Én is parlagfű-allergiás vagyok nagy valószínűséggel, meg nejem is, de nem ismerem, hogy néz ki. Hogy mit írtsak, ha látom esetleg.
Orvosi rendelőkben látok rajzolt parlagfű-ábrákat, de nem tudnám egy fényképhez hasonlítani
Friss megfigyelés: a kaszálással sok helyen több kárt csinálnak, mint hasznot. Ugyanis ez a büdös növény (köszönjük neked, Amerika!) egészen lent, a talajszinten hoz vagy három oldalhajtást, ami aztán ezerrel igyekszik behozni a hátrányt. Az M5- ös autópálya környékén, Lajosmizse magasságában figyeltem meg, de azóta sajnos másfele is feltűnt.
Szerintem a kiirtása reménytelen. Borzasztó ellenálló, természetes ellensége nincs, több ezer (3-4k) magot hoz egyetlen tő, valami 5 millió hektár fertőződőtt meg vele Magyarországon, stb. stb.
Én inkább úgy közelíteném meg, hogy az allergiát, mint betegséget lehessen gyógyítani. Ehhez, gondolom igen költséges alapkutatások kellenek, amit a gyógyszergyártóknak eszük ágában sincs támogatni, nem hülyék tán levágni az aranytojást tojó tyúkot.
Ebben szvsz az állam segíthene, de az olyan, hogy csak akkor teszi, ha az érintettek rá tudják kényszeríteni. Szükség lenne egy komoly érdekérvényesítő képességgel rendelkező szervezetre. Viszont az embereket ismerve, egy ilyenre nincs sok remény. Ördögi kör.
Én Olaszországban voltam, és ott egy hétig semmi bajom nem volt. Hazafelé Ausztrián át sem volt gond, de Szentgotthárdon olyan erővel tört rám az allergia, hogy alig tudtam hazáig elvezetni. Amúgy 20 éve szenvedek parlagfű (akkor még vadkender) allergiától, és meggyőződésem, hogy komoly érdekek húzódnak meg amögött, hogy _ne_ fogyjon a betegek száma :-(
nevtelen: nekem is ez jutott eszembe, felgyujtani!!!! Az utcankban egy telek tulajdonos kapott felszolitast az onkormanyzattol, most fog epitkezni, es meg nem rozsaliget az udvara, 10kFtre akarjak buntetni, 3 napon belul irtani, ezzel szemben ennek a mocskos onkormanyzatnak (hogy szakadnanak meg) negyzetkilometerekben merheto teruleteit ismerem, ahol allamig er a gaz, de slr megmondhatja, hogy nem vagyok melynovesu.
Tartsunk demonstartive egetest!!
egyebek:
Kivalto ok: tenyleg egy sokk szeru lokes kell az allergia beindulasahoz, en 14 evesen lettem allergias, amikor nyaron vonattal a Balcsira mentunk, es kozben vegig arattak a sinek menten, dolt az a finom por, dog meleg volt, az osszes ablak nyitva, mire a Balcsira ertunk, allergias voltam.
Roham: van benne valami, hogy felig meddig pszihes eredetu a dolog, ha rajovok, hogy nincs nalam gyogyoszer, biztos rosszul leszek. Azon gondolkodom, hogy szetszedek nehany kapszulat, kiszedem belole a gyogyszert, majd a kedvesemet megkerem, hogy adagolja a gyogyszert nekem, es irja fel mikor adott placebot (urest), en meg felirom, mikor hogy voltam, aztan lehet hogy nem lepodnek meg, ha a placebok eseten se lennek rosszabbul, mint maskor.
Tisztasag: Hajmosas fontos, parnahuzatcsere detto, parketta, takaritas szinten, de arra eletemben nem gondoltam, hogy ne szaritsam a ruhamat nyaron a szabadban. Kosz a tippet!
Egyebkent szarul vagyok, egy hete nem vettem levegot az orromon, mar bocs de allandoan bofogok eves utan, mert levegot nyelek, (vagy kajat tudozok le), neha horpad az agyam a kiegyenlithetetlen nyomaskulonbsegek miatt.
Egyszer korhazban kaptam egy baromi jo szemkenocsot (talan Tanderil) allati jo volt, lehuzta a gyulladast, nem egett a szemem, este lefekves elott kellett hasznalni, csakhogy elfogyott, es korhazi szer, szoval patikaban nyente es nem is irhatja fel a doki. