Nem biztos, hogy ahol én találtam egy éve, ott most van még egy. Érdemesebb körbetelefonálni az interneten hirdető KIA bontókat, ebben egy kis segítség:
Csak a dízel modellekben van. De a helye megvan a motorháztetőn. Én bontóból beszereztem egyet a hozzá való patentokkal, a felrakás 5 perc volt. Azóta sokkal csendesebben járok, és nem aggaszt a motorháztető festésének felforrósodása. A hűtővíztartály oldalán is nagyon meleg a kaszni, lehet, hogy oda is teszek valami szigetelést belülre.
A műszerfal púposodás sajnos típushiba a régi Ceedeknél, nálam is jelentkezett. Engem nagyon zavart, így utánajártam, a ceedclub.hu fórumán van sok infó (és sok hasonló eset). Állítólag rossz ragasztót használtak, amiatt van a probléma. Ha jól tudom, abban az esetben, ha magyarországi az autó, akkor érdemes felkeresni a legközelebbi márkaszervizt, mert méltányosságiban kicserélhetik, azaz, ha szerencsétek van, nem kell kifizetni a műszerfal (teljes) költségét, csak a munkadíjat. Én nem tudtam élni ezzel a lehetőséggel, mert nekem külföldről behozott az autó, de nagyon zavart a dolog, és végül a Kia Lurdinál kicseréltettem a műszerfalat néhány hónapja, akkor 140 000 (műszerfal) + 50 ezer (munkadíj) volt, minden más helyen, ahol érdeklődtem legalább 100 000-el többe került volna.
Én is hasonlót tapasztaltam a műszerfal burkolatnál, de ez a hiba jelentkezett nekem a középkonzol jobb oldalán is. Azt a rész már megragasztottam, végül gél állagú pillanatragasztóval, ugyanis úgy látszik maga a műszerfal műanyag alapja hajlamos lehet a vetemedésre így nagyon nehezen lehet rányomni borítást, a ragasztás után pici rés is van a középkonzol és műszarfal között, a két rész nem egészen ugyanazt az ívet veszi fel. Ennek tartósságáról, majd a nyári forróság végeztével tudok tapasztalatot megosztani. Eddig biztató.
Szia. Nem tudom segít e. Sajnos az én gépemnél is hasonló a hiba. ( Csúnya így a gép. Engem nagyon zavar. De hogy 300000 ezret fizessek egy műszerfal cseréért az nekem sok. Így kénytelen vagyok elviselni a látványt. Azt hittem csak az enyémnél van ilyen. Nem vigasztal hogy ez bizony típushiba. Ha lenne emberi áron megoldás azért csak megcsináltatnám. A gépem. Cee'd 1.4 eco dynamics 2010-es.).
2019-es ceedemben ma vettem eszre, hogy a motorhazteton nincs szigetelo panel, csak a helye van lyukakkal, stb-vel. Masnal sincs, vagy csak nalam hagytak ki?
Biztos hogy a napsütés a ludas, de hogy ennyire ratyi anyagokat használjanak az kiábrándító (igaz nem ez az első rápislogásom a megoldásokra ennél az autónál...)
Ha kiokumulálom a megoldást, megosztom, ha esetleg mégis nekiugranék szétkapni a műszerfalat, akkor meg majd fotózok bőszen :)
Ha találsz valakit, aki vállalja, majd légy szíves oszd meg a fórumon. Enyém is ugyanígy néz ki, szeretném megjavíttatni.
Pár helyen érdeklődtem, még nem jártam sikerrel. Egyetlen ajánlatot kaptam: a Kia márkaszervíz szívesen kicserélné egy új műszerfalra, 280 ezer ft-ért...
A mienkben is a jobboldali szélvédő szellőző utas felőli éle kezd elemelkedni :-( Én az erős napsütésre gyanakodtam - ezért is kerül napvitorla a kocsibejáró fölé remélhetőleg mihamarabb.
Szia! Mintha at enyémet fotóztad volna. Szintén 2008-as, ugyanígy néz(ett) ki. Mivel esedékes volt a szélvédőcsere egy kőfelverődés miatt, ahol csinálták a szélvédőcserét, ott valamivel visszaragasztották grátisz. Nem lett tökéletes, de jobb, mint volt.
Kövezztek meg ha hülyeség, de lehet egyszerűbb a szélvédőt körbevágni-kiemelni és hozzá lehet férni. Jó autóüveges kell csak, aki kiszedi, megragasztod amit kell és visszaragasztja a szélvédőt.
Orvosolt már valaki ilyet, van ötlet mit lehet vele kezdeni?
Esetleg tud valaki kárpitos aki foglalkozik ilyesmivel?
Akit én kérdeztem az műszerfalakkal nem foglalkozik, illetve más írta szedjem ki a műszerfalat és úgy megcsinálja...(ha az kint van akkor már én is összetaknyolnám, de nem szeretném én kiszedni).
Sziasztok, valaki tudna segíteni?! Használtan vettem egy 2011 es KIA pro ceed-et és a rádió kódja nem volt meg és ahogy 3 szor próbálkoztam ezt írja ki : "Security Code Set Locked" , Hogyan tudom ezt feloldani illetve hogy tudom ezt a problémát kiküszöbölni ? Előre is köszi !
Ugyan ez a helyzet... 2008 Pro Cee'd 1,6 Crdi + tuningbox (új kora óta). Rángatós tartomány 1600-2000 - bármelyik fokozatan elő tudom hozni. Annyi, hogy nekem olajcsere után jelent meg a probléma és gyertyát is cseréltek. Erre eddig nem gondoltam, csak most, hogy a fórumot böngésztem. Diagnosztika nem dobott ki semmilyen hibakódot. Eddig EGR-re tippeltem volna, de az is megfelelően működik a gép szerint.
Kollegam Suzukijaban volt hasonlo normal nyomason, aztan egyszer tulnyomatta 1/2-3/4-ed barral es elmulitt visszaengedes utan. Lehet valami kosz volt a ludas.
Előző kocsiknál: Toyota 3-6 hónapos korában már hallani lehetett egy gyári hibás szíj zörgését 3-as fokozatban, visszahívás garanciális csere. Mazda-nál csomagtérajtó teleszkóp 1. éves szervízkor garanciális csere, 2 éves szervíznél meg az elektromos kézifék garanciális visszahívás/javítás. Szóval ezért érdekelne, h. ebben mit kell kicseréltetnem az 1. szervízkor.
2018-asnál szerintem még nem jutott el oda a folyamat, hogy visszahívásban gondolkodjanak.
De a google a barátod, azért beírtam helyetted mert ráérek:
- A sárga KIA Stingereket hívták vissza 2018-ban, mert a fényezéssel voltak bajok.
- 2016-ból van egy cikk 2011-2014 között gyártott Kia Optimáknál, 2012-2014-es Sorentóknál, 2011-2013-as Sportage-eknél, hogy az USA-ban és Dél-Koreában értékesített autók lehetnek érintettek.
Szóval mire a 2018-as Ceed-eknél kijön a gyártási hiba és a visszahívás, az majd 2020-ban lesz :)
Addig less a varázsgömbödbe, hátha látsz valamit :) :P
a facebookon azt írták nem nagyon lehet az árból, inkább az extrákkal lehet nyerni. Őszintén, én egy helyen voltam, a Silverhez járó extrát adták ingyen (tolatókamerás érintőképernyős csoda, 120.000), még pár apróság fér bele szerintem (szőnyeg, ha ügyes vagy, akkor esetleg téli gumi stb.). De cáfoljatok meg.
TMPS szenzor mostanában (kb. 1 hónapja) hol hibát jelez, hol nem. Többnyire jelez. Aztán egyszer csak kiaszik. Aztán később megint kigyullad. Logikát-rendszerességet még nem sikerült fellelnem benne. Keréknyomások rendben vannak, többször ellenőriztem.
2017 őszi Ceed, gyári alufelnikkel.
Valakinek valami ötlete? Egyáltalán hova vigyem? KIA szervizbe?
Most lenne esedékes a nyári gumicsere (ugyanezeken a felniken, ahogy eddig mindig.)
Nekem is szórakozik néha a tükör, kocsi nyitásnál nem nyit ki automatán, de 50-ből csak 1-szer.. bentről viszont kinyitja. Inkább bosszantó, de a szervizben tuti nem fogja hozni a hibát :) Találkozott már valaki ilyennel? Nem tudom mit lehetne tenni, max megigazíttatom a csatlakozót :)
Indulásnál nekem is szokott rángatni, de csak míg kiállok a parkolóból, aztán sosem. Lehet vezetéstechnikát kellene frissíttetnem, nem szoftvert >o]
Nekem a szemem láttára mutatta meg egy helyi gumis, hogy centírgépről levett kereket azon nyomban visszarakva 50%-ban kis kiegyensúlyozatlanságot mutat a gép. És ugyanarról a gépről beszélünk.
Gyakorlatilag képtelenség kétszer ugyanúgy befogni a kereket, ha a frissen centrírozott kerekeidet átviszed a szomszéd utcába a következö gumishoz, már az ö gépén sem lesz jó.
hali fiuk.egyre tobbet gondolkozok,hogy veszek másik garnitura Alu kerekeket a kocsimhoz.Tél elott leszedettem a nyáriakat,és felrakattam ugyanarra a alu garniturára a téli gumikat.Tudom,tudom,hogy mindehogy dragabban jovok ki,mintha szezononként cserelgetnem,de nekem inkabb az ido,es kenyelem ami fontos.2 het mulva szedednem le megint,a telieket, de olyan macera,allandoan idopontot kerni,hurcolni a gumikat,otthagyni a kocsit,majd visszamenni erte.nekem ez sok ido,inkabb otthon fel ora alatt attdobalnam. Meg egyenlore gondlokodo fazisban vagyok,de mindenkepp hasonlo alu garniturat szeretnek megegyet.Meretet nemszeretnem valtoztatni,maradnek a 16 os kerekeknel.es mindenkepp olyat szeretnek ami a gyari, ami kicsit beljebb van,es nemlehet megpadkazni.Sajnos szeretek kozel parkolni a jardakhoz,es nemszeretném ujonnan leszedni a festéket rola.. Ti milyen garniturat vennetek? A kocsi 2018 as Ceed..
Én még abból a korból származom, mikor az autó nem számítógép volt, eddig eszembe sem jutott, hogy a 2010-es autónak frissíteni kellene/lehetne a szoftverét (meg hogy van benne ilyesmi) :-)
Nekem 2 es Ceedem van,és a márka szervízben ,mikor frissítették a szoftvert,a srác kérdezte,hogy van-e gond a motorral,mert ha nincs,akkor a többi szoftvert frissíti,a motorét nem.
Még egy kérdésem lenne. Azt lehet tudni, hogy melyik a legújabb szoftver az autóhoz? Illetve, hogy miben különbözik az előzőektől? Azt olvastam, hogy a nagyon régi szoftverrel alacsony fordulaton "rángatott" az autó, nekem ilyen problémám nincs, de ettől függetlenül érdekel, hogy mi a legújabb firmware, és az mit tud. :-)
1: Nem rizikós. Le kell venni az ajtókárpitot, és a fekete 3szög takarót, ami az ablak sarkában van, és látni fogod, hogy lehet levenni a tükröt. Az elektromos csatit kell még széthúzni. Kb ennyi.
2. Passz
3: Passz
4: Tedd el a régi tükröt, és eladáskor add az autóhoz, így látja a vevő, hogy miért cserélted - deszerintem ez nem komoly vevőriasztó probléma.
2008-as Kia Ceed-emben a jobb oldali visszapillantó tükör motorja megadta magát. Néhány kérdésem van ezzel kapcsolatban.
Rizikós magamnak kicserélni, vagy megpróbálkozhatok vele? Van valami elérhető service manual?
Néztem tükröt többek között az autoalkatreszek24.hu oldalon, és érdekes módon az ABAKUS vagy TYC között elég nagy különbség van árban. Van vajon látható/érezhető különbség a kettő között?
Azt lehet tudni, hogy a KIA milyen gyártó tükrét szerelte bele?
Lehet, hogy buta kérdés, de ha eladásra kerül majd sor, esetleg feltünhet a vevőnek, hogy cserélve volt a tükör, és ez jelenthet hátrányt (pl. azt gondolják, hogy törve volt az autó)?
Valóban nem tudni, de egyrészt látva az eladó pedantériáját - ami amúgy tényleg nem garancia, de látni kellett volna az eladó bácsit - tuti, hogy nem a teszkó gazdaságos olajat lötykölték bele.
Kedden viszem eredetvizsgára, addig gondolkodom, hogy elvigyem-e a szakszervizbe egy átvizsgálásra, mert másik szerviz mást állapíthat meg (elvileg ugye nem), aztán majd annak függvényében döntök a jövőről. Garancián túl tuti a saját szerelőmhöz viszem.
Amúgy pontosan ezen gondolkodtam, hogy most elviszem amikor aktuális, utána meg elgondolkodom, mert amúgy is az utolsó lenne, meg addigra én hajtom, tisztában leszek az állapotával.
Cseréld bátran otthon vagy független szervizben, ha fontosnak látod. Nyilván nem tudhatod, mikor és milyen olajjal történt az előző csere. Szerintem senki meg nem mondja laborvizsgálat nélkül, hogy történt időközben olajcsere. Annak esélye, hogy bejön egy komoly motorgond, amihez vizsgálják, hogy gyárilag előírt olaj van-e az autóban, és nem az van, és meg is tudják ezt állapítani - ennek az esélye a nullához közelít. Szerintem.
Aztán ha a szervizkönyv szerint eljön az ideje, csináltasd meg szakszervizben is. Ennyit megér a nyugalom.
Én is használtat vettem, 4 hónappal az esedékes szervíz előtt, nem csináltattam külön olajcserét.
Ez kb. 30e ft többletköltség lenne, ezt én megcsinálnám a helyedben, mégis csak most került hozzád az autó, ha neadjisten előjön valami gond, nyugisabb, ha él a garancia, utána meg nyilván úgyse viszed márkaszervizbe.
önös érdektől vezérelve én eddig is mindig évente cseréltem az olajat az autóimban, az utolsó 10 évben (most találtam meg egy 2009-es 89 ezres kilométeróra állást, most 146-al adtam el a Hiace-t).
Visszaszámolva az egy km-re eső szervizköltséget az, ami kicsit elriaszt.
Az évenkénti olajcsere (éppen két házzal odébb lakik a szerelő) alkalmával mindig futóműrángatás, fékcsőellenőrzés, fékdobból fékpor eltávolítás, izzítógyertya menetének rézpasztázása megvolt. Tehát nem a spórolás, vagyis nem a biztonságos közlekedés elspórolása a cél.
De értelek titeket is, valahol igazat is adok nektek, azon morfondírozom, hogy a maradék egy garanciális idő miatt bevállaljam-e a szakszerviz árait, amit amúgy is megcsinálok a saját jól felfogott érdekem miatt.
Azon kell elgondolkodnom, ha nem fut ki a szervizintervallum és én csak az olajat cserélem magamnak, akkor mi lesz a garival. Nyilván amikor annak itt az ideje, akkor megy szervizbe.
Wow, gratulálok, majdnem Szent Grál-értékü fogás ez a magyar autópiacon. Legyen sok örömed a járgányban.
Kétgyerekes ex-kolleganömék hatéves autójában 24 ezer km volt, mert messzire ök is mindig vonattal mentek, ott a gyerekek nem bírták a kocsit.
(ha hosszú távra tervezel az autóval, napi 2x3,5 km használat mellett inkább felezd le az olajcsere-intervallumot, extrém gyorsan savasodik az olaj, ha a kocsi mindig hidegen jár)
Talaltam egy Magyarorszagon vadarolt es itt hasznalt, 30 ezer km-t SEM futott 2013-as autot. EX.
Idos embereke volt, nekik mar nehez volt ebbe beleulni, vettek egy KIA suv-ot.
Minden szervizszamla megvan, teligumi is. Hiba egy van, a bal hatso ajtora racsuktak a biztonsagi ov csatjat, az meglatszik a boden.
Meg 1,5 ev gari.
A radio erzekenysege vagy az antenna nyeresege hagy nemi kivannivalot, erre megoldast kell talalnom. Az elado erdekes volt, az mondta, ha messze mennek akkor vonattal mennek, mert az nekik ingyen van.
Bocs, elírtam a címet. A ledes kolléga rizikózik a fényszórócserével (talpas rendőr is azonnal látja pl. a fényszóró mosó hiányt, ha már maga a led nem zavarná...). rencámleazonnal...
Sziasztok! Van egy 2007es benzines Ceedem. Mostanában azt csinálja hogy neha nem akar beindulni csak másodjára, harmadjara, illetve kétszer alapjarat közben leallt. Immobilaiserre vagy a kodkiolvaso szerint főtengely helyzet jelado hibára gyanakszunk. Volt esetleg valakinek hasonló tapasztalata? Vagy mennyire lehet a kodkiolvaso hibáját biztosnak venni?
Egy olyan kérdésem lenne, hogy megpróbálkoznék egy pár mijnőségi led fényszóróval a 2016-os ceedembe. Egyszerűen nem látok rendesen ezekkel a halogénekkel. Kérdésem, hogy feldobja a can hibát az autó majd ? Vegyek ellenállást vagy betehetem csak simán a pár fényszórót?
Ez baromi jó, köszi. Az oroszok nagyon kreatívak, az audio upgrade-del kapcsolatban is gyakorlatilag csak a drive2 . ru oldalon találtam használható infókat. Néha ugyan a régi vicc jutott eszembe, azaz "nem vak ez a ló, csak bátor", de azért vannak szép számmal igényesen kivitelezett átalakítások is.
Tudom, már több alkalommal használtam. Valóban egy órába telik a letöltés, de legalább elérhetők, s ingyenesen lehet hozzájuk jutni. Többeknek legfeljebb az orosz nyelv jelenthet problémát.
Mindenképpen kicsi, turbó nélküli benzinesben gondolkodj ilyen használati körülményekre. Ez meg asszem ceednél csak az 1.4 Ha sokáig kívánod használni, azért úgy minden 2 hét használat után vidd el egy legalább 15-20 km-es városon kívüli szakaszra. Az általad leírt használati mód nem igazán kedvez a mai "korszerű" autóknak. (motor kokszosodás, kipufogó páralecsapódás, stb)
No így már talán tudok egy-két hasznos infóval segíteni, hiszen két és fél hónapja vettem én is, az 1.4 benzines, 2012 novemberi autómat.
Elöljáróban annyit, hogy egy 1.2-es TSI motoros autót váltottam le, az 1.4 szívóra, főként a sok városi használat miatt.
Elég sokat keresgéltem, de a vétel idején nem nagyon volt hazai szalonból kigurult és elérhető használt Cee'd. Maradtak a kintről behozott kocsik. Végül egy Augsburgban forgalomba helyezett, és az ottani KIA szerviznél karbantartott autót vettem.
De csak az után, hogy egy előzetes állapotfelmérésre elvittem az autót. Ahol ebbe nem mennek bele, onnan tovább kell lépni.
