"Ezt nem értem. Körmozgásnál nem változik a sebesség nagysága, elipszisnél meg igen (nyilván). Most tehát nyilván változik. Akkor is változik, ha nincs napszél. "
Látom, hogy nem érted, mert én ugyanazt írtam:
"A pálya során változik a kerületi sebesség, mivel a pálya igazából nem kör..."
"Viszont azt hiszem rájöttem, hogy mi történik, ha változatlan sebességnél a pályája kijjebb kerül (mondjuk valami meglöki). Szvsz. egyszerűen egy kicsit nyújtottabb lesz a pályája és persze távolabb is kerül átlagosan a Naptól."
Ha ez így van, akkor a sebességnek semmi szerepe nem lenne.
Ezzel csak az a baj, hogy Lingarázda írta, hogy a műholdakon kimérték a napszél hatását, ergo az létezik. Az állításod a tapasztalat fényében tehát megdőlt. :-))
Jó lenne tudni, hogy mennyivel növeli meg átlagosan 1 Kelvin hőmérséklet emelkedés valamely anyagban az atomok mozgási (rezgési) sebességét.
Azon gondolkodtam, hogy a modell tuti rossz, mert az atomok és fény ütközése biztosan nem fogható fel rugalmas ütközésként, ugyanis elnyelődés történik. Ezen kívűl sem hiszem, hogy egy fényhullám és egy fémdarab ütközését egy ilyen modell jól megragadhatná.
Abban igazad van, hogy a modellünk tömegközéppontja elmozdul az erő irányában. Ebből persze következik, hogy a modell nem jól írja le a valóságot, mivel az nem így működik. :-)
"Igaz, a centripetális gyorsulás a középpont felé mutat, de az én definíciómból sejthetted, hogy mire gondolok. Nem mindegy, hogy egy körmozgásnál a sebesség iránya változik, vagy a nagysága is, és az milyen irányú. A pálya során változik a kerületi sebesség, mivel a pálya igazából nem kör, de ha a Naptól való távolság folyamatosan változna, és nem periódikusan..."
Ezt nem értem. Körmozgásnál nem változik a sebesség nagysága, elipszisnél meg igen (nyilván). Most tehát nyilván változik. Akkor is változik, ha nincs napszél.
Viszont azt hiszem rájöttem, hogy mi történik, ha változatlan sebességnél a pályája kijjebb kerül (mondjuk valami meglöki). Szvsz. egyszerűen egy kicsit nyújtottabb lesz a pályája és persze távolabb is kerül átlagosan a Naptól.
"De akkor nem lehet biztosan állítani, hogy mondjuk egy elektron elvétele a rendszerből valóban tömegével arányosan csökkenti a gravitációt?"
Biztosan semmit nem lehet állítani. Azt sem, hogy a gravitációs erő a tömeggel egyenesen arányos, és mivel ezt számtalan megfigyelés alátámasztja, ezért igaznak fogadjuk el. Ebből pedig következik, hogy mivel az elektronnak van tömege, ezért őrá is hat a gravitáció. Miért ne hatna?
Lehet persze, hogy egyéb bizonyítékok is vannak, amik direktben alátámasztják ezt.
Az előzőhöz hozzátéve, ha a golyók között erősebb rugó van, akkor egy lökés kisebb amplitúdójú rezgést okoz, de minden golyó elmozdul valamennyit, ha pedig a rugók gyengébbek, akkor egy ugyanolyan lökés nagyobb amplitúdójú rezgést okoz, tovább tart a hullám végigfutása a rendszeren, de akkor is odébb fog menni az egész. Billiárdasztalon persze ha kicsi a rugóerő, akkor a surlódás felemésztheti a mozgási energiát, mielőtt az összes golyó megmozdulna, de akkor a rugók megmaradnak összenyomott állapotban és nem is rezegnek. Ilyen egy kristályos anyag esetében nem fordulhat elő.
