Keresés

Részletes keresés

alnibell Creative Commons License 2019.01.08 -1 0 68674

Nem tartozom, soha nem is tartoztam egy-egy kiemelt útvonal bejárói közé. Ha éppen arra vitt az utam, érintettem az OKT egy-egy rövid szakaszát, de ez soha nem volt a számomra cél. Mentem, amerre kedvem tartotta vagy amerre jobbnak véltem a cél megközelítésének körülményeit. Meg persze nyomvonalat, POI-kat rögzítettem, az utóbbi időben többnyire jelzés nélküli utakon.
Ami meg az ún. kocaturistákat illeti, nos én jó szemmel nézem, hogy pl. Vinyén, normális időjárási körülmények között, rengetegen vannak családostul, kicsikkel, kicsit nagyobbakkal egyaránt. És még akkor is, ha a gyerekek csak játszótérnek tekintik a Cuha-völgyet, a Kőpince-forrás környékét, de akár a gázlókkal teletűzdelt murvás utat is a Porva-Csesznek vasúti megállóig. (Ami kevésbé tetszik az az, hogy a többség autóval érkezik a helyszínre, így aztán ahhoz is van kötve.)
És a többség nem szemetel. Az viszont igaz, ahol gyerek van, ott hangosabb a szó és a nevetés is. (Meg a házi kedvenc.)
A csúcs - szerintem - az lenne, ha a kirándulók, a túrázók, amikor találkoznak, köszönnének is egymásnak! Na, ez még odébb van.

Előzmény: Okulare (68672)
Pulmy Creative Commons License 2019.01.08 -1 0 68673

"Így van, ahhoz túl hosszú mozgalom, hogy néhány embernél nagyobb csoport az elejétől a végéig össze tudja hangolni."

 

 

Meg tudom erősíteni.Mi hatan vágtunk bele.Ebből kettő már az elején lemorzsolódott,négyen folytattuk,de nagyon nehézkes,esetenként terhes lett az egyeztetés. Feleződés után páronként folytattuk,de még így is adódnak egyeztetési problémák(szabadidő,más-más elfoglaltság etc.).

Előzmény: annyi baj legyen (68667)
Okulare Creative Commons License 2019.01.08 0 1 68672

Utólag visszaolvasva talán nem egyértelmű, hogy miért hoztam fel a büfést/szállásadót. Nemrég volt téma itt a fórumon, hogyha egy erdei büfé mellett visz el az utunk, érdemes venni tőle 1-1 csokit, üdítőt, sört, szendvicset, még akkor is, ha van a táskánkban hazai. Ugyanis ő abból él, hogy naponta arra jár 20-30-50 túrázó és megveszi azt az egy darab valamit. Ha nem járnak arra, vagy járnak, de nem vesznek, akkor be kell zárni a boltot. És itt jön a képbe a "be nem fejezők" száma, hisz ők attól még, hogy nem fejezik be, növelik a fizetőképes keresletet egy adott helyen, ez által biztosabb alapokat kap az adott vállalkozó, ami akár még vonzhat más szolgáltatókat is. Tudom, hogy ettől az egész folyamattól hígul a túrázó társadalom, ellepik az erdőt a hangoskodó, szemetelő kocaturisták. Tehát az is egy nézőpont kérdése, hogy ez most siker, vagy jobb lett volna, ha nem lett volna...

Előzmény: Okulare (68671)
Okulare Creative Commons License 2019.01.08 0 1 68671

Az, hogy mi a siker azt szerintem többféle aspektusból lehet szemlélni. Ha az a siker, hogy ki teljesíti a túrát, akkor azt valószínű egy tapasztalt túrázó mondja/vallja. Ha egy erdei büfé vagy szállásadó szemszögéből nézzük, akkor neki az a siker, ha tavaly X-en vásároltak Y forintért szolgáltatást tőle, idén pedig 3X-en 4Y-ért. Neki mindegy, hogy a delikvens végül befejezte-e, vagy féltávnál félretette-e a füzetet a fiókja legmélyére. El tudom képzelni, (hogyha foglalkoznak az MTSZ-ben ilyesmivel) hogy bizonyos aspektusból szakmailag az "elkezdők, de be nem fejezők" is sokat számítanak, ha az össz km a siker, vagy legalábbis a km/fő. Tehát arra gondolok, hogy 10 db OKT "befejező" 11.650 km-t tett meg, de 100 db "be nem fejező" meg 68.000 km-t., akkor nagyobb a bázisa az utóbbiaknak. Nem mellesleg, mivel nincs időlimit, bármikor befejezőkké válhatnak, ha elhárul az ok, amiért abbahagyták.