Szerintem az 1.4-es motor nem fog csalódást okozni, mindennapi átlag használatra teljesen megfelel. Gond nélkül lehet vele pályázni, hatodikban 130-nál nagyjából 3.500-at forog.
Két márkaszerviztől kértem ajánlalot az aktuális kötelező szervizre, - olaj, szűrők, gyertya, fékfolyadék - az egyik 88 a másik 68 ezer forint volt.
Amint azt már R. Scherbotskyis megosztotta veled, fontos, hpgy a szervizkönyvben minden dokumentálva legyen.
Az 1.4 szívónak 2 év/30 ezer km a szervizciklusa, DE olajcsere szervize minden évben van.
No ez nálam egyszer elmaradt, - pecsét 2013 nov. 14 nov. 16 máj. 17 máj. 18 máj. mind bőven 30 ezren belül - ezért erre hivatkozva a márkaszerviz el is utasította egy garis javítási kérelmemet. /Az ablaktörlő mechanika megszorult, cserélni kellett./
Így lehetséges az, hogy az elsőre még garisnak tűnő autóm, már a vételkor sem volt garis.
Ezzel együtt sem bántam meg a cserét, nekem bejött a Cee'd. Jó és eredményes keresgélést, no és ehhez kitartást kívánok.
Az eladott autóm utolsó évében kb. 5 ezer km-t haladt, de azt megelőző évben sem lehetett sokkal több. Tavasztól őszig motorral járok melóba, amikor nem esik, ez reggel 3,5 km, este meg ennyi hazafelé.
Hóban-latyakban soha nem használtam, ezt sem tervezem használni.
Sziasztok! Van valakinek tapasztalata arról, hogy Budapesten vagy környékén hol a legolcsobb az első éves szervíz, és oda vihető máshol vett olaj? Köszi előre is a válaszért!
Legföképpen arra, hogy a szervizkönyve rendesen ki legyen töltve, illetve hogy ennek a hitelességét a Kia is igazolja - így lesz még a kocsira egy év gyári garanciád (amnnyiben 150 ezernél kevesebbet futottat veszel) - ilyen korú autónál ez fönyeremény.
Tudna segíteni valaki hogyan lehet 2007-es Ceed crdi ablakmosótartály szivattyú motorjához hozzá férni/cserélni - és a tompított lámpa magasságát hol lehet állítani mert a motoros felső állásban is alulra világít? Segítséget ide is megköszönném: leo39@freemail.hu
Szia! Én innen szoktam alkatrészt rendelni, nos itt pl a Textar tárcsa kb 9000Ft/db, az azért nem olyan rossz ár :) bár én Denckermannt vettem (+ betéteket ez meg japanparts volt) a cseréért fizettem kb 6 ezret...bár ezt én is meg tudtam volna csinálni, csak nem volt rá időm, így összesen megúsztam kb 25e Ft-ból...
Az én kocsim 2007-es 1.6 Crdi 116Le, kb ugyan olyan alkatrészek kellenek a tiedbe is...
Kerüld el azt a szervizt! Lehet minőségi féktárcsákat/betéteket venni töredék áron autóalkatrész boltban. (Pl. TRW. Ez a fajta is sok gyár beszállítója...) A cserét meg egy mezei autószerelő is elvégzi egy óra alatt pár ezerért...
Felsö polcos minöségü alkatrésszel az elsö tárcsák párja max. 80 euro, a hátsóké 60. Nagyvonalúan számoljunk még egyszer ennyit a betétekre. A szervizzel kapcsolatban megengedö vagyok, 9 éve bontatlan rendszernél megküzdhetnek néhány makacsul berohadt csavarral + legyen akkor már lecserélve a fékfolyadék is - 2 óra simán reális lehet tehát.
(látta a munkafelvevö a kocsidat, vagy telefonon keresztül állapította meg, hogy a hátsó tárcsákat is cserélni kell?)
A Kia gyári beszállítója akár évröl-évre is más cég lehet, függöen attól, hogy az általuk felállított minöségi sztenderdet melyik gyártó adja nekik a legolcsóbban, ezt nem tartom releváns viszonyítási pontnak. Biztosan be lehet szerelni olyan utángyártott alkatrészt, ami feleannyi idö alatt tönkremegy, söt olyat is, ami a beszerelést követö 2 héten belül ugyanígy fogja rázni a kormányt, de ne ez legyen már a mérce.
A 2010s gépsárkányban (1,6 Diesel) most van 190 ezer km.
Nagyobb tempóról történt fékezésnél teljesen beráz a kormány. Lassú fékezésnél súrlódó hangja van a féknek.
Gyanítom, hogy tárcsa csere szükséges. (Először az autónál).
Lurdy szervizzel beszélve egy komplett első-hátsó tárcsa és betétek csere munkát javasolt Gábor. Mindent gyári alkatrésszel.
Mindennel együtt 220 ezer forint lenne. (Utángyártottal azt mondja kb. 60. ezerrel lenne kevesebb, de fele annyit is menne el vele az autó). Eddig kétszer volt elöl és egyszer hátul betét csere. Tárcsa még a gyári.
Kicsit szíven ütött a szerviz előzetes összege, eddig nem nagyon ment ugyanis 90 ezer fölé sosem az összeg.
Ez az ár reális szerintetek?
Egyáltalán ki a kia gyári beszállítója most? Milyen márka van átcímkézve?
_________________
MY2011 1.6 CRDi (128 LE), EX + utazó csomag
Sikerült valamit kideríteni a rángatással kapcsolatban? 2007-es 1.6 CDRi SW, egyenletes, nem megerőltető tempónál (pl. 50 környékén gurulás nagyon enyhe gázadásnál) nekem is csinálja és egyre jobban zavar, hogy emiatt kell kicsit jobban nyomni neki... Erősebb gázadásra mindig elmúlik, de akkor is nagyon zavaró tud lenni.
Én is így tettem...nálam még az volt az érdekes, amikor elértük az "alját" annyi alkudozáson voltunk túl, hogy a kereskedő akihez visszaértem a körben, flegmán rávágta szombaton: Ha keddig megrendelem az autót (meg a bele alkudott dolgokat), akkor megkapom ennyiért. Nem vett komolyan...
Kedden mentem, szabin volt. Másik kereskedővel leültünk, mondtam miért jöttem, akkor megrendelném. Annyira nem számítottak rám, hogy át sem adták neki a potenciális rendeléseket, ajánlatokat. Fogalmuk nem volt erről az alkuról. Nagynehezen előszedte a gépből az ajánlatot, meg én is amit vittem. Ahogy haladt végig a papíron, egyre feszültebb lett. Az oldal aljánál látta a felsorolást az ajánlott ár mellett, miket kapok hozzá, akkor felhívta az ajánlattévő szabadnapos kollégát. Bár megerősítést kapott, de mielőtt nekiálltunk kitölteni a papírokat, elment konzultálni a főnökkel. Értetlenkedett, hangfoszlányok alapján sejteni lehetett, hogy nagyon nem ért egyet a kollégája ajánlatával, de a főnök rábólintott. Tök ideg volt, de nem érdekelt. Itt az adott szó (még autókereskedőknél is, pedig sok a török simlis) kb mint az írásos szerződés. :-)
Hát én sem kaptam ajándék italt, ellenben én vittem pár hónapra rá a kereskedőnek egyet, mert az átvételnél próbálták mismásolni a kialkudott dolgokat (nem olyan téligumit akartak adni, a gumiszőnyeget ki akarták fizettetni, stb), de ő tartotta magát ahhoz, amit megígért nekem.
Hát nemtudom ki higy alkudozik,de nekem 400ezret sikerült lealkudni a ceed 1.4sw-ből. En is kereskedést kereskedésre jártam. De nem nagyon lehetett lejebb vinni végül ott vettem meg ahol ráigértek még egy váltózárat!
Saját tapasztalataim alapján azokkal értek egyet, akik szerint alkudni leginkább személyesen lehet/érdemes. Most, hogy keresleti piac van, nyilván nehezebb, de nem lehetetlen. Próbálkozni kell, veszteni való nem sok van. (Tudom, macerás, meg az idő is pénz.)
A közelmúltban vett a cégünk egy alapfelszereltség közeli Ford kisterhet (Ranger), arra ~12% kedvezményt adtak. Ismerős cégnél Navara beszerzése van folyamatban, hasonló mértékű, vagy kicsit nagyobb alkut sikerült ott is elérni (de a pontos számokat most nem tudom prezentálni).
De hogy ne legyek teljesen off (legalább a konszern stimmeljen:-)): jól felszerelt H. Tucsonra adtak volna 11% körüli kedvezményt, annak ellenére is, hogy manapság jól fogynak a Hyundai/Kia modelljei.
elmondom a tutit 2008-ban vettem a ceedet elmentem a kia szabóhoz, konfiguráltattam egy megfelelő felszereltséget, ahhoz megadtam hogy mennyi lesz az önerő, mennyi a futamidő, mondott rá egy ötven valahányas havi törlesztőt kinyomtatta na ezzel elmentem érdre az m6-hoz, meglátták, lement a törlesztő minden további nélkül ötven alá hívott a szabó úr személyesen, meghallotta, még lejjebb ment bementem a pappashoz, ott már 45 köré csúszott vissza érdre, ott megállt 42-ben na akkor ott megrendeltem az autót, átadáskor még az akkortájt szokásos üveg bort se kaptam meg mert még az se fért bele az árrésükbe
a technika cihológiája az ugyanis, hogy a kereskedőnek magasabb szempontokat is kell mérlegelnie, amikor eladja neked az autót nem csak az a fontos neki, hogy ő keressen rajta hanem az is hogy más ne tehát ha viszed a konkurencia ajánlatát és lobogtatod, akkor nincs olyan hogy annál ne adjon akármilyen kevéssel is de jobbat de erre rá kell szánni néhány napot, mert a dolog nem működik se e-mailben se telefonon és addig kell csinálni, amíg már olyan kevéssel tudnak egymás alá igérni hogy ezért már ne érje meg neked az a húsz kilométer autózás a konkurens szalonba akkor vannak kellőképpen kizsigerelve
Még ha van is a zsebében annyi, akkor sem szabad letenni az asztalra! Több kedvezményt kap, ha hitellel együtt vásárol!
Alkudni tényleg személyesen szabad, megfuttatva a környékbeli konkurenciákat is. Várólistás autóra nem lesz sok engedmény. Később, fifa, egyéb akciós kiviteleknél érdemesebb vásárolni.
Kifutó modelleknél hatalmasat lehet alkudni. Én 2016-ban kihoztam a kereskedésből egy kiegészítő gyári cuccokkal felszerelt crdi sw 25000-es listaárú autót 19500-ért.:-))))
Hehe, telefonon alkudozni... Te se sokat szoktál ilyesmit csinálni gondolom :) A lágy hangodra adnának 500 ezer kedvezményt?
Be kell menni személyesen, le kell tenni a 7 milliót az értékesítő elé, h. ennyim van itt kp-ben, többet egy fillérrel sem adok érte. Akkor már elgondolkodik az üzletkötő h. ez talán egy komoly vevő, nem csak az utcáról esett be valami hülyegyerek tornáztatni aki amúgy se akar venni végül semmit mert 1 fillérje sincs a csórikámnak.
Békéscsaba KIA szerviz 2 éves átvizsgálás - olajcsere nélkül - 12.500 ft.
Régi hiba a start-stop rendszer nem megy. Oka: az autó sík-lejtő-dőlés érzékelő szenzor becsődölt. Egy aksi lemerülés után jött ez a hiba. Azt meg már az átvételkor laza akkusaru okozta. Egy egész nyarat végigkocsikáztam laza saruval. A fene sem gondolta hogy lazán kapom meg. Tél elején ki is jött a kevés delej jelenség.
Szenzor megrendelve, Mo-n nincs. Érkezés után gariban kicserélik.
Most a kereslet/kínálat egyenlegnél a kereslet a nagyobb, pont a nagy hype-nak köszönhetően ami miatt mindenki ilyen autót akar. Esetleg a lízingen tudsz nagyot fogni, mert azt külsös cég adja. Én anno a Summer Edition árából (aka. FIFA edition) a nagy körözgetés után sem tudtam elsőre jelentősen alkudni, ellenben a lízingből tudtam jót választani, ami után már nem fájt annyira az alkudozási kudarc. Sok mindenen múlik amúgy, pl más márkánál ismerősnek az is bejátszott, hogy a vidéki szalon nem tudta hozni a negyed éves értékesítési tervet, úgyhogy a végén már mindent megadtak, csak vigye és legyenek meg a számaik :) De most keresleti dömping van, úgyhogy minden autóra 3 vevő is van, és abból az egyik meg fogja adni azt az árat amit a kereskedő elképzelt.
Nekem Platinum van 1.4 T-GDI 7DCT. Akkor 6.199 millió (+automata váltó) volt a kedvezményes alapár ár. Most ez 6.599!! és ahogy elnézem a felszereltségi listát csak a LED főfényszóró ami belekerült. (enyémben halogén)
Ha nincs eladó Kia gk-ja, vagy nincs orvos a közvetlen családtagjai között és tud 100e Ft-ot alkudni a kedvezményes árból. akkor kivételes tehetség. Általában gumiszőnyeget, vagy csomagtér tálcát adnak grátisz. Pontosan azért emelték az 1,4 TGDI árát, mert nem győzik az igényeket kielégíteni. 6 hónap az 1,4 turbósokra a várakozás. Persze el lehet csípni a kereskedőknél is, ha éppen az a vevő igényével egyezik, ami éppen a készletükön van.
momentán nem győznek eleget gyártani a ceedből, ne várj jelentős engedményeket ha viszont vársz egy-két évet addigra lecseng az újdonság varázsa és megnő az alkudozásra is a játéktér de az elmúlt tizenév tapasztalata hogy ha nagyon ár-értékre gyúrsz, akkor megvárod a legközelebbi foci eb-t vagy vb-t olyankor mindig kihoznak egy nem fullos de nagyon jól szerelt modellt fifa fantázianévvel, és nagyonjelentős kezdvezménnyel
Azt felejtsd el. Azért azt ne hidd, hogy másfél millát elengednek.... Sőt, az 1.4 turbó nem rég drágult 200 ezerrel.. A Pappasnál is azt mondták nekem, hogy a kedvezményes árból még 100 ezret engedhetnek el maximum. Úgy jött le nekik.....
Sziasztok! Új 1.4i/140 KIA Ceed SW vásárlásán töröm a fejem, úgy az árlista alja felé (fullextra-automata-napfénytető kombó), 8M Ft körüli listaárral.
Korábban Totalcaron attól zengett minden, h mennyire sokat lehet alkudni, erre a telefonba a kollegina azzal átallott zárni az áralkut, h "a koreai márkáknál ez nem szokás" és hogy 50-100e Forint árrésen lehet esetleg vitatkozni.
Én eredetileg úgy terveztem, h a 8.5M (listaár) forintra pumpált autó úgy 7M körül kijön a szalonból - erre van valami tapasztalat? Csak meg akartak rajtam gazdagodni, vagy a Kia tényleg nem Opel (ott igen bőkezűek a kedvezményekkel)?
2018 szept-i modellévnél milyen garanciális cserék/javítások/visszahívások voltak eddig? A KIA hol rejtegeti ezt a publikusnak-kellene-lennie információt?
Elvileg otthon is szabott árak vannak...minden márka megszabja magának az óra...ööö bocsánat az AW díjat. :-) Ismerősömnek a 3.0 TDI Phaetonján jópár éve 120.000 volt egy olajcsere. Ebből a 10 liter Shell olaj volt 80.000,- :-))))
Srácok, csak a kép teljessége érdekében: az OFF típusú (egyáltalán nem prémium) autóm kezelési könyvében egy betü nem található a tervszerü karbantartások intervallumairól, a cserélendö alkatrészek tervezett élettartamáról stb., az erre vonatkozó kérdésekre a vevöszolgálat azt feleli, fordulj a márkaszervizhez. Egymástól kérdezgetik a klubcsoportban a tulajok, hogy neked mit cseréltek a kétéves szervizen? És ahány szerviz, annyiféle árajánlatot ad, kb. 100%-ig terjedö árkülönbözettel. És ebben az autóban a pollenszürö cseréjéhez le kell bontani a kesztyütartót, a légszürö cseréjéhez meg a fél motorteret, hogy lehetöleg inkább eszedbe se jusson magadnak nekiállni.
A Kiám kezelési könyvében a szervizterv mellett rajzos illusztráció mutatja be pl. a légszüröbetét és a pollenszürö cseréjét, utóbbi nem is része a kötelezö szervizeknek, minden második évben ajánlja a cég elvégezni és opcióként bejelölheted a munkalapon, más márkákhoz képest teljesen épeszü árért. Amúgy két fül kipattintása után kézmosással együtt 3 percig tart cserélni. A légszürö szerintük négyévente cserélendö, én a második szerviz után inkább vettem bele autósboltban egy Nipparts márkájút, amit a jobb minöségüek között tartanak számon (ez volt náluk raktáron) + pollenszüröt is. A dobozból kibontva mindkettö úgy nézett ki, mintha négyéves gyerekek makettozták volna reciklált papírból, vissza is vittem és vettem a Kiánál gyárit - az utángyártott asszem 13 euróba került, a gyári meg 20-ba, de minöségben nem másfélszeres a különbség, hanem kb. ötszörös.
A szervizdíjak ráadásul transzparensek és minden szervizben kötelezö érvényüek, így a költségek jol tervezhetök (de nem tudom, ez minden országban így müködik-e).
És ekkor jön a varázsmondat: "Semmi gond, megyek a forgalmazóhoz méltányosságért. Ha nem ad, akkor többet nem viszem garanciális szervízbe bizalomvesztés miatt, máshol amúgy is féláron szervizelik, maguk meg elesnek a 25ezres rezsi óradíjtól meg a gyári alkatrészen levő ár réstől. Esetleg megírok egy levelet a Totalcar-nak is, szerintem harapni fogják. Viszlát!"
Érintőlegesen a témához, hogy nem rendeltetésszerű használat....
Anno volt egy Corsa-B amit újonnan vettem. Nem akarok hazudni, nem tudom már mennyi volt az autóban, de még talán 15000 se, amikor arra lettem figyelmes, hogy egyik irányba eltekerve a kormányt nyikorog a fék. Bevittem a szakszervízbe, ahol pár perc alatt orvosolták a problémát, csak a fékpor tömődött be, felkeményedett és az adta a hangot. Ki akarták számlázni a műveletet (garanciális volt még a kocsi), mert hogy "túl sokat fékezek". :-) Hozzáteszem ez egy 45 LE-s autó volt, igazán nem is volt sebessége, ahonnan túl sokat kellett volna fékezni! :-)))
Vezetési stílusomról annyit, hogy előző Lacetti autómnál 108000-es szervíznél kellett először fékbetéteket cserélni, de nem azért, mert elfogytak, hiszen fele még megvolt a betétnek, hanem mert a sózás miatt a betét és a fékvas között hajszálrepedés lett. Kiszedés után egy koppintásra le is vált a betét a fékvasról, nem volt biztonságos. 150000-nél eredeti féktárcsákkal és kb 7 mm-es fékbetétekkel adtam el.:-)
Szóval ennyit a garanciáról, a nem rendeltetésszerű használatról. Majdhogynem azt fogadják csak be garanciába, amit akarnak. :-)
pl. a nem szakszerű használatba sok minden beleférhet. Valószínűsíthető, hogy lesznek bőven vitás, peres ügyek. Most még csak az elején tartunk. A Suzukinál pedig nem a gyárnak van garanciális/szavatossági kötelezettség vállalása, hanem egy biztosítónak. Ami sok probléma esetén akár be is csődölhet.
