Régebbi hozzászólásában olvastam hogy van gyepszellőztető cipőd, csak a gyári megadta magát.milyen vastag anyagbők csináltad meg?(milyen anyagot használtál ami időt álló?)
Ez OK, csak mivel felmerült, hogy alapvetöen az anyaföldre kellene kijuttatni, ami egy gyep esetében nem annyira megvalósítható, ezért gondoltam, hogy locsolással talán több az esély erre, mint permetezve.
De ha lennének gyakorlati tapasztalatok, hogy valaki permetezte, aztán öntözörendszerrel belocsolta és aztán nyár közepén nem jöttek a gyomok, az lenne a legjobb, mert locsolókannával elég idöigényes lenne megöntözni 500 nm-t :-(
Nekem muhar ellen bevált, persze nincs hosszútávú tapasztalatom, de ez évben sokan panaszkodnak muharra, én elvétve találtam csak a gyepben idén. Persze most már kicsit késő használni, ez csak arra hat, ami még ki se kelt.
Köszönöm a tippet! Az a baj, hogy a keresövel mindig csak a kérdéseket találom meg. Lehet, hogy jóval nagyobb higításban és locsolva jobb, mint permetezve?
Ha valaki alkalmazott már dual gold-ot beállt gyepen, megírná, hogy aztán jöttek-e a magról kelök, vagy sem?
Az általam kezelt pázsitok némelyikében tömegesen látom, főleg a vizenyős területeken. Szerintem nedves környezetben érzi jól magát. A szelektív gyomírtó (nem probáltam mindet) nem viszi ki.
Megspórolhatna egy újravetést pár év múlva, ha megbarátkozna a Toscánával. Minden út oda vezet, van akinek egyenes az út, van, akinek kerülőkkel tarkított :)
A fű növekedési erélyének megfelelő ütemben kell nyírni és ha zárt lesz a gyeped, akkor nem jön a muhar, de ha megritkul akkor felmelegszik a talaj és jön magról.
Valami sásféle lesz. Nem ismerem a szelektív gyomrtási lehetőséget csak a folt kezelést totális gyomirtóval. A gyepszőnyegben nem igen szokott lenni inkább a termőtlajjal kerül a pázsitba vagy már őshonos volt eddg is csak nem tünt fel amíg nem volt minőségi gyeped.
Azért ez kemény egy 2 hete fektetett gyepszönyegen. Nem is egészen értem. Megcsinálták a placcot, úgy hagyták, aztán mikor már majnem kinött a gaz, akkor fektették, utána meg átnött rajta a muhar, vagy hogyan?
Próbálok visszaemlékezni de nem rémlik, hogy találkoztam volna itt a fórumon olyan anyaggal amiben le lenne írva, hogy miből mennyit kell használni... :)
ha esetleg csak nem emlékszem, hogy láttam volna ilyet akkor elnézést és mondjátok meg hol találom.
Ha viszont nincs akkor azok akik jobban otthon vannak mint én tudnának egy ilyen összeírást csinálni, olyat mint a füvesítés leírása.
Olyanra kondoltam, hogy a vegyszereknél mi mire használható, milyen adagolással kell használni.
Ugyan ez a tápokra is jó lenne. :)
Addig annyi segítséget szeretnék kérni, hogy szerves trágyákból milyet ajánlotok. Néztem a DCM eket de nem nagyon igazodtam ki rajta, hogy nyárra mit is kellene használni.
A Puma Extrát milyen dózisban kell használni, 10 liter vízhez mennyi szükséges? (Illetve 10 liter permetet mekkora területen kell elteríteni?) Elég ellentmondásos infókat találtam, 5ml-50ml közötti javaslatokkal, ami azért elég jelentős eltérés.
Segítséget kérnék. Két hete telepített gyepszőnyegen jelent meg világosabb, erősebb növekedésű fűféle. Nem tudom, mi lehet ez, de csatolok néhány képet, hátha abból valaki felismeri. Milyen gyomirtó lehet jó rá?
Vegyél 2 decist. Illetve inkább olvass kicsit vissza, mert emlékeim szerint nem volt sikersztori a DG használata a gyepen. Meg az sem biztos, hogy fújni kell, merthogy a talajra kell eljuttatni ahol a csírázás "zajlik".
Szerencsére nem az egész terület gyomos, csak foltokban. Ott viszont nagyon. Akkor a gyomokat lenyírom. Gyomirtó mehet neki esetleg? Azt már bírja ez a fiatal vetés?
Nem kapott semmilyen trágyázást. A korábbi hideg idő elmúltával elég gyorsan lett előkészítve és elvetve. Esetleg javasolsz valamilyen műtrágya készítményt rá? Jó lenne ha a gyomok nem terjednének el benne. Egész szépen sikerült a telepítés. Mármint magamhoz képest, ugyanis ez az első :)
Én is a környék idiótájának érzem magam... A környezö kertekben értelmes (ehetö) növényeket termelnek és irtanak mindent, ami fűnek néz ki. Nem baj, magas a sövény, így nem annyira látják mögötte a hülyét, aki állandóan füvet nyír :-)
egy kis szakmai segítséget szeretnék kérni tőletek. Május legelején bevetettem egy kb.70 m2-es területet fűvel, mely korábban kert volt. A májusi csapadékos idő hatására szépen kikelt a fű, a mostani nagy melegben lelassult a növekedése, most kb 5-7 centiméteres. A gyomok viszont erőre kaptak, mind a kúszó fajták, mind a magasra növők. Néhol már van 40 centis példány is. Elkezdtem kigyomlálni, de némelyik akkora földlabdával jön ki, hogy tönkreteszem vele a gyepet. Sajnos a fű gyökérzete még nem olyan erős, hogy a fűszálak ne szakadjanak ki a földből a gyommal együtt. Nyírni még nem szeretném, mert szerintem gyenge még a taposáshoz. A gyomirtóra meg az van írva, hogy friss telepítésnél 6 hónapos korban lehet alkalmazni leghamarabb, különben kárt tehet a gyepben. A kérdésem az lenne hogy mi a legjobb megoldás ilyenkor? Nyírjam le a gyomokat? Gyomirtózzak, vagy esetleg gyomirtós műtrágyát alkalmazzak?
Vettem egy hecht 514 kézi fűnyírót (csak ezt találtam, ami elérhető áron van és 4-5cm-nél nagyobbra is lehet állítani), de elég nagy csalódás.. Nem vág szépen, csomó szálat nem is vág le, szerintem az a gond, hogy a fűszálak elhajolnak, esetleg még az, hogy kicsit göröngyös a terep. Egy pár centis papírcsíkkal tesztelve, ha félbehajtom, tehát dupla vastagságú, úgy szépen levágja, a sima viszont elhajol.
A kérdés, hogy vajon a hecht nem jó, vagy az én füvem nem elég erős a kézi nyíráshoz?
Érdekes a helyzet, mivel egyes helyeken ahol "barnásodig " ott a csavarhúzó full bemegy nyakig, valahol meg alig megy bele földbe ugyan olyan kiézetnél. A kis kötsög gombák ( a pókhálós fajta) ott figyel, pici kis szétszórt foltokban a területen. Észrevenni akkor lehet ha nagyon figyeled, de jól kivehető. Kalaposak is előjöttek az utóbbi nagy esőzések miatt, ebből jól kivehető, hogy szerintem tutira gombásodás a fő ok. Szárítom a területet, de a hajnali pára adja neki rendesen. ABD kapott 2 napja.
normál körülmények közt 37 perc / 2 nap a locsolási ciklussal öntözöm. Ez az említett 1,5 óra nekem is soknak tűnik, ezért kérdeztem a posztolót, hogy hogy viselkedik pl. gombásodásra akkora vízmennyiségnél és milyen a terület minősége. + hogy javuljon a terület minősége, kapott permetezéssel BACTOFIL B - fűre.
"Jelenleg rozsdabetegségnek látom, de lehet az hogy száradás."
Csavarhúzó teszttel véget vethetsz a dilemmádnak. El kell dönteni, egyik vagy másik, mert homlokegyenest ellenkező a megoldás az egyes esetekben.
Továbbá homokos talajon nem látom értelmét a nagyon hosszú locsolási időknek, mivel a víz úgyis gyorsan elfolyik. Ha homokos a talaj, és 15 cm mélyen vannak a gyökerek, akkor szerintem az a maximum. El tudod képzelni, hogy homokban nem folyt lejjebb a víz?
Egy adott vízmennyiség mindenféle talajban ugyanolyan mélyen nedvesít, csak kötöttnél több ideig tart, míg a dolog megtörténik. (feltéve, ha nem párolog er hamarabb, mint leszivárog).
Postán keresztül tud valaki segíteni Puma beszerzésben? A múltkor is kerestem és kaptam is ajánlatot, de akkor személyesen mentem volna érte, amit az élet sajna felülírt.
Ma én is megnéztem egy ásónyomot (Nyíregyháza), sajnos full homok, a felső kb 10 cm kötöttebb a gyökerek miatt, utána pereg le .Szerintem ha bejön megint a 30 fok minden nap fogom öntözni.
Kipróbálom ezt a 1,5 órás öntözési ciklust, mivel nálam is homokos a talaj + felső ca. 15cm termőtalajjal lett borítva, de valami nincs rendben.
Jelenleg rozsdabetegségnek látom, de lehet az hogy száradás. De most nem jól érzi magát azt látom. A terület full déli fekvésű tűzi a nap.
Nos, a HUNTER-nek van egy öntözési idő kalkulátora (földtípus, benapoztatás, szél, lejtés, öntözőfej ... stb. )amivel a területemre az adottságokat beállítva 37 percet javasol 2 naponta. http://runtime.hunterindustries.com/station/vegetation/
Direkt most kivágtam egy darab kockát, hogy megnézzem meddig terjed a gyökérzet + meddig nedves a föld. A felső réteg termő ca. 15 cm nedve tele gyökérrel. Alatta a homok szárazabb jóval, gyökerek alig- alig. Ergo a gyökérzet fenn van a felső 15cm részen. Ebből arra következtetek, hogy az öntözési időt jócskán emelni kell a HUNTER által javasolt időintervallumhoz képest, hogy a nedvesség lefelé szivárogjon. No, meglátom, hogy az a nagyobb dózis 1,5 Óra / 3nap mit hoz ki az állományból.
Alacsonyra nö, nagyon elágazó, ilyenformán inkább talajtakaró. Könnyen kijön és a helyén néhol üres folt marad, máshol (ahol nem alkotott még akkora telepet) szinte nyom nélkül kiszedhetö a fű közül.
Szerintem mielőtt talajt cserélsz, vagy halom pénzért spéci keveréket szóratsz (ami szerintem kamu), adj neki megfelelő trágyát, illetve az itt sokak által javasolt amalgerolt is érdemes megpróbálni. Meg egyéb itteni trükköket.
A locsolást meg ritkán (=ahogy a talaj szárad) nagyobb dózisban. Én egy-egy alkalommal 16-17 mm körül küldök ki (MP rotátorral 1,5 óra), így nagy melegben is 3 naponta locsoltam homok talajon, ráadásul pajor rágta gyökérzettel. Persze először még gyakrabban kellhet, ha sekélyen van a gyökérzet. Locsold meg rendesen (15-20mm) reggel (!), aztán várj, másnap tuti nem kell, ha másnap délután már kókad, akkor utána reggel locsold, ha jól van, akkor figyeld a következő nap délután, ha kókad, nem bírja a taposást, akkor utána reggel küldd meg. Ha úgy tűnik még bírja, várj vele. Le kell mélyre csalogatni a gyökeret.
Értem. Milyen gyepszőnyeg nem tudod véletlenül?
Nálam tele van kalapos gombával, és szerintem a sárgás foltok is azok. Fújtam már kétszer, de semmi javulás, sőt.. Amistar, Ridomil, Dithane, Bumper..
Most csökkentem a locsolást,hátha... .jobb ötletem nincs.
Talajban azért kételkedem, mert gyepszőnyeg, talajjal együtt téríti, alatta meg el lett dolgozva és vékonyan fekete föld is lett terítve.
Egy másik oldalon olvastam:
Sokat olvasgattam a megoldást keresve. Az itt olvasott tanácsok után a locsolást átállítottam napi egyszeri öntözésre: hajnal 5-kor locsolunk 10 percet. Mióta nincs az a perzselő meleg, 2-3 naponta locsolunk. És minden reggel kimentem, óvatosan kiszedtem a gombákat a fű közül. Vettem mezőgazdasági boltban Amistar nevű szert (ott tanácsolták), de fel sem kellett használnom.