 

Az viszont biztos, hogy én az elmúlt 2 évben, mióta elkezdtem az RP-DDK-t, alig tettem meg többet rajta, mint 100 km, viszont az össz túra km, az 321 km volt 2017-2018-ban. Tehát több, mint kétszer annyit nem a kéktúra keretén belül túráztam, de ezt legalább felerészben mégiscsak a kéktúrának és a hozzá kapcsolódó "marketingnek" köszönhetem. (A másik fele a geoládázás, de azzal a hobbival is a kéktúra iránti érdeklődésem során ismerkedtem meg). Úgyhogy bármi is lesz az én történetem vége én már sikeresnek érzem magam. ;-)

V43 1279 Creative Commons License 2019.01.08 0 0 68670

Én is úgy tervezem.

Előzmény: hörpölin (68669)
hörpölin Creative Commons License 2019.01.08 0 0 68669

Ici-pici kis helyesbítés: a döntő többség az AK-t nem járja, hanem kerékpározza... :-)

Előzmény: V43 1279 (68668)
V43 1279 Creative Commons License 2019.01.08 0 0 68668

Jó hír, hogy a másik két kéket is járják azért. Főleg az AK-t, ami eddig nem volt a legnépszerűbbek között. Ha minden jól megy majd én is folytatom tavasszal/nyár elején.

Előzmény: hörpölin (68662)
annyi baj legyen Creative Commons License 2019.01.08 -1 0 68667

"Tömeges kéktúra járásra van ugyan példa de azért nem az a jellemző"

 

Így van, ahhoz túl hosszú mozgalom, hogy néhány embernél nagyobb csoport az elejétől a végéig össze tudja hangolni.

Előzmény: HEV (68666)
HEV Creative Commons License 2019.01.08 0 1 68666

Számomra ez is azt mutatja, hogy a marketing hatására elért tömegek, akik megveszik a füzetet, sokkal kevésbé kitartóak, mint akikben spontán éled fel az érdeklődés.

 

Ez eddig a számomra legtöbbet mondó statisztika! Öntisztulásnak is nevezném. Több ismerősöm is van aki nagy hévvel elkezdte - általában az RP-DDK-t -  és később leállt. Persze, lehet, hogy csak néhány évre de a propaganda hadjárat nem a valós helyzetet adta tovább. (van ilyen más területen is). 

 

Mint régi egyesületi tag viszont azt látom, hogy a természetjárás iránti érdeklődés nőtt, a taglétszámunk folyamatosan növekszik, persze ez függ a szervezett túráktól is. Van érdeklődés a kéktúrázás iránt is de a vezetett túrákhoz szokott népek nem mernek önállóan belevágni. Sokan már látják, hogy a rengeteg teljesítménytúra nem ad semmiféle tájékozódási képesség növelést és a logisztika kidolgozását sem segíti, a csordaszellem az működik csak kevés. Szóval be kell indítani az érdeklődőket és vagy megtanulják és folytatják önállóan vagy kis csoportban vagy nem. Tömeges kéktúra járásra van ugyan példa de azért nem az a jellemző. Mindig minden időpontban nem mindenki tud alkalmazkodni.

Előzmény: annyi baj legyen (68665)
annyi baj legyen Creative Commons License 2019.01.08 0 2 68665

Ez jó kérdés:
akkor népszerű az OKT, ha sokan vesznek füzetet, vagy akkor, ha sokan teljesítik?

