Panaszok, észrevételek és reklamációk bejelentése Az előfizetői szerződésekkel kapcsolatos fogyasztói észrevételeket és reklamációkat, valamint az egyéb panaszokat az info@nhh.hu e-mail címen fogadjuk, és minden esetben megválaszoljuk.
Nálam most telt be a pohár pedig nem is vagyok már fibernet-es.
Februárban, hangsúlyozom FEBRUÁRBAN!! telefonon faxon és email-ben is felmondtuk a szerződésünket a fibernettel, miután lejárt a hűség időszak. Pár nap múlva meg is jelent egy szerelő aki lekötötte a kábelt a hálózatról. Befizettük az utolsó havi számlát ami még arra az időre jött amikor volt szolgáltatás. Ezután fogtuk a modemet meg a STB-t és Gödöllőn leadtuk az ügyfélszolgálaton, mert ezt az utasítást adták. Ott azt mondták most már minden rendben a szerződés ezzel megszűnt...
Ezután még vagy két szerelő kijött lekötni minket a hálózatról, de amikor mondtuk hogy már februárban lekötötték, felnéztek az oszlopra majd egy bamba "télleg" és egy "minket csak küldtek" benyögésével elhúztak mindkétszer...
NA és itt következik a móka. A kedves fibernet azóta is küldözgette a csekkeket minden hónapban. Pedig már semmiféle szolgáltatásuk nem volt és nincs is bent a házban, így semmiféle szolgáltatásukat nem használjuk. A hálózatukról le vagyunk kötve. A csekkek megérkezése után hívtam az ügyfélszolgálatot ahol azt mondták hogy biztos valami tévedés és hogy a csekket nem kell befizetni.
Ezután egészen júniusig minden hónapban jött a csekk. Én viszont azzal a mozdulattal dobtam a kukába, mivel olyat akartak kifizettetni amit nem is használtam nem is kértem nem is vettem meg... Szóval gondoltam biztos csak a szokásos fibernet gagyerátor rendszer nem tudja magát rendbe tenni és ezért jön még mindig tőlük a szarság..
De aztán most június 14.-én kaptam egy olyan levelet tőlük amitől kinyílt a bicskám is valszleg szúrni is fog:
Fibernet Szerződés Felmondó levél + 36000 ft csekk + fenyegetések sora, hogy minden eszközt igénybe vesznek hogy behajtsák, meg hogy 30 napos határidő után lekötnek a rendszerről és 1 évig ne használhatom a szolgáltatást...
De basszus. Én már februárban felmondtam a szerződést, mit akarnak ők most felmondani? Február óta le vagyok kötve. Nem használom semmiféle szolgáltatásukat. Ilyen esetben milyen jogon fenyegetnek és küldenek csekkeket? Erre nincs valami jogorvoslat, valami szolgáltatói kamara szabály, vagy kizárás vagy büntetés, vagy uzi, vagy egy kézigránát amit feldugatnak saját maguknak?
Ez nem vicc. EZ MA MAGYARORSZÁG ÉS EGY MAGYARORSZÁGI SZOLGÁLTATÓ! Mocskos bűnözőkből álló rabló banda ez a fibernet!
képzeljétek 2.5 Mb/s letöltési elöfizetésem van az ominózus fibernet-nél mikor reklamáltam mert gyakran csak 0.5 Mb/s a letöltési sebesség azt mondta az ügyintéző hogy örüljek hogy annyi is van mert csak 0.245 Mb/s a garantált.
Ja vagy úgy tehát elkérik a pénzt egy nagyobb csomag reményében és a szerencsétlan ügyfél csak késön veszi eszre hogy az APROBETÜS részben a kifizetett Mbitek helyett szart se adnak ennyit 0.245 Mb/s a mobil szolgáltatók már ingyért osztogatják . Képzeljétek kifizeti az ügyfél az adott esetben több ezer ft-ot egy gyorsabb internetért viszont ugyananyit kap a pénzért mint a legolcsobb csomag mert ma már 0.250 Mbit-et már nem nagyon jegyeznek ez csak forumozásra elég.
