Kedvenc íróm...sok története játszódik a környékünkön, a Hajnal Badányban / nagy kedvenc / ihletője a somogyfajszi malom, ahol sokszor nyaralt a rokonainál.
Másfél évig elég sokszor találkoztam vele...Lentiben voltam katona, a kantinban ez volt az egyik kapható süti...mondjuk nekem a Göcsej szelet jobban ízlett, de ez sem volt rossz...ja és a Túrókocka...a zsoldom nagy része kb sütire ment el :)
A másik az egy nem annyira hagyományos, jóval újabb keletű étel, pontosabban sütemény, a Zala kocka:
Zala megye népszerű süteménye – A Zala kocka
Ha Zala megye legjellegzetesebb süteményére gondoltok, akkor mi jut elsőként eszetekbe? Nekünk a Zala kocka! Nem csak a neve miatt, hanem mert itt tényleg minden cukrászdában kapható… Sőt, talán az ország összes cukrászdájában is.
De milyen is az igazi Zala kocka?
Alul és felül csokoládés, középen pedig egy sárga piskótaréteg díszeleg, közöttük és a tetején pedig csokoládé krém. A díszítés egyszerű: a belső krém kerül a tetejére is némi csokoládédara kíséretében.
Legtöbben Zala kockaként ismerjük, de ha jobban utána járunk, akkor a Rába kocka, az Alpesi kocka, a Vasi kocka és a Somogyi kocka megnevezések is pont ugyanerre a süteményre utalnak.
Zalai-e a Zala kocka?!
Igen, ez a sütemény valóban zalai eredetű!
Évekkel ezelőtt a Zalai Hírlap kollégái nyomozták ki a sütemény eredeti történetét. A lap munkatársai ellátogattak több zalai és somogyi cukrászhoz is, hogy fény derüljön arra, hogy kié is ténylegesen a „kocka”. Mindkét megyében azt erősítették meg, hogy zalai cukrászok alkották meg először a süteményt.
A történet szerint az 1960-as években egy zalaegerszegi cukrász testvérpár, Molnár András és bátyja találta ki ezt a finomságot. A süteményt Budapesten készítették el először, de hűek maradtak gyökereikhez és a Zala kocka nevet aggaták rá. A hazatérés után a zalaegerszegi cukrászdájukban vált szenzációvá a sütemény. Van ami nem változik, hisz azóta is folyamatosan kapható ott.
Hogy került a Zala kocka az ország többi részébe?
Az újságírók ennek is utána jártak: a Molnár testvérek Somogy megyébe mentek üzemlátogatásra. Recepteket, ötleteket gyűjtöttek a baráti találkozás során, majd a somogyiak ugyanúgy látogatást tettek Zala megyében, és ők a Zala kocka receptjét kérték el a testvérektől. Ezután Somogyban Zala és Somogy kockaként is megjelent a sütemény. Valószínűleg a többi megyével is hasonlóképp történhetett…
Azért a szemétláda, véresszájú kommunisták a Rákosi-rendszerben Fekete Istvánt is ellehetetlenítették, az ÁVÓ-sok egy ízben félholtra verték, ahogy te is írtad.
Ennek ellenére mindvégig kitartott katolikus hite és a polgári értékrend mellett, sokat publikált a kommunizmus alatt is fennmaradt katolikus újságokba.
A Kádár-rendszerben gyakorlatilag megszűnt az üldözése, bár tehetségét sokáig nem ismerték el.
Az 1960-as években kezdték elimserni írói munkásságát, főként ifjúsági regényei, nem kis részben a Tüskevár sikere nyomán.
1960-ban a Tüskevárért József Attila-díjat kapott, 1970-ben, 70. születésnapján megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, fél évvel később azonban szívinfarktus következtében elhunyt (nagyon erős dohányos volt).
"Eredetileg a Farkasréti Temetőben temették el, de gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én újratemették a Somogy megyei Göllén, mert – mint fia idézte – „…egyedül Göllén érezte jól magát…”. (Forrás: Wikipedia).
Annak azért lehet örülni hogy a 1980-as években az akkori kommunista vezetés belátta hogy esztelen volt 19.század óta tartó mocsárlecsapolási mánia és a Balaton vízének védelmében részben helyreállították a Kis-Balatont.