A jót könnyű megszokni :). A napokban jutott eszembe, hogy nincsenek gombáink hetek óta.
10ezer ft a vizsgálat kiszállással együtt, talajszelvényeket néznek, talaj ph érték, meg amit saját szemmel látnak. Elég profik. Tápot még sosem adtam neki. Sajnos nem tudom milyen típus, de gyepszőnyegként volt ez is telepítve.
Szia.
Nálam is hasonló a helyzet, de nem ennyire sárga és csak akkor látszik ha frissen van nyírva.Szintén tavalyi gyepszőnyeg. Kicsit kételkednék abban, h a talaj, de ők a szakértők. Milyen fajta gyepszőnyeg ? Tápot mikor kapott?
Én most pont a túlöntözésre gondolok nálam.Csökkenteni fogom az öntözést.
Megkérdeztem, h mennyiért vizsgálták meg?
Pár napja megvizsgálta a "Pázsit Doktor" nevű cég a füvemet. Sok sebből vérzik, de a fő gond a rossz minőségű talajjal volt. Ott ahol szárazabb, sárgásabb a fű ott a talaj szinte mint a homokozóban ilyen porózus föld, ami túl gyorsan átereszti a vizet. Ott ahol szebb, zöldebb, dúsabb ott meg mint a gyurma, agyagosabb nedvesebb föld volt, ahogy összenyomod a tenyeredben úgy marad, nem porlad szét. Nem igazán értem hogy állt elő ez a helyzet, mert egy éve amikor telepítve lett, ugyanaz a föld lett szétterítve mindenhol, és nap is kb ugyanannyi éri mindenhol a területet.
Ezen kívül még kisebb gombásodás volt, a barna kis foltokban. Ez könnyen kezelhető. Illetve kezdetlegesen megjelentek itt-ott gyomnövények, tarack (én észre sem vettem), de ez is kezelhető.
Sajnos a rossz minőségű földre egyetlen teljes értékű megoldás van, az újratelepítés.
Bár állítólag ők be tudják locsolni olyan keverékkel ami speckó az én füvemhez készülne, de ezzel csak lassítani tudják a folyamatot, és 3 hetente ismételni kéne, alkalmanként 22ezer forintért.
Most egyelőre kipróbálom azt, hogy napi egyszeri (hajnal) locsolás helyett napi 2x locsolok hajnalban és este, de fele annyi mennyiségben, illetve sárgább területeken nagyobb mennyiségben. Ha ez nem válik be,akkor megnézzük hogyan reagál a spéci keverékre.
Dettó ez van nálam is. Amint órákon át süt a nap és meleg is van, elkezd megállni a fű növekedése, elkezd kiszürkülni, elvékonyodni. Eleinte gombának hittem és kapta az ABD kombókat különösebb eredmény nélkül. Tavaly High-N-t kapott főszezonban, idén Everris all season-t, de látszólag mindegy neki. Esetleg nyáron High-K-t kellene adni neki?
Tegnap ABD-be kevertem Amalgerolt és kálium oldatot. Kiváncsi vagyok javul-e a helyzet.
Köszi, most nyírtam vele előszőr, sajnos nem igazán kompatibilis ez a fűgyűjtő hozzá. Viszont óriási a különbség nyírásképben, illetve felszedésben. Totál mindent összeszed. Körülnézek, hogy valahol találok-e hozzá való zsákot kompletten, ha nem, akkor marad az ebay.
Nyírtam hetente, az utóbbi időben már magasabban tartom, öntöznöm idén nem kellett, mert fentről volt bőven, kivéve 2-3 hete, de a gaznak semmire nincs szüksége. Megpróbálom a szelektív gyomírtót, bár, ahogy nézem, a gyomok szinte mind egyszikűek... Az a baj, hogy több irányból is bejönnek a gyomok, így ezt nehéz kiküszöbölnöm (sarok telek).
Adott helyre megfelelő magot kell választani, homokos közegbe - ami köztudottan nem egy jó vízmegtartású talaj - nyílván előnyösebb lett volna egy szárazságtűrőbb fajta
nekem is hasonló volt pár hete, damisol kalium belocsolóssal megkínáltam, és szépen helyreállt (bauhausban is kapható+kapható hozzá locsolófejre tehető tápszer adagoló, így nem kell locsolóval szenvedni) - szerintem egy próbát megérn - ártani nem igen árthatsz vele, csak ne adagold túl
lehet akár ez is az oka, de ez így túl általános hogy a heti 2 elég (meg kell nézni hogy viselkedik és annak megfelelően a saját környezethez igazítva kell belőni a víz/tápmennyiséget)... megnézném én hogy egy nagyon homokos talajon, egy nem top minőségű fűmaggal a heti kettőhöz mit szólna, nálam full napsütés egész nap, szinte sivatagi homok /argo largo billiárd sport/, na most ha 1 azaz 1 napnyi öntözést kihagyok akkor úgy néz ki mintha 2 hete nem locsoltam volna, elvékonyodik, mármár szárazak lesznek a levelek, öntözőrendszerrel körönként fél órát kell menjen hogy kinézzen valahogy
persze az alapelvvel egyetértek hogy kevesebbszer nagy adagban a cél
én a füvet egy ideje már nem komposztálom, hanem leadom zöldhulladékként. Ha kisebb mennyiség lenne, akkor talán, de kétszer is befülledt, megrohadt. Azóta egyből megy a zöldhulladékos zsákba.
Eléggé elkezdett sárgulni a fű. Tavaly volt telepítve, gyepszőnyeg. Ennek véleményem szerint 3 oka lehet: -Nincs eleget locsolva (ezt kizárnám az elmúlt 7 napból 6szor ment a locsoló és most a legsárgább) -Gombafertőzés (pár napja belocsoltam Dithane-val semmi változás, meg eleve az inkább barnás színű szokott lenni ha gombásodás van)
-Lárvák rágják a gyökerét (cserebogár és vincellérbogár lehetséges, utóbbi biztos hogy nagy számban van a kertben, mert a képen is látható babérmeggy levelét sötétedés után rendesen dézsmálgatják, úgyhogy ők már kaptak egy adag Mospilan-os kezelést)
Érdekes, hogy egy foltban viszont gyönyörűen megmaradt zöldnek és ott kb 3x akkora is mint a többi részen.
Tudnátok segíteni abban, hogyan derítsem ki a sárgulás okát?
2-3 hónapos füvesített területet szeretném kezelni puma extrával, van rá esély, hogy nem károsodik a gyep? Olvastam itt, hogy károsíthatja a friss vetést, de sajnos nagyon elszaporodott a muhar benne.. arra gondoltam, hogy egy kisebb terültelen kipróbálom ....aztán ennek függvényében folytatom vagy várok egy évet vele. Van esetleg valakinek eladó fejér megyében? Köszi!
Nálam ugyanez a helyzet. Tavasszal nagyon szép sűrű és zöld volt, de a sok eső okozta késői gyomirtás miatt gyomok tengerévé változott a gyepem.
Múlt hétvégén szórtam a ICL gyomirtós trágyát, de csak annyi volt a haszna, hogy azóta sárgás foltokban pusztul a fű átadva a helyét a muharnak. A gazok, sajnos köszönik szépen jól vannak, még csak nem is sárgulnak. Egyelőre nem vagyok meggyőzve, hogy a gyomirtós trágya jobb mint a permetezés (még ha árban jobban is jövök ki végül vele)
Idén letettem a szép gyeppel kapcsolatos terveimről (újra:( ). Ősszel majd a lazítás/szellőztetés után újrapróbálom másfajta fűmaggal és trágyával.
Tavaly is és idén is megjelent majus végén, hogy a fűnyíró tépi a fűszálakat.
Tavaly ez a jelenség elég sokaig (egész nyáron tartott)
idén junius elején kipróbáltam előszőr scotts high N műtrágyát.
jelentem néhány hét után már nem tépte a szálakat és szép zöld a fű.
lehet csak véletlen egybeesés, de a yara után már az megéri hogy nem kell olyan sűrűn nyirni így fele annyi a zöld hulladék. (És a fű is egészségesebb )
nekem úgy néz ki bevált.
akik azt írták par hete hogy tépi azoknak változott valamit?
Ne ess kétségbe. Amikor kertes házba költöztem gyomos volt annyira mint valami virágos rét ibolyával, lóherével. Ősszel meg csak sár volt és csak deszkán lehetett közlekedni. Azután hogy heti kétszer nyírom és két évig gyomírtóztam (Colombus) kiritkult a gyom, majd besűrűsödött a fű. Most ével óta nem gyomírtóztam, illetve idén egyszer a tuják és a fű közötti kopasz részen.
Műanyag komposztáló kocka, vagy gödör-alapú természetes?
Én egyböl a biokukába teszem, ami belefér, ami nem, az megy a gödörbe, ahol igyekszem jól elosztva beszórni, majd a tetejére földet szórok. Így nemigen van szaga, viszont tavasszal valahova át kell vinni (kiskertbe) és beásni.
De van valami folyékony dolog, ami segíti a komposztálódást, de ha jól értem neked ez nem segít.
Kedves szakértők! Szerintetek mivel irtható ki a fű közül az ibolya sok kicsi, magról kelt növénykéje? Gyomstopra nem reagál, kézzel kitépkedni vagy késsel kiszurkálni reménytelen.
Totál ki vagyok akadva, mert eddig egészen szép füvem volt, természetesen nem olyan, mint amiket itt látok, de azért elment, most viszont annyira elgazosodott, hogy szinte már nincs is fű, csak gaz. Igaz, hogy zöld, de... Az lenne a kérdésem, hogy mit javasoltok, újra kell vetnem, gyomirtással, vagy esetleg felülvetéssel megpróbáljam ősszel, hogy ki győz? Várom válaszotokat.
Az egyik az, hogy a fű levágása után komposztálóba megy. Ott várakozik 3-4 napot amikor 2 hetente kedden megy a zöld hulladékba. Az a baj, hogy addig igen nagy bűzt áraszt ki főleg a kelet szomszéd felé. Kérdés az, hogy van-e valami amivel közömbösíthetem a kellemetlen szagokat?
A másik az, hogy van egy kb. 2.5 x 1.5 m terület ahol megsüppedt szinte téglalap alakban a kert és a fű is barnásabb lett. Régiek szerint ott valaha emésztőgödör volt. De ez már 1988-ban be lett tehetve és nem használva. Kérdés az, hogy tényleg lehet-e kihatása a lassan 3 éve épült, földdel feltöltött és fűvel vetett kertre? Vagy puszta véletlen ez a terület, hogy ilyen?
Nem tudom, voltatok-e így vele, de minél többet olvasok egy témában, annál több ellentmondásos véleménnyel találkozom, ezért inkább tanácsot/véleményt szeretnék kérni, mert elég mazsolának érzem magam füvesítés terén.
Adott egy elhanyagolt apartmanház, amit felújítottunk, ennek része a tereprendezés is. Tavalyelőtt kb. "legelő" minőségű volt a kert, idén tavasszal szétbombáztuk, öntözőrendszert kapott, meg Everris Landscaper Pro Finesse keveréket. Tapasztalat hiányában kicsit hézagos lett: bár egybefüggő a zöld felület és sokkal szebb, mint tavaly (meg mint a többi szomszédé :)), de azért messze van a dús pázsittól. Szóval tavaly volt "legelő", most "fű", de szeretnék jövőre igazi "pázsitot" belőle. :)
Két kérdésben szeretnék véleményt kérni:
1. öntözés: Hunter X-core vezérlő indítja a zónákat, van hozzá egy időjárás állomás is, mert ritkábban vagyunk ott, és így legalább le van követve az időjárás. Jelenleg minden nap megy, napi 15 perc a maximum. Ha jól értelmeztem a korábbi hozzászólásokból, akkor sokkal előnyösebb lenne, ha ehelyett inkább kétnaponta menne, de akkor min. 30 percet? (MP rotator fúvókák vannak) Ilyenkor nyáron még át lehet állni, nem késő?