UGY HOGY EZUTTAL HIVOM FEL A LEENDŐ UGYFELEKET HOGY F I G Y E L E M NE ENGEDJÉK ÁTVERNI MAGUKAT.
10:02-kor nyitottak, akkor léptem be és 10:09-kor már a gangon voltam. :D Igaz ehhez 3 dolog kellett: az e hónapra szóló csekk már be volt fizetve, mikor megérkezett május végén, így a pénz is odaért hozzájuk és lekönyvelődött, illetve a modemet fullosan prezentáltam a hölgynek. A harmadik pedig, hogy úgy mentem, mint a házidokihoz: korábban. :D Oda egy órával korábban oda kell menni, mert sok nénike bácsika már 3/4 órával rendelés előtt ott toporog, szóval ha nem akarsz hosszú sort várni, ennyivel előbb oda kell menni még akkor is ha csak egy szignó kell a dokitól a papírodra. Fiberéknél ez kb 1/2 óra volt, biztos ami biztos... 25 perccel nyitás előtt már ott volt a következő, nyitásra meg már vagy 6-an... mindnek számla a kezében... ami jó esetben sok-sok fölös várakozást jelent, ha nem te vagy az első... igaz mint ott kiderült, csak 30-án jár le a szerződésem, amit két éve 4-én kötöttem, de annyi baj legyen, a papír a szolgáltatás felmondásáról uszkve 7 perc alatt megvolt és remélni merem, hogy ennyi volt.
januárban mész, mikor jó hideg van és kedden, mikor 8-kor nyitnak. :D alig lesztek 3-an ilyenkor és még az üfsz-os is magánál van a reggeli kávéjától, így elég gyorsan megy minden, már persze ha a csekk rendesen be van fizetve, nincs elmaradásod és ha viszed a cuccaikat (nálam ez az analóg hbo dekóder volt). :D még a havi tv-előfizu maradékját is jóváírták a köv. hónapban. :D
én mikor anno bementem lemondani a tv-t, csak net marad, kb 10 perc alatt végeztem és a számlázással sem volt probléma, onnantól csak a netet számlázták és ennyi. sikeres vagyok-e? :D
Anyámmal ugyanezt csinálják. Már 10× volt bent mert hiába mondta le írásban, személyesen + személyesen és írásban egyszerre a tv szolgáltatásukat így is jönnek a számlák. Ráadásul szolgáltatás már régen nincsen de még mindig számlázzák! Tegnap 6 órát bent volt, sorban állt és helyben kellett újabb 4. vagy 5. lemondó nyilatkozatot írnia... 76 éves.
NAGY ÍVBEN KERÜLJÉTEK EL A fibernetet!!!
Egy haverommal is ugyanezt csinálják, ő is volt bent háromszor.
Reméljük, hogy ez a minőség javulásával fog járni, több ismerősöm is fibernetes és néhol katasztrófa amit művelnek sajnos, nem XXI. századnak megfelelő szolgáltatást nyújtanak.
Csak egy sejtés: az történhetett, hogy valahol még "adósként" voltatok nyilvántartva a modem miatt, és ezeket az úgymond behajthatatlan adósságokat cakkumpakk át szokták adni behajtócégeknek. És nem nagyon pipifaxoznak, hogy van-e benne esetleg nem jogos (már azóta kiegyenlített, vagy eleve kérdéses) adósság.