Ha egy lasersugár felizítt egy fémet, akkor a részecskéi elég szapora mozgást fognak végezni, de nem igazán lehet szemmel is látni, hogy mondjuk elcsúszna a tárgy az asztalon, ezzel szemben puskagolyóval meglőve jelentős elmozdulás lehetséges, és a felmelegedés pedig sokkal kisebb. A mozgási energia mindkét esetben átadódik a részecskék szintjén, de makroszinten csak a puskagolyónál. Ha a laser sok kicsi és gyors foton-puskagolyó zápora, akkor miért van ekkora különbség? Szerintem azért, mert valójában csak a Maxwell féle hullámelmélet igaz, ami rézgésátadásra képes, de elmozdításra nem. Azt nem tudom, hogy ezt Maxwell miért nem így gondolta.
"Kérdés, hogy ezen paraméterek módosítása mennyire változtatja meg a kísérlet végeredményét."
Ha a halmaz minden eleme az idő átlagában azonos sebességű rezgéseket végez, és ezt a sebességet egy irányból jövő impulzusátadás okozta, akkor teljesen mindegy, hogy mik a körülmények a végeredmény szempontjából. Nem tudsz úgy rezgésbe hozni egy ilyen rendszert, hogy az ne akarjon elmozdulni is, ha a hatóerő egy irányú.
"Dehogynem. A gyorsulás pontosan a Nap felé mutat. Összekevered a sebességgel, amely valóban közel merőleges a Föld-Nap tengelyre. "
Igaz, a centripetális gyorsulás a középpont felé mutat, de az én definíciómból sejthetted, hogy mire gondolok. Nem mindegy, hogy egy körmozgásnál a sebesség iránya változik, vagy a nagysága is, és az milyen irányú. A pálya során változik a kerületi sebesség, mivel a pálya igazából nem kör, de ha a Naptól való távolság folyamatosan változna, és nem periódikusan...
"Azért nincs, mert nincs elég tapasztalatunk, kísérleti eredményünk. A gravitációs erő kis léptékben (kvantumos szinten) szinte megfigyelhetetlen, a kvantumeffektek meg makroszinten azok."
De akkor nem lehet biztosan állítani, hogy mondjuk egy elektron elvétele a rendszerből valóban tömegével arányosan csökkenti a gravitációt?
Ezt a fajta magatartást soha nem tudtam megérteni. Valaki beleöl egy hozzászólásába sok időt (ránézésre legalább 1 órát), összefoglalja a szakmájának az alapjait, erre másvalaki erre érvek helyett gunyorossággal és lenézzéssel válaszol. Nem értem, hogy lehet valakinek ilyen alacsony a vitakultúrája és hogyan nézheti le valaki ennyire a másik embert.
Vagy félreértettem és nem gúnynak szántad? Ez azért nehezen hihető.
A hasonlattal az a gond, hogy az nem magyarázat. A magyarázat az lenne, ha a Naprendszert elég jól leíró Newton-egyenletekből valami jól alátámasztható módon kiszámítanánk pl. hogy a Titius-Bode leír egy egyensúlyi helyzetet, amely raádásul stabil, legalább mondjuk kis perturbációkra.
Ilyen örvényló folyadék meg hasonló analógiáknak addig nincs sok értelme, amíg meg nem tudod mondani, pontosan milyen fizikai effektus van a konkrét rendszerben, amit ez modellezni tud.
A könnyem kicsordul, olyan frappánsan tömören sikerült összefoglalnod, mint egy haiku - hogy stilszerűek legyünk!!!!
Persze az csak pár soros, de ezt a témát nehezebb lenne kevesebb szóval elmondani. A végén meg azok a zen példázatok is!!!!!
Hát gratula.
A káoszelméletet viszont tudom ajánlani. Neked szerintem egy hét se kellene hogy elmélyedj benne, legalább is hogy lásd érdemes e vele foglalkoznod.
(Mondjuk tartok zőle hogy valójában legalább annyira ismered mint én, de mivel nem ez a szakterületed, a szerénységed mondatja veled, hogy csak kevéssé vagy tájékozott ezen a területen;)
Én azon csodálkozom, hogy atom/részecskefizukusok között nem népszerűbb ez a paradigma.
