Én személyesen is ismertem TGM-et... Igen, egy idealista volt, sokszor nehezen lehetett követni a gondolatmenetét, mert többnyire fejben gyorsabb volt és nyilván sokkal okosabb és műveltebb, mint a hallgatóság.
Ha ez negatívum, akkor ennyit lehet róla elmondani.
Ugyanakkor mint emberre csak maximálisan jót lehet mondani róla. Sajnos az ellenségei rengeteg mocskot szórtak rá. Béla is ebből szemezget. A legaljasabb a Csurka féle "Apák és fiúk", ami tömény rágalom és hazugság volt. Addig tartott a rendszerváltáskori illúzióm, amíg hittem az új rendben és fényes jövőben. A választás második fordulója előtti nap estéjén (tehát kampánycsendben) az MDF két kombi Wartburg-jából szórták ki ezt a "művet" a kapukba Budapest V. kerületében. Az előző (első) fordulót még megnyerte egyéni képviselőjelöltként, a művelet hatott és a második fordulóban alulmaradt.
Ez pont így van. A saját véleménybuborékokban legfeljebb annyit lehet elérni, hogy az adott csoport minél nagyobb része menjen el választani. És van egy nagyon hasonló méretű, ellentétes állásponttal rendelkező buborék is. Ezzel szemben van egy harmadik, iszonyatosan heterogén nagy csoport, akik nem osztják a másik két nagy csoport megingathatatlan mondásait. Őket el kell érni, velük lehet nyerni.
A Fehér Ház csendben pár órája (amerikai idő szerint éjszaka közepén) tette közzé új Nemzetbiztonsági Stratégiáját.
Európa még keményebb időszak elé nézhet.
Trump és kormányzata az EU-t és a migrációt hibáztatja a szerintük küszöbön álló teljes kulturális szétesésért Európában.
„Az Európa előtt álló nagyobb problémák közé tartoznak az Európai Unió és más transznacionális szervezetek tevékenységei, amelyek aláássák a politikai szabadságot és szuverenitást, a kontinenst átalakító és viszályokat szító migrációs politikák, a szólásszabadság cenzúrája és a politikai ellenzék elnyomása, a születési arány zuhanása, valamint a nemzeti identitás és az önbizalom elvesztése” – áll a Trump-adminisztráció által közzétett 33 oldalas dokumentumban.
Az amerikai kormányzat „ellentétben áll” az európai tisztviselőkkel, akik közül sokan „lábbal tiporják” a demokratikus normákat.
Európa "önbizalomhiánya leginkább Európa Oroszországgal való kapcsolatában mutatkozik meg", ezért "az európai kapcsolatok Oroszországgal kezelése jelentős amerikai diplomáciai szerepvállalást igényel".
Ott számolta el magát az LMP is, mint mindeki más.
Nem is feltételezték ,hogy magyarországon orbán és a fidesz ilyen mértékű európaellenes orosz-kínai keleti zsoldban működő autokráciát épít ki.
Sokan próbálkoztak azzal, mivel a fidesznek annyi széljobbra tolódó megnyilvánulása van, egy balközép formációnak is juthat politikai tér, hiszen milliók szakadtak le, akik a gyurcsány és utódpártjaiból nem kértek, a fidesztől okádtak, tehát itt milliós szavazattömeget lehetett volna fogni. A megfelelő pozícióban szintén mögé állítható értelmiséggel, gazdasági holdudvarral együtt.
Az már egy későbbi fejezet, hogy maga a fidesz is gyártotta a kamupártokat, ezeknek a szavazóknak a felszívására, és a szavazólapok demokráciát emuláló nevekkel kitöltéésre, meg persze osztogatásra.
Az LMP még nem ez, még nem kesztyűbábként indult, de az emlékezetes Gnap után teljesen világos lett, hogy itt kiépül a keleti vezérletű egypártrenddszer, egyedül az akkori pénztáros, titkos kamarás és országos nábob mert felszólalni, bár erős konkrétumokat az O1Gzésen kívül nem mondott, (valószinűleg nem szeretett volna novicsok által elhalálozni), azóta is éldegél csendesen, nem túl nagy nélkülözésben, sőt.
