Következik majd a Dunántúl hun inváziójától a magyar honfoglalásig terjedő időszak, röviden a népvándorlások kora (a dunántúli Karoling-korszakot is beleértve).
A hatalmas érdeklődésre való tekintettel folytatnám Szigliget történetét.
Szigliget története, 2.:
A Római Birodalom (Imperium Romanum) részeként
A következő hódítók a rómaiak voltak, akik i.e. 9-re kiterjesztették a birodalom határait a Duna vonaláig, hatalmuk alá vonva az itt élő kelta lakosságot. A rómaiak a Dunántúl katonai megszállása után hamarosan kiépítették kitűnő úthálózatokat. Az egyik római út a Zala völgye felől, Fenékpusztán, Keszthelyen, Tapolcán keresztül vezetett – Szigligetet megközelítve – Aquincumba. Ennek a római útnak egyik kisebb ága vezethetett – valószínűleg a mai tapolcai út vonalának megfelelően – a szigligeti római telephez, melynek nyomai az Antalhegy déli lejtőjén, az Avasi -templom és a szigligeti malom közti területen mutatkoznak. Szőlőforgatás közben már több római sírt, kőkoporsót, edényeket, ékszereket, gazdasági eszközöket és római pénzeket találtak Szigligetnek ezen részén. Ezek a leletek ugyan nem határozzák meg pontosan azt, hogy a rómaiak mikor telepedtek meg Szigligeten, de a római kultúra, életmód i.sz. 300-350. évek közti meghonosodását kétségtelenül bizonyítják. Az Antalhegy déli lejtőjén 1948-ban két római sírban talált tárgyak, 68 darab bronzpénz és a keszthelyi múzeumban őrzött, Szigligetről bekerült római leletek mind azt bizonyítják, hogy a lakosság a jelzett időben már római módon élt, fejlett gazdálkodást folytatott, és ismerte a szőlőművelést. Feltételezhető, hogy az Avasi -templom helyén álló egykori középkori templom egy római épület egyes részeinek felhasználásával épült.
Az ősember megjelenésének idejében a Balaton vize jóval /néhány méterrel is / magasabban állt, mint ma, ezért a partjai közelében húzódó bemélyedéseket és öblöket a mainál jóval messzebb fekvő területeken is elöntötte a tó vize. Ez az oka annak, hogy a Balaton mai partján nem igazán találhatjuk meg egykori itt tartózkodásának nyomait. Szigliget és közvetlen környékének története a kőrézkor /i.e. 2500-2000/ idejébe nyúlik vissza. A Várhegy északi oldalán, a Ciframajor közelében a múlt század végén egy kőbalta formáját utánzó nyéllyuk nélküli rézbaltát talált Darnay Kálmán, a vidék lelkes kutatója. A környék ősi időtől való lakottságát megerősítették a század elején Szigligeten talált leletek. Egyik alkalommal két kővésőt és egy kőbalta furatából kiesett kőmagot találtak, máskor pedig két rézből készült sodronytekercsekre akadtak. A Balaton öblei között szigetként meghúzódó terület bőséges élelmet és megfelelő védelmet nyújtott az itt megtelepedett embereknek. Az élet éppen ezen okok miatt talán töretlenül folyt itt hosszú időn át. A bronzkor emlékei már nagyobb számban ismeretesek, ugyancsak a Ciframajor környékéről, ahol több urnát találtak hamuval, csontmaradványokkal és bronztárgyakkal, melyek a bronzkorban szokásos hamvasztásos temetkezés emlékei. A szigligeti kincsleletet Darnay Kálmán találta még a múlt század végén. Egy kőhalom alá rejtett edényben ékszerek, tűk, karperecek és bronzrögök voltak, összesen 63 darab. A tárgyak fejlett kézművességet bizonyítanak. A bronzkori lakosságot a nyugatról jött kelták igázták le, akik egyik központjukat a Tapolcai-medencében alakítottak ki, minden bizonnyal azért, mert az őslakosság nagyobb telepeit, földvárait találták ezen a területen. A szigligeti csontvázas kelta sírokból, jól korongolt edényekkel együtt lándzsahegyek és egyéb vastárgyak is előkerültek. Ezek közül különös formája miatt kiemelkedik egy vas lándzsahegy, melynek közepe táján, a csúcsra merőlegesen, egy kígyófejben végződő nyúlvány van.
