Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Sziasztok!
Egy egyszerű kvízkérdésem lenne:
Mi volt a Pz1-nek a toronykoszorú átmérője? :)
(Nem poen tényleg szükségem lenne az adatra.)
És mégvalami a pz1 tudta-e mozgatni a géppuskáit a torony és az alváz elmozdítása nélkül?
Kösz:Kuller
A megfejtők kötött láncfeszítő görgőt, keretantennát és lövegpajzsot sorsolunk ki :))))
Üdv!
Amit Barbarossa elmondott, az úgy általában igaz, de szeretnék kicsit pontosítani:
Az igaz, hogy a nagyhatású robbanótöltetekkel jóval nagyobb eséllyel harcolhattak a repülőgépek ellen. Bár a kinetikai energia jobbára nőtt az űrmérettel, a repülőgépeken elért találat csak kis eséllyel ért el valami "létfontosságú" szervet, pl főtartó, borda, motor, stb...
A mivel a minél nagyobb rombolóhatásra törekedtek, kisebb űrméreteknél (20-40 mm-es gépágyúk) hexogen- és más HE-töltetű robbanólövedéket használtak. Állítólag a németek vizsgálatai szerint 4 jól találó 30 mm-es ilyen lövedék leszedheti egy B-17 szárnyát, ami elég masszív építésű...
A nagyobb lövedékeknél ("ágyúknál") az időzítő és/vagy a közelségi gyújtók által a gépek közelében működésbe hozott repeszhatású lövedékeké volt a főszerep.
Kis méretű, gyorsan és magasan mozgó cél, azon minél több vagy minél nagyobb kiterjedésű kár okozása. Azt hiszem, így lehetne summázni a légvédelmi tüzérség technikai célkitűzéseit.
Remélem, segítettem.
Üdv
Mekett
Lv gá.-k: vegyesen használtak gyújtó, páncéltörő és robbanó lövedékeket, ill ezek hibrid változatai (pl. páncéltörő-gyújtó). Ál.t minnél nagyobb kaliberű volt a cucc, annál nagyobb volt az aránya a robbanólövedékeknek. Ilyen nagy űrméretben már nagyobb volt a robbanás okozta kár mint a kinetikai energia által okozható, ezért célszerűbb volt.
Földi lv. fegyverkenél ált. beépítettek egy önmegsemmisítő gyújtót is a gránátokba, nehogy (túl nagy darabban) visszahuljon, esetleg a saját csapatok fejére...
Kösz, ez elég pontos volt:)
Lenne még egy lövedéskes kérdésem:
A légvédelmi gépágyúkba (20-37mm) leginkább HE típusu lövedéket használtak, de gondolom nem az élőerő miatt, mint a nagyobb kalibereknél, hanem a légi célok megsemmisítése végett.
Nem volt külön olyan, hogy kartácslövedék. Na ez kicsit hosszú lesz.
Szóval az I vh-ban elég általános volt a srapnellövedékek használata. Aki nem tudja, mi az, nos egy lövedéktest megtömve apró acélsöréttel, ami időzítve robban magasságbanm, így felülről árasztja el jónépet aranyos apró golyócskákkal. Haásos, de drága vot a gyártása (apró kis lövedékek külön-külön, időzítő stb.), ezért a 2vh-ra jobbára áttértek a szimpla robbanólöveékre, ami egy közepes falvastagságú acéltest, benne robbanóanyag és érinntőgyújtó. amikor becsapódik, az ér. gyújtó felrobbantja a lövedéket, ami apró darabokra szakadva szerte-széjjel száll, és maguk a lövedékdarabok adják a repszhatást.
