Ugyanez a helyzet egy balesetnél. Te meg még száz átutazó dekkolsz a pályán más hülyesége miatt(mondjuk baleset miatti útzár esetén) és ezért bekésel, akkor mi van? Nem lehet ezt szankcionálni. Valami gumicsont kellett a sajtónak.
Hallottam valamit erről régen, de akkor én még csak RO-BG felől mentem. Volt valami förtelmesen drága vízum is, amit idővel eltöröltek de én nem is figyeltem mert nem érdekeltek. Visszagondolva 2008-ban mentem először a volt Jugoszlávián keresztül és akkor nem emlékszem semmi felesleges adminisztrációra. 2004-ben még biztos volt a vízum mert a buszok is BG-felé mentek igaz nem RO hanem SCG felől. A határon lehetséges torlódás miatt tényleg csak valami formális hülyeség ez az 5 óra!
Volt már ott olyan, hogy belépéskor valami papírt ki kellett tölteni, hogy azt kilépéskor le kell adni, - el ne vesszen, mert ellenőrzik -. Hááát kutya se kérte kilépéskor. Meg visszafelé se.
Nem gondolnám hogy ez túl lesz tolva, ha mindenkivel csak 3 percel többet is foglalkoznak akkor óriási l esz a sor, tehát mondjuk én ott leszek a határnál viszont 3 órát araszolgatok, már ki is csúszok. Sőt, értelemszerűen mindenki aki körülöttem van. Akkor még elkezdik ezt szankciónálni és akkor egyre nagyobb lesz a torlódás. De majd erre rájönnek menetközben.
Ez így van, csak úgy nehéz az ügy, hogy a belépéskor nyilatkozol és annak mondjuk van ellendarabja(másolata a belépőhatáron). Nem tartom életszerűnek, hogy összevetik a papírokat a kilépés után. Talán nem volt rossz döntés az idén repülni! Bár addig még akármi is lehet.
Nem zárták vissza az országot pár napja, kijárásikorlátozás volt az ország bizonyos pontjain.
Idén mi is meg akartunk állni, bár én az egy segges híve vagyok de idén eredetileg egy napal kevesbbre tudtunk csak szállást foglalni. Ezért találtam ki hogy akkor reggel indulunk É. - Mac. - ban megszállunk aztán reggel tovább, de a sors fura fintora hogy az előttünk lévők lemondták a szállást így még tudtunk foglalni pluszba. És akkor még erre a Macik is hozzájárulnak a dologhoz, meg aztán azt is beszéltük itthon hogy sokkal jobban szeretjük az éjszakai indulást.
Én már nem akarok rohanni, gondoltam ényelmesen lecsorgunk 2 nap alatt asszonnyal, megnézzük Szkopjét (eddig minden esetben csak elszáguldottunk mellette), de ez a rendelkezés meghiúsítja a terveinket.
Júli végén megyünk csak (tudom addig még meggondolhatják magukat ...), de engem épp ez a "meggondolhatják" zavar, mert ugyanilyen könnyen visszazárhatják az országot, mint ahogy pár napja is megtették.
Megyünk Bulgárián át (szállást már korábban lefoglaltam).
Hazafelé viszont jó lehet Macedónia, mert akkor már nem akarok ott megállni.
Szerintem ha baleset van, akkor arról tudni fognak a határon is. Én azt tudom elképzelni hogy vagy pénzbüntetés vagy semmi, csak így akarják ösztönözni a népet hogy hamar tekerjenek keresztül az országon, azoknak szívás akik ott szoktak megszállni.
Normál esetben simán jó az 5óra,engem nem is tántorít el, de az tény hogy túl lehef szaladni az 5 órán ilyen olyan okokból. Kiváncsi lennék arra mi az elképzelés. Én azt gondolnám hogy pénzbüntetés.
