"Ez megint csak azt jelentheti akkor, hogy a leendő honfoglalók Volgán túlról jött hét törzse (korábbról: "szabartü aszfalü") a kazárokból jött kavarok csatlakozása és markáns mutatkozása miatt lett "türk", ahogy időnként a kazárok is azok voltak egyes forrásokban"
Egészen mást jelent.
A kavarok NEM olvadtak össze a magyarokkal Etelközben. Még 881-ben is külön említik őket a salzburgi évkönyvben. Sőt 895-ben is még két fejedelemmel tárgyaltak a görögök. A kavarokéval, és a magyarokéval.
A kazárok zsidó vallásának a felvételéről. Cirillt meghívták Kazáriába egy hitvitára a 890-as évek elején. Ekkor történt, hogy egy krimi görög városból indulva "barbárok" (besenyők) támadták meg őket, és egy másik barbár (honfoglaló magyar) csapat kiszabadította huj-huj kiáltásokkal rátámadva a rablókra.
Cirill tehát egy hitvitán vett részt Kazáriában . Na, ennek a vitának lehetett a végeredménye az, hogy a kazárok felvették a zsidó vallást. Ez az esemény tehát már csak a kavarok elvonulása (860) után történt. A kavarjaink eszerint nem voltak zsidó vallásúak.
(Ez a történet a 860-as évek határviszonyait is mutatja. A Krim félsziget földszorosának a vidéke volt valamiféle gyepű a magyarok és a besenyők között. Azaz ezek a kazár besenyők foglalták el a kangar-türk háborúban a Don-Dnyeper tért, elválasztva ezzel az etelközi magyarokat és a kavarokat a kazároktól.)
" díszítésük alapján a Szofijevka és Bolsaja Kohnovka lelőhelyekről származó „szaltovói” edények is a volgai bolgár készítmények közé tartozhatnak"
Lám-lám. Etelközben is megjelentek a szaltovói-szubotcai keveredés nyomai.
És még egy kis keveredés:
"A Szubbotyici-horizont sírjaiban viszonylag kicsi a valóban a szaltovói körhöz tartozó tárgyak mennyisége. A következő tárgyakat sorolhatjuk ide: a szubotci 2. sírból származó fejes gyűrű, a szlobodzejai 29. és 37. temetkezésekből származó női fülbevalók, a szubotci 1. sír és a szlobodzejai 37. sír karkötői. Továbbá a korobcsinói ezüstcsésze, a manvelovkai sisak, valamint a szlobodzejai 36. temetkezésből előkerült kengyel."
(Az őstörténet topikban savaz hiányolta a bizonyítékot. Hár most itt van oda lehet tenni neki, ha van rá jelentkező.)
===========
Végül egy gyengéd utalás arra, hogy zavar van az erőtérben:
"Az elmúlt évtized kutatásának következtetéseit és véleményeit összegezve, egy igen vegyes képet kapunk a korai magyarok történelméről, anyagi kultúrájuk fejlődéséről, valamint a szomszédos népekkel való kölcsönhatásokról kialakított elképzelésekről"
Naná, hogy vegyes. Hisz egy csomó nép lépett egy törzsszövetségbe a pontuszi pusztán a 9. szd közepén.
"A „levédiai” modellnek megfelelően, az „ősmagyar” és szaltovói típusú tárgyak keveredését jelenleg csupán egyetlen temetőben, Bolsije Tyiganiban figyelhetjük meg. E lelőhely azonban nem a Don vidékén, hanem a Volgától keletre, a Káma alsó folyása mentén található (Chalikova–Chalikov, 1981). Ez a terület egyértelműen Volgai Bolgária kulturális és politikai befolyása alatt állt. A temető összes temetkezése – mely szaltovói tárgyakat tartalmaz – férfi sír (3, 6, 13, 14, 22–24 és 28. temetkezések). A sírokban szinte kivétel nélkül találunk fegyvereket, míg magához a szaltovói körhöz tartozó tárgyakat övek, szablyák és kengyelek képviselik, ami valóban megfelel a rövid idejű katonai szövetség elméletének. ... Ezzel szemben a „szaltovói Levédia” elmélete egy nyilvánvaló zsákutcába vezet: abban az esetben, ha a Bolsije Tyigani-típusú emlékeket a vándorló magyarok hagyták maguk után, akkor hogyan lehetséges az, hogy miután a magyarok Levédiában „a szaltovói kultúrkör nyomása alatt teljesen elveszítették kulturális sajátosságaikat”, mégiscsak magukkal hozták a Kárpát-medencébe a Bolsije Tyigani-horizont egyes Urál környéki kulturális elemeit? És így miként magyarázható az, hogy a Bolsije Tyigani temető legközelebbi párhuzamai a Fekete-tenger északi elterében kerülnek elő, gyakorlatilag uráli eredetű leletek formájában, immár a Szubbotyici-horizonthoz tartozó lelőhelyekről?"