Szigligetet veszem majd előre, mert az a török korban végvárként legalább annyira fontos volt, továbbá a község honlapján egy meglehetősen jó és alapos településtörténeti összefoglalót találtam.
Majd csak apránként teszem be, mert egyben túl sok lenne.
Egyébként Szigliget a reformkorban megint csak fontos lett, állítólag itt udvarolgatott a szeretőjének Kisfaludy Sándor, a reformkor közismert költője (érdekes, hogy mi a szakközépiskokában Petőfi, Arany, Kölcsey és Vörösmarty mellett Kisfaludyról szinte semmit nem tanultunk).
Lesz majd a későbbiekben (valamikor) Szigliget és Sümeg is, mindkettő egy-egy fontos végvár volt a török időkben.
Ma már mindkettő Veszprém vármegyében található az 1950-es komcsi megyrendezés következtében, de mivel történelmileg mindkettő Zala vármegyéhez tartozott, ezért nem OFF itt a topikban.
Hertelendy Gáborra és a Hertelendy-családra Kehidán ma a Termálfalu részen található Hertelendy-ház emlékeztet, amely tkp. a Kehida Termál szálloda része, kiadó apartmanok vannak benne.
Kehida és Kustány a török kor végére gyakorlatilag szinte teljesen elnéptelenedtek.
A túlélők rendkívül szegényes körülmények között tengették életüket a Zala folyó mocsaras alsó folyásánál.
Kehida faluba a falu akkori birtokosa, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Gábor, Zala vármegyei alispán lehelt új életet az 1740-es években, amikor felépítette a faluban a Hertelendy-kúriát (a későbbi Deák-kúriát).
A Tolna vármegyéből származó köznemesi Hertelendy-család egyébként is nagyon fontos szerepet játszott Zala és Vas vármegyék újkori történelmében, a török időktől kezdve egészen a kommunista hatalomátvételig. Többen közülük főispánként, alispánként, tábornokként, huszártisztként szolgálták a hazát.
A Deák-család a későbbiekben házasság révén örökölte meg a kehidai Hertelendy-kúriát.
Elég jó alapos cikk van a magyar Wikin a Hertelendy-családról, egész pontosan a hertelendi és vindornyalaki Hertelendy-családról:
Kehidakustány (eredetileg Kehida, Barátsziget és Kustány) rövid története a község honlapjáról:
"Kehidakustány a Zala-völgyében
Az Alsó-Zala-völgyben fekvő Kehidakustány határa kedvező adottságaival már az írott történelmet megelőző korszakokban is vonzotta a megtelepedni vágyókat. Az ezt bizonyító legjelentősebb régészeti emlékek a népvándorlás korából származnak: a magyar honfoglalást megelőző két évszázadban a Kárpát-medencét uraló avarok két temetőjét is feltárták a falu területén. lehet része, mely a zalai táj szépségein túllépve ötven-száz kilométeres körben láttatja a Dunántúlt. A községet határoló kellemesen lankás dombvidék kétszáz-háromszáz méteres tengerszint feletti magasságokba emelkedik csupán, ám a helybeliek szemében a magaslatok már szinte hegyek. Ezeknek – és a köztük fekvő völgyeknek – a különlegesen szabályos, észak-déli futása talán a terepen is érzékelhető, a térkép fölé hajolva pedig egyértelműen bizonyítható.