2 ora az ut + fizeto kapuk + hatar ez szerintem boven belefer 5 oraba, ha baleset van az gaz, max nem engednek ki :) vagy nem engednek visszafele be :) Mi biztos nem megyunk, ha valahol nagy gaz van pillanatok alatt zar minden, annyit nem er meg egy nyaralas, hogy egy ilyen kockazatot bevallaljak.
Észak-Macedónia: A külföldieknek megengedett az ország területén átutazni
A tegnap esti ülésen Észak-Macedónia kormánya döntött a külföldi állampolgárok akadálytalan áthaladásáról az ország területén.
A külföldiek immár hat határátkelőhelyen léphetnek be Észak-Makedóniába és elhagyhatják azt: Bogoroditsa-ban - a Görögország határán, az Evzoni Kilkis-ben -, Tabanovce-ban, a Szerbia határán, Deve Bair-ben, a Bulgária határán. , Kiafasanban, az Albánia határán, Blatche-ban, a koszovói határon és a Skopje repülőtéren.
Az Észak-Macedónián áthaladó külföldi állampolgároknak a belépéstől számított öt órán belül el kell hagyniuk területét. A határátkelőn nyilatkozatot írnak alá, amelyben megadják az országba való belépés időpontját, és átadják a következő határátkelőhelynek, mivel elhagyják a területet.
Ezen öt óra alatt, Észak-Macedónia kormányának nyilatkozata szerint a külföldi állampolgárok nem hagyhatják el az országúton vagy a helyi úton, amelyet áthaladnak. A szkopjei repülőtér bezárt marad (kivéve a különleges okokat és vészhelyzeteket), ezért Észak-Macedónia kormányának döntése ezért nem túl fontos.
Az Észak-Macedónia kormányának ezen határozatának gyakorlati jelentősége az, hogy a külföldi állampolgárok akadálytalanul léphetnek be Görögország területére Észak-Macedónia útján (ez vonatkozik azoknak az országoknak a polgáraira, amelyek korlátozások nélkül beléphetnek Görögországba). .
Észak-Macedónia továbbra is zárva tartja a határait a coroner-járvány miatt, és még nem ismeretes, hogy mikor nyílik meg, mivel az elmúlt két hétben a COVID-19 okozta halálesetek száma növekedett.
Tegnap 196 új esetet és 8 halálesetet regisztráltak, ami a járvány és az áldozatok napi növekedése a járvány kezdete óta az országban. Összességében a megerősített esetek Észak-Macedóniában 3895, míg 171 embernek a betegség szövődményei voltak.
1percre elméláztam azon, hogy milyen lenne, ha a Szerbek kiengednek félmillió embert Macedóniába, és ott 2hétre karanténba zárják őket, majd ugyanez visszafelé....... Igen impozáns logisztikai feladat lenne annak az országnak. :)) Valószínűleg megoldhatatlan.
Katana750 megválaszolta, másrészről neked amúgy sem az a lényeg hogy köztük milyen megállapodás van, hanem hogy Magyarországgal mi van, ill. hogy a magyar állampolgárokra mi vonatkozik. A magyar állampolgárnak nincs karanténkötelezettsége Görögországbol jövet, sehol.
Tisztában vagyok vele, hogy Szerbiának nincs közvetlen határa Görögországgal.
De ha a szerbeknél karantén kötelezettség van a Görögországból érkezőkkel, akkor elég hosszú lesz a hazaút.
Ugyanezen állítás igaz Bulgáriára is.
Tehát akkor pontosítom a kérdést.
Van-e olyan megállapodás Szerbia és Bulgária valamint Bulgária és Görögország között a határok átjárhatósága és karantén kötelezettség mentességet tekintve, mint nekünk van Szerbiával?
Olyan nincs hogy Szerbia-Görögország között! Másrészről Magyar állampolgár karanténkötelezettség nélkül beléphet Szerbia területére. Szerintem ezen nincs mit tovább gondolni. Nem kell ezeket a dolgokat túlcifrázni.