Igen, élvezte, de az alaptermészetük a kiszámíthatatlanság és a következetesség teljes hiánya.
Értelek én és tudom, mit szeretnél.
Az alap gondolatsorod nem rossz, sőt.
Ugyanakkor, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ilyen helyzetben a célzott, tudatos és nyers büntetés, - aminek a partner is teljesen tudatában van -, valóban célravezető-e.
V. sz., inkább árt, mint használ.
A játékos formában történő "büntetésnek", amit a partner is teljesen elfogad, több foganatja lehet.
A puszta szándék, amely arra irányul, hogy valakit akarata ellenére bepisiltessünk, minden esetben "aljas", de veszedelmesen kellemes is egyben.
Függőségi gondjaim nincsenek, de erre szívesen "rászoknék"...
Én nem is elsősorban tartogatásra, bepisilésre bíztatnék egy lányt, hanem ezek okát, a sok ivást szorgalmaznám. Ebben elvileg nincs semmi perverzió és erre szinte mindenki kapható. De a szándék az „aljas”. Olyan helyzetet teremtenék, hogy ne tudjon pisilni menni, de én se. Így érdekes helyzet adódhat.
Egy lány, aki egyszer ugyan megtette, de utána nem akarja, ezt érdemli. 😜
Nagyon szeretek bepisilni, illetve a végletekig tartogatni a nedűt. Ha valaki szeretne velem skyp-on játszani egy kicsit vagy csak közösen bepisilni szóljatok: Skype nevem:tomsop.
Sajnos már csak szép emlék: 30 éve mikor még udvarolgattam lányoknak, egyikkel elmentünk "gombaszni" az erdőbe. Közben kis sör, kis dumcsi, aztán leültünk egy erdei padra, csaj az ölembe. Még megittuk a maradék sört, meg simogattam a combját, meg feljebb is meg nevetgéltünk, egyszer csak érzem, hogy nedves lett a kezem.
Jujj bepisilek mondta de én fogtam tovább az ölembe és nem engedtem el.
Még kicsit izgett mozgott, egyszer csak egy meleg zuhany a kezembe, nadrágomon lábam szárán csurgott le a pisi közben meg remegett a kiscsaj, a végén meg akkorát borzongott a gyönyörtől, azt hittem elélvezett.
Hatalmas nyelves csókot kaptam érte cserébe.
Mikor felállt a szoknyája, nadrágom elázva.
Nagyon finom volt súgta a fülembe, de hogy megyünk haza?
Hát úgy hogy megvártuk az estét, de előbb, a padon kétszer megdugtam, ami meg nekem is nagyon jól esett.
Este meg lopakodva hazakísértem.
Sajnos csak egy ilyen pisis volt, legközelebb már legugolt, miközben én néztem ahogy pisil ő meg engem ahogy verem a farkam.
Ha itthon rengeteg vizet iszom, tartogatom és a végén bepisilek, majd zuhanyozás után elindulok itthonról, nos akkor kezdődnek az izgalmak. A korábbi vedelés miatt nemsokára újra nagyon kell és ha olyan helyre megyek, ahol nem lehet pisilni menni, akkor veszélyes helyzet adódhat. Előfordulhat akár éles, igazi bepisilés.
Ma majdnem így jártam. Talán 10 percem volt vissza, de az utolsó pillanatban el tudtam menni WC- re.
Azt hiszem többen is látták, hogy „baj” van. Egy nő elég cinkos tekintetét vettem észre, de nem mertem erről dumálni vele.
De jó lenne tudni valakiről, hogy pisis- e, vagy nem...
Sziasztok!lányok vkinek nincs kedve bepisilni egy feszes nadrágba?Természetesen ezt megörökitve mert ha csak elmondjátok attól nem lesz könyebb az életünk.
Sziasztok Tami és Juli. Mindkettőtök története nagyon izgató,csak azt nem értem hogy miért nem lehet erről képet is vagy videót csinálni,nyilván nem kell hogy az arcotok látszodjon,de igazán lehetne vmit mutatni róla,mert így nincs sok értelme hogy csak leirjátok.Nyilván többieket is érdekelné...
Sziasztok! A tegnapi nap miatt nagyon mérges vagyok magamra. Sikerült fullra eláznom, de úgy hogy még a pólóm is kapott belőle.
