Egyetemi csarnok. Egyébként egy kicsit többen férnek be oda, mint a Magvassyba. De énszerintem- bár biztosat nem tudok mondani- egy Eb-n nem nagyon szoktak állóhelyek lenni, lehet, hogy tilos is. De mondom ezt nem tudom, csak így gondolom.
Nem a megszokott helyen, a Magvassyban lesznek az EB meccsek, hanem a főiskolai csarnokban. Ott meg állóhely, hát nem igazán van, főleg olyan, ahol a szurkolók egyben lehetnének és még a pályát is látják.
Az Európai Kézilabda Szövetség végrehajtó bizottsága szeptember 24-26-án Oslóban ülésezett, a decemberi, magyarországi Európa-bajnokságra új szabályokat vezetett be. Kiderült, az idei BL-mérkőzések közvetítési jogaival itthon kizárólagosan a közszolgálati televízió rendelkezik.
Már 24 játékos nevezhető
Néhány új szabályt vezetett be az Európai Kézilabda Szövetség a decemberi, magyarországi kontinensviadal előtt - erről döntött az EHF végrehajtó bizottsága a szeptember 24-26-i, oslói ülésén.
Az új szabályok értelmében egy hónappal az Eb előtt 24 játékos nevezhető, de magán a viadalon csupán 16 játékos vehet részt. A csoportmérkőzések után, a középdöntő előtt két új játékos pótlólag nevezhető lesz, míg további egy kézis a középdöntő utáni napon kerülhet a keretbe.
Az EHF végrehajtó bizottsága december 17-én Budapesten a Hélia Hotelben ülésezik, majd egy nappal később, ugyanott rendkívüli EHF-kongresszusra kerül sor. (A nemzetközi szövetség teljes tisztújító kongresszusára december 1-5-e között Egyiptomban kerül sor, az elnöki posztért a jelenlegi vezető, Hasszan Musztafa mellett a svéd Staffan Holmqvist száll harcba.)
Ami a televíziós közvetítéseket illeti: az MTV egy évre szóló kizárólagos szerződést kötött az Európai Kézilabda Szövetséggel a férfi és női Bajnokok Ligája-mérkőzések közvetítéséről.
Már egyszer téma volt, de újból felmelegíteném, főleg mivel láttam, hogy Vanyus úr visszatért köreinkbe:
Jegyárak:
Ha félreteszem a rosszindulatomat (ha az egyáltalán), hogy mekkora köcsögség "saját magunkat" így lenyúlni, még mindg felmerül a kérdés: micsoda lúzer dolog az, hogy nem szedünk be a jóval tehetősebb dán (és a többi) szurkolóktól legalább ugyanannyi pénzt a jegyekért?
PL a horvátok csak a csáktornyai csoportot húzták le, és a döntő ahhoz képest már nem is volt drágább. Persze lehet, ha tudják előre, hogy mi leszünk az egyik döntős csapat, vastagabban fogott volna a cerka ott is a jegyáraknál...
Ha naggyon gonosz lennék, akkor mondjuk egy ukrán-fehérorosz döntőt kérek a jézuskától a kedves szervezőknek...
De nem vagyok az.
A másik kérdésem a szurkolótársakhoz szól: Van valamilyen megállapodás, hogy a hangos szurkolók hova vegyék a jegyeket? Pl. Győrben az állóhelyi rész lesz?
"Viccet félretéve, van helyette sokoldalúbb játékos"
Na ne már! Pigánál sokoldalúbb?! Olyan a világon nincs. Csak Szilárd nem használja támadásban. De nézd meg ha bent marad, akkor bármilyen poszton helytáll.
Tápai Szabina meg Nagy Krisztina javaslatoddal nem vitatkozni akartam, nem tudom hogy játszanak, tőlem az is lehet hogy kiemelkednének a válogatottban:) Nem láttam még játszani. Csak arra céloztam hogy rajtad kívül senki nem mondta.
"A Tápai Szabina és Nagy Krisztina javaslatod nem sok vizet zavart volna;)"
Lehet, de azért mondok egy adatsort, aminek a megszületését többnyire volt szerencsém látni:
Szabina a 2003-2004-es bajnokságban játszott utolsó 10 meccsén 72 gólt szerzett, ebből 32-t a rájátszás öt meccsén (egyen nem szerepelt), amikor a kupaszereplés volt a tét. Emellett védekezett is keményen. Megszórta az amúgy kiválóan védő, sokszoros válogatott Farkas Andreát is.
2004 januárban lett 18 éves.
Nem egy ijedős típus, és 10 mérkőzés folyamatos szenzációs játéka már nem nevezhető egyszeri kiugró teljesítménynek. Jelenleg súlyos bokasérülésből lábadozva is a Cornexi erőssége.
Egyelőre kiegészítő emberként, de szerintem megérett a válogatottságra.