"a newtoni világképre jellemző "távolhatás" vélelme."
a newtoni világképben nem szerepel távolhatás. a newtoni modellben az szerepel, hogy F = ma, meg ilyenek. arról nem beszél, hogy milyen mechanizmussal működik a gravitáció. csak arról beszél, hogy mi a végeredmény.
S aztán az egyetemen (de csak ott) elmondja valaki, hogy ezt nem kell ám komolyan venni! Ez ugyanis csak néphiedelem (azzá vált)!
Kíváncsi lennék rá, hogy te a Galilei, vagy az Einstein féle sebesség összeadást alkalmazod-e két autó frontális ütközésénél? Vagy az egyszerű ferdehajítás esetében a newtoni, vagy az ensteini modellt használod? Esetleg ha voltál katona a lőgyakorlat előtti lőelem számításnál?
Mert az egyszerűbb emberkék viszonylag gyorsan belátják, ha valamely számítások végeredményei a tizedik, vagy huszadik tizedes jegyben térnek csak el, akkor az egyszerűbbet érdemes választani hiszen gyakorlati esetekben négy öt tizedesjegy pontosságánál pontosabban nem lesz mérési eredményünk. Akkor meg mi a frászért tornásztassuk feleslegesen magunkat?
A relativitás elméletet és a hozzá tartozó számításokat csak akkor veszi elő normális ember ha tudja, hogy a newtoni modell már megengedhetetlenül pontatlan eredményt szolgáltat az adott esetben. (kb 1-2%-os pontatlanság már ok lehet.)
Azért mégiscsak nagy macera lenne ha a helyi téridőgörbületből kellene kiokumulálnom, hogy mennyi idő múlva koppan az utcakövön a harmadikemeletről kidobott kulcscsomó.
Olyan nincs, hogy helyes, vagy helytelen, csak a nyelvművelőknél. Az meg nem tudomány. A fizikában bármilyen modellnek a létjogosultságát csak az határozza meg, hogy használható-e valamire, vagy sem. Ha használható lenne, akkor zöld sapkás törpékkel is leírhatnánk a gravitációt. A térerő speciel egy jól használható fogalom.
S aztán az egyetemen (de csak ott) elmondja valaki, hogy ezt nem kell ám komolyan venni!
Nekem úgy tűnik te vagy az, aki túl komolyan veszi a fizikai törvényeket, aztán amikor nem felelnek meg az irreális elvárásaidnak, akkor kígyót békát kiabálsz rájuk.
Azon is elmélkedtem, hogy a Jupiter magjában akár egy Föld méretű nehéz elemekből álló anyag is lehet, ez kifelé viszonylag csekély mértékben változtatja meg a Jupiter külső megjelenését. Ezzel akár magyarázni is lehetne a Jupiter hőtermelését és sugárzásának egy részét. Mert a keletkezése óta eltelt idő elegendő lett volna a teljes kihűléshez.
amúgy meg ciprián egy hülye, mert a valóság sokkal érdekesebb annál, minthogy valaki szétszakítja a molekulát. olyat én is tudok csinálni, nem kunszt. de ez az electron degenerate matter igen izgalmas egy állapot, és bizony az már a jupiterben is előáll.
Úgy értem, a gömbfelületen kívül. Szerintem 1man kérdése erre vonatkozott. Ez egy érdekes matematikai probléma.
Ehhez biztosan kevés vagyok, de intuitív alapon feltételezem, hogy ha a felületi tömegeloszlás homogén és azonos "vastagságú" mindenütt akkor csak a gömbfelület jöhet számításba. (A belül mindenütt nulla esethez.)
Emlékképeimben halványan még létezik az egykori matek gyakorlatok között az a feladat, amikor különféle egyszeresen összefüggő felületekbe "belepréseltünk" valamilyen tömegeloszlást és ennek a gravitációját számolgattuk az objektum belsejében, de ma már valószínűleg a felhasznált tételek nevére sem emlékszem, amik valamiért megoldhatóvá tették a feladatok egy részét. :o((
A kérdés tehát az volt, hogy egy egyenes mentén milyen távolságra kell egymástól elhelyezni egy-egy félnaptömegnyi tömegpontot, hogy a közöttük pontosan középen elhelyezett hidrogénmolekulát a gravitációs erejük szét tudja szakítani.
Az 1508-ban leírtam, mekkora erő hat egy m tömegre, ha a az egymástól 2r távolságban lévő M azonos tömegeket összekötő szakasz középpontjától d távolságra helyezkedik el:
F = - fMm/(r+d)2 +fMm/(r-d)2 = fMm(-(r+d)-2 + (r-d)-2).
Az r >> d esetben ez a formula F = 4d/r3 -ra egyszerűsödik.
Az adatok:
F = 7×10-9 N M = 1030 kg m = 1.7 × 10−27 kg f = 6,7 × 10−11 Nm2kg-2
Nekem ebből r = 4 ×10-3 m jött ki, vagyis a H2 molekulától 4 milliméter távolságban kellene elhelyezni a fél-naptömegeket ahhoz, hogy a gravitációjuk szét tudja szakítani a molekulát!
Magyarul ez azt jelenti, hogy a Napban a gravitációnak az égvilágon semmilyen hatása sincs a hidrogénmolekulára.
Nekem csak olyan hihetetlennek tünt hogy egy ilyen gömbhéj belsejében egy homogén, zérus eredőjű gravitációs tér legyen. Ezért próbálkoztam szélsőséges esetek keresésével. A normál és szélsőséges esetek közötti esetleges nem folytonos átmenetek sokszor rámutatnak elméletek hibáira.
A lapításokkal és dimenziók csökkentésével is ezirányban próbálkoztam. De be kell látnom valóban lehetségesnek tűnik hogy egy tökéletes gömben ilyen helyzet álljon elő.