2. vágási magasság: hetente vágjuk, kb. 5cm-re, de mindenhol azt olvasom, hogy nyáron a magasabb a jobb. A leírása szerint viszont 1,5-2cm lenne az ideális, de ezt elég extrémnek látom:
Nem csak a betonszegély mellett ilyen, bár az tény, hogy ott - mivel a kert felé benyúlik az alap - kisebb a termőföld.
Kiment az ABD - sose tudom rendesen beosztani, az elején több megy, a végére alig marad - meg is öntöztem kicsit, majd hajnalban adott neki az öntöző is valamennyit.
Értem, nem gyomlálom.
Lassan kellene nyírni, tegnap kiment az ABD, mikor lehetne Amalgerolt? És ahhoz képest a nyírást?
A kiszáradt részről távolítsam el a kiszáradt füvet? Ha igen, akkor vessem felül?
Ne gyomlálj hagyd növekedni. A fű jó leveles a nyírás után ez azt mutatja jól csinálod a nyírást. A muhar egy pontból indulva tenyeresedik. A két ncs fajta közül az egyiknek szélesebb a levele. Később minél sűrűbb lesz annál keskenyebbek lesznek a levelek is.
Nekem úgy tűnik, hogy a betonszegély alapja magas és kevés a termőréteg rajta, ez okozza a szárazság foltokat. viszont ha etőőlt ávolabb is vanank iyen foltok akkor mehet a növényvédelem.
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni, a szomszédomnál 4 hete vetettek toscanat. Kétszer volt eddig nyírva és ilyen tövek vannak benne (kép), amiket elkezdett kiszedni. Ezek a csomók oldalra elterülnek és nyomják el a többi fűszálat.
Én arra gondolok, hogy ez valamelyik fajta a keverékben és a kezdő védőfüvet nyomja el mondjuk a csenkesz, de nem akarom félrevezetni. Még messze nincs beállva a terület, foltos, felül is vetette egy hete a foltokat, meg a gyomokat is kiszedte belőle. Szerintem nincs semmi extra csak türelem kellene és összeáll majd.
Túl sűrű a vetés és begombásodott, mert a talajfelszín közelében mindig nedves volt. Ebben a melegben ilyen körülmények közt egyből beindul a gombásodás. Ráadásul a szálak sem tudtak megerősödni, eléggé vékonyak. Látszik, hogy a sárga foltok szélén a zöld fű jóval erősebb (szélesebb szálú) és ritkább is, azaz jól szellőzik a talaj. Tavaly én is elkövettem ezt a hibát.
Én szellőztetnék ezen a területen akár csak gereblyével is, befújnám gombaölővel. Szép már idén nem lesz, hacsak nem erősödik meg pár szál a sárga foltok közepén.
Újra elkezdett kiszáradni a fű. Megy az öntöző, szóval nem csapadékhiány, szerintem. ABD-t fújnék. Mennyivel utána kellene belocsolni? Mert az öntözö el fog indulni hajnal 5-6 körül, az már késő?
Látod, ezért írtam, hogy nem igazán értem én ezt a fű témát. Mi a különbség a muhar(nak tartott) és a többi képen szereplő zöldek között?
Sajnos ez a "télen kipusztul, nyáron erősebb lesz a fű és nem jön ki" játék harmadik éve megy. Most nagyon alapos(nak hitt) rendezés volt tavaly ősszel, és nem lett valami meggyőző a végeredmény. Félek, hogy a fű többi részén is van muhar, csak nem látom a különbséget. Vagy annak mindenképpen magasabbra kell jönnie? Ez lehet egy szelektálási szempont? Ha nyírás után a vastag szálú zöld magasabb, mint az átlag, akkor muhar, ha alacsonyabb, akkor vmilyen perje és azt nem kell bántani?
Sajnos igen, a rész egy kicsit szélárnyékos (magas sövény körbe és kis alapterület), részben napsütötte (reggeli-déli-kora délutáni órákban), részben árnyékos. Folyamatosan nedves, mohás, algás...
Sajnos nem látok arra ésszerű megoldást, hogy lecsatlakozzak a közös, automata öntözőről. Nem csak anyagi okokból (ezt már valaki anno levezette, hogy ha a lakás vízellátásából oldom meg, azaz csatornadíjjal együtt, az öntözést, akkor az nem annyira vészes), de 2-3 naponta 1-1,5 órát hajnalban locsolni...
Az első két kép az muhar tuti. PUMA kiviszi ha tudsz szerezni. Én tegnap kézzel húztam ki a foltokban ahol megjelent.
Ha nem zavar akkor télen kifagy és ha elég sűrű lesz a füved akkor már nem is jön vissza, mert a fű leárnyékolja a talajt a muhar pedig a napfényes helyeket szereti..
A többi azt hiszem angol perje azt nem kell bántani az ilyen vastagabb levelű fűfajta.
Az első adagban látható, hogy hosszabb, mint a többi, azt kihúztam. Íme:
Miután már régebben is jeleztem, hogy vannak vékony és vastag zöld szálak, ezért zavart a lényegesen vastagabb szálú valamik jelenléte. Ezekből is húztam ki és próbáltam közeli képeket csinálni. Így már lehet tudni, hogy mik ezek?
Az előző adagot, és a mostanit is, a sövény alól szedtem ki, illetve volt talán az előző adagból, ami elütött és azt a fűből.
Azért szánok rá kitüntetett figyelmet, mert már másodszor gyalultam le mindent és telepítettem újra, és ha valamit el lehet kerülni vagy megfékezni időben, akkor azt meg tudjam tenni. Sajnos nem értek hozzá, lehet, ha muhart és füvet tennének egymás mellé, akkor sem látnám a különbséget. Itt annyiban nehezebb, hogy bár vannak hozzáértő profik és nagyon tapasztalt amatőrök, de mégis csak fotó alapján kellene ítélkezni.
Szóval vannak adottságok és van egy adag odafigyelés (hogy az adottságok káros hatásait csökkentsem), de ehhez szükség van az itteni útmutatásokra...
Valamikor írtad, hogy a nyírással lehet elrontani, de azt nem találtam meg, hogy hogyan.
Most kicsit hosszabbra van hagyva és próbálom az 1/3-os szabályt betartani (tehát talán ~10-ről ~7-re). Ezen felül mit érdemes még tudni?
Sajnos az öntözéssel csak minimális előrelépés történt: nem éjjel, hanem hajnalban mennek a fejek, minden nap, 5-10 percet. Agyrém. Persze még ez sem biztos, hogy így marad, mert a lakóközösségből már jöttek olyan hangok, hogy olyan jó volt az esti locsolás, egy kicsit felfrissült a levegő... No comment, csak pont emiatt félek a muhartól, ami rendre mindig megjelent. Most valamivel egységesebb a fű, de jönnek az elsárgult, elszáradt részek. Nem tudom, hogy öntözés hiánya (azon a részen nem ment eddig a locsolófej) vagy gomba. A csavarhúzót könnyedén le tudom nyomni, de van olyan rész is, ahol nem, de 2 cm-re már igen...
Úgy látom a sárgás foltok terjednek, de sehol nincs elhalva. Főleg akkor látszik ha frissen van lenyírva. Ha már 2 napos akkor szinte nem látni semmit. Kutyát, macskát kizárom az nem lehet. Pár napot várok, és újra fújom,hátha.
Kalaposat meg szedem, nyírom ha nincs ellene semmi, és visszább veszem az öntözést.
én ezt nem értem, elüt a fűtől vagy mi alapján tépkeded ki ezeket? Ha van pár szál ami gyorsabban nő és elüt a gyeptől, akkor az tuti muhar és annyira kell aggódni, amennyire zavar téged a látványa, ha nem is lehet észrevenni, akkor meg akármi is legyen az, csak sűrűbb lesz tőle a gyep :)
Egyéb jó ötlet kalaposak ellen? Szedegesd ki őket egyesével, nyírd olyan alacsonyra a füvet, hogy a kalapokat is levágd, locsolj ritkábban, stb ... eltávolítani csak fizikailag tudod őket, ha egyik ötlet sem elég jó, akkor van még egy: nézegesd :)
Gombafoltokat nekem eddig mindig megfogta az ABD (van, amikor csak az egyik komponenst permeteztem, úgy is megállította a terjedést), de mint írták, ami egyszer elszáradt, azt már ez sem hozza vissza.
attól függ terjednek is a foltok? mert a teljesen elhalt füvet már semmi nem fogja feleleszteni, újra vetni lehet a részeket, tehát ha nem terjed akkkr sikeresnek. mondható a kezelés. Ha terjed akkor lehet. nem volt megfelelő a permetezés, vagy. nem id gomba okozza hanem pajor esetleg kutya macska vizelet
Sok vezérlő tud szivattyút is indítani (enyém is - X-Core).
Más kérdés, hogy ha van áramláskapcsoló, akkor ez a funkció tök feleslegessé válik, ráadásul az áramláskapcsoló plusz védelmet is nyújt a szivattyúnak.
Szombaton lett fújva a füvem ridomil goldal és dithane-al gomba foltok ellen, utána belocsolva. . Ez volt a 2 . kezelés ,elsőnek amistart is kapott ,akkor is belocsolva.
Javulás semmi,viszont a kalaposok szépen szaporodnak. Nincs 1 éves a fű,3 naponta nyírom,hajnal 5 locsolás.
Megelőzés nem volt ,mivel novemberben lesz 1 éves és nem tudtam,h lesz ilyen probléma. Viszont ilyenkor már nem hat semmi?
Sziasztok.
Segítséget kérnék. Nagy esőzések után a fű között a föld fekete és nyálkás lett,
mintha rohadna. Hiába száradt ki a teteje a kánikulában földnek, az eső vagy locsolás után ugyan olyan lett, és sok helyen előjöttek a kalapos gombák. Mit kezdhetnék ezzel a problémával?
Akkor egyértelműen muhar lesz. Ma néztem egy ismerősömnél a gyepet. Elég sűrű, jól ápolt, rendszersen nyírt mégis jön a muhar, úgy látszik nagy a hőség és nem bír eléggé árnyékolni a fű. Talán május elején egy Dual Gold kezelés meoldotta volna.
A két felszvódó szert a alajból is felveszi a fű és attól kezdve védett a fentről jövő fertőzésekkel szemben is, de ha csak kontakt szert alkalmaznánk, mint a dithane, akkor nincs elég védelem és ezért nem mossuk le a tövére, mert a teljes felületen kell védeni.
A z ABD általában nem segít, ha már kialakult a fertőzés, akkor jó a hatás, ha megelőző kezelésként alkalmazzuk. Egy kezelés jó esetben 2-3 hétig hat ezután ismételni kell, ezt sokszor elhagyják. Minél jobb fűfajtákkal dolgozunk annál könnyebb a védekezés a gomba fertőzések ellen.
Csak apró megjegyzés, hogy a bumpert az EU már kiejtette a jövő évi védekezésből, mert azt is betiltották.
Mozogni kell a biológiai védekezés felé mert előbb utóbb nagyon beszűkülnek majd a lehetőségeink.
Erre így azért nehéz válaszolni, mert az Amalgerolt szerintem jó ötlet belocsolni, bár "levéltrágyának" is használják. Viszont este meg nem locsolnám a füvet. Szóval én azt mondom, ha már nem reggel juttattad ki, akkor várd meg a holnapot, és akkor jól locsold be. Korán.
Én mindig belocsolom, mert szerintem a talajra úgy van esélye hatást kifejteni. Ugyanakkor van, aki levéltrágyaként (növénykondícionálóként) használja.
A levél finoman selymesen szőrözött a levélhüvely pedig erősen szőrözött a nádképű nem ilyen és általában az alapi része vöröses mint az angolperjének.
Vezérlö a szivattyút indítja? Akkor mi kapcsolja a szelepet? Az áramláskapcsoló egyébként majdnem minden problémára megoldás :-) Ha zárva van a szelep, felépül a nyomás a föágban és lekapcsolja a szivattyút.
De Samubának igaza van, hogy van erre külön topic.
Nekem nem nyomáskapcsoló indít hanem a vezérlő indítja a szivattyút és ha véletlen nem nyitna valamelyik szelep akkor a szivattyú a szelepig teljes gázon nyom olyan mechanikusra gondolok hogyha esetleg eléri pl a 6bárt akkor lefújon mint a kompresszornál csak itt a vizet.
