De mondjuk mit csinálsz akkor, ha abban a házban, amiben laksz, konkrétan lakik egy konkrét gonosz angyal is?
Imádkozom. Plusz: családi házba költözök. -:)
Mit csinálsz akkor, ha az egész kerület fölött uralkodik egy konkrét gonosz angyal? Másokkal együtt imádkozok.
Mi van akkor, ha egy bankban dolgozol? Jó fizetést viszek haza. Kiv: ha portás vagyok a bankban.
Mi van akkor, ha a főnököd homokos? Dolgozom rendesen.
Mi van akkor, ha megkéred egy lány kezét, igent mond, és kiderül róla, hogy ufó-lények megerőszakolták? Örökbe fogadom a kis ufókat.-:)
Mi van akkor, ha a munkatársaid rendszeresen füvet szívnak? Ha munkaidőn túl csinálják, az ő dolguk, bár előbb utóbb biztos szóba kerülne a dolog és én kifejteném a nézetem. Ha munkaidőben szívják? Hamarosan kirúgják őket.
Mi van akkor, ha az egyik munkatársad egy konkrét sátánista rockzenekar dobosa? Ez elég elképzelhetetlen, mint egynéhány felvetésed, de ha mégis ilyen előfordulna, bizonyságot tennék neki, ő megtérne, aztán együtt nyomnánk a dicséreteket.-:)
Na, ennyi. Jó, hogy abbahagytad a felsorolást!
Colour9
Tök egyszerű. A zufókat ki kell űzni, a gonosz angyalt meg kell hívni ebédre (jelige: "jóval győzni meg"), a mammonnal kapcsolatban már egy '96-os tanítás óta tudjuk, hogy, ha jó célra van használva a pénz, akkor az megszentelődik, ergo sikkasztani kell a bank pénzéből, és be kell adakozni, a fű egyébként is elhervad, mer' meg van írva, ésatöbbi... Nem értem, mi a baj.
Teológiailag biztosan korrekt, és elméletileg biztosan jó, amit írszd. De mondjuk mit csinálsz akkor, ha abban a házban, amiben laksz, konkrétan lakik egy konkrét gonosz angyal is? Mit csinálsz akkor, ha az egész kerület fölött uralkodik egy konkrét gonosz angyal? Mi van akkor, ha egy bankban dolgozol? (Tudod, mammon szelleme,meg minden :) Mi van akkor, ha a főnököd homokos? Mi van akkor, ha megkéred egy lány kezét, igent mond, és kiderül róla, hogy ufó-lények megerőszakolták? Mi van akkor, ha a munkatársaid rendszeresen füvet szívnak? Mi van akkor, ha az egyik munkatársad egy konkrét sátánista rockzenekar dobosa?
És még hosszan sorolhatnánk... :-)
Szép szavak, de a gyakorlat nem ez. Csak egy példa: N$ és köre ellenségnek kezelte-kezeli vfot, és nem áldották, hanem megpróbálták még utólag is megfosztani az állásától.
Nem is értem, tulajdonképpen miről beszélünk. Egy dolog a Bibliából, a Biblia alapján kenetteljes esszécskéket írni (és így jól megmondani a frankót), és más (de nagyon más) napi szinten küzdeni a keresztények (magukat kereszténynek tartók) "szeretetével" és jóakaratával. Ébresztő!
"Ha Dávid olvasná, amit ide írsz, tuti, hogy kiröhögne."
Ez a szöveg nem méltó hozzád. Ha dávidi sérelmeid vannak viselkedj úgy, mint Dávid.
Azon a sérelmek többsége, amik miatt keseregnek az emberek (keresztények) nem a dávidi sérelmek kategóriájába tartoznak. Ha valaki megbánt, hajlamosak vagyunk rögtön Dávidnak érezni magunkat.
Úgy gondolom, hogy ha elvi szinten megfogalmazunk egy követendő magatartást, az alól mindig lehet kivételt találni, így az általam tegnap este írottak sem érvényesek minden esetre.
Dávid inkább azon röhögne (de inkább mosolyogna), hogy ma mindenki akkor érzi Dávidnak magát, ha valami sérelem éri.
Colour9
"Arra gondolok, hogy viszonylag pontosan érzem azokat a lelki és szellemi dühkitöréseket, amelyek a véleményem és annak közlése miatt alakulnak ki egyesekben, akik aztán a dühkitörést csoportos "imádkozás" (értsd: átkozódás, "nyomás alá helyezés", etc.) formájában vezetik le."
Nem szoktam ellened "imádkozni" . Más ellen sem. :-)
Vfo-nak az új címemről írtam, így ő tudja azt, küldd légyszíves arra. Az itteni címemhez tartozó postaládát valamelyik magát embernek nevező bedugította.
