Airwheel, Fastwheel, Inmotion, IPS, Ninebot, és minden más elektromos egykerekű. Vásárlás, tapasztalat, élmények/kudarcok, műszaki adatok miegymás. Tulajdonosoknak, vásárlás előtt állóknak vagy csak szimplán érdeklődőknek.
még nem mentem el megvenni a javasolt 4 elektronikus alkatrészt. Nem sürgős a dolog, egyelőre még otthon töltögetem az egykerekűmet. De megveszem hamarosan, és felkeresem RJancsit.
Én csak Kargert és PoPi-t szoktam savazni, igaz, őket nem hobbi hanem félprofi szinten. De szerencsére "veszik az adást", sőt, még vissza is szólnak. :D
:) Én a nyugalmam érdekében kezdtem el fél éve kiiratkozni az olyan csoportokból amik bosszantanak, ugyanigy a kedélymérgező embereket is levágtam az ismerősök közül :) Azóta elviselhető :)
A f@szbukosok már el sem tudják képzelni, hogy van élet azon kívül is. Én köszönöm jól elvagyok így is. Annak idején még kacérkodtam a gondolattal, hogy regisztrálok, amikor kaptam a multi cégem HR vezetőjétől egy körlevelet amiben szinte kötelezővé tették, hogy minden dolgozó lájkolja a cég híreit. Na akkor döntöttem el végleg, hogy nem leszek a tagja egyetlen közösségi oldalnak sem.
A politika sosem volt kedvencem, de egyenesen udorítónak tartom, hogy pl. a kormány a f@szbukon kommunikál a "néppel", ahelyett, hogy létrehozna egy saját szuverén lazább csevegős honlapot a hivatalos ...gov.hu mellett. Hát még ennyire sem futja/van igényük?
A gép le van merülve, nem kapcsolható, de pár hete ment.
Viszont a toltot hiába dugom be a konnektorba, csak úgy magában, nem világít rajta a led, aminek kéne.
Esélyes, hogy megmakkant a töltő, ezért kéne valaki, akinek van egy jó, hogy a gépet megnezzuk mit reagál.
Van a környékünkön egy 11/22KW-os oszlop. Megnéztem és ezen sincs vészleállító. De ha tölt biztos, biztos, hogy reteszeli a kábelt a lopás/töltésmegszakítás/másik autó csatlakozás miatt. Ezt tudom, mert egyszer már töltöttem ott az autómat. (Soha többet, mert annyiba került egy töltés, mint itthon egy egész havi. Itt nem KW-ban számolnak, hanem időtartamban.)
Nem értek a töltőoszlopokhoz, de gondolom van rajtuk valami "vészleállító" gomb, amivel meg lehet szakítani a töltést, és elengedi a kábelt. Csodálnám ha nem így lenne.
Nem tudom, hogy hol tart a projekt, de a következő jutott a fejembe. Nem lenne hülyeség a retesznek kialakított lyukat a csatlakozó hosszirányába végig marni. Már csak abból a megfontolásból, ha reteszeli a töltő a kábelt és valami hiba lépne fel, akkor ki lehessen húzni. Ezáltal megszűnik a kábel miatt fellépő hiba és nyit a retesz. Ellenkező esetben értesíteni kell az üzemeltetőt, mert a kábelt "fogva" tartja majd a töltő oszlop.
Ha a Híradóban benne lesz, hogy felrobbant egy töltőoszlop Budapesten vagy környékén, nem kell egyből a migricekre gondolni. Csak PoPi fogja az általam kókányolt kábelt kipróbálni. :)
Örülök, hogy RJancsi segít neked. Nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre.
RJancsi: Nem igazán merültem el jobban a témában, ezért nem tudtam, hogy más névre is hallgat a PP. Mindenesetre köszönöm a cikket.
Most így végigfutott rajtam, hogy ha sikerül működésre bírni, akkor nem is rossz 5let egy közös gurulás alkalmával sem. Egy erős elosztó kell hozzá és máris 5-6 ember tudja egyszerre tölteni a gyengélkedő kerekét és nem kell "koldulni" az áramot. Természetesen az áramszámla pedig szétosztásra kerülne. Persze ehhez az adott pályaszakaszon kell találni egy szabad töltőt és verőfényes napsütést. Vagy legalábbis csapadékmentes napot. :)
Köszönöm. RJancsival elhatároztuk, hogy megcsináljuk az általad jelzett módosítást. Ő nálam többet ért az elektromossághoz, már szerzem is be a kért ellenállásokat, kapcsolót.
Ki fogjuk próbálni a legközelebbi autós töltőn.
Ha csak szikrázik és továbbra se indul be a töltés, akkor se fogok senkit se hibáztatni.