Mindkettő egzakt szám, az egyik az eladott füzeteké, a másik pedig a kéktúra ellenőrök által leellenőrzött, és jóváhagyott füzeteké (ez utóbbiakat ismerjük). A "végigjártam, pecsételtem, de nem adom be a füzetemet" kategóriát hagyjuk, ők nem teljesítették az Országos Kéktúra mozgalmat. Én is futottam már 42 kilométernél hosszabbat, mégsem vagyok maratonfutó. Az OKT akkor van teljesítve, amikor az illetékesek, jelen esetben csg, és hörpölin azt mondja, hogy, igen, a füzet alapján elhiszem, hogy szabályosan végigjártad a túrát, addig csak túrázás a kéken. Amivel szintén semmi baj nincsen, pont pár napja számolgattam, hogy kb. 80%-nál járnék már a második teljesítésemmel, ha pecsételtem volna. De attól még nem lennék kétszeres teljesítő.

Az én 2009-es füzetemben az áll, hogy a mozgalom célja, hogy a túra résztvevői az útvonal végigjárásával....stb, stb, tehát úgy gondolom, a mozgalom népszerűsége nem az eladott füzetektől, hanem a teljesítéstől függ.

Csináltam még egy statisztikát, a lényege, hogy az adott évben a túrát elkezdett mozgalmár a következő két évben átlagosan hány szakaszt járt le:

(tehát pl a 2011-ben kezdett átlag túrázó, a kezdő túranap dátumától számított két éven belül 50 szakaszt teljesített)

2010 60
2011 50
2012 57
2013 46
2014 25
2015 28
2016 12

 

Számomra ez is azt mutatja, hogy a marketing hatására elért tömegek, akik megveszik a füzetet, sokkal kevésbé kitartóak, mint akikben spontán éled fel az érdeklődés. Ez nem ítélet, vagy akármi, pusztán ténymegállapítás. Engem, bár nem szeretem, ha másokkal együtt járom az erdőt, örömmel tölt el, ha minél többen járnak ki, mert bízom benne, hogy azért minél több ember jut el a természetjárásban a de szép a kilátástól a nézd, ott egy szép lepkén át arra a szintre, hogy az erdő, mező, hegycsúcs minden egyes összetevőjében megtalálja az érdekességet. És igen, ehhez tanulni kell, nem csak viselkedni, hanem megismerni a környezetünket, mint ahogy ez is a mozgalom céljai közt szerepel:
"megismerjék hazánk nagy részének történetét, föld- és vízrajzát".

Előzmény: Gizi aljas Feri (68656)
Güsziológus Creative Commons License 2019.01.08 -1 0 68664

Én megemlíteném a két kötetes atlaszt is, én pl. akkor indultam el, amikor a friss térkép-együttes és leírások rendelkezésemre álltak.

Előzmény: olahtamas (68651)
Güsziológus Creative Commons License 2019.01.08 -1 1 68663

Mura-völgye

 

Feltöltöttük az elmúlt hetekben készült képeket. Néhányat a TUHU-ra is feltettem.

http://www.turistautak.hu/poi.php?id=194309

 

Ha valaki arra jár, vigyázzon az akáctüskékre!

Amennyire lehetett a metszőollóval kitisztítottuk, de erősebb szerszám kéne!

 

Annyit sikerült megtudnom, hogy építtetője Semjénházán kőműves volt (TERSZTENYÁK), bár lehet, hogy csak névazonosság.

Az árok amúgy leküzdhetetlen akadály lenne, az átívelő beton "híd" meglepően jó állapotban van.

 

Ajánlanék egy cikket is.

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/semjenhaza-megujitott-tereivel-turisztikai-lehetosegeinek-bovitesevel-varja-vendegeit-2544761/

hörpölin Creative Commons License 2019.01.08 -1 0 68662

Hát ja. Inkább a többiek számára írom le, de tapasztalataink szerint mostanában már a beérkező füzetek nagyjából fele RPDDK, vagy AK igazolófüzet. 

Előzmény: csg65 (68661)
csg65 Creative Commons License 2019.01.08 0 1 68661

Az eladott OKT füzetek számáról annyit azért lehet tudni, hogy az első pár hónapban megvolt a havi 1000 db-os eladás, de nem tudom, hogy őszre kitartott-e a lendület. Mindenesetre a tavalyi év teljesítői számának növekedés inkább a másik két túrát érintette.

