Szerencsére egyre többen fogadnak örökbe sintértelepről, menhelyről kutyákat.
Talán szükség lenne kezdő kutyásoknak ezzel kapcsolatos tanácsokra és tapasztaltabbaknak sem árt tapasztalatcsere. Főként ha felnőtt kutyát vesznek örökbe, akik a ki tudja milyen rossz múltjuk miatt problémásabbak, mint az ismert és kiegyensúlyozott környezetből vásárolt kölyökkutyák.
Abszolút egyetértek, több esetet is ismerek, mikor néhány hetes problémamentes időszak után döntött úgy a zeb, hogy az új falkában megpróbálja átvenni az irányító szerepet. Könnyen lehet, hogy ez pont amiatt van, amit oncogito ír: ennyi idő alatt bizonyosodott meg róla, hogy ebben a falkában nincs rendes irányítás, és neki kell lépnie. Egyébként nálunk Dömötör volt ilyen szempontból (is) különös egyéniség: ő kutyák között valószínűleg domináns volt, de teljesen pacifista. Valahogy sugárzott róla a jóindulatú fölény : ), némi különc kívülállással párosítva, és az ebtársadalom abszolút vette az adást. Emberekkel szemben is valahogy "tartása" volt.. Amellett, hogy tökéletesen birkatürelmű volt bárkivel, eszméletlen jól kimutatta, hogy azért megvan a véleménye az illetőről. : ) A nagyfiam szerint Dömötör egyszerűen nagyképű volt.. : ) Édes kicsi kutyám, már két hónapja, hogy elment.. Bocsánat, hogy itten elszaladt velem a gép.. : (((
Na szóval tényleg oda kell figyelni, és a bepróbálkozást az elején elcsípni.
A pórázon közlekedést a gazdinak is meg kell tanulnia. Ha a póráz a kezében van, akkor neki kell lenni az irányítónak. Ha kell, legyen az ebkén szájkosár. És alaposan meg kell ráncigálni, ha kitör, ha neki akar menni embernek, vagy állatnak. Igaz, hogy a póráz biztonsági is a kutyának, de meg kell tanulnia, hogy korlátozó eszköz is. Kényelmesebb lehet póráz nélkül sétálni vele, ha így nyugisabb, de a veszély hidd el, nagyságrendekkel nagyobb.
A kutyának kell alkalmazkodni a gazdihoz és nem fordítva.
Azért szokta a lány póráz nélkül sétáltatni, mert akkor normálisabb.
Ha pórázon van (legalábbis velem) minden szembejövőnek nekimegy. Van, amikor orvul megvárja, míg mellénk ér és akkor. Jókat szoktunk szórakozni reggelenként, de azért most már megbeszéltük, hogy abbahagyjuk a környékbeliek rémisztgetését (mondjuk azért annyira nem tudunk rémisztgetni egy 50 centis kutyával).
Azt olvastam, hogy ha a kutya mindig pórázon van, megszokja, hogy minden helyzetben a gazdi dönt helyette és sokkal "bátrabbá" válik. Megpróbál leszaladni az úttestre, merthogy a gazdi úgyis visszafogja, halált megvető (hi-hi) bátorsággal nekimegy hatszor akkora kutyának, mint ő, merthogy a gazdi ,majd úgyis visszafogja, és nem alakul ki a veszélyérzete. A gazdival és a pórázzal a háta mögött ő az utca réme.
Póráz nélkül akad olyan helyzet, amit neki kell megoldani, és megtanul új helyzeteket, és meg is kell, hogy oldja azokat. És a kutyasuliban is van bőven póráz nélküli gyakorlás. Szerintem azt is meg kell, hogy tanulja.
Elgondolkodtató.
Persze én nem merem póráz nélkül vinni, de hát az igazi gazdi nem is én vagyok, hanem a lányom.
Ivartalanításon gondolkodtunk, őszi szünetben azt hiszem, megejtjük.