Sziasztok. Én fél évvel a hűségszerződés lejárta után levélben (ahogy telefonon az ügyfélszolgálatosuk kérte) lemondtam az internetszolgáltatásukat. Nem sokkal később elköltöztünk onnan (kb. 3 éve). Ezután is folyamatosan érkeztek a számlák, amikor felhívtuk őket, azt mondták, hogy csak a rendszer hibája, semmi gond. Nemrég megkerestek, hogy nálunk van még a kábelmodem (állítólag mi valamikor nem vártuk meg az embereiket, ezt nem tudtuk értelmezni mert 1-2 hónapig még ott laktunk utána telefonon mondtuk nekik, hogy elköltöztünk.) és ha nem küldjük vissza, akkor valami horror összegre beperelnek. Visszaküldtük, az ügyfeles azt mondta, hogy ezzel minden rendben. Azóta eltelt 3 hónap, most hívott egy behajtó cég minket, hogy 70.000 forintot kellene behajtaniuk tőlünk. Elmondtuk az egész sztorit és úgy tűnt, ők is tisztában vannak vele, hogy mit művel a fibernet. A történethez tartozik még, hogy így is hónapokkal tovább fizettük nekik a számlákat, mert egész egyszerűen nem lehetett elérni őket, hogy lemondjuk a szolgáltatást. Kinyomoztuk az egyik üzletkötőjük telefonszámát, ő azt mondta, hogy az adott irodát felújítják, ezért nem lehet őket hónapok óta elérni telefonon. Ezután elkezdtük hívogatni a Budapesti irodát, szerencsére kitartóak vagyunk mert nem volt egyszerű elérni őket sem. Itt már azt mondták, hogy az adott iroda már megszűnt. Persze az időnként érkező fenyegetőző leveleken még mindíg szerepel az iroda címe és telefonszáma, hogy ott keressük őket, ha van valami probléma. A lényeg, hogy akárhányszor beszéltünk velük, mindíg tereltek, hogy semmi baj, csak biztos a rendszer, mi meg egy darabig elhittük. Aztán jött a levélben fenyegetőzős időszak, de amikor beszéltünk velük telefonon, azt mondták, hogy küldjük vissza a modemet és minden rendben. Erre most a behajtók. Félek, ha most is megbeszélünk valamit akkor legközelebb már tankal jönnek. Bocsi ha hosszú lett, de remélem tanulságos.
Még egy nagyon fontos dolog a történetünkhöz: először nem lemondani akartuk a szolgáltatást (bár a hűségidő lejárta után nyogodtan megtehetjük) hanem átköltöztetni egy másik helyre az adott kisvárosban. Erre azt mondták, hogy abba az utcába nem (bár a főutcábó nyílik és más szolgáltatóknak vannak előfizetői itt is) majd nem rakták még le a telefont de még a párom sem és hatalmas röhögések közöt megbeszélte az ügyfeles meg még aki vele volt, hogy hihi de jó, a hülyéknél nem lesz intenet.
Tudom, hogy nem nyugtat meg, de a fővárosban is ugyanez a helyzet, fővárosi vagyok. Itt is csak a monitor és az ügyfélszolgálatos a kapcsolat. Az ügyfélszolgálat csak annyit tud, amit a monitoron lát.
Én már írtam nekik levelet a megadott postafiók címre, sajnos nem tértivevénnyel adtam fel, írtam a mail címükre is, választ nem kaptam. A telefonos ügyfélszolgálat azt mondta, hogy mail-címre hiába írtam, az nem jut el a megfelelő helyre.
Mindenki örüljön aki nem volt ügyfele és aki teheti az meneküljön ettől a galád szerződés és törvényszegő társaságtól
Nekem 11havi levelezés , vita, nhh-nak írt levél után azt hittem sikerült lemondanom amit akkor válaszlevélben elfogadtak .CSAKHOGY EZEKNÉL VAN EGY SZELEKTÍV IRATELVESZTÉSI gyakorlat ami azt jelenti ,hogy ami a te igazad támasztja alá az itt-ott eltünik. még amit ők irnak azt is képesek elveszteni ,majd egyszercsak jön egy behajtó cég és követeli a felmondás utáni havidíjjakat a felmondás után 2 évvel
Jótanács azoknak akiknek elfogadta a fibernet a felmondásukat azt a levelet örizzék meg mert ha nincs meg akkor nem tudják bizonyítani , a fibernet viszont letagadja,hogyő ezt elfogadta
Miért minden fontos dolgot csak a nagy fene fővárosban lehet elintézni?Bemegy a vidéki halandó az otthoni ügyfélszolgálatra és az ottani madamnak fingja sincs mi a pálya.Bűvöli a monitort és levonja a következtetést,hogy csak odafent tudják a frankót.Tele a tököm a kiszolgáltatottsággal, lenézettséggel a multik kizsákmányolásával.
