Ha belépsz a kerti tó forumba, egy csomó totál képet találhatsz! A kialakítással kapcsolatban a burolóm azt mondta, hogy ne mondjam el senkinek a technikáját, hiszen Ő találta ki! (e-mail-ban max) TEHÁT NEM PUPLIKUS!!! Egy-két embernek ebben amegoldásban szívessen segítek, de ez lakóhely függő!
Izgalmasnak tűnik az az épített kőfal, lehetne róla egyszer egy távoli képet látni? A petónia és a kis fehér is be van ültetve akár egy zsebben lenne? Nekünk is teraszos a budaőrsi telkünk, ma még csak hullámpala van, de valami ilyen megoldás érdekes lenne:-)
Először is köszönöm az elismerést, bár ennek jó része anyósomat illeti.
A petuniát egy kertészetben vettem, és igazad van az illata az valami isteni....!!!
Az egyik tövet bevittem, mert akkora szél volt, hogy féltem széttördeli, hát megtelt a lakás az illatával! A másik védett helyen volt.
A páfrányokat is szintén anyosom nyaralásának köszönhetjük, mivel ezek még Jugoszláviából valóak, Wartburg autó csomagtartoban érkeztek hozzánk.
Remélem érted! Ezzel azt akartam kifejezni, hogy nem mai jószágok, viszont igen jól érzik magukat.
Egy tövet áthoztam a tavam mellé gyönyörűen megfogta, de a macskám egy kivételével az összes levelét lejátszotta, még kunkori formában, remélem kihajt.
Holnap fotózok egy másik kertben, ez a cégünknél van, majd felteszem ezeket a képeket is.
Szemy - ez a petunia a kedvencem!!! Az enyem meg kicsike - de az illata. . .jajj de szeretem! Gyonyoruuuuu! No es a pafrany erdod. . .tudod veletlenul a nevet? Itt vannak az en gyerek pafranyaim - masodik-harmadik evesek nalam - nagyon szeretem oket!
Ma fényképezőgépet is vittem magammal a kertbe és megosztom veletek az élményeimet. Kérdésem is lenne a T. fórum tagoktól van egy bokor anyósom udvarában sárga pillangó virágzata van (olyan mint az akácfáé) milyen növény ez? Erről kezdem kezdem a képek feltöltését.
Üdv! Szemy
Mindjárt folytatom, de újra kell indítom a gépemet , mert nagyon lelassult valamiért.
Nálunk is hideg, kötött, sokszor nedves (a talajvíz miatt) agyagtalaj van. Tapasztalataim:
Szépen fejlődik az összes Bangita fajta (van Bodnantense, Opulus, ráncoslevelű is), Deutziák (ebből is több fajta van), jezsámen, örökzöldek (tuják, fenyők, bár most egy kipusztult a talajvíztől), a fűzfajták és gyönyörű a pünkösdi rózsám is (most bimbódzik). A lágyszárúakból csodásan szaporodnak a haranglábak, zsálya, nefelejcs, tulipánok, az íriszek mellett a sásliliomok, gyöngyvirágok, aszterek, ezenkívül mindent tűrnek a füveim (deres csenkesz és miscanthusok) és a rózsák se panaszkodnak, pedig semmilyen különleges bánásmódot nem kapnak - igaz a virágoskert mulcsozva van.
Sekélyen vetett magjaim szépen hajtanak (klárcsika, napfényvirág + már elfelejtettem, mit szórtam még ki :)))
Szenved az orgona (pedig olyan igénytelennek látszik), japánbirs (nagyon lassan nő), kipusztult többszöri próbálkozásra is a kékszakáll, cserszömörce.
Savanyú talajigényű csak egy van nálam a Magnólia-bokrom, azt még ültetéskor kétszer akkora gödörbe tettük, mint kellett volna, amit rhodo-földdel töltöttem meg.
Jó hír: az újonnan ültetett fák (juhar, nyír, som, perzsfa) eddig gyönyörűen belevelesedtek, a hétvégén készítek képeket, de ide nem tudom feltenni, majd adok linket a Kismadár.hu-ra.
Imádom a munkahelyem, hozhatom a kutyámat magammal és még kertészkedni is hagynak! Jóváhagyták a tereprendezési javaslatomat! A főnököm oda van a szikla kertért. Nagyon örülök!!!
Sajnos olyan kötött agyagos a talaj, hogy semmi sem marad meg szinte. Arra gondoltam, hogy a készülő virágos kerthez 1-1,5 m mélyen kiszedetnénk ezt az agyagot és hozatnánk bele humuszt. Ez megoldaná a problémánkat ugye?
4 éve ültettünk egy kis piroslevelő fácskát (vadszilva??) hát ebben a talajban kb 50 cm-t nőtt :(( Egyedül a tűzliliomok és az íriszek bírják, azok szépen hajtanak és virágoznak is.
Ez a kilátás az ablakomból :D
Hú de boldog vagyok, most elkezdem újra előről elolvasni a hozzászólásokat!
Brigi! Ezek a klematiszok valami csodásak!! Olyan kár, hogy nincs már igazán helyem, ahova ültethetnék, de ha a sárga trombitafolyondár nem ered meg, egy olyant keresek a helyére, amit nem lekk visszavágni.
Van valami lelőhelyetek? Ti annyi mindent tudtok, és olyan csodásak a képeitek!!!
Akkor kérlek mutasd meg itt is az enciánodat és meséld el, hogyan csináltad ilyen szépre ilyen gyorsan. Biztos sokaknak van és szívesen vennék:-)))) (bár nem kimondottan virágoskerti növény, de talán nincs más fóruma)