy 1-3 hét a kikelési idő, tehát talán benne vagy. Én mindenesetre megkapirgálnám valahol a földet hogy lássam, van-e valami csírázás.
Ha nem tartottalak fel nagyon, elárulhatnád hogy a talajlazítást mivel csináltad (elektromos/benzines) milyen mélységben, és vitte-e a gép. Mert nekem az Alko igencsak szenvedett :)
Csak azt akarom sugallni, hogy ha az ember igazán szép füvet akar, és később is hajlandó lesz rá áldozni, akkor kár lenne a legelején elszúrni. Bejöhet az olcsó mag is, de nem árt a tudatos választás.
Nemrég egy nekem nem tetsző és tavaly kiszáradt füves területet akarok újra benépesíteni. A régit tarra levágtam majd gyepszellőztetővel és talajlazítóval keresztbe kasul 4x 5x végigmentem a területen. Ezután elszórtam a fűmagot (elég sokat, mivel számítottam rá, hogy elég kis százaléka kel majd ki.) Egy dolgot "felejtettem el" . Egy kis földel betakarni. Azóta öntözöm dúsan, de nem igazán akar kelni. (ennek már 1,5-2 hete) (azért mert nem egyszerre csináltam az egészet - kb 270m2).
Nagyon nagy hiba volt a betakaratlan fűmag? Számíthatok rá hogy valaha kikel? Most még érdemes betakarni, vagy már elszúrtam a 12 doboz fűmagot? Mi a véleményetek?
Nekem úgy fest, hogy tökmindegy egy 5 éves fűnek, hogy vetéskor anno milyen volt a %-os arány a zacskóban, úgyis az szaporodik el amelyik jól érzi magát az adott környezetben. Sőt mintha évszakonként is változna, hogy éppen melyik fajta virít jobban. Az én füvem 5 éves, szerintem dús és szép pedig azt szórtam ki ami éppen kéznél volt. Kelés óta viszont el van kényeztetve étellel, itallal.
Én lennék a legboldogabb, ha tudnám mikor melyik fűmagot érdemes megvenni.
Sajnos nem értek hozzá, és ezt a topicot olvasgatva sem találtam meg a bölcsek kövét. Most már abból dolgozom, ami van, vagyis azt a füvet ápolgatom ami kinőtt.
Pedig az elején, az előkészítésnél és a vetésnél dől el szinte minden.
Annak idején én is néztem a százalékokat, és az alapján nem láttam lényegi különbséget az egyes fűmagkeverékek között: x% angolperje, y% vöröscsenkesz.
Aztán kiderült, hogy ezeknek a fajoknak is rengeteg változata van, és ott a kelési arány is. Ha tudnám, hogy pl. a készgyepet milyen fűmagról nevelik, csak olyat vennék, vetnék
Ha újrakezdeném, valószínűleg kipróbálnám a hidrovetéses technológiát.
1. lehet azért mert nincs tapasztalat erről a márkáról. A fűmagokkal kapcsolatban elég sok minden elhangzott már itt, szerintem olvass vissza. Mondjuk sokat segítene ha tudnánk az összetételét%-osan. Arról könyebb általános véleményt mondani, mint egy kizárólagos márkáról. Szerintem