Pl van egy közös pont, ami most szemembe tűnt, a turbulencia modellezésére használt Landau modell, amely az energiával szaporódó frekvenciák szuperpozíciójaként igyekszik modellezni a turbulenciát, legalább is annak kialalkulását. Ami egy klasszikus megközelítésnek fogható fel a káoszelmélettel szemben.
Ez a fajta klasszikus megközelítés jellemző a kvantummechanikára is.
Én roppant kíváncsi lennék egy olyan káoszelméleten alapuló modellre, ami a szubatomi részecskékkel foglalkozik.
Nagyon csodálkoztam, hogy szinte nyomát sem találni az ilyen modellek létrehozására irányuló törekvésnek.
Ezen még elgondolkodok. Lehet, hogy rossz az analógia. Azért nem billiárdgolyókat írtam (első ötletem nekem is az volt), mert azok egyrészt nincsennek csatolva, másrészt nem rugalmasan ütköznek. Kérdés, hogy ezen paraméterek módosítása mennyire változtatja meg a kísérlet végeredményét.
"Az erő radiális, csak éppen a gyorsulás nem az, mert az erők eredője szerencsés esetben 0. Ha van fénynyomás, akkor viszont nem biztos, hogy ez így van. Radiális gyorsuláson az a sebességváltozást értem, amely a keringési görbe sugarát változtatja meg."
Dehogynem. A gyorsulás pontosan a Nap felé mutat. Összekevered a sebességgel, amely valóban közel merőleges a Föld-Nap tengelyre.
"Szóval Te biztos vagy abban, hogy bármely kis tömegű részecske ugyanúgy gravitál, mint egy makroszkópikus test? Akkor miért nincs még működő kvantumgravitációs elmélet?"
Nem én vagyok biztos benne, hanem Einstein volt az. :-)))
Azért nincs, mert nincs elég tapasztalatunk, kísérleti eredményünk. A gravitációs erő kis léptékben (kvantumos szinten) szinte megfigyelhetetlen, a kvantumeffektek meg makroszinten azok.
"Erre van egy érzékletes analógiám (ami persze nem biztos, hogy helyes). Képzelj el rugalmas golyókat, amelyek össze van kötve rugalmas kötéllel (mondjuk mindegyik 3 másikkal, a szomszédjával). Ha a golyók közé belősz egy újabb golyót, akkor azok mozgásba jönnek, de a golyók összessége ennek ellenére sem indul meg jelentős sebességgel. Az energia nagy része arra fordítódik, hogy "melegítse" a halmazt, és csak lényegesen kisebb részéből növekszik az egész halmaz mozgási energiája (nem a "belső" mozgási energiája, hanem a kintről látszó)."
Az analógia lehet, hogy helyes, csak nem jól magyarázod meg a dolgot. A nagy golyóid kis mértékben fognak melegedni, és többnyire mozgási energiát nyernek, aminek következtében az egész el is fog mozdulni pontosan olyan mértékben, mint a golyók átlag elmozdulása. Az én analógiám egy szórakozóhelyen mindennap tesztelhető. Sok billiárdgolyó szét van szórva az asztalon. Belököd a fehér golyót közéjük, ha jól csinálod, mindegyik el fog mozdulni a fehér golyó eredeti mozgásirányába, csak ezeket nem tartja össze semmi, így a további mozgásuk nem lesz összetartó. (Természetesen oldalra is elmozdulnak, nem csak előre.)
És ebben az esetben csak egyetlen golyót löttél közéjük, mi lenne, ha mp-enként 10-et lönél?
"Ezzel az érveléssel csak az a baj, hogy a gravitáció is radiális erő meg a fénynyomás is. Mindkettő radiális gyorsulást okoz, az egyik a Nap irányába hat, a másik meg onnan elfele. A kettő eredője továbbra is a Nap irányába mutat és kb. 10-17-ennel kisebb, mint a fénynyomás nélküli. "
Az erő radiális, csak éppen a gyorsulás nem az, mert az erők eredője szerencsés esetben 0. Ha van fénynyomás, akkor viszont nem biztos, hogy ez így van. Radiális gyorsuláson az a sebességváltozást értem, amely a keringési görbe sugarát változtatja meg.