Elhíresült idézet Komartól. Legalábbis az utolsó mondat.
Az idézet jól mutatja a Komar gondolkodása alapját képező koncepció alapvető hibáit. Komar abból indul ki, hogy a magyarok (az összes) az Uraltól, sőt, az Uralon túlról indult el, majd egy rövid Volgántúli levédiai tartózkodás után szubotcán kötöttek ki. Ez a koncepció már ott bukik, hogy az ő Levédiájában nincsenek "magyar" leletek. Az is hibája, hogy a magyar törzsszövetség a 9. szd közepén alakult meg, amikor már az ő "magyarjai" (szubotca népe) is a pontuszi pusztán tartózkodtak. Komar tehát téved, amikor a magyarokat szubotca népével azonosítja, ugyanis a pontuszi pusztán nem csak szubotcaiak, hanem szaltovóiak is laktak.
A helyes alapkoncepció tehát a polietnikus (és soknyelvű!!!) magyar törzsszövetség megalakulása a pontuszi pusztán. Mi is igazolja ezt? Pont a Komar által idézett Bolsie Tyigani. Ott szaltovóiak és szubotcaiak vegyesen vannak. Miért is? Hát pont azért, mert a pontuszi pusztáról mentek oda. Ezt a tényt már az is igazolja, hogy szaltovói leletek vannak ott (ahol egyébként nem kellene lenniük). És akkor hogy kerültek oda szubotcaiak? Természetesen úgy, hogy ők is a pontuszi pusztáról mentek oda. Vagyis Bolsie Tyganiban nem leszakadt, visszamaradt "magyarokat" találtak, hanem szubotcáról a volgai bolgárok közt (közé keveredett) élő szubotcaiak is voltak. Igen, a szaltovói volgai bolgárok a honfoglaló magyaroktól leszakadt magyarok pont úgy, ahogy arról Ibn Ruszta tudósít, amikor a magyarok első(régi) határáról ír.
"Most akadt meg a szemem Gardízí egy tudósításán, amely szerint: "Bašğirt a hazarok nagyjai közül volt egy férfi; lakóhelye a hazarok és a kimākok között volt, kétezer lovassal."
Túlzott agytornáztatás nem szükséges a történet datálásához"
De szükséges. Komar az eseményt 740-re datálja, a helyes időpont pedig 860.
Basgird pedig a kavarok (lázadó kazárok) egyik vezére, akit a kagán nem utasított semmire sem, de a kündükagán igen.
A kazároknak akkor a Volga keleti oldalán is volt hatalmuk: és a közlésed alapján itt élhettek a kavarok, azaz a Volga Urál közt ekkor tanyázó besenyők "mazaroi" szomszédai mellett, tehát itt volt "Levédia"; ahonnan a hét magyar törzs "nyugatra ment lakni az Etelköz nevű helyekre" és ott "a kavarokkal együtt letelepedett" -- azaz a kavar-magyar kapcsolat még a Volgán túli lenne, együttes elvonulással. Az eddig vélelmezettnél hosszabb együttélésük lehet az oka, hogy régészetileg nem tudják őket különválasztani a KM-ben.
Így a "szakaliba" elűzetése a kavar/magyar elvonulást jelezheti, csak ki lett volna ő? Ha kavar, miért ezen a néven fut? Hogyan szuszakolható ide Álmos mondjuk ?
Bashkort meg szépen itt maradt, és adta a nevét Baskíriának.
Most akadt meg a szemem Gardízí egy tudósításán, amely szerint: "Bašğirt a hazarok nagyjai közül volt egy férfi; lakóhelye a hazarok és a kimākok között volt, kétezer lovassal."