Sziasztok! Idén tavasszal vetett Toscana füvünkben iszonyatosan elszaporodott a muhar. Nem szeretném Pumázni a gyerekek miatt, tehát marad a kézi gazolás (kb. 220 m2). A kérdésem az, hogy szerintetek ezt mikor érdemes megcsinálni? Felülvetést tervezek szeptemberben, és azon dilemmázok, hogy közvetlenül előtte gazoljam ki, vagy most? Ha most kiszedem az összeset, akkor ugyanúgy muhar nő majd a kopasz foltokon szeptemberig? Ha igen, akkor úgy tűnik nincs sok értelmet most végig "legelni" a kertet. Vagy így is van értelme, hogy ne nyomja el a muhar a füvet? Köszönöm, ha valaki tud tanácsot adni. Egyúttal keresek vevőtársat 10 kg-os Toscanahoz, akivel a magot és a költségeket elfelezhetnénk (a személyes átadás-átvétel híve vagyok, ezért lehetőleg budapesti vagy környékbeliek jelentkezését várnám.)
Felülre osztályozott esetben is nagyobbat tennék, igazából az a kérdés, hogy az osztályozatlanban az aprók nem csúnyák-e, mint törmelék. Hol vetted? És borovi vagy vörösfenyő?
Nem értem milyen bajra gondolsz. Ha nem nyit, akkor a szivattyút leállítja (el sem indítja). Ha nem zár, akkor meg locsol. Vagy arra gondolsz, hogy hajszálnyira van nyitva, vagyis tömítetlen és ezért pár percenként beindul a szivattyú?
Mit szeretnél mechanikusan csinálni és mi vezérelné a mechanikát?
Sziasztok lehet nem itt kellene de van egypár szaki vagy tapasztalt locsolóhoz szeretnék valami mechanikus dolgot beiktatni ha esetleg valamelyik mágnesszelep tönkremenne akkor a szivattyúval ne legyen semmi gond.
Gyepszellőztetést kellett csinálnom gombásodás miatt. Anno azt olvastam minden szellőztetés műtrágyázás kell hogy kövessen. Most is? A műtrágya amit használnék: Cropcare 23-7-7 40 kg YaraMila™. Ha adjak akkor milyen mennyiséget /m2.?
Egyetértek, a Trifender nálam is egy talány. Azért használom. :) Egyébként nálam ha gombásodott, akkor a hármas csodaszerrel fújva is gombásodott, szóval nálam az sem oldott meg semmit. Másfél-két éve "biózok", vagy mifene, év végén beszámolok.
A tavaly ősszel vetett fűben a mellékelt képek szerinti barna foltok jelennek meg. Tudnátok segíteni, hogy mi lehet az oka esetleg valamilyen gomba? Tudok még valamit tenni ellene?
Robotfűnyíróhoz kérdezném, hogy van-e valakinek diófája, aki robotot használ. Kiváncsi lennék, hogy mit szól a lepotyogott diókhoz. Nyilván nem összel, hanem ilyenkor. Össze szoktam szedegetni, de pár óra alatt is vannak újak. Ha fűnyírás elött nem sikerül mindet összeszedni, a normál fűnyíró hang nélkül vágja szét, szóval még elég puhák ilyenkor, de a robot vékonyka pengéi úgy sejtem nem örülnének neki...
nem fű, de kert kérdés: fenyőkéregből milyet érdemes venni? Osztályozottat (és akár alulra kisebbet, felülre nagyobbat), vagy az osztályozatlan nem számottevően csúnyább? Valamint borovi vagy vörösfenyő? Mekkora a különbség? Szóval egy kis fejtágítás kellene.
Köszi.
Nekem most ment rá a 2. fújás, most Ridomil gold és dithame. Az első után nem volt javulás,akkor amistar is volt benne.Most dupláztam Ridomil ól.
10l hez 40 gr 125 nm re kB. Elsőnek 10 l ment 2x125 nm re, szerintem kevés lehetett.
Küzdött már itt valaki vincellérbogárral? A korallberkenyémet már szétrágták és kezdik a babérmeggyet is. Egy karate és mospilan kombót kaptak 2 hete de most ismételni fogok. A nematop nevő fonálféreg készítményt használtátok már ellenük?
tavaly az itt sokat emlegetett ABD keverékkel gombaölőztem kb 3 kezelés a nyáron és még egy október vége fele, az elsőt amikor észrevettem a gomba jeleit, a többit már megelőzésképp.
Egy másik érdekesség: nem tudom ez is agro-largo sajátosság e, vagy más az oka, de tavaly pár hónaposan sokkal szebb volt mint egy évesen :) Persze először azt gondoltam, biztos valamit rosszul csináltam idén, de egy részen áprilisban raktam le szegélyt és mellette egy vékony sávban újra kellett vessem a füvet. Na ebben a vékony sávban gyönyörű, dús, üde zöld a fű és gyorsabban is nő, pedig trágyából is ugyanazt kapta. Esetleg még az lehetne, hogy télen betömörödött a talaj, és mivel itt meg lett mozgatva a föld, nincs ez a probléma. Ha így van, akkor viszont a trifender mellett az amalgerol sem ér sokat, mert az tavaly óta 1-2havi rendszerességgel használom(kivéve télen persze)
Saját tapasztalat alapján nem sokat ér. Idén már kétszer permeteztem vele ügyelve mindenre, beáztatva 15fok talajhő felett használva, utána beöntözés, hűtve tárolva és személyesen átvéve stb, legutóbbi kezelés 2-3hete.
Tavaly is kb pont ilyenkor jelent meg az első gombás fertőzés, tehát ez alapján abszolut semmit nem ért. Így most le kell permeteznem az egészet gombaölővel, tehát ha mégis érne valamit a trifender is megy a levesbe, ezek után meg nyilván nem fogom többet használni.
Köszönöm! Végül összekevertem, jól oldódott, kipermeteztem, beöntöztem. Az Amistart meghagytam késöbbre, hátha...
Megelözésképpen nem szeretnék vegyszerezni, csak ha esetleg újra kijön. Hogy a talajban van, azt én is látom már, ugyanis pont ugyanazon a területen jött ki, mint tavaly. Akkor is csak egyszer jött, permetezésre jól reagált, pedig akkor késöbb reagáltam (akkor nem Ridomilt használtam).
Én is havonta amalgerolozok, de ma reggel arra jutottam, hogy ezen a területen dupla/tripla dózist fogok alkalmazni, mert ezek szerint itt a legrosszabb a talaj.
Köszönöm a válasz, 2-3 naponta nyírom, hogy az itt olvasott 2/3-1/3 arány meglegyen, a kér nyírás között nem tapasztaltam túlnyúlást, csak a színe világosabb, illetve ha kiszedem a világosabb töveket, az alsó levelek sötétebb zöldek, ugyanúgy, mint a többi "rendes" fű. A héten uralkodó jó időben 3 naponta elég locsolnom, annyira tartja a vizet a föld.
A homokos talaj okoz problémát szerintem nálad is, mert a kálium gyorsan kimosódik belőle és a nitrát formájú nitrogén is megy utána. Ezt látszik igazolni a Kálium permetezésed is.
A hosszú hatású műtrágyák nem 100% ban burkoltak vagyis csak a nitrogén hatóanyag, a többi meg olyan mint az átlag műtrágya. A nitrogén sem hasznosul rendesen ha nincs meg a minimális foszfor kálium arány hozzá.
Nálad a Lansdscaper Pro 100-% ban burkolt pázsit műtrágyák lennék jók mint pl az All Round 4 hónapos, vagy homokra a 4-5 hónapos hatástartamú és 100-% ban burkolt Pre Winter kálium túlsúlyos, no persze és télen nyáron.
Próbáld meg az Amalgerolt is mert az jó talajszerkezet javító hatású és a gyepet erősíti közben, pláne ha van a talajban kalcium is.
A nyírásnál most rajta hagyhatod a nyesedéket a gyepen, mert az árnyékol és vizet fog, no meg az elszáradó levelekből jön vissza valamennyi kálium is főleg, mert gyorsan kimosódik az elszáradó fűből.
A WP egy jelzés, ami az jelent hogy vízoldható por alakú kiszerelésben van a szer. A lényeg a hatóanyag tartalom ami itt réz. Ez jó a szőlő perenoszra mert a réz kontakt a metalaxil meg felszívódó. A fű nem nagyon szereti a rezet, bár találkoztam már olyannal aki esküszik rá és évek óta használja eredményesen.
A másik a keverhetőség és itt sok szer nem jól keveredik a rézzel. Vagy külön küln permetezve használd őket, ha ki akarod próbálni, vagy a másikat keverében.
A nyírás és fertőzés tovább vitel. Minden talaj tele van a pythium fertőző anyagával, ezért sokat már nem tudsz rajta változtatni, bár vannak, akik hipós vízzel fertőtlenítik a gépet a nyírás után, mondván ne vigyék át a fertőzést. Szerintem ...
Jobban jársz, ha nyírod rendesen ahogy nő a fű és három hetente adsz neki megelőző védelmet, ahogy az egyes gombák megjelenése várható, vagy kivársz, hogy mi jelenik meg és jövőre már az alapján tervezhetsz.
A nyírást nem a hatóanyag levágása miatt kérdeztem, hanem a fertözés terjesztése miatt. Az sem gond? Nyírhatom mondjuk már szombaton? Vagy ésszerű határokon belül toljam ki ameddig csak lehet?
A ridomil gold MZ -hez nem kell dithane mert uygyan az a hatóanyag van benne. Amikor a prmetezés után beöntözöd akkor a gyökerelk felől véd, ezért bármikor nyírhatod nem tudod levágni az összes hatóanygot.
létezhet az hogy a burkolt trágyákat egyszerűen nem tudja normálisan hasznosítani a gyepem ? argo-largo biliárd sport + homokos talaj - tavaly próbáltam scottsból 8-9 hónaposat (és sima high N-t is), kb jó 1 hónapig volt jó a 9 hónapos utánna mintha nem is tápoztam volna nagyon érzékeny volt a locsolásra, száradt minden baja volt, idén yara, de mintha nem is tápoznám +kb 1 hét után már uv-zöldül
mintha nem is hasznosítaná a burkolt tápokat, lehet hogy a homokos talaj miatt kimosódik -létezik ilyen ?
most 3-ik hete folyékony táppal locsolom be, és szép zöld, jóval egészségesebb kinézetű, szemmel láthatóan sokkal jobban hasznosítja/reagálja le a belocsolós tápot /damisol kálium+kb 1/3a nitrogén+kevés vas - mind damisol/
amitől tartok hogy az öntözőfejeknek nem tudom mennyire lenne káros a rendszeres tápos kilocsolás (pl vas...), szóval hasonlóval esetleg van valakinek tapasztalata a témában ?
Ridomilból csak asszem WP van otthon, ami úgy tudom nem keverhetö az Amistarral, meg a Dithane-nal (ezeket ma beszereztem és holnap reggel terveztem fújni + locsolni).
Igen. Straus-t vettem. 6 tartály anyagot röhögve kinyom. Gyomirtózni, amalgerolt, kisebb fáknál lemosózni vagy zöldség palántáknál is nagyon jó. Nagyobb fáknál, szőlőnél viszont elő kell venni a stihl-t. :)
Nekem a 1,5 hónapos Toscana már kérte a mutragyat, világos zöld foltos lett.
5 óránként nem kell már locsolni, rá érsz tényleg 2-3 naponta ebben a nagy melegben mert még nem olyan sűrű neked. Viszont ekkor tényleg nagyobb mennyiségű víz menjen ki egyszerre hajnalban.
a Toscana nem nő olyan gyorsan mint a többi fűtípus ezért ezt nem kell olyan sűrűn nyírni.
nekem van agro sport is. Mindent ugyanúgy csinálok és kb 50%al többet nő az agro.
Másfél hónapos a fű (toscana) eddig elég sűrűn locsoltam, de most elkezdtem ritkítani a locsolást, jelenleg 5 óránként locsol, eleinte 3 óránként locsolt kb az első hónapban. viszont nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, mennyit és milyen sűrűn kellene locsolnom. Ha megműtrágyázom most mégegyszer az mennyire lehet problémás? Nem egyenletesen nől, és kicsit a színéből is vesztett, még csak kétszer kellett vágni, de összesen egy negyed fűgyűjtőnyi sem jött össze... ez miért lehet? Itt olvasom, hogy 2-4 naponta vágjátok nekem meg vannak részek ahol még nem is vágott a gép egyenlőre 6centisre van állítva. lehet, hogy a sok eső kimosta a műtrágyát és azért nincs hatása, vagy mi lehet?