Azért ritkábban a 2vh-ban is alkalmazták a srapnelt, tehát vagy a messzeségben, a levegőben robbanva, vagy pedig, és voltaképpen ez a kartács, nagyon rövid időzítéssel, azaz a lövedék a cső elhagyása után rögtön felrobbant és kartácsszerűen megszórta a körzetet. Tehát a srapnel és a kartács között mindössze a időzítés votl a különbség, egyébként ugyanaz a lövedék volt. A sima repeszrombolótól eltérően azonban nem érintésre, becsapódáskor robbant, hanem előre beállított idő múlva, miután elsütötték az ágyút, függetlenül attól, hogy becsapódott-e vagy sem.
Helló!
Persze, persze csak meglepődtem mert nem tudtam, hogy a második világháborúban használtak még kartácsot. Lehet, hogy még ma is? (Az öngyilkos palesztínokat leszámítva.)
Üdv Kuller!
Ez nem olyan meglepő szerintem, inkább egyik előnye a T-34-esnek, pontosabban sz ágyújának. Akkoriban ugyanis ritka volt, hogy ugyanazt az ágyút használhatják robbanó (mondjuk, puha célok elleni) és páncéltörő lövedékekkel. A harckocsiknak ugyanis a célok mindkét típusát le kell tudnia küzdeni. A németek sem vetették meg azt a harcmodort, de a kezdeti harckocsiágyúik nem igen voltak alkalmasak a kétféle szerepre...
Sziasztok!
Hallottatok már kartács lőszerről? A T34-es lőszerkészletéhez tartozott, a HE mellett.
Gondolom géppuska helyett, belelőttek a rohamozó gyalogságba. (Habár a németek nem kedvelték ezt a szuicíd harctípust.)
Csá!
Én is azt a "vékony könyvet" (A Zenta cirkálóval kezdődött) olvastam. A Tsingtao-s sztorit meg a "Magyar Tüzér"-ben.
Azért volt nekünk tengerészetünk! :)
Nem is akármilyen!!!! Dicsőség!
Szia sven!
Örülök, hogy bvalaki említi ezt a Zenta-ügyet, mert méltatlanul elfeledett téma napjainkban, holott könyvet is írtak róla (igaz, elég vékonykát...)
Bár szerintem nem olyan kilátástalanul indultak el...
Mindenesetre örülnék, ha valaki tudna részletekkkel szolgálni a témáról még
Üdv
Mekett
Szevasztok!
Hát tök megírtátok a dolgokat! Köszi! Különösen a Wotan páncélok leírása tetszett.
Erről a hadihajós témáról jutottak eszembe a következők:
Még asszem az első világháború idején történt, hogy egy K.u.K. (Csász. és Kir.) hadihajó a kínai Tsingtao kikötőváos védelmében vett részt a Tsingtao nevű német hadihajóval a japcsik ellen. A japik kb. 10xes túlerőben voltak és persze szétlőtték a mieinket. De itt kell megjegyeznem, hogy a monarchia hajója tényleg az utsó gránátig harcolt és makulátlan -közös- hadilobógóval süllyedt el.
Aztán a Zenta cirkálórol halottatok-e?
Ez a kis cirkálónk ugyancsak az Ivh. idején vívott kilátástalan harcot az Adrián többszörös antant túlerő ellen. Igaz először megpróbált lelépni de sajna...., aztán mégis harcérintkezésbe lépett. Amikor elsülyedt, a franciák és az angolok nem mentettek ki senkit se a hajórol. Hős tengerészeinknek -márakinek sikerült- a montenegrói partig kellett úszniuk.
DE a közös haditengerészetünk buvárhajói is kiemelkedő eredményeket értek el.
Tudom ez nem II.Vh téma de mégis meg kellett említenem, mert ezekről a dolgokról annyira kevesen tudnak....
Ha valaki tudna nekem ebben a témában valami jó helyet, vagy könyvet ajánlani, azt szivesen venném!