A mai fizikusok ugyanúgy használják a gravitáció fogalmát, mint a régiek. Mi több, a leendő fizikusoknak tanítják az egyetemen és nem azért, mert szeretik a történelmet. A newtoni fizika egy modell, az einsteini szintúgy. Mindkettő használható a valóság modellezésre, egyszer az egyik célszerűbb, másszor a másik. Az euklideszi geometriás példám nagyon pontos volt, csak te nem érted.
"Meg kell jegyezzem sok van mi mérnökök alkotta műszerekkel nem mérhető számszerűsíthetően, ám létére/nemlétére mégis következtethetünk.
Ilyen pl. az engedékenység, a bátorság, a tudatosság, vagy mondjuk a fájdalom!"
Persze, de ezeknek semmi köze a fizikához, itt viszont arról volt szó.
"Szerintem Newton mechanikai elmélete nem tartalmazza. Maxwell elektromágnességről szóló elmélete sem tartalmaz ilyesmit."
Dehogynem, csak amit öszeolvasol az nem fedi le azt a mennységet, amit egy fizikai elmélet valójában elér. Tisztes, a témát átfogó fizikakönyvben mindíg benne vannak az elmélet jelenleg ismert korlátai. Lsd. pl. Jackson: Classical Electrodynamics, első fejezet.
"Hol nézhetném meg a levezetését? (Olyat, mely nem csak matematikusoknak szól, hanem részletes jel- ill. fogalom-magyarázatot is tartalmaz) ?"
Hát azt nem tudom, mennyire részletes fogalommagyarázatot kíváncs, de ez pl. elég jó:
Az világos, hogy nem homogén nem gömb alakú héjakat megengedve lehet nulla a gravitációs mező az üregben. Ehhez elegendő két azonos nagyságú nem nulla vastagságú homogén gömbhéjat venni és úgy szuperponálni őket, hogy a középpontjaik elég közel legyenek egymáshoz. Szuperponáláson azt értem, hogy a megfelelő 0-1 értékű sűrűségfüggvényeket összeadjuk, így kapunk egy 0-1-2 értékű sűrűségfüggvényt.
Ami nem világos, az a következő: van-e olyan egyszeresen zárt felület homogén anyagból, ami az általa határolt térrészben konstans 0 eredő gravitációs erőt eredményez.
"Aki "vakon"/nagyvonalúan elfogadja - s még hirdeti is - hogy Newton elmélete általános érvényű, az vsz. kénytelen lesz felelőtlenül rábólintani, hogy léteznie kell valamiféle - bár sose kimutatott közegnek - mely képes erőt közvetíteni akár vákuumban lévő - s egymással nem érintkező objektumoknak is közt is."
Ez szépen hangzik, csak az az igazság, hogy specrelben is van távolhatás.
Sajnos a Te példás rossz. A lélek nem mérhető. A fizikai mennyiségek viszont mérhetőek, emiatt a fizikai elméletek akkor is érvényben maradnak, ha jobb elmélet születik, egyszerűen azért, mert egy fizikai elmélet mindíg tartalmazza érvényességi korlátját.
Más. Ha megnézed pl. a Schwrcshild-megoldás levezetését, rögtön kiderül, hogy Newton elméelte nélkül nem lehet meghatározni a megoldást.
Azt is lehet tudni, hogy ha az üreg belsejében mindenütt zerus az erő, akkor okvetlenul gömb az alak?
Nem feltétlenül kell gömb alakúnak lennie, csak ha nem gömb, akkor eléggé bonyolult kitalálni a tömegeloszlást. Jelen esetben egy viszonylag jól belátható segítség, hogy homogén tömegeloszlásúnak tekinthető gömbhéjjakként modellezhető a feladat.
Hasonlatként elég egy vékonyfalú zárt (bármilyen alakú) fémedényre gondolni, aminek a felszínén mozgóképes töltések halmozódnak fel. A belsejében mindenütt nulla lesz az elektromos térerősség, (lásd Faraday kalicka) de az egyensúlyi töltéseloszlás meghatározása már megizzaszthatja az embert...
A kérdés nagyon jó és cseppet sem tűnik könnyűnek. Általánosabban megkérdezhető, hogy ha egy pont egy kicsi környezetében ismerjük a körülötte elhelyezkedő egyszeresen zárt felület által keltett gravitációs mezőt, akkor abból mennyire tudjuk rekonstruálni a felületet.
Ez marhaság. A newtoni modellel most is ugyanúgy lehet számolni, mint régen. Az einsteini modell pontosabb, de nehezebb illetve gyakran lehetetlen vele számolni. A szituáció hasonlít a következőre. Egy bútorkatalógusban kiszemelsz egy nagy téglalap alakú asztalt. A katalógusban megvan adva az asztallap két oldala és neked tudnod kéne az átló hosszát valamilyen lakberendezési meggondolásból. Nyilvánvalóan a Pitagorasz-tétellel fogsz számolni, mert felteszed, hogy az asztal lapja egy pontos euklideszi téglalap. Persze az asztal lapja nem egy euklideszi téglalap, hanem annak csak egy közelítése. Tehát a pontosabb eredmény érdekében a görbült felületek geometriáját kéne alkalmaznod, de azt meg nem tudod, mert a bútorkatalógus nem fogja neked megadni az asztallap pontos görbületét minden egyes pontjában.
"akkor a síkba eső távolsága egyetlen pontnak sem változik. Akkor miért változik meg az eredő?"
Azért mert az erő a teljes távolság négyzetétől függ, nem pedig a síkba eső távolság négyzetétől - amikor a síkra vetítetted az anyagot csökkentetted a távolságot, és ezért nőtt az erő nagysága (és az erő síkba eső vetülete is).
