Figyelem!
A következő sorok részben tudatos, részben csak úgy kitörő (talán tudatalatti) gondolatok keverékének következménye.
Mint tudjátok, tavaly óta le szeretnék szokni az öltözésekről.
Mikor tizenévesen, magányos délutánon először felvettem anyukám ruháit, a ruha anyaga, tapintása fogott meg. Volt egy nagyon jó ruhadarab, amivel eljutottam olyan szintre, hogy már 14-15 évesen utcán sétáltam, szaladgáltam benne. Sima tornacipő volt a lábbeli. Egyszerűen élveztem.
Másik oldalról azért is vettem fel, mert kíváncsi voltam a lányok érzéseire, mit élnek át olyankor.
Ekkor fogtam először valódi mellett, akkori diáktársaimnak köszönhetően.
A középiskolai években szépen lecsillapodott. Egyrészt kinőttem a kedvenceket, másrészt jó társaságban, közösségben voltam. Egyszerűn tizenéves srácnak éreztem magam, de önbizalmam nem volt elég erős, hogy szembeálljak egy lánnyal és kimondjam az érzelmeket.
Az egyetemi időszak alatt újra előtört belőlem a vágy.
Elsősorban annak köszönhető, hogy két kosarat is kaptam.
Szépen fokozatosan felépítettem a női alteregómat.
Sminkelni nem tudtam, de ennek ellenére nem egyszer voltam kint utcán, szórakozóhelyeken. Lestoppoltam két-három kamionost, egy-kettővel utaztam is pár métert, de a másságom miatt nem lett tovább semmi.
Pár éve találtam egy olcsón, szépen dolgozó kozmetikust, aki diszkréten kezelte a helyzetet. Mint később kiderült, van rajtam kívül más is, aki hasonló fétissel rendelkezik. (Sosem találkoztam vele.)
Neki köszönhetően magabiztosabb nőként mehettem a városban. Viszont ugyanakkor egyre veszélyesebb vizekre eveztem ezáltal. Hiszen ki ne követné a magányos lányt hazáig. Szerencsére éjszakai forgalmat kiismerve könnyedén leráztam az illetőt. (Titokban azért örültem a helyzetnek.)
2016 tavaszán egyik ilyen kicsatangolási alkalom után másnap ágybavitt a betegséggel. Egy hét küzdelem a megfázással. Nyilván, hogy ezt a hobbit okoltam a betegségemért.
Szépen, beosztva szabadultam ezektől a kellékektől. De nyárra teljesen visszatértem eme dologra. Augusztusban viszont három hétig is kibírtam női ruha nélkül. Csodálatos érzés volt. Mintha újraszülettem volna.
Ősszel viszont megint vágytam ezekre. Október végén az utcai kiruccanásom alkalmával egy nem kívánt személybe botlottam. Huuh. Olyan meleg helyzet volt, hogy pár napig sokkban voltam. Azt volt az én mázlim, hogy sikerült leráznom, ő volt a legkitartóbb követőm.
Azóta sem voltam kint, azaz 3 hónapja.
Utcai kellékektől teljes egészében megszabadultam. Ha hiszitek, ha nem, egyszer sem vágytam az eset után kimenni. Ezáltal sokkal kipihentebb vagyok. Meg nyugodtabb is.
Igen, sajnos a házon belüli felvehető ruhák után még érzem a vonzalmat. Bármennyire küzdök ellene, de nem szabadulok meg tőlük egykönnyen. Csak hosszú volt ez a "közös kapcsolat".
De erős vagyok, igenis kellő akarattal meg lehet csinálni.
Na, most jó hosszúra sikerült. Nyilván vannak részszakaszok, amiket már említettem. De a pszichológusnál is ez a helyzet szerintem, hogy sokszor mondjuk el történetünket. Ezekből ő levon dolgokat.
Köszönöm szépen a figyelmeteket. További szép napot nektek. :)