Előzmény: hörpölin (68660)
hörpölin Creative Commons License 2019.01.08 -1 0 68660

Az eladott füzetek számáról nincs információm. A teljesítések száma viszont nyilvános, bárki számára hozzáférhető infó.

Előzmény: Gizi aljas Feri (68653)
hörpölin Creative Commons License 2019.01.08 -1 0 68659

Ha vette, akkor háromjegyű és minimum 201 a sorszáma. Az első 200 füzetet az MTSZ visszafogta magának, mint ajándékot a kiválasztottaknak. :-) Ezt onnan tudom, mert mi kaptuk csg65-tel a 199-es és 200-as sorszámú füzetet tegnap délután a szövetségben és akkor mondták ezt is. Egyébkét pont ez volt a helyzet az OKT füzetekkel is. Ott is enyém lett a 200-as!

 

Vagy esetleg pont minket láttál a buszon? Bár mi már nem nagyon vagyunk "fiatalemberek".

Előzmény: jzp2107 (68658)
jzp2107 Creative Commons License 2019.01.07 0 1 68658

Lehet hogy nincs is semmi baj a marketinggel?

 

Munka után felszálltam a buszra, rátévedt a szemem egy fiatalemberre aki két ropogós (ma jelent meg, ugye?) DDK füzetet tartott a kezében, illetve lapozgatott.

Nehezen szólítok meg idegent, főleg ha azonos nemű, szigorú fekete bőrkabátban, pedig érdekelt volna hogy hányas sorszámú a füzet (esetleg kétjegyű? vagy, még belegondolni is bizsergető, egy? :-),  ebben is színes-e a térkép, van-e hozzá külön lapon kihajtogatós szintmetszet mint a másikhoz

 

Mire nekiduráltam volna magam, leszállt a Muzsikus cigányoknál :-(

Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.01.07 0 0 68657

Ehhez még hozzátenném azt is, hogy ha igazán Z generációs szeretne lenni a mozgalom, akkor a mobiltelefonos pecsételéssel azt is nyerné a szervezet, hogy menet közben láthatná a teljesítések alakulását. És mondjuk egy beragadt teljesítés esetén a rendszer remarketingelhetne, akár úgy is, hogy a szolgáltatókkal szerződve a teljesítő profiljához kapcsolódó kedvezményekről menne hírlevél - szállás, kaja, utazás, látnivaló aktualitások. 

 

Ez azonban már üzletiesedést is jelentene az tény.

Előzmény: Gizi aljas Feri (68656)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.01.07 0 1 68656

Rendben, legyen négy év! ;)

Akkor a mai adat 2013-2014ből jöhet.

Mikortól indult el a közösségi médiás kampányolás? 

 

Persze, hogy nagy a lemorzsolódás. Illetve azért vigyázzunk a lemorzsolódás szóval, mert van, aki 15 év után fejezi be. Tehát, ha 4 év alatt nem jön be, akkor még lehet később bejön

 

Azért lenne fontosabb a füzetek eladását figyelni inkább a népszerűséget illetően, mert abból pontosabban nyomon lehetne követni, hogy egy-egy kampánynak milyen a hatása. Hiszen meglátja és már fut is venni. Szemben a kitűzővel, amit isten tudja, mikor teljesít, egyáltalán beadja-e vagy időben beadja-e, mert ugye épp pár napja mesélte a kartács, hogy évek óta készen van egy teljesítéssel, oszt még le se adta a túrajelentőt.

 

Az eladásokból az érdeklődésre lehet számolni, meg arra, hogy milyen ciklusokban nő meg az érdeklődés és a holt időre lehet betenni egy emlékeztető cikket, anyagot, játékot

 

 

 

Előzmény: annyi baj legyen (68655)
annyi baj legyen Creative Commons License 2019.01.07 0 1 68655

 2 év teljesítési átlaggal számolva.

 

Ezt a számot nem tudom, honnan veszed, az én adataim szerint az átlagos teljesítési idő négy év.

 

biztosabb alap lenne, ha az eladott füzetekből indulnátok ki, mert az, hogy valaki beadja-e a végén a füzetet, az nagy kérdés.

