Igen, jól olvassák, ellenszenves EMBEREK. Nem állatok, növények, szögek és egyebek, de most már így maradtunk.
A topik 2001 óta üzemel, csak a számláló hülyült meg.
Hát, a szerelem vak, az érzelmeinek senki se tud parancsolni. :) Plusz, látta maga már Encikét? Lehet, hogy világszép nádszálkisasszony és Tripla úrnak meg semmi esélye nála. :)
A békacombot is szeretem. :) Sőt, az alligátortaco volt a kedvencem Floridában. A csigát nem, de már kóstoltam, tengerit meg szárazföldit is. Szárazföldit a francia étteremben nem messze onnan, ahol az Aranykéz utcai robbantás is volt (nem akkor, amikor mi ettünk ott). Olyan állaga van, mint a csizmatalpnak zúzának, vagyis rémes. Az íze meg egyáltalán nem kárpótolt az élményért. :)
Ha rám céloz vele, 1) nem is jártam akkor a fórumon, 2) eddigi fórumpályafutásom alatt mindössze egyetlen-egyszer kértem fórummoderátort emailben, hogy egy IRL infót töröljenek rólam a fórumról. Ezt praktikusan hiba lett volna modistopikban kérni.
Nem is tudja, mi a jó! Egyébként a viharsarki férjemtől "örököltem" ezt a szokást. :) Bár az erdélyi nagypapám is sokszor főzött bürgepörköltet, amit a család csak kutyahúsnak hívott. Nem szívesen adott belőle, mert akkor kevesebb maradt neki. Azért mi mégis elettük előle. Meg a puliszkáját is. Ej de bánom, hogy azt nem tanultam meg tőle. Ami receptet találok a neten, mind szar. A papának volt valami titkos aránya, hogy hány marok dara és hány marok liszt kell bele, de senki se tudja már, hogy melyikből mennyi. :(