Egy olyan fórumot szeretnék elindítani, ahol a résztvevők önzetlenül és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, szívesen ajándékozzák el ismerősöknek, közterületre, vagy esetleg teljesen ismeretlen személyeknek is olyan fájukat, bokrukat, virágukat és egyéb növényüket, amelyekre már nincs szükségük. Válhatnak növényeink otthon feleslegessé, megnőhetnek akkorára, hogy már nem tudjuk őket hol tartani, lehet, hogy több van már belőlük a kelleténél, vagy esetleg (mint nálam is), a növények szaporítása közben sokkal több kis magonc, vagy csemete nőtt, mint amennyi a kertünkben elfér.
Szóval szerezzünk örömet másoknak feleslegessé vált növényeinkkel, tegyük szebbé környezetünket, parkjainkat saját nevelésű fáinkkal!
Szia. Privit írni úgy kell, hogy ráklikkelsz a nicknévre, és ott az emilcímre. Árokpartra ötletem még csak lenne, de pénzem az momentán e célra nulla. :DDD
Ezzel együtt szívesen veszek minden ötletet, elgondolást, aztán majd egyszercsak kitörpölöm mi is legyen.
Nemtom merre laksz, mert sóskát szerintem 1 kilométeres körzetben tudsz szerezni. Nekem is van. Nem az ültetett kerti, hanem a vadsóska. A sósav sem árt neki szerintem! :DD
A paradicsom, és a bab viszont nem, a kert pedig elég kicsi. Elöl a vízműnek szolgalmi joga van, hátul pedig eper, paradicsom, tökfélék, ubi, futóbab, chili és csemegekukorica lesz biokultúrában ültetve különböző egynyáriakkal, spenóttal, sóskával.
Örömmel veszem viszont az ötleteket, hogy mi az ami bírja a diófát. A hortenziák, a hosták, és a málna is elviseli, ezt tudom, de pl. a rebarbara és a ribizli újdonság nekem. Köszönöm. Van mindkettő. Így könnyebb lesz helyet találnom neki, ha tudom hogyan kell átcsoportosítanom.
Közben meg kiderült, hogy nem is dugványt, hanem gyökeres palántát szeretne az illetö, ami azt jelenti, hogy még odébb van az a küldés, mert nemhogy gyökeres növényem nincs, de még a metszés se volt meg. Viszont a küldés gondja ettöl biztos nem lesz egyszerübb, csak késöbbre kerül:-(
Nagyon köszönöm, igazán nem kellett volna így kapkodni; még csíráztatom a magamét, bár sok reményt nem füzök hozzá, mert tavaly egy se kelt ki. Te tudod, hány évig életképes a magja?
előző mondatom Bukfenc12 télálló sóskájához szerettem volna válaszba írni, hja az ujonc. Most már legalább látom, hogy megy a levelezés.
Több oldalon át olvastam a hozzászólásokat, kéréseket. Gomba jeligéről jött a probléma, árokpart betelepítése miatt, hogy ne kelljen fűnyírózni. Úgy gondolom, van ötletem a megoldásra. Azt még nem tudom, hogy kell privit írni, email címem erika.henczi@freemail.hu.
Én is szeretnék kérni, akinek van mesevirág rizómája, sötét lila kivételével, szívesen fogadnék, és szerenék még megpróbálkozni havasi gyopár ültetéssel, ha valakitől kaphatnék. Köszönöm.
A juglon miatt ne aggódj. Remek díszkertet lehet csinálni a diófa alatt, ami bírja az árnyékot, az ott is megmarad. A rebarbara és a ribizli is szépen terem alatta.
Bukfenc! Téged sem felejtettelek el, de a kanna gumók mégjobban ráérnek. Ahogy magamat ismerem, az első tavaszias napon sürgős mehetnékem lesz Gödöllő irányába. Ha nem jön össze, akkor is lesz akivel Pestre feljuttatom.
A császárfán még töprengek. Talán érdemes lenne ültetni a gyors árnyék reményében, de az utsó gondolatom ez ügyben még egy diófa volt. A diót szeretném is, de a juglon miatt nagy gondban lennék a "hová ültessem" kérdésében.
Vidéken másként működik ez, aki sosem taposott magának helyet a piros hetesen csúcsforgalomban, az nem igazán tudja elképzelni. A kis vidéki falvak közötti járatoknál működik ez. A buszsofőr ugye kiváltja menet közben a patikában Marinéni gyógyszerét, az utasok pedig tudomásul veszik, hogy ez van. Mármint eddíg. Mostmár meglepve tapasztaltam, hogy minden világvégi sárga buszon GPS van, ami még azt is kiírja a pilótának, hogy mikor kell abban a megállóban lennie. Hamarabb nem indulhat el! Eszem majd eldobtam!
Szia Tao! Feladtam végre, dobtam emilt. Ha a fagyából felenged a föld, akár helyére is vetheted, csak ássad fel jó mélyen neki a talajt.
A buszsofőrök, hidd el segítőkészek. Legalább is a többség. De vonatnál a kalauzt vagy a mozdonyvezetőt is megkérheted. Szerintem nem fognak meglepődni :-)
Ennyire ne légy negatív! :-)
Ha tényleg csak pár ágat akarsz küldeni, akkor kartonlapra ragasztva, bélelt borítékban simán elpostázhatod. (azért ez nem élő növény) én kicsit (nagyon) messzebbről is kaptam így szőlővesszőt és simán megérkeztek.
