""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Nem az a kérdés, hogy ki mióta micsodista, hanem hogy egy frissen regelt, láthatóan beszólogatásra szánt fikanickkel mennyire kell komolyan venni bárkit is.
Ha szereted az inkognitós fórumozást akkor csináld, de ne vegyél fel a törzstagokéhoz hasonló nevet és ne kezdj el a nevükben fórumozni, mert az elég szemét dolog
Most hiába villogsz ezzel. Te is tudod, hogy Petőfi csak azért hagyta ki a 14. pontot, mert szóltam neki, hogy a Fradit ne, mert majd én. Erre te 50 évvel később nem a kocsmába jöttél, hanem beelőztél Ferinél. Gondolom nem zavart az sem, hogy közben volt egy Budapest egyesítés, ahol szintén a szinekről ment a vita. Persze, már akkor is a Felirati Párt propagandaját kellett terjeszteni. :))
Miért olyan fontos Magyarországon a labdarúgás – van-a sportba folyó forrásoknak lenyomata a tömegsportban is? Vannak adatok arra, hogy ez befolyásolja valamiképp a lakosság egészségi, mentális állapotát?
Amikor a Magyar Királyság ezeréves története az első világháború elvesztésével befejeződött, és területének kétharmadát elveszítette az ország (vele természeti kincseit, erdeit, nagyvárosait, egyetemeit és több millió magyar polgárát), világossá vált, hogy politikai, katonai, gazdasági sikerekről jó darabig nem álmodhatunk. Egy nagyszerű politikus, gróf Klebelsberg Kunó ekkor hirdette meg a „kultúrfölény” politikáját, amely a megmaradt kevés erőforrást az új nemzedékek oktatására, nevelésére, a kultúrára, a tudományra, a sportra koncentrálta. Ötezer falusi, tanyasi iskola épült, megszűnt az analfabetizmus, de gimnáziumok, egyetemek is létesültek néhány év alatt, hazatért és itthoni kutatásaiért kapott Nobel-díjat a C-vitamint elsőként izoláló Szentgyörgyi Albert professzor. 1925-ben létrejött a budapesti Sportkórház és Testnevelési Főiskola, a világ első ilyen sporttudományos intézménye, felvirágzott a cserkészet és a sport, az 1925-ös sporttörvény minden gyárnak, üzemnek előírt, hogy sportlétesítményeket építsen a dolgozói számára. A nemzeti büszkeség és virtus megélése, demonstrálása a csatatérről a stadionokba költözött, s Magyarország alig húsz év elteltével sportnagyhatalom lett: az 1936-os berlini olimpián a németek és az USA mögött a harmadik helyen végeztünk az éremtáblázaton, két év múlva, Párizsba pedig ezüstérmesek lettünk a futball világbajnokságon. Az ebből a világból érkező, hazafias, keresztény valláserkölcsön alapuló nevelésben részesülő nemzedékek tették naggyá a magyar sportot még az ötvenes években is, jóllehet félelmetes veszteségeket szenvedett el a magyar ifjúság is a huszadik század derekán. Tíz és százezrével veszítette el a visszaszerzett területeiről is újra lemondani kényszerülő ország a tehetséges magyar fiatalokat a Don-kanyarban, aztán a náci koncentrációs táborokban, a szovjet kényszermunkatáborokban, a háborút és az 56-os forradalmat követő kivándorlási hullámok, a kommunista terror következtében. A háború pusztítása ellenére az 1952-es helsinki olimpián, a két győztes szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió mögött ismét a harmadik helyen végeztünk az éremtáblázaton! Miután azonban az Aranycsapat legjobbjai 1956 után a szabad világot választották, csakúgy, int a melbourne-i olimpiai küldöttség nagy része, s mintegy 12 ezer igazolt futballista hagyta el az országot Puskással, Kocsissal és a többi 200 ezer kivándorlóval együtt, a magyar sport,
a magyar futball többé már nem tudott visszakapaszkodni az addigi magasságokba.
