Keresés

Részletes keresés

donton Creative Commons License 2003.03.05 0 0 15
Üdvözlök Mindenkit!

Remélem a GAMF-osok nem találnak rá erre a topic-ra, mert akkor itt rémtörténetek is el fognak hangzani, a folyamatos szitkolózások közepette.

Sajnos az egyik legkritikusabb vonal azt hiszem az 1-es, 11-es, azaz a Homokbányát a központtal, ill. a Noszlopy Parkkal összekötő szakasz.

Tudnék én is történeteket mesélni, zsák számra. Sajnos szinte mind negatív fennhangú lenne.
Ami engem leginkább bosszant, és egyszerűen nem fogom fel, hogy "odafönt" ezt miért nem veszik észre, hogy hogy indul a vonal két legfőbb járata, az 1-es, és a 11-es.
Miért jó, ill. miért logikus, hogy az 1-es busz pontosan akkor ér a központba, mikor elindul onnan a 11-es? Visszafelé ugyan ez. Ahhoz a ponthoz, ahonnan közös az útvonal, azaz a Hullám vendéglőtől, szinte egyszerre ér a két járat.
Nem lehetne ezt a dolgot megoldani egy 10-15 perces csúsztatással? Így nem félóránként jönne két busz egymás sarkában, (amiből az egyik totál tömve lesz, az egy perccel később érkező meg üres), hanem kivételesen negyed óránként járna egy masina.

Az emberekről annyit, hogy nem kell félteni egyik oldalt sem. Bizony az utazóközönség közt is van egy-két illető, aki megéri a pénzét, de bizony némelyik sofőr is elnyerhetné az "aranytuskó" díjat. (mellesleg néha tényleg sajnálom őket, és van köztük még egy-két úriember is, ez kétségtelen)

Annyiszor, de annyiszor gondoltam már hogy írok egy kézikönyvet, melynek a következő címet adnám: veszélyek és intelmek a Kecskeméti helyi közlekedésben!
Ilyen mondatok biztos lennének benne:
- Ha látsz egy helyi járatos buszt, azon nyomban szálj fel, s ne reméld, hogy "biztos jön másik"!
- Buszra szálva megtanulod irigyelni a heringeket a konzerves dobozban...még irigyelni is fogod őket!
...
...
Várom a könyv anyagát képző mondatokat!:)

Tisztelettel:
donton

icelos Creative Commons License 2003.03.04 0 0 14
Kedves vOrOn!

Teljesen igazad van abban, hogy a közlekedéshez hozzátartozik egy bizonyos kultúrális viselkedés, és az emberek gondolkodásmódja sem éppen könnyíti a helyzetet. DE!
Épp ezért kellene a Volánnak segítenie az utazást, nem egyszer jártam úgy, hogy nem bírtam az első ajtón felszállni a tömeg miatt, de a busz hátulja még üres volt!
A sofőr mit csinál? Semmit. Maximum anyázik egyet. Nem nyitja ki a hátsó ajtókat, hogy a lemaradtak is felférjenek, mondván, hogy levonják a fizetéséből. És ki nem fér fel a buszra?
Aki nem tolakszik úgy mint a birka...

A menetrendek rosszak! Könyörgöm lapozza fel már valaki a Volán bármelyik évben megjelent menetrendjét! A helyi járatoknál a kilóméterek számát tüntetik fel a megállók mellett.
A több száz kilómétert megtevő járatoknál pedig a menetidőt: percekben.
Kérdezem: melyik tartható könnyebben?

Előzmény: Törölt nick (13)
Törölt nick Creative Commons License 2003.03.02 0 0 13
Szervusz icelos!

> - Sokszor felmerülő probléma az első ajtós felszállás. A Volán nem enged, ragaszkodik ehhez a rossz szokáshoz, a bliccelőkre hivatkozva.
Hol vannak az ellenőrök?
Nem értek egyet veled. csak hiányzik az emberekböl az ész és a kultura. Amennyiben az emberek nem állatok modjára csordába tömörülve probálnának felszállni az első ajton, nem lenne gond.

Nem tudom miért gondolja valaki, hogy ha 20 cm-el van közelebb a buszhoz, azért gyorsabban fog feljutni, és igy nyomul a tömegben mint egy birka.
Valamint nem értem azokat az embereket sem, akik 10 percig állnak a buszmegálloban leghátúl, amikor jön a busz, elsőnek szállnak fel, hogy utána fél óráig kotorásszanak a pénzükkel, ugyanis azt nem készitették ki időben.