Köszi Sven77
Tényleg nem a KG.V, hanem a Prince of Wales volt ott az első ütközetben. Azonban a Hood nem a legnagyob hajója volt a briteknek, csak a leghíresebb, mind a KG V, mind a PoW nagyobb és modernebb volt. Ellenben a Hood testesítette meg magát a monarchiát, a hatalmas brit birodalom jelképe volt, amely mindig ott bukkan fel, ahol a baj van, és "megoldja" azt. Ennek ellenére pár perc alatt - köszönhetően a vékony páncélzatnak, aminek a nagy sebességét köszönhette - elsüllyesztette a "barbár germán" hajók egyike. Naná, hogy ki kellett küszöbölni a csorbát, és minden létező hajó a Bismarckot kergette.
A Hood ugyabár nem csatahajó, csak csatacirkáló volt (battleship vs. battlecruiser), azaz kb akkora méretű hajótest, de jópárezer tonnával kevesebb páncélzat, valamint kisebb kaliberű ágyúk, de megnövelt sebesség. A Repulse ugyanígy csatacirkáló volt. A KG.V és a PoW ugyanazon hajóosztály képviselői voltak.
A PoW és a Repulse ugyanebben az évben Szingapúr felmentésére igyekezve elsüllyedt japán repülőgépek támadása által.
Na a Bismarck sztorihoz akkor ezt hozzáteszem:)
Átvettem a 2. világháború topicból, mert ott már beírtam tavaly:)
A Bismarck és a Prinz Eugen 1941 május 18-án 21:30-kor hagyta el Gotenhafen-t, de külön külön.Másnap délelött találkoztak újra, továbbá csatlakozott hozzájuk 2 romboló meg egy aknaszedő flottilla.A németek igyekeztek mindent megtenni azért, hogy sikerüljön úgy kilopakodni az óceánra, hogy senki ne vegye észre.Igyekezetüket azonban keresztülhúzta egy svéd cirkáló, meg egy svéd ellenálló, aki meglátta a konvojt.Így mire a németek kiértek a Skagerrakból az angolok, már tudták, hogy nehéz napoknak néznek elébe.Bismarck vezetésével a csoport beugrott Bergen kikötőjébe olajat vételezni, ám valamilyen rejtélyes oknál fogva a Bismarck nem tölötte fel készleteit.A két hajót rohammunkában álcázófestéssel látták el, majd este indultak is tovább.Eközben az angolok keservesen meg szerették volna tudni a Bismarck pontos helyzetét, de a norvég partok közelében olyan köd volt, hogy nem küldhettek ki felderitő repülőket.Aztán egy hősies repülés után megtudták, hogy a Bismarck és kisérete távozott Bergen kikötőjéből.A Scapa Flow-ban riadóztatás történt és szinte az egész atlanti flotta értesült arről, hogy a Bismarck kifutott.Mikor a német társaság a norvég kikötőbe érkezhetett, körübelül akkor hagyta el Scapat a Hood és a Prince of Wales.Szóval mikor az angolok megtudták, hogy Bergen kikötője üres útjára indították a King Geroge V csatahajót amihez később csatlakozott a Repulse és Victorius anyahajó.Bismarck a kikötő elhagyása után fél nappal utasította robolóit, hogy menjenek Trondheim kikötőjébe, így csak a Prinz Eugen maradt vele.Ezután másfél napig szinte semmi nem történt azt leszámítva, hogy mindenki jobb pozicióba akart kerülni.Az angolok olyan helyet akartak elfoglalni, ahonnan befoghatták a német ajókat, a németek meg ezt szerették volna megelőzni.A következő felvonás a Dániai szorosban kezdődött, amikor az őrjáratozó Norfolk és Suffolk észrevette a közeledő németeket.Természetesen a harcérintkezést kerülték, mert esélyük sem lett volna szerencsésen megúszni az esetet.Természetesen a rádióérintkezés megvolt az admiralitással, és minden hajóval.A Hood és a Prince of Wales természetesen azonnal igyekezett a helyszinre, hogy megelőzzék a Bismarck kijutását az atlanti óceánra.A "nagy találkozás" 24-én reggel 6 óra elött következett be.A németek nem számoltak ilyen korán ekkora egységekkel, de nem csüggedtek.