Túlzott agytornáztatás nem szükséges a történet datálásához, az ereje teljében levő Kazária és a kimek törzsszövetség felemelkedésének kronológiai metszéspontjaként mindössze két-három évtized jöhet szóba. A történet szerint a kazár kagán utasította Bašğirtot, hogy egy befogadott saqlāb embert űzzön el az országából.
The Kimek confederation originated as a tribal union of seven tribes or clans. These tribes originated in the steppes of eastern Central Asia. The bulk of these migrated to present-day Kazakhstan after the destruction of the Uyghur Khaganate (840). The Kimek state was formed at the end of the 9th– and beginning of the 10th century composed out of tribal domains, ruled by a khagan who was the supreme among subject leaders.
Ez megint csak azt jelentheti akkor, hogy a leendő honfoglalók Volgán túlról jött hét törzse (korábbról: "szabartü aszfalü") a kazárokból jött kavarok csatlakozása és markáns mutatkozása miatt lett "türk", ahogy időnként a kazárok is azok voltak egyes forrásokban. Így a "kavar vezetés" pusztán a népnév változásban is megmutatkozik. Ami magyarázat a korai Árpádi hercegek törökből értelmezhető nevére. És ami egyben a kazárok török nyelvűségét is igazolja -- az eddigi sejtéseken túl.
Tavaly megjelent könyvében Uhrman Iván áttekinti a külföldi történészek erre vonatkozó nézeteit, s megállapítja: gyakorlatilag egytől-egyig mind a kavarok vezető szerepeként értelmezik a DAI-ban emlegetett első génosz rangját. Uhrman szerint ezt a kézenfekvő nézetet (amelyre a primer források elolvasása révén én magam is jutottam, s amely miatt egy Autocrator Autenthicus nevű tag engem itt éveken át mocskolt) a magyar szakirodalomban egyedül Várady László merte felvállalni.
Uhrmantól egyébként idén is megjelent egy témába vágó kötet az Attraktornál.
Sajnos rosszul írtam a professzorasszony nevét. Annemarie von Gabain Lotharingiában született francia hugenotta eredetű családban.
Az idézett szövegek a The Cambridge History of Iran, 3. I/II kötetben megjelent Irano-Turkish Relations In The Late Sassanian Period c. írásból vannak.
Jó királyunk, III. András elhunytával 1301-ben ezen a napon kihalt az Árpád-ház férfi ága, s mivel lánya nem örökölhette a trónt bekövetkezett az interregnum. Az uralkodócsalád tagjai több, mint 400 éven át vezették a magyarságot.
"Átkelvén pedig a minden út és ösvény nélküli sivatagon, a harminchetedik napon elérkeztek a mohamedánok földjére, melyet Vedának neveznek, Bundaz városába. Itt semmi módon nem kaphattak szállást senkinél, hanem a mezőn kellett tartózkodniuk esőben és fagyban. Nappal pedig az a fráter, aki egészséges volt, maga és beteg társa részére élelmet koldult a városban, és kapott is mind italt, mind egyebet, főként a város elöljárójától, aki megtudva róla, hogy keresztény, örömmel adott neki alamizsnát, mivel mind az elöljáró, mind annak a vidéknek a népe nyilvánosan mondja, hogy rövidesen kereszténnyé kell lenniük, és a római egyház alá kell tartozniuk. Innen egy másik városba mentek, ahol egy mohamedán házában, aki őket Isten nevében befogadta, az említett beteg szerzetes, név szerint Gerhardus az Úrban elnyugodott, és ugyanitt el is temették.
Ezután Julianus barát, aki egyedül maradt, nem tudva, hogy miként juthat tovább, szolgája lett egy mohamedán papnak és feleségének, akik Nagy-Bolgárországba készültek utazni, s meg is érkeztek ide.
Nagy-Bolgárország nagy és hatalmas ország, melynek gazdag városai vannak, de mindnyájan pogányok. Ebben az országban nyilvánosan beszélik, hogy rövidesen kereszténnyé kell lenniük, és a római egyháznak kell alávetni magukat, de annak napját, mint mondják, nem tudják mert így hallották bölcseiktől.
