Ünneptájt Thummerer Kaptárkő cuve '98 és '99 (a '98-as harmonikusabb, jobb volt) Dereszla késői szüretelésű muskotály (azé nem muskotályos aszu, de egész élvezhető)
gondolom újat nem mondok, de kis adalék a bordo-i- francia borok minőségéhez.
a medoc-i grand cru osztályozás mikéntjét 1855-ben állapitották meg, azt1973-ban rocsildék kedvéért vizsgálták felül, és emeltek be nagyon kis számú borászatott a nagyok közé.
tehát jelentős részük köteles immár 150 éve egy igen magas minősítési eljárásnak megfelelni, ha a bor ezt nem engedi, nem nevezhető grande cru-nek.
mintha egy ferrari vagy rolls márkajelzés nélkül jöhetne ki a gyárból.
na ezzel kel majd nagyjainknak harcbaszállni...
Tom
bár ezt az 5-10 évig hozza a legjobb formáját, a margó esetében erősen megkérdőjelezném, hoisz ennyi ideig, kis tulzással, még a pincemester sem nyúl a palackhoz.
szép évjáratot illik legalább 30 évig palackban hagyni...
szerintem
Tom
ám tény öt évesen tényleg nem az igazi, a mentaszószos báránysülthöz:))
bocsi!:) egyébként a maga kategóriájában a "laza-tömény" szekció is kiemelkedő tipus volt - bár az is tény, hogy a bor kinyilása után már semmi más nem birt kellő vonzerővel - másfelől meg azért igy más, mert előbb tényleg a bor ize, illata tudott meghatni, nem a hire, meg a sztárolás.
Hát nem jobb igy? Az ember nem vár semmit ( sőt, inkább nehativan áll hozzá, a magyar borok iránti lojalitásból ) és erre ezt kapja : ez az igazán ütősen pozitiv élmény!
B.
hát mi csak egyszerúen ünnepeltünk.
egy könnyed minervois 99 a mamának.
laza 95-ös medoc nekem.
éjfélre 98 dom per.
természetesen páromnak egy korty után körtelével:((((((
ez van.
a maradékot magambatöltöttem :)))
Tom
egy tényleg rövid karácsonyi összefoglaló, mivel 27-től egy fránya vírus ledöntött, úgyhogy az ünnepi borkészletet csak részben abszolváltam...
Marques Caceres Reserva '94
az illat ennél a bornál lényegesen visszafogottabb volt, mint amit korábban tapasztaltam, viszont az ízvilág tökéletesen kárpótolt
ez is tüzes volt rendesen, viszont ez egyáltalán nem volt bántó, mint ahogyan azt korábban más rioja-iaknál felhánytorgattam, letisztult ízvilág és nem harsány alkohol-sav párosítás jellemezte
a 15 eurót megérte
St Emilion 99
a st emiliont tradicionálisan nyomom karácsonyi liba mellé, idén is bejött rendesen (árban pedig a hasonló kategóriása villányiak alatt volt)
2000 Áldozói ZV: szerintem ez az évjárat legalább van olyan jó, mint a 96-os volt, szemben mondjuk a 99-essel, ami szerintem elég gyengusz lett - 94-es összahasonlítási alapom sajna nincs :(
Áldozói Zenit '96 ez most a kedvencem, úgyhogy x3
rosti! az utolsó pillanatban mentettem meg a palackodat feleségem kezéből, amit direkt külön, 2 méter fölé tettem (pedig alapvetően a vöröseket szereti)
szép új évet Mindenkinek!
(remélve elindul valami változás itthon is a bor körül)
szilveszter elején borozgatással kezdtünk
2001s szöllösi sav.blanc: eszméletlen szép illat, édeskés, savanykás, zöldes, ízében is szépen eljöttek a fajtajegyek, megfelelő testességgel rendelkezett(nem a vizes bodzára hasonlított), savai is élénkek voltak
1998s pók tamás zengő: édeskés, fás illat, ízében is erős a fa, és a maradékcukor is jelentős, eléggé semmilyen bor benyomását keltette
1999s pók tamás zengő: szinte ua. mint az előző, talán kicsit frissebb, érdekes módón évjáratbeli különbséget alig lehetett felfedezni. szerintem nem jó irányba ment el a borász, túl erős a fa mindkét borban:(
1999s bolgár(vinprom rousse) magnum palackos cab.sav.: érdekes bor volt, vékonyka test, de szép fajtajelleg, igaz a cukker kicsit több volt benne számomra a kívánatosnál(pedig száraz volt), az illata viszont lehengerlő volt! ja és az ára! kb. 1000HUF
Anyam :) ki az aki egy Chateau Margaux-t csak ugy fanfarszo nelkul szolgal fel laza tomenyezes utan? :) Nem mondom laza...
Agyon nem kell sztarolni az teny, de azert egy olyan bort amit nem ok nelkul tartanak a vilag egyik legjobb vorosboranak azert erdemes alaposan megvizsgalni...
ha appelation margo, az nem rossz.
ha viszont sato margo:, annyit igyál belőle, amennyit csak tudsz, mert valószínüleg soha többet nem iszol.
ugyanis a világ legjobb(an sztárolt) bora, nem alaptalanul.
Tom
Sikerekben gazdag új évet mindenkinek, valamint persze BORT, búzát békességet ( de különösen bort).
Szilveszterkor a sors úgy hozta, hogy inkább egy szilvapálinka kóstoló-féle felvonulás volt alkoholneműben, mint borkóstoló, legalábbis 2002. végéig ( ez ugyan OFF, de azért igenis emlitésre méltóak : szatmári, nógrádi + nógrádi eperfahordós! ), de mivel a fáma szerint egész évben azt csinálja az ember, amit az első napon, igy 2003-at pár üveg meglepetésszerűen befutott francia borral kezdtük. Sajna a 2002-es pálesz-alapozás azér' befolyásolt kissé (KISSÉ!! tényleg! és azt is csak a bacilusok ellen!)
igy egyelőre a pontos pince és évjárat meghatározással adós vagyok, valahová felirtam, de ki tudja már hová? ( az egyikről azt tudom, hogy "Sato-Margo" elnézést , a francia helyesirással meg sem próbálkozom, és annyi egyébként még kiderült róla, hogy a Csengetett Mylord-ban erről állapitják meg, hogy nem megy a mentaszószos báránysülthöz:))...)
Mindenesetre mind a 3 nagyon finom volt, és nekem
külön szimpatikus volt, hogy jelölték a cimkén, hogy szerintük meddig számithatunk arra, hogy a bor a tőle várt formát hozza ( ez esetben 5-től 10 évig irta a cimke, ha jól vettem ki a lényeget)
Viszont kérnék egy kis informativ támogatás : 23-a óta csak hellyel-közzel tudtam olvasni, a kedves topictársak pedig úgy tűnik elég grafománok - megigérem, hogy mindent elolvasok, de addigis, mondana valaki valamit a szerveződő bortúráról/bortúrákról ? ( persze csak arról, ahol nincs nemi diszkrimináció :)))
B.