Ez mind teljesen igaz. Gino azért is kivétel lehet, mert mindannak ellenére, amin átment, az egyik legkiegyensúlyozottabb, legjobb wesenű kutya volt, akivel találkoztam, kimondottan nyugodt szinte minden helyzetben, és semmi olyan jelet nem produkált, amit egyébként az ilyen, a falkavezér feladatkörbe "belekényszerült" kutyák szoktak. Ha lerendeztük az erőviszony-kérdést, utána mindig teljesen szófogadó, fegyelmezett eb volt. Érdekes még, hogy a legtöbb kutya-társaságban minden verekedés nélkül ő volt a flakavezér, illetve pontosabban fogalmazva nagyon ritkán kellett verekednie azért, hogy a többi kan elismerje őt főnöknek. Az állatorvosom is csodálkozott, mikor elmondtam neki, hogy Gino néha vezérségre tör, mivel egyébként nála is, ahol pedig a legtöbb kutya nem hallgat a gazdira a pánikhelyzetben, Gino szót fogadott, nyugodtan, kiegyensúlyozottan viselkedett. Nem utolsó sorban pedig még soha nem volt ilyen problémám a kutyáimmal.
Azért valamit nagy általánosságban még leírnék. Sokat olvastam kutya témában és bár a tapasztalatom alapján nem hiszek el mindent, azért sokat lehet tanulni több évtizedes kutyázás után is. A falkavezérségről olvastam valahol egy gondolatot - és egyre inkább igaznak tartom.
Nem feltétlenül az a mérvadó, hogy a kutya vezér egyéniség-e vagy sem, ha rangsorvita van. (Bár a kamaszodó kutyák és az újonnan a családba kerültek azért bepróbálkoznak, ez tény.) A leggyakoribb az, hogyha a gazdi az első pillanattól nem falkavezérként lép fel, akkor kezdődnek a gondok. Nem valami nagy idomításról van szó, ennél sokkal hétköznapibb a dolog. Ha van első perctől rendszeres házi szabály, amit a gazdi szab meg, akkor a dolgok sokkal simábbak, mert a kutyának ahhoz alkalmazkodnia kell. Ha nincs ilyen, ha a séták és az evés rendszertelenek, ha egyszer szabad valamit, egyszer meg nem, ha a felkelés, lefekvés, alvás ideje kiszámíthatatlan, akkor a kutya úgy érzi, hogy nincs falkavezér. Márpedig a kutya számára (és a falkaállatok számára) ez létkérdés. És ilyen helyzetben még akkor is vállalni akarja a falkavezérség szerepét, ha ehhez egyébként nem lenne kedve/képessége. Ebből pedig mindig baj származik, mert a kutya, főként ha egyébként nem vezéregyéniség kiegyensúlyozatlanná válik, mert túl nagy teher nyomja, úgy érzi minden szitut neki kell megoldani, neki kell dönteni mindenben.
Tehát ha eleve megvan mindennek az ideje és helye, ha a családban szervezetten mennek a dolgok, akkor a kutyák zömének esze ágában sincs élre törni akarni - és az igazán domináns kutyák azért ritkák.
Eszembe jut erről egy mondás: "Tartsd meg a rendet és a rend is meg fog tartani téged."
Persze, két év után már biztosan nem kezd főnökösködni, én a két-három hónapot tartom kritikusnak, mikor már rájön, hogy ebben a falkában marad, de még nem biztos az ott elfoglalt helyében. A kutyák nagy többsége normális gazda mellett gond nélkül és hamar elfogadja a helyét, de vannak, amelyek nagyon alfa jelleműek, és persze a mi befogadott kutyáinknál sokszor nem tudhatjuk, hogy bizonyos reakciókat milyen előzmények váltanak ki belőlük. Valószínű, ha Gino kölyök korától fogva mellettem él, semmilyen probléma nem lett volna a falkavezérség körül.
A saját tapasztalat mindenek előtt, ezt el kell hinnem.
Viszont úgy vélem, ha pl. a mi Pajtink két éve nem próbálkozik főnökséggel, akkor ez már nem nagyon várható a jövőben sem. (Ha megtenné, azért rutinos gazdikkal találná szembe magát ;-)) Pedig ő nagy testű és bivaly erejű kutty. A másik kuttyunkkal, Picurral, aki súlyban és termetben harmadannyi (viszont ő főnöknek képzelte magát kezdetben rajtunk, vele meg kellett küzdenünk az első napoktól), mint Pajti köztük szinte soha nincs rangsorvita, az első perctől. Sőt, igen érdekes a kapcsolatuk. A kicsi szinte mindent csinál a naggyal, fülétől a farkáig csócsálja, hatalmasakat birkózik vele, látszatra szinte uralja. Azonban ha ezt Pajti megelégeli, egyszerűen lenyomja a földre és egy pillanat alatt nyugalom lesz. Pajti az egyetlen, aki simán elmegy a kicsi mellett ha eszik, vagy akár kiveszi a szájából is a játékot, ha kedve tartja. De ugyanakkor a saját játékát nem egyszer odaejti elé. Szóval nekem az az érzésem, hogy Pajti teljesen tisztában van az erejével és képességeivel, de nem él vele vissza. Ő ilyen.