"Sifi" kb akkor elvesztett minden illúziót ezzel a különutassággal és demokratikus politikai térrel kapcsolatban, és pragmatikus hatalomtechnikusként egyszerűen csendben besorolt az állampárt központi zászlaja alá, úgy 2016 körül "felrobbantva maga alatt" az egyébként is teljesen marginális, addigra már csak ideoda csapódó, oszladozó, tehetetlenül vergődő LMP-t.
"...a kisebbségi magyar értelmiség jelentős része baloldali volt, mi több, a kommunista párt meghatározó alakjai közé tartozott.
Hogy hívták a Kommunisták Romániai Pártjának a főtitkárait? Köblös Elek, Breiner Béla, Fóris István. Magyarok voltak. Az egész világon a kisebbségek csatlakoztak a kommunista pártokhoz. Különösen, ahol apró radikális, földalatti pártok voltak. Például minden jelentős egyiptomi kommunista kopt volt. Keresztyén. Szíriában is. Szír katolikusok. Libanoni maroniták. És így tovább. Romániában „magyar pártnak” számított a kommunista párt, a bázisa többek között a székelyföldi faiparban volt. Ott volt az egyetlen erőszakos kommunista lázadás Kelet-Európában a két világháború között, 34-ben, Gyimesben. Fegyveres fölkelés. Mindenféle központi bizottsági jóváhagyás nélkül a helyi kommunista szervezet klasszikus középkorias fölkelést rendezett ott. Sok magyar volt, sok zsidó, azok másutt is voltak a kommunista meg a baloldali pártokban, Romániában főleg magyar zsidók és besszarábiai, jiddisül beszélő vagy bukovinai német zsidók."
Krausz Erzsébet 1942-ben tagja lett a Román Kommunista Pártnak. a demokrata nőszövetség megyei tanácsának aktivistájaként dolgozott
zsidó volt. Tompa Andrea magyar színikritikus nagymamája, aki TGM gyerekorvosa volt, Együtt volt börtönben TGM édesanyjával úgy mesélte, hogy a börtönparancsnok a partraszállás hírére nem indította el a vonatukat Auschwitzba., tehát a kommunista volta miatt került börtönbe, ezért nem vitték el koncentrációs táborba.
....Anyám világéletében műtősnő akart lenni, és volt üres állás a vasúti kórházban. Elment oda dolgozni, a nyugdíjig ott is maradt. Ez volt az egyik, a másik, amikor fölkínáltak nekik egy villát, apám hajlott volna rá, hogy elfogadja, de anyám azt mondta, erről szó sem lehet. Mert meg fogják kérni az árát. Nem. Úgyhogy másfél szobás lakásban laktunk világéletünkben. A konyhában volt elkerítve kartonfüggönnyel az ágyam. Ott aludtam, amikor már nagyobb lettem.
Azért, hogy velem lehessen, foglalkozhassék a kisfiával, a legkorábbi időpontot vállalta el: bement hajnal ötre meg négyre. Olyankor még nem járt a busz. Emlékszem, télen gyalog ment be a hófúvásban, a nagy hárászkendőjében – a hegyek közel vannak, nagy telek voltak"
Pont most jelentette be MP, hogy a listájukon "roma-kvóta" lesz. Ez a szavazatszerzés szempontjából még hasznos is lehet (tudom, hogy jelen pillanatban ez a kizárólagos szempont), viszont nem szeretnék később Horváth Aladár klónokat látni. Pláne nem szeretném finanszírozni őket (sem).
Hasonlóan gondolom, bár azt látni kell, hogy félelmetes logikával boncolni bármit is, nem garancia a sikerre abban az országban, ahol Tóni egyszavas üzeneteit kajálja a jónép.
Úgyhogy Schiffer rájött, hogy nem lehet más a polika és beállt a sorba.