> - A buszmágállókban kirakott menetrendek nem világosak, mivel a buszok menetideje a megállókkal az indulóhelytől számítva nincs feltüntetve, egy várost nem ismerő egyén nem tudhatja mikor érkezik a busz a megállóba ill. lekéste-e avagy sem.
Gondolod ez véletlenül van? Ezek nem tudnának tartani még a saját maguk által összeállitott menetrendet, ezért nem teszik egyértelmüvé, hogy nehogy azt észrevegye a vendég. Japánban már kipusztulna a fél kormány, ha ilyen pocsék lenne a tömegközlekedés.

Na jo, kidühöngtem magam...

Előzmény: icelos (11)
Grimbi Creative Commons License 2003.02.28 0 0 12
Te lennél jegyellenőr?
Előzmény: icelos (11)
icelos Creative Commons License 2003.02.26 0 0 11
Üdv. mindenkinek! Örülök, hogy végre rátaláltam erre a topicra és elmondhatom a véleményemet.

Kecskeméti lévén rendszeres utasa vagyok a Kunság Volán Rt. helyi és helyközi járatainak egyaránt.
A véleményem a színvonalról eltér a helyi ill. a távolsági közlekedtetés megítélésében.
Úgy gondolom, hogy a távolsági közlekedés lebonyolítását magas színvonalon végzi a vállalat, lehetőségeikhez képest biztosítják az utasok komfort és biztonság érzetét.

A helyi közlekedtetés azonban szerintem sok probémát vet fel.

- A buszmágállókban kirakott menetrendek nem világosak, mivel a buszok menetideje a megállókkal az indulóhelytől számítva nincs feltüntetve, egy várost nem ismerő egyén nem tudhatja mikor érkezik a busz a megállóba ill. lekéste-e avagy sem. Ez sok nagyvárosban jól használható gyakorlat, és megkönnyíti az utazást.

-ugyanígy a füzet formájú menetrendek. Kérdezem: mi értelme van annak, hogy a megállók nevei mellé a kilóméterek számát írják?

- Sokszor felmerülő probléma az első ajtós felszállás. A Volán nem enged, ragaszkodik ehhez a rossz szokáshoz, a bliccelőkre hivatkozva.
Hol vannak az ellenőrök?
A buszok emiatt csúcsidőben késnek, rossz a helykihasználásuk, stb...
Legalább meghatározott időszakokban engedélyezhetnék a hátsó ajtókon történő felszállást.

-Felvetődött már a városrészeket összekötő járatok hiánya.

Úgy gondolom ezen a problémák (talán utóbbit kivéve)könnyen orvosolhatóak lennének egy kis odafigyeléssel, és nagyon sok ember életét megkönnyítenék.

Köszönöm a lehetőséget!

Grimbi Creative Commons License 2003.02.23 0 0 10
Az ember lehellete már +8, +10 foknál látszik. Gondold el -10 fokból 20 fokkal melegebbe felszállni. A kabátokat ledobni 5-15 percre nem praktikus.
Megoldás: nem kell lehelni:-))
Előzmény: Shylock (6)
Törölt nick Creative Commons License 2002.03.31 0 0 9
A problémáiddal hiába sírsz itt. Levelet kell írni az illetékesnek. Hidd el, előveszik a sofőröket.
Előzmény: arnyekk (8)
arnyekk Creative Commons License 2002.03.31 0 0 8
Egy jó párszor már megszivatott a volán.
Általában az utolsó buszokkal szoktam közlekedni, de a kedves sofőrbácsik elfelejtik betartani a menetrendet, és a busz jóval hamarabb indul, mint az előírt időpont, és néha "elfelejt" megállni egy-két megállónál.
Hogy ne csak a levegőbe beszéljek egy-két konkrét eset:
1-es busz utolsójárata RENDSZERESEN hamarabb indul a homokbányai végálomásról! Volt olyan eset, hogy 10 percel jött azelőtt, mielőtt egyáltalán még el kellett volna indulnia! Miután párszor megszívtam és gyalogolhattam be a központba, hamarabb kimentem a buszhoz. Volt, hogy 20 percet kellett várnom egy olyan buszra, ami 30 percenként jár!!!
4-es buszon hasonló a helyzet. Amelyiknek 22:00-kor kellett volna indulnia a reptérről, az 19:58-kor már elrepesztett a Szőlőfürt előtt.
A sofőrök bunkó viselkedéséről már nem is beszélve. Ha köszönsz neki, ne is álmodj, hogy viszonozza. Ha leakarsz szálni és beakad a táskád, akkor biztos odacsuk, majd leugat, hogy döntsd már el, le vagy fel akarsz szállni!
Ezekután ne jöjjenek nekem, hogy kurv@ keveset keresnek, mert nem kötelező ott dolgozniuk! Azért mert keveset kap, még elvégezheti normálisan a munkáját!
Törölt nick Creative Commons License 2001.12.18 0 0 7
Pontosan ez az. Reggel pláne nem lehet úgy befűteni a buszt, hogy három órán keresztül folyamatosan "pörögnek" a forgalomban.
Előzmény: Shylock (6)
Shylock Creative Commons License 2001.12.18 0 0 6
Helyi, tudom hogy nehezebb, de azért kicsit durva, hogy a reggeli buszok, amelyek már három órája folyamatosan fordulnak, még mindig, olyan hideg van, hogy látszik az ember lehelete. Elsősorban a régi tipusú buszokon van ez. Az újak már jók.