Ennek az országnak egyik nagy városában, mely állítólag ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát egy magyar nőt talált, aki a keresett földről erre a vidékre ment férjhez. Ez megmagyarázta a barátnak az utat, hogy merre menjen, s azt állította, hogy kétnapi járóföldre biztosan megtalálhatja azokat a magyarokat, akiket keresett. Így is történt.
Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett. Kik látván őt, s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük; megértették őt, és ő is azokat. Pogányok, akiknek semmi tudomásuk nincs Istenről, de bálványt sem imádnak, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, lóhúst, farkashúst és efféléket esznek, kancatejet és vért isznak. Lovakban és fegyverekben bővelkednek, és igen bátrak a harcban. A régiek hagyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük származnak, de hogy hol vannak, nem volt tudomásuk róla.
A tatár nép szomszédos velük, de ezek a tatárok, ha harcba bocsátkozva velük, nem tudták őket háborúban legyőzni, sőt az első csatában vereséget szenvedtek. Ezért barátokká és fegyvertársakká fogadták őket, úgyhogy együttesen tizenöt tartományt teljesen elpusztítottak. A magyaroknak ezen a földjén az említett barát találkozott tatárokkal és a tatár vezér követével, aki beszélt magyarul, oroszul, kunul, németül, szaracénul és tatárul. Ő azt mondta, hogy a tatár sereg, amely ide ötnapi járóföldre helyezkedett el, Németország ellen készül menni, de várnak egy másik sereget, amelyet a perzsák legyőzésére küldtek.
Ugyanő azt is mondotta, hogy a tatárok földjén túl él egy nagy nép, minden emberi fajtánál magasabb és nagyobb, ezeknek fejük oly nagy, hogy semmi módon nem illik testükre. Ugyanez a nép a földjéről ki akar jönni, hogy mindazok ellen harcoljon, aki csak ellenáll, és elpusztítson minden országot, amelyet csak le tud igázni.
A barát mindezt megtudva, jóllehet a magyarok kérték, hogy maradjon, nem állt rá két okból. Először azért, mert ha a pogányok országaiban és Oroszországban, melyek a keresztény magyarok és emezek között fekszenek, híre menne, hogy ezeket a katolikus hitre térítik, nyugtalanná válnának, és talán ettől kezdve minden utat elzárnának, attól tartva, hogy ha ezeket amazokkal sikerülne a kereszténységben összekötni, minden közbeeső országot meghódítanának. Másodszor azért, mert elgondolta, hogy ha rövidesen meghalna vagy megbetegedne, munkája füstbe menne, minthogy sem ő nem boldogulna velük, sem magyar rendtársai nem tudnák, hogy hol található ez a nép. Mikor tehát vissza akart térni, kitanították őt ezek a magyarok egy másik útra, amelyen gyorsabban utazhat. Megindult pedig a barát hazafelé a Szent János ünnepe előtti harmadik napon, és néhány napi pihenőt tartva az úton, vízen és szárazföldön utazva, karácsony másodnapján lépte át Magyarország kapuját, jóllehet Oroszországon és Lengyelországon át lóháton jött.
Az említett Magyarországról való visszatérő útján tizenöt nap alatt folyón szelte át a mordovinok országát. Ezek pogányok és olyan kegyetlen emberek, hogy semmibe se veszik az olyan embert, aki sok embert nem ölt. S midőn valaki útra kel, minden általa levágott fejet előtte hordanak, és mennél több fejet hordanak előtte, annál nagyobb a becsülete. Az emberi koponyákból meg kelyhet csinálnak, és örömest isznak belőle.
Azt, aki nem ölt embert, nem is engedik megnősülni." (Györffy György ford.)
In: Györffy György szerk., Julianus barát és Napkelet fölfedezése, Szépirodalmi, Bp., 1986, 67-70, Katona Tamás szerk., A tatárjárás emlékezete, Európa - Magyar Helikon, 1981, 97-9
Czeglédy aztán tisztázta, hogy a szóban forgó szöveghely az Ätël városban székelő Barsz (=Párduc) nyugati-türk kagánról (jebguról) beszél, aki 730-ban fiát, a Balangarban székelő Tarmacsot az örményországi arabok ellen küldte (Magyar őstörténeti tanulmányok, KCST-MTAK, Bp., 1985, 87-93, letölthető a netről, nekem könyv alakban is megvan).