2. A jó előkészítés is le van írva itt és más lapokon is többször is.
Mégis,
-a talaj mélységi előkészítése, nagyban függ a minőségétől, és tápanyag tartalmától. Egy homokos talajt, valszeg nem kell 30 cm mélyen feltúrni, egy szikes, évekóta nem használt földet viszont nem árt jó alaposan megforgatni, trágyázni, kezelni. A fű gyökérzete simán eléri a 10-15 cm-es mélységet, tehát ezt mindenképp érdemes előkészíteni. Ez lehet ásás, kapálás, rotakapálás, stb. Szerintem
- mielőtt a füvesítést készítenéd elő kell a durva tereprendezés, vizszintezés, egyengetés, tömörítés
- a tápanyagot, a talajelőkészítéskor szokás bedolgozni a földbe. vagyis felrotálod, szétteríted a tápanyagot - jó esetben szerves trágya -, majd ismételt rotálással bedolgozod a földbe. (Az sem árt, ha a mélyebb rétegekbe is kerül egy kis anyag)
- ezután jöhet a 'finom' tereprendezés, boronálás, nagyobb rögök szétzúzása, eltávolítása, gereblyzézés, hengerelés hogy a terület felső rétege homogén legyen
- jöhet a fűmag, egyenletesen, akár több irányból kiszórva (attól függően, mivel teríted). Én a leírtaknál többet szoktam kiszórni, mert nem ismert az eredési arány (kivétel, ha kifejezetten ellenőrzött magot használsz), újabb hengerelés és/vagy gereblyézés. Nem kell nagyobb mélység, elég az 1-2 cm, amire a henger benyomja. lehet rá szórni egy kis homokot az nem árt, sőt, segít megtartani a vizet. De csak vékonyan nem kell 5 cm.
- belocsolás. Egyenletesen, mindehol, lehetőleg úgy, hogy a felső 3 cm-es rétege a földnek átázzon. Ez nem azt jelenti, hogy 10m-ről adjunk neki a slaggal azt nyomás. Szépen porlasztva kell locsolni, hogy az elvetett magot ne mossa, szét, össze, ki a víznyomás. Ez nagy területen lassú, de hasznos.
- a locsolást ismételgetni, úgy, hogy ne álljanak tócsák, de ne is száradjon ki a föld. Ez az említett 3cm-es rétegre vonatkozik.
Nagy vonalakban most ennyi. Apróbb részletek, majd menetközben úgy is előjönnek..
Köszi, és a többieknek is. Ez kicsit biztató. Kb az enyém is így nézett ki, helyenként kicsit roszabb, de ott lesz egy kis felül vetés. Ha egy hónap kell akkor még csak fél időben vqagyok. Majd megpróbálok türelmet erőltetni magamra. Vagy inkább az asszonypajtásra. :)
Lassan mi is befüvezünk :), csak még kell egy kis idő a glialkának. Van viszont egy rész, ahol termőföld van, szeretném füvesíteni.
A bricostore- ban találtam olcsóbban saját márkájú sport fűmagkeveréket. Van valakinek tapasztalata a bricoline márkáról?
Hogy csináljam a füvesítést? Olvastam ugyan pár helyen, de nagy részletekbe sehol sem bocsátkoztak. Fel kell ásnom a részt vagy elegendő, ha a felső földrészt kapirgálom meg mondjuk 10-15 cm mélyen? Ha mondjuk fellazítom a talajt, akkor csak simán mehet rá a fűmag, aztán elgereblyézni, döngölni, majd locsolni kell? Ennyi? nem kell, hogy valami nagyobb mélységben legyen a mag? Mondjuk 5-10 cm? mert azt hiszem csak a gereblye miatt nem kerülne túl mélyre. A trágya mikor és hova jön erre? ásás után, majd abba a fűmag és eztán gereblye?
Timivirag a lóhere-szerű képződményre kérdezett rá, ami nem más mint a madársóska vörös levelű változata (oxalis corniculata). Sajnos nálam is van, évek óta harcolok ellene. Érdekes, hogy a zöld levelű változata nem olyan agreszívan terjeszkedő mint ez a vörös ördögfióka, ez a túlélőgép. A Rambo hozzá képest kismiska.
Télen elvileg kifagy, de az idei enyhe telet túlélte, és már nekiállt virágozni.
Az első és legfontosabb dolog: meg kell akadályozni, hogy teremjen. A beérett hüvelyszerű termései érintésre szétrobbannak, messze lövelve a magokat, és biztosítva az utánpótlást. A magocskák a ruhára is kapaszkodnak, hogy azután másutt leesve újabb területeket fertőzzenek meg.