Namost némileg zavaró még a földrajzban jártas személyeknek is, hogy létezik egy Tüskevár nevű település Veszprém vármegyében, de az igazi Tüskevár persze ott van, ahol Fekete István a regényben leírta, valahol a Berek mélyén, nagyon nehezen megközelíthető, tüskés növényzettel eltakart, szúnyogoktól hemzsegő helyen...
Az egértelműség kedvéért azért linkelem a Veszprém vármegyei Tüskevárat is:
Zala és Somogy vármegyék határvidékén, de egyértelműen zalai területen található Fekete István író emlékhelye, a Kis-Balaton és a Balaton közötti Berekben, a Zala folyó árterén, az ún. Diás-szigeten.
Az író nagyobbrészt itt írta meg a Tüskevár c. könyvét, legalábbis túlnyomórészt az itteni élményei, benyomásai alapján.
Zalavárhoz, ill. Fenékpusztához van közel, pontos helyszíne a Google térképen:
Fekete István ugyan Somogy vármegyei születésű volt, de a Tüskevár és Téli berek c. klasszikus regényei Zala megyében játszódnak, így az írót joggal tekinthetjük tiszteletbeli zalainak is.
Mindkét regény fönt van hagoskönyv formájában a TeCsövön (YouTube), egyenként 10,5 - 11 órásak.
A Tüskevárt már végighallgattam, majd valamikor jön a Téli berek is.
Jó néha újra felidézni az ilyen gyermekkori olvasmányokat...
Zalának a Balatontól távolabb eső, kevésbé ismert részei is valóságos rejtett kincsesládák a történelmi, tájlépi és néprajzi érdekességek iránt érdeklődő, nyitott szemmel járó turistáknak.
Ezek között nagyon sok olyan van, amit lényegében szinte csak a helybéliek ismernek vagy max. a szomszédos települések lakói...
Még a világhálón sincs fönt adat mindegyikről.
Mondjuk én pl. a kallósdi Árpád-kori körtemplomról először a hálóról értesültem, utána néztem meg élőben is (idén nyáron).
Sokan nem is tudnak róla, pedig mindössze 5-6 km-re van északra a turisták előtt is közismert fürdőhelytől, Kehidától.
Ebből a szempontból bizonyos értelemben hiánypótló a Szeretünk Zala egyesület honlapja, amely nagyon sok érdekességet mutat be a vármegyéből, egyaránt beleértve történelmi, népi építészeti, egyházi vagy természeti érdekességeket, látnivalókat, de még a zalai népi gasztronómiából is felvillant elemeket.
Honfoglaló őseink a 900. év táján szállták meg a Dunántúl nyugati részét. A Tapolcai-, és Káli-medence közti terület Kál horka, majd fiának, Bulcsunak, - a Vérbulcsu, vagy Lád nemzetségnek - birtokai közé került, amit Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékálla, és Badacsonylábdihegy /a középkorban Lád/ község nevei, valamint még néhány elpusztult, de oklevelekből ismert középkori falu nevei bizonyítanak. A törzsek által megszállt területek közti gazdátlan földek, gyepük, az elkobzott birtokok a 10. század vége felé, a 11. század elején a fejedelem, illetve a király tulajdonába kerültek, igazgatásukat egy-egy várispánság intézete. Szigliget is ezen területek közé tartozhatott, mert a 12. század elejéig a Zalai vár birtokai között említik. A kis település központja az Avasi -templom környékén volt. A 12. század első felében arról értesülünk egy 1121-ből származó oklevélből, hogy az almádi monostor építéséhez szükséges kő kitermelését és a mész égetését az adományozó Atyusz nemzetség (amely ekkorra már a falu új birtokosa lett) a szigligeti birtokáról rendelt négy családdal /mansio/ végezteti. Ezeken a családokon kívül a Zeglegethnek mondott birtokról a legelős, berkes, erdős föld és rét középső részét, hat jobbágycsaládot három ekényi szántófölddel, hetven lovat, száz marhát és egy malmot is adományoztak még az épülő monostornak. A felsorolt adományozásból világosan kitűnik, hogy a falu lakossága a 12. század elején meglehetősen nagy volt. A falu további sorsáról egy ideig nem tudunk. Az Árpád-kori falu helyén maradt Avasi -templom tornyának szerkezeti és formai vizsgálata, az egregyi-, zánkai- és felsőörsi templomokkal való összehasonlítás arra enged következtetni, hogy ezek a templomok a 12. század végén, a 13. század első felében már álltak és feltehetően egy helyi műhely alkotásai.