Bár a budapesti tempót ismerve kissé szkeptikus vagyok. két szunyókáló alföldi kisközség között biztos jobbak az esélyek. De próbáltál te már pusztán fölkerülni egy buszra mondjuk épp ezen a Budapest- Balatonlellei viszonylaton, ami ráadásul egész nap az egyetlen közvetlen járat? Elképzelem, ahogy ebben a lincshangulatban beállok a sorba, és mikor rám kerül a sor elkezdem magyarázni, hogy de én se jegyet venni, se utazni nem kívánok, itt van viszont ez a kis csomag, (neeem, biztos nem bomba, tessék elhinni, drog sincs benne, csak egy pár értéktelen gyom) aminek a kézbesítéséért majd a helyszínen kap 300 forintot, ha egyáltalán tényleg érte jön az illetö, ha meg nem, föhet a feje, hogy mit csináljon vele.
Egy 100 km-re lakó illetővel többször is küldözgettünk így egymásnak dolgokat. Olyan 2 kg körüli, nejlonszatyorban vagy dobozban lévő dolog után a sofőr a címzettől kapott 300 Ft-ot. (Pár hajtásért kevesebb is elég.) Mikor sikerült feladni, akkor felhívtuk egymást, hogy ilyen színű és rendszámú busszal ment a küldemény, nehogy egy vétlen sofőr legyen fojtogatva, hogy elsikkasztotta a cuccot. :)
Ezt a módszert más is használja, volt, hogy majdnem rossz csomagot kaptam, mert másnak is jött küldemény a busszal.
Meg szeretném kérdezni, hogy mennyire fontos a növények eljuttatása, mennyire félted őket és mennyire értékesek? Ugyanis sajnos így közvetlenül nem tudok segíteni, hogy személyesen vagy ismerős által eljuttatnám. De elmondom, hogy én hogyan csinálnám, bár valószínűleg egy kicsit meglepő lesz. De szerintem működne.
Megnéztem egy kicsit a vasúti és volán menetrendeket. A Déli pályaudvarról 2 óránként indul Balatonlelle érintésével gyorsvonat, minden páratlan óra húszkor. A menetidő 2 óra 13 perc. Te a XI. kerületben vagy, tehát viszonylag könnyen el tudsz jutni a Délibe. Én kivinném a növényeket oda szépen, egyszerűen és kis csomagba téve, hogy minimális helyet foglaljanak el és senkinek ne jelentsen problémát az elvitele. Az egyik Balatonlellére tartó vonat indulása előtt 15-20 percel odamennék és szimpatikus, családos vagy idősebb embereket kérdeznék meg, hogy nem érintik-e utazásuk során Balatonlellét. Elmondanád neki(k), hogy egy fontos növényt szeretnék eljuttatni egy rokonhoz, meg is mutathatnád, hogy miről van szó és kérnéd a segítségüket. Tehát csak mindössze annyit, hogy Balatonlellén, miután megállt a vonat, adják ki az ablakon a rokonodnak a kis csomagot. Természetesen ezt előtte le kellene beszélned azzal, akinek küldöd, hogy várja a vonatot. Nagyon hatásos lenne, ha a felajánlkozó előtt fel is hívnád az ismerősödet és megbeszélnétek, hogy hanyadik kocsi hanyadik ablakán vagy ajtaján nyujtaná ki egy hölgy vagy úr a csomagot és kinek. Fontos lenne, hogy lehetőleg minél több ember hallja a beszélgetéseteket a vonatnál, hogy egymásra is figyeljenek majd, vagy figyelmeztessenek Balatonlelle közelségére.
A másik javaslat, hogy a népligeti Volánbusz pályaudvarról indul 6.45-kor egy busz, ha jól értelmeztem akkor egy közvetlen járat Balatonlelle felé, ami 9.10-re ér oda. A sofőrt meg kellene kérni, hogy Lellén adja át a kiscsomagot az ott várakozó hölgynek vagy úrnak, aki jelentkezni fog érte az ajtó kinyitásakor. Én vidéken lakom és számos esetben láttam, hogy ez a módszer működik. A sofőrök sokszor segítőkészek, akár ingyen is, de egy 500 forintosért még szívesebben segítenek, ami szerintem piti ár egy ilyen szolgáltatásért.
Elnézést, hogy ilyen fura javaslatokkal álltam elő, de sajnos egyelőre csak így tudok segíteni.
TOVÁBBRA IS SZÍVESEN KÜLDÖK MINDEN ÉRDEKLŐDŐNEK MEGCÍMZETT ÉS FELBÉLYEGZETT, SZABVÁNY MÉRETŰ VÁLASZBORÍTÉKÉRT EGY-KÉT CSIPETNYI CSÁSZÁRFA (PAULOWNIA TOMENTOSA) MAGOT.
Tisztelettel érdeklődöm, még érvényes-e az ajánlatod?Küldtem volna emailt,de nem jött át a te email címed.Neked is ,és minden fórumozónak boldog és sikeres új évet kivánok.Tisztelettel kertészpeti.
Hát az eredmény a szőlők bujtásával kapcsolatban csak tavasszal fog kiderülni. Mivel most csináltam először ilyet, én is kíváncsi vagyok rá, hogy hogyan sikerülnek. De én mindenképpen máshová szeretném majd ültetni a meggyökeresedett új hajtásokat. Ha meggyökeresednek...