Azt hiszem olyasmi konzekvenciát lehet levonni, hogy minden kutya más egyéniség - és hogy a gazdinak nem árt résen lenni, az vitathatatlan.
Én inkább úgy tudnám leírni (benyomásaim alapján, persze lehet, hogy ez hülyeség), hogy mikor Gino hozzánk került két évesen, gyorsan kölyök módra kezdett viselkedni, és kb két-három hónap alatt "felnőtt".
Tapasztalatból írom. Az öreg Gino kutyám volt ilyen. Igaz, ő olyan hányatott múlttal rendelkezett, amelyben nem csak elhanyagolták, enni alig kapott, két méteres láncon, ingerszegény környezetben tartották, és ha ugatott, még meg is verték, valószínűleg seprű- vagy partvisnyéllel, két éves koráig. Ő ennek ellenére nagyon normális, jó természetű, de a főnökség átvételével időnként megpróbálkozó kutya volt, még olyan 10 éves kora körül is néha próbálkozott, pedig akkor már rég ivartalanítva volt, és egyébként nem is volt agresszív. Ja, és annak ellenére, hogy ok nélkül soha senkit meg nem támadott, de még rozoga öregúr korában, 15 év felett is, ha úgy érezte, védelemre van szüksége a családnak, egy pillanatig nem gondolkodott. Igaz, ő még nagytestű is volt, viszont meggyőződésem, ha átlagos, vagy elsőkutyás kézbe kerül, hamar megváltak volna tőle, mondván, kezelhetetlenül agresszív, nekem meg nagyon szófogadó, jó kutyám lett, és imádott engem, de azért néha megnézte, még mindig én vagyok-e az erősebb. Viszont mikor elhoztuk, kb. két-három hónapig csüggött rajtunk, a tüzelő szuka hátáról le tudtam hívni, ha azt játszottam, otthagyom. Aztán meg kellett vele "küzdeni" a főnökségért, és akkor egy jó ideig rend volt. Nem mondom, hogy ez a viselkedés általános, mindössze azt, hogy előfordulhat, és egy terrier lehet ilyesmire hajlamos. Persze a kisebb testmérete miatt azért viszonylag könnyebben kezelhető az ügy, ha előfordul, csak nem kell megijedni, vagy nagyon meglepődni.
Itt, ezen a ponton én nem értek egyet. A kutya nem ember és az érzelmeiben nem alakoskodik. Bár lehet, hogy tévedek, de az én kutyám már lassan második éve van velünk, szintén hányatott múlttal, és szintén nagyon nagy beilleszkedni akarással és szófogadási igyekezettel. És ez máig nem múlt el.
Persze, ettől függetlenül nem lehet kizárni, amit írtál és a főnökséget valóban meg kell tartani, résen kell lenni és az ivartalanítás is nagyon ajánlatos. Azonban én nem félnék attól, hogy a kutyának "kinyílna a csipája". Ha egyszer elfogadta a rangsort, abba beletörődik, mert a családjához való ragaszkodása a pozíció elfogadásával egy életen át szól. Főleg, ha a házi szabályok valamennyiőtök számára következetesen mindig be van tartva. A tanítás is ezért lehetséges. Hiszen általában is a jól tanított és fegyelmezett kutya sokkal több szabadságot élvezhet és ezzel mégsem él vissza, még akkor sem, ha egyébként domináns.
Nagyon örülök, amikor azt hallom, hogy egy ilyen hányatott sorsú ebnek tulképp semmi más nem kellett, csak egy igazán szerető gazdi, és Ti azok vagytok!
A séták mennyisége teljesen elég neki, az biztos.
Egy dologra érdemes odafigyelni azért: általában a nehezebb természetű kutyák is nagyon örülnek, ha családjuk lesz, és sok mindent megtesznek a megtartásáért. De, ha tényleg problémás a kutya, és nem csak az eddigi próbálkozók voltak teljesen hülyék, akkor két-három hónap után meg fogja próbálni a családban átvenni a vezető szerepet, főleg, ha ivaros és kan. Ha ennek jeleit látjátok, szigorúan, de igazságosan akadályozzátok meg, és akkor nem lesz vele később sem probléma.