Kehidakustányt nyugatról Kehida, keletről Kustány falurész határolja. 1971-ben egyesítették a két települést; mai neve is ebből ered. Deák Ferenc hosszabb ideig élt itt. A település valamikor 3 önálló részből állt: Kehida, Kustány és Barátsziget. A legkorábbi nyomok a bronzkorból származnak, Barátsziget területéről, kr.e. XIV-XVIII. századból. Régészeti leletek alapján bizonyítható, hogy Krisztus előtt, a IV-III. században pedig kelták lakták a területet. Ezen leleteket első sorban a termálfürdő területén lelték. A rómaiak időszámításunk elején érkeztek a településre, a hunok a népvándorlások első hullámaival kerültek a környékre, a VII. században pedig az avarok érkeztek a vidékre. Az avarok két temetkezési helyet is létrehoztak, ezeket pedig az ásatások során feltárták.
Kehida nevét először 1232-ben említik, ekkor ülésezett itt az első nemesi bíróság. Tekintetbe véve, hogy a környéken nem volt olyan központi hely, amely alkalmas lenne arra, hogy a megye központi helyének nevezzék ki, ezért Kehidát, mint a megye legideálisabban fekvő települését elkezdték központi nemesi gyűlésekre használni. Kehida az 1200-as évek végéig a Koppányi család birtoka volt, majd később Kőszegi Miklós nádor foglalta el. Kőszegi Miklóstól 1319-ben kobozta el Károly Róbert, és a Kanizsai családnak adományozta. A Kanizsai család volt a település birtokosa egészen 1523-ig, amikor Kanizsai László Háshágyi Dénesnek adományozza Kehidát. A török megszállások idejét ez a település sem élte túl, 1588-ban lerombolták a várat, amely addig védte. Ennek köszönhetően Kehida majdnem teljesen elnéptelenedett. A Deák család házasság révén került Kehidára, 1757-ben Deák Gábor feleségül vette Hertelendy Annát. Ezt követően a falu neve összefonódik a Deák családdal, különösképpen Deák Ferencet emlegetik, aki Kehidán élt 1808-1854 között.
Kustánytán nevének első okleveles, írásos említése 1181-ből való. Ekkor találkozhatunk először Kustány (Custan) elnevezéssel. A falu akkoriban királyi és nemesi birtok volt.
A település az 1400-as években több falura oszlott: Egyházaskustány, Felsőkustány, Alsókustány. A két utóbbi névalak a mai napig él a közbeszédben. Később Boldogasszony Kustánynak is nevezték. A faluban nemesi kúriák is álltak. A török hódoltság és mészárlások alatt a települést elpusztították. A XVII. századra kezdett el újra benépesedni és fejlődésnek indulni.
Kustányt 1977-ben egyesítették Kehidával, azóta Kehidakustány a település hivtalos neve. Kehidakustány ma már Magyarország egyik legkedveltebb üdülőhelyén, amely 2016-tól minősített gyógyhelyi települési rangot visel.
Kehidakustány településhárom, valamikor önálló falucskából Kehida, Kustány és Barátsziget községekből alakult.
A falu körül meglévőforrások, friss patakok a Zala folyó, az erdők és a rétek, mindezen kiváló természeti adottságok már évezredek óta vonzotta az embereket. A legkorábbi településnyomok a Bronzkor végéről, Krisztus előtt XIV-VIII. századból származnak, Barátsziget területéről.
A Krisztus előtt IV.-III. században pedig a kelták birtokolták e területet. Régészeti leleteket a korból a mai termálfürdő területén találtak.
A rómaiak időszámításunk kezdetén érkeztek. Gazdasági központjuk, villájuk a mai Barátsziget mellet állt, a Zala parton.
A hunok a népvándorlás első hullámával kerültek a vidékre, de állandó települést nem hoztak létre. A kihalt területre a VII. században érkezik egy lovas, nomád nép, az avarok.
