A 19. századi amerikai Vadnyugat történetírói szoktak ilyenekkel kísérletezni, hogy melyik bandita vagy gunfighter hány embert tett el láb alól. Hozzáteszem, hogy ott is sok esetben csak az ismertté vált esetek számbavételéről szól a történet, sokan tűntek el nyomtalanul a végtelen prériken, a sivatagokban vagy a Sziklás-hegység vadonjában.
Szerintem a betyárok rangsora nem attól függött, hogy ki hány embert ölt meg.
Rózsa Sándor például az 1848-1849. évi eseményeket leszámítva személyesen valószínűleg csak kevés embert ölt meg - mégis ő volt az Alföld betyárfejedelme, sőt az is maradt a mai napig is.:-)
Juro Janosikból (Jánosik György) a szlovákok az önállósodást követően nemzeti hőst faragtak.
De a román hegyirabló martalóc bandákat is betyároknak tekintjük? Egyébként minden atributumukban megfelelnek a betyár kategóriának.
vagy a délvidéki szerb rablóbandákat, s akkor még nem is említettük a Dunán átkelő szerb rablókat, akik utána visszatértek, s a magyar pandúrok bottal üthették a nyomukat.
aztán előszeretettel cikáztak a vármegyék közt a betyárok, mert a hajdúk, pandúrok csak az adott megye területén voltak jogosultak eljárni, tehát a legtöbb betyár (banda) esetében eleve több vármegye iratanyagát kellene átnézni
s ez után jön még a neheze, a Trianonban elcsatolt vármegyék iratanyaga az utódországokhoz került, s egy kevés, amit kimentettek, s nem pusztult el a világháború során az ma is ott csücsül. S gratulálok annak a magyar kutatónak aki teljességében hozzá fér egy szerb, vagy román levéltár iratanyagához... s akkor még nem beszéltünk csak a magyar betyárokról, de voltak ám más anyanyelvűek is, lévén az ország jelentős része vegyes lakosságú volt.
a régi időkről egészen pontos kimutatás nincs, egyrészt a zavaros idők, másrészt honnan tudod, hogy az eltűntek közül mennyi volt, aki mondjuk beleveszett a Tisza mocsárvilágába és ki az akit kiraboltak, majd kinyírtak a betyárok?
Illetve szervesen hozzá tartozik a betyárvilághoz 48-49, pl. sosem tudjuk pontosan, hogy Rózsa Sándor szabadcsapata hány embert intézett el a Délvidéken...
tehát csak legendárium szintű lehet egy ilyen kimutatás, illetve kit mennyire dokumentáltak, s mi maradt meg ezekből a dokumentumokból 48-49 utánra a vármegyéknél.
a könnyebb érthetőség végett: a betyárok olyanok voltak, mint a szovjet partizánok többsége, az idejük nagy részét ivással és henyéléssel töltötték, aztán ha fogytán volt a kaja, akkor megsarcolták a környék parasztságát. a németekkel csak komoly zsákmány reményében, vagy tévedésből csaptak össze...
ennek megfelelően értelmezném az 1867 előtti időket is...
A dél-alföldi parasztság és a betyárok viszonya 1867, a kiegyezés után kezdett gyökeresen átalakulni. Míg korábban antifeudális és osztrákellenes népi hősökként tekintettek a parasztok a betyárokra, 1867 után egyre inkább úgy, mint a javaikat és biztonságukat fenyegető útonállókra, banditákra.
Ennek magyarázata, hogy 1867 után azért a parasztság előtt is jobban megnyíltak a gazdasági felemelkedés csatornái és már anyagilag is volt mit félteniük a betyároktól - akik a közhiedelemmel ellentétben elsősorban nem a gazdagoktól loptak, hanem a tanyásgazdákon és a parasztságon élősködtek, tőlük zsaroltak fenyegetéssel, ha kellett erőszakkal ételt-italt, különböző javakat.
Ónody András "Angyal Bandi" volt az alföldi lovasbetyár "prototípusa", pedig a későbbi alföldi lovasbetyárok túlnyomó részétől eltérően nemesi származású és nem alföldi születésű volt. A hegyes-dombos Borsod vármegyében született, élete nagyobb részét is ott élte, főleg csak betyárkodni, mulatozni és duhajkodni járt le az Alföldre, főleg a Hortobágy környékére.
Állítólag már fiatal korában elbűvölte az alföldi pásztoremberek - csikósok, gulyások - életmódja, kultúrája.
A betyárkalandjai során ő maga is a legtöbbször az alföldi pásztorok viseletét öltötte magára.
A leírások szerint magas, jóképű ember volt, hajlamos a verekedésre. Egy-két pofon kiosztásától nem riadt vissza, de - eltérően sok későbbi betyártól - nem volt véreskezű, gyilkosságot nem sikerült rábizonyítani.
A nép fantáziáját igencsak foglalkoztatta, hogy az egyébként viszonylag jómódú nemesemberből miért lett betyár, ezért élete után számos népi és irodalmi alkotás született róla.
Fölöttébb megható és romantikus, hogy - a ballada szerint - a fiatal betyár, Bogár Imre csak azért akar lovat lopni, hogy az árából bölcsőt vegyen a kedvesének, bizonyos Duli Marcsának.
Kár, hogy a való élet ettől meglehetősen eltérő volt.
A valóságban a Bogár-banda egy hírhedt és közveszélyes kiskunsági lovasbetyár-banda volt, amelyik a környékbeli tanyákat és uradalmakat fosztogatta.
Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor fölgyújtották egy ellenszegülő jászszentlászlói gazda tanyáját, a bennlévők kis híján bennégtek.
Ezek után a hatóságok valóságos hajtóvadászatot indítottak a banda ellen, amely a banda teljes felszámolásával járt.
Ennek esett áldozatul Bogár Imre is, akit egy Csongrád vármegyei tanyán fogtak el, a pesti törvényszékre hurcolták, amely halálra ítélte.
Egy oldal szerint Rózsa Sándor 1867-1868-ban elfogott bandájának a tagjai voltak és a fényképeik a szögedi Várbörtönben készültek, de még nem volt időm elég alaposan átolvasni az oldalt.
Az Erdélyben található Dést és Szolnokot kötötte össze,az 1500-as évekbeli térképen szolnoki sószállító út néven szerepel.Mi felénk még ma is így hívják.