Hát most elgondolkoztam ezen,és pl.ott a Fiat BoosterJet motorja,asszem a Sutyukiba is azok vannak,ezekre annyira nem panaszkodnak,és ezek is közvetlen befecskendezősök.Sőt a Sutyuki 10 év garit ad a mocira.Persze ebbe üzlet van ,nyilván.
Azért tedd a szívedre a kezed! Fordított helyzetben te mint kereskedő mit mondanál a potenciális vevőnek? Pláne ha esetleg azt a főnököd is visszahallhatja! :-) Ez nem márkafüggő jelenség.
Csütörtökön voltam teszt vezetésen,egy 1.6 T-GDI Sportagét próbáltam,a 177 LE-set,mert ez volt a kereskedésben,de a szívó benyásat szerettem volna,de az nem volt.
Hát vezetésileg ugyan olyannak tűnt,mint a Ceed,de az tetszett benne,hogy magasan ülök és el látsz a többi autó felett.Egész jól gyorsul,fékek ,kormányzás jó,kanyarban egy kicsit jobban dől a nagy doboz,de nem vészes.
Rá kérdeztem erre a közvetlen befecskendezésre,meg turbóra,azt mondta a srác,hogy eddig is közvetlen befecskendezős motorokkal,ami a Kiának van ,nincsenek kormosodási gondok,jól bevállt motorok,saját Kóreai tervezés.Ajánlja nyugodt szívvel.A kormosodást rákente a Fosvágen csoportra,hogy azokra jellemző.
Autópálya meg város is volt,a pillanatnyi fogyim 10,2 jött ki.Előtte 8,2 állt. :))Kicsit nyomtam neki.
Mint kiderült, az autó navija tomtom illetőségű. Nekem tudása megfelel, de sehol nem találtam magyarázatot az aktuális forgalomra vonatkozó szürke, narancs, veres jelölésekre, (persze kikövetkeztethető), de pl. az útvonalakon megjelenő sárga pöttyökről ötletem sincs.
Légypiszok az érintőképernyőn nem lehet, mert mozognak a térképpel együtt.
Köszönöm a tippeket a többlet olaj eltávolításával kapcsolatban. A művelet sikerrel zárult. Most már tudom, hogy az 1.4 szívó benzinnél, bő fél liter olaj, cca 1 centi, nívópálcán jelzett szintet jelent.
Maga a készülék a gyári 2DIN-es fejegység helyére befér: Szerintem leginkább a rögzítés megoldása lehet kérdéses, ugyanis pl. a 2010. évi Kia Ceed esetében az eredeti rádió 4 db front csavarral (tehát elöl) van rögzítve, ami a PRO CEE'D esetében is lehetséges ? Célszerű pontosítani. A 2 DIN-es beépítő keret különösebben nem nagy összeg, viszont a külső és belső méreteit össze kell vetni a kocsi rádiófészkével, illetve a vásárolt fejegység méreteivel.
A kormánytávirányító interface (adapter) mindenképpen szükséges, kiegészítve egy ún. LEAD kábellel, amire a link utal is.
Több beépítési tapasztalat birtokában mondhatom, hogy a beszerelés alapvető ismeretek birtokában, egy kis hozzáértéssel, gyakorlattal, és egy-két alapvető eszköz használatával saját kezűleg is elvégezhető.
Van egy 2008-as 1.gen kia proceed (ferde hátú) autóm. Nincs beépítve ködfényszóró így úgy döntöttem esetleg kerülhetne a helyére menetfény.
Csak menetfény és nem ködfényszóró kombó. Tudtok ajánlani valami kultúrállt árú darabot, aminek a minősége is jó vagy csak ezek a 80k+ os darabok ajánlottak?
Esetleg (mivel az enyémet holnap kapom vissza nem tudom mérni), szabályos a ködfényszóró helyén a menetfény ennél a típusnál?
Ja...a pálcán a laikusoknak lévő utasítás szerepel. Semmi hókuszpókusz nincs ott a tágulásról, olajsűrűségről, lefolyásról, stb. Az ellenőrzés folyamatát, az olaj minőségét, viszkozítását kell betartani és így a két érték között kell lennie. Ennyi. A mérnökök már kitalálták, hogy a motor járás közben mennyit vesz fel, mennyit tágul a meleg olaj, stb. Ezzel nekünk nem kell foglalkozni! :-)
Olajszint ellenőrzés, ahogy az okosok mondják: üzemmeleg motornál leállítás után 10-30 percen belül. Egyenes talaj. Nívópálca kihúz, töröl, betesz, kihúz, leolvas. Min és max között kell lennie! Nem lehet maximumnál feljebb lényegesen! 7 mm kb fél liter olajat jelent többletként a ceed-nél (saját tapasztalat, 1.6 crdi). Huzamosabb ideig így használva az olaj utat talál magának nem kívánt helyeken, mint pl. főtengely szimmering. És ugye amenniyre ki akar szúrni a nemtörődöm gazdával az olaj, általában a váltó felőlin kezd el átfolyni, hogy jó nehéz és költséges legyen javítani. Jelentősen több olaj a motorban olyan nemkívánatos dolgokat eredményez, mint a forgattyústengely által állandó beleverés, olaj felhabosodása, ezáltal a kenési tulajdonságok csökkenése. Szélsőséges esetben akár a lambda szonda, katalizátor idő előtti hibásodását is okozhatja.
Én egy benzinálló kis kézi pumpával eltávolítottam a felesleges olajat, mert sajnos egyszer túltöltötték. Hiába írja a könyve pl. ennek, hogy 5,3 liter, ha rendes leengedés és cserefolyamat után is csak 4,5 megy bele a maxig.
Volt szerencsém Raj GAZ-tól MAZ 543-ig jó nehány típusért felelősséget vállalni olyan helyen, ahol az volt a divat, hogy a felelős közvetlen pk. ott áll a technikája mellett, amíg azt javítják (na jó, a Maz-ért nem annyira közvetlenül, hál'istennek, annak a hibáiért kérdés előtt kötél járt).
Hovatovább szabadidő-autó specialista vagyok (Dacia 1300, 1310 - elvették az összes szabadidőmet) és még egy pár típuson kidörzsölődtem.
Maradjunk annyiban, hogy az autószerelők is sokfélék....
A kerozin - értsd repülőpetróleum fajsúlya kevesebb, mint 0,05 térfogatszázalék ingadozást mutat (0,78-0,83, de utóbbi már a gázolaj)...
Az olajszintet mindig üzemmeleg állapotban kel ellenőrizni, a leállítást követő 3-5 percben. - hogy legyen ideje az olajnak visszagyűlni az olajtenkőbe. Ekkor lehet az olajszint a nívópálca legfelső szintjén. Hidegen azonban SOHA nem lehet a nívó max. szintje felett, ahogy Tuzer írja. Ha hidegen egy olajcsere alkalmával max. szintre töltöd az olajat, melegen biztosan a legfelső szint felett lesz az olajszint.
Az autószerelők annyi okosságot tudnak összehordani, hogy csuda.
Legyen példa a saját BMW levegő-olajhűtésű motorkerékpárom, amiben nehezítésként az olajhűtőben még csapdába is eshet a motorolaj (ennél fogva "hirtelen" lecsökkenhet az olajszint); soha nem állt a max felett az olajszint sem hidegen, sem melegen. A szint ellenőrzését úgy lehetett közel pontosan intézni, hogy melegen oldaltámaszra állítottam a gépet, majd kb. 3-5 perc múlva középállványra állítva, kis időt engedve néztem a szintet. Csudák csudájára megvolt az olaj, majd hidegen egészen kis szintcsökkenés volt tapasztalható (töltési mennyiség szűrővel 3,75 liter). Olyan nem volt, hogy hidegen a max szint felett állna az olajszint.
Summa summarum; hidegen soha nem lehet a maximum szint felett az olaj, az bizonyosan túl van töltve, és melegen - miután a teljes olajmennyiség visszajutott a karterbe, csúnyán túl lesz a maximumon.
Megjegyzem, hogy a motor működése szempontjából a különféle zegzugokban megragadt olaj-mennyiség nem számít, hiszen azt az olajszivattyú nem tudja megmozgatni, keringetni, csak azt, ami az olajteknőben összegyűlik, és ezen (egyébként nem nagy) mennyiség lényegében állandó - ezt látni, mikor megbont az ember egy motort; sok-sok helyről csurog, csepeg a motorolaj.
Rendben ,gépészként azért kössz ezt a kis rögtönzött fizika órát ,nem egyről beszélünk ,tudjuk hogy az anyagoknak van hőtágulása ,Én nem erről beszéltem v inkább akartam ! Reméljük egyszer összefutsz autószerelővel ,aki hasonlót vall mint az enyém ! Engem meggyőzött ,ezen felül mindenki aztán úgy csinálja ahogy akarja !:-) Nem bánnám ha esetleg több szaki(autószerelő/szervizes) is reagálna hátha olyan érvek is elhangoznának ami megingatna a mostani elképzelésemben !-)
De meleg állapotban szét van hordva a motor minden zeg-zugába !
Hát ezért kell nekije az a cirka 5 perc várakozás a motor leállítása után, hogy összefollyon az egész az olajtekenőbe.
A hidegen órákkal a leállítás után semmiben nem zavar a nívó feletti állapot/és ez pont a nívópálca feletti szintre jön cirka 0,5-1 cm !
Nem is, amíg a motor áll. De amint megmelegszik, ez már a max. feletti 1,0 - 1,5 cm-t jelenthet - per dafke is kitágul a meleg miatt - és fölösleget a motor elkezdi elégetni, ami kokszosodáshoz és egyéb problémákhoz vezet, elsősorban az össz olaj mennyiség kezdi hamarabb elveszíteni a minőségét.
Hogy mekkora tágulást okozhat pusztán a hőmérséklet egy folyadékban, csak egy tényleges példa: +15 C fokon a SCUD rakétába cirka 1400 kg üzemanyag (kerozin) fért fullra töltve. Nyáron -100, télen +100 kg-os nagyságrendű volt az eltérés, emiatt több 10 km -t ingadozott a max. lőtávolság.
Bocs, kicsit durva a példa, de a fizika mindenhol fizika.
Ja, és a nívópálca jelölése az etalon, nem a könyv, illetve jó lenne tudni, hogy a könyv pontosan milyen kötülményekre íródott.
De meleg állapotban szét van hordva a motor minden zeg-zugába ! Ha értőn olvastad volna az irományomat ,akkor azt is olvashattad hogy Én üzem melegen, szinte a leállítás utáni nívóra írtam hogy az legyen a nívópálca közepén ! A hidegen órákkal a leállítás után semmiben nem zavar a nívó feletti állapot ! Én is úgy tudtam ahogy Te ,de ez állítólag már idejét múlt nézőpont ,és ha belegondolok ,akkor saját Ceedembe kell 5,3 l könyv szerint ,és ez pont a nívópálca feletti szintre jön cirka 0,5-1 cm !
Azért emlékezzünk egy cseppet volt szemétláda fizika tanárainkra, akiknek volt bőr a képükön aztat állítani, hogy a dolgok a meleg hatására kitágulnak.
Namosttehátakkormindazonáltaléspediglen azért kell a meleg motor leállítása után cirka 5 perccel ellenőrizni az olajszintet, mert:
a.,ezidő alatt minden lecsorog az olajteknőbe, ami le akar csorogni,
b., gyakorlatilag az üzemmeleg motor olajszintjét láthatjuk a pálcán.
És lám-lám - mondá Öveges professzor - , mire ugyanezen motor kihűl, a nívó lejjebb lesz. Ha fene fenét eszik, akkor is.
Ebből viszont az következik, hogy mindaz, aki azt állítja, hogy a hideg olajszint nyugodtan lehet magasabban a max. jelzésnél, az lehetőleg a saját motorján ügyeskedjen, merthogy megmelegedve még magasabb leend.
Üdv ! Nekem is ezt mondta egy kitűnő szervizes ,akinek adok a szavára ,hogy kicsit feljebb kell álljon az olajszint a nívó maximumán (1/2-1 cm),mikor hidegen visszafolyva ellenőrizük ,mert akkor üzemelés közben pont megfelelő mennyiségű a széthordott olaj ! Azt is mondta hogy leállás után pár 1 perccel kell megnézni és akkor kell a nívópálca közepéig érnie az olajszintnek!
Megvolt az autó hatodik kötelező szervize, 1.4 szívó. Sajnos az olajból többet kapott a kelleténél. A felső jelölés felett van a tényleges szint, egy jó centivel. Nem örülök. Természetesen felhivtam a márkaszervizt, de szerintük ez nem fog semmilyen gondot okozni. Azért én ebben nem vagyok annyira biztos.
16 collos kerékméret esetén a pontos váltóméret 205/55R16 (a H a sebességindexet jelöli, nincs köze a gumimérethez).
Az eredeti 17 collos felnire szerelhetö keskenyebb, 205/50R17 méretü gumi, ez szintén pontos váltóméret. A keskenyebb gumi kevesebb zajt csinál, meg kisebb a gördülési ellenállása (takarékosabb), meg pontosabb vele a kormányzás, jobb az egyenesfutás is (kevésbé vezetik meg a hiosszanti útbordák, nyomvályúk). Nem tudom, milyen típusú gumi van az autódon gyárilag, ebböl is vannak jobban meg kevésbé csendes fajták - a Picantómon a gyári Kumho-kat részben épp emiatt cseréltem le Uniroyal-okra az elsö szezon után, a különbség nagyon szembetünö.
A problémafelvetést szvsz a gumimérettel történö variálás csak korlátozottan képes megoldani, az erös futómüzaj oka inkább a hiányos zajcsillapítas, de erre is van megoldás. Ha elég elszántnak érzed magad (anyagilag), keress fel agy autóhifis mühelyt, elmondják majd, milyen lehetöségek vannak a profi szigetelésre.
Garanciális az autó, akkor a sávtartót mindenképp a márkaszervizben kell orvosolni. Ha nem tudják beállítani, akkor cseréljék ki. Véleményem a sávtartó asszisztensről, hogy egy átlag autóst inkább idegesít ez a "vezetéstámogató eszköz", mintsem segíti a vezetésben.
A 225/45 x17 gumi a sportosabb vezetés élményét, valamint a szebb küllemet biztosítja, ellenben a komfortérzetet jelentősen ronthatja, főleg a gyengébb minőségű, ill. kátyús utakon. meg persze a fogyasztást is emeli a nagyobb rugózatlan tömege és légellenállása. Ha többet közlekedsz rosszabb minőségű utakon, akkor érdemesebb ballonosabb gumira cserélni. pl.
felni méret: 6,5x16 gumi méret: 205/50x HR16 vagy a még komfortosabb felni a 6J x15, gumi méret 195/65 x HR15
A felni vásárláskor figyelni kell az osztókör méretre 5x114,3 , a felfogató furat méretre: 67,1 mm , ha ez nagyobb, akkor + közgyűrű is kell, valamint az ET méretre, ami min. 40, max. 52 mm.
Gumisnál érdemes érdeklődni a felni és gumicserével kapcsolatban, ha szeretnéd komfortosabbra lecserélni.
1. keress másik hivatalos KIA márkaszervízet és hívd fel. Egy hivatalos szakos szervízben lennie kel ilyennek.
2. /45 elégé peres guminak számít, az amúgy is feszes Ceed futóművet még durvábbá teszi, hiszen kics a gumi magassága, így a csillapítása is, átad minden apró egyenletlenséget a futóműnek, viszont rohadtul kanyarvadász, mint ha sínen mennél kanyarban nagy sebességnél :)
Hogyan tud "egyet kattanni" a vezérműlánc? Honnan tudja, hogy csak egyszer kattant? Mi van, ha pont a második kattanást nem halotta? :) Bocs, tényleg nem értem. Ha valaki azt mondja, hogy ideje cserélni, az pl. érthető. (Ha ez valami triviális dolog, akkor bocs, Saab-os előélettel sem hallottam még ilyet)
új vagyok a csoportban. 2 napja vásároltam egy 2013.1.4-es diesel KIA CEE'D-et. Nagyon tetszik. De van néhány apróság amit pótolnom kell. Az ablaktörlő lapátok gyáriak, és eléggé rossz állapotban vannak.
Vásároltam méret azonos lapátokat de amikor fel akartam tenni,akkor vettem észre,hogy amíg a gyárin van egy "idom" a sima lemezes ablaktörlő lapát meg egy kicsit érdekesen néz ki. Van valami tipp,hogy tudnám megoldani. Gondoltam esetleg ,hogy ki cserélem a gumi csíkot.
Régóta gondolkodok egy Cee'd vásárlásán és most szembe jött egy ,jó áron ,kevés kilométerrel, patika állapotban (1.4, 2009). Viszont van egy nagyobb baja, az eladó szerint a vezérműlánc kattant egyet, tehát még nem szakadt. Van itt esetleg szerelő vagy tudtok valakit ajánlani?
Mi lehet az oka annak, hogy az ülésemelő kar egy idő után visszaenged? Tehát megcibálom a kart, hogy emelje fel az ülésemet. Úgy is marad egy darabig, de a következő beüléskor megint emelni kell. Lassan, észrevétlenül visszamegy az ülés alacsonyabb helyzetbe. Mit lehet tenni ez ellen?
Igen, többféle huzattal lehetett rendelni. Ez egy céges autó, ketten vezetjük és az esetek 99,99%-ában csak ketten is ülünk benne. Bár kombi, de nem szállítunk vele terheket, egy évben háromszor nagy, de nem nehéz tárgyakat viszünk benne.
Azt megértem, hogy egy fékbetét, egy kuplungtárcsa vagy ablaktörlő lapát nem lehet 7 év garis. De egy üléshuzat? Normál igénybevétel mellett? Korábban azt mondták, a Kia megtanult autót gyártani (úgy 2004 környékén), és eddig én is így láttam. De ha ilyen a minőség és a hozzáállás, ez gyorsan megváltozik.
Többféle huzat van ebben a szériában? Nekem a 2016-os UEFA verziómban olyan jellegű huzat van, amiben műbőr betét csík is van az ülőlapnál, és ez a huzatfajta nálam 3 év után is teljesen szép még, pedig a kisfiam gumicsizmával rugdalja az első ülések hátulját.
Ha viszont utastér minőségi kifogás, engem jobban zavar, hogy a kocsi fekete műanyagjai valahogy nehezebben tisztíthatók le egy kiadós holmicipelés által okozott szennyeződésektől, mint a régebbi autóimban.