Jaj, nagyon képletesen írtad le, szinte látom a kuttyot magam előtt. :-)))))) Igen, az rettentő megható, ahogy igyekszik, hogy megfeleljen, ez mindig leveszi a lábáról az embert. Pajti is ilyen, hihetetlen, milyen akarás van benne, pedig ő még "rosszat" sem csinál szinte soha.
Ami meg a kaja kunyerálását illeti - hát ebben az egy dologban azt hiszem mi engedünk a kuttyoknak. Mert azt tényleg nem lehet kibírni, amikor esdeklő szemekkel, mint akik hetek óta nem ettek (pedig mindig ők kapják előbb a kaját, mi csak utána eszünk) kérik a nasit. Bizony, mi ebben "bűnbe" esünk és szoktunk adni nekik.
Egyébként ényleg gratula neki is és nektek is, hogy ilyen gyorsan beleszokott a háziszabályokba. A rendszeresség valóban nagyon megkönnyíti számára a megértést és könnyebben tud alkalmazkodni. A séták szuperek, biztos elég lesz neki.
Viszont a póráz nélküliséget én nem nagyon szeretem, csak ott, ahol szabadon futkározhat. Utcán, vagy közteren a póráz nélküliség a legfegyelmezettebb kutya számára is rejt veszélyt. Hirtelen valami váratlan dolog (egy durrdefekt, vagy repülő, vagy macska, vagy másik, agresszív kutya, esetleg egy ijedős ember, pláne gyerek) és kész a baj.
Az erdővel kapcsolatban azért megkérdezném: nincs a környéken vadásztársaság tulajdonában levő vadászterület? Mert ott nyikk nélkül kilövik a kutyát még akkor is, ha a gazdi mellett van pórázon!
Élménybeszámolót még majd várok, mert tényleg élvezetesen írtál róla! :-)
1. hét: Ugatás ezerrel 7 órán keresztül, kollégák röhögcsélése egész nap, "Na, mikor nyuvaszt ki a szomszédod" és egyéb poénok.
2. hét: Ugatás nuku. Elmenésnél (reggeli séta után) tök csend. Viszont széttépte az összes papír alapú tárgyat, amit talált. Nem volt vészes, csak térdig ért a szemét. Béni megtutujgatva, megdicsérgetve, hogy nem ugat.
3. hét: Ugatás nuku, tépkedés nuku, viszonyt rózsaszín bugyikat lopkod a szárítóról. hi-hi. Ez belefér, sőt. Egy csomag cigit is ellopott, de pánikba esve megszámoltuk ( féltünk, hogy evett belőle)és megvolt mind, csak a dobozt tépte szét.
Egészen el vagyok ájulva, mert azt mondta mindenki, hogy egy kutya, akit már háromszor visszavittek a menhelyre, legalább fél -egy évig szokja az új gazdát meg a szokásokat. Annyira teper a szeretetünkért! Egészen megható. Hogy ide eljutottunk ennyi idő alatt ( 1 hónap), és pláne hogy egy félig-meddig jagd terrierrel.
Amit már tud:
ül marad gyere járda szélén megáll ide (igazodik)
Szerintem ez szép teljesítmény tőle július óta. És a lányom póráz nélkül sétáltatja.
A fehér kanapé változatlanul a kedvence,de egy törölközőn legálisan ott lehet, ha tévézünk, még jobb is, mert a hasvakargatáshoz nem kell zuhanórepülést végeznünk (úgyis fáj a derekam). Ha meg elmegyünk, a nem legális részeken hentereg.
Az erdőben rohangászást nagyon szereti.
A vacsora mostanában úgy működik, hogy amikor a lányom kutyát sétáltat,ahogy Béni kiteszi a lábát az ajtón, rohanok , a hűtőhöz, feltépem az ajtaját és gyorsan magamba tömök némi élelmet, mert enni azt nem lehet tőle. Ül. És bámul. És nem kunyerál, csak néz. De nagyon. Boci szemekkel. Ember legyen a talpán, aki nem ad neki egy falatot. De ugye ezt nem szabad.
Szóval haladunk. Nem tudom, hogy kitől kaptuk a tanácsot a rendszeres sétával kapcsolatban, de nagyon jó tanács volt.
1.séta: Reggel 1/4 7-3/4 7-ig, ez velem van, hadd aludjon a kamasz. 2.séta: 2 körül 3.séta: 6-7 körül 4.séta: 1/2 10-10-ig
Az első és utolsó csak félórás kb, a középső kettőből az egyik hosszú ( 1-2) most, hogy jó idő van. Van, amikor csak három séta van, de akkor a középső a 3-4 óra ( haverokkal duma a patakparton, Béni fut és játszik). Elég ez neki szerintetek?