Nekem spec. jobban tetszene, ha emberhez méltó bért kapnék, és ha egyszer, végre valahára megvalósulhatna a valódi egyenlő teherviselés a férfiak és nők között a gyerekvállalás kapcsán, és nem az lenne, hogy sok gyerekes anya=örökre elásta magát a munkaerőpiacon+ iszonyat mértékben függ anyagilag a házastárságtól, sok gyerekes apa=kiváló, megbízható munkaerő ugyan olyan karrier lehetőséggel, mint ha nem lenne gyereke, sőt.
Speciel 4+ gyerekes anyaként évek óta nem fizetek SZJA-t, még sem szavaztam és nem is fogok szavazni a Fideszre. Ezt a plusz pénzt ugyanis mind különórára és magánorvosi ellátásra költöm a gyerekeimnek. Nem vagyok ezzel egyedül. Nyilván speciális helyen dolgozom, de a kollégáim között egyetlen Fidesz szavazó anyuka sincsen.
Szerintem érti ő, csak olyan, sőt, még sokkal nagyobb zsákutcába lavírozta bele magát, mint a mindentnagyonagyonelemzőtörökgabika.
Egyszerűen az van, hogy a médiateret, nyilvánosságot, és az abban forgó pénzt olyan szinten leuralta a NER, hogy ha te politológus, "közéleti személyiség" meg akármi ilyesmi vagy (vagy akarsz lenni) - akkor csak abban az esetben engedhetsz meg magadnak nyílt konfrontációt a kormány körüli érdekkörökkel - ha van egyébként stabil egzisztenciád bármi másból. Mert akkor nem probléma, hogy ellenzéki vitaműsorokon és haknikon ingyen, sőt önköltséggel vehetsz részt rendszeresen, meg felkér a HVG, 444 megírni néha egy-egy pamfletet szívességből, vagy leütésenként 5Ft térítésért - és ennyi...
Civilizált ember megérti-felfogja, ha egy társaságban nagyon erősen nem kívánatos a személye, ahogy azt is, ha valaki egyértelművé tette, hogy nem kíván vele diskurálni.
Szerintem a fidesz megmentői (azaz akikkel behúzhatja a választást) nem a falusi nyugdíjasok lehetnek, mert ők már rég zsebben vannak és a sok háborús hüjjítéssel otf is tarthatók. Hanem az átlag anyukák, akiknek nagyon fog tecceni az adómentesség.
Mert ők sem értelmiségiek. Sajnos az értelmiségi attitűd egyértelműen kisebbségben van, a messze többségi gondolkodás a lehető legegyszerűbb haspárti. Iskolai végzettségtől függetlenül haspárti - bár persze korreláció az van, az általánost sem végzettek körében pontosan nulla darab értelmiségi attitűddel bírót találsz az egész országban...
Ma pártízezer új lakás kerül a piacra, de ezek jó része egyből ki is kerül a lakhatási célú körből, jó részüknek még a tukajdonosa sem magyar. Sőt, még csak nem is európai - na ezeket tűzzel-vassal kéne kiszorítani.
TGM ez esetben nem azt mondta, hogy román hercegnő a mama, hanem hogy jó kommunista. De a te gondolkodásoddal teljesen helyénvaló lenne, hogy Szálasi városközpont legyen a göncből...
Ezért akarta a basi kezdetektől megszerezni lehetőleg az egész hazai médiát
Te teljesen orvosi eset lettél nyaktól felfelé...
Áruld már el, hogy a patásorbán hogy vette rá a zseniális és szakértő szoci vezetést 2007-ben, hogy azok külső kényszer nélkül eladják a teljes saját sajtójukat pénzügyi befektetőknek...???
Kibaszott nagy mágus lehet ez az Orbán, nyilván valami gondolathullámokkal csinálta, erre bizonyíték is van, nem volt alumíniumsisak a szocikon akkoriban...
Másfelől mindig vannak túlélők, akik a szélkakas szerepét töltik be, Antall doktor családját és a szatyor urat is meg lehet ebből a szempontból vizsgálni.