Nem tudom, nem ismerem. Igazából az ár az viszonylagos dolog. A Kia ajánlata 250E (!), ahhoz képest egyik sem drága. Ráadásul a gyáriról már tudjuk, hogy 5 évet sem bír ki. Csak nagyon nem tetszik ez a hozzáállás, csalódott vagyok.
Szia, köszi a választ, és igen, érdekelne a cím. Ettől függetlenül: szerintem van egy hibás típus, elfogadhatatlan, hogy ennek így kell kinéznie, és cserélniük kellene egy nem hibás változatra - kompletten, nem csak a vezető ülésen. A szervizben azt mondták, gyerekbetegség. Szerintem a gyerekbetegség az, hogy pl. a műszerfal fényerőt maximumról egyet visszavéve akkora az ugrás, hogy alig pislákol - pedig még sok fokozatban lehet halványítani. De egy huzatnak normál használat mellett túl kell élnie a motort. Van egy Ceed I. is, közel 270E km-rel, semmi ilyen baj nincs vele. Volt egy Astra II-nk, majd 350E km-rel adtuk el, de az üléshuzaton csak a nap látszott meg egy kicsit. Azt gondolom, hogy ha ez tömegesen előfordul, akkor a Kiának igenis oda kellene tennie magát. Neked van róla képed? Én mindjárt megpróbálok feltenni egyet.
Sziasztok! A segítségeteket kérem. Adott egy 2014/07 Ceed II., aminek elkezdett szétmállani, foszlani a vezető ülése (huzatja). Az autóban 67E km van, nem taxi, nem meló sautó, nem kulcsos autó... A szerviz hárít, erre csak 2 év garancia van. Tapasztalt bárki ilyet?
"függően az út és szélviszonyoktól. Autópályán már egy +/- 10km-es átlagsebesség vagy erősebb ellenszél/hátszél is meglepő eredményeket hoz, egyébként.."
Ott a pont. Pár napja, igen jelentős szélben toltam egy pályát. Odafele 7.6, visszafele 6.6 volt a pillanatnyi fogyi, a megengedett tempót tartva.
Más. Az 1.4 szívó Cee'd előtt, egy 1.2 TSI-t hajtottam, pályán 2-3 decivel evett csak kevesebbet, pedig az 130-nál alig 3 ezret forgott. Városban, rövid távokon meg semmivel sem kért kevesebbet.
Előző jószág egy 1,4 -es 90 lovas Astra G volt. Mivel az 1,6 GDI a 135 lóval és +200cm3-vel cirka hasonló (vagy alig több) fogyasztást produkál (még rövid, téli, pesti utakon is, a mesterségesen kreált dugókban), egyáltalán nem vagyok elégedetlen, ráadásul 5000 km még nem elég egy mély barátsághoz.
De kíváncsi vagyok, másoknak mi a tapasztalata ezügyben.
Hasonló utakon és távolságokra járok egy utassal rendszeresen az 1.4 T-GDI-vel, ami azt hiszem teljesítményben hasonló a tiédhez.
A fogyasztás ilyen utakon 6.8-7.2 közt alakul a gép szerint. Nem szoktam utánaszámolni, de szerintem több jönne ki pár tizeddel, mert a teljes eddigi átlagra a gép 7.1-et, én pedig 7.5-öt számolok.
Ha soknak tartanád, szerintem az autópálya dobja meg nagyon. A benzinesek ott nagy hátrányban vannak a dízelekkel szemben. Szoktam figyelni a pillanatnyi fogyasztást, ez autópályán gps szerinti 130-nál 7 liter körüli, függően az út és szélviszonyoktól. Autópályán már egy +/- 10km-es átlagsebesség vagy erősebb ellenszél/hátszél is meglepő eredményeket hoz, egyébként...
A legkisebb fogyasztást kb. 90km hosszú országúti etapokon mértem, nyugis 90-100 közti tempóval: 5.6l/100 (a gép szerint, nem tudtam utánaszámolni).
Egy 140LE körüli benzinmotor szerintem ennyit tud, kevesebbet már nem nagyon. Autópályán a 7-8 liter nem kiugróan magas. Sokan szeretik fényezni az autójuk fogyasztását, amit mondjuk nem értek, de ezeknek nem kell bedőlni, mint ahogy a gyári értékeknek sem.
A benzint elég nehéz a tökéletestöl (bármely irányba) eltérö mennyiségü levegövel meggyújtani, ennek nem sok köze van a fordulatszámhoz. A kokszosodást a kipufogógáz-visszavezetés és a kartergáz visszavezetése (az ezekben található szilárd részecskék letapadása) okozzák.
Az üzemanyagba kevert adalék hogyan csökkenti/késlelteti a közvetlen befecskendezéses motor szívótraktusának kokszképzödését, ha ott nincsen jelen?
A vezetési stílus alatt azt értem, hogy az alacsony fordulaton történő közlekedéskor nem optimális az égés, melynek következménye a fokozott a kormosodás, főleg a városi forgalomban.
Adalékokkal nem igazán, tekintve hogy a hengerbe beszívott levegöt igen nehéz adalékolni, más meg nem jut el a szívórészbe, pont ezért kokszosodik le.
A vezetési stílus annyiban lehet helytálló, hogy aki jellemzöen olyan üzemállapotokban megy, ahol kisebb a kipufogógázvisszavezetés mértéke, annak talán valamivel késöbb kokszosodik le - ez pedig a hidegüzem és az erös gyorsítás.
Szóval a kokszosodás mértéke kisebb lehet azoknál, akik egyszerre csak pár km-t vezetnek és olyankor rendesen tolják a hideg motornak :)
Mert 12 év átrozsdásodás elleni védelem van mindenre ami gurul. A szakszervizes mondta, mikor kérdeztem, hogy kell-e esetleg további üregvédelem vagy valami. Azt nem hiszem, hogy arra utazna hogy 13 év múlva visszamegyek majd mert rohad :)
lehet nem derül ki mert mindenki akinek mazdája van dicséri azt a motort hogy alig eszik meg nincs baj vele, viszont mire kiderülne hogy hosszú távon mit tud kirohad alóla az autó amit azért nem értek mert a korrózióvédelem tipikusan az az iparág amit kis sufni műhelyek is be tudnak vállalni, meg van hozzá a know-how mindenkinek, miért nem szakosodik erre senki
Ha az utóbbi években, jelentősen szűkült is az új autók esetében a szívó motorral szereltek választéka, azért akad még belőlük, bár közülük néhányat eleve kiejtenék.
Ismereteim szerint a laikusok mellett szakmai vélemények sem egybehangzók. Természetesen mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, de én a szívó benzinesét jobban tudom tolerálni. Különben pedig egyéni megítélés kérdése, hogy ki melyik mellett és milyen okból teszi le a voksát.
Új autó vásárlása esetén szívó választásnál jóformán csak a Mazda maradt a kínálatban, ami nem az alsó-közép és középkategória olcsóbbik fajtái.....és, ha nem tetszik esetleg a mazda formája, (bár ilyen ember nagyon kevés lehet) vagy a rozsdásodási hajlama, akkor marad a drágább hibrid , vagy a még drágább elektromos hajtású változat.
A turbós autókról alkotott főleg laikus vélemények pedig sztem túl vannak misztifikálva. Tíz, húsz, sőt több éve is léteztek, léteznek turbós autók nagy futásteljesítménnyel és gond nélkül működnek. Ami talán plusz költséget jelent a szívókkal szemben a részecskeszűrő, de közel sem olyan szinten, mint a dízelekben, meg a szívó oldali kokszosodás, mely vezetési stílussal és adalékokkal valamelyest kitolható időt eredményezhet. Ellenben a turbósok adnak egy nagyobb nyomatékot, sebességet, gyorsulást, ami nem egy utolsó szempont egy autónál.
Nyilván sok városi üzem mellett a szívó motoros lehet a nyerő, viszont sok országúti, v pályás vezetésre a turbós inkább a befutó. Utóbbi közül is a 140 lovas 1,4 TGDI változata. Persze csak annak, akinek a pénztárcája elbírja a +800 ezres felárat.
Hát ja könnyebb sarcolni az autógyártókat, mint a háztartásokat, ugyanis a a káros anyag jelentős részét nem az autók, hanem a háztartások bocsátják a környezetbe.
Az enyém is pont ennyit eszik, annyi különbséggel hogy nekem az elején van 10 km város (Bp-n keresztül kell verekednem magam a rakparton), utána 110 km autópálya/autóút a nejemmel meg a gyerekkel. Olyan 6,8 és 7,6 között mászkál a mért fogyasztás, attól függ hogy lehet a pályán haladni, de átlagban 7,2-vel számolok én is.
Hali! Mint írtam " ez csak egy vélemény a sok közül ". Én nem vagyok autószerelő (csak szállítom az alkatrészeket nekik) , de egységesen azt mondták egymástól függetlenül, hogy az a motor felejtős. De gondolom itt mindenki el tudja dönteni, hogy mi a jó neki. Ha azt szeretné, akkor azt kell venni. Ezen nem fogunk összeveszni!!! Peace ;)
U.I.: " kocsit biztosan nem bíznék rájuk ilyen kinyilatkoztások után ". Én rájuk mertem bízni, így tuti az az olaj, szűrő, alkatrész kerül bele amit én viszek (eddig csak olajcsere és gyertyacsere volt miután megvettem) és nem a tescos. Hidd el mesélnek nagyon durva dolgokat!!! Tisztelet a kivételnek!!! Üdv ;)
például a motor motorok is más anyagból vannak,és pörögnek 13 000-eket,jó annyi kilómétert nem bírja ,mint egy autó,100-150 000 km elmennek,de azok azért küldve vannak(utcai mocikra gondolok).
Szerintem ezek a kis mocik az autókban is el fognak menni pár 100 ezer kilómétert,csak jobban oda kell figyelni rá.Monnyuk ezt meg sok ember meg nem tudja hogy kell.
A lehúzott ablak témához: Arra nem gondoltok, hogy 10 évvel öregebbek vagytok, mint amikor 10 éve nem zavart a lehúzott ablakkal autózás? :-)"
Nem:) Tavaly ősszel egy ideig megvolt még a Honda CR-V I-esem is a Ceed mellett. A CR-V-vel lehetett 5 cm-re lehúzott ablakokkal menni országúton (1 oldalon volt csak lehúzva), míg a Ceed-del nem volt úgy jó, egyszerűen más a kasztni formája.
"Én gyakorlatilag soha nem megyek már lehúzott ablakkal. Zavar a huzat"
Nekem a nejem utálja a klímát, a Ceed-é szerinte túl erős is, ezért kérte, hogy inkább engedjünk be levegőt.
"A KIA-n van a műszerfal tetején egy el nem zárható légbeömlő, amin a hűtött levegő szinte egyenesen a bal vállamra megy. "
Akkor emiatt fagyott le nekem, és a mögöttem ülőnek is a bal oldala, mikor tavaly a kánikulában mentünk:) Jó, hogy ezt írtad, hétvégén én is megcsinálom.
A lehúzott ablak témához: Arra nem gondoltok, hogy 10 évvel öregebbek vagytok, mint amikor 10 éve nem zavart a lehúzott ablakkal autózás? :-)
Én gyakorlatilag soha nem megyek már lehúzott ablakkal. Zavar a huzat. 24 évesen a Zsigulim elefántfülét még direkt úgy fordítottam, hogy rám verje a levegőt.
A KIA-n van a műszerfal tetején egy el nem zárható légbeömlő, amin a hűtött levegő szinte egyenesen a bal vállamra megy. A guta ütött meg tőle, de megvan a megoldás: Azzal a szuper tapadós kis ragacslappal betakarom nyárra.
Mentem egy Honvéd kórház - Hercegkút oda vissza utat, össz 490 km, ebből 130 országútés pár falu, a többi M3, végig a megengedett max. sebességgel üres gép (na, netto+110)
ceed sw, 1,6GDI.
Kijelző szerint az átlag fogyasztás 7,2; számolva 7,8 l/100
Lesz ez még jobb, vagy nyomjam inkább bal lábbal a gázt? (Tervezném a nyarat, 710 kmpálya, 50 egyéb)
hogyúgyvan:-) egyrészt, mert az elektromosok technikai természetű problémájától a hatótávval ezek nincsenek sújtva másrészt, mert az üzemanyaguk ugyanaz mint a hagyományos technikáé, tehát üzemanyag fronton nem várható kellemetlen meglepetés, max az ilyen-olyan adókedvezmények megszűnése fordulhat elő
Szerintem se az elektromos autók fognak előretörni, egyelőre elég kicsi a hatótávjuk és sok gyerekbetegséggel kell még megküzdeniük. Inkább a hibridek előretörésében hiszek. Ha lett volna hibrid Ceed biztosan elgondolkodtam volna rajta.
leszek egy őszinte, nem nagyon hiszek az elektromos autó jövőjében akkor se ha az összes nagy autógyártó jelenleg éppen erre gyúr ha nem kellene bejárnom budapestre rendszeresen (ahonnan majd egyszer talán kitiltják őket), simán vennék megint dízelt de még lehet így is megfontolom, és megbarátkozom a tömegközlekedéssel bár a mostani dízel ceed még csak 11 éves, tehát még nem nem aktuális a váltás, mert minek, ha meg mégis akkor optima dízelre mert a nagyobb kasztni néha jól jönne
Persze, arra már nem akartam kitérni, hogy milyen benzinest lesz nehéz eladni, de itt szerintem a többségünk tudja, hogy az újfejlesztésű autók, és nem a korábbi szívó motorú autókról van szó. Hiába mennek ki a "világból" egyes korábbi tipusú dizel autók, azokra már "bevallottan" le is mondott több gyártó. Saját tapasztalat, tavaj 10 hónap elteltével tudtam csak eladni egy prémium márkás dizelt, úgyhogy felújított volt a motor pl. gyári injektorok 95k/db, valamint minden ami még kellett, számlával. A kasztni pedig szintén tökéletes állapotban volt. Komolyan a szivem fájt mikor elvitték. De muszály volt, még most is ott van a hirdetőn egy ugyan olyan autó, szimte azonos felszereltséggel, ami már akkor fenn volt hirdetve amikor én is feltettem, és még most is fenn van!
en 1 eve meg egy feliciat hasznaltam,barmikor,barmelyik ablakot letudtam huzni,soha nem szolt a hang belul,ugy tudtam autozni,h siman atjart a levego a kocsiban.Ugyebar ez nemrossz egy koztes idoben pl marcius,aprilis,vagy augusztus,szept kornyeken amikor mar nincsenek 33 fokok,es csak eleg volna lehuzni az ablakokat.Aztan volt egy ido amikor a tesom octaviajaval jartam,na ott mar lehetett tapasztalni a hatranyokat. egyik ablakot sem tudtam kozuton lehuzni,mert mindnig zavart,barhogyan is jatszottam az ablakokkal. maximum varosban 40-50 korul,ott meg nem zavaro.de kozuton 80-100 nal mar lehetetlen.Egy eve van meg a ceed em,ne ennel is lehetetlen lehuzni,mindig klimat kell hasznalnom.Gondolom azert 20 ev alatt valtozott az autok aramvonala,azert is ilyenek az uj kocsik.De ez legyen a leganagyobb bajunk :)
Ez nem a szellőzőrendszer tervezésén múlik, az áramvonalas, döntött ablakos autók mind ezt csinálják. Tehetsz légterelőt az ablakra, ha inkább azon szellőztetnél.
"10 év múlva a benzineseket is nehéz lesz el adni, a dizelekről nem is beszélve!"
hogy melyiket lesz nehéz vagy könnyű eladni, azon sok vita van hogy melyiket _kell_ eladni, azon kevesebb vita van gondolok itt az egy literes 120 lovas várható élettartamára, valamint saját 11 évese dízelem motorikus állapotára
Szia, nagyobb részt azért kell várni rá mert a kereskedéseiket fel kell tölteni - szalonautók, próbaautók-, a bel - külcsin, nekem főleg a hátulja, nagyon tetszik. A probléma a motorral van, de minden fajta új fejlesztésűvel ez a problémás. Persze követniük kell a károsanyag kibocsájtási szigorításokat. Már látható, hogy az olajlobbi át fog váltani "akkulobbivá". Meg lehet nézni mennyire le rövidültek az idők az egymást követő szigorítások között! Szerintem 10 év múlva a benzineseket is nehéz lesz el adni, a dizelekről nem is beszélve! Addig is a szakújságírók fényezik, és igyekeznek vásárlásilázba hozni az embereket a már csak rövid távon szolgálni képes, túlfeszített, technikailag túlbonyolított járműveket. Elnézést a hosszú írásért.
Biztos azért kell rá várni a Ceed-re kb. 6 hónapot, mert csúnya és a közízlésnek nem felel meg ?! :)
A tablet navigációval a trendet próbálják követni (audi, bmw, merci, ford,stb) jobban szemmagasságban van. Nem szebb, de talán praktikusabb. Meg kell/lehet szokni. Az autó kívülről és belülről is szép, de nem hivalkodó, inkább konzervatív és talán kicsit sportos jelleget is képvisel. Bár belülről a zongoralakkot elhagyhatták volna. Nekem ez a stílus jobban bejön, mint a legtöbb japán, számomra futurisztikusnak tűnő dizájnja.
Hali! A magam részéről az 1.4 CVVT-t venném a helyedben. Tudom, hogy kompromisszum-mal jár de az egész élet az. Az 1.0 T-GDI, 3 hengeres 120 lovast 20 szerelőből egy sem ajánlotta nekem. Mind azt mondja, hogy kb. 100-120000 km után kuka a motor. Én fél évig érdeklődtem náluk, hogy mit ajánlanának és egytől egyig a szívó benzinest mondta. Persze az enyém nem új, most volt 6 éves (tavaly augusztusban vettem) és egy 1.6 GDI kombi ( kellett a horgászcuccoknak a hely). Én MaxxMotion 100-ast rakok bele és kb. 0.5 literrel csökkent a fogyasztásom (jelenleg 6,5-7-el eljárok, vegyesben). Ez csak egy vélemény a sok közül, a végsőt úgyis neked kell kimondani. Sok sikert a döntéshez!!! Üdv ;)
Ha a búgó hangra gondoltál, akkor igen. De ez jobban észrevehető, ha a hátsó ablakot engeded le. Mintha egy mélynyomó rángatná a dobhártyámat! :-) Elsőnél nem érzem annyira...lehet azért, mert van légterelőm, amit előző autóimon is használtam, hasznos dolog. Főleg városi használatban, esetleg esős időben jön nagyon jól.
