Kitta Zsoltit ismerem, találkoztunk is néhányszor egy más típusú autó ügyében. Tudtam a Zaporozseceiről, de csak a bordóról és a feketéről, amit el akar(t?) adni. Majd felhívom és megkérdezem, hogy mi ez a sárga, és mi lett a másik kettővel.
"A másik változatnál alul csapágyazták a kart és felette csatlakozott a rúd, így a mozgás iránya nem változott": ez van az ábrán. Az előző verzióhoz képest felcserélték a csuklók helyzetét: ott középen volt a fix alátámasztás és alulra csatlakozott a rudazat. Tehát a billenés iránya mindkettőnél azonos (a léptetővillák kiválasztása - 1-2, 3-4, R. De a mozgásirány az első verziónál megfordult, tehát a rudazat előre mozdításához (1. és 3. fokozat) a kar végét hátra kellett húzni. Én legalábbis így emlékszem. Még gondolkodtam is, hogyan lehetne megfordítani, vagy szerezni hozzá egy későbbi váltókulisszát.
Ezek szerint az én volt gépemről nem tud senki? IS 27-95, később BYF984 (vagy hasonló).
Sajna kitöröltem a emailból a vaterás zapit elkeseredésemből. Ott kérdeztem meg és még vissza irt hogy elkelt és móvárra került. Majd viszakeresem valahogy a vatarán. A szombathelyit meg fel fogom hivni. Jobb talán elmenni és megnézni.
Egyáltalán nem biztos, hogy júliusig elviszik. Mindenesetre hívd fel a tulajt, beszélgess vele, hogy ha elkeseredik és leveszi a hirdetést, utána ne a bontóba vigye. Első látásra jó vételnek tűnik. Arra a vaterásra gondolsz, ami ezer éve ázott a szabadban? Az UX-es rendszámú? Honnan tudod, hogy Móvárra került? Jó lenne az új tulajt becsábítani ide. Hasonlóképpen, annak a szürkésfehér, korai 968-nak az új gazdáját, ami 110-ért volt a használtautón, de már nincs. (gondolom eladták)
Egyedül a szombathelyi gép tetszik. Mire lesz pénzem addigra biztos elviszik Júliusban. A vaterás fehér Mosonmagyaróvára került reméljük felújitják bár kérdéses hogy mi lesz vele a sok rozsda miatt.
Amit szerintem érdemes nézni, az a Moszkvicsklub hirdetés rovata. Ott van Zapi is Nézegesd még a használtautó.hu-t. Szerintem az a legjobb oldal és most is van egy piros késői 966-os, igaz az is iszonyat áron.
Ez egy sima 968A, mégpedig szerintem a kései változat, mert a C oszlopnál már hiányzik a kis piros-fehér parkoló lámpa. Az ára rémálom. Ennyiért tuti, hogy nem viszi el senki. És még van képe gyári állapotot írni. Vagy egyszerűen ilyen ostoba? Egy ideig dolgoztam ingatlanos szakmában és eszméletlen milyen fafejű tulajdonosok vannak. Valamit hallottak, hogy milyen sokat ér a lakásuk és azt hiszik, hogy ezt a piac is elismeri. Ez a gép talán 50-60 ezret ér. Egyszer már kirohadt a baloldali fényszóró környéke, és igénytelenül javították, most megint rohad, akárcsak a jobb első sárvédő. No, és vajon miért fekete a csomagtér eleje? Mert így jobban néz ki? Fenét! Így akarták elfedni a rozsdatenyészetet. Milyen lehet a hátulja, és az alja? Bal oldalsó üveg hiányzik. Mióta? Azóta folyik ott be a víz? Kasznimunka, és fényezés, kapásból 5-700 ezer. A lökhárítók krómozása nincs is benne. (újabb 150-200) Vannak persze jó gépek is. Amit a múltkoriban linkelt, az a szombathelyi fehér 968A már okosabb vétel lenne.
Az üveg is hiányzik. Összeszedem mennyi zaporozsec tünt fel. Eddig 7-et számoltam össze ami a neten van. 4 lehet forgalomban 2 sárga az egyik fekete/sárga és a 2 fehér ha még megvannak. 2 unios rendszámmú van.
Ismerem sok szép hajómodellje van. Nekem meg a vasútmodell a mániám. Sajana elég kevesen vagyunk. Május 1-én szokott zaporozsec lenni a szoci talin azokat is ide kéne irányitanni.
Megnéztem a honlapodat de sajna nem tudtam írni lehet én vagyok a béna.