"De, ezt tudjuk. Pontosan annak megfelelően csökken a gravitációs erő, mint amennyi tömeget veszít. Az meg, hogy mekkora egy kisugárzott foton/részecske energiája Einstein óta tudjuk. "
Szóval Te biztos vagy abban, hogy bármely kis tömegű részecske ugyanúgy gravitál, mint egy makroszkópikus test? Akkor miért nincs még működő kvantumgravitációs elmélet?
"Ez nem számít. Beáll olyan pályára, ami megfelel a sebességének. Esetleg lehet ez nagy excentricitású ellipszis pálya is, mint a Plútóé."
Hát lehet, hogy így van, de akkor ahhoz még meg kellene alkotni az elméletet! Mert szerintem ha a sebessége nő és emiatt távolabb kerül a Naptól, akkor a mostani képletek szerint csak idő kérdése, hogy milyen távol kerülne a Naptól.
Érdekes, hogy az atommodel esetén mondják, hogy a sugárzás miatt energiavesztett elektron belehullana a magba, ha olyan lenne, mint a naprendszer.
A nagyobb excentritású pályával nincs gond, mert napközelben gyorsabb a bolygó, naptávolban pedig lassabb, és ez nagyon jól szabályozva van. Azért örülök én ilyenkor, hogy gyorsabban hosszabbodnak a nappalok. :-)
"Másrészt a Titius-Bode szabály azt sugallja, hogy a nagyobb bolygók esetében lehet valamiféle stabil egyensúlyi helyzet, amit kis perturbációk nemigen zavarnak meg. Csak éppen senki nem tudja ezt levezetni az egyenletekből. A soktest probléma nagyon bonyolult ám :("
Mi a véleményed az örvénylő folyadék hasonlatról? Bárhol van benne az úszó tárgy, mindig stabil pályán van.
"Gondolj bele, hogy több százmilliárd atom rezgési sebességét lehet pillanatok alatt több tíz, vagy száz m/s-mal növelni átlagban némi sugárzással, de az anyag hosszú idő alatt sem fog ilyen sebességre szert tenni! Vajon miért, ha a fény állítólag egyirányú impulzust szállít?"
Erre van egy érzékletes analógiám (ami persze nem biztos, hogy helyes). Képzelj el rugalmas golyókat, amelyek össze van kötve rugalmas kötéllel (mondjuk mindegyik 3 másikkal, a szomszédjával). Ha a golyók közé belősz egy újabb golyót, akkor azok mozgásba jönnek, de a golyók összessége ennek ellenére sem indul meg jelentős sebességgel. Az energia nagy része arra fordítódik, hogy "melegítse" a halmazt, és csak lényegesen kisebb részéből növekszik az egész halmaz mozgási energiája (nem a "belső" mozgási energiája, hanem a kintről látszó).
"Nem arról írtam, hogy az erőknek nincs köze egymáshoz, vagy az egyensúlyhoz, hanem arról, hogy a gravitáció a sebesség irányát változtatja meg egyensúlyi helyzetben, amivel egyensúlyt tart a centrifugális erő. Ha a fénynyomás egy plussz erő, akkor az még radiális gyorsulást is okozna, ami a sebesség nagyságát is megváltoztatná, nem csak az irányát."
Ezzel az érveléssel csak az a baj, hogy a gravitáció is radiális erő meg a fénynyomás is. Mindkettő radiális gyorsulást okoz, az egyik a Nap irányába hat, a másik meg onnan elfele. A kettő eredője továbbra is a Nap irányába mutat és kb. 10-17-ennel kisebb, mint a fénynyomás nélküli.