Férjem ez év januárjában elhalálozott, a Fibernet pedig rám akarja erőszakolni a vele kötött hűségnyilatkozat elfogadását. Én eredetileg hajlandó lettem volna igényt tartani a szolgáltatásaira, de hibát követtek el - amit ők is elismertek - , viszont nem voltak hajlandók korrigálni. Tévedésből március 22-től lekapcsoltak az internetről. Többször jeleztem az ügyfélszolgálaton, hogy korrigálják a hibát, de nem léptek semmit ez ügyben. Erre felkerestem a lakóhelyemen lévő fibernetes területi képviselőt, ahol egy lemondó nyilatkozatot írtam alá, melyben kijelentettem, hogy azonnal hatállyal lemondok az összes szolgáltatásukról. (Hozzá kell tennem, hogy ez a lemondó nyilatkozat sem formailag, sem tartalmilag nem felel meg a legelemibb kívánalmaknak.) Azt hittem, hogy ezzel rendeztem az ügyet, erre a tegnapi nap folyamán az elhunyt férjem nevére két csekket is küldtek, az egyik az eddigi állítólagos tartozásomat, a másik pedig a május hónapban esedékes szolgáltatások összegét tartalmazza. Érdeklődésemre elmondták, hogy nem veszik figyelembe a lemondó nyilatkozatomat, mert a férjem 2009 decemberében aláírt velük egy egy évre szóló hűségnyilatkozatot, s ez rám nézve is kötelezettséget jelent. Megnéztem a szerződésüket, mely szerint a döntésük teljesen jogtalan. Elhatároztam, hogy ezek után nem vagyok hajlandó kifizetni semmiféle tartozást, s ügyvédhez fordulok, mert ez az inkorrekt szolgáltató, visszaélve a hatalmával, olyan kötelezettségeket erőltet rám, ami jogilag kifogásolható. S még valami, többször jeleztem a Fibernetnek írásban és szóban is, hogy a férjem, akivel eredetileg megkötötték a szerződést, elhunyt. Négy alkalommal küldtem el a halotti anyakönyvi kivonat másolatát, de mindannyiszor elkeverték. Ez azért felháborító, mert a halotti anyakönyv olyan szenzitív adatokat tartalmaz, amellyel visszaélhetnek. Ez hivatalos okirattal történő visszaélést jelent!
Nekem nem sikerült kiderítenem senki ember nevét, elérhetőségét, akivel érdemben tudtam volna beszélni. Csak az ügyfélszolgálatosok álltak velem szóba, ők meg csak azt szajkózzák, amit a "gépükön" látnak.