"Bocsájtsd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek". Szeretnék rámutatni erre az Igére, és érdemes lenne elgondolkozni, hogy akarjuk-e, hogy Isten megbocsásson nekünk, ha bűnbánó szívvel megyünk hozzá. Mert ha akarjuk, akkor nekünk is meg kell bocsájtani. A megbocsájtás pedig azt jelenti, hogy többé nem emlegeted fel a múltbeli sérelmeket, hanem Istenre nézel, ahogy Pál is mondja: " De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára."
ahogy itt elnézegetlek benneteket, nem akarjtok, hogy Isten megbocsásson nektek...De mi van akkor, ha Isten nem bocsájt meg? És mi van, ha ebben az állapototokban talál Jézus, amikor visszajön?
Minden gyülekezetben vannak hibák, ez azt hiszem vitathatatlan, de nem látok rá példát az Igében, hogy gyülekezetek másik gyülekezetek hibáival lettek volna elfoglalva. És ha tudtak is ezekről a hibákról, nem hirdették ezeket a világban, gyengítve ezzel Krisztus testét. Megvan a sérelmek rendezésének a módja a saját gyülekezetünkben, a másik gyülekezetekkel meg nem kell foglalkozni. Egyszerűen nem a mi dolgunk.
Aztán van egy olyan Ige is, hogy "Áldjátok az ellenségeiteket" Nem láttam, hogy áldottátok volna egymást itt. Vagy nem is vagytok ellenségek? Az jó, de akkor meg ne tegyetek úgy a világ előtt, mintha megbocsájthatatlan sérelmek lennének bennetek egymás iránt.
Isten áldása legyen az összes keresztény gyülekezeten, és azt kívánom, hogy a Szent Szellem vezessen el minden embert arra az Igazságra, amiért jött is a Szent Szellem, hogy elvezessen. Csak hát rajtunk áll, hogy hagyjuk-e magunkat, vagy nekiállunk személyeskedni. Sziasztok:-)))
Szia Cserfa, rég láttalak:-)
Olvastam a nem túl rövidre szabott írásodat, amit 15.-én írtál, és elgondolkoztam. Írtad, hogy nem bibliai az a nézet, hogy a rossz dolgok mögött a sátánt, és annak a gonosz szellemeit kell keresni. Én az Igében azt olvastam, hogy a sátán embergyilkos volt kezdetektől fogva. Mint örjöngő oroszlán körbejár, hogy elveszítse azt, akik Krisztusban vannak. Hogy elhitesse, elkápráztassa a legkülönbeket is. És nem véletlen figyelmeztet bennünket az Ige arra, hogy álljunk a résre, mert ha meglankadunk, ha csak egy kis támadási felületet hagyunk magunkon, akkor azt a sátán azonnal kihasználja. Tehát én azt mondom az sten beszédére hivatkozva, hogy nagyon valósak a démonok, és igenis ott vannak a mindennapokban is minden ember körül, ahogyan Isten angyalai is az igazak körül, hogy óvják, védjék a választottakat."Nem vér, és test ellen van nekünk tusakodásunk...."Pál is figyelmeztet bennünket, hogy a keresztény élet egy folyamatos szellemi harc. Az egész föld egy szellemi harcmező. Ha keresztény vagy, akkor önkéntelenül belecsöppensz ebbe a harcmezőbe. Vagy felveszed a fegyverzetet, és harcolsz, vagy hagyod magad az ellenségnek. Mert ellensége mindíg van Isten népének, és ahogy az Ige is írja, "nem alszik...".
Valóban van egy olyan életmód, amivel ellene lehet állni a sátánnak, és a démonainak. De nem véletlen figyelmezteti az Ige azt az embert, aki kiseperte a házát, kiűzött az életébűl minden bűnt, és minden gonosz szellemet, hogy töltse be azt, ami így megüresedett, Szent Szellemmel, mert ha nem tölti be, akkor a visszatérő gonosz szellem nem egyedül jön vissza, hanem erősítést hoz, és beköltöznek újra a házba. Tehát a gonosz szellemek minden vágya az, hogy beköltözhessen az embert testébe, és ami Istennek a legkedvesebb, azt bemocskolja.Jézus ezeket a gonosz szellemeket kiparancsolta az emberből. Olyan is volt, akiben egy egész légiónyi démon volt, ahogy olvashatjuk az Igében. Amikor Jézus a tanítványokat kiküldte szolgálatra, akkor is mindíg adott nekik hatalmat ezek felett a gonosz szellemek felett, és ahogy olvashatjuk, a tanítványok csodálkozva jöttek vissza, hogy ezek a démonok engedni kénytelenek Jézus nevének. Tehát nagyon sok példa van az Igében arra, hogy a démonokat igenis el kell kergetni. Rájuk kell szólni hatalommal, Jézus nevében, hogy menjen el, és ő kénytelen elmenni.Természetesen nem az a legfontosabb feladata a keresztényeknek, hogy minden bokorból démont űzzön. De néha elkerülhetetlen.Emellett természetesen hirdetni kell azt az életmódot, amivel valóban távol tudja magától tartani az ember a démonokat.