Gyors puhatolózás után a német precizitás fölénybe került és a Bismarck oldalsortüze villába fogta a Hood-ot.A helyzet leirásához hozzátartozik még, hogy a Hood és Prince of Wales olyan szögben közelítették meg a német hajókat, hogy hátsó tornyaikat nem használhatták, ráadásul a Prince of Wales az első sortüze után az első tornya működésképtelenné vált és a csata hevében is dolgoztak az Armstrong gyár technikusai a hiba kijavitásán).A sortüz hatására meg, hogy kihasználják az angol hajók a hátsó ágyuikat fordulásra készültek, amikor a Bismarck következő sortüzének egyik 38 centis lövedéke majdnem függőlegesen becsapódott a Hood lőszerraktárába és felrobbant.3 perc alatt az angol hadihajó elsüllyedt, csak 3 túlélő maradt az 1400 fős legénységéből.A detonáció akkora volt, hogy megrongálta a Prince of Wales tüzvezető rendszerét is.Az angol kapitány 60%-ban működésképtelen hajójával reménytelennek itélte meg a további harcot ezért füstködbe burkolta hajóját és megszüntette a harcérintkezést.A németek ünnepeltek, pedig a Bismarck is kapott találatot, mégohzzá pont az orra közepén ahol az egyik olajtartály volt.Igy a német hajó tüzelőolajkészlete tovább csökkent, ráadásul csíkot húzott maga után.ám ezt a követő angol cirkálókról nem vették észre és azt jelentették, hogy a németek sértetlenek.Anglia megdöbbent, hiszen legnagyobb hajójukat vesztették el, és egy másik nagy hajóegység is megsérült, mig a bűnösök(tudtukkal) sértetlenül megúszták.A King George V és a a társaságában levő hajók azonnal a helyszin felé siettek, hogy bosszút álhassanak.Eközben a németek haditervet beszélnek meg, hogy legalább az egyik egység konvojokat támadhasson meg, ezért különválnak.A Prinz Eugennek sikerül észrevétlenül eltünnie, így csak késöbb veszik észre, hogy valójában már csak egy hajót követnek.Ugyanis a Norfolk meg a Suffolk még mindig a németek sarkában voltak, megfelelő távolságra, csa radarjukat használva.A britek, hogy lassításra kényszeritsék a német óriást torpedótámadást intéztek a Victorius anyahajóról, de a képzetlen legénység és a pontos légelhárítás miatt semmit nem értek el.Ebben az időben Gibraltárból meg éppen kifutott a H kötelék aminek tagja volt az Ark Royal anyahajó a Renown és a Sheffield.Szóval a sikertelen légitámadás után, megtörtént az amitől az angolok a legjobban rettegtek, a Bismarck eltünt.Ugyanis a német tengeralattjáróveszély miatt a követő angol cirkálók cikk-cakk-ban haladtak és az egyik ilyen kanyarban a német hajó eltünt.Hatalmas keresés kezdődött az angolok részéről.Még a kiöregedett Rodney csatahajót is visszarendelték ami éppen amerikába tartott egy teljes felújitásra.Az eltünés után eltelt másfél nap és senki sem látta a hatalmas német hajót.Az angolok már kezdték feladni az üldözést nagyobb hajóik felének kritikus mértékre csökkent az üzemanyaga és lassan haza kellett fordulniuk.Aztán 26-án 10:30-kor egy felderitő Catalina meglátta a Bismarckot.De hiába volt az öröm az angolok részéről, mert mint kiderült messzebb van mint gondolnák és szinte minden hajójuk a németek mögött volt.Szerencséjükre akkorra ért a körzetbe a Gibraltárból indult Ark Royal igy kézenfekvő lett, hogy légitámadást inditsanak.Ráadásul az Ark Royal repülőszemélyzete akkor angliában a legjobb volt.Támadásra indultak és meg is találták a célpontot a Sheffield cirkáló formájában, ami nem is volt olyan messze a német hajótól.Torpediókat ledobták, de a Sheffield remekül cikázott igy nem érte találat, majd a gépek észrevették a tévedést és billegtetéssel