"Tudnivaló, hogy Tevele meghalt, és az ő fia barátunk, Termatzu (Tarmacs), aki a minap jött fel Bulcsúval (Bulcsan), Turkía harmadik fejedelmével és karkhájával"
Dávid fia Tarmacs nevének nyugati-türk, "kazár" párhuzamára már Gyóni Mátyás felfigyelt a 8. századi örmény krónikás, Łevond (Ղևոնդ, Leontiosz) egyik szöveghelyében (Magyar Nyelv 34, 166, 168; A magyar nyelv görög feljegyzéses szórványemlékei, Kir. M. Pazmány Péter Tudományegyetemi Gör. Filológiai Int., 1943, 132-3).
Sajnos nem néztem meg, és nem is tervezem. Valamiért nagyon erősen belém égett, hogy magyar gyártású nagyszabásúnak szánt, ám igen gagyi alkotásokat ne nézzek meg. Ez mondjuk azért furcsa, mert külföldi vacakokat meg tudok nézni. Az utóbbi időben ilyen volt a holland Redbad a frízek királya, a lett The Pagan king (2018), vagy az olasz Il primo re (az első király - 2019) Romulus történetéről.
A Tomürisz legendája c. kazak filmet viszont még nem láttam, de nagyon tetszetős a beharangozója. Csak orosz változatot találtam eddig nem megfelelő angol felirattal. :(
A kazakságkutató intézetnek valahogy sikerült igen látványos dolgot alkotni. És az ideológiai képzés sem veszett el, hisz a filmből kiderül, hogy a Kazahsztán területén két és félezer éve élt masszageták és szakák mongolidok voltak, és törökül is beszéltek, pont mint a mai kazakok. :)
Végignézted a Pozsonyi csata c. animációs filmet, Theo?
Én igen...
Az első fele, a csata előtti rész még csak-csak, de a második felében már igencsak elszabadult az alkotók fantáziája...
Pl. a muflonszarvú lovakon rohamozó magyar nehézlovasság ötlete honnan jött? :-)))
A korabeli magyar hadszervezetben volt egyáltalán nehézlovasság, vagy inkább csak bőrvértekbe vagy max. pikkelypáncél-ingekbe bújtatott, közepesen nehéz, mondjuk úgy, hogy "középnehéz" lovasság?
Az is inkább csak kisebb számban, jelen tudásunk szerint a hadszervezet zömét a könnyűlovas íjászok alkották.
"Az etelközi szállásokkal kapcsolatba hozható szubotci-típusú emlékeket magányos és páros (Katyerinovka) temetkezések, továbbá olyan kis sírszámú temetők képviselik, melyek két (Uszty-Kamenka), három (Szubotci, Dmitrovka), vagy valamivel több (Szlobodzeja) sírból állnak. A Szlobodzejában feltárt szubotci-típusú sírok pontos számát nehéz meghatározni, mivel ott több melléklet nélküli sír is elkerült. Az ásatások vezetői a kora középkori sírok számát 26-ra tették (Scserbakova–Tascsi–Telnov, 2008, 53), ugyanakkor sírmelléklet, mely lehetővé tenné az adott sír határozott vagy feltételes besorolását a Szubbotci-horizontba, csak 14 temetkezésben volt (10, 16–18, 23, 24, 27, 29, 30, 35–38 és 40. számú sírok). A temetkezések egyszerű aknasírokra és korábbi kurgánok felszíni betöltéseibe való másodlagos betemetkezésekre oszthatók fel. A szlobodzejai temető miatt a csoportban ez utóbbiak dominálnak, de ugyanakkor épp a szlobodzejai temető esetében láthatjuk a kurgántól kissé távolabb lévő két további sír (a 38. és a 40.) alapján, hogy a vizsgált népesség körében a kurgános és az aknasíros temetkezési típus egymással párhuzamosan létezett.