A levelének olyan a bevonata, hogy a víz lepereg róla, így hiába permetezed le levélen keresztül ható gyomirtóval (mint pl. a glialka), nem reagál rá. Ezért nagyon fontos a permetléhez tapadásnövelőt adni. Ez pl. a Notit nevű adalék, de én simán folyékony szappant szoktam belekeverni (50nyomás a kézi adagolóból 5 liter vízhez)
A gyomirtó granulátum hatástalan.
Ha már ekkora foltokban jelentkezett és agyonvágta a füvet, akkor mehet neki a totális gyomirtó is, de a fenti formában jól hat rá a szelektív is. Arra azért fel kell készülni, hogy a tavalyi magról újra ki fog kelni.
Hát igen, az tuti hogy ez a száraz tavasz nem tesz jót a lazítás utáni állapotnak :)
Elég gyér és szar füvem van a nagyobbik területen, érdekes mód éppenhogy az árnyékos részen nő jobban, úgyhogy alapvetően szerintem a nyár és a "kevés" öntözés a fő ellenségem. Fogalmam sincs milyen fűfajta alkotja a gyepet, de ennél rosszabb nem lehet alapon mi lenne ha felülvetném valamilyen fajtával ami kapható? Nagyon nagy hülyeséget csinálnék? :) Ez a "hidro" műtrágyázás szimpatikus amit írtok, utánanézek annak is.
Ajajajaj nagyon reménytelennek látom a helyzetet. Elolvastam az egészet, valaki ását javasol, valaki pedig egyenként kenegette glialkás ecsettel. Hát szóval nem lesz künnyű eset. Szerencsére a sziklakertből kiirtottam úgyhogy most a fű következik. Tényleg vethetnénk ezt inkább fű helyett, minden próbát kiállt már szép a virága is, tápoldatozni sem kell:::))) Azért köszke neked is.
Éppen ezt az ötletet szerettem volna megkérdezni, hogy mi lenne ha glialkával bespriccolnám, de most legalább megerősítettél szándékomban. Én is drasztikus leszek. Lehet, hogy azzal szúrtam el, hogy tavaly meglevegőztettem és összevágtam a gyökereit ezért most duplázodott. Köszi a segítséget.
Nálam is volt. Az istennek sem tudtam megszabadulni tőle. Minnél jobban írtottam annál több nőt "szerintem" (én így láttam). Majd mérgesl ettem és glialkával kiírtottam. Igaz totális gyomírtó, két hét alatt eltüntette. Felkapáltam, majd gereblyéztem és ujra vettem fűvel. Azóta semmi gondom nincs. Igaz, hogy drasztikus volt, nekem megérte.
Sziasztok! Lenne egy kérdésem, ha tudnátok segíteni megköszönném.Na szóval évek óta küzdök egy bizonyos növénykével a fűben, olyan mint a lóhere csak vörös a levele és sárga a virága, eddig kézzel szedtem, de most az enyhe tél miatt nagyon elszaporodott és teljesen megölte a füvet(különben víz nélkül is simán megél) Tudna valaki abban segíteni, hogy mivel lehetne kiirtani?
Pedig engem, pont egy tavaszi szellőztetés utánni állapot érdekelne. Már csak azért, hogy össze tudnám hasonlítani az állapotát az enyémmel. Én kb két hete csináltam meg, de az előtte állapothoz képest most siralmas. Minden nap megállapítom, hogy lehet nem kellett volna!?
Erről az EZ FLO-ról beszéltem korábban is. Ez az a gép!
Én semmit nem csinálok, csak mint az angolok mondják, nyirom, locsolom - ezzel az ez-flo-val és évente egyszer vertikutirozom. Semmi egyéb hókuszpókusz.
Sajnos én 2 éve vettem, ugy emlékszek, hogy 30 ezer körül volt.
Nem olcsó, és sajnos a csatlakozásai sem tökéletesek, mert át kellett alakitanom a Gardena csatlakozásra, de őszintén mondom tökéletes. Megéri a pénziét, szerintem pillanatok alatt behozza az árát és nem kell szenvedni azokkal a rohadt granulátumokkal amiket szétszór az ember, de sohase tökéletes. Vagy kevés, vagy sok, kipusztul a fü stb. Ezekről a felesleges küszködésekről szól az egész fórum.