Szóval szerintem óriási különbség van aközött, hogy valamikor korábban megsértettek és én nem tudom megbocsátani, és aközött, hogy korábban megsértettek és azóta is folyamatosan kárhoztatnak, imádkoznak, stb.
A második esetben baromság azt mondani, hogy tessék megbocsátani és elengedni, mert ez kb. olyan, mint ha valakit rablók üldöznek és közben arra akarják a "jóindulatú" barátok rávenni, hogy álljon meg és ne védekezzen, mert meg kell bocsátania és normális emberként kell élnie, különben elkárhozik.
Az ember énvédelmi mechanizmusa azért van benne, hogy megvédje a személyiségét. Ha ezt valaki ilyen vallásos dumával le akarja rombolni, akkor valójában tönkre akarja tenni azt, aki felé így "szolgál" és természetellenes gondolkodásra és magatartásra akarja rávenni. Ez a mechanizmus működhet rosszul is, de ebben az esetben bűn lerombolni.
Semmiképpen sem álbékességről beszélek. Azért is hangsúlyozom azt a véleményemet, hogy a megbékéléshez alázattal és elszánással kell hozzáállni.
-alázat: nem az én igazságom a fontos
-elszánás: hallottam a parancsot, minden erőmmel és minden eszközzel végrehajtom. Akár az én igazságom árán is. Mint egy katona, az élete árán is. Egyébként is, mit ér az én igazságom, ha megosztást és botránkozást eredményez? Nem többet ér-e a Felkent, mint hogy a fejemet simogassák: Jól van Ödi, igazad van? Lenne-e üdvössége bármelyikünknek, ha a Felkent a saját igazságát kereste volna? Bizony, igazságtalanul halt meg, csak azért, hogy az igazságtalanokat összebékéltesse Istennel. Ha valaki nem ilyen, akkor mitől krisztusi (keresztény)?
Köszi a kérdést, elmondhattam ami a begyemet nyomta már régóta.
Lefexem, aludj Te is gyorsan és sokat!
üdv:Ödönke, a békátlan
Jogos, csak nehéz meghúzni a határt a békesség (értsd megnyugvás) és az álbékesség (lenyeltük, de ott a béka (Ödi) a torkunkban-hasunkban) között. Lásd a felhozott nyíregyi sztorik, és még rengeteg hasonló.
Azért kíváncsi vagyok, hogy a megbékélési próbálkozás mennyire volt elszánt. Ugyanis a Felkent parancsa békétlenség esetére, hogy menj és békülj meg. Nem az, hogy hajtsd ki a másikból a te igazadat. A mi saját igazságunk csak olyan, mint egy piszkos ruha, aminek egyetlen előnye, hogy legalább nem vagyunk pucérak. Még sosem láttam olyan megbékélési kísérletet, ami nem a saját igazság kisajtolására ment volna. Sosem láttam még olyan békülési kísérletet (legalábbis komoly embertől), ami a saját hibának a bocsánatkérésével kezdődött volna. Vagy legalábbis a minden áron való megbocsátás szándékával. Pedig nem a saját igazság keresése a parancs, hanem a „békélj meg vele”. Ebben az Igében (Mát 5/23-24) nincs szó arról, hogy kinek van igaza. Nem gondolkodtatok még ezen?
üdv:b
Dávidról még a Szent Pálon is azt tanítják, hogy ószövetségi szereplő létére újszövetségi módon élt, gondolkodott és cselekedett.
Ha az általa a bujdosása során írt zsoltárokat elolvasod, korántsem a megbocsátó, szerető és elengedő ember képe rajzolódik ki, hanem egy harcosé, aki a túlélésért küzd szellemi és fizikai szinten egyaránt.
Ha valaki után nyúlnak a munkahelyére, megpróbálják erkölcsileg és emberileg lejáratni, tönkretenni, stb., akkor nem a szelíd megbocsátó magatartásra, hanem a túlélésért való küzdelemre van szükség szellemi és fizikai szinten egyaránt. Az a te bajod is, hogy fogalmad sincs erről és csak általános elméleteket sulykolsz úgy, hogy szerinted azok lennének a követendő elvek. Ha Dávid olvasná, amit ide írsz, tuti, hogy kiröhögne.
"Van aki emlékszik a sérelmekre, van aki nem, és van akinek soha nem is voltak sérelmei."