Substral gyepstarter lett szórva vetéskor, ez jó lehet most is, vagy később?
Sziasztok! Tegnap sikerült kiégetnem egy jó nagy darabon a füvet, a medence takaróját (áttetsző mezőgazdasági fólia) 15 percre rajtahagytam a kánikulában, kiterítve. Pár óra múlva feltűnt egy kis elszíneződés, akkor jól meg is locsoltam, estére már látszott, hogy kiégett, ma estére még borzasztóbb lett. Szerencsére (?) elég magas volt, már nyírni kellett volna, ezért a tövének és a rövidebb szálaknak szerintem maradt esélye túlélni, ld. a képeket.
A napi többszöri locsoláson kívül tudok még tenni valamit az érdekében? Esedékes lenne műtrágyázás is, de félek, azzal most csak rontanék. A tavaszi 27-7-5-ösből van még, meg valami általános, talán 15-15-15-ös. Előre is köszönök minden tanácsot.
Amúgy gyáli sport-játék gyepszőnyeg, még nincs egy éves.
Néha előfordul ilyen besárgulás a füveknél, aztán ahogy jött úgy megy is, aztán kezdi előlről. . Nem tudni mi okozza. Nálam a mélylevegőztetés javított a heyzeten, lehet hogy nálad is a sok esővíz okozta levegőtlenség a ludas.
Kérdezem, hogy a sárga szálak túlnyúlnak-e a többi fűszálon?
Ezeket a kezdő hangyabolyokat én egy kanna vízzel még eddig le tudtam rendezni, ez elég volt hhoz hoyg szétmossam őket.
A virágzó fű nem zavaró, de remélem azok a második képen nem egynyári perjék, mert nem elég sárgák. Ha megnézed hoyg a legalsó elágazása a bugának több mint kettő, akkor réti perje fajta virágzik, de ha csak kettő akkor egynyári lesz.
Érdekes, de most nálunk is megjelentek a muharok, vagy kakaslábfüvek :-(
A múltkori foltosodás ez alapján (meg hogy mostanra egyenletes lett) gyanítom tápanyaghiány volt. Szerencsére egyelöre zsengék és kezelhetö mennyiség - a nagyját ki is húztam.
Viszont 4 nap távollét után ilyen csodálatos hangyaboly fogadott:
Na meg magbament füvek és kalapos gombák, de azt már megszoktam:
Robotokban jártas kollegáktól kérdezném, hogy kb 170nm gyepfelület nyírására milyen típust ajánlanátok? Gardena 250 és Bosch 350-est néztem eddig, de az apró betűs részt elolvasva a Gardena kb 4 a Bosch kb 8óra alatt tudná levágni a 170nm-t, amit egy kicsit túlzónak tartok. Nem létezik olyan ami 2 max 2.5ó alatt képes lenne hatékonyan levágni? Ha nem, akkor még kivárnék egy pár évet ezzel
Ha vödörbe keverem be, akkor van egy kis mérőedény, hozzálöttyintem a megadott mennyiséget, vagy bekeverek egy hordó vízbe és csak hordom, vagy utoljára szivattyúval locsoltam szét szintén hordóból.
és mekkora területre öntözik ki. A locsolófej se mindegy, meg mindenki más tempóban csinálja, lehet valaki 10ml-t tesz bele és 20m2-re locsolja ki, neked meg elfogy 10m2-n.
Tavaly tavasszal vetett toscana kb. 3 héttel ezelőttig, a nagy esők előttig szép egységes sötétzöld volt, akkor kapott Scotts Stress Control műtrágyát.
2-3 naponta nyírjuk, 5 cm magasságra, azóta nem locsolunk, mindig esik annyi, hogy a csavarhúzó könnyen belemenjen, a föld kicsit agyagos. A sárga foltokból kiszedett szálak így néznek ki. Mit rontottunk el, vagy mi okozhatja ezt?
A késő tavaszi vetés velejárója az erős gyomosodás. Ennek a kakaslábfűnek is ott van a magja a talajban csak arra vár, hoyg a számára kedvező időszakban kikeljen. A z a jó hír hogy nem évelő, tehát a télen elpusztul és jöváre már csak akkor tud kikeleni, ha rosszul nyírod a füvedet.
nálam is mintha valami javulás lenne. A kiszáradt részeken zsombékokban elkezdett zöld fű nőni.
Én kétszer permeteztem amistar+dithane-nel.
Szerves (DCM) trágyát is szórtam ki, de csak tegnap, tehát a javulás biztosan nem ennek köszönhető még.
A széptől még fényévekre van, de látok biztató jeleket, egyre több rész zöldült be.
Van egy ház melletti sáv, ahol eleve szar volt a fű (a beton szegély elszívja a vizet a talajból), ott nagyobb pusztulás történt. Ott ma gyepszellőztető gereblyével kitépkedtem az elhalt füvet, holnap hajnalban szórók ki oda fűmagot.
A legjobban az zavar, hogy hiába éleztetem a fűnyíró kését, a gombás foltokon mindig tépi a füvet, miközben a többi részen szépen vágja. Ezt nem igazán értem.
Kiszórtam, 15ml/10 literrel, de határozottan kevésbé volt szaga (mondjuk elég rendesen is fújt a szél), mint régebben, 3 éve járt csak le.
Megúsztam a zivatart is, pedig elég esélyes volt.
Hát majd kiderül. Amióta kutya került a kertbe, már kezd nem érdekelni az egész fű téma, de már lassan több lóherém volt mint füvem (a pitypangot bele sem számoltam).
Az a baj ezekkel a dezormonos kezelésekkel, hogy ahogy kihull belőle a lóhere a helyét gyomok veszik át.
Tanácsot kérnék. Van egy kb 400m2-es füvesített területem. Az utóbbi időben kijöttek a kalapos gombák, mohás, és a föld felszíne ilyen feketés nyálkás lett,valahol penészes, főleg ott ahol valamiért ritkább a fű. Van valakinek valami ötlete mit tudok tenni ez ellen? Locsolás reggelente van,(persze nem minden nap hacsak nincs kánikula) fűnyírás 4-5cm. Amalgerolt használok 3-4 hetente.
Idén április elején telepítettünk gyepet a tavaly épült házunk köré kb. olyan 500m2-es területre.
Szárazságtűrő keveréket vetettünk (azóta már megbántam a döntést, mert a nádképű csenkesz sztem csúnya, akármennyire is vágom, és foltokban az érzi magát a legjobban sajnos), a talajunk sajnos elég kötött, agyagos, de termőföldet nem hozattunk rá, erre se időnk, se anyagi keretünk nem volt. A kezdő trágyázás is elmaradt sajnos (nem kívánok belemenni a részletekbe, lényeg az, hogy így is a maximális szabadidőnket rááldoztuk, ami rendelkezésünkre állt).
Mindenesetre a fű azért szépen fejlődött, de az idei májusi-júniusi időjárás sajnos betett neki, mert több lokalizációban is foltos gombásodás alakult ki (nagyon sokáig nem tudtam nyírni a gyepet vagy az időjárás, vagy a munkám miatt, túl hosszú is volt, a fülledt, csapadékos hőséget meg ti is tapasztaltátok).
A beteg részek így néznek ki most:
Gombafonalakat is láttam benne, tehát eléggé biztos vagyok a diagnózisban.A kezeléséről sok mindent olvastam, de nem tudom, mi lenne a legideálisabb megoldás.A gombaölő permet, ebből is melyik, vagy milyen kombináció a legjobb (Barvo500?, TOPP500? Proplant? Dithane? Amistar?), amit egy mezőgazdasági vagy hobbikerti boltban meg tudok venni (jelenleg nincs időm komolyabban utánajárni sajnos, de a fertőzést meg minél előbb meg kéne állítani), vagy a trifender antagonista gomba? Nyilván a kettőt együtt nem lehet alkalmazni, de melyik a hatékonyabb, vagy mitől függ, mikor melyiket? (Kisgyerekek vannak, akik kinn mászkálnának a kertben, de 1-2 napig talán megoldható, hogy ne tegyék, ha szükséges.)Ezen kívül olvastam még a Bordóilé+kén neo sc-ről, amit dicsértek, bár lehet, hogy ezt is simán a permetszerek közé kellett volna írnom (kezdő kertészként nézzétek el, ha blődségeket írok, vagy keverek tücsköt, bogarat), valamint a DCM Antagon +Esstence Origo kombó, de utóbbiak nem tudom, hogy mennyire elegendőek ide (persze hosszú távon mindenképpen szeretném alkalmazni valamelyik gombásodást megelőző talajjavítót, de egyelőre az akut problémát szeretném elhárítani).
Sziasztok. A múltkori kis sárgaság eltűnt, egy fokozattal feljebb vettem a magasságot. Hondán 6-os.
Egész szépen meg vagyok elégedve a mostani helyzettel, s áldom magam, hogy tavaly vetés előtt egy két héttel benéztem ide, s toscanat vetettem..... :)
EP van, de nem fogok vele küzdeni továbbra sem, illetve a szegély mellett, ahol egész nap oda tűz a nap, kicsit gyengébb, de az sem sárga.
Nem kell fújkálnom semmilyen gombaölőt, néha kap 15g/nm az évszaknak megfelelő tápot. Eső hiányában heti egy öntözés, a nagy kánikulában kétszer. Eddig heti 2x kellett vágnom, mostantól talán elég lesz a heti egy is.
:) Szerintem ezek a mechanikus hengerkéses fűnyírók nem ilyen magas fűre lettek tervezve. Erre a Fiskars-al sem szívesen mennék rá. Ha valaki ilyen ritkán nyír, akkor a motoros a legjobb választás.
ez szerintem szimplán tápanyag hiányos. tavasz már régen volt és amúgy is N-túlsúlyos trágya az ajánlott ilyenkor. Én májusban (is) szórtam de már nincs hatása..szórni kell megint, itt az idő. Főleg ebben az esősben..lemossa Kínáig az anyagot :) Én trágyáznám pld. yara 23-7-7-..
Sziasztok segítséget szeretnék kérni hozzáértőktöl, ezt a két képet megtekintve. Mi lehet itt a baj tápanyaghiány vagy gomba? Most volt kezelve biosol forteval kB 4 napja. Tavasszal szellőztetés és NPK15-15-15 kapott. Előre is köszönöm.
Így igaz, sőt amit levágott azt összegereblyézi, viszont a végére már elég jó állapotba hozza a gyepet a többször egymás utáni vágással, ha van cérnád végignézni.
Lehet hogy gomb ami már leállt, de inkább nyírás hiba. Vágás előtt magas volt a fű vagy hervadt és az alsó levelek már leszáradtak a felsőket meg levágtad így látszik a régi elszáradt. A közepéből jön az új levél akkor nem szúrtad el teljesen, mert egyébként ha túlnő a fű akkor csak a torzsa marad és nem hajt ki.
.Egy rugós szellőztetés segíthet, ezen a vágási magasságon, de csak ha sűrű a fű, mert különben jön a muhar.
A nyírással levágod a kétszikű gyomok levelt is ezért nem jó rögtön a nyírás után permetezni, no és utána ha megnő azt a kis hatóanyagot s levágod, amit esetleg felvett a szárán. Én ilyenkor már csak nagy szükség esetén gyomirtózom a gyepet. Jobb megvárni augusztus végét és akkor már magról nem jön annyi vissza mintha most csinálod, nem beszélve arról hoyg a hőségben kiadott vegyszer árthat a fűnek is.
Nekem egy Gardena 380 régi van(no meg egy fiskars is.) é persze régi piacos darabok. A gardena egy jó megbízható gép. Előre tolod nyír, visszahúzva nem forog.. láthtod mit össze lehet vele darálni, bár a nagyfüvet inkább rotációssal vágom elő és úgy jöhet a henegrkése szép munkája. Csak szép sűrű fűben lesz szép munkája.
Ahogy írod, Te sem a "Rolls-Royce" - al kezdted! - Ezt nem pontosan értem. Ha a Fiskarst tituláltad RR-nak, akkor nekem ez volt az első hengerkéses gépem. Meg tulajdonképpen az első saját fűnyíróm is.
Szia!