Ennél annyi a teendő, hogy kinyitod a vizcsapot és öntözöl.
A másik dolog a fányiró. Amit korábban ajánlottam az fantasztikus. Sajnos nagyon drága, de ez is meréri. Akár éjszaka is gyönyörű füvet vág, egyedül. Ami szhintén super szerintem, hogy a hatóanyag ott marad a főben és nem hordod el a drága pénzen vett trágyát a levágott füvel. Eleinte tartottam attól, hogy tele lesz a fő a nyesedékkel, de semmi gond. Azóta olyan füvem van, hogy mindenki elalél, ha meglátja. Esetenként én sem hiszem el, hogy az enyém ilyen. Olyan tömör mint egy szónyeg, sehol egy gyom. Egyedül a tarackkal nem birkózik meg, azt hagyományosan kell kiszedegetni, ha megjelenik. Más gyom n incs mert én kétnaponta vágom a füvet és minden gazt kiirt ez a sürü vágás. Idén kb. tizszer vágott már a gép. Üdv mindenkinek.
iasztok!Automata műtrágya adagoló EZ-FLO,tel:06/309459910.Ismeri valaki?Tomi Megszeretném kérdezni,hogy rotálás után hengerlés szórás,hengerlés?De be kell gereblézni vagy elég behengerelni?Köszi
Igazad van, nem könnyü megtalálni. Hivd fel őket telefonon én is igy intéztem. Azután elküldték a cumót postán utánvéttel. Vegyél hozzá náluk mőtrágyát is.
Szia! Kézi öntözésnél szerintem egyszerre egy porlasztófejet lehet csak használni. "Automata" öntözésnél nyilván vastagabb cső több porlasztófejet kiszolgál.
Hát én csak tapasztalatból beszélek, a fizika nem asztalom, de:
amióta a vízóra aknából már 3/4-es csövön hozom fel a vizet, és 3/4-es csövet használok (3/4-es összekötőkkel!), a rendszerre 2-vel több prlasztófelyet tudok üzemeltetni. Így csak 1x kell átraknom a cuccot.
Egyelőre még csak kézzel locsolok (majd ha kell bár nem esett eső egy hete) és mivel a cső tönkrement újat kell venni. Ezzel kapcsolatban az lenne a kérdésem hogy colban ügye 3/4-est vagy 1/2-est lenne érdemes venni? A cél az lenne hogy minnél rövidebb idő alatt minnél nagyobb vízmennyiséget juttassak a fűre, azaz a locsolás ideje rövid legyen amennyire csak lehetséges. A cső végére szerelhető (dugaszolható) boltban kapható "porlasztók" 1/2 colos bemenetűek, tehát én úgy gondolom hogy nem jön belőle jobban a víz akkor, ha 3/4-edes csővel vezetem "bele" a vizet. Arról nem beszélve hogy a 3/4-es cső nehezebben kezelhető/fogható a vastagsága miatt. Esetleg létezik 3/4-es csővastagságot igénylő és azt kihasználó porlasztó? Bocs ha hülyeségeket kérdeztem, de rég jártam iskolába :)
Lehet, hogy igazad van, ezért is nem kockáztatok meg nagyobb területet lazításra. Amit látsz a képen, azt tudom tartani: (ez alatt van a sitt)
Amit tönkretett az nem ez volt, da az is hasonló adottságú, csak az alatt nem töltőföld volt, hanem kökemény múrva, azon volt 10 cm homok.
Amíg nem lazítottam, addíg az is ilyen szép volt. Azóta nem. Mivel az adottságai a teleknek ilyenek (meg a pénztárcámnak) nem fogok lazítani, megpróbálok máshogyan segíteni a fünek.
De van lazítóm! (csak nem használom)
A szellőztető viszont mégegyszer mondom, hogy fantasztikus.
