(Lappantyú elbeszélget magával saját topicjában. :-)
Ezen bejelentem az örömteli hírt, miszerint sikerült jegyhez jutnom a hétfői koncertre.
Dotis, akkor ha lesz majd időd, tájékoztass bennünket a szombatról (légyszi), én meg bevállalom a hétfőt.
Tiszta hülye vagyok, nem tettem eleget a topicgazdakénti igen hálás "feladatomnak": Peppers, kösz ezt a tök jó kis hozzászólást! Azt hiszem, benevezek rajongódnak... :-))
Nem nagyon lehetett '94-ben koncert, most végignéztem a honlapon az azévi cikkeket, de csak az Arany Európa díj átadásáról szólnak a cikkek - gondolom, írtak volna a koncertről is, ha lett volna.
Annak idején úgy megörültem, amikor a honlapra felkerült az a rengeteg újságcikk, jócsomót el is olvastam belőle és vártam az utóbbi két év termését is - de úgy tűnik, hiába. Kicsit furcsának tartom a dolgot, hiszen ha valakinek volt ideje huszonegy év cikkeit összegyűjteni, akkor hogy nincs idő erre az utolsó kettőre?
(Bár ha mélyen elgondolkodom, ezek az újságcikkek azért meglehetősen egyformák. Ha az ember háromhavonta olvassa őket az újságban, akkor még csak-csak, de így ömlesztve rendesen feltűnik az egyhangúság, meg a sztereotípia. De hát erről már eleget keseregtem, igaz Peppers? :-))
Tegnap nem volt időm elmenni jegyet venni, ma meg pláne nem lesz. Félek, hogy lemaradok a koncertről. :-((
Régi hozzászólók, hol vagytok? Nem jön valaki hétfőn? Én - úgy tűnik - egyedül megyek. (:-()
Emlékeim szerint Zorán is fellépett 1994 áprilisában, a második gengszterváltozást megelőző, MDF-búcsúztató bulin - de ebben nem vagyok biztos.
Én viszont biztosan emlékszem, hogy ezen a Jancsó Miklós rendezte Hiszünk a dalban című koncerten jelen volt mint ahogy mindenki, aki számít, kivéve Cseh Tamást, mert ő MDF-szimpatizáns (vagy tag?) volt.
"Liszt-díját Zorán - minden álszerénység nélkül - a műfaj elismerésének tekinti. Sosem írja rá például a plakátokra, hogy Liszt-díjas. Amikor 1982-ben, a pesti Vigadóban átveszi a plakettet, nincs se ünneplés, se fogadás: csak zsebre vágja, és hazaballag. Sok ideje amúgy se volna az ünneplésre: este a Budapest Sportcsarnokban énekel egy koncerten, tizenötezer ember előtt."
Tatán sose volt/lesz Zorán-koncert? Dehogynem. 1981 őszén egy klasszikus hakni Máté Péterrel, 1983. május 17-én egy hatalmas buli, erről áradozok a 29. hozzászólásban. Aztán 84 júniusában nyári, fehérsziklás hakni, vendégként Kovács Kati turnéjában. Azóta tudtommal semmi. Gondolom, szervezési okokból: Tatabányán nagyon bevált a Népház, és nem mernek olyan közel még egyet szervezni. Kár.
Tényleg, hogy is voltak ezek a BS-ek? Hányszor lépett fel Zorán a BS-ben? Próbáljuk meg közösen összeszedni.
Szerintem első alkalommal 1989 decemberében a Temesvár-koncerten, igaz midössze néhány dallal (talán Egészen egyszerű dal, Az ünnep, Apám hitte, de a Könyörgés is rémlik - valószínűleg tévesen).
Utána 1992 márciusában a Metro-koncerten, előzenekarként.
Aztán 1993 novemberében, a Vigadó-koncertek (Az elmúlt 30 év) után volt az első saját BS-buli.
Emlékeim szerint Zorán is fellépett 1994 áprilisában, a második gengszterváltozást megelőző, MDF-búcsúztató bulin - de ebben nem vagyok biztos.
Szerintem 1994 őszén is kellett, hogy legyen egy koncert, de nem emlékszem semmire. Lehet, hogy nem is volt?
1995. novemberben vagy decemberben volt az említett Majd egyszer-bemutató, Gerendással, Kernnel.
Az eredetileg 1996 novemberére tervezett következő koncert az ismert tragikus okok miatt 1997 májusára halasztódott. Igazi reveláció volt, emlékszünk: Az élet dolgai, A szerelemnek múlnia kell...
1998 májusában az 1997 lemezbemutatója.