Hát, most nagyon meghatottál, tudod? Hogy én mennyit koptattam már a billentyűimet azért, hogy a táplálékállatnak is jár élhető élet! Hogy az étel nem csak a tálban megbecsülendő, hanem az előéletében is! Szerintem régi, szép és nagyon emberi szokást őriztek a szívetekben, mert régen a falusi emberek zöme is ilyen volt. Olvastam valahol, hogy pl. annak idején megszólták azt, aki nem beszélgetett a tehenéhez, vagy disznajához. Ők is élőlények, ők is képesek szeretni, félni, örülni és ha azért is születtek, hogy táplálék legyenek egyszer, az életük azért még lehetne szép. Szóval nagyon szívembe zártalak benneteket. :-))))
Alapvetően nem változik a kutyák természete ivartalanítás után, főként nem ha ivaréretten végzik a műtétet. Azonban a csavargási hajlam valóban nagyságrendekkel kevesebb lesz és ha még sétáltatva is vannak, akkor szinte biztos, hogy elszáll. A műtét után egyénnél változóan 3-6 hónap után nyugszanak meg a hormonok és akkortól nem érdekli párzási céllal a másik kutya. Az agresszivitás is nagyot csökken emiatt, de nem a betolakodók iránt, hanem a többi kankutya iránt. Kanoknál sokkal kisebb műtét (bár érdemes jó és lelkiismeretes orvoshoz vinni) és egy-két nap alatt teljesen felépülnek, egy hét után már ugy fut, mintha nem történt volna semmi.
Nekem mindkét kan kutyám ivartalanítva van és imádják egymást. Igaz, amolyan macsos fiu módjára bohóckodnak/birkóznak sokat, néha (sokszor) le kell állítani, mert ugy belelendülnek, hogy borulnak a bútorok, de nincs sérülés és tényleg nagy haverok. A sétáknál meg nem gond, ha tüzelő szuka van a közelben, akár póráz nélkül sem. Szépen elmegyünk mellettük, míg a többi kan kutyás üvöltve kergeti/keresi a kutyáját és szidja a tüzelő ebkét.
Állítólag manapság kanoknál igen gyakori megbetegedés a hererák (szukáknál a méhrák) és ez is megelőzhető vele. Ha rászánjátok magatokat a két kuttynál, akkor bár anyagilag sokkal megterhelőbb én azt javaslom, hogy egyszerre legyen náluk a műtét. Ugyanis ha az egyik egészséges, akkor nehezebb elkülöníteni a frissen műtöttől és az is nehezebben gyógyul, mert többet ficánkol. Szóval gondoljátok meg.
És mégegyszer, örülök, hogy ilyen emberek is vannak, mint ti vagytok. :-))))))
Jól gondolod, sok állattal sok a dolog. Van sacc per kb. 50 tyúk és néhány kakas, 7 kecske, ebből négy kameruni törpe, 3 cica, és a három kutya. Őket már láttad. Szóval ennyi. Ezt a bandát mindennap ellátni, takarítani, foglalkozni velük, hát van benne meló. Különösen azért, mert nem csak odalökjük az ennivalót, hanem mindegyikkel egy kicsit külön is foglalkozunk. Nálunk a tyúkok beszélgetnek velünk, a japántyúk a kezemre ül mint a papagáj, a kakas fut elém mint egy kutya. A kecskéink két lábon táncolnak, ha visszük a kaját, mert mindig jut mellé simi is. A legöregebb kecske még a hintát is lökdöste a fiam alatt, amikor még mindeketten kicsik voltak. Tehát megéri. Régebben még voltak libák, kacsák és nyulak is. Most már nem bírjuk annyira erővel. De mindet szeretjük, úgy gondolom, hogy még a vágóállatnak is jár a szép élet és a szeretet, hiszen értünk él (és hal). Úgy gondolom, hogy Kormit is a ragaszkodása és a ragaszkodásunk tartotta életben. Lehet, hogy kutya még annyit nem hallotta, hogy szeretünk, gyógyulj meg. Az meg vidéken természetes, hogy ha valaki kutyát sétáltat, akkor a falu bolondjának tartják. De ezt meg én ....... le. Akkor is mindenki hülyének nézett, amikor elsirattam az elütött cicánkat. Na bumm.