A klímával kapcsolatban nem tudok hozzászólni. Én ritkán használom, illetve csak hosszú úton. Városban inkább ablakok le. Amikor meg nincs meleg és esős idő sincs, ami indokolná a szellőzés elindítását (ugyebár akkor elindítja a klímát az automata légkondis) akkor kb. kéthetente bekapcsolom 10 percre a tömítések kenése miatt. Viszont amire figyelni kell, hogy minden használat után, (legyen az automata bekapcsolás a pára miatt, vagy akaratos a meleg miatt) klíma kikapcsolása után mindig hagyom csak a szellőzőmotort járni vagy 2-3 percig nagy fordulaton. Amíg bejárok a garázsba, tollászkodom, kipakolok, stb ez az idő el is megy. Ezzel kiszárítom a légcsatornákat és a pollenszűrőt, így nincs mi belerohadjon a rendszerbe. Előző autómat majd' 11 évesen adtam el és a pollenszűrő cseréken és egy patronos klímatisztításon kívül (az is csak a próba kedvéért volt) nem foglalkoztam a klímával, nem is volt büdös és tölteni sem kellett a rendszert.
Javaslom, mihamarabb nézesd meg, tisztíttasd ki a klímát, mert ha ki is van kapcsolva, a légcsatornákban lévő penész, trutyi akkor is beszellőzik az utastérbe, ha csak a menetszél tolja. Nagyon komoly fertőzéseket, tüdőbetegséget lehet kapni az ilyen levegő belélegzésétől!
Hú, tényleg, ez a kalaptartó dolog tényleg jó lenne.
Ami még feltűnt a vasárnapi melegebb időben, -és amin remélhetőleg az új szérián javítottak-, hogy a kocsit mennyire arra tervezték, hogy melegben csak klímával hűt az ember, ablakot maximum a parkolóházban a sorompónál engedi le. Ahogy kiderült, a klímám tisztítani kellene, mert kissé büdöset fújt most, ezért a nejem lekapcsoltatta. Viszont így meg túl meleg volt a kocsiban a kinti 23 fokban is, ezért leengedtem az ablakot. Ilyenkor viszont akkor is bubogó hang van, hacsak a két egy oldali ablakot engedem le pár centit, ráadásul a nejem szerint így is bevág a szél, vagyis fel kellett húznom, és maradt a sima ventillátor a pofába. Nagy melegben így vagy klímázik országúton az ember, vagy megizzad alaposan, köztes megoldás valahogy nincsen.
Más is érez ilyet, vagy csak engem zavar ez a feature?
Ez a tablet dolog nekem sem tetszik, de ez az új trend. Meg az autó külseje sem annyira. Még talán az ötajtós...De mindenképpen az ízlésemnek a meglévő JD kiadás felel meg.Viszont amit elfogadnék az enyémben is, az a kalaptartó praktikus elrejtésének lehetősége a padló alá. Valóban okosan megoldották a JD szériában is lenne hozzá hely. :-( Ha sok a csomag én is csak rakosgatom ide-oda a sínen futó térelválasztó/rendezővel együtt. Ilyenkor inkább macera mindkettő, pedig normál hétköznapi használatban praktikus dolgok.
Ezt a műszerfalra odacseszett tabletet nem bírom megszokni ebben a szériában. Szvsz az előző modellnél sokkal gusztusosabban oldották meg a kijelző elhelyezését. Ezt leszámítva tök jó autónak tűnik ez az új széria, kíváncsi vagyok, lesz-e belőle olyan népautó, mint a JD szériából, amit - amióta nekem is ilyen van - figyelek, és meglepően sok van belőle (csak a lakóhelyemen van a környező utcákban 4 darab).
2007-es Ceed-hez szeretném tudni, hogy milyen típusú izzók kellenek - a kézikönyvben csak a watt van felsorolva, de a kódok (pl: H'1/H7) nem. Így nem tudok tartalék izzókat venni. Ha valakinek van specifikációja, azt megköszönném.
Szia! Én még azért körül néznék hátha van még valahol "elfekvőben". Ennél "csak" a teljesítmény/nyomaték a kompromisszum. Hosszú távon ezzel még biztos olcsobban, nagyobb műszaki biztonságban fogsz tudni autózni!
A magam részéről annyit írnék ehez a témához, hogy mennyi ideig akarja valaki megtartani az autóját, valamint számít-e neki mennyiért, és mennyi idő alatt tudja eladni. A magam részéről már biztos nem vennék dizelt, ha számítanak a szervíz költségek akkor amíg lehet szívót, lehetőleg 1.6 -ot SW vennék. 1 literes, 3 hengeres, feltőltős, kettős tömegű, EGR stb. rengetegbe fog kerülni! Kombi azért jó, mert mindig van/lesz valami amit hozni/vinni kell, + nyaralások. Hosszú ídő tapssztalát írtam le, de az objektivitás kedvéért meg kell nézni a hahun milyen autóból van a leg több, igen az 1.4 ből. Biztos nem vélrtlen.
2018. májusi új 1,4 Silver SW-vel eddig 10000km-t mentünk.
Autópályán szerintem 4 személlyel tele csomagtartóval is teljesen OK, nyilván 130-ról már nem lehet hatalmasat gyorsítani, de pl. az érdi emelkedőn simán felmegy ennyivel visszakapcsolás nélkül. Voltunk vele Adrián is tele megpakolva, 4 bicajjal a tetőn. Akkor csak 110-et kértem tőle, és nagyobb emelkedőn vissza kellett kapcsolni.
Jobban meg kell gondolni az előzést országúton, és akár 2-3 fokozatot is vissza kell kapcsolni sebességtől függően, hogy pörögjön a motor gyorsításhoz.
Nekem leginkább városban, elinduláskor, az 1-2-es fokozatokban hiányzik a nyomaték. Ha már gurul, simán lehet vele tartani a tempót.
Hátha ebből le tudsz valami hasznos segítséget szűrni:
1.6 benzines hengerenkénti fecskendezős nyolc szelepes 86 LE-s BX-ből ültem át anno egy 95 LE-s 1.4-es 16 szelepes benzines Lacettibe. Furcsa volt, hogy amíg a BX alulról húzott és ment, addig ha a Lacettivel előzni akartam, akkor annyit kellett visszakapcsolni, hogy legalább 3500 fölött maradjon a fordulat. 3000 alatt semmi rugalmasság. 4400-nál volt a nyomatékcsúcs, mind a 131 Nm :-) Teljesítménycsúcs 5800-nál és 6500-nál szabályzás. Szóval a dinamikus sportos vezetéshez eléggé el kellett találni a fokozatokat. De szó se róla, tudott menni, főleg ha egyedül utaztam benne. :-)
Szerencsére nem sporthoz vettem, békés családi autózáshoz, de adott szituban észnél kellett lenni, nem lehetett ugribugri!
Voltunk vele nyaralni tetőboxszal, cipekedtem külföldre, nem volt vele gond. De a 131 Nm az egy nagyobb létszámhoz, csomagokhoz, emelkedőn, stb elég kevés tud lenni néha a mai nagyvárosi, autópályázós forgalmi helyzetekben. Kisvárosi, vidéki poroszkálásra inkább alkalmas. persze nem lehetetlen sportosan tolni, de aki hosszú távra tervez az autóval az úgy számoljon, hogy nem fogja hibátlanul bírni a taposást, pörgetést sokáig.
Két és fél éve aztán lecseréltük a Lacettit, mert kellett a kombi a csomagok miatt és a nagyobb teljesítmény az állandó autópályázáshoz, osztrák terepviszonyokhoz. Benzines az említett okok miatt eleve kiesett. Mivel nem Magyarországon vettük és itt más felszereltségi szintek vannak, így a 110 lovas crdi lett, aminek ugyanúgy 280 Nm a nyomatéka mint a 136 lovasnak, de csak 2500-ig tudja, nem 3000-ig.
Nagyon szeretem, de így két és fél év után már azt mondom, lehet érdemesebb lett volna a 136 lovas. Bár a hátsó rugók gyengesége miatt úgysem lehet annyira megpakolni és elég jelentős biztosítási összegek ugrálnak a teljesítmény függvényében. :-) Sajnos itt csak a gazdagabb felszereltségben volt elérhető az erősebb motor. (a miénk a négy szint közül a második szintű silber, ami kb. az otthoni EX Lim. és UEFA felszereltség közöttinek felelt meg. 136 lovas csak gold-ban lett volna ami 2600€-val drágább és olyan extrákkal volt felszereltebb, amiket nem tartottam szükségesnek, mint pl az esőérzékelős ablaktörlő, ISG, sötétedő belső tükör, elektromos deréktámasz, talajvilágítás a tükrökben, stb)
Szóval ha egy átlagos külvárosi, kisvárosi, 1-2-3 személyes, kevés csomagos használatra kell, amivel 1-2 alkalommal hosszabb nyaralást is bevállaltok, akkor elég lehet az 1.4 benzin 100 lóereje és 134 Nm nyomatéka. Fürgébb esetleg nagyvárosi, több csomagos vagy személlyel használatra inkább a turbós 120 lovas az alsó fordulatos nyomatékosabb előnye miatt. De ez is tud annyit enni, mint a sima 1,4-es, ha taposod. Inkább autópályázásra, cipekedősebb utazásokra, esetleg hegyes-völgyes használatra meg inkább a dízel. Futásteljesítmény-függő és az egy indítás utáni használati hossz (bemelegedik-e mindig, milyen távot mész egy indítással, stb) függő is lehet a motorválasztás. Anno amikor a Lacettit vettük, azért nem vettem 1,6-ost, meg kombit, mert kisvárosi használatban gondolkodtam évi egy nyaralással. De hát változtak a használati körülmények. Esetleg amennyire lehet ezzel is számolj...születik 1-2 gyerek, esetleg külföldre mész dolgozni, stb.
Nem kell tartani a dízel-botránytól, a kia dízele Euro 6d minősítésű. Ameddig az autó szolgál 10-15 év addig tuti nem lesz olyan rendelkezés, hogy ezzel be ne hajthatnál valahova.
Az autók nehezülnek a sok extrától, a motorok az egyre szigorodó környezetvédelmi normáknak kell, hogy megfeleljenek, így a terhelésváltásnál és alacsony fordulatszámon nagyon soványra vannak korlátozva, magas fordulatra húzzák a karakterisztikájukat. Eleve egy hengerenkénti 4-5 szelepes motor pörgősebb használattal lesz csak teljesítménygazdag. Régebben még a hengerenkénti két szelepesek már alacsony fordulattól nyomatékosak voltak és igaz nem volt egy rúgás 3-4000 környékén, ellenben egyenletesen toltak leszabályzásig.
Ha családi nyaralásról, sok csomagról, súlyról, vagy gyakori emelkedős autópályázásról van szó és szigorúan csak a teljesítményt nézzük, nem a biztonsági és kényelmi berendezések armadáját, akkor én szívesebben választanám a régi 100 lóerőset egy mai helyett. :-)
Igaz, nem Kia, de hasonló. 14 évig hajkurásztam egy1,4-es Astra G-t, 90 egész pacival. Sokszor megjártam vele a Jesolón túli Ca'Vio-t, nem foglalkozott a dombokkal, csak a Graz utáni (fene tudja már, hogy pontosan hol) hosszú emelkedő végén kellett visszakapcsolni (ha szóló kocsival mentem). Szlovéniában nemigen volt gond.
Gondot a pacihiány mindössze akkor jelentett, ha sátras utánfutó+klíma mellett akartam előzni, ilyenkor klíma off volt. Ilyenkor is bírta a hegyet 100-110 mellett 4-ben,nagyritkán 3; síkon 5.
Az enyém csak egy vélemény látatlanban, nem tapasztalaton alapul. Kérdezz olyat, akinek ilyen motorral ellátott autója van. Nemrég utaztam utasként ilyen autóban Bp - Zágráb és vissza, 4 felnőtt, autópályán, nem éreztem, hogy gond lett volna, elfogyott vagy kevés lett volna az erő.
Városban keveset megyek, ha megyek, akkor nem csúcsban. Reggel az Árpád-hídig jövök északről és olyan útvonalon, ahol nagy dugók nincsenek. Nekem inkább hazafelé van dugó, de az egész utat tekintve kicsi az aránya. Tehát városi közlekedésnél sokkal több a vegyes (11-es út, M0, Szentendrei út). Egy-egy nagy nyaralás van évente, meg néhány autópályázás, de akkor nincs sok csomag, csak 2 felnőtt és 2 gyerek.
Ez azt jelenti, hogy mondjuk nyaralásról hazafelé a tatabányai vagy az érdi emelkedő nem okoz neki gondot, max 6-osból vissza 5-be? Most 1.6 szívó van, helyette jönne, azaz 110 LE-ről mennénk 100 LE-re és 147 Nm-ről 134 Nm-re.
Én minden tankolásnak elteszem a számláját (a következőig). Olvastam már rémtörténeteket olyan minőségű üzemanyagról, hogy szerviz kellett utána.
Ha csak simán pocsák, azzal nyilván nincs mit kezdeni. A legbrutálisabb egy LUKOIL volt cca 10 éve, majd kétszeres fogyasztással jutottam el Budapestről Pécsre. Negyed tanknyi helyett bő fél tankot evett meg az autó. Érdekes, mást nem vettem észre. (Én tankoltam, tudom, hogy tele tettem induláskor)
Legfeljebb az autópályán egy hosszú kapaszkodósávon az utazósebességről történő előzés okozhat gondot, ha meg van pakolva az autó, főleg, ha szembe fúj a szél :-)
Egy kicsit szerintem el vagyunk kényeztetve a lóerőkkel. 20 éve a 93 lóerős Swiftemmel lakókocsit húztam, és volt, hogy még előztem is :-)
100 lóerő, lássuk be, nem kevés. Nemrég volt 170 lóerős autónk, nem hiszem, hogy néhány előzéstől eltekintve kihasználtam volna, és igazából ott sem volt rá szükség.
Az 1.0 T-GDi jó kis motor, nem elsösorban a +20 lóerö, hanem inkább a nyomatéka miatt, az 1.4-es szívónál kényelmesebb vezetni, nem kell annyira tiporni. Viszont az új Ceed-ben már csak részecskeszürös változatban kapható, annak meg a sok városi üzem nem igazán a barátja, ráadásul pont városi körülmények között szokott megdöbbentöen sokat fogyasztani - nem tartom valószínünek, hogy jól járnál vele.
Ha hétköznapi használatban megfelelönek tartod az 1.4-est, vedd bátran. Nem tudom milyen gyakran jársz tele kocsival nyaralni, szerintem annyi kompromisszumot a problémamentes üzemeltetés oltárán megéri meghozni, hogy az emelkedökön visszakapcsolj és nagy gázt adj.
most vennék KIA Cee'd SW-t. Az alap motorral kipróbáltam az autót (1.4 CVVT), mentem vele M31-esen is. Arra, hogy agglomerációból bejárjak Pestre és vissza, jó választásnak tűnik, még 2 gyerekkel is. Vajon elég ez nyaraláshoz is? Az utazósebesség nem hiszem hogy gondot okozna a 100LE-nek, de mondjuk egy kapaszkodósávos hosszabb autópálya vagy előzés?
Vagy ha nyugodt akarok lenni, akkor legyen 1.0 T-GDI benzin? Az csak kicsit drágább, de lesz benne +20LE. Ez utóbbit nem próbáltam. Nagyságrendekkel jobb lenne mint az 1.4 CVVT?
Esetleg valakinek valamilyen tapasztalata mindkét motorral kapcsolatban?
Hát ez az! Több bőr, a magyar leleményesség, stb. Ez pont így van. De én nem vagyok hajlandó más ügyeskedését finanszírozni....ha tehetem. Sajnos elszomorító a helyzet otthon.
Hogy mennyire pénztárcára játszik ez a dolog: az előbb említett benzines autómat anno másfél évesen amikor még otthon voltam és MOL-os üzemanyaggal jártam, részben a rosszul elégő üzemanyag miatt kellett elég komoly motorgenerálra fogni. Gondolhatod, hogy örültem! Szerencsére gariban történt és teljesen nem foghatom az üzemanyagra sem, mert a környezetvédelem jeles vívmányai, mint az EGR-szelep és egyéb tényezők is közrejátszottak, de azért csak b... ta a csőrömet, hogy vettem egy új autót és 18000-nél szét kellett borítani a motort. Na utána nem volt gond, pláne, hogy mint említettem, csak Ausztriában tankoltam mindig.
Hogy ne csak ebbe az irányba dobáljam a sarat, még egy apró történet:
Ha tehetjük, pár napra le szoktunk menni nyaranta Horvátországba. A tapasztalat azt mutatta, hogy rendszerint jó üzemanyagot sikerült tankolnom, a nagy súly és a horvát hegyekben túrázások ellenére általában jó fogyasztásom lett. Rászoktam és általában úgy alakítottam a tankolást, hogy hazafelé még a határ előtt megtankoltam, aztán már csak Ausztriában kellett legközelebb. Utolsó előtti utunk még a benzinessel volt. Sikerült annyit fogyasztania, hogy már azon gondolkodtam, el sem jutok Sopronig vele, rá kell tankolnom. Már nem emlékszem a konkrét számokra, de arányait tekintve kb. a 7-7,5 literes fogyasztás helyett valami 9-9,5 körül alakult. Lenyeltem, ennél sokkal nagyobb költség egy nyaralás, ennyi. Legutóbb viszont már ezzel a dízel autóval mentünk tavaly és mivel lefelé szintén Zadar környékén tankoltunk és szintén jó volt a fogyasztás, gondoltam visszafelé határ előtt megint rátöltök. Egyéb okok miatt aztán nem a határ előtt, hanem még elég lent, KRK-hídnál után álltunk meg, egyúttal meg is tankoltam. Ennek elégnek kellett volna lennie Sopronig.
A Balatonhoz (haza) érve kigyulladt a sárga, ergo sikerült olyan anyagot tankolnom, amivel több, mint 8 litert lenyomtam a torkán a szokásos autópályás 5-5,2 helyett.
Szóval nem volt véletlen a tavalyelőtti 9-9,5 liter. Nem akarok összeesküvéselméleteket gyártani, de már mástól is hallottam, hogy a Magyarország felé vezető autópályás kutaknál valami szutyok üzemanyagot sikerül néha vételezni. "Hülye turista úgyis hazamegy, nem jön vissza reklamálni", vagy mi? Együtt jöttünk sógorommal, övé is dízel, ő még Omisban a belvárosi kúton tankolt, neki minden rendben volt. Jó tanulság volt. Szóval vannak érdekes üzemanyagok és nem csak Magyarországon.
Nekem sajnos nem volt szerencsém tapasztalnom ezt a fogyasztáscsökkenést ilyen szinten.
A kutakról; ügyeskednek, mert az üzemeltető minél több bőrt kíván lehúzni a bizniszről (sok kutat nem a homlokán viselt cég üzemeltet, hanem ki van adva vállalkozóknak), nem fizetik meg a kezelőszemélyzetet, az elhajtó által otthagyott számlát rátolják az alkalmazottra, stb. A NAV és az olajcégek próbálkoznak, van belső ellenőrzés, stb., de a magyar leleményes, ugye. Szó volt az elektronikus készletfigyelés bevezetéséről (NAV), de úgy tűnik lekerült a napirendről (bár kijátszhatatlan rendszer nincs). Mikor a MOL átvette az Agip kutakat, sok turpisságra fény derült; előírt időszakos felülvizsgálatok, tisztítások maradtak el...