Hasonlóan jártam én is mint pár hozzászólással elöbb egy sorstársam. Lekötötték a TV-t. Telefonálok, mi történt miért? Mert elmaradásom van, ja és hogy 2007-es csekk nem lett befizetve. Mondom biztos be lett fizetve... azóta volt váltásom is, számlazárás, 0-ás számla stb. Nem, biztos van tartozásom... mondom nincs. Akkor ha betudnám mutatni azt a csekket... Mondom ezt most komolyan mondja hogy egy 2007-es befizetett csekket megtartok?.. Akkor sajnálja, de ez van. A párom eltette a csekkeket, szóval megvan az ominózus hónapról... természetesen befizetve. Telefonálok hogy megvan... Akkor faxoljam el, de a 9700 Ft visszakötési díjjat be kell fizetnem. Kérdem miért? megvan a befizetés (mégha arra is hajaztak hogy nem tudom bizonyítani) akkor nem az én hibámból történt, kapcsolják vissza. - Igen, de elmaradásom van a múlt hónapról és az sajnos 30 napon túli meg meghaladta az 5ezer ft-ot. Mondom máskor ha előfordult hogy 2 hónap nem lett befizetve akkor se kapcsolták ki, mi ez a fene nagy igyekezet? Na de akkor értem már. Ha a 900 vagy ki tudja mennyi 2007-es befiztlenségeket sokan nem tudják bizonyítani akkor már érthető bevételi szempontból. 10ezer/kop. Kb 10mp-es műveletért. Nem semmi. Kérdés? Van vmi normálisabb szolgáltató? Kistarcsa ltp.
Azt az előbb le sem írtam, hogy abban a bizonyos októberi levélben, amit küldtem nekik az általuk megadott postafiókra lemondtam azt a 2 + csomagot, amivel 1 évvel előtte bepaliztak, hogy ingyen kapom, ha áttérek a digitális szolgáltatásukra, mert hogy a telefonos ügyfélszolgálat szerint ezt csak írásban tehetem meg. Ennek ellenére számlázzák rendületlenül.
Emiatt is és az állítólagos tartozásom miatt az ügyfélszolgálati irodán kértem mondják meg hol készülnek a számlák, odamegyek és végig beszélem a számlázási ügyintézővel az egész ügyet. Erre az volt a válasz, hogy nekik csak postafiók címük van.
Nem tudja valaki, hol lehet megtalálni személyesen ennek a cégnek a vezetőjét? Szeretnék odamenni. Bízom benne, hogy ez sikerrel járna.
Szerintem a hűség 2 oldalú dolog. Ha nem én szegem meg, hanem a másik, akkor vége a kapcsolatnak.
Már ajánlották a fogyasztóvédelmet is, de ebben sincs gyakorlatom.
Nálam is hasonló a helyzet ! Monopol helyzet-új hűségnyilatkozat- emeldijjas számlázás . Reklamáció-ígérgetés és láss csodát érkezik a jóváíró számla. Részletezve napokra bontva osztva szorozva és kiderült hogy amit túlfizettem az nulla. Csak az érthetőség kedvéért !!! Nálam a 4000/hó három hónapra az 12000Ft-Ők számláztak 5200 Ft-ot amit be is fizettem nehogy kikössék, az 15600. Amikor reklamáltam elismerték és ezt úgy írták jóvá hogy küldtek egy elszámoló számlát ami tol tölig X-tol tölig Y ezt áfásítva+jóváírva=0 . És természetesen a szerződés szerinti összeg a 4000 (3990) most már helyesen szép sárga csekken mellékelve. Örömöm csak egy hónapig tartott mert megint 5200-as csekket kaptam és a 3500 Ft-os tulfizetésem még mindig nincs rendezve. A telefon számlámat nem említem és a kétszeri sorbánállast sem(reggel 8-kor 502-es sorszámmal). Az internet szolgáltatásukról csak annyit hogy a haverjaim megkérdezik mindig , hogy miért jelentkezek ki-be a messenger-böl 2 percenként . Mert olyan mint a mese Hól van hól nincs ! A kétnapos kábelszakadásból eredő tv+net kimaradásért már elnéző levelet sem várok mert csodák nincsenek. Már nagyon várom a műholdas netet ,mert megszünteti a monopol helyzetet.
Nekünk se kapcsolták addig vissza, amíg be nem fizettünk egy általunk jogtalannak ítélt összeget... de mi hülyék vagyunk, mert itt lenne (lesz is, amint lejár a hűségünk) más szolgáltató is...
Neked nincs sok választásod, ha jól értem.
Össze kéne állni többünknek és jól beperelni ezt a céget, de én is túl lusta vagyok ehhez, meg nem is értek hozzá....