Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Na, ezek már nem jó ár-érték arányúak. A Mora eléggé megdrágult újabban, ezek a csicsás modellek pláne. A sima Bushcraft Blacket érdemes vinni, meg a Companiont, ha rövidebb is elég.
A szénacél még könnyebben és kicsivel élesebbre fenhető, de az átlag rozsdamentesekhez képest a Mora Sandvik acélja is nagyon jó ezekben.
az egyik ugye szénacél a másik meg 12c27, mindegyik svéd azt tudom, meg hogy a szén nem rozsdaálló, de ha beletörlöm a nadrágomba használat után, sose rozsdásodik meg. Melyik jobb és mennyivel? Ehhez nem igazán értek. Ti mit mondanátok? Legyetek szívesek indokot is írni, hogy melyiket miért. Köszönöm előre is!
A Mora egy jó ár-érték arányú kés! A "FKMD Spartan 2 Leonida Bayonet" taktikai célokra való, erdőbe én nem ilyen kést használnék. Nekem ezek jönnek be legjobban:
Ízlésen kár is vitázni:) A Cryo az jó kés ,ahogy egy Sanrenmu ,vagy egy Real Steel is pedig azok még olcsóbbak .Na de a "Marha JÓ" azért odébb van ,bár mint mondtam , normál felhasználóként úgy sem érzi a különbségeket az ember szerintem.
Fiam Sanrenmu ját minap egy nagyobb dunakavicson (az volt kéznél)borotvára húztam kb 2 perc alatt.És jó egy éve nem is volt hozzányúlva ,pedig használgatta erre arra.
Azért emeltem ki, mert mindenki azt mondja erre a 5.11-re hogy ronda kés, és ki akarom hangsúlyozni, hogy a rondasága ellenére marhajó minőség. Bár nem tudom ennek mi értelme, hogy kiállok a kés mellett. :))
Könyörgöm ha istent ismersz ezt a "Hinderer által tervezett Kershaw Cryo" szöveget még egyszer ne írd le:))) Tudjuk már jól ,hogy ő "tervezte" de ha eddig nem lett volna világos ,akkor ebben a két napban már tudatosult itt mindenkiben:)))
Köszönöm a segítséget mindenkinek ,valóban erről a késről van szó. Gyorsan utána is néztem ,de úgy néz ki, hogy kifutott termékről van szó :( Ha Valaki megválna tőle szívesen megvenném.
A kinézete ízlés kérdése, nem is azt mondtam hogy szép, bár nekem kifejezetten tetszik! Én a minőségéről beszéltem, a penge, a nyele, az összeszerelése. Az ami nagyon szuper benne és ezek a pontok miatt tudom ajánlani. Ár érték arányban meg főleg jó, bár amit linkeltem ott drágább. Én a boltba 7500FT-ért vettem. De vetekszik minőségre a Hinderer által tervezett Kershaw Cryo-val.
Én ma vettem tőlük egy bicskát, eleinte sokat gondolkodtam, de HG mggyőzött hogy az üvegszálas műanyag nyél nem olyan szar mint amilyennek hiszem, és megvettem. Már tesztelgetem is, ahhoz képest hogy csak egy AUS8-as penge, egészen jó. A nyele is masszív, pedig abszolút nem gondoltam volna. Ezt a típust vettem ha valakit érdekel: 5.11 lmc modified clip point https://www.asmc.de/Action-Club/Messer/Messer/Taschenmesser/511-Klappmesser-LMC-Modified-Clip-Point-schwarz-p.html
CRKT-nak vannak rásegítős kései (James Williams-dizájnok sztem mind azok).
A SOG meg az utóbbi időben sajnos eléggé a gagyi kategória lett (de a CRKT is eléggé az, nekem volt olyan Heiho-m, aminek a dobozból kivéve annyira ferdén állt a pengéje hogy becsukva beleért a markolatba).
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni. Egy elvesztett kést szeretnék pótolni, de sajnos nem tudom a márkanevét. A tokjáról tudok képet mutatni, a késről csak egy rajzot. A penge és a zsigerelő kampó egy anyagból van, a penge behajtásával kerül elő a kampó. Van rajt egy fűrészlap is amely kihajtva a penge élére simul. Ha Valaki ismeri a típusát ,esetleg a beszerzési forrást kérem írjon. Előre is köszönöm a segítséget!