" A felárat nem áll módunkban visszafizetni. Amennyiben ezt nem fogadják el, kifogásaikkal forduljanak a Békéltető Testülethez, vagy a bírósághoz . Bízom benne, hogy a későbbiek során is utasaink között találjuk Önt " -írta a Kartagotours ügyvédje. Azt hiszem ehhez már nincs mit hozzáfűzni :(
Szerencsére nekem jó a tapasztalatom ezúgyben. A Sun & Fun idegenvezetői ott voltak a buszon, mindenkit bekisértek a szállodába. Remélem ez igy is marad. Pont ezért a viselkedésért hagytuk el annak idején a Neckermannt. Ott a magyar utas nem ember, csak a német. Én ugy hallottam, hogy a telepitett idegenvezetőkön próbálnak spórolni az utazási irodák.
Sajnos az Utazási Szerződésben is le van írva, hogy probléma esetén az idegenvezető által aláírt jegyzőkönyvet fogadják el, DE ! : manapság már az idegenvezető sem kíséri be az utasokat még a szállodába sem !!!! A buszvezető kiveszi a csomagokat, az utasok bemennek a szállodába és minden továbbit ők intéznek, nincs segítség. Mi másik szállodába lettünk "áthelyezve " túltöltöttség miatt, az idegenvezető még a buszon a szállodánkba érkezés előtt kb. 2 perccel közölte mindezt, majd azt is hogy biztosítják a tengerre néző szobát, hiszen az 3 főre ki lett fizetve ! Aztán a szállodában nem volt tengerre néző szoba, és mivel még Magyarországon a Kartagotours illetékese megígérte, hogy ha nem lesz tengerre néző szoba, a felárat visszatérítik, ezért nem is problémáztunk e miatt. Hazaérkezés után megírtam az "illetékesnek," hogy jártunk, mellékelve a fotókat, és leírva egyéb kisebb -nagyobb problémákat. Csak a tengerre néző szoba felárat kértem vissza, az már mellékes, hogy indulásunk 4,5 órás késéssel történt elutazáskor. Mindenesetre írtam jegyzőkönyvet is, de az idegenvezetővel visszautazáskor sem találkoztunk, csak buszsofőr gyűjtötte össze a csoportot , vitt vissza a repülőtérre. Nos a panaszomra 30 nap után érkezett válasz, hogy mivel nem tudtam jegyzőkönyvet mellékelni idegenvezetőjük aláírásával, bár a szobaszám, szobakártya és fotók alapján bebizonyítható a szobai kilátás - utcára, útra néz - nem áll módjukban visszafizetni a tengerre néző felárat. Mindezt, törzsutasként, tucatnyi velük történt utazást követően. Ennyit a Kartagotoursról !
Mi is újra itthon, egy tökéletes 8 éjszakán vagyunk túl. Minden simán ment,az idő nappal stabilan 30-31 fok volt éjjel 23-26 fok, még hajnal 3-kor is rövidnadrág+poló elég volt,sosem kellet sem hosszú nadrág,sem vékony pulcsi. A tenger itt 26-27 fok volt, teljesen ideális minden. Beszámolót most nem írok, ugyanaz a tapasztalat mint júniusban.
Csatlakozom egy régebben előttem szólóhoz,hogy a Pegasos Resort fantasztikus hely. A tengerpartja egy álom...full homokos tengerpart. Mi szeptember 10-20ig voltunk a tenger 28fokos volt.(sztem melegebb volt mint bármelyik medence) Ugyanazt tudnám leírni,amit már egyszer leírtak,uh nem teszem,ha kérdésetek van szívesen válaszolok :) Remélem eljutunk még Törökországban és szigorúan csak ide !!!! :) A kartago tours utazási iroda szervezésével mentünk és velük is meg voltunk elégedve :)
Szép 7végét mindenkinek,akik meg nyaralnak vagy készülnek azoknak jó nyaralást! ;)
3ig 25 euro 5ig 45 euro 7ig meg 9ig lehetett még hosszabbítani ,azt hiszem 70 és 90 euro de arra pontosan nem emlékszem már . És aznap reggel tudják megmondani a recepción,hogy okés-e a dolog :)
Mi lenne a jogalapja szerinted annak, hogy a kinti idegenvezetőnek kell felvennie a jegyzőkönyvet?
Szerintem ilyen szabály nincs, mert ha lenne, akkor a kinti képviselő objektív, vagy szubjektív akadályozottsága kizárná az utas igényérvényesítésének a lehetőségét.