Egyébként nem csak a MOL labor létezik, hanem pl. az ÁMEI...
De hagyjuk is... Itt a tavasz, végre le lehet engedni az ablakokat :-)
ööö: hát valami csomagolásból maradt meg kb. fél centi vastag fekete tábla, elég kemény de szivacsszerű valami gumi izé, de vágható volt szikével, aztán betuszkoltam a helyére
Hali! Ha jól gondolom erre lenne szükséged (Cikkszám: 983801H000 ). Ha pesti vagy , akkor 3 db elérhető a webshop szerint a B..di központban Budapesten. Üdv ;)
nekem az egyiket lelopták egy parkolóban (nem azt mondom hogy te is ezt tedd): faragtam kör alakot egy fekete puha gumiszivacsból, azzal járok már pár éve, frankón működik
Adott egy 2007-es ceed és egy kettő macska akik a garázsban alszanak. Imádják az autót illetve az első szélvédőt, merthogy azon remekül lehet csúszdázni. Ez még nem is lenne baj, had szórakozzanak a macsok, de valamelyik rájött, hogy az ablaktörlőt rögzító csavart takaró kis gumidugót is ki lehet szedni és lehet vele gombfocizni :( eddig mindig előkerült, de most egy dugó eltűnt, sehol nem találom a garázsban. Tudja valaki, hogy hol lehet venni ilyen gumidugót? Esetleg valami komolyabb rögzítést hogyan lehetne megoldani? Már-már hajlottam a sziloplast nevű csodára, de eddig nem szántam rá magam...és itt is az eredmény...szóval honnan rendeljek???? Előre is köszi
Igen, sajnos ez van. Otthon fizetéskiegészítésként önként...(vagy néha munkáltatói nyomásra is) ügyeskednek. Volt aki nem akarta ennyiben hagyni a dolgot. Be akarta vizsgáltatni, de elfogultságra való tekintettel nem az otthoni MOL laborban tette, annak nem lett volna értelme. Kihozta a mintát ide, kapott egy eredményt ami eltért az előírttól. Próbált reklamálni, de hogy-hogynem, az itteni labor jegyzőkönyvét nem fogadták el bizonyítékként. Milyen érdekes nem?
De hasonló történetek előfordultak már csalásgyanús víz és villanyórával is. Kizárólag a szolgáltató bevizsgálását tekintik hitelesnek.
Sajnos meg vannak vezetve az emberek...
Sok éve téma, hogy élelmiszer-ügyben Magyarország és a keleti blokk kapja a szemetet. És ez így is van. Ugyanaz a márkatermék ugyanabban a csomagolásban, ugyanolyan összetevőkkel feltüntetve már fizikailag, szemrevételezve is teljesen más tulajdonságokat mutat. El lehet gondolkodni, miért éri meg a nagy üzletláncoknak keletre nyitni. Ugyanolyan áron el tudják adni a gyengébb minőségű árut. Én is éppen egy olyan helyen dolgozom az élelmiszeriparban, ahol előállítunk gyengébb minőségű terméket is a keleti országoknak. Ez a gyűjtőcsomagoláson fel is van tüntetve. Természetesen az ára is olcsóbb, mint a 100%-os minőségűnek. Érdekes módon, az ebből készült termékek ugyanabban az élelmiszerlánc üzleteiben ugyanannyiba kerülnek, mint itt és első osztályúnak vannak feltüntetve....
Szóval ez megy. Ingyen nics az a sok pénz.....Drágán megfizetnek a magyarok azokért az €-milliárdokért, amiket kapunk az EU-tól és a cigányvajda, a gázszerelő (aki okosabb Zuckerbergnél is) meg a sleppjeik eltesznek.
Nem azzal az üzemanyaggal van a baj ami elhagyja a finomítót, hanem azzal, ami már a kúton a tartályban van és onnan kerül az autóba.
Na ez a lényeg. Amúgy egyetlen finomítónak se éri meg több, különböző minőséget előállítani, ráadásul svarcban, kockáztatva akár az autógyártókkal való pereskedést, és ezzel a teljes piacvesztést.
Nyugaton a kutas általában megél a béréből (leben und leben lassen) nálunk meg általános szemlélet, hogy a kutas megél a jattból, minek fizessünk neki.
Nem alaptalanul írtam. 4 évig azt a 90.000-et úgy tettem az autóba, hogy rendszeresen ugyanazokat a távokat tettem meg, ugyanazokon a napokon, ugyanolyan terheléssel, sőt majdnemhogy ugyanabban az időpontokban indulva, Balaton parti lakhelyem és Felső-Ausztria viszonylatban. A forgalom miatti eltérések sem voltak jelentősek, mert vagy hajnalban, vagy késő este utaztam. Magyar kúton tankolva az átlag rendszeresen 8 literre jött ki, osztrák üzemanyaggal 7,2. Mielőtt ezek az utak rendszeressé váltak, volt egy időszak amikor felváltva vagy az ország belsejében (értsd, Balaton és attól keletre) tankoltam, vagy a nyugati határhoz közel, Szombathely, Zalaegerszeg, stb. , ahova Ausztriából érkezett az üzemanyag, de mindig ÖMV kúton. Már ekkor tapasztalható volt az eltérés, de nem ekkora mértékben.
A baj, hogy sokan csak a reklámokig, meg a laboreredményekig látnak. Nem azzal az üzemanyaggal van a baj ami elhagyja a finomítót, hanem azzal, ami már a kúton a tartályban van és onnan kerül az autóba. Nem egy kutas ismerősöm mesélte, hogyan kényszerítették rá őket a nyereségességre, hogyan jártak ingyen üzemanyaggal, hogyan kellett "pótolni" a hiányt, hogyan vágták meg az alkalmazottakat, ha nem adtak el megfelelő arányban prémium üzemanyagot. Lassan 10 éve, hogy rendszeresen itt kint tankolok, most ráadásul ezzel a dízellel könnyen meg is tudom tenni, mert bőven megfordulok egy tankkal (több, mint 900 km-re elég, nekem az utam 800 km oda-vissza).
Az már csak hab a tortán, hogy Magyarországon az aktuális árfolyammal számolva is ugyanannál a társaságnál figyelve az árakat, szinte mindig drágább az üzemanyag.:-) Múlt hétvégi árak ÖMV-nél itt: 1,15 €, árfolyam aznap: 315 Ft, otthon ugyanez a normál gázolaj literje 386 Ft volt.
Hát persze... Ha rövid etapokon (értsd időnként itthon mondjuk 200 km) nyomod, nyilván nem lesz olyan fogyasztás, mint több100 kilométer folyamatos menet mellett.
Az már csupán városi legenda, hogy Európában uralkodó a nyugati szélirány...
Ezt én valahogy mindig másként érzékeltem. Jobban fogyasztott a gép, ha tovább jutottam, mint Bécs, de soha nem a benzin/gázolaj minősége volt az oka, hanem a tartós, közel egyenletes terhelés. Nyugaton tett olyan menetek esetében, mint ahogy itthon szokott módon közlekedtem (pl. több napos, hetes helyi közlekedés), valami csoda folytán elmúlt a jó fogyasztás. És láss csodát, keleti kirándulások alkalmával is jobban fogyasztott a masina, mint itthon.
Olyan helyen melóztam, ahol volt némi tapasztalás ez ügyben; itt most nem említem milyen "multinacionális" szervezet állt a középpontban, a lényeg, hogy a hajtóanyagok, úgyis mint benzin, gázolaj, repülő petróleum (nem üzemanyag, mert az üzemanyag gyűjtőfogalomban benne van a motorolaj, fékfolyadék, hűtőfolyadék, különféle zsírok, stb.) un. körmérése volt terítéken; melyik nemzet mely laboratóriuma milyen eredményeket produkál a különböző hajtóanyagok laboratóriumi elemzése során. Nem volt lényegi különbség az itthoni, és a nyugati nyál között.
Szeretjük szidni magunkat, pedig a Lajtán túl sincs kolbászból a kerítés. Ezzel nem azt mondom, hogy pl. az ÖMV 100 nem jobb, mint a Mol alap 95, mert az igenis jobb.
A hátsó ölőlap eljén vannak zsanérok amik a felhajtását teszik lehetővé. Azok takaró eleme néz így ki. nekem is leesett már néha ha hozzáütöttem valamit.
Akkor tedd el egy olyan helyre, ahol később megleled. Egy alapos tavaszi takarításkor kiderül, honnan lóg a nevezett cucc. Ha meg nem, hát elfekszik a komód fiában...
a prémiummal kapcsolatosan két fajta álláspont ismert az egyik szerint az jó a másik szerint felesleges hogy ne lenne jó vagy bármi kárt okozna olyanról nincs szó egy másik fórumban (csónakmotoros) meg közmegegyezés van abban hogy ha olyan a helyzet hogy tudod hogy esetleg hónapokig nem fog elfogyni az üzemanyag (mert télen nem csónakázol), akkor csak prémiumot szabad tankolni mert a normálban sokkal több a zöld biotrutyi ami idővel kiválik és mindenféle dugulásokat okoz a gyártók az előírt biotrutyi arányt ugyanis úgy érik el hogy azt leginkább a normál benzinbe qúrják bele, a prémiumba meg nem vagy kevesebbet
De komolyra fordítva: Az előírtnál magasabb oktánszámú üzemanyaggal való folyamatos közlekedésnek semmiféle motor károsító hatása nincsen. Sokak szerint felesleges is, de szerintem, meg autószerelő ismerősöm elmondása alapján például az OMV Maxx Motion 100-as benzinben (vagy akár a MOL EVO Plus 100) van olyan adalék, ami tisztítja, illetve odázni fogja vagy akár ki is szűri a mai motoroknál nem ritka és nem is olcsó, akár több száz ezer forintos kárt jelentő befecskendező-rendszeri meghibásodásokat, melyeknek zömét épp a nem megfelelő üzemanyag okozza.
Van egy olyan elképzelésem, hogy a gyárak esetleg felhagynak a közvetlen befecskendezéses technika eröltetésével és megoldják a hatékony keverékképzést nélküle (ahogyan van is erre müködö példa). Csomó járulékos problémát/költséget el lehetne felejteni.
Részecskeszűrővel már semmi előnye nem lesz a benzinmotornak a dízellel szemben, ugyanazok a nyűgök várhatóak. Nekem még jó lesz jópár évig a most 3 éves dízel Kia hosszú távú autónak, napi használatra meg az öreg LPG-s benzines Volvo.
Arra még kíváncsi leszek, hogy az év második felében élesedő Eu6dtemp szabvány mennyit "egyszerűsít" a motorkínálaton.
Meg a koromszűrős benzinesek szerviztapasztalataira is kíváncsi leszek, a dpf-es dízelt zömmel kis-közepes forgalmú gyorsforgalmi utakon használom, kedvére tud regenerálódni. Rövid, városi utakon járkálva valszeg nem volna ilyen rózsás a helyzet, most a benzinesek egy része is megkapja ezt az újítást, lehetnek meglepetések.
Mikor a Kiát vettem, gondolkodtam a Mazdán, de a 3-as nem igazán tetszett, a 6-os meg jóval drágább lett volna. A forradalmi újításoktól meg tartok kicsit.
Lassan kiderül, hogy mégiscsak Mazdát kell venni, ha szívó benzines kell. :-)*
Úgy nézem, hogy még a Dacia is árul szívó benzines autókat. Ráadásul nem csilliárdokért.
* De valójában a Mazda szívó benzinesei sem egyszerű konstrukciók. Közvetlen befecskendezésesek, átlagosnál magasabb a kompresssziójuk, van bennük hengerlekapcsolás, startstop, stb. Ha meglesz, majd meglátom, hogy mennyire válik be, nem igazán szeretnék a következő 8-10 évben autót cserélni.
(De nagy (99+%) eséllyel a közeljövőben benzinesre váltok. A dízelmotor a botrány(ok) miatt egyre szalonképtelenebb, szerintem - részben - érdemtelenül.)
Sztem nem gyártják a Kia/Hyundainál már az 1,6-os szívó motorokat. Illetve már kifutó és az utolsó darabokat a Kia Sportagebe szerelik. Ezek a szívók már nemigazán alkalmasak az EUR 6.d+ normák teljesítésére, ami úgy tudom ősztől már minden gyártó részere kötelező lesz.
A politikusok, meg a zöldek kikényszerítik a problémás termékeket a gyártóktól. Az autóktól származó káros anyag kibocsátás (Co , No) mindössze 20%-ért felelős.
Az is érdekes, hogy ezek az urak dumálnak a környezetvédelemről, meg a káros anyag kibocsátás visszaszorításáról de azért engedik nyugatról rekordszámban Mo-ra behozni az EUR 3,4,5 környezetszennyező autókat, melyeket nyugaton már tiltanak a városi forgalomban. Ami sajnos, hogy ezen környezet szenyás autók után kevesebb reg. adót és vagyonszerzési illetéket kell fizetni, mint egy új EUR 6d-s autóra. Talán nem így kellene ösztönözni az új autó vásárlást. Középkelet EU lesz ezeknek az autóknak a roncs temetője, melyek megsemmisítése sem kevés környezeti károk okozója lesz.
Én meg konkrétan a Mazdára gondolok, de csak azért, mert mindenki magából indul ki. :-)
Amúgy egyetértek a Kiával kapcsolatban. Régebben pár napig volt nálam (előző generációs) 1.6 GDI motoros Hyundai I30-as, az alapján én sem vennék hasonló teljesítményű turbós benzinest. Egész jól ment, pedig igazán meg sem cibáltam a bajszát, mert párezer kilométeres autó volt, sajnáltam volna kitaposni a belét. Meg amúgy is más tulajdona volt (kölcsönző), azt meg nem illik rongálni.
Meg a villanyautó, bár ez utóbbi kategória nálunk még alig látható, meg sok nehézséget (hatótáv, töltési lehetőségek...) is a nyakába vesz, aki olyat vásárol.
Én mondjuk ellenállok ennek a downsizing trendnek, de az autógyártók döntő többsége által sugalltak szerint elavult a gondolkodásom. :-)
Egy átlag autósnak városba elég,meg lassan már csak kis köbcentis autót kapsz újba.
Jó vannak 2 L.-ek meg nagyobbak,de a többségnek elég az 1.4-es,meg kissebb.Aki nem akar száguldozni,meg nem mindegy,hogy 5,4 v 5,7L/100Km eszik,az meg veszi. :))
Már októbert mondanak az 1,4 T-GDI motorral szerelt KIA-k várakozási idejére. Ez elsősorban a Proceed januártól beindult rendelése, valamint hogy a kereskedők lerendeltek maguknak egy csomó autót raktárkészletre ,ezek együttes hatása okozza a hosszú várakozási időt.
Tudom, h nem vigasztaló a KIA 1,4 turbósra várakozóknak, de a VW T-Rocra kb.1 év a várakozás....
Cégautónak akartam, de főnököm mondta, hogy várjunk pár hónapot vele (nem elodázás, átbeszéltük a dolgot), így viszont kb most kellene indítani egy rendelést, hogy értelmes időben megkapjam. Vagy a kisebb motorok közt kell körülnézni, nekem elég lenne szerintem a 120LE is.
Nekem az ígért 8-12 hét helyett 1 hét híján 5 hónapra lett meg az 1,4-es turbo motoros. Már ott voltam, hogy bemegyek és rájuk borítom az asztalt, de legalábbis kiverek belőlük 1-2 százezer bánatpénzt. Nem hiszem el, hogy nem látszódott a rendelés leadáskor, hogy a 2-3 hónap az 4-5 lesz. Vajon ők leverték a KIA-n a késedelmés teljesítést sunyiban? Végül mikor már pont elszakadt a cérna, akkor abszolválták az átadást. Én késtem volna a fizetéssel 1 napot, a végrehajtót rámküldik gondolkodás nélkül. Lókupec biznisz ez, ugyebár. Annyit vigyorgott rám a lentebb említett úriember, h. már megfordult a fejemben elállni az egész üzlettől az átvételkor, annyira bajt sejtettem a vigyorgás mögött. Majd kiderül.
Mi az a kormolódási probléma? 1.6 CVVT G4FC motor NGK ZFR5F-11 gyertyákkal, a gyertyák nem "őzbarnák", hanem kormosak. Mi lehet az oka? Tegyek bele magasabb hőértékű gyertyát? Vagy valami vezérlési gond lehet?
Más kérdés: próbált már valaki BRISK gyertyát? 3 elektródás vagy platina, amiket néztem.
a sima 1.4 és 1.6 között semmi az 1.6 gdi (és a mostani 1.4 t-gdi és 1.6 t-gdi) viszont közvetlen befecskendezős, ezeknél van valamiféle kormolódási probléma, aminek az okait mindenki másképp magyarázza, de a legtöbben összefüggésbe hozzák a hidegüzemmel
"Esetleg nyugodtan nézzem a dízeles autókat is, mert rendben van, megbízható a dízel erőforrás is (1.6 CRDI - sosem volt még dízel autóm)"
nézd nyugodtan a dízelt kivéve ha aggódsz attól hogy betiltják, vagy csak nem bírod a dízel füstöt vagy ha sokat városozol vagy rövidtávozol városba jobb az 1.4 alap benzines, az 1.6 gdi és a dízel se szereti a gyakori hideg üzemet
Nekem fiatalabb 1.6 benzines van, az egyik lámpában elromlott a menetfény. Egyenlőre ennyi a hibalista.
Az, hogy jó-e neked a dízel vagy jobb a benzines, a tervezett használati körülményektől függ. Hosszabb időre, alacsony futásra, és azt főleg városban, kár venni dízelt.
"Fogyasztásban mi az, ami elfogadható, mi az átlagos és mi számít mondjuk soknak már?"
Nekem az 1,4-es kombi Budapesten, hétvégéken használva, elővárosban, illetve országutazva, -nagyritkán- autópályázva kb. 4000 km átlaga 6,3 l/100. Amikor ezt a kocsit a húgom használta naponta munkába járásra Budapesten, a legnagyobb dugókban, 7,8-on állt az átlagfogyasztásmérő több ezer km után. Ő használta a start/stop rendszert, és sosem használom.
Vagyis szerintem ezzel az 1,4-essel kb. 5,8 és 8,5 közötti fogyasztásokra lehet számítani. Ha nem 205-ös gumi lenne rajta, lehet, hogy lejjebb lehetne kicsit még menni, fene tudja.
Eddig nem kerültem még közelebbi kapcsolatba Kia személyautóval, de most autócsere előtt állok és nagyon szemezek a Kia Cee'd 2013-2014-es modelljeivel (használtautó.hu). Mielőtt beleugrom a vételbe, mindenképpen szerettem volna első kézből származó infókhoz, tapasztalatokhoz jutni. Emiatt vagyok most itt.
Szeretném megkérdezni, hogy mennyire megbízhatóak a 2013/2014-es Ceed-ek - 1.4 CVVT illetve 1.6 GDI - elsősorban benzines autókat néztem, illetve milyen a szervizköltségük, mennyire hajlamosak arra, hogy elromoljon vmi? Fogyasztásban mi az, ami elfogadható, mi az átlagos és mi számít mondjuk soknak már?