A kutatók már a szubotci-típusú leletekről szóló első publikációkban is hangsúlyt helyeztek a Bolsije Tigani-i és tankejevkai temetők, valamint a karajakupovói kultúrához köthető baskíriai leletek körében megfigyelhető párhuzamokra (Csurilova, 1986; Bokij–Pletnyova, 1988). V. A. Ivanov határozottan a karajakupovóiakhoz sorolta a Volga középső folyásának bal partján lévő kis számú sírcsoportot és a Bolsije Tigani-i temetőt, továbbá felhívta a figyelmet a Fekete-tenger északi előterében talált, Szubbotyici-horizonthoz tartozó leletek karajakupovói vonásaira (Ivanov, 1999, 93–103.). Andrej M. Belavin, Vlagyimir A. Ivanov és Natalja B. Krilaszova legutóbbi monográfiájukban egyértelműen az „ugor-magyarokat” tartják a karajakupovói kultúra hordozóinak (Belavin–Ivanov–Krilaszova, 2009, 84–85). Káma vidéki hatást a szubotci-típusú sírokban egyelőre csak a manvelovkai halotti maszk alapján feltételezhetünk, mely az itteni népességet a tankejevkai temetővel és a Káma vidéki kultúrákkal hozza összefüggésbe (Belavin–Ivanov–Krilaszova, 2009, 105–112.). Más a helyzet azonban a Szubbotyici-horizont és a volgai bolgárok hagyatéka közötti kapcsolatok jellegzetességeivel. Jevgenyij P. Kazakov véleménye szerint a Szlobodzeja 18. temetkezésből származó korongolt edény (nyakának pereme még a sírba tétel előtt sérült) (Scserbakova–Tascsi–Telnov, 2008) a szaltovóiakra jellemző szürke agyagos készítéstechnika ellenére is formai alapon a tankejevkai temető IIBb típusú edényeihez áll közel (Kazakov, 1992). A korobcsinói vöröses sárgára kiégetett korsó pedig a tankejevkai I. csoporthoz tartozik (Kazakov, 1992). Mint már korábban rámutattunk, díszítésük alapján a Szofijevka és Bolsaja Kohnovka lelőhelyekről származó „szaltovói” edények is a volgai bolgár készítmények közé tartozhatnak (Komar, 2004b, 91.; Komar, 2009, 127.). A Katyerinovka 32. kurgán 1. temetkezésében a szürke agyagból készült, korongolt korsóból csak a fenékrész maradt meg, de a kivitelezés durvasága szintén kétségeket ébreszt afelől, hogy az edényt valóban szaltovói fazekasok készítették volna.
A Szubbotyici-horizont sírjaiban viszonylag kicsi a valóban a szaltovói körhöz tartozó tárgyak mennyisége. A következő tárgyakat sorolhatjuk ide: a szubotci 2. sírból származó fejes gyűrű, a szlobodzejai 29. és 37. temetkezésekből származó női fülbevalók, a szubotci 1. sír és a szlobodzejai 37. sír karkötői. Továbbá a korobcsinói ezüstcsésze, a manvelovkai sisak, valamint a szlobodzejai 36. temetkezésből előkerült kengyel. Úgy véljük tehát, hogy a magyar honfoglalás kori anyagi kultúra kialakulásának kezdeti fázisa a Szubbotyici-horizonttal áll szoros kapcsolatban, nem pedig a szaltovói kultúrkörrel (Türk, 2011, 11.; Türk, 2012, 3–4.). A Szubbotyici-horizont sírjaiban keleti türk/török hatásra a manvelovkai ezüstkancsó, a közép-ázsiai kapcsolatokra pedig a korobcsinói ezüsttál utal. Végül a Krímmel vagy az Azovi-tenger környéki városokkal folytatott kereskedelmet a szubotci 2. temetkezésből származó magas nyakú korsó igazolja (Bokij–Pletnyova, 1988). A kapcsolatok egy másik irányát mutatja az Uszty-Kamenka 1. kurgán 4. temetkezése, valamint a Szlobodzeja 10., 37. és 40. sírok, melyekből a szláv Luka-Rajkoveckaja kultúra kézzel formált és korai korongolt import edényei kerültek elő (Scserbakova–Tascsi–Telnov, 2008). Ugyanakkor a Romni járásban található Novotrojick erődített településen a III2. szelvényből előkerült kincsleletben ötvöshulladék/ékszertöredékek formájában gömbsorcsüngs fülbevalók és „hármas” veretek voltak, a településrétegben pedig egy szív/csepp alakú veretet találtak (Ljapuskin, 1958). A Dmitrovka 1. kurgán 2. temetkezéséhez hasonló övvereteket tartalmazó kincsleletet találtak a romni kultúra Kugyejarova Gora erődített településén (Jenukov, 2005; Spiljev, 2010). A Rosz folyó vidékén (a Dnyeper jobb oldali mellékfolyója) lévő Babicsi helységben talált sír szintén a szubotci-típusú leletanyagot hordozó népesség mély behatolását jelzi az erdős sztyepp térségébe. Másrészről az is figyelemre méltó, hogy a Szubbotyici-horizont jellegzetes leleteinek egész sora folytatódik a 10. századi Kárpát-medencei magyar leletanyagban. Ilyen a lószerszám- és övveretek „fonatos”-pálcatagos szegélydísze és a háromlevelű rozettás veretek mintakincse. Ide sorolhatjuk a korobcsinói szablya palmettás veretét és a volosszkojei tegez csontveretét, továbbá az uszty-kamenkai 2. kurgán íjcsontját, a szubotci 2. temetkezésből származó aranyveretek hátterének „köröcskékkel” történ utólagos díszítését, valamint a „félhold” alakú vereteket. A gömbsorcsüngős fülbevalók és a férfi fülbe való karikák, a végeken csepp alakú kiszélesítésekkel ellátott lemez karkötők, az arcot fedő halotti lepelre varrt lemezek és az ívelt talpú kengyelek szintén ebbe a csoportba sorolhatók. Az elmúlt évtized kutatásának következtetéseit és véleményeit összegezve, egy igen vegyes képet kapunk a korai magyarok történelméről, anyagi kultúrájuk fejlődéséről, valamint a szomszédos népekkel való kölcsönhatásokról kialakított elképzelésekről. Ezt a sokféleséget a kulcskérdések vitatottsága okozza." (Benkő Mihály és Türk Attila fordítása)
"Fettich Nándor helyesen jelölte meg a 10. századi magyar ötvöstárgyak szaltovói analógiájaként a vorobjovkai csatot, valamint a Vaszilij A. Babenko 1911. évi ásatásán, Verhnyij Szaltovban talált III. kamrasírból és a X. kamrasír 3. temetkezéséből származó egyedi kantárvereteket (Fettich, 1937, taf. XVI, 7, 10, 11.). Ugyanehhez a körhöz tartoznak az Alekszandr M. Pokrovszkij ásatása során a 43. kamrasírból (Pokrovszkij, 1905, XXI. tábl., 55.) és Vvaszilij A. Babenko 1904. évi ásatása során talált kamrasírok egyikéből származó, szegélyükön fonatos-pálcatagos motívummal díszített szíjvégek. Viszont a magyar tudósok azon reménye, hogy a szaltovói sírokból új, hasonló leletekre bukkanjanak, az idő múlásával sem vált valóra – a több száz feltárt sír csak még inkább kiemelte, hogy ezek a tárgyak egyediek a szaltovói kontextusban. Csak 1985-ben, a verhnyij szaltovi 40. kamrasírban találtak két préselt, „mitológiai” ábrázolással ellátott (törökülésben ábrázolt aggastyán – T. A.), szubotci-típusú veretet (Akszjonov, 2001). Emlékeztetünk azonban arra, hogy Bálint Csanád véleménye szerint ez a stílus távol áll a 10. századi magyar művészettől (Bálint, 1989, 142.). Ezzel szemben a verhnyij szaltovi IV. temető 56. kamrasírjában egy szaltovói típusú öv szíjvégének szegélyét fonatos-pálcatagos díszítéssel látták el, valamint ugyanehhez az övhöz tartoztak olyan veretek is, melyek az említett szíjvég utánzatai (Akszjonov, 2011). Ez arról tanúskodik, hogy a magyar stílus hatást gyakorolt a szaltovói ötvösökre.
A honfoglalás kori magyar toreutika viszont éppen ellenkezőleg, gyakorlatilag semmilyen párhuzamot nem mutat a 8–9. századi szaltovói fémművesség (Fonyakova, 1986) alapvető elemeivel. Ez a megállapítás egyébként csak a jéghegy csúcsa. A szaltovói kultúrkör anyagi kultúrájának alapvető kategóriái közül a 8–10. században minden régióban tükröződik valamilyen mértékben a Kazár Kaganátus hatása. Ilyenek például az öv- és fegyverdíszek, a női ékszerek (fülbevalók, karperecek, fejes gyűrűk), a női piperekészletek (gyöngyök, amulettek, tükrök és fülkanalak), a lószerszámok (zabla, kengyel, lószerszámdíszek), a fegyverzet részei (szablyák, fejszék, nyíl- és kopjahegyek, páncél), korongon formált kerámiaedények, valamint a munkaeszközök (balták, sarlók, kaszák, ekevasak). Ezzel szemben a 10. századi Kárpát-medencei magyarok kultúrájában nyilvánvaló folytonosság kizárólag a fegyvereknél figyelhető meg. Ezért rendkívül furcsa képet mutat a 8–9. századi „szaltovói Levédia” koncepció számára az, hogy a magyarok a szaltovói kultúrkör hatására minden megkülönböztet kulturális jegyüket teljesen elveszítették! A magyar stílusú leletekkel rendelkező négy szaltovói lelőhelyből három a Szeverszkij Donyec jobb partján helyezkedik el, mely kapcsolatok a magyarok Dnyeper menti tartózkodási időszakának emlékei lehetnek. A Dontól keletre csupán egyetlen lelőhelyet (Vorobjovka) ismerünk, mellyel a magyarok a Káma vidékéről induló vándorlásuk során kerülhettek kapcsolatba. Mindenesetre ezek a tények azt jelzik, hogy a Don menti szaltovói lakosság egy rövid ideig tartó, laza kapcsolatban állt az ősmagyar kultúra hordozóival. A „levédiai” modellnek megfelelően, az „ősmagyar” és szaltovói típusú tárgyak keveredését jelenleg csupán egyetlen temetőben, Bolsije Tyiganiban figyelhetjük meg. E lelőhely azonban nem a Don vidékén, hanem a Volgától keletre, a Káma alsó folyása mentén található (Chalikova–Chalikov, 1981). Ez a terület egyértelműen Volgai Bolgária kulturális és politikai befolyása alatt állt. A temető összes temetkezése – mely szaltovói tárgyakat tartalmaz – férfi sír (3, 6, 13, 14, 22–24 és 28. temetkezések). A sírokban szinte kivétel nélkül találunk fegyvereket, míg magához a szaltovói körhöz tartozó tárgyakat övek, szablyák és kengyelek képviselik, ami valóban megfelel a rövid idejű katonai szövetség elméletének. ... Ezzel szemben a „szaltovói Levédia” elmélete egy nyilvánvaló zsákutcába vezet: abban az esetben, ha a Bolsije Tyigani-típusú emlékeket a vándorló magyarok hagyták maguk után, akkor hogyan lehetséges az, hogy miután a magyarok Levédiában „a szaltovói kultúrkör nyomása alatt teljesen elveszítették kulturális sajátosságaikat”, mégiscsak magukkal hozták a Kárpát-medencébe a Bolsije Tyigani-horizont egyes Urál környéki kulturális elemeit? És így miként magyarázható az, hogy a Bolsije Tyigani temető legközelebbi párhuzamai a Fekete-tenger északi elterében kerülnek elő, gyakorlatilag uráli eredetű leletek formájában, immár a Szubbotyici-horizonthoz tartozó lelőhelyekről?"
Nem tudjuk, pontosan hogyan zajlottak ezek a diplomáciai csörték, és kik hozták tető alá végül a Kodüma--Ingul menti szabarok/kavarok köré épített megállapodást. A jelek szerint mindenesetre egy decentralizált "nomád állam" jött létre három kavar törzs vezetésével, és ezek közül a kavar törzsek közül egyik volt a Bizánccal intenzíven kereskedő, neki többek között mezítelenre vetkőztetett szláv rabszolgákat szállító, a kereskedelemből busás haszonra szert tevő, a mohamedán feljegyzések szerint meggazdagodó magyar törzs. A Szubbotyici régészeti horizont leletei alátámasztják az élénk kereskedelem meglétét (Manvelovka, Katyerinovka, Korobcsino, Szubbotyici, Tverdohlebi, Babicsi, Dmitrovka, Velika Kohnivka, Novonyikolajivka, Volovszkoje, Krivij Rih, Novovoroncovka, Szlobodzeja: északról a szláv kerámiák érkezése, illetve délről, a Krím-félsziget irányából a bizánci selyem megjelenése).