Nagyon melegen ajánljátok az ivartalanítást. Jobb lesz tőle a kanok természete? Vagy csak a csavargási hajlamot ússzuk meg? Még eddig sikerült kerítésen belül tartani őket általában. Csak egyszer fordult elő, hogy a pincsi utódlási szándékkal átlógott a szomszédba. Három csodaszép kölyök lett az eredmény. Én meg hordtam a kecsketejet az anyakutyának, gyermektartás fejében.
Igen, az idős kutyát én sem erőltetném. Viszont ha látja, hogy a többit viszik és ő is szeretne menni, az egy dologm de akkor is csak valami képletes kis nyugis séta jöhetne szóba. Mert a kutyák életereje és ragaszkodása sokszor csodákra képes. De én sem erőltetném, ezzel egyetértek messzemenően.
Még annyit hozzáfűznék, hogy a 14 éves, agyvérzéses kutya lehet, hogy nem fogja már igazán élvezni a sétát, annyira hozzászokott a kerti léthez. Ha így van, őt én már nem erőltetném, annál inkább a két ifjabbat! Teljesen csatlakozom oncogitohoz (már megint :o))
És a macsek nagyon aranyos - és igazán stramm lehet! Szuper egy ilyen játszótárs. :-) Azért van dolgotok az állatokkal, gondolom. Mennyi van belőlük összesen? Nálunk a két ebke nagyon jól elbohóckodik egymással.
Mégvalami. Biztos, hogy kertes házak táján nagyot néznek majd, ha sétáltatod a kutyát pórázon, de ne törődj velük.
Nem akartam lelkiismeretfurdalást, de azért gondoljátok meg. Ha nem is megy naponta, de hetente legalább egyszer-kétszer ejtsetek meg sétát. És csak eleinte komplikált az egyenkénti séta. Én is a két kutyával külön-külön megyek, csak a fiam bír kettőjükkel menni. De hozzászoknak. És nem kell sok nekik, szerintem 10-15 perc egyenként (csak talán eleinte jobb, ha ugyanazon napon vannak egymás után elvive) és meglátod, mekkora élmény nekik. Uj környezet, uj szagok, uj emberek, uj kutyák. Igaz, neked plusz gond, mert nem tudni, hogy hogyan fogadják. Mennyire lesz egyik-másik agresszív, vagy félénk. De ezek mind átmeneti gondok. És sokkal, de sokkal jobban összeszoktok és sokkal, de sokkal jobban főnöknek tekintenek. Mert ez a szemükben olyan, mintha te egy kibővített birtokodra vinnéd őket. Jobban bíznak benned és ingergazdagabbak lesznek. És ha meg tudod oldani, hogy mindig ugyanabban az időben viszed őket és a sorrend is mindig ugyanaz, akkor meglátod, milyen simán megy majd minden. Ha megpróbálod, írj, hogyha van gond, meg tudjuk beszélni.
Tényleg nagyon rendesek vagytok, hogy mindent meg akartok adni az ebkéknek, ami csak módotokban áll.
Basszus! Csináltál nekem olyan lelkiismeret furdalást, hogy belepusztulok. Nagyon szeretjük a kutyáinkat (és egyéb állatainkat) és igyekszünk jó körülményeket biztosítani nekik. Hát a napi séta az nem nagyon fér bele az időbeosztásunkba, de majd valamit kitatálunk. Három kutyát egyszerre igen nehéz elvinni sétálni, ha egyet viszek, mit érez a másik kettő? Hogy magyarázzam meg nekik, hogy kicsit később ők is sorra kerülnek? Kormi egyébként is elég morcos tud lenni már csak a kora miatt is. Ő jó kutya, de az idegeneket nem nagyon komázza, főleg amióta megöregedett, és túl van egy agyvérzésen. A környezetünkben mindenki az elalatatást javasolta, mi meg ápoltuk, etettük, tartottuk, hogy pisilni tudjon. Meggyógyult, jó házörző, de már nem nagyon viszem emberek közé, mert a szájkosarat nem csípi, egyébként meg harap. De majd valamit kitalálunk, hogy még egy kicsit javítsunk a sorsukon. Viszont küldök neked egy képet a negyedik haverról is, aki igen tevékenyen vesz részt a kutyák játékában. Ügyesnek remek edzőpartner, míg Matyit kergeti, addig sem Bogit (a pincsit) cibálja a farkánál vagy a fülénél fogva.