Köszönöm a tájékoztatást én is így gondolom ahogy leírtad! De mivel még sohasem próbáltam ilyen fűnyírót ezért gondoltam, hogy bérelek pár alkalomra egyet, hogy ki tudjam próbálni, de ez megdőlni látszik, mert Budapesten nem találtam erre lehetőséget!
Ahogy írod, Te sem a "Rolls-Royce" - al kezdted!
Lehet, hogy nekem nem jön be a szerkezet, ezért gondoltam valami olcsóbbal kezdeni, de mivel?
Most van egy Gardena 400 gyűjtővel 22,5 ért!
De a kérdés az, hogy a Gardena jó lesz? Vagy mi mást? Ezért kértem tanácsot!
Azért köszönöm szépen!
Üdv, Zs
Én pázsitmestert használtam(szerintem hatóanyagban ugyan az). 8 hetes fűre nyírás után 2-3 nappal. Semmi baja nem lett, talán kicsit visszafogta a növekedését. S utána ugyan úgy nyírtam, nem vártam, a gazokat szépen kivitte.
Nem könnyű döntés, tudom. A szomszédom is kb. féláron vett egyet. Érdemes körülnézni a használtcikk-portálokon. Szerintem ezeknél a fűgyűjtő kosár nem túl praktikus. A mulcsozva nyírást javaslom. Sokkal gyorsabb, és a talajnak is jót teszel vele. Viszont 1-3 naponta vágni kell. De ha egyszer kicsúszol, még mindig felteheted a kosarat, és akkor úgy vágsz.
Fontos, hogy a Fiskarsnak 10 cm magasságig tudod állítani a nyírási magasságát. A legtöbb egyéb gép max. a felére képes. Nem beszélve róla, hogy ennek rásegít a toláshoz a lánchajtás. Sűrű, magasabb fűnél ez nagyon hasznos.
A véleményem szerint ebből vagy jót kell venni, vagy akkor inkább motorost vagy elektromost, esetleg akkumulátorost. De az megint csak drága mulatság lesz.
Szia, köszönöm, ezt idáig nem találtam meg.
Kacérkodom a Fiskars - al de nem tetszik az ára, ezért gondoltam, hogy esetleg kapok okosságot valami kevésbé drága eszközre, bár most találtam egy Fiskars momentum - ot 50 ért elvileg alig használt!
Azért köszönöm!
vettem Gyom stoppot.Elvileg nyírás után 1 hét után lehet vele permetezni,majd egy hétig nem lehet nyírni.Ezt muszáj betartani? Most ha 1 hétig nem nyírom akkor már elég nagy, 5-6 naponta szoktam.
Biztos vagyok benne, hogy nem a highN égeti a tövét. Azt gondolnám, hogy gombás betegség. Konkrét tanácsokkal a szakik és a tapasztalt fórumtársak fognak ellátni remélhetőleg. :)
Itt már leírtam a tapasztalataimat az általam évek óta használt hengerkéses fűnyíróval kapcsolatban. De ez egy Fiskars, amiben nem gondolkodsz, ha jól olvastam.
Sziasztok!
Most komolyan, mindenki gombázik, robotozik meg toscana-zik!
Senki sem használ HENGERKÉSES KÉZI SZERKZETET amiről megosztaná a tapasztalatait?
Ha mégis azt megköszönöm!
További szép füvezést mindenkinek!
Mi lehet ez? Olyan mintha a fuszalak tove kibarnult volna. Zold szal jon ki belole, de a tove barna es nagyon randa igy. High N egetheti a tövét?
Tavaly augusztusban volt ilyen de az őszi szelloztetestol teljesen helyrejott. Locsolni szinte nem is locsoltam, azt is csak hajnalban, ettol kevesebbet mar nehez lenne ontozni :)
Egy 1,5-2 m2-es területen nekem is sok van ... ott gödör volt (megsüllyedt durván), feltöltöttem, aztán vetettem, csak sajnos elég későn, április vége/május eleje.
Az apraját nem szedegetem, majd kimegy, elég jól sűrűsödik körülötte a fű.
Én a kézi eltávolítást javaslom, nekünk bevált. Igaz én szívesen üldögéltem a füben, mikor csináltam. Elöször kilátástalannak tünt, de mindig örömet adott, mikor messziröl nézve jól látszott, mekkora területet sikerült megtisztítani. Ahogy Apci is írta, közbe-közbe csatlakozott a család is (mondjuk én társadalmi munkát ajánlottam, nem fizettem érte, persze a fagyi ettöl függetlenül járt :-)). Viszont szerintem a tápanyagozásra, meg a locsolásra böven van szükség, hogy párhuzamosan a fü gyorsan sürüsödjön. Ha ez a kettö késöbb is meglesz, akkor többet már nem kell vele foglalkozni - szerintem.
Igaz, nálunk most jön néhány gaz egy részen, de valószínü megkéstem a trágyával, mert a sok esö hamarabb kimosta, ill. valamit az öntözörendszeren is módosítanom kell, mert azon a részen sokkal keményebb is a föld.
Van valakinek azzal kapcsolatban tapasztalata, hogy robotfűnyíró esetében a gyári kések és az ebay-en sokkal olcsóbban vásárolható kések között van-e minőségbeli, vagy valami más különbség? Vagy csak az ára harmada - negyede?
A balról negyedik képen azok a cserebogár-szerűek micsodák???
Nálunk a múlt héten csapatostúl megjelentek a fű felett 40-50 cm magasságban zsongtak (pont a gyerekek magassága) a délutáni napban, aztán estére eltűntek.
Őszinte együttérzésem. Én is sok mindet láttam már, de így egyben megélni egy szép kertben ez borzasztó lehet.
Az az elkeserítő, hogy a növényvédelemi előrejelezés azért még sok új jövevénnyel riogat. A puszpángot már megtapasztaltuk. A fűnél még úgy ahogy a nemesítés megoldja az ellenállóképességet, de egy fa az sok idő mire megint megnő. A védekezés meg drága és bonyolult.
A stadionokban a hibridgyep terjed, vagyis a műszálat keverik az élőfűvel, mert sötét van. A tuja sövényekben a gomba és a szú tarol. Nehezíti a megelőző védekezést hogy az ideit már tavaly meg kellett volna csinálni, mert különben nem hat. Szóvel nem lesz könnyebb.
A vastagszálúság nem jellemző. Látni kellene mi az.
Lehet a talaj sérülés melletti nagyobb helyek miatt és lehet valam tájfajta felbukkanása is ezt nevezzük évjárathatásnak, mert nem mindig jelennek meg . Szóval sok minden féle oka lehet.
Kérdés , hogy besűrűsödve is vastag vagy csak ott ahol ritkas a pázsit?
Ez nekem megint Toscana reklámnak tűnik. Gyakorlatilag azt sejteted, hogy a jóval erősebb vastagabb szálú nádképűt nem tépné a robot. Hát ezt kötve hiszem.
Te azt írtad hogy ritkábban hosszab füvet fogz nyírni hátha nem tépi majd a fűnyíró, én meg arra utaltam hogy akkor nem tépi a fűnyíró, ha rövidebbet vágsz a fűből, vagyis gyakrabban nyírod. Erre a gyakoriságra volt példa a Tsunami füve és nem ez amit igyekeszel belemagyarázni a toscanaba.
Igen, hihetetlen, hogy ahol igazán jól érzi magát ott tényleg nagyon keményen kell harcolni ellene. Szerte a világban nehéz faktor, amivel számolni kell...
Teljesen egyetértek veled ABD vonatkozásában, csak vegyszerről van szó. A helyes ápolással mérsékelhető a gombaveszély, és lehet az ember néha elnézőbb is, egy-két sárga fűszál még elfér. Én legalábbis így gondolom...
"A Proplantból 30ml/ 100m2 kell 10 liter vízzel jól beáztatni a pythiumos palántavész típusú gombák ellen. A növény a gyökéren át is felveszi. Az EBD nem hat ezekre. "
"Nyári hőségben nem érdemes füvet vetni, mert elviszi a palántavész nevű gombásodás. Nálad is ez van vagyis Pithium. Ami elszáradt azt már elvitte majd felül kell vetni. A meglévévőket permetezd be Ridomil gold Mz vel két hetente. Aztán szeptember első hetében csináld meg a felülvetést a foltokon csillagkapával ha lehet. A kalapos gomba a komposzttól lett.
Az árnyékban nem tudott úgy felmelegedni a talaj és a gomba nem tudott úgy beindulni a hüvösebb talajon, ezért nem annyira gombás foltos. "
Tehát a havonta egyszeri megelőzés - ezek szerint- kevés. Kéthetente fújás Ridomil Gold MZ-vel.
Írták mások, hogy gombásodásra hajlamos, de én fújom mindenféle jóval, pl. Trainer lombtrágya, Amalgerol stb., szóval ha megkap minden vitamint úgymond akkor nem lesz beteg.
gombásodással, betegségekkel hogy áll a Supersport? Nem nagyon szeretnék vegyszerezni, bár egyelőre nem fogom lecserélni, most más prioritások vannak, illetve engem zavar kicsit, de mindenki más el van ájulva a 7/10-es fűtől (ahol a 10 a nálam volt legjobb, nem valami abszolút etalon)
Eléggé körbejártam a témát reklamáltam, kivizsgáltattam,csak ködös válaszokat kaptam. Samubá valami betegségre tippelt, de hidd el ez nem az. Full egészséges volt a pázsit, csak alapból szarul nézett ki az oda nem illő fűszálakkal. Én 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a keverék egyik alkotóeleme ilyen eltérő. Gyomirtottam 450 m2-t, aztán vetettem helyette Barenbrug Supersportot. Ez fullosan néz ki, nem csalódtam.
Emlékeim szerint két munkás indított pert, akik dolgoztak a glyphoval. Tanulság: ha óvni akarod a gyerekeket ne permeteztess velük gyomirtót, jobb ha kitereled őket gyomlálni. Én anno fizettem a mieinknek a begyűjtött paréjokért meg kavicsokért, aztán elmentünk belőle fagyizni. Büszkék voltak, hogy meghívhattak a saját pénzükből!
A minap találtam ezt a fórumot és gyorsan visszaolvastam 5-6 oldalt, hogy esetleg van-e megoldás a problémámra. Sajnos nem találta, ezért leírom az egész sztorit, hátha tudtok segíteni nekem.
Most először vűgtunk bele füvesítésbe, hogy egy kicsit szebb legyen az előkert. Semmi extrára ne gondoljatok.
A praktikerben vettem 1 doboz sport fűmagot és azt május elején ásás, gyomlálás és talajegyengetés után elvetettük. Kb 25 nm a terület, a dobozon az volt hogy 40nm-re.
5-6 nap után szépen el is kezdtek kibújni a szálak. Június elején értünk oda, hogy levágom a fűnyírónk legmagasabb állásával. Ekkor már magasabb volt, mint ahogy a dobozon javasolták.
Végés előtt:
Vágás után:
Vágás után egyből meg is locsoltam. Nem tudom, hogy ez jó ötlet volt-e.
És ezek után kezdtek el jönni a problémák. Pár nap múlva azokon a helyeken, ahol beléptem cipővel a fűre elkezdett "kiszáradni".
A hétvégén megvolt a második nyírás is, sajnos most már így néz ki:
Nem tudom, hogy mit csináljak. Eddig semmilyen szert nem raktam rá. Lehet hogy a kiszáradás inkább valami gomba? Hogyan lehetne megmenteni?
Azért félni is okosan érdemes. Ha már muszáj, akkor félj pl. a napraforgó- és repceolajtól, margarintól, mert a napraforgót és repcét nagy valószínűséggel megszórták betakarítás előtt valamilyen gyomirtóval.
A per egyébként még nem bizonyít semmit. Perelni sok mindenkit lehet. Nyerni már nehezebb. Volt már győztes per is?
A Scotts Uniform-ban nekem is voltak vastag szálú ráadásul kicsit más színű szálak egyenletesen mindenhol. Idegesített ezért kiirtottam az egészet. Nekem csalódás volt emiatt.
A fű fajtájától rengeteg függ. Nekem Everris uniform van. Nem annyira uniform, mint reméltem, vannak benne vastagabb szálú füvek (de az is lehet, hogy ez a területről származik), persze mások oda vannak érte (szerintem meg gyomos és nem túl sűrű most, ez utóbbi a pajor támadás miatt van), és alapvetően én is elégedett vagyok. Soha nem kapott semmi gomba elleni kezelést, és nem is igényelte. Vannak benne "pókhálók" minden reggel ebben a melegben, látni is a leveleken pöttyöket (nem túl sokat), de amúgy semmi, kiválóan ellenáll.