"Ha részecskeszinten nincs még elmélet, akkor hogyan lehetne biztosan állítani, hogy egyetlen proton és elektron ennyivel csökkenti a gravitációs erőt?"
De, ezt tudjuk. Pontosan annak megfelelően csökken a gravitációs erő, mint amennyi tömeget veszít. Az meg, hogy mekkora egy kisugárzott foton/részecske energiája Einstein óta tudjuk.
Dolgoznak azon, hogy kb. egy nagyságrendet javítsanak a kísérleti pontosságon. Az elméleti számítások pontosságát pedig a hadronikus korrekciók ismerete befolyásolja. Azon is nagyon kellene javítani, mert anélkül az elméleti számolás nem lesz elég pontos, hiába javul a kísérlet. Ebből még akármi is lehet, egy 2.6 szigmás eltérésre nem lehet mondani semmit. Azt semmiképpen nem, hogy találtunk valamit, ami ellentmond a standard modellnek, csak annyit, hogy ez egy potenciális lehetőség, hogy eltérések után kutassunk. Ha a kísérleti és az elméleti pontosság növelése után már lehetne ezt mondani, a gond az, hogy sokezer modell meg tudja magyarázni, úgyhogy csak ez az egy eltérés csupán annyit mondana, hogy van "új fizika, meg kizárna a sokezer standard modellen túli modellből pár tízet, a többiben meg egy kicsit korlátozná a paraméterek értékét.
Azért hajtják nagyon. Főleg, mivel az SSC nem épült meg, az LHC meg sokára lesz készen, és az emberek közben is szeretnének fizikát csinálni (na meg Nobel díjat kapni).
Még valami: azt azért ne felejtsétek el, hogy a Naprendszer kötött. Csak úgy megszökni innen nem lehet, annak ára van. Vagy külső behatás kell, vagy a többi bolygótól kell "kölcsönvenni" energiát.
Ez nem számít. Beáll olyan pályára, ami megfelel a sebességének. Esetleg lehet ez nagy excentricitású ellipszis pálya is, mint a Plútóé.
Viszont azt semmi nem tiltja, hogy egy bolygó elhagyja a Naprendszert. Persze mivel az energia megmarad, a többiek emiatt "közelebb húzódnak" a Naphoz. Ez úgy történhetne, hogy sok milliárd év alatt a bolygók úgy perturbálnák meg egymás pályáját, hogy egyszer csak "szerencsétlen együttállás" miatt mondjuk a Plutón a többi "nagyot ránt", a Plutó elrepül, a többiek meg az ellenerőtől más pályára állnak úgy, hogy a végső energiamérleg stimmeljen.
Másféle instabilitás is lehet, pl. az idők során felhalmozott perturbációk teljesen más pályára állíthatnak egy bolygót, leszakíthatnak egy holdat (egyes feltevések szerint a Plutó a Neptunusz "megszökött" holdja, lehet, hogy eleve messze keringett tőle és kevéssé volt a Neptunuszhoz kötve).
Üstökösökkel számtalanszor megtörténik, hogy egy-egy bolygó jól megdobja őket, akár ki is repítheti a Naprendszerből.
Másrészt a Titius-Bode szabály azt sugallja, hogy a nagyobb bolygók esetében lehet valamiféle stabil egyensúlyi helyzet, amit kis perturbációk nemigen zavarnak meg. Csak éppen senki nem tudja ezt levezetni az egyenletekből. A soktest probléma nagyon bonyolult ám :(
Érdekes módon a Titius-Bode szabály az aszteroida öv helyére is bolygót jósolna. Egyes feltevések szerint a Jupiter árapálykeltő hatása akadályozta meg, hogy összeálljon.
Ha nincs mas a gravitacion kivul, akkor a potencialis energia nem alakul masfajta energiava. Ez a mi szerencsenk. Miert ne 'lenne el' egy tavolabbi palyan? Ezt teszi kb. minden a Foldtol kintebb levo naprendszerbeli bolygo.
"Nemhinnem. Egyszeruen kapott egy kis energiat, amelyet potencialis enegiava alakitott, azaz kisse tavolabb kering a Naptol."