kértek bocsánatot.Visszatértek egy gyors újrafegyverzésre és mostmár egyenesen a Sheffieldhez mentek, hogy megkérdezzék merre is van az ellenség.Miután megkapták az irányjelzést megtámadták a német hajót.Az utolsó kissé lemaradt torpedóvető gép szerencsésen dobta le rakományát és eltalálta a hajó kormányszerkezetét ami ezzel többet nem volt komrányozható.Az angolok egész éjjel fárasztották a német tüzéreket, hogy a reggelre beérkező csatahajóiknak tálalhassák.A német hajón meg sem lepődtek mikor a reggeli szürkületben megláttak két nagy csatahajó(a King Geroge V és a Rodney) sziluettjét.A Bismarck nem tehetett mást mint megpróbálta felvenni a harcot, de a túlerővel szemben esélye sem volt.Délelött 10 órára már harcképtelenné vált a német hajó, de még úszott.Az angolok nagy hajói hazafelé indultak, mert így is kevesebb üzemanyaguk volt, mint amivel kikötőbe érhettek volna.Utasították a kissebb hajókat akinek voltak torpedóik, hogy süllyesszék el a német csatahajót.Így 1941 május 27-én 10:40-kor a a Dorsethire cirkáló és a németke által működésbe léptetett önmegsemmisítő töltetek hatására a hajó elsüllyedt.A Bismarck elé küldött német tengeralattjáró fedezet délután érte el a körzetet és pár túlélőt még a fedélzetükre is vettek.
Viszont eszembe jutott két dolog amit még hozzátennék, mert fontosnak tartom.Az egyik a tüzelőanyag problémája ugyanis, ha a Bismarck Bergenben vagy az egyik német tartályhajóról feltölti készleteit, akkor a találat ellenére amit a Prince of Wales ejtett rajta, nagyobb sebességgel mehetett volna.Így azonban takarékossági okok miatt csak 20 csomós sebességgel haladhattak, mert csak igy lett volna elegendő az olaj Brestig.
A másik érdekes esemény az volt, hogy amíg a Bismarck még otthon a hamburgi kikötőben állomásozott várva, hogy tökéletesítsék a kezdeti problémáit a mellette levő dokkban állt az U556-os számú tengeralattjáró.Az U-boot-ot akkor bocsájtották vízre és nemsokára lett volna az avatóünnepségük.Egész nap azt hallgatták a tengeralattjárón, hogy a Bismarck zenekara a fejük felett gyakorol és arról áhitoztak, hogy az ő ünnepségükön is játszanak.Akkoriban divat volt, az örökbefogadás, hogy egy-egy város adoptált egy hajót és így védelmet biztosított számukra.Nos a tengeralattjárósok kitalálták, hogy adoptálják a Bismarckot.Lindemann kapitány nevetett a dolgon, és természetesen elfogadta az ajánlatot.A Bismarck zenekara meg játszott az U556 avatóünnepségén.Az örökbefogadási igazolvány, meg abból állt, hogy az U556 vonatatja a Bismarckot mikzben a kapitánya kardjával távol tartja a torpedókat.A kép felkerült Hitler és Bismarck képe mellé a falra a Bismarckon.Idáig nem lenne semmi érdekes a dologban, csakhogy amikor a Bismarck éppen egérutat nyert az U556 hazafelé tartott atlanti portyájáról.Utolsó torpedóját elpocsékolta egy alig 5000 tonnás hajóra, holott a másodtiszt kérte a kapitányt, hogy ne pazarolja el az utolsó torpedóját a kis hajóra.A kereskedelmi hajó hamar elsüllyedt az utolsó torpedó találatára.A dolog pikantériája, hogy innentől a tengeralattjáró hazafelé vette az irányt, és az egyik felszinreemelkedésekor pontosan az Ark Royal anyahajó mutatkozott elöttük.Tökéletes tüzelőhelyzet volt, mivel az angol hajók, a sietség miatt egyenesen haladtak mellőzve a biztonsági intézkedéseket, de a tengeralattjárónak nem volt torpedója.Kénytelen kelletlen le kellett merülniük és elhagyni a körzetet.1 órával késöbb az Ark Royalról felszálltak azok a torpedóvető gépek amelyek végzetesen megtorpedózták a Bismarckot.