Azért utaztam, már olyan távolsági buszon is, ahol nagykabátba is majd meg fagytam, de ez nagyon ritka "jelenség".

Előzmény: Törölt nick (5)
Törölt nick Creative Commons License 2001.12.17 0 0 5
Helyi vagy helyközi járat? Helyijáraton lehetetlen rendesen befűteni a gyakori megállások és ajtónyitások miatt.
Előzmény: Shylock (4)
Shylock Creative Commons License 2001.12.17 0 0 4
Úgy vettem észre, hogy más sincs megelégedve a Kunság Volánnal. A szombati Petőfiben volt egy cikk, hogy a buszok elég gyenge a fűtés. Erre a válasz az volt, hogy a buszvezetők is ugyan abban a klímában üldögélnek.

Akkor a Volán ezek szerint valahonnan Szibéria környékéről szerzi az embereket, mert számomra elégé hihetetlen, hogy én majd megfagyok a buszon a vezető meg egy szál pulóverben vezet.

Törölt nick Creative Commons License 2001.12.16 0 0 3
Mi a problémád a második linnkel? Talán te követted el? Akkor mi az E94F kapcsán ismerjük egymást.
A dolgot mailban is kifejtheted, nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre.
Előzmény: Opinio (2)
Opinio Creative Commons License 2001.12.16 0 0 2
háááát, azt a második linket nem javaslom megetekintésre.... egyébként nekem frankó a volán, már vagy tíz éve nem utaztam rajta és ezért taetszik.

Régen még a nyolcvanas években is ilyen volt, csak akkor még sokan is voltak, és bírtam, hogy reggelente a csajszik simogatták a fiatal pasikat - csak úgy a tömegben...

Törölt nick Creative Commons License 2001.12.16 0 0 1
Előzmény: Shylock (-)
Törölt nick Creative Commons License 2001.12.16 0 0 0
Ez a szolgáltatási színvonal is több a 0-nál. :-)
Előzmény: Shylock (-)
Shylock Creative Commons License 2001.12.14 0 0 topiknyitó
Itt Kecskemét és környéke közlekedési szolgáltatójáról szeretnék írógatni.

Csak én vagyok elégedetlen vele?

A múltkoriban a KTV-ben a Kunság Volán egyik vezetője elmondta, hogy az utasok nagy többsége meg van elégedve a szolgáltatás színvonalával. Nos én nem.

A buszokkal csak a központ felé lehet közlekedni. (Lsd. 1,2,3, 4, 9, 16, 14,11, stb. buszok) Gyakorlatilag a 21-es kivételével nincs is olyan busz ami az egymás mellett lévő városrészeket összekötné, de ez is csak a nagykörúton megy.
Pl. Műkertből a Rendőrfaluba csak átszállással és egy sok idő veszteséggel lehet eljutni. De ez igaz a többi városrészre is.

Miért nem lehet egy éjszakai járat. legalább 7végén?

És pl. a téli időszakban,ha már meg veszi az ember a drága bérletet vajon túl nagy elvárás. hogy a -10 fokban, legyen fűtés a buszon? Vagy ez nem követelmény?

Várom mindenki véleményét, nem csak a negatív, jöhet a pozitív is.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!