Gondolod, hogy ha egy nagy sebességű meteor (mondjuk 10000km/s) megfelelően eltalálná a Földet, akkor egy távolabbi pályán is vígan elvolna? Lehet, hogy így van, de miből jön ez ki?
A kapott helyzeti energia hogyan lenne hasznosítható? Mert a feldobott kő visszadja a beléfektetett mozgási energiát, amikor visszaesik a Földre. (mozgási energia-helyzeti energia-mozgási energia- hőenergia stb.)
"Valahol azt olvastam, hogy ez a Naprendszer-szerű atommodel borzalmasan félrevezető és hibás. Éppen ezért nem szabad ilyen modellben gondolkodni, mert fals eredményekre vezet. Van egy olyan érzésem, hogy ilyen képletesen nem is lehet ábrázolni."
A körpályán keringő elektronokra mondják, hogy nem olyan, mint a Nap körül keringő bolygók, ami vagy igaz vagy nem, de a fénynyomás magyarázatában kevés jelentősége van, hogy alapállapotban kering-e az elektron vagy sem. Az anyagokban lévő elektronok azonban valamilyen módon körülveszik az atommagokat és a Maxwell féle hullámkép szerint ha nem is kör, de valamilyen görbe pályán kellene mozogjanak. Ezzel ellentétesen mozogna az atommag, bár tömegénél fogva jóval kisebb mértékben, mint az elektronok, de éppen ez a nagyobb tömeg fogja megakadályozni, hogy az anyag egyirányú impulzust kapjon. Ezért növekszik viszonylag könnyen az anyagok hőmérsékletet fénysugárzás hatására, de a fénynyomás még a legszuperebb vákumban sem mutatható ki. (Az elmozdulás a hőmérsékletkülönbség okozta nyomáskülönbség hatására jön létre az ellenkező oldalra, mint várt.)
Gondolj bele, hogy több százmilliárd atom rezgési sebességét lehet pillanatok alatt több tíz, vagy száz m/s-mal növelni átlagban némi sugárzással, de az anyag hosszú idő alatt sem fog ilyen sebességre szert tenni! Vajon miért, ha a fény állítólag egyirányú impulzust szállít?
"Dehogynincs köze egymáshoz a kettőnek! Két erőről van szó, amely ugyanarra a testre hat. Az, hogy más a fajtájuk (gravitáció vs. fénnyomás) teljesen mindegy."
Nem arról írtam, hogy az erőknek nincs köze egymáshoz, vagy az egyensúlyhoz, hanem arról, hogy a gravitáció a sebesség irányát változtatja meg egyensúlyi helyzetben, amivel egyensúlyt tart a centrifugális erő. Ha a fénynyomás egy plussz erő, akkor az még radiális gyorsulást is okozna, ami a sebesség nagyságát is megváltoztatná, nem csak az irányát.
"A Nap gravitációs ereje folyamatosan csökken (bár persze kis mértékben), ennek ellenére mégsem repült ki sem a Föld, sem a többi bolygó. Pedig a gravitációs erejének csökkenése már szvsz. néhány év alatt eléri a napszél hatását. "
Igazából erről sem tudunk sokat...Azt tudjuk, hogy részecskéket sugároz ki, de hogy csökken-e a tömege illetve a gravitáció emiatt, azt nem tudhatjuk biztosan. Egyrészt foghat be maga is részecskéket, ami sokkal kevésbé megfigyelhető folyamat, mint a kifelé sugárzás, másrészt a gravitációt magát sem ismerjük annyira pontosan. Ha részecskeszinten nincs még elmélet, akkor hogyan lehetne biztosan állítani, hogy egyetlen proton és elektron ennyivel csökkenti a gravitációs erőt?
"Bocs, itt félreérthető voltam! Nem a bolygótörvényekre gondoltam, hanem arra, hogy mindig az erők eredőjével kell számolni. "
Ez természetes, de a Te példádra reagálva láthattad, hogy ezzel tisztában vagyok.