A jegyzőkönyvet az utas is elkészítheti, csatolhat hozzá bizonyítékot, így ugyanakkora bizonyító ereje van, mintha az iroda kinti képviselője vette volna fel.
"Neked kellett volna felvetetni a jegyzokonyvet) a helyi idegenvezetovel."
Olvasd vissza, hogy mit írtam korábban...
Erről van szó! Ezért funkcionális analfabéta a Taurus Reisen irodavezetője (és akkor finomsn fogalmaztam) ugyanis pont az írtam le problémaként, hogy az idegenvezető 2 hét alatt nem tudott felkeresni minket a szállodában.
Nem értem, hogy mi a baj az utazási iroda által írtakkal. Teljesen jól leírja a folyamatot.
Ha neked bajod van a szolgáltatással, akkor leírod egy papírra a problémákat. Ezután aláíratod a kinti képviselővel, vagy ha ő nem írta alá (mert nem elérhető, vagy megtagadja az aláírást) akkor csatolsz hozzá fényképet, orvosi papírt, bármit ami objektíven igazolja az állításaidat.
Amikor pedig hazaértél, akkor követed az utazási iroda levelében leírtakat.
Miután az itt megosztott problémát levélben megküldtem a Taurus Reisen irodavezetőjének, többek között ezt tudta válaszlevélben leírni (ezek alapján funkcionális analfabéta), ezért kérdeztem, hogy az adott esetben vajon kinek kellett volna a jegyzőkönyvet felvennie...?
"Amennyiben a telepített idegenvezető és a szálloda vezetése nem tudja megoldani az utas által felvetett problémákat, úgy azt szigorúan jegyzőkönyvben kell rögzíteni és az utazás tényleges befejezését követő 3 napon belül a panaszát ill. a jegyzőkönyvet írásbsn, postai úton, v. személyesen el kell juttatni az utazási irodának."
Ha kint felvettèk a jk.-t akkor mit akarsz kiállítatni? Ha ott aláirtátok akkor az elvileg ki van àllítva. Max itthon szerkesztik, nyomtatják ha kézzel írodott de akkor is az az eredeti.
Szerintem a PTK-ban nincs arra szabály, hogy egy szerződés teljesítésével kapcsolatos kifogásokról kinek kell elkészítenie a jegyzőkönyvet. Vélhetőleg az készíti el, akinek az érdekkörében áll a hibás teljesítés részleteinek a rögzítése.
Aláírni viszont mindkét félnek alá kell írnia, vagy ha a vállalkozó nem írja alá, akkor a megrendelőnek kell olyan olyan bizonyítékokat csatolnia hozzá, amelyek a hibás teljesítés tényét egyértelműen rögzítik (fényképfelvétel, videófelvétel, stb.)
Persze szigorúan véve ekkor ez már nem jegyzőkönyv, de a később igényérvényesítéshez elegendő alapot szolgáltat.
4-5 napra elég megbízhatóak, ennél hosszabb távra én már nem javasolnám, hogy komolyan vedd őket.
Annyi látszik, hogy a maihoz képest október 5-re kb 5 fokkal csökken majd a maximum hőmérséklet (vagyis a mai 28 fok helyett 23-24 fok várható).
Utána meg tudja a fene mi lesz, már nagy az előrejelzések bizonytalansága.
A Netes előrejelzésekkel az a nagy baj, hogy az ember nem tudja miből készültek (nem is kötik többnyire az orrotokra, mert valószínűleg nem is jelentene semmit, ha tudnátok, hogy az amerikai, a japán, a norvég, vagy a ... modell alapján látjátok a kis színes piktogramokat, meg a hőmérőt az adott web oldalon).
Érdemes több oldal előrejelzéseit összehasonlítani, ha megegyeznek, akkor valószínűleg olyan lesz az időjárás (mérget akkor sem vennék rá, de jó az esélye).
Ez a magyar meteorológiai szolgálat (OMSZ) oldala, azért ajánlom csak, mert itt lehet megnézni az ECMWF (európai modell) előrejelzéseit (nem tudok más weboldalt, ahol ennek az egyébként fizetős modellnek az adatait ingyen meg lehetne nézni).
Sajnos nem túl informatív, a felülete a másik kettőéhez képest kaotikus, de azért ki lehet silabizálni a lényeget.
Az interneten található előrejelzések többsége az amerikai (GFS) modell ingyenesen elérhető adatait használja, emiatt nem különböznek egymástól lényegesen.
Ezért ajánlottam a fenti 3 oldalt, mert ezeken egymástól eltérő modellek eredményeit lehet összehasonlítani, ezek alapján biztosabban lehet megtippelni a várható időjárást.