És van olyan, akinek voltak sérelmei, de az azokon való rágódás helyett inkább megbocsátott annak, aki a sérelmet okozta. Ha folyton a sérelmeket tartuk szem előtt, akkor ahhoz kötözzük magunkat. Ha folyton csak arra várunk, hogy kérjen már bocsánatot az, aki megbántott, akkor nem tudunk kimászni abból a gödörből, amibe belelöktek. Ebbe akár bele is lehet dilizni, de mindenképpen elvágjuk magunkat az áldásoktól, Isten szeretetétől. A megkeseredett ember csak a sérelmeire tud koncentrálni és nem tud megszabadulni ebből a helyzetből, amíg csak ezen jár az esze. A megbocsátás néha nehéz, de súlyoktól szabadít meg. Vannak dolgok, amiket az igazságos ítélőre kell hagyni és nem kell mindenáron megoldani őket, pláne, ha megpróbáltuk, de valami/valaki miatt nem sikerült.
A történetedhez: szerintem jogos, hogy kapásból nem nem engedték be, előbb a pásztorral kell rendezni a viszonyát, ill. a helyzetét, pláne, ha ilyen Hgy-n való megbotránkozás miatt ment el. VM valószínűleg beengedte volna. SzZ is beengedte azt aki valamikor elment, de ELŐRE közölte vele, hogy szeretne részt venni az istentiszteleten.
Egyébként üdvözöllek, minden bizonnyal találkoztunk már...
Üdv.:Colour9
Arra gondolok, hogy viszonylag pontosan érzem azokat a lelki és szellemi dühkitöréseket, amelyek a véleményem és annak közlése miatt alakulnak ki egyesekben, akik aztán a dühkitörést csoportos "imádkozás" (értsd: átkozódás, "nyomás alá helyezés", etc.) formájában vezetik le. Soha ne tudd meg, milyen az! Sőt, azt is elég jól lehet érezni, amikor a szeretteimet, barátaimat miattam piszkálják, és ők vívódnak. Ne kérdezd, ez hogy működik, mert nem tudom, de érzem, és olyankor nagyon sajnálom őket, mert szegények (még) nem tudják, hogy adott esetben, ha baj lesz, rám számíthatnak majd, de azokra, akik miattam csesztetik őket, azokra nem... Kb. ilyesmi.
Van aki emlékszik a sérelmekre, van aki nem, és van akinek soha nem is voltak sérelmei.
Egy haverom, (aki ’99 őszén távozott a „Virga-gyülekezetből”, mivel megbotránkozott az országos HGY vezetésen) három év elteltével megpróbált újra bemenni.
Előtte már sokan mondták neki, hogy á, nem haragszik rád senki, el van felejtve, nem tartjuk számon, hidd el nem vagy téma.
Aztán, amikor megjelent az ajtóban, találkozott egy éber szolgálóval, aki á, nem tartja számon a sérelmeket, de a haverom látványától mégis eszébe jutott.
Ő mondta, hogy „most nem jöhetsz be, előbb beszélj Miklóssal”.
Erre a haverom: „Jó, akkor beszélek Miklóssal”.
Erre az éber szolgáló: „De ne most beszélj! Most menj el, aztán később gyere vissza és majd akkor”.
Csak azért keveredhettek bennem a dolgok, mert azt írtad valamikor, hogy a Szanitter gyüliből jöttél el, amikor Pestre költöztél és a Virga Gyülibe mentél vissza. Furcsának tartottam, hogy egyszerre jársz a Virga M. féle Hgy-be és a Bagy-ba. De ezek szerint ma márcsak az utóbbiba jársz.
Nem lehet, hogy a sérelmeket rajtad kívül már senki nem tartja számon?
”Várjunk! Nem azt írtad, hogy a Bagyba jársz? Vagy csak én kapcsoltalak össze a Baggyal?”
Igen, fontosnak tartottam, hogy írásban is nyilatkozzak arról, hogy a Budapesti Autonóm Gyülekezet tagja vagyok.
Ezt a nyilatkozatot 2001 április 19-én tettem meg a Budapesti Autonóm Gyülekezet Október 6. utcai irodájában.
Az is igaz, hogy nyíregyházi vagyok, de ez nem akadály. Megyek amikor tudok.
Volt itt a fórumon egy illető, aki az USA-ban él, mégis úgy nyilatkozott, hogy a Hit Gyülekezetébe tartozónak tartja magát.
Gondolom, nála azért én gyakrabban járok.
„Azt terjesztettem rólad, hogy boszorkány vagy
Rólad?”
Nem, itt más konkrét személyről van szó, miként az áldás lopásánál is. Nem csak velem, hanem másokkal is lenne rendezni való.