Hát ennyi lett volna hirtelen még a cikkhez.
2. világháború topic 650 körül eléggé ki lett vesézve a téma:)
A Bismackot legalább egytorpedótalálat érte, a már említett kormánylapátnál, ami miatt az beragadt egy fix állásba, kizárva ezzel a további manőverezést, megpecsételve a hajó sorsát a későbbi ütközetben.. Előzőleg azonban King George V. és a Hood valamelyike találatot ért el a Bismarckon, amitől elfolyt egy része az üzemanyagnak. Itt jött be az, hogy nem tankolták teljesen teli, ezért kellett visszafordulni, és emiatt haladt a hajó a gazdaságos sebességével. A visszaút folyamán kapott egy torpedótámadást is rombolóktól vagy cirkálóktól, amitől nem sérült meg, de az intenzív manőverezés miatt az üzemanyag tovább fogyott, és a idő is telt vele, ami miatt közelebb kerültek az üldözők. 2 órán belül a Luftwaffe hatósugarába kerültek volna, de már nem érték el. Szerény számítások szerint kb 1500 nehézlövedék csapódott a hajóba, lőtték csatahajók, cirkálók és rombolók is.
Az, hogy végül is mitől süllyedt el, már részletkérdés, hiszen eddigre a matrózok legtöbbje halott, vagy sebesült volt, az ágyúk nem működtek, a hajó egy úszó roncs volt. Csak páran élték túl.
The Fallschirmjägergewehr ("paratrooper rifle") is a large automatic rifle firing the regular Mauser 7.9mm rifle ammunition. Regarding size and role it is comparable to the american BAR and the british Bren, therefore the weapon might also be classified as a light machine gun. One of the main demands in the design order for an automatic rifle for airborne troops was the prohibition to use critical material for the weapon. This was met only party. The proposed design made by the company Rheinische Metallwaren- und Maschinenfabrik (Rheinmetall) in Sömmerda under the chief developer Louis Stange was accepted for a prototype series to prepare mass production. Prototypes were finished in mid-1942; the weapon was officially introduced into service as Fallschimrjägergewehr 42, abbreviated FG 42, at the turn of year 1943/1944 but only for the Luftwaffe ("air force") since the Heer ("army") was looking for a weapon using the new Kurzpatrone (which eventually resulted in the Sturmgewehr 44). The production was never able to meet requirements even party. Three easily discernible models of the FG 42 are differentiated: model 1 has a pistol grip that is bent back at an extremely high and odd angle; model 2 is the same as model 1 but the pistol grip is more conventional and pointing down. Model 3, whose pistol grip is also pointing down, features a unique hand guard fore of the barrel that has 13 deep but short grooves on the left side as opposed to the many thin grooves on the left side of the hand guard on the other models 1 and 2. Model 1 was produced only in very limited numbers for evaluation purposes; model 2 remedied many of the problems encountered with the model 1, was much simplified and produced in noticeable numbers. The definitive version was model 3 which addressed the too strong recoil and lack of stability during firing of the model 2. Total production numbers are differing depending on the source; some state that no more than 7,000 FG 42 of all variants were produced, while others say 5,000 or only a maximum of 1,500. The only definitive production number is that of the FG 42 produced late in the war for the army: 4,397.