Ezért itt írok nem tudom, hogy kivettétek-e már a motort? Ha van akna akkor egyszerűbb a helyzet. Én úgy vettem le a motort, hogy előtte gondosan felcimkéztem a vezetékeket mert sok bosszúságtól kíméli meg magát az ember ezzel a művelettel. A motor alá egy trapéz emelőt helyeztem mert a motor könnyű igy ez az emelő is kibirja. Fellazítottam a tartókat és szétbontottam a kardánokat amit célszerű egy dróttal a váltó fölött összekötni mert ellenkező esetben belül széthull a cucc, kuplung,váltó rudazat Ezután leengedtem az emelőt és letettem a padlóra a motort. Ha van két erős ember akkor a karosszériát a sárvédőnél megemelve le lehet tolni. Én egyedül voltam és emelővel megemeltem a karosszériát és pallót raktam a kerekek alá így toltam le a motorról.
Akkor Kinait biztos ismered én is modellező vagyok.
A találkozó szerintem vérszegény lenne mivel úgy látom itt max 4-en vagyunk, de reménykedjünk. Addig is megpróbálom propagálni a dolgot és ezt kérem mindenkitől.
A honlapomra is feltettem eddig 45-en látták de úgy látom itt még senki nem jelentkezett.
Én biharkeresztesi vagyok. Hajdú bihar megye. Gyoma elég közel van hozzám körösladányba szoktam menni dolgozni elég gyakran. Zaporozsecem nincsen de egy zaporozsec találkozónak nagyon örülnék.
Szerintem neked korai 968-asod volt, ami 1971 nyarán jelent meg. A 966-os három azonosítási ismérve: -a csupasz fém műszerfal -a tolatólámpa hiánya -a kopoltyúk a hátsó kerékjárati ív elejéig húzódnak A rácsos homlokfal és a külső tankbetöltő nyílás semmit sem bizonyít. Ezek csak a 968A megjelenésével tűntek el. A kopoltyús és az M típusok váltóinak megkülönböztetéséhez beszúrok ide egy ábrát. Tudsz segíteni, hogy ezen pontosan mit változtattak az M szérián?
A típus 968 Э. Az alvázszám is asszem így kezdődött, a forgalmiba is így volt beírva, viszont a biztosításon 9689-ként írták. Valószínű, hogy a hirdetett világosszürke "968-7" is ez a típus, mivel az évjárata is megegyezik (1972) és a kézzel írt Э-t könnyen lehet 7-nek nézni. Ez valami átmenet lehet a 966 és 968 között. Kinézetre még majdnem 966 (rácsos orr, külső tanksapka), de már 968 műszerfal, tolatólámpa, stb.
A váltó kapcsolását úgy fordították meg, hogy a váltórúd mechanikát változtatták meg. (Mintha láttam volna későbbit szétszedve.) Az egyiknél a kar közepe volt ágyazva, akörül fordult és az aljához csatlakozott a rudazat, tehát a kéz hosszirányú mozgását tükrözve továbbította. A másik változatnál alul csapágyazták a kart és felette csatlakozott a rúd, így a mozgás iránya nem változott.
A forgalmimat kerestem, de mint a drága feleségem elmondta (és igaza van - mire jó egy jó asszony?), valamikor azt is odaadtam a "gyűjtőnek", így elvitték a kocsival együtt. Bocs! De krómcsík még megvan és asszem a motortér és csomagtér perem védőprofilja is. (az a tömítés nélküli kéder)
Egyébként nem lévén zapi tulaj, leginkább az X1/9 topicban vagyok található (meg Kecskeméten). Ha egyszer lesz valami zapis találkozó, szóljatok!
Szerencsére nekem sem kellett a váltóhoz nyúlni mert nem volt vele gond. Ha jó lesz az idő és nekem is több időm lesz kihozom a motort és körbefotózom mert ahogy olvastam a hozzászólásokat sokan nem ismerik. Volt egy másik autóm is amit alkatrésznek vettem és az szét van bontva. Ebből a motorból és váltóból 3 kerekű motort szeretnék készíteni ha a hátralévő időm még engedi.
Megvallom, én még semmiféle váltót nem mertem szétszedni, úgyhogy ezt csak kíváncsiságból kérdeztem. Például hasznos lehet annak, aki egy kopoltyús típust újít fel, és csak egy M-es váltót tud szerezni hozzá, használható állapotban. Lakóhelyem Budapest.
Az biztos, hogy az M tipusnál már normál elrendezés van, hogy ezt mechanikailag hogy oldották meg azt nem tudom. Egy kérés írjátok már meg, hogy ki hol lakik, a várost, hogy képbe legyünk ki milyen részén található az országnak. Én Gyomaendrődi vagyok ez Békés megye. Köszi.
A 966-os, és 968-as modellek váltója „fordítva” működik, tehát balra lent az 1-es balra fent a 2-es stb, míg a 968M esetében állítólag ez már nincs így. Ez azt jelenti, hogy az M szériánál egészen más váltót alkalmaztak, vagy valami ravasz trükkel szabványosították a kapcsolást?