Én fű-gazdálkodás tekintetében abszolut nulla azaz kezdő vagyok, de erre a mondatodra: "Lazítani próbáltam, de nem jött be, nekem kicsinálta a füvet." Olyan gondolatom lenne, hogy esetleg rossz locsolás miatt (sokszor keveset) a fű fenti gyökerei erősödtek meg, és ezeket szabdalta szét a talajlazító, amibe belehalt, illetve lehet hogy maga a talaj olyan hogy nem igazán engedi le a vizet a gyökerekhez. Következő hsz-edben írod hogy a talaj 10cm homok, alatta pedig valami agyagos "toltőföld" van.
Bocs az okoskodásért, de ha valaki letol, legalább megtudom hol sántít a véleményem :)
Az én helyzetem speciális, mert építési sittre (kb 1 méter magas) hozattam agyagos töltőföldet, erre 10 cm homokot, és ebbe ültettem a füvet. Ezért nagyon figyelek, a tápanyag bevitelre, a víztartására a földnek. Ezért én nyárom magyasra hagyom a füvet (6-8 cm), és fűnyírás után rendszeresen még egy fél centit mulcsozok a fűnyíróval. Ezért csak évente egyszer szedem le a vizet is megtartó nemez réteget.
Én teszteltem, mivel két területem van füvesítve. Az őszi szellőztetést jobban "csípi" a fű. A tavaszi szellőztetést jobban megsínyli, legalábbis személyes tapasztalatom ez. Ezért alapvetően egyszer, és most fogok ráállni, hogy mindkettőt csak ősszel.
Lentebb van egy képem betéve az ősszel szellőztetett füvemről. A most szellőztetett fűről inkább nem teszek be képet. ;-)
Lazítani próbáltam, de nem jött be, nekem kicsinálta a füvet. Ezt is 20m2-es külön álló füvön próbáltam. Ergó, kihagyom még.
Szia, köszönöm hogy ezt megosztottad velem(velünk).
Végülis, mint írtam, mivel ennek a gépnek 2x-es erő áll rendelkezésre a lazításhoz a kombi volta miatt, illene bírnia, és jobban bírnia mint a gyengébb, csak lazító gépnek, amelyek sacc fele akkora teljesírményűek.
Magasság állítás központilag van, végülis a kerekek tengelyét emeli meg, gondolom ha kopnak a pálcikák akkor esetleg lehet eggyel nagyobb fokozatra tenni, de nekem eddig rendesen húzta a csíkot a földön. Sőt. Kipróbáltam, még egyes fokozaton is szedett fel elszáradt aljnövényzetet. Melegedést nem figyeltem meg, bár a műanyag elég rossz hővezető.
Nekem is ez a gépem van. Én meg vagyok elégedve a teljesítményével, bár a gyeplazítót nem szeretem használni. A szellőztetője viszont egyenesen szuper. Nincsen hozzá gyűjtőm, de nem is hiányzik.
A magasságról szeretnék írni: a szellőztetésnél én mindíg ellenőrzöm, és fokozatosan engedem le a gépet, amíg eléri a talaj szintet. Ott megnézem, hogy rendesen "felvakarja" a cuccost, és utána megyek rá a területre. 2x 400 m2 körüli területet szoktam vele átfésülni, és nem melegszik a gép.
Nos, az Alko Comfort 38 VLE Combi Care az nem az 5-600W kategóriába esik, ugyanis elvileg 1300W-os. De ahogy elnézem a Gardena termékeit, ott is az van, hogy míg a szellőztető 500W körül van, addig a talajlazító 1000W körül. (Megj.: az 1300W-os Alko nem erősebb az 1000W-os Gardenánál szerintem mert az utóbbinál a munkaszélesség 30cm csak.)
Amit leírtál, tehát az elektromos gép gyenge teljesítménye (amit én is tapasztaltam) abból a szempontból nem érthető, hogy miért nem tesznek bele akkor akkora motort, hogy használható legyen a gép?! Teszem azt ha 2KW kell, akkor legyen 2KW. 10A-ert lazán kéne bírnia egy átlag 16A-es biztosítékkal védett hálózatnak a hosszabbítóval együtt. Valahogy csak meghatározták a szükséges teljesítményt... Ha olvasod a fórumot magad is láthattad, hogy mikor a lazító/szellőztető gépre rákérdeztem, valahogy senki sem említette a gyenge teljesítményt...