A 14 éves kutyát valóban én sem műteném. De azért gondolj bele -- egy állat 14 éven át nem hagyja el a kertet... Azért mert kertben van, azért az állatnak szüksége van arra, hogy megsétáltassák!!! A környezetváltozás éppen olyan fontos, mint az embernek! Gondolj bele, ha neked egy életet kellene leélni a lakásodban és soha ki nem mozdulnál, csak orvoshoz! A kutya észlény, érzelmi lény! Szüksége van ingerekre, szüksége van változásokra ahhoz, hogy kiegyensulyozott és boldog legyen. Persze a kutya alkalmazkodik minden körülményhez, még a láncra kötéshez is. De ettől ez még nem jó számára!
Egyre többen kezdik megérteni, hogy a kerti kutyának is szüksége van naponkénti sétára és arra, hogy más kutyákkal találkozzon, ismerkedjen, barátkozzon.
Most már az ivartalanítás, mint megoldás szóba sem kerül. Az egyetlen szükám - ő volt ez előző történet szereplője - 14 éves. Az udvart nem nagyon hagyja el, max. az öltási kampány idején, vagy ha orvoshoz megyünk. Egyébként visszatérve egy szó erejéig a dologra, arról szó sem esett, hogy a kutya lett volna a hibás. Tiszta elmével vallom, hogy a kutyás baleseteket mindig az emberek okozzák. Ha nem is közvetlenül.
Ismét csak azt tudom tanácsolni: ivartalanítás. A kutyák bizonyos helyzetekben bizony életveszélyesek tudnak lenni. Ilyen a tüzelő kutya közelsége, a kaja, vagy a hőn szeretett játék. Ezekből az utolsó kettő veszélyességi tényező megelőzhető, de az elsőnél az egyetlen megelőzés a műtét. Szerencséd volt mindenesetre, hogy nem történt nagyobb bajod.
A párod biztos sokat foglalkozik az ebkével és ez meg is látszik minden kutyán. Őket olyan fából faragták, hogy szeretnek szót fogadni, a gazdinak szeretetből lehoznák a csillagos eget is, csak meg kell értetni velük, hogy mit várunk tőlük.
Remek kutyáitok lehetnek - és biztos Ügyes is felnő hozzájuk. Képeket várok!
Tök igazad van, de korán reggel munkába indulás előtt nem sok lehetőségem volt válogatni. Tekintve, hogy a kutyásoknak "kijelölt" hely közvetlen a házunk mögött volt, így kézenfekvőnek látszott, hogy a reggeli séta a lehető legrövidebb időn belül, itt oldható meg. Különben az enyém pórázvégen volt, csak a kancsik nem. Az egyik különben kóbor kutyus volt, általában igen barátságos, így mindenki megtűrte a többi között. De megtanultam, hogy ha idegen kutya került a gazdájával hallótávolságon belül, már messziről ordítva kérdeztem meg a szembejövő kutya nemét. Sajnos egy lakótelepen nem nagyon tudja az ember lánya elvinni a kutyuját olyan helyre ahol legalább másik öt kutyával ne futna össze. Hála istennek a lábam megmaradt, de jó lecke volt. Különben jó hírem van. Szerintem Ügyi olvassa a fórumot, különben nem változott volna ekkorát néhány nap alatt. Már ki tudok menni a lakásból, sőt a kapun is be tudok jönni komoly baj nélkül. Próbál mellettem szökdelni, de csak két lábon táncol és nem nagyon próbál meg rámugrani. Drága jó emberem megígérte, hogy komoly tréningre fogja a kutyát, már amennyire a köszvényes keze-lába engedi. Nagyon bízom benne. Mindig jól viselkedő, családba illő kutyák vettek minket körül, Gina (szintén németjuhász) még fogócskázni is megtanult a gyerekeimmel. Ha utolérte valamelyiket, megbökte az orrával majd sarkonfordult és futott előlük. Néha hagyta magát elkapni aztán újra kergetett. Öröm volt nézni. Szuszikánk (hosszú szőrű tacsi) megtanult kacsát terelni, meg a ketrecből kipotyogott kisnyuszikat a szájában hozta elő a ketrec alól sértetlenül. Tehát Ügykőben is bízunk.
Eltaláltad, Picur minden lehetőséget megragad a rosszaságra. És pontosan tudja, hogy rosszat csinál. Sokszor észre sem veszem, hogy már megint elcsent valamit, csak azt látom, hogy ott kucorog a neki kiejlölt fotel alatt. Az az alvóhelye, az a fotel, de ilyenkor még oda sem mer felmenni, csak alatta kucorog és ugy pislog ki, hogy mit is fogok csinálni. Hát, ilyenkor ugy teszek, hogy hűde haragszom, de belül jót nevetek, mert olyan aranyos. Pedig megverve, megütve soha nem volt. Csak megráncigáljuk és leordítjuk a fejét, ha rosszat tett.