 

Ismét csak a saját adataimmal tudok jönni:
a 2010-es években kezdett túrázók negyven százaléka jutott el a mozgalom kétharmadáig.
a 2015-ös évek után kezdett túrázók harminc százaléka jutott el a mozgalom kétharmadáig.

 

Valóban láthatóan többen kezdték el 2015 után, de a lemorzsolódás is nagyobb arányú.
2010 103
2011 113
2012 120
2013 153
2014 159
2015 253
2016 252
2017 255
2018 150

Előzmény: Gizi aljas Feri (68653)
pozo Creative Commons License 2019.01.07 0 0 68654

 

Az ami egyértelmű, hogy ha ma hétvégén az ember kimegy az erdőkbe, akkor egyfolytában kiránduló családokba botlik bele. Ez nem volt így régen. És ezt úgy írom, hogy erdő mellett lakom.

 

Jól látod a helyzetet. Ezt támasztja alá a DINPI és a Pilisi Parkerdő által, a közelmúltban végzett látogató monitoring vizsgálat, melynek során egy hétvégén a Pilisben 17 ezer turistát regisztráltak.

A felmérés egyik pontja volt a turisták életkora, ebből az derült ki, hogy legtöbben a fiatalok és a kisgyermekes kiránduló családok voltak.

Előzmény: Gizi aljas Feri (68650)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.01.07 0 1 68653

Na volt időm ránézni a kimutatásra.

 

1991 módszerváltás utáni év

1995 Bokros csomag.

2010től növekedés 

Projekt 2013-15

2010 előtt ingadozó trend 107-113 teljesítés között.

2007 válság előtti felfutás 

2007-2011 -korábbi ingadozó trend, csak az olló nagyobb, ugyanakkor a szám stabilan 107-146

2012 új bázisra felfutás.

2012 előtti bázis 107 majd 143, erre tért mindig vissza a teljesítés

projekt 2013-2015.

 

2015től évről évre magasabb számok olyan értelemben, hogy még a visszaesések is magasabbak, mint a korábbi alacsony teljesítés, tehát annak ellenére, hogy kevesebben adták le a füzetet, még mindig többen voltak mint korábban bármikor gyengébb időszakban. Ez trend változás, mert régen mindig ugyanarra a számra futott vissza az eredmény

 

És ez a kimutatás a kiadott jelvényeken alapul. Na most számolva a durván 2-3 éves átlag teljesítési időkkel, a felfutás 2010től stabil.

Tehát sokkal több az ember, aki befejezte, mint korábban bármikor és 2017ben minden eddiginél nagyobb volt a növekedés, ami feltehetőleg 2015ből jött - 2 év teljesítési átlaggal számolva.

 

Ám szerintem biztosabb alap lenne, ha az eladott füzetekből indulnátok ki, mert az, hogy valaki beadja-e a végén a füzetet, az nagy kérdés. Vagyunk egy páran, akik ezt nem tesszük meg.

 

Az eladott füzet mennyiség jobban mutatja az érdeklődést és abból, valamint a teljesítési idókből azt is meg lehetne jósolni, hogy a mostani kampánynak mikorra kellene kifutnia magát. 

 

Mindenesetre Kondratyev izgalomba jönne, az biztos

 

Előzmény: hörpölin (68646)
jzp2107 Creative Commons License 2019.01.07 0 0 68652

Rendszerváltás hatott, szerintem is

Nem csupán gazdasági okokból (egykori -cucilista lélegeztetőgépen tartott- iparvidékek illetve a fél mezőgazdaság alól rántották ki a szőnyeget) de ebből következően a természetjárásban is módszerváltás lehetett.

A nagy ipari foglalkoztatók szétesésével az ott működő turistaegyletekre sem várhatott túl fényes jövő.

Gondolom kellett pár év, míg a sorok rendeződtek, beindultak az új egyesületek, aztán az infókor beköszöntével (pl ezzel a fórummal is, valóban) önállósodásba kezdtek a teljesítők

 

Nekem is ez a fórum adta a végső lökést, hogy belevágjak :-)

Előzmény: korbela (68648)
olahtamas Creative Commons License 2019.01.07 -1 0 68651

Ennek a fórumnak a megjelenése is mérföldkőnek számíthat az információszerzéshez!