Jövök haza a munkából, és az egyik munkatarsam elhívott kávézni, már záróra volt, mert csak 5ig van nyitva, utolsó 10 percben bementünk és megittunk egy kávét, utána nagyon szomjas lettem és vettem fél liter hideg üdítőt, ami nem vártan gyorsan le is ért, megakartam előzni a bajt, hogy elszaladok gyorsan wc-re, de a pultos mondta, hogy már a takarítőnő elment és ő zárja a wc-t. Szóval kicsit kétségbeestem hogy mi legyen, de ekkor még jele sem volt az erős ingereknek, csak jobb előbb elmenni. Elköszöntem a barátomtól és elindultam a buszmegállóban felé, ami volt vagy 30 perc gyaloglás, mert a kávézó kint volt a határnál. Kiengedhettem volna a határban is, de ott az út nagyon forgalmas. Szóval elindultam be a városba, és már láttam a buszmegállót, de ekkor már úgy voltam, hogy nem nagyon bírom ki odáig. A járókelők szerencsére nem voltak annyira sokan, mint gondoltam volna így szabadon járhattam el addig a pisitáncot, fogtam már nagyon, hogy be ne menjen. Mikor oda értem az egyik nyilvános wchez nyitva volt csak annak nagyon szarul nyílik az ajtaja és erősen kell nyitni, sajnos ezzel ott szívtam perceket, és ott helyben az ajtó előtt elpisiltem magam, mire már a fele bement sikerült bejutnom, csakhogy a wc állt a sok pisiben és sietve elcsusztam, úgy hogy közben pisiltem és tiszta pisi lettem tetőtől talpig, szerencsére hazatudtam sunyiban menni, de nagyon féltem hogy esetleg meglátnak e.
Szia. Ez nagyon nagyon izgató amit elmondtál,nagyon megnéztélek volna közbe,de ezzel nem csak én lehetek így...
Mondjuk azért igazán csinálhattál volna róla képet vagy videót,most nem azt mondom hogy az arcod legyen benne mert azt megértem ha nem rakod be,de ha a combjaid rajta vannak már jó lett volna.
Néhány hónapja elhatároztam, hogy addig tartogatom, míg be nem megy magától. Egyedül voltam otthon. Ittam a pohár vizeket sorra, lassan kezdett kialakulni a pisiinger, de még halványan. Folytattam az ivást, közben tanultam. Egyre kevésbé tudtam koncentrálni, már pisitáncot jártam a lábaimmal. Egy idő múlva már fel kellett álnom, és helyeztem át a testsúlyomat egyik lábamról a másikra. Ekkor még mindig nem álltam le az ivással. Már csak azért hagytam abba, mert a sok folyadéktól már hányingerem volt. Telt az idő, már időnként odakaptam a kezemmel, amikor, úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. A kis játékomat abba kellett hagynom, mert ekkor a család már bármelyík pillanatban hazaérhetett. Levettem a bugyimat, beálltam a kádba és mindent elengedtem. Bár nem jutottam el a tartogatós játék végére, hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Lezuhanyoztam, felöltöztem. Röviddel ezután hazaért a család. Itt vége lehetne a sztorinak, de most jön a legizgalmasabb rész.
Bementem a szobámba tanulni. Az a sok víz, amit megittam csak részben távozott. Nagy része ezután ért le. Már eléggé kellett pisilnem, amikor a húgom bement fürödni a fürdőszobába, de azért gondoltam kibírom. Az inger nagyon gyorsan nőtt. Elhatároztam, hogy megsürgetem a húgom, de ő csak nevetgélve ült tovább a fürdőkádban. Nem volt mese, ki kellett bírnom, amíg kijön. Igyekztem vissza a szobámba. Az ajtó előtt majdnem összepisiltem magam, de sikerült megállítani. Elkezdtem pánikolni, mert ennyire már régen kellett pisilnem. Valamelyík előző forumozó történetét felhasználva előkaptam egy tisztasági betétet és beraktam a bugyimba. Éppen időben, mert ekkor kispriccelt egy kis pisi. Ezzel nyertem egy kis időt. Tudtam, hogy nem lehet ezt már sokáig visszafogni. Vagy kijön a húgom 5 percen belül vagy elázik a parketta a szobámban. Féltem, ha most elrohanok a fürdőig és még nem mehetek be, félúton baleset lesz. Pár perc múlva a húgom beszólt, hogy mehetek. Hát én úgy örültem, hogy majdnem bepisiltem. "jól vagy?" kérdezte a húgom. "igen, csak mindjárt bepisilek." válaszoltam és elvágtattam mellette egyenesen a fürdőszobáig. Éreztem, hogy elkeztem szivárogni út közben. A combom közepéig lefolyt a pisi. Levetkőztem kimostam a bugyit meg a nadrágot, majd bedobtam néhány szennyes ruha társaságában a mosógépbe. Ebben a helyzetben és a víz folyásával mégerősebbek voltak az ingerek, de ezt már élvezem. Néha kicsurrant 1 dl a lábam közé. Ezután lehúztam a wc-t mintha elmentem volna pisilni. Fogva magam, bemásztam a kádba. Ennek ellenére már az első láb berakása kőzben elindult az áradat és ezúttal nem lehetett megállítani. Végül mégis elértem a célom, a végsőlig tartogattam és így mégédesebb volt a megkönnyebbülés.