Mivel használt autókat nézek első sorban egy ilyen 5-6 éves autóknál mi számít elfogadható km futásnak és mi az, ami már esetleg gyanúsan alacsony!?
Jobb-e a benzines a dízelnél? Esetleg nyugodtan nézzem a dízeles autókat is, mert rendben van, megbízható a dízel erőforrás is (1.6 CRDI - sosem volt még dízel autóm)?
Válaszaitokat, segítő tanácsokat előre is nagyon köszönöm!
fél éve egy kínai usb-s töltő kiverte a biztosítékot az autóban, aztán a tartalékot is ami oda van készítve a biztosíték panelre kínai ment a kukába, biztosítékkal viszont szívtam mert mint kiderült abból van három méret is, az első amit vettem a benzinkútnál pont nem az volt aztán beütöttem a waze-be hogy autósbolt, elvitt párszáz méterre egy unixba, mutattam nekik hogy ilyen kell, és adtak szerintem az izzóval is így kellene eljárnod, vidd el mintának, filléres dolog az is, szakboltoknak nem kihívás
Sziasztok! Úgy tűnik megadta magát a belső utastér világításom. Kiszedtem az izzót és a típusa: KHA12V8W9 .Nem egy szokványos izzó. Hivatalos márkakereskedéseken kívül nem is árulnak ilyesmiket?
Köszönöm, a főtengely témát a 2006-2011 Ceedek kapcsán olvastam. A kocsit ma megtekintettünk, állítólag garanciában volt már dct cseréje, illetve a fényszórók elöl párásodtak, inkább elengedtük :)
Nem tudom, benzinesben milyen olajszűrő van, de sajnos a dízelben a papírbetétes. 1-2 másodpercig az is "szelepes" hangot ad. Azért írom, hogy sajnos, mert a fémházas szűrők jobban beváltak nekem. Előző más márkájú benzinesemben a normál szűrő szelepesre lett cserélve, utána jelentősen csökkent ez a hang. A szelepes szűrő nem engedi visszafolyni (lefolynia rendszerről) az olajat, indításkor előbb eljut a felső kenési helyekre is. Bár az okosok azt mondják, az alkatrészeken mindig marad annyi olaj amennyi az első fordulatokban megfelelő kenést ad amíg odaér az olaj, de józan paraszti ésszel gondolkodva ha valami zajt ad ami normál körülmények között nem,, ott valami csak hiányzik! :-(
Egy ma reggel felmerülő problémával fordulok hozzátok.
2013-as KIA Ceed SW 96000km-rel, reggeli induláskor olyan erős szelep zaja volt, hogy első ijedelmemben le is állítottam rögtön.
Olaj egy hónapja volt cserélve, 5w-30-as szép tiszta,szint megfelelő.
Két napig állt az autó.
Végül megint elindítottam, és alapjáraton járattam. Valamit csökkent a hangja, el is indultam dolgozni, mire bemelegedett majdnem olyan volt mint régen, de valami nem ok.
Ha a szervizkönyv szerint megvoltak a kötelező szervizek, időben, szakszervizben, nagy baj nem lehet, hisz garanciális az autó.
Azt itthoni szerviztörténet esetén sem tudják megmondani, hogy a megelőző szervizek tényleg a gyári előírásoknak megfelelően történtek-e.
Ezt a főtengelytörés dolgot hol olvastad? Egy dologra figyelhetsz, amit ellenőrizni is lehet, az autó komolyabb törése, vagy kisebb sérülésének nem szakszerű javítása.
Egy 2016-os Kia Ceed 1.6 GDI automata megvásárlásán törjük a fejünket. Az autót Szlovákiából hozták be tavaly év végén, most januárban volt 3 éves és kb 70e km van benne. Beszéltem egy budapesti Kia szervizzel, azt mondták, hogy nem tudják megmondani innen, hogy az autó rendesen volt-e szervizelve odaát.
Kérdésem, hogy ilyen esetben mire érdemes figyelni a vásárlásnál, milyen típushibák merülhetnek fel? Eddig amiket olvastam mint gyenge pont az a vezérműlánc, illetve a főtengely törése, de ezen kívül mi lehet még rizikós?
Az enyém is 1.6-os volt! De a megane azért sokkal jobb mint a flu! Ami nagy külömbség volt hogy ebben semmi nem zörög! A hifi sokkal szebben szól! Nagyon jól van összerakva! Igazából lehet érezni hogy csak 1.4-es de nem vészes! Bármelyik kiaba bemész kitudod próbálni! De ha jó bánásmódot akarsz akkor a wallishoz mész a kerepesin! Én ott vettem! Egy idősebb úr volt ott. Igazi régi stílusú eladó. Nagyon szimpatikus és vegtelenül türelmes!
Szívó! Hát nem egy gyorsulasi bajnok! Viszont ahoz képest hogy 100lovacska van benne városba elég mozgékony! Cserébe viszont nem eszik sokat! Eddig csak városba mentem vele és 580km van a kocsiban. De 7.3litertől még nem ment feljebb. Pedig nem vagyok egy spórolós tipusú vezető!
Sziasztok! 2hete sikerült venni egy uj kia seed sw 1.4 benzines autót! Ha lehetne nagyon szivesen csatlakoznék a csoporthoz! Eddi egy renault fluencem volt. Így azin az oldalon is rengeteg hasznos infót tudtunk egymás között megosztani.
A betétek nagyjából 3 mm-en vannak. Lesz egy hét intenzív hegyi túrás használat a közel jövőben. Ezekkel a betétekkel nem megyek neki. A tárcsa még lehet maradhatna, de gondoltam azt is cserélem, hiszen a neten már minőségi tárcsa is fellelhető 20 ezer/pár áron.
Az ablaktörlős intermezzónk után kértem egy árajánlatot a Pappastól az esedékes szerviz, valamint a hátsó tárcsák és betétek cseréje kapcsán, 1.4 JD benzin.
Az esedékes szervizre 88 ezres, a fékszett cserére 120 ezres ajánlatot kaptam. Azt hiszem nem leszek törzsügyfél.
Biztos eufóriába kergette az adrenalin az agyukat, amikor drifteltek, 4,4 mp alatt gyorsultak 100-ra, meg kicsit nosztálgiázhattak is, akik az Alpine-ra szavaztak :) https://www.youtube.com/watch?v=-0ITJtHN1F4 Na meg persze ezekkel az árakkal Alpine ~60.000 € , I Pace ~100.000 € nem egy nagy vásárlói réteget képviselhetnek az eladásokban. Ezért sztem a szavazáson elért pontokat súlyozni ill szorozni kellett volna az összes kategória értékesítési arányával.
3 ponttal lemaradva a 3. lett a Ceed a 2019-es év autója versenyen. A Jaguár és az Alpine 250-250 , míg a KIA 247 pontot kapott. Az angolok 6 újságírót delegáltak és "természetesen" a Jaguárra adták a legtöbb pontot 50-et. A francia 6 fős újságírói szavazatnál is naná, hogy a francia autók kapták a legtöbb szavazatot, így az Alpine is. Ami pedig furcsa, hogy a Szlovákok részéről nem volt újságíró delegálva a megmérettetésre. Ha lett volna, akkor tuti, hogy a KIA lett volna a N01, befutó. https://www.youtube.com/watch?v=MKuUNY9G0tY
Nem tudom mennyit számíthat, de a 140 lovas elég jól megy, szerintem több mint kielégíti a civil autózás követelményeit. Sajnos nem tudtam más motorral kipróbálni, de az a gyanúm, hogy a 120 lóerős 1.0 TGDI is egész jól mehet. De látatlanban nem mertem azt venni...(meg tavaly szerencsére még nem volt ilyen várólista, meg ekkora felár sem)
Jelenleg 6 hónap a várakozási idő az 1,4 T motorral szerelt autókra és valóban azért emelték 200 eFt-al az 1,4 TGDI típusok az árát, mert nem győzik a megrendeléseket teljesíteni. Így szeretnék átterelni a vásárlókat az 1,4 szívó motorok felé. Március 1-el beindították a 3. műszakot motorszerelő üzemben.
SW Platinumot néztem 1.0-as motorral. Készleteket nem igazán találtam a boltok oldalain, HA-n meg eddig nem láttam felmenni a gold fölé az új kocsikat. No mindegy, úgyis kellene menni tesztvezetésre, majd körbekérdezek.
Készletről vettem, mert nem akartam várni, akár kész lettem volna kompromisszumot is kötni, de pont volt olyan motorral, felszereltséggel és színnel, amit otthon kinéztem magamnak.
Egyébként azt mondták a szalonban, hogy ha nem készletről veszek, akkor 2-3 hónap, ha az 1.4 T-GDi motorral venném, akkor inkább 4-5 hónap a várakozási idő. Gondolom, nem véletlenül emelték fel február elsején az 1.4 T-GDi árát 200.000 Ft-tal minden felszereltségi szinten.
Mennyit kellet várni az új kocsira? Vagy készletről vetted? Úgy néz ki lesz egy új cégesem és kíváncsi vagyok mennyi ideig tart a zöld lámpától az átvételig az átfutás.
Januárban vettem át az új Ceedet, nekem is előfordult az elején többször, hogy a kocsi lezárása után bekapcsolva maradtak a dolgok, mostanában ez nem fordult elő. Sőt, nekem olyan is volt, hogy automatán hagyva a világítást (mindig úgy hagyom), percek után sem akart kikapcsolni sem a helyzetjelző fény, sem az első-hátsó lámpa a kocsi lezárása után. Álltam mellette és néztem egy ideig. Az autó kinyitása, beindítása, leállítása, újra lezárása segített. Gondolom ezek a SW hibák még benne vannak az elején, és ha szerencsénk lesz, akkor viszonylag hamar javítják.
Arról, hogy az automata ablaktörlő néha még akkor sem töröl szemerkélő esőben, amikor tiszta víz az ablak, már én is panaszkodtam itt fórumban. Ezzel nem tudom, hogy mit lehetne kezdeni, elképzelhető, hogy nem SW-es probléma, hanem HW-es. A sebességfüggő működést én nem vettem észre.
Mentünk egy kört, persze a műszerfal nem nyikorgott, a hátsó zörgés halk volt - illetve éppen csak annyira, ami már nem zavaró, emiatt nem panaszkodtam volna.
A hátsó zörgést, az utasülésről én nem is hallottam, viszont a szervizes hallhatott valamit, mert azzal foglalkoztak kicsit. A csomagtérkárpit ahol véget ér jobb oldalt alul, ott ad ki hasonló hangot ha mozgatjuk , ahogy a lemezhez ér. Erre már korábban rájöttem és ki is próbáltam, hogy aláteszek valamit, de ez nekem nem segített. Most a szervizesek úgy gyanítom kétoldalú ragasztócsíkot tettek oda, de hogy ez sikeres művelet volt-e, majd kiderül talán kicsit hűvösebb időben.
Mert a körülmények nagyon mások most, jóval melegebb van, mint amikor ezek a hangok zavartak.
Amúgy nagyon készségesek voltak velem, mondták ha bármi van, menjek nyugodtan. Van egy olyan gyanúm, hogy télen újra megyek majd. :)
Vannak még más jelenségek amikre rákérdeztem, és szintén nem tudnak velük mit kezdeni. Kíváncsi vagyok más tapasztalta-e már (új ceed):
- Eddig 3 alkalommal fordult elő, hogy amikor leállítom a motort, kiveszem a kulcsot, bezárom a kocsit, a rádió és a középső érintőképernyő viszont bekapcsolva marad. Nem lehet kikapcsolni, csak úgy, ha bezártam a kocsit, kinyitom, és bezárom újra. Akkor kikapcsol. A szervizben persze nem sikerült reprodukálni...
- Automata ablaktörlő: automata üzemmódban lassú sebességnél (0-30) túl ritkán, nagy sebességnél túl sűrűn töröl, hiába állítgatok az intervallumon. Ha állok a dugóban, már összefüggő vízréteg áll a szélvédőn, és nem töröl, csak ha kézzel belenyúlok. Autópályán meg nem tudom olyan alacsony fokozatra tenni, hogy ne a szinte száraz ablakot nyúzza... mintha nem a vízcseppeket érzékelné, hanem a sebesség alapján találgatna. Pedig érzékeli a vizet, mert ha beterít egy szembejövő teherautó, akkor bevadul és nekiáll törölni. Szintén nem tudom, hogyan mutathatnám meg ezt a szervizben, vagy bárkinek... (arról már ne is beszéljünk, hogy 120 felett a gyári ablaktörlő kissé "elpattog" és nem igazán jól töröl.)
Igen, erre én is gondoltam, mert a sebesség lesz a ludas. Asszem bemegyek majd valamelyik nagyobb autósboltba, aztán kiokosítanak a légterelős ablaktörlő mibe-kerüléséről.
Üdv. Nem tudom, hogy milyen lapát van fent most a kocsidon, de ha "sima", akkor az ugrálást a nagy sebesség miatti légáramlás is okozhatja. Nekem is csinálja, de csak pályán, nagyobb tempónál. Szerintem az a legjobb megoldás, ha olyan lapátot veszel, amin van légterelő.
Elképzelhető, hogy kemény az ablaktörlő lapát gumija, annak ellenére, hogy kézzel még puhának érződik. 2 év alatt, főként, ha a kocsi szabadban áll, nagyon is elképzelhető. Ilyenkor hallat nyikorgó, zörgő hangot. A kemény gumi amellett, hogy jobban karcolja az üveget, hajlamos a pattogásra is, egyetlen törlés alkalmával.
Egy teljes szezon után még a jobb a minőségű lapátok is elfáradnak, s cserére szolnak.
Félreértettél, nem az ablaktörlő motor halt el, hanem a lapáton a gumi vibrál a szélvédő üvegén. Néztem neten videókat, de azon kívül hogy megpucolták, illetve egy fogóval állítottak a gumi törlési szögén, nagy okosságok nem derültek ki.
Volt nektek olyan, hogy a gyári ablaktörlő 90 és afelett berezonál az ablakon mikor balra töröl? Rohadt hangos, a gyerek megijed tőle és nem bír aludni ha törlök, anélkül meg elég érdekes esőben vezetni autóúton meg autópályán. Tapasztalatok, ötletek? Az ablaktörlő amúgy a kocsival egy idős, 2 éves, de nem csíkoz, csak rohadt hangosan rezeg.
Látom a szervizről van szó, én a könyvesen voltam a lurdy melletti kia szervizben. Elsőre nagyon korrektnek tűnt bár nem tudom egy időszakos szerviz kB mennyibe fáj mivel más ügyben voltam náluk.
Ez hol volt? Idén vett új Ceedre kérdeztem, hogy mennyi a kötelező szerviz, azt mondták a szalonban, hogy ha csak olaj és olajszűrő csere van, akkor 33.000 Ft, ha levegő- és pollenszűrő is mellé, akkor 45.000 Ft.
Én úgy gondolom, hogy problémázni kia szervízben akkor fognak, ha mondjuk a gyári navis fejegységet kicserélteted egy olyan nevenincs emberrel, aki talán még nem is hivatalosan csinálja, garanciát sem vállal a munkájára és a beszereléssel összefüggésbe hozható (mondjuk elektromos, szigetelési, stb) hiba merül fel. Minden kereskedésnek megvan a kialakult partnerhálózata, ahol olyan munkát végeznek, amit elfogad a szakszervíz.
Zenében nem vagyok otthon, suttyó korom óta nem foglalkoztam egyéni dolgokkal, megfelel a gyári ami éppen a felszereltséghez tartozik, vagy olyant felszereltségűt választok amiben az van amit szeretnék. Igaz a gyári cuccok ilyen árkategóriájú autónál egy általános használatra szerkesztett valamik, nem kifejezetten a zeneimádóknak készült. Nem érné meg minden autóba komoly cuccot tenni, ha csak minden 15-dik vásárló használná ki és fizetné meg a drágább berendezést.
De pl. ha valaki szeretne tetőablakot utólag, arra ajánlották régebben a Webasto-t, mint megbízható céget. Volt aki állófűtést akart, volt aki biztonságtechnikai berendezést, stb.
Szerintem érdemes körbekérdezni, esetleg a márkakereskedésben megérdeklődni, kit ajánlanak és akkor kisebb a hibalehetőség. Van egy határ, ahol már érdemes elgondolkodni, mennyit és az autó és a zenecucc és mekkora kárt tud okozni egy kóbor zárlat ha kontár munka készül.
Nem arra gondoltam, aki bármilyen ok miatt pénzt áldoz rá, sem arra, akinek navigáció nélküli, de tolatókamerás multimédia van a kocsijában, hanem olyas valaki(k)re), aki a fentiekkel nem rendelkező autót vásárolt. Az alapkészülék cseréje a navis berendezés árához képest jóval olcsóbban kivitelezhető még jó minőségű fejegységgel is , amely a navigáción, tolatókamera/tolatóradaron kívül a hozzászólásban jelzettekkel is rendelkezik. Az ilyen változtatások ha már garanciális autóról beszélünk nem valószínű, hogy befolyásolnák a garanciát, de a biztonság kedvéért, rá lehet kérdezni a forgalmazónál is.
A kényelmi eszközök utólagos beszerelése pedig nem feltétlenül kókányolás, legfeljebb abban az esetben, ha olyas valaki végzi, aki a feladat megoldásához nem rendelkezik legalább minimális felkészültséggel, és a legalapvetőbb eszközökkel. Több, a családban levő autón végzett hasonló utólagos szereléseimet a több éves hibátlan működésük alapján nem igazán nevezném kókányolásnak sem kivitelezés, sem pedig üzembiztonság vonatkozásában.
Természetesen, mindenki arra, és annyit áldoz a veendő, vagy meglevő autójára, emennyire pénze és igénye van!
Szerintem sok, de a garancia miatt muszáj márkaszervízbe vinni.:( A belevaló olajat a neten megveszi az ember 10-12 ezer körül, az olajszűrő 3, a légszűrő mondjuk 3, a pollenszűrő 5, a fékfolyadék 2 ezer, a munkadíj meg mondjuk legyen 15.
Teljesen laikusként kérdezem, hogy az olaj, pollen szűrű, légszűrő és fékfolyadék csere esetén a 4 éves szervízre kapott 80.000 Ft-os várható összeg nem túlzás-e?
Nekem nem volt barátom, tőlem mindenki fut, társaim elkerültek mint idegen fiut, idegent, megvetettet, ki mindég mostoha, kit senki sem szerethet, nem is szeret soha.
Van aki pénzt ad érte, van aki meg ajándékba alkudja egy rakás mindennel együtt és egy kb. UEFA felszereltségű autót hoz ki a szalonból alapfelszereltségű árán. :-) Eltérő fogalmaink vannak a sikeres kifejezésről ezek szerint. :-)
Amúgy a navigációval kapcsolatos megjegyzésem nem az én autómra vonatkozott, hanem arra, hogy a modelfrissítés után (2012) 5 évbe tellett (2017-es modell), mire magyar nyelven is tudtak a navik a ceedben.