1999 májusában főleg szerelmes dalokból összeállított program a Majd egyszer ürügyén.
Emlékszik valaki, hogy volt 94-ben?
Míg a regényt írogattam, látom, megszaporodtak a hozzászólások!
De nekem május 29. sem jó. (Sóhaj.)
Dotis, ha már Tatabánya: Tatán sose volt/lesz Zorán-koncert?
Peppers
1991-ben három egymást követő napon játszott a KFT a Közgázon, zeneileg a harmadik volt a legjobb, úgy játszottak, hogy még! Nyolc éve meg a Nyugatiban a Loksi szombaton volt magasan a legjobb, vagyis a harmadik koncerten. Szóval jó esélyeid vannak ezzel a hétfővel.
Száz éve ígértem, hogy írok egy kis "kritikát" az 1997-es "Zorán koncert" c. lemezről. Most azt hiszem, éppen aktuális a dolog, hiszen ismét koncertturné zajlik...
Először is tisztázzuk a körülményeket: a "Zorán koncret" c. lemez 1997 elején jelent meg, de az 1995 őszi BS-koncertről készült. A koncert a "Majd egyszer" című album bemutatója volt, és egyben annak a négy éves (1999 tavaszáig tartó) koncertsorozatnak az elindítója, melynek során Zorán évről-évre visszatért a Budapest Sportcsarnokba. Ez azért érdekes, mert Zorán (és rajta kívül még több előadó) neve a budapestiek számára szerintem észrevétlenül egybeforrt az "éves BS"-szindrómával - pedig igazából csak 95-ben indult el ez a folyamatos sorozat. (Előtte utoljára a 92-es, harmincéves jubileumi turnén lépett fel Zorán a BS-ben (ugyanabban az évben volt egy Metro-koncert is), még korábban pedig tudomásom szerint a homályba vesző nyolcvanas évek eljén-közepén, egyetlenegyszer. De javítson ki, aki pontosan tudja!)
Egy szó, mint száz, a kilencvenes évek a nagy koncertkultusz újjáéledését hozták Zorán pályáján. Talán ennek is köszönhető, hogy a Polygram kiadó a nagyon sikeres "Az elmúlt 30 év" c. dupla CD után vállalta egy újabb koncertlemez kiadását is. A "Zorán koncert"-en helyenként meg is figyelhető, hogyan nyúlnak a bevált sikerrecepthez, összességében viszont önállóra, egyénire és nagyon élvezetesre sikerült ez az album is.
A CD műsora több mint 74 perces, 16 nótából áll. Ha erősen zanzásítva is, de visszaadja a koncert programját. Zoránék huszárosan az "Apám hitte"-vel nyitottak, aztán több, akkor még új, azóta már emlékezetessé vált dalt játszottak el a "Majd egyszer" lemezről. A lemezen ilyen szempontból kiemelkedő a "Száz évig élünk" és a "Már a galambok se repülnek" (Presserrel) - ezek ugyanis később nem kerültek be a koncertprogramba, pedig megkapóan jók. (A "Majd egyszer" 10 dalából egyébként 9 szerepelt ezen a koncerten. A kimaradt "Nem haragszom rád" a rákövetkező, 1997-es koncerten hangzott el először.)
A "régi" Zorán-dalok közül is előkerült sok szép azon az estén (pl. "Ne várd a májust"), a lemezen azonban mostohán bántak velük, gyakorlatilag csak az elmaradhatatlanok ("Hadd legyen", "Nem kell mindig") ill. a legpopulárisabbak (klasszikus Zorán-féle ráadás-blokk) kerültek fel a korongra. Annál érdekesebbek viszont a vendégekkel és a vendégek által előadott nóták: "Szép Júlia" és "Porompompero" Gerendással, "Hé '67" Kernnel. (Kern egyébként elversmondta a "Volt egy tánc"-ot is, de ebből szerencsére az énekelt változat került a lemezre! :) Az albumot a "Valaki mondja meg" közösen énekelt, megrázóan erősre sikerült változata zárja - a valóságban a közönség nem bírta ki, hogy harmadszor is ne tapsolja vissza Zoránt, aki "hogy kerek legyen az egész", újra eljátszotta az "Apám hitte"-t.