"- Nem értek eléggé a fizikához vagy rosszul alkalmazom a képleteket - Rossz a modellünk.
Első körben azért én inkább az elsőre tippelek. :-)))"
Nem hiszem, hogy túl sok képlet lenne arról, hogy hogyan vegyünk figyelembe minden hatást időről időre az egész rendszerre, amiben ráadásul kis mértékben benne kellene legyen az egész galaxis is legalább. Ne felejtsd el, hogy a galaxisok távolodása, vagy összeomlása is attól az apró hatástól függ, hogy hogyan hatnak egymásra. (És ott is "csak" évmilliárdokról van szó, mint a naprendszer esetében!)
Nagy dilemma, hogy az Univerzumban van-e elegendő anyag, hogy megállítsa a tágulást. Ha a gravitáció húzólag hat a tömegekre és bármilyen távolságból működik, valamint az Ősrobbanáskor nem rendelkezett az Univerzum helyzeti energiával, akkor véleményem szerint a kezdeti mozgási energiája sem lehetett nagyobb, mint az a maximális helyzeti energia, amit akkor ér majd el az Univerzum, amikor a tágulás megáll, és a galaxisok visszafordulnak. A Földön feldobott testnek adhatunk olyan nagy mozgási energiát, hogy a test ne tudjon visszajönni, de az egész Univerzum ha véges tömeget tartalmaz, akkor véges energiát is, amelytől többet nem alakíthat át helyzeti energiává, így mindenképp vissza kellene hulljon önmagába. Ha a gravitáció véges vagy nem húzó jellegű, akkor viszont gond van.
A probléma azonban nem a hosszú távú stabilitás, hanem a rövid távú. Ezt meg gondolom értik. :-) Én viszont nem. Az alábbi a probléma.
Van egy test, ami a Nap körül kering. Hirtelen kap egy lökést és ettől a pályája némileg távolabb kerül a Naptól (mondjuk néhány százezer kilométerrel). A sebessége változatlan maradt. Miért nem repül ki a test a Naprendszerből? Hiszen kisebb nagyobb a pályája, miközben a sebessége változatlan. Ergo elkezd kifele gyorsulni a Naprendszerből és elhagyja azt.
Hasonló probléma, hogy a Nap gravitációs ereje csökken. Miért nem repül ki az összes bolygó?
Vagy ezek a problémák a hosszú távú stabilitási problémával egyenértékűek, mivel ezek a jelenségek csak hosszú távon játszódnak le?
"Elkezdtem egy gondolatot a Holdpálya és az atom körüli elektron pályájára vonatkozóan, amire Te azt reagáltad, hogy a 2-nek semmi köze egymáshoz, pontosabban hogy jön ide a Hold, vagy valami ehhez hasonló.
Tudok ettől még durvább analógiát is, aminek aztán első olvasásra tényleg semmi köze a dologhoz. Képzeld el, hogy egy forgószél körpályán mozgat egy falevelet, a közepén azonban van egy kö, amely nem mozog sehova! A falevél egy a kö irányába mutató erő hatására mozog körpályán, azonban a falevél-kő rendszer együtt nem mozog semerre sem. Az atom esetében ehhez még hozzájön az is, hogy a "kő" a "falevéllel" ellentétesen mozog, de ezt az állapotot egyikőjük sem szereti, így amint lehet, visszaállnak ez eredeti állapotba, ha tudnak. :-) (Ha nem tudnak, akkor egy-két elektron elszáll.) Ebből talán az is kisejlik, hogy nem értek egyet az elektronpályák között ugráló és közben fotont kisugárzó vagy elnyelő elektronok elméletével sem."
Valahol azt olvastam, hogy ez a Naprendszer-szerű atommodel borzalmasan félrevezető és hibás. Éppen ezért nem szabad ilyen modellben gondolkodni, mert fals eredményekre vezet. Van egy olyan érzésem, hogy ilyen képletesen nem is lehet ábrázolni. Valaki hozzáértő segítene esetleg?