Én magam innen szedtem a legtöbb információt, ami sokat segített az ÚT lekövetésében.

Ezzel párhuzamosan a GPS megjelenése is adott némi segédletet, bár térkép híján elég nehézkes módszerekkel.

Az OKT első nyilvánosan elérhető nyomvonala 2006 májusában vált kattinthatóvá.

Előzmény: hörpölin (68646)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.01.07 0 1 68650

Az a gond, hogy az OKT bejárásról csak a füzetek alapján nem helyes statisztikát így elemezni, mert ha egy családot veszek, akkor ha mondjuk a kampányolás miatt valaki 2014től felfelé kedvet kapott a túrázáshoz, akkor nagy valószínűséggel nem egy éven belül fog jelentkezni a teljesítésben a növekedés, hanem jobb esetben lehet 3-5 év is. Valljuk be, sokan belefognak és aztán abbahagyják, vagy szüneteltetik. Tehát a leadott stemplizett füzetek  eredményét nagyobb átfutásban érdemes nézni, több évre vetítve.

 

Az ami egyértelmű, hogy ha ma hétvégén az ember kimegy az erdőkbe, akkor egyfolytában kiránduló családokba botlik bele. Ez nem volt így régen. És ezt úgy írom, hogy erdő mellett lakom.

Előzmény: hörpölin (68646)
Gizi aljas Feri Creative Commons License 2019.01.07 0 1 68649

Butaság, már megbocsáss.

A 90es években elég sok pénz szabadult ki. Akkor jött a multi-éra és nagyon sok embernek lett lehetősége külföldre menni. 

A 2008as év válsága okozta pénzhiány préselte vissza az embereket abba a helyetbe, hogy inkább itthon keressenek olcsó kikapcsolódást. 

Ezt lovagolta meg idehaza 2010től a kormány és ugyanez volt Spanyolországban is.

Arról nem is beszélve, hogy már bocsánat, de az a csendes döglődés, ami az MTSZ-t és a túraútvonalak fejlesztését illette csak egy szűk körben tartotta a túrázást. Nem volt semmi közösségi marketing, semmi kampány. sőt illetékes olvtársék jól magukra is zárták az ajtót, bezárták a pecsétszekrényt, hogy más ne férjen hozzá.

 

Azt tudnod kell, hogy a túrázás sajnos elég csúnyán összefonódott a politikával. Az 50es években a túraegyletek többekközt azért is jöttek létre, hogy az erdőbe se lehessen kimenni felügyelet nélkül szabadon dumcsizni. Sőt, nem egy MTSZ funkcinak az volt a feladata, hogy az érlelődő közösségeket szétverje.

Nézz utána ennek Szádeczky-Kardoss Gézánál.

Hogy ez a háttér miért fontos- hát csak azért, mert ez is magyarázat arra, hogy a 70es évekbeli felfutás után a rendszerváltást követően miért került perifériára ez az ágazat. 

Előzmény: korbela (68648)
korbela Creative Commons License 2019.01.07 0 1 68648

Én úgy vélem, hogy az OKT teljesítések mélypontjára a 90-es évek elején a rendszerváltás a magyarázat. Az emberek legkisebb problémája volt, hogyan is tölthetnék hasznosan a szabadidejüket. Aztán az új viszonyok konszolidálódásával a mozgalmat teljesítők száma is visszatért a korábbi értékekre. A Másfélmillió sorozat hatása sokrétű: az egyik, amit az én saját példám is igazol. hogy akik gyerekkorukban látták a sorozatot, azok felnőtt korukban (akár a harmincas éveikben, akár a negyvenesben, vagy később) indulnak el, amikor a személyes élethelyzetük lehetővé teszi.