Az avarok a falu határában kettő temetkezési helyet is létrehoztak, mindkettőt feltárták.
Honfoglaló őseink900-ban terjesztették ki fennhatóságukat a Dunántúlra. Emlékeiket Kehidakustányhoz legközelebb, Zalaszentgróton feltárt sírokban találtak meg.
Zala megye már a Szent Istváni államalapítás kezdetén kialakult. Írott forrásban először 1009-ben említett Kolon megye területe magába foglalta a későbbi Zala és Somogy megyét, valamint a Drávától délre fekvő Szlavónia egy részét is.
Zala az Árpádok családjához tartozó Koppányé, majd a trónutódlás miatt fellázadt vezér leverése 997. után a királyi hatalomé lett. Felosztásáig központja Balatonmagyaród közelében volt, majd ezt követően a XI- XII. század fordulóján a megyeközpont áttelepült Zalavárra. "
Én főleg azokról a településekről fogok írni, amelyekről van személyes élményem, benyomásom.
Nem vagyok sem zalai sem somogyi, de korábbi nyaralások, kirándulások, kerékpártúrák révén van némi benyomásom ezeknek a vármegyéknek egyes települéeiről, no meg persze a neten utána is olvastam sok dolognak.
A Kis-Balaton egy érdekes hely, a Zala folyó torkolatánál kialakult egy mocsárvidék ami az ember áldozata lett. Először a vasútépítés miatt vettek el belőle, azután a mezőgazdasági termelés miatt, utána teljesen elszennyezték a mezőgazdaságban használt műtrágyák és a települések tisztítatlan szennyvizei. Végül az mentette meg hogy rohamosan romlott a Balaton vizmínősége az emberi szennyezés miatt és hogy csökkenjen a tóba jutó szennyezés részlegesen helyreállították a Kis-Balatont a 1980-as években.
Pap Janos volt az a megyei titkar, de szerintem ez a tortenet nem igaz a lecsapolasrol.
A Legvidamabb barakk dokumentum sorozatban o is beszel arrol hogy hogyan lett balatoni nyaraloja. Majd lesz idom akkor elokeresem, a youtubon fent van.
Igen, manapság szokatlan, de nem úgy húzták meg a megyék határait Szent István korában mint most szokás, tehát nem a folyók határolták őket, hanem átfolytak rajtuk, a Dráva, a Duna, a Tisza mindkét partján volt területük és más folyóknál is ez volt a helyzet, a történelmi Magyarország esetében egyedül a Kárpátok jelentett természetes határt és a Duna déli szakasza Nándorfehérvárnál, plusz a Száva folyó.
A történelmi Zala vármegyének már az 1920-as trianoni békediktátummal is voltak területi veszteségei:
a perlaki és a csáktornyai járás teljes egészében, az alsólendvai járás pedig mintegy felerészben az újonnan megalakuló délszláv államhoz (Szerb - Horvát - Szlovén Királyság) került.
Trianon előtt Zala kifejeztetten nagy kiterjedésű vármegye volt.
Igen, pl. Keszthely szerintem speciel jól járt azzal, hogy a belvárosát nem építették át a "szocialista városfejlesztés" jegyében, így nagyobbrészt fennmaradt a kellemes, történelmi hangulatot árasztó belvárosi része. (Plusz a Festetics-kastélynak is sikerült átvészelnie a kommunista időszakot.)
Ilyen hülye ötletek már a 18-19.században is voltak, szerencsére nem voltak döntései pozícióban az ötletelők.
Nyilván azért nem voltak teljesen hülyék az akkori pártvezetők sem, a rendszerben fontos szerepe volt a kisemberek balatoni nyaralásának, mint vívmánynak, plusz sok pénzt hoztak a külföldi nyaralók is az országnak.
Volt amikor az járt jól akit nem fejlesztettek, sok helyen simán elpusztították a belvárost és paneleket építettek a helyére.