Viszont akárhogyan is, ezek szerint a legjobb választás volt ez a gép (az elektromosak között) hiszen itt előállítható az a kombináció, hogy 1300W-ot kapjon a szellőztető (hiszen más cégek termékeinél a szellőztető mint említettem pl a Gardena-t, az 500W). Tehát mégse volt rossz vásár :)
Na és most a további tapasztalatok.
Mint mondtam egyébként kézzel nem, de imbusszal ki tudtam lazítani a hengertartó csavart. Persze akkora imbusz kellett hozzá ami az átlag készletek fölött van, tehát külön kellett hozzá venni. És mivel ahhoz nagyobb kar tartozik, nagyobb kart is... És a pofátlanság csúcsa, hogy az imbusz alig ment bele, tehát nem igazán pontos a méretezése ezek szerint. Mindegy, kézzel húzom ezentúl meg, azaz ha én csavartam be (kézzel), akkor ki is fogom tudni csavarni (kézzel). Tehát beleraktam a "szellőztető" hengert, ami rúgószerű kis fémpálcikák. Tényleg kinézetre olyan nyomot hagyott mint a "talajlazító" 2-es, azaz legalacsonyabb fokozaton. Emlékeim szerint ezt már jobban bírta a gép, és könnyebb is volt vele menni. A gyűjtő (bár említettem hogy pofáraesik vele a gép és szinte pár lépés után megtelik) szerintem hatékony, mert miután a területen áttoltam aztán a fűnyírót, annak épp csak tele lett a gyűjtője.
Akinek van ilyen gépe szóljon hozzá, vitatkozzon velem nyugodtan ha nem ért egyet az általam leírtakkal, hátha én szúrok el valamit.
Tán 50 (mint tavaly). Tudom, hogy xar, de ilyen volt, nem akartam foltokban mást. Azt találtam ki, hogy szerzek 100% vöröscsenkeszt és azzal egyenletesen megszórom az egész területet. Így elvileg az angolperjéből megy ki (nem tudok ellene mit tenni, ahogy itt olvastam), a helyét meg fokozatosan átveszi a másik. Vagy valami. :o)
Én a műtrágyára gondoltam. :o) De este már elkezdtem szórni és belocsolni, ma folytatom.
A fű. Hmmm, árnyéktűrővel. Mi ugyanazt vettük, mint amit tavaly szórtunk. Lehet, hogy pénzkidobás volt, de nem akarom másfajta fűvel pótolni a hiányokat, hogy egyformán nézzek ki.
Igen, emlékszem, de nálam érdekesen alakult: ahol télen satnya volt, ott indult meg, ahol dús, ott nem. Leginkább ezért gondolom, hogy a tápanyaggal van a baj: ahol ritkább a fű, ott a kevés fűnek elég volt a műtrágya, máshol nem, na meg az ívek is az idétlen szórásunkról árulkodnak.
Nekem a gazos fűre a Dezormon nevű szer vált be. Szépen kitakarítja a gazt a fű pedig zöldel. Méregkönyves szer, de beszerezhető pult alól, főleg kertészektől lehet szerezni.
Ha visszanézel egy kicsit az enyém is ilyesmi volt!
De szerintem a lassan növő beteges részen lehet , hogy másfajta fű van. vagyis a nem volt jól összekeverve, nekem a zöld fű gyorsan nő és vastagabb szárú.
(lehet, hogy hülyeség), én már gondoltam gombás fertőzésre is.
Sziasztok! Van egy szép kertünk és egy csodálatos kutyusunk, kislány (vagyis most már nagylány), és a füvünkön pedig csodás sütétzöld dús kör alakú foltok ;-). Riogatnak, hogy a pisi helye nyáron majd kiég, egyesek szerint ha locsolok, akkor minden rendben lesz.