Előzmény: hörpölin (68646)
jzp2107 Creative Commons License 2019.01.07 0 0 68647

nekem a 2017-es kiugróan magasnak tűnik (persze egy évből nehéz ezt megítélni)

2018-as adatok megvannak neked? (kinek, ha nem az ellenőröknek)

ha az 300 feletti, akkor biztos hogy volt a kampánynak köszönhető növekedés (és még lesz is, rengetegen írják hétről hétre a FB-on hogy mennek, lehet hogy csak 2020-ra fejezik be és majd akkor válik láthatóvá..)

amit viszont a 1.5millióról írsz, az érdekes (hogy nem okozott növekedést)

 

95-től viszont az internet még nem jöhetett szóba (az akkori munkahelyemen pl még betárcsázós net volt - döglassú)

én inkább úgy olvasom ezt a diagramot, hogy hosszú éveken keresztül stagnálás volt (évi 80-100 teljesítés)

90-95 között volt egy rendszerváltás utáni visszaesés

96-tól visszaállt a korábbi 80-100 közöttire és 2003-tól látom én a növekedést (ez már valóban lehet az infó miatt)

 

 

nagyon kíváncsi lennék a 2018-as számra!

Előzmény: hörpölin (68646)
hörpölin Creative Commons License 2019.01.07 -1 1 68646

"igazából csak azon lamentáltam, hogy a mostani OKT létszámbővülés egymagában a füzet eredménye-e, vagy kellett hozzá a többi felhajtás (kezdve a focimeztől a mindenféle fotó- meg egyéb kiállításon át a növekvő médiamegjelenésig)"

 

Erre a kérdésre egyszerű választ találni, elég csak megnézni az MTSZ által közzétett OKT teljesítők számát éves bontásban. Sajnos a képet nem tudom innen feltölteni, de megadom a linkjét:

http://mtsz.org/images/staticfilesimage/kunos/OKT_1961-2017.jpg

 

 

Ebből a hasábdiagramból látható, hogy a kéktúrázási mélypont 1995-ben volt, mindössze 37 teljesítéssel, míg azóta szinte töretlen a trend, 2017-ben már 284 volt a teljesítések száma. Tehát nyugodtan levonhatjuk a konzekvenciát, hogy az MTSZ kampányának vajmi kevés volt a hatása a teljesítések számára egyelőre. Nem vezetek statisztikát arról, hogy mennyi az OKT teljesítésének átlagos ideje, de értékeléskor általában rápillantok a személyes adatok oldalára is az igazolófüzetben, ahová általában be szokták írni a delikvensek a teljesítés megkezdésének idejét. Úgy látom, átlagban 4-8 év a teljesítés, de persze ebben óriási szórás van mind lefelé, mind pedig felfelé. Tehát az MTSZ 2015 körül megkezdett kampányának hatása valamikor most kellene, hogy megmutatkozzon. Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket! 

 

És még egy érdekes dolog derül még ki számomra a fent linkelt diagramból. Mégpedig az, hogy a Rockenbauer Pál által készített Másfélmillió lépésnek abszolút semmi hatása nem volt a teljesítések számára! SŐT! A filmsorozatot először 1979-ben vetítették, és százezrek nézték minden részét (egyszerűen azért, mert nem volt más). Akkoriban az éves teljesítések száma száz körül ingadozott, és éppen akkor, amikor a hatásának be kellett volna érnie, csökkent le a teljesítések száma a már említett minimális értékre. 

 

Viszont akkor mi indokolja a '95-ös mélypont utáni szinte folyamatos növekedést? Szerintem az információk növekedése. A mélypont után kezdett elterjedni a zinternyet, egyre több ember talált információkat ebben a témában is. Kedvet kaptak rá, belevágtak. 

 

 

Előzmény: jzp2107 (68637)
annyi baj legyen Creative Commons License 2019.01.07 0 0 68645

Ahogy ki lehet venni a különböző cikkekből, és hozzászólásokból, itt a gombhoz a kabátot eset állt fenn:
először elkészült a pályázat, hogy hány táblát szeretnének állítani, aztán amikor meglett a pénz, nekiálltak kitalálni, hogy akkor mi is kellene, hogy rajta legyen, az útirányjelzőknél is ezért lett káosz, ami persze az mtsz szerint nem káosz, csak a túrázók túl hülyék, hogy átlássák.

Előzmény: Okulare (68644)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!