Igen, ezt én is figyelem. Akinek gyepszőnyeg minőségű pázsitja van úgy tűnik egyfolytában fújkálja valamivel.
Ilyenkor azért örülök neki, hogy viszonylag körülményesebb a II. és I. kategóriához való hozzáférés. :) :)
Így is beszerzi mindenki azokat ahogy látom, de képzelem mi lenne, ha az ALDIban árulnák. :D :D
Az enyém sűrű, nem egyforma, mert már vagy 3 féle keverékkel felülszórtam (van benne Toscana is), ezért nem egyenletesen nő (ezért sűrűn nyírom, hogy ne látsszon), de legalább nem gombásodik. :)
A műtrágyázási és öntözési elméleteket viszont szorgosan jegyzetelem.
Azért ez nem ugyanaz, ezt nem eszed meg. A perek a deszikálás utáni élelmiszerláncba belekerült cuccról szól. Pl. kukorica deszikálása után megette a malacka, majd azt az emberke.
csináltam felülvetést, meg elkezdtem műtrágyázni , most kb 4-5 naponta nyírom és a múlt héten minden este kapott vizet. Locsolni kb 3 naponta akarom, hogy erősödjön a gyökere, meg elkezdem neki adni most a 8-15-15-öt felváltva a 15-5-5-el kb 10 naponta, sajnos rossz a talaj, homokos.Múlt héten volt ABD, igaz csak 2 óra múlva locsoltam be, de jövő héten kap egy belocsolósat is.
A kapu fele sajnos vannak benne sárgás foltok , messziről szép, meg gyomos is kissé.
Volt pár sárga folt ami tényleg eltűnt, nem tudom mitől.
Bal alul tényleg zöldebb, ez a rész több árnyékot kap, elől meg egész nap vágja a nap.
A rohadt sok eső miatt rengeteg kalapos volt benne, de egyéb nem igazán. De elővigyázatosságból nyomtam rá gombaölőket. Erre kb. egy -két hét múlva ez jött elő...
ne "izgulj", nekem minden évben elkapja. marhára kell figyelni és amikor megjelenik, fújni. vagy még inkább előtte..csak akkor fujkálhatod havonta mint a güzü. az meg szerintem túlzás. idén még nem fújtam, tegnap reggel már láttam gomba nyomokat, így holnap fújok egyet.
kizöldülni nem fog tőle sajnos. A dithane jó egyébként ("sörétes puska"), valszeg megfogja a fertőzés további terjedését. Utána felül kell vetni a totálisan "kiégett" részeket. én így csináltam. egyébként meg ja, van most is gomba. nekem is.
jópár "kiégett" totál kisárgult folt jelent meg a füben, ráadásul kb egy héttel a permetetés után. Úgy néz ki totális a pusztulás. És egyre több helyen jelenik meg.Képek alapján hópenész lehet, de az ilyenkor van??
Képet raknék fel de a telómat nem ismeri fel a gépem.
Van erre valami megoldás? Mérgemben már a legnagyobb foltot belocsoltam ditánnal. Nem látom , hogy javult volna.
Jól látom, hogy van némi színeltérés (bal alul mintha sötétebb lenne)? Csak azért kérdezem, mert fél órája néztem itthon, hogy ilyesmi különbségek vannak, ami miatt azon gondolkodtam, hogy vajon a műtrágyát nem szórtam egyenletesen, vagy a vasgálic permetezéssel sikerült ezt elérni 🤔
Az újrafüvesítés azért nem túl gyakori esemény, előtte a glifozát aligha jelent kockázatot.
Az említett perek haszonnövényekben történő használat miatt vannak. Glifozát rezisztens növénykultúrák gyomirtózása esetén nyilván elé sok maradvány lesz a terményben. Második, amikor vetés előtt kezelik a területet, de ez már kevésbé jelentős, és nem is annyira jellemző.
A gyep / dísznövény területek előzetes kezelése kapcsán elhasznált mennyiség messze nem olyan jelentős, mint a mezőgazdaságban használt mennyiség.
Ami engem inkább megdöbbentett itt ez az "ABD kombó", ezt viszont úgy látom egyesek -biztos ami biztos alapon- olyan mennyiségben és rendszeresen fújják ki, mintha csak locsolóvíz lenne. Pedig ez kicsit durvább cucc, főleg így mixelve.
Nettó 150 nm fű, azon játszik, szaladgál és sajnos pisil 2 kutya.
A foltokat folyamatosan javítom, de hiába, az új zsenge fű hamar elsárgul, elpusztul.
A foltokat viszonylag mélyen, min 5-6 cm-re kitakarítom, hogy az elhalt fű gyökérzettel együtt kijöjjön.
A gödröt feltöltöm virágfölddel, rászórom a magot, picit bedolgozom, majd szórok rá kb 6-8 mm virágföldet, hogy a madarak ne egyék meg.
Rendszeresen kannás locsolással a foltokat nedvesen tartom, a mag kihajt, majd max 1-2 hét és a friss hajtás elpusztul.
Tavasszal ment egy ABD kombó belocsolással, ( kb 1 hónapos időközökkel) utána 2x Dithane belocsolással , most pár napja megint egy ABD koktél ment belocsolással.
Tegnap botlottam bele egy 2011-es hozzászólásomba, hasonlót leírást tettem be anno.
Gyepalkotó fűfajai között telepítéskor keverékben megtalálható a gyors kelésű védőfű (angol perje), a lassú fejlődésű, de terjedő tövű domináns fűfaj (réti perje), valamint a szárazságtűrő, finom levélzetű fajok (csenkeszek). Ezek a fűfajok hasonlóak, sokszor azonosak a sportpályákon, házi gyepekben használatos keverékek alkotóihoz, azonban néhány éves gondozás után egészen eltérőek lesznek. Összetételük is megváltozik, a körülményekhez legjobban alkalmazkodó fajok eluralkodnak, mint a ,,gyomnak számító virágzásra hajlamos egynyári perje és foltszerűen megtelepedő tippan. Elterjedésük oka a rendszeres alacsony nyírás, a nedves-öntözött környezet és mindkét faj agresszív terjedő-képessége. Más fűfajok nehezen tolerálják a 10mm körüli alacsony nyírást. 10 éves korú golfpályákon a legjobb gondozás mellett is eluralkodnak, ugyanakkor szakszerű kezeléssel kiváló minőségben növeszthetők."
Agro Biliárd sportnál én is azt vettem észre, hogy 5cm fölött van nyíírva úgy jobban érzi magát. Ez nem azt jelenti, hogy nem kap el bármit, de odafigyelve így jobbak az esélyek. Én is a csere mellett lennék, mert nem vagyok híva a fújkálásnak és szeretem az utcafronton a toscanat, soha nem adtam neki gombaölőt egy alatt és amit el is kapott, kiheverte, pedig fele annyira van ápolva, nyírva is csak 1x hetente, a talaj is elég nyomi neki ott kint, elképzeltem már bentre, hogy biztos élvezném...csak nehéz rászánni magam.
én is 6cm-re nyírom /most idéntől robottal minden nap/ (argo largo billiárd sport mag), próbáltam hogy csak 3 naponta küldöm rá, nőni úgysem nő túl sokat most, és hátha jót tesz neki ha kevesebbet nyírom, de nincs különbség (és amúgy igen, van 1-2 nagyobb árnyékos részem , ott szép nálam is-lehet ősszel megunom és kitartok a csere mellett majd )
(nálam halmozottan rosszabb a helyzete: nagyon homokos a talaj, ezért öntözöm az átlagosnál többet is+sűrűbb tápozás-egyébként első 1-2 évben nem volt hiba vele kifejezetten szép volt, tavaly és idén már egyáltalán nem olyan mint első 2 évben, baromi nyűgös lett)
Tavaly 6cm-en próbáltam, nem volt jó, idén 5cm, ez sem jó.
De mondom, ez csak a déli, napos oldalra igaz!
rocky_: a frissítő öntözésről már le is álltam, meg locsolva is szombaton volt utoljára (eső nem volt), semmi értelme gyakrabban öntöznöm, ez a szar immunis a turgorra :)
sajnos szintén ugyanez a vélemény, pedig már bőven föl van sűrítve a locsolás is :/ de nem igen ér semmit, mindig eltervezem hogy ősszel "lecserélem" toscanara, de ősztől meg helyrejön mikor kiírtanám :) ...
Feca pont az ellentettjét írta ennek. Nála van toscana és agro sport is, azt írta nem rég, hogy a toscana kicsit sárgul és tépi a fűnyíró, míg az agro sportot nem.
Ez nekem megint Toscana reklámnak tűnik. Gyakorlatilag azt sejteted, hogy a jóval erősebb vastagabb szálú nádképűt nem tépné a robot. Hát ezt kötve hiszem..
Sziasztok! Tavaly október végén fektettem gyáli sport gyepszőnyeget, elég szép, sűrű, nincs gyom, de azért egyvalami nem hagy nyugodni: nagyon süppedős. Sőt, a terület legalább felén, de teljesen homogén módon, talán a szegélyeket leszámítva, ha megmarkolom a fűcsomót, 2, néhol akár 3 cm-re is meg tudom emelni a tövét. Tavasz elején mondjuk arányában nagyobb területen volt ilyen, akkor ott talán sárgább is volt. Macska pisi miatt két kis foltot már kicseréltem, innen is tudom, hogy még az ilyen süppedős helyeken is mélyen (10..15cm +) legyökerezett. Apámhoz került egy maradék csík, nála szorosan kapaszkodik a talajhoz, ahogy a régebbi füve is.
Szóval, normális ez? Öntözőrendszer van, egy héttel ezelőttig csak 2-3 naponként öntöztem, eső után szünetekkel, hogy szokja meg, ne csak a felszínről próbáljon vizet szerezni. Lerakáskor kapott startert, március és május közepén Kite 27-7-5-ös műtrágyát, kettő között Artist és Borát. Kb. 5 naponta nyírom, elvileg 4-4,5 cm-re (de a süppedés miatt ez több), lehetne sűrűbben is, de időjárás és szabadidő függvénye.
Nincs a robotttal semmi baj. Amikor a fű növekedési ritmusában gyakran nyírunk, akkor a fűnyíró alatt hozza ki a magját. Láttam ilyen golf pálya green-t Kanadában, ahol 5mm magasra nyírt tiszta Ep volt és tele maggal. Ez minden tavasszal kikelt nekik. A hosszú tél miatt más nem bírja mondták.
Egyébként csodálom a kertedet! Egyszer talán nálunk is lesz ilyen. Csak ugye elöször csak "Legyen sövény, még úgysem tudjuk mi hol lesz, legalább nö az építkezés ideje alatt is", aztán "csináljunk már füvet még gyorsan tél elött, hogy végre ne legyen sár", utána tavasszal "gyorsan öntözörendszert még nyár elött", végül megtalálom a fórumot, gondozom a füvet, besürüsödik és most jutottam el oda, hogy az esztétikai igényemet nem elégíti ki a "kerítés mellett egyenes vonalban sövény, közte gyep" látványa. Szóval megfogalmazódott, hogy kéne csinálni egy a tiédhez hasonlóan ívelt szegélyt, azon túl bokrokat, virágokat, fákat ültetni, csakhogy most már kínlódhatok az egész szép fü megszüntetésével, aztán a szórófejek helyének módosításával...
Ez van, amikor az ember SK kivitelez, mindig az aktuális igények mentén, prioritási sorrend alapján. De nem adom fel. Még akkor sem, ha a nemrég ültetett spiraea sor majdnem minden darabjának töve felkopaszodott, döglödnek a pázsitviolák (részben hasonló tünettel) és a szomszédok macskái pont a levendulák közepébe szeretnek belefeküdni.
Zöldséges kerti küzdelem az ep ellen, az sem mindennapos sztori azért, kivéve az olyan évjáratokat. Sajnos az egyedüli hatékony megoldásnak az tűnik fűben ellene, amit te is csináltál, remélem szépen összejön!
Ja és nem rohantam a fűnyíróval, gyökketővel toltam, meg csak a felét fogtam egyszerre ... de egyébként nem vettem észre, hogy a tolási sebesség vagy a vágási szélesség befolyásolná a dolgot ... ha nincs turgor, akkor nincs turgor.