Végül...teljesen más felszereltségű kiadások vannak itt, mint odahaza. Csak a fapados verzióban hiányzott a navi, azon felül mindegyikben felszerelés volt csakúgy, mint a 16-os alufelni (vagy 17-es), sötét ablak b oszloptól, kétzónás klíma, és sok más.
1. Csak akkor van prücök, ha BIZONYÍTJÁK, hogy az új pl. Alpine fejegység - szakműhellyel beszereltetve - okozta pl. az automata váltó szétesését vagy a főtengely törését!
2. Egy kisebb értékű beszerelését ESETLEG rájuk is bízom!
Gyári navi bele van építve, a külön fejegységet meg belekókányolod. Lehet nem értékelnék a szervízben, ha szétvered az új autót (gari szempontjából nem gázos?). Mondjuk már kb alap a telefon tükrözés egy corsa szint felett és így megy a wazze a gyári kijelzőkön is.
Igen, egy jó fejegység a gyári navigáció töredék áráért beszerezhető, és lényegében mindent tud, a szolgáltatások tárháza pedig egyszerűen, komplikációmentesen bővíthető.
Valaki cserélt már nappali menetfényben izzót? Tekerem a csavarokat ami az első kerék előtt az autó alatt található, de csak forog és nem lazul, vagy valami trükkje?
Még egy kérdésem lenne a a telefon kihangositoval kapcsolatba ha én kezdeményezek hívást akkor tökéletesen működik akkor is működik ha telefonálók miközben inditom el az autót egyből rácsatlakozik a telefonomra de ha engem hívnak akkor nem jó valami miatt nem hangosit ki és nem is tudom át rakni a kihangositora! Valakinek lenne esetleg valami ötlete? Valami beállítás nem jó? Köszönöm előre a válaszokat!
Ahogy Glovas is utalt rá, mert hajóval jön a cucc és az több idő elteltével jut el a tulajhoz. Utána jön a szokásos használati periódus, majd amikor kiderülnek a hibák, azon infók visszajutnak a gyártóhoz. Kidolgozzák a visszahívási, egyéb akciókat. Végül elkészülnek a módosításokkal és jön egy átfésült, felfrissített változat ami szintúgy hajóval jön..:-)
Az európai képviseletek kommunikációját meg össze sem lehet hasonlítani azzal, ha európában készül az autó, netán pont nálunk. De még így is elég döcögös a kiánál ez. Elég példának hozni azt, hogy 5 évbe tellett, mire lett magyar nyelvű navi, pedig 200 km-re gyártották? :-) Hát pl azért, mert ezt is koreában döntötték el....
2012 es Kia ceed kombit vettem novemberbe 1,4 cvvt ECO dynamic felszereltségel. Az lenne a kérdésem hogy tudom az ISGt ki be kapcsolni a 2 gomb van a kormány mellett balra az egyig a kipörgésgátló a másik az ISG, a kipörgésgátlót ki be tudom kapcsolni jelzi a led h mukodik e vagy nem de az ISG gombját hiába nyomom mindig világít a led. Tudnátok nekem segíteni hogy ez miért lehet? Előre is köszönöm a válaszokat!
Azonos felni szélesség esetén, ha az ET értéket 48-ról 45-re csökkented, akkor oldalanként 3 mm-el kerül kifelé a felni, ill. a gumi széle, s ezáltal 6 mm-el növekszik a kerék nyomtávja.
ET 40-50 közötti érték még elfogadható. A fölött és alatt az erővektorok eredője negatívan hat a futóműre.
3 mm-nyi különbség az eltolásban nem még nem okoz problémát, de a felnik középső, tehermentesítő furatának is stimmelnie kell átmérőben (ill. eltérés esetén hézagoló karikát kell belerakni).
Megfelelő ET szám: a középsík eltolás azért fontos, mert a keréktárcsa tengelyhez viszonyított állását határozza meg. Ha az ET szám túl magas, a keréktárcsa súrolhatja a futómű egyes elemeit és a fékrendszert. Ha túl alacsony, hozzáérhet a sárvédőívhez. Az ideális ET szám járműfüggő.
Érdekelne a véleményetek. Ez a méretű alufelni van most kocsimon: 6.5JX15H2 114.3 ET48 , ezt szeretném lecserélni erre a méretre 6.5JX15H2 114.3 ET45 tehát lényegében csak az ET szám változna. Felrakható rá probléma nélkül?
Érdekes amiket írtok zörgésekkel kapcsolatban. Nekem 2016-os van crdi Silber felsz. (amolyan UEFA-féle), de nem tapasztalok zörgéseket. Azt ugyan észrevettem, hogy olyan helyen állva, ahol a kasztni csavarodásra kényszerül, a vezetőülés felőli ajtó kicsit szorulósan nyílik, de más semmi.
Megjegyzem..semmilyen új kiadású autót nem vennék. Európai gyártásban is kell 1,5-2 év, mire a gyerekbetegségek kijönnek, és visszajutnak a garis ügyek a gyártóhoz, bármennyit is tesztelték sorozatgyártás előtt. Távolabbi gyártásúnál (pl korea) ez még több idő.
Az akkumulátor töltéssel kapcsolatban. Nem szereltem ki az akut. Kb 20 óra után vettem le a töltőt.- Nem történt semmi baj! Igaz hogy a start-stop rendszerem nem működik. De a városi araszolgatásban nagyon nem is hiányzik. ( Ja és a töltő váltogatta a feszültséget. 12.8V- 14.7V között. De ez szerintem normális.).
Az enyém ugyanilyen, októberben vettem át. Egyelőre nem volt kedvem/időm foglalkozni vele, nincsenek rá felesleges óráim, hogy márkaszervízbe hurcoljam.
Azért ha te elviszed írd meg mik voltak a tapasztalataid.
Nekem a bal első ajtó recseg-ropog ha rákönyöklök és jobb hátulról hallok hasonló zajokat mint te minden egyes útegyenetlenségnél.
Engem is rohadtul idegesít, pláne hogy a 2016-os JD Ceedünknél 3 év után sincs semmilyen ehhez hasonló.
Én az összes autós újságíró által írt teszttel és véleménnyel ellentétben 5 hónap használat után azon a véleményen vagyok, hogy a 2016-os UEFA kombi Ceedünk jobb vétel volt mint ez az új 2018-as Launch Edition.
1) Vidd el a szerelőt próbakörre, tudni fogja a dolgát.
2) Ha esetleg mégsem, akkor a szervíz munkalapra mindenképp írasd fel, aztán küldd be a forgalmazónak, hogy ezt mégis hogy.. Vissza fognak hívni hamarosan :)
4 hónapos a kocsi, új, 2018-as 5 ajtós modell silver felszereltséggel.
Érdeklődnék, hogy mások is tapasztalnak-e kellemetlen zajokat az utastérben? A mi autónk még csak 4000km-t futott, de hátulról a csomagtartóból műanyag kotyogás hallatszik, olyasmi mintha dobókockák zörögnének műanyag pohárban... a szélvédő felől pedig kis döccenőkön pattanó, nagyobb, karosszériát csavaró egyenetlenségeken egyértelműen nyikorgó hang hallatszik. Hidegben természetesen erősebben, mint melegben. Feltételezem, hogy a műszerfal adja a hangot, a szélvédő csak visszaveri. Hiába rángatok, nyomkodok bármit, nem tudom a hangot álló autóban reprodukálni.
Jövő héten elviszem a kocsit a szervizbe, de nincsenek illúzióim, szerintem el fogják bagatellizálni a dolgot. Szerintetek megéri erősködni, hogy márpedig kezdjenek vele valamit?
Tudom, hogy szubjektív, kinek mi mennyire zavaró, de egy ilyen korú autónál ez azért nagyon minőségromboló érzés, szerintem. Ráadásul az utastér elég csendes, minden ilyen hang fokozottan érvényesül. Én nagyon csalódott vagyok, mert nem erre számítottam. Ha használt, 40 000km-es ötéves autót vettem volna, nem húznám a számat, de ez mégiscsak új... és ha már most elkezdett nyikorogni, mire számíthatok majd évek múlva...? Még azt sem lehet mondani, hogy a jó magyar utak szétrázták a kocsit, mert az autóban kb 1000 km van, ami nem jó minőségű autópályán került bele.
Hát nemtom. Jogszabály ide-oda. Én a szervíz helyében legalább egy méltányossági alapot mérlegeltem volna. A garanciális alkatrészek, azok elszámolása nem olyan bürokratikus rendszer, hogy bárki a képviseletről azt firtatta volna, megvolt-e az évenkénti olajcsere. Nálunk anno a képviselő bejött a garis polchoz, szúrópróbaszerűen megnézett ezt-azt, vagy ha volt egy nagyobb összegű tétel azt leellenőrizte, de ennyi. Nem hinném, hogy jópár évvel később a kiánál ez merőben másképp zajlana. Pitiáner dolog. Viszont nagy valószínűséggel elvesztettek egy ügyfelet aki sok pénzt hagyott volna még ott nekik a következő években. Nem tudom, mert még szerencsére nem volt garis dolgom az én szervízemben, de szinte biztosra állíthatom, hogy nem így jártak volna el! Nagyon ügyfélbarát, ügyfélcentrikus és maximálisan kedves ügyintézés, kiszolgálás van nálunk. Elgondolkodtató....
Pedig de. Az összes autószervízben melóshiány van. Aki értett hozzá, már Londonban v. Németo.-ban dolgozik tripla pénzért. Idehaza az elkötelezettek és a nyelveket nem beszélő kóklerek maradtak :(
Először is tisztázzuk, hogy a magyar jog nem ismeri a garancia fogalmát. Az ügy ismerete nélkül csak tippelek, de szerintem az egy kellékszavatossági eset lehetett.
A jelen esetben viszont önkéntes, ún. szerződéses jótállásról van szó, amihez a kereskedő igenis előírhat további követelményeket. Értelemszerűen ezt a KIA jól felfogott üzleti érdekből teszi: előírja, hogy nála cserélj aranyáron mért olajat, cserébe a profitból finanszírozza az esetlegesen felmerülő hibákat.
Amennyiben Benben úgy gondolja, hogy alaptalanul utasították el a jótállási igényét, úgy javaslom egy fogyasztóvédelemre szakosodott jogász felkeresését, illetve az ügy kimenetének megosztását a fórumban :)
Másik márka másik márkaszervízében is sikerült a gyári vonóhorgot úgy beépíteni, hogy "NemGyárit, NemJól, MajdnemKigyulladtAzAutóMiatta" volt. Szerencsére nem velem esett meg, de elsőkézből van az infó. Szóval a szakszervizek is szoktak 'hibázni az adminisztráció során'.
jövő héten elviszem egy másik márkaszervizbe kontrollra, de gondoltam hátha szenved valaki hasonló problémával. Pl olvastam itt a szoftver frissítés gondokat de azok 10 éves hsz -ek
Szóval annyiban revideálom az álláspontomat, hogy ez a rángatás inkább kis gázállásoknál fodul elő. Ez sajnos 4 esben 50-nél fordul elő. Van valakinek bármilyen jó ötlete?
Bocs Srácok! Nem akartam így felkavarni az állóvizet. Sőt ahogyan korábban is írtam készültem még váratlan kiadásokra, mert egy használtnál az mindig van.
Igen betű szerint igaza van a képviseletnek.
Ugyanakkor nem igazán ügyfélbarát, az apróbetűs részt főszabályként figyelembe venni. Akkor azt, az elvárható minimumként, úgy is kellene kommunikálni.
Azt gondolom rajtam kívül még sok használt Kiát vásárló csúszik még rá erre a jégre. Igy viszont szabadon választhatok független szervizt is, mert a garancia már nem él.
Egyébként nem a gari volt a fő szempont, amikor megvettem az autót.
Már érkezéskor láttam a merev elutasítást, így csak annyit kérdeztem, hogy ugyan mondjanak már, legalább egy indokot,
ami miatt ezek után ide kellene járnom.
Fizettem, eljöttem.
A munkára viszont egy rossz szavam nincs, mint szerviz jó munkát végeztek. Majd májusig még meggondolom.
Ennyi lezártam, köszönöm mindenki véleményét, és továbbra is nagyon tetszik az autó.
Én sem vagyok szakjogász, de mivel a gyártói jótállás (garancia) törvényben garantált minimumának 5 éven felüli kiterjesztésének feltételét nem teljesítetted - azaz nem vitted el olajcserére évente egyszer -, ezért véleményem szerint jogosan tagadhatják meg tőled a 7 éves garit. Ebből a szempontból teljesen irreleváns, hogy az időszaki átvizsgálásoknak része-e az ablaktörlő rendszerének átnézése, vagy hogy az olajcsere kimaradása okozhatta-e a meghibásodást. Ezt utóbbi véleményem szerint csak akkor lenne szempont, ha az éves olajcsere megtörtént volna, ám nem egy KIA márkaszervizben, hanem egy vele azonos technológiai szintet képviselő helyen.
Továbbra is azt mondom, hogy ragaszkodni kell ahhoz, hogy a meghibásodás tekintetében releváns karbantartás megesett. Az igaz, hogy az olajcsere elmaradt, de egyrészt ez nincs összefüggésben a hibával, másrészt nem is rajtad múlott, ezt a korábbi tulajdonos valószínűleg a kinti szervizzel karöltve "szervezte".
Ha nagyon kötik az ebet a karóhoz, kérni kell méltányosságot, hogy te jóhiszemű vagy, szeretnél továbbra is a márkánál, és a szerviznél maradni.
És ha mégsem megy előre a dolog, érdemes a vezérképviselethez fordulni, hátha ők jobb belátásra bírják a műhelyt.
Vettem egy 2008-as 1.4-es pro ceed-et. Szépen jár szépen indul de 4.sebességbe 1800-2000 fordulaton rángat. Van bárkinek ötlete miért és mit lehet vele kezdeni?
Volt szervizbe, azt mondták teljesen jó. Az alap dolgok cserélve: gyertya, olaj, szűrők
Augsburgi az autó, végig Kia szervizes ellátást kapott. 2014-2016-ig nem érte el a futásteljesítmény a 30 ezret, ezért az autót a két év figyelembevételével szervizelték. A 16, 17, 18. pecsét is ok.
Köszi a tippet a szerviztechnológia előirással kapcsolatban.
Egyébként keresgéltem a Kia honlapon és meg is találtam, hogy mibe kapaszkodnak.
Van ott egy kis apróbetűs rész, hogy igaz ugyan a 24/30, de az olajcsere az évente esedékes.
Nem túl baráti kitétel, de ott van. Bár az ablaktörlő hibáját azért elég nehéz egy olajcsere elmaradására kenni, de meg fogják tenni.
Persze az ötleteddel azért rápróbálkozok. A vételkor még rászámoltam egy negyedmilliót, mondhatom akár bele is.
Az ügyfélcentrikus hozzá nem állásuk már kevésbé.
Azért pár hét használat után, lassan-lassan ki merem jelenteni, hogy ez egy jó autó.
nyugodtan lehet ilyenkor perelni, a szarrágó szervíz még a perköltségeket is bukja!
Egyetlen kötelezőnél sem ellenőrzik az ablaktörlőt, annak elvileg korlátlan ideig működőképesnek kell lennie. És az olajcserének miféle ráhatása van az ablaktörlőre? Nevetséges! Mintha azért tagadnának meg egy eldurrant váltó garanciális cserét, mert nem gyári légterelők vannak az ablakokon!
Tényleg kihagytad a 2015-ös kötelező szervizt? 2016-ban pedig volt? Vagy nem? És ha 2 év a periódus akkor hogy az 5 pecsét, a futásteljesítmény kérte 2 évenkéntinél gyakrabban? Ha vita van, és az derül ki, hogy tényleg kimaradt szerviz, akkor is érdemes szerintem elkérni a kötelező szerviz technológiai leírását, hogy abban szerepel-e az ablaktörlő mechanika ellenőrzése. Ha igen, bebuktad. Ha nem, akkor szerintem van mit keresni még kimaradt szerviz esetén is. Persze nem szakjogász vagyok, csak dumálgatok itt.
A kezelési könyvben benne kell lennie a szerviz-intervallumoknak... Annál több bizonyíték nem kell.
Egyébként milyen szarrágás, hogy ezért elkaszálják a garanciát! Lefogadom bármibe, hogy rá sem néznek az ablaktörlőre egy szervizben, legfeljebb a lapátra. Az olajcserének pedig végleg semmi köze egy ilyen hibához - ha már ezt emlegetik fel. De persze a szöveg mindig úgy van csűrve-csavarva, hogy nekik legyen jó. Addig vagy kedves kuncsaft, amíg ki nem fizetted, át nem vetted az autót, utána már ellenérdekelt féllé lépsz elő.
Azért ne hagyd magad, ilyen esetben egy határozott fellépés, a jogaid ismerete sokat jelent, persze udvarias, mértéktartó stílussal vegyítve.
No elkészült az autó a szegedi Pappasnál, holnap megyek érte. Az ablaktörlő mechanikát kellett cserélni, a motor túlélte. A számla nagyjából 60 ezer forint lesz.
Az autó, a szervizkönyve szerint ez év október 31-ig garis. Ezt a Pappas vitatja, mert csak öt pecsét van a könyvben. Szerintük minden évben kötelező az olajcsere és mivel a 2015-ös pecsét kimaradt így a garancia már nem érvényes.
Szerintem meg a JD 1.4-nek 24 hó/30 ezer km a szervizciklusa és ebből az autó eddig egyszer sem csúszott ki.
Azt hiszem a holnapi átvételnél lesz egy kis nézeteltérésbeli különbség közöttünk.
Azért erősítsétek, vagy cáfoljátok légyszíves, hogy jól gondolom-e 24 hó/30 ezres intervallumot.
A hagyományos savas akksi is meg tud halni váratlanul pl. cellazárlat miatt. Általában tavasszal történik, a téli nagyobb igénybevétel után a megnövekedett oxid réteg lehull az akksi aljába és összezárja a lemezeket. Kuka.
Szia! Valóban hiányos volt az infóm. A gépem. Kia Cee'd 1.4 ECO Dynamics. És van benne ISG. Vagy is start-stop rendszer. Ezért van benne AGM akkumulátor.- Bár a rendszer jelenleg nem működik. (Hála a Teremtőnek!)- Városi forgalomban nem örülnék ha lépten-nyomon leállítaná a gépet.- Bár ha jól tudom ez a rendszer kikapcsolható.Illetve sok mindent figyelembe vesz mielőtt bekapcsol. ( Pl: Működő klíma,hideg motor,akkumulátor állapota). Pár hónapja van ez a gépem. Előtte egy Kia Rio 1.4 -esem volt. Azzal ilyen problémám nem volt.
Köszönöm a kiegészítést! Tisztában vagyok az AGM AKKU felépítésével, de mivel a kérdező nem tért ki rá, hogy start-stopos vagy sem a gépkocsi, ezért inkább arra való tekintettel igyekeztem válaszolni. A részletekre pedig nem állt szándékomban kitérni.