The weapon is gas-operated, the gas nozzle is located only a third of barrel length from the breech, the second, thin "barrel" all the way to the muzzle often seen in pictures is the bayonet in folded-back position. The weapon is magazine fed from box-magaziones of 10 or 20 round capacity attached to the right, the spent shells were expelled to the left. The diopter sights range from 100m to 1,500m; all FG 42 could be fitted with scopes and indeed it was often used as a sniper rifle. The weapon had an integrated bipod and an integrated bayonet. The rifle-grenade device Gewehrgranatgerät or Schiessbecher could be attached to the FG 42.
Technical data FG 42 model 3:
length 97.5cm;
barrel length (w/o muzzle break) 50cm;
weight (empty) 4.98kg;
weight of empty 10-round magazine 190g (full: 460g);
weight of empty 20-round magazine 290g (full: 830g);
ammunition: Mauser Infanteriepatrone 7.92x57 in 10 and 20 round box magazines;
system rate of fire: 600/min;
Vo 755m/s (other sources 685m/s, probably for other ammunition type than 7.92x57 sS).
The magazines were caried in a variation of the standard paratrooper Mauser 98k ammunition bandoleer; the canvas ammo bandoleer for the FG 42 had 2 sets of 4 larger pockets each holding one magazine; making for a total default ammo loadout of 8 magazines of 20 rounds each totaling 160 rounds excluding the magazine in the weapon.
Helló Sas!
Volt ilyen fegyver, csak nagyon kis számban gyártották mert drága volt és bonyolult. Egyébként kiváló teljesítménye volt. Az ejtőernyősök (500. 600. SS ejtőernyős zászlóaljak használták.) A teljes neve: Fallschirmgewehr (FG) 42 volt.
Adatok:
kaliber: 7,92mm
típus: automata puska
tár: 20db
hossz: 940mm
tömeg: 4,5kg
torkolati sebesség: 761 m/s
tűzgyorsaság: 550 lövés/min (ciklikus), 120 lövés/min (automata)
"A Wotan páncélnál is biztosan nem pontosak az adataim, de ez tényleg nagyon magas minőségű ötvözet volt."
A "Wotan" a Krupp cég termékneve volt az általa kifejlesztett homgén acél családra. Homogén acélt használtak a fedélzet páncélján, és általánosságban minden vízszintes páncélfelületen. Három típúsú Wotan votl, ezek leginkább kemnénységükben és rugalmaságukban különböztek. Nem igazán votl jobb minőságű, mitn a külföldi páncél-acélfajták, de feltétlenül a legjobbak között volt.
Volt tehát:
Wotan Harte: azaz kemény Wotan. Ezt a típsut közvetlen tüzérségi találatok ellen alkalmazták, a páncélfedélzeteken, ill. az ágyútornyok, parancsnoki torony tetején.
Wotan Weich: lágy Wotan. Az előzőhöz képest kevésbé keményre, viszont rugalmasabbra edzették, ez alkotta a hajó torpedók elleni, vízvonal alatt lévő, hosszirányú válaszfalának (45 + 8mm) anyagát. Úgy kell elképzelni, hogy a hajó külső, vízvonal alatti részén nagyrészt páncélozás nélkül készült, sima acélból, ezt követte 3-5 méternyi raktérszerűség, kétfelé osztva: az első üreges volt, és a második, ahová üzemanyagot, ballasztot, ivóvizet stb. töltöttek , szolgált arra célra, hogy felfogja a robbanás erejét. A hajó legbelséjében, 3-5 méterre a külső buirkolattól következett a Wotan weichből készült torpedóváalszfal, ami végül megállította a robbanás hatását.
Wotan Starrheit: Extra keménységű acél, kis páncélvastagságokra használták, mint pl. a légvédelmi ágyúk pajzsai.
A hajó függőleges páncélzata nem Wotanból, hanem a Krupp Cemenitite, neuer Art (KC n/A) acélfajtából készült. Ennek a típusnak a kifelé néző páncéllemezei különleges kezelést kaptak, amitől irgalmatlan kemény felületük lett, ennek célja az ellenséges lövedék széttörése volt a becsapódáskor. Hasonlót páncélt egyébként a legtöbb 2. vh-s ném. hk.-n is alkalmaztak, hasonló céllal.