A baleset van, hogy elkerülhetetlen a legjobb és legfegyelmezettebb kutya esetében. De, amit írtál, hogy megharapott a rotti, abban mindketten igen nagyon hibásak vagytok, csak a kutya nem! Bár nem tudom, kutyafuttató volt-e, de mi közterületen soha (!!!) nem vagyunk póráz nélkül. A póráznak a kutya nyakörvén és nem a gazdi nyakában a helye. És tüzelő szukával nem megyünk kanok közé!!! És ivartalaníttatni! Mert a kan kilóméterekről kiszagolja a tüzelő szukát és elkódorog érte!
Szóval a kutyasuli arra is jó, hogy a gazdi is fegyelmezett legyen ám!
Köszi a képeket, irtó aranyosak az ebecskék. Magunk közt szólva Picúr még álmában is piszkos nagy francnak látszik. Ha ébren lenne, azt mondanám, hogy a szeme sem áll jól. Pajtihoz meg kapásból gratula. Van egy jópofa történetem, amit az okos és iskolázott kutyukkal kapcsolatban meg szeretnék osztani veled. 13 éve történt a dolog. Kőbányán laktunk, a kutyafuttatón a sok kutyás mindent megosztott egymással, már ami a kutyákat illeti. Beszélgettem egy cirka 40 kilós kislányal, hogy biztosan bír-e az óriási rotival, akit sétáltat (póráz a kiscsaj nyakában). Elmesélte, hogy a kutya igen jól képzett, annak fogad szót a családban, akinél a póráz van. Egy hét múlva ez a jó kutya egy jól irányzott harapással tett engem harcképtelenné. Szerencsére nem nekem szánta, hanem egy másik kannak, mert az én kicsi szukám tüzelt és a lábam közé bújt a kanok elől, a másik kan, akinek a harapást szánta, elém állt. Csak a kritikus pillanatban elugrott. Mondtam a lánykának, hogy most megmutathatja, mennyire tudja kordában tartani a kutyáját. Nagyon szerettem volna szétharapott lábbal, egy tüzelő szuka társaságában bejutni a házba. Sikerült, tehát csak jó a kutyának a suli. Nem akartalak untatni, csak eszembe jutott, gondoltam megírom. Még egyszer kösz a képeket, igyekszem küldeni Ügyiről.
A kutyasuli bizony nem olcsó, ez igaz. Ahova mi járunk, ott két hónapra kell húszezer forintot fizetni, de van amelyik kiképző elég húzós órabérben dolgozik. Általában három hónap kell egy kutyának, mire az alapvető dolgokat megérti és be is tartja. A mi kiképzőnk átlagon felüli (sokszoros bajnok kutyák kerültek ki a keze alól sok évtizeden keresztül) és szinte a második héten a rakoncátlan (a kisebbik) kutyusunk kezelhetővé vált. Pedig megharapott engem is és a fiamat is. Már az elaltatást fontolgattuk, mikor a kiképzőhöz fordultunk. Mert nem akármilyen kiképző kellett neki és jómagam is huszegynéhány éve kutyázom aktívan. De már az első napon megmutatta neki, hogy ki az úr - az tényleg nem kiskoruaknak való volt. És nem ütötte!!! De az első naptól vele szemben igazi kutyaként viselkedett, nekünk azért kicsit többet kellett dolgozni érte - de már teljesen egyenesben vagyunk. És én is a soknagy kutyás múltammal rengeteget tanultam tőle most is.
Hidd el, a kutya általában irtó okos, sokkal okosabb, mint azt az ember feltételezi róla. A következetesség a legfontosabb. Mert ha egyszer megengedsz neki valamit, akkor mindig meg kell küzdeni vele, mert a megszerzett jogaiért küzdeni fog.
Örülök, ha valamit tovább tudok adni abból, ami nekünk is bevált, bár így virtuálisan sokkal nehezebb. De ha van gond, írj nyugodtan, kiváncsi vagyok, hogy alakulnak a dolgok. A fényképre meg kíváncsi vagyok. Én ugyan ide már tettem fel képet, de a kedvedért újra felteszem. A nagyobbik Pajti egy kedves, szelíd, szófogadó nagy mackó, a kicsi, a Picur a nagy vagány, de mára már belőle is kutya lett. :-)