A rohanás ez volt, mert fogyott ki a benzin és nem volt otthon több (itt tényleg szó szerint futottam a fűnyíróval, teljes szélességgel vágtam, kicsit meg is tépte, de egyébként nem szokta).
Északi oldal, reggel és késő délutántól éri a nap.
Olyan problémám van, hogy lefújtam a gyepemet Dezormon kétszikű gyomirtóval, ami hatásos is volt a pitypangra és lóherére nézve, azonban a vörös levelű madársóska nem pusztult ki, de még csak meg sem érezte. Permetezéskor a pitypang és lóhere szépen le lett fedve permetanyaggal, azonban a madársóska nevű gyom leveléről legördültek a folyadékcseppek gömb formában és sehogyan sem tudtam lefedni a leveleket. Valószínűleg ezért nem szívódott fel a permetszer a növényben. Valami tanács, hogy hogyan tudnám kiírtani a madársóskát a gyepemből? Köszönöm szépen előre is.
Én is így sejtettem. Akkor marad a cseh cucc (https://www.pasti.cz/stop-skudcum-gel-profesional-300g), nekem bevált. Debrecenben vagy közeli környékén küzd valaki nagyon vakonddal? Nem fáj többet rendelni, ha kell valakinek.
A vakundokra már kipróbáltam mindenféle kütyüt, gázt, vegyi anyagot. Semmi nem hat ellene, kivéve az ásós kifordítást, de egy héten belül ott a következő területfoglaló. Most azt a módszert alkalmazom, amit itt mondtak, két havonta Force 1.5G-vel kicsinálni a kajáját, és elvándorol másnál. Ez valóban működik.
szia, gyomirtózás után az elhalt füvet mivel szedted ki? elég a szellőztető,vagy ki is kellett rotálni ? nekem is vannak ilyen részek.. köszi, hogy feltetted, bátrabban állok neki én is :)
Elég foltra is, ha nem sok van. Hőségben ne permetezz mert a füvet is megégetheti. Amúgy lassan hat és közben le is nyírhatod a hatóanyagot. Ezért nyírás után egy nappal érdemes kezelni auztán pár napig béké hagyni.
Told meg Colombussal ha nem akarod, hogy sok magot teremjen és mindent ellepjen, mert gondolom az indásodó fehérheréről van szó. Augustus végén tehetsz rá everris ICL gyomirtós műtrágyát az lerendezi tavszig.
Na ez hasznos infó volt, köszi! Mivel nekem 3x ekkora a terület és nem túl tagolt, akkor elméletben napi 210 perc elég lehet 🤔
Csak mert azt néztem, az M500-as 90p töltéssel 60p-et bír, szóval 4 kör belefér 1 napba (igaz, akkor 9-19 óráig, vagyis egész nap megy...). Az M1000-nek viszont a 4 órányi nyíráshoz csak 7órára van szüksége összesen. 2 töltés kontra 4 töltés naponta. Valószínű hosszabb akku élettartam, viszont drágább csere. Na meg a 100e Ft vételár különbség...
Tegnap este kifújtam a koktélt. De 190 négyzetméterre csak 5 litert sikerült kifújni keresztbe hosszában többször. 2 liter vért adtam... Aztán belocsoltam. Estére gyomírtózhatok? És gyomírtózás után mennyit kell várni a gyepttágyázással?
Az utolső előtti kép az már a felülvetés utáni állapot?
Az a gond az EP vel hogy egész évben keleget, de főleg ősztől szeptemberben már a hüvösebb idő beálltával indul tavaszig erősen magról, de hát ez neked nem újág. Gyökérváltás után tervezetél vele már valamit?
Ásóvillás lazítás. Beszúrod kb 10-12 centire és kiséé megmeled, eléd 10-15 centinként beszúrnia villát egymás után. Ez a módszer, ha meg tudod csinálni, elég jól lazít.
A Bumper hatóanyagát a z EU tiltó listára tette és éppen megszüntető félben van az árusítása.
A tönkrement gyepet, amikor elkezd sarjadni megint permetezni kell mert az új fű nem védett és a gomba tovább támad. Kb 10 naponként érdemes iylenkor rámenni.
A műtrágya mehet 3-4 hetente ha nem szabályozott leadású termékről van szó Nyáron káli túlsúlyos kell a hőség miatt a nitrogén mellé.
Kétfélr Dithane van forgalomban. Amirt írtál a DT M 45 az 3 nap Munkavédelmi várakozás és II. kategóriás beszerzésű. A Dithane DG Neo Tech pedig 0 MV és III. kategóriás ami mindenkinek hozzáférhető.
Én most azt próbálom ki a robottal, hogy csak heti 2- szer vágatom a füvet, így nagyobbat kell neki vágni és hátha nem fogja tépni.
Ettől még jobban tépi.Ezek a gépek a gyakori, akár napi szintű, rövid fűnövedék vágásra lettek rendszerbe állítva.
Nézd meg a Tsunami anyagát fotóit, amit talán tavaly tett fel a toscanaás pázsitjáról. No az az etalon. Remélem beleolvas a topikba és megint tesz feel valamit nektek, hogy jobbak legyetek és ne bosszúsabbak.
Szerintem ez hiba. Nem erre vannak kitalálva robotok. Robotnak pár minimetert szabad max vágnia, amit mulcsol. E felett nem is vág szépen és túl nagy darabokat nem jó bent hagyni fűben. Heti 3 vágást akkor lehet szerintem, ha kb alig no füved. Nekem heti 7 napból -ot megy, minden nap legalább 70 percet a 160nmes füvön.
Mondjuk értem, hogy kísérleteztek, mert sírnék, ha olyan lenne vágásképem, mint amit mutattatok. Hálisten nekem szép, teljesen olyan mint előtte normál fűnyíróval.
Nekem worx van, de bevallom nincs zónabeállításom. Most tapasztalom, mennyi nyírási idő kell, de az biztos, hogy zónabeállítás itt csak arra jó, amit írtál, hogy egy hetes osztásban ideje hány százalékát töltse melyik zónában. Zónameghatározás is csak kábel mentén történik nagyjából. Én arra fogom majd használni, hogy van részem, ahol látszik, hogy többet jár, bőven le van fedve terület (hosszú keskeny sáv) és van, ami miatt növelem nyírási időt, hogy lefedje. A gond csak az, hogyha beállítom, akkor tapasztalhatom ki nulláról, mert nem tudom most idejének mennyi százalékát tölti hol és pontosan hogy definiáljam zónákat...
Én is megvettem most a koktélt, ma este kifújom. Nekem azt mondta a boltos, várjak 1-2 órát amíg felszívódik és után locsoljam be egy kicsit hogy a maradékot levigye a gyökérhez.
Egy két óra alatt úgy rászárad, hogy nem tudsz lemosatni semmit szinte a talajra. A bemosatásnak az a lényege, hogy ott lent szívódjon fel a növénybe és így szinte a gyökértől védve van, mert ezek a szerek a permetezés után csak a növényben felfelé mennek s nem a gyökér felé, a kontakt meg ráragad, azt követően ahogy nő a fű úgy nyírod le a hatóanyagot, miközben le is bomlik.
Sokaknak hozta meg a falramászós kedvét a módszerem, de ez van.
Pl amikor csak permetezel és nem mosatod be, akkor a rizoktónia pókháló megjelenik a fűben mert a talajon nics vegyszer elegedő, hogy megakadályozza. ilyenkor mndenki frászt kap, hogy nem hat a vegyszer pedig a fű védve van és nem tud a gomba behatolni csak ha már levágtad a hatóanyagot, míg bemosatás tán meg sem jelenik., vagy ha gen akkor már megint permetezni kell. Rossz hír hogy minden évszaknak megvan a maga gombája. Jó hír hogy a nemesítők elég jó fajtákat hoznak ki az ellenállóságot illetően.
Persze vannak szerek amik a talajon át nem hatnak, de ezek nem azok.
Jól csináltad. A következő nyírástól állítsd vissza az eredeti magasságot, így a sarjdó friss levélzet eltekerje a maradék szárakat. Most ne szellőztess mert nagy a meleg és még roncsolod is kissé a leveleket, no és ha a gyep megnyílik akkor elég fényt és meleget kap a muhar a talajra, ami meg fog jelenni, mert ott elfekszik a magja a talajban mindenhol. Szerintem az újra sűrűsödés kb 10-14 nap, mivel iylenkor már kezd lelassúlni a fű növekedése. Adj neki nitrogén és kálium túlsúlyos műtrágyát ha mostanában nem kapott még.
Jelentem levágtam egy állással kisebbre (kb4-4,5cm).
...igen így a sárga szálak is jobban előkerültek de egy ovatos drotos szellozteto fesulessel kiszedem ami kijön... remelem nem lesz rosszabb azért mert a tökéletest akarom :-)
Én is megvettem most a koktélt, ma este kifújom. Nekem azt mondta a boltos, várjak 1-2 órát amíg felszívódik és után locsoljam be egy kicsit hogy a maradékot levigye a gyökérhez.
Köszi! Én is találtam ilyesmit a neten, de ez nem tünik túl szofisztikáltnak. Az én esetemben egyben van a terület (P alakúnak mondanám), csak arra gondoltam, jó lenne, ha megoldható lenne, hogy nem össze-vissza megy mindig, hanem elöbb az egyik részen megy annyi ideig, ami alatt már jár mindenhol és utána menne át a másik részre. Így össze lehetne hangolni térben és idöben a gyerekek kerthasználatával.
De amit a Worx megoldásáról találtam, az sem támogatja ezt, mert a heti nyírásmennyiséget lehet csak százalékosan megosztani több terület között, de akkor még mindig maga osztja be, hogy mikor hova megy :-(
szerintem ha kevés a nádképű csenkesz (toscana fő alkotója), akkor csomósodni fog (lesznek nádképű csomók, nem lesz szép). De ez csak tipp az itt olvasottak alapján. Nem véletlenül 80% a nádképű a toscanaban. Úgy emlékszem próbáltak itt régebben kevesebb nádképűt tartalmazó keverékeket, de nem volt szép. Ha tévedek, majd kijavítanak.
Szintén gardena sileno life 750-es, azaz 750 m2-re lett kitalálva. Nekem kb 500 m2 a füvem.
Most nappalra van beállítva, reggel 8-16 -ig megy a nyírás. A vágáskép nem jó, a fűszálakat tépi, pedig most vettem gyári új késeket az OBI-ban. Azzal sem sokkal jobb a helyzet. Olyan, mintha ki lenne száradva. A magasság a maxra van állítva (5-ös), de nekem még ez is alacsony. Tavaly, amikor benzinessel nyírtam, akkor magasabbra vágtam és szebb volt a kép.
A heti csere az kemény..... Élezteted, vagy hogyan oldod ezt meg?
Úgy látom ezzel a gomba problémával nagyon nem vagyok egyedül idén... Sajnos a tapasztalatlanabb hobbi füvesekkel jól kiszúrt ez az esős május, remélem mindenkinek sikerül rendbe hozni a gyepét.
(Csak egy kis érdekesség: Tegnap a városban próbáltam ABD-hez Bumper-t szerezni és jártam a mezgaz boltokat, valamint egy növényvédőszeres nagykert. Ott egy szakmérnökkel beszéltem, de sajnos készleten nekik sem volt Bumper-ük. Mikor meghallották, hogy mire kellene az egyik kolléganő kijött az irodából és képeket kezdett el mutatni, ahol a fél füvük el volt sárgulva és Tőlem kérdezte, hogy ez is akkor gomba lehet? :D. A poén, hogy ezt követően még ketten jöttek oda hozzánk hasonló gonddal. Egy növényvédőszeres nagyker alkalmazottai :D.)
Illetve kérdés. ABD kezelést követően:
1) A gomba által megtépázott területtel mit érdemes kezdeni? (Kapjon-e valami speciális tápanyagot és ha igen, mennyivel a permetezést követően)
2) A meg nem fertőzött, de tápanyagot igencsak kívánó területet a kezelést követően mennyi idővel és mivel érdemes most kezelni? Arra gondoltam, hogy 1-2 héten belül vagy Amalgerolt, vagy esetleg egy kálium túlsúlyosabb műtrágyával megszórnám, ha kicsit enyhülne a kánikula.