Szerintetek? Mit lehet csinálni, hogy a körök eltünjenek? (természetesen úgy, hogy a kutya marad!!!)
Mondtam már neki, hogy vagy pisiljen szisztémásan, vagy csak a nyélen, de egyenlőre nem értettük meg egymást.
hali ! ez a burkolt golyó dolog nekem valahogy fű esetében egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért jó. pl napos helyen vagy árnyékban soha nem fogy egyformán oldódni a műtrágya. ezért, szerintem soha nem lehet egyforma hosszúságú a fú. plusz a napos helyeken, mivel több műtrágya oldódik, szerintem többet is kellene locsolni. nekem nem tűnik ésszerűnek. vagy az??
Végülis akkor nem volt kevés, mert ahol előírásszerűen használtad, ott jó lett (nem égett ki). Most jól megvigasztaltál, lehet, hogy a most dús íveim nyáron mind kiszáradnak? :o)
Tavaly használtam a 9 hónapos Scotts műtrágyát. Szórókocsival terítettem szét, ahogy az adagolás írta. Sajna két helyen, ahol újratöltöttem a szórókocsit több ment ki. Az eredmény: A többi helyen a közelében sem volt a fű nagysága és színe a kiborított részeknél. Gondoltam mégsem volt jó az adagolás, de aztán nyáron hálát adtam, mert ott ahol több volt kiégett!! a fű.
Namost a zsákon is rajtavan, hogy nem égeti ki a füvet mert burkolt golyók, meg stb.
Én soha nem veszek többet ilyet. Ha a leírtak alapján használom, akkor kevés, ha többet akkor kiég.
Kép csak erős idegzetűeknek. :o) Gondolom, látszik, hogy úgy szórtuk, mintha frizbit dobáltunk volna. Ívekben ott a fű, közte meg csak szenved. A kimaradt részeket gondoltam óvatosan (alig-alig) megszórni.
A kézi műkaki szórás titka, hogy mondjuk 4 részre osztod az anyagot, és a terület 4 oldaláról indulva a 4 adagot 4 részletben egymásra merőlegesen kiszórod. Macerás, de egész jó eredményt lehet elérni, nem lesz egy helyen sok kaki.
Sima npk a mostani. Amit a múltkor szétszórtunk, más volt, de sikerült szép íveket szórni belőle, ott nő a fű, közte meg a nagy semmi. Lehet, csinálok képet, elrettentésül. :o)
Xarul szórtuk ki a műtrágyát, igencsak foltos lett, utána kellene szórni. Csak félek, hogy a földben azért van a műtrágyából ott is, ahol a fű nem indult meg rendesen és esetleg a földben túl sok gyűlik össze. Van ilyen veszély?
Nem tudom, hogy hol laksz. Én a Kália kertészeti áruházban láttam a napokban.
A sógoroméknak van ilyen mit leírtál. Nagyon jól lehet vele füvet nyírni. Aránylag gyorsan és nem nagyon fárasztó. Kis területre nagyon jó. Ők kb 50m2-ert nyírnak.
Köszönöm a tippeket! Én eddig egyedül csak ilyen tologatóssal kerültem kapcsolatba őszintén szólva, nem tudom a hatékonyságát mással összehasonlítani, de nem volt nehéz tolni, és örültem, hogy teljesen környezetbarát. Persze az más kérdés, ha ekkora nagy az árkülönbség. Viszont az elektromos ellen szól, hogy azt nem tárolnám szívesen a teraszon, még a fedett részen sem, plusz a lakásból kellene kivezetni a konnektort mindig az ablakon át. (lakóparki földszintes lakásról van szó, kis saját fűvel.)
Én használtam ilyet, és nem törte fel a kezemet. Nagyon is jól lehet dolgozni vele, és főleg gyorsan. Megnézném azt a gyepfelületet, amit szegélynyíróval nyírnak. Természetesen vannak profik, de én képtelen lennék akár fél négyzetméteren is egyenletes magasságban nyírni egy kézben lengetett propellerrel.