A KC n/A a vilgá legjobb páncélfajtái közé tartozott, ha ugyan nem a legjobb volt.
A Bismarck páncélozása és felépítése olyan volt, hogy a fő övpáncélon áthatoló ellenséges lövedékek, bárilyen ágyúból és bármilyen távolságból, nem voltak képesek a hajó létfontosságú szerveit (kazánház és lőszerraktárak) elérni. Praktikusan immunis volt az ilyen találatokra, az egyetlen mód az volt ha annyi vízvonal alatti találatot értek el rajta, hogy lassan megtelt vízzel és egy idő után elsüllyedt. Ezzel viszont az votl a baj hogy a Bisamrck rendlekezett ugyanakkor a legtöbb vízzáró rekesszel az összes csatahajó közül, és 70%-ukat páncél védte.. a hajó nagy szélessége lehetővé tette, hogy ha az egyik oldal elkezd megtellnui vízzel, a msáik oldalt ballasztal elárasztva elkerüljék a hajó felborulásást (legalábbis egy ideig). Így csak nagyon lassan lehetett elsüllyeszteni.
A Bismarckot ért torpedótalálatok közül az egyetlen tatot érőt leszámítva mindegyik csak teljesen jelentéktelen kárt okozott, a torpedók elleni védőrendszer felzabálta az enegiájukat, így csak némi víz került a hajóba, aminek hatása csatahajó szinten egyszerűen jelentéktelen.
Az hogy a Bismarck legális volt-e vagy sem, érdekes jogi kérdés, ha vkit érdekel, kifejthetem a részleteket is. Lényeg hogy szerintem amikor megtervezték és elkezdték építeni még nem volt legális, de vízrebocsájtásakor már az volt.
Helló Sven77!
Először is kösz a mester megnevezést de itt mindannyiunk az, hiszen egymástól tanulunk és így egyre többet tudunk.
A Biscmark története, ahogy én tudom:
Az angolok keresték a randalírozó nagyvadat, de hol eltűnt, hol megint megtalálták. A végzetes napon egy Swordfish kötelék felfedezte és rálőtték a torpedóikat. Csak egy találta el, de az sajnos a kormánylapátot. Így a hajó irányíthatatlanná vált, pontosabban csak egy irányba tudott menni. Ezután riadóztatták az angol honi flottát. Nem is sejtették, hogy a Biscmark védtelen a kormánylapát sérülése miatt. Nem is találták egy ideig, mert nem a logikus útvonalon ment. (Megkerülte angliát és valóban majdnem elérte a francia partokat.) Ekkor felfedezték, körbevették és a hajnal első sugaraival együtt megérkezett az angol csatahajókból és rombolókból álló flotta áldása is. El tudjátok képzelni amikor össztüzet kap hajóágyúkból, torpedóvetőkből és bombákból még egy olyan óriás is mint a Bicmark nem sokáig húzza. Hajóágyúkkal nem sikerült elsűllyeszteni (pedig órákig lőtték), utána jöttek a rombolók és legalánbb 3 torpedót bekapott a nagyvad. A Biscmark viszonozta a tüzet, de a lőszerkészlete elfogyott. A Biscmark tengerészei tudták, hogy ez az utolsó napjuk a hajón. Szvsz lényegtelen, hogy végül is ki süllyesztette el, mert ha a németek akkor is csak megelőzték az elkerülhetetlent.
Ballard nemrég megtalálta a roncsokat és meglepően egyben maradt még ezután is.
A hajókat azért jegyezték be kisebb értékkel mint a valóságos, mert az első világháborút lezáró egyemény megtiltotta a nagy hajók építését. Valszeg a bürokraták már akkor is csak a papírokat nézték meg :)
Üdv:Kuller