Az internacionalista kommunista rezsim sem tett többé erőfeszítést a magyar sport, pláne a kegyvesztetté lett futball általános fejlesztésére, csak mély társadalmi beágyazottsága, általános népszerűsége és a szovjet blokkban működő hidegháborús mechanizmusok segítettek túlélni a magyar sportnak az újabb évtizedeket. A rendszerváltás azonban már egy erkölcsileg, szakmailag, infrastrukturálisan jócskán leépült futball- és sportéletet talált itt, s pusztulás csak folytatódott a vadkapitalizmus, a posztkommunizmus két évtizedében. A sportot 2010-ben, a második Orbán-kormány nyilvánította stratégiai ágazattá munkája kezdetén, s azóta zajlik ismét építkezés, fejlesztés a magyar sportban, a speciális adótörvényeknek, állami fejlesztéseknek, kiemelt sportágfejlesztési programoknak, a nemzetközi sportesemények hazánkba csábításának köszönhetően. A magyarok rajonganak a sportért, a magyar sportsikerekért, és immár egyre többen sportolnak is, ami rendkívül fontos, látva az ország egészségi állapotát jelző adatokat. Az igazolt sportolók száma 2010 óta több mint a duplájára nőtt, immár meghaladja a félmilliót, és nem csak a budapesti Puskás Aréna, meg a nagy klubok stadionjai újultak meg, hanem ezernyi futballpálya épült vagy újult meg. Országszerte kis falvakban, iskolákban, épülnek tornatermek, csarnokok, uszodák, zajlik a „minden gyerek tanuljon meg úszni” program, bevezették a mindennapos iskolai testnevelést.
Itt nincs főrangú és alrangú tag, nincs nagy és kis fradista, itt mindenki egyforma. Mert, akit itt találsz, annak mind egyformán ver a szíve, egyért ver a szíve: a Ferencváros és azon túl az egész magyar sport diadaláért.
Emlékszem, amikor a Bakáts téren megkérdezték a fiúk, hogy mik legyenek a klub színei, én meg csodálkoztam, hogy hogy lehet ekkora marhaságot kérdezni, de azért odavetettem, hogy "Feri, nyilván fehér és zöld."
Kicsit elszégyellték magukat, aztán beleírták az okmányba.
"másrészt a NER előtt is ment a renitens szurkolók vállalkozásainak vegzálása meg a közügyek és a család hogyléte felől érdeklődő kopacok... Ja, nem."
Ja, de.
Finoman és szelíden jelezném, hogy van olyan barátom, akit a szoci időszakban szolid 3 évig basztatott az apeh, csak mert a cége üzleti kapcsolatban volt a Fidesszel. Volt ott vagyonosodásitól kezdve minden finomság. A cége évekig nem kapta meg a visszajáró áfáját, hátha tönkremegy.
És ugye emlékszünk arra a 3 jurátusra, akiket március 15-én vittek be az 5. kerületi kapitányságra, és végeztek rajtuk testüregvizsgálatot, csak mert feltartottak egy transzparenst "felelős magyar kormányt!" felirattal?
Sőt, szerénységem is összeverték a XIV kerületi kapitányságon, csak mert anyám munkaügyi perbe keveredett az mszp akkori pr-főnökével, aki egy bodrácska nevű faszszopó kommunista rendőrgóré barátja volt.
De beszélgethetünk a 2006-os srácokról is, akiket a rádió udvarán kínoztak meg, majd miután összeverték őket, még fel is jelentették mindegyiket csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hatóság elleni erőszakért.
Úgyhogy drága barátom, az összes balos-libernyák geci beveheti a faszomat, de jó mélyen és izomból.
Nincs rendben, de ők ezt majd komolyabb itteni előélettel megharcolják egymás között. Csak 2 hozzászólás után ne ugasson senki ilyen stílusban, vagy vállalja fel az eredeti nickjét.