A koncerten szerepelt a jól ismert "kakukktojás": a "Kell ott fenn egy ország" - ezúttal nagy vonószenekari előadásban, Malek Miklós vezényletével, ifj. Malek Miklós zongorakíséretével. Erről az opuszról megoszlanak a vélemények, már itt, a topicban is volt szó róla bőven. A koncertlemez kapcsán viszont más szempontból érdekes a dolog: a lemezre került változat nem azonos az élőben elhangzottal! Méghozzá bántóan nem azonos - és a különbséget mindenki ellenőrizheti, ha a koncertről készült videofelvételt (amit a tévé adott le) összehasonlítja a lemezzel. Sötét üzelmeket sejtek: Malekék neve még a borítón sem szerepel, ugyanakkor az ki van írva, hogy a felvétel a BS-ben készült, 96 november 15-én. Nem kezdtem "nyomozni" az ügyben azon túl, amit a két fülemmel hallok, de engem mindenesetre bánt ez a dolog, mert szándékosan félrevezetőnek érzem.
Ezzel eljutottunk minden koncertlemez feneségéhez - ahhoz, hogyan dolgozzák fel a nyersanyagot a stúdióban. No, leszámítva a fentebb említett csúnyaságot, a "Zorán koncert" jól vizsgázik. Nagyon jó, hogy az apróbb-nagyobb hibázások - kedvencem a "Hé '67" "kvázi-duettje" :) és a "dzsákmányolt jövő" a "Vadkelet"-ben - fenn maradtak a lemezen. A hangszeres játék már élőben is nagyszerű volt, azt hiszem (de lehet, hogy tévedek), hogy "kozmetikázni" már nem sokat kellett rajta. A hangmérnöki munka lényege persze nem is a "kozmetikázás", hanem az, ahogyan elérik, hogy a lemezen a zenekar megszólalása egyszerre legyen tiszta, világos, és ne vesszen el a BS-re jellemző hangtér sem. Ebből a szempontból egyszerűen szuper a lemez!
Csak néhány szót a közreműködő zenekarról: Zorán csapata alapjaiban azóta sem sokat változott, de azért voltak tagcserék. A veszteségek között a basszista Dandó Péter a legfájóbb - ő néhány héttel a koncert után elhunyt. Az ízes herrrmokiás Czomba Imre szerencsére csak a koncertekről hiányzik mostanság. A remek 95-ös vokál (Magyar Hajnalka, Faith Ildikó, Galambos Attila) színvonalát szerintem azóta sem sikerült felülmúlni. A többi muzsikussal (Papp, Sipeki, Csurgay, Horváth, Szabó) ma is rendszeresen lehet találkozni Zorán társaságában.
Mindenkinek kellemetes zenehallgatást kívánok - élőben és lemezen!
--------
Személyesen: sajnos az idei koncertsorozat egyik állomására sem tudok elmenni. Ezt nagyon sajnálom, főleg azért, mert új lemez is van. Úgyhogy jól esne, ha itt a topikban megosztanátok a koncerteken szerzett élményeiteket!
Én is szívesebben mentem volna szombaton (kicsit félek, hogy hétfőre már fáradt lesz a színháztól), de hát nem megy.
Lelkemnek... remélem... nekem is... jót tesz... kéne...
Esernyő: tudom, de hát nem esik :-) De hogy adekvát legyek: majd egyszer, eső előtt, eső után! :-) (Levél megy majd, ha a szerelemvírusból kigyógyul rendszerünk.)
Ti jöttök? Naná, majd kihagyjuk. Szombaton. Hétfőn csak azért nem (bár még kacérkodom a gondolattal), mert inkább majd kedden, a turnézáróra. Várom már, jól fog esni a lelkemnek.
Esernyő?
Biztos hallottátok a tévében, de azért beírom, hogy május 27-28. után május 29-én, hétfőn is lesz egy koncert az Erkel színházban.
(És ez tök jó, mert a 27-28. nekem nem volt jó időpont, így - ha ma sikerül jegyet vennem - mégis megyek a koncertre.)
Ti jöttök?
Lappa
Biztos tudjátok, hogy hétfőn indult a turné. Van is valami cikk a szerdai Mai Nap hátulján. Nem olvastam ugyan, viszont hallottam néhány dolgot az egyik első koncertről. A felállás nagyjából a tavalyi: Kornél, Lattmann Béla, Pipi, Magyar Hajni, Nádasdy Veronika - és ott van harmonikás barátunk is. Azt mondták, nem játszotta annyira szét a bulit, mint tavaly, de azért így is elég gáz volt. (A közönség persze imádta. Brrrr...)
A programról nem illik írni, legfeljebb annyit, hogy nagyon kevés a szerelmes dal, hm, viszont van néhány sosem hallott, vagy régóta hiányolt ritkaság. Kíváncsi vagyok. Meg arra is, mit fog csinálni Pici az Erkelben, illetve hogy ki lesz a többi vendég.
Ja, és Zorán többet beszél, mint valaha. Minden dalt megmagyaráz, töviről hegyire elmeséli, hogy szerinte miről szól a dal. Afenetudja, ez engem tavaly rendesen zavart. Azért annyi előnye van a dolognak, hogy kiderül, neki miről szól mondjuk a Majd egyszer vagy A hídon - és okoz ezzel meglepetéseket. De ez a zseniális Dusán szövegeiben, ez a többrétegűség. Sőt, többértelműség. A Majd egyszer-nek például van egy gyökeresen más értelmezése, két éve döbbentettek rá. Pont annyira ül, mint Zoráné, mégis, úgy teljesen másról szól a dal. A Ha hinnél valamiben-ről pedig nekem mindig A hatodik pátriárka szútrája ugrik be; szerintem ezzel egyedül vagyok, mégse tudom másképp átélni ezt a dalt. Szóval jó ez így.
Vagyishogy nem a szerkesztetését, hanem a szerkesztését. (Milyen hülye elgépelés! :)
Meg aztán az a bizonyos este sem a Metro klubból, hanem a Metro klubban volt.
Mindjárt elsüllyedek. :)
Sziasztok!
A Hungarotonnál a Magyar Popsztori sorozatban megjelent három Metro-CD. A háromból kettő a zenekar két nagylemeze (Metro "I." és az Egy este a Metro klubból c. koncertlemez), megspékelve valami döbbenetes mennyiségű ritkasággal: magyar nyelvű kislemezek, angol nyelvű és instrumentális felvételek a hőskorból stb. A harmadik lemez pedig komplett ritkaság-válogatás, rajta négy olyan dallal, melyek besorolása "Zorán - Metro nélkül". Ezek a '73 és '76 közötti "bujdosó-évek" felvételei, melyek közül kiemelkedik a Vásott éjek és a Nyomom a gázt (mindkettő Zorán-Dusán szerzemény). Ezek a jópofa számok már a Nagy Szólókorszakot :) előlegezik meg.
Egy szó, mint száz, most aztán a kiadó bepótolta a Metróval kapcsolatos restanciáit - sőt! Azt hiszem, minden egykori beatzenekar boldog lehetne, ha ilyen komplett formában jelenne meg a "hagyatéka". A csomagolás is ízléses, egy csomó archív fénykép van a kis füzetekben, melyekhez Sándor Pál, Farkasházy Tivadar és Bródy János írt bevezetőt. Ugyaninnen az is kiderül, hogy a kiadványok szerkesztetését részben Zorán végezte. Ja, így könnyű... :)
Peppers
Gondoltam, hogy valami személyes kín van mögötte(d). Ugyanakkor amondó vagyok, saját tapasztalataimból kiindulva, hogy egyfajta feloldó, a fájdalmakat (legalább egy időre) más szférába emelő hatása lehet egy jó zenének. Még akkor is, ha bánatot okozó emlékeket idéz az a muzsika, ami egykoron összekapcsolódott egy bizonyos személlyel. De talán könnyíti is a szembenézést a múlttal, meggyorsíthatja a gyógyulást. Tudom, nem vagyunk egyformák, de különbözőségeink ellenére mélyen és erősen hiszek a zene emberfeletti erejében, abban hogy segít.
Ja, erre a dilinyós-szentimentál elméletemre épp Zorán a jó példa. :))))
"Mikor engem nézel
Tudom, engem látsz
Mikor szólok hozzád
Érzem, engem hallasz
Ahogy érzem, mondom
Nem kell keresnem a szót
Ugye, milyen egyszerű ez
Ugye jó, hogy egyszerűen így van
Hogyha haragszom rád
Neked mondom el
Hogyha haragszol rám
Nem kell elhallgatnod
És egy rossz nap végén
Nem kell hazudnod, hogy jó volt
Ugye milyen egyszerű ez
Ugye jó, hogy egyszerűen így van
Amikor jöttöd várom
Ha esik, most is fázom
S nem nő az utca kövén virág
Nem írnak verset rólunk
Nem állnak fel, ha szólunk
S az órák rendben járnak tovább
De ha arcod sápadt
Bánt, hogy fáradt vagy
Hogyha sokat késel
Félek, baj nem ért-e
Tudom. szeretsz engem
S vagyunk, ahogy lenni jó
Ugye, milyen egyszerű ez
Ugye jó, hogy egyszerűen így van"
Most ez. Éjjel-nappal. Régebben észre sem vettem ezt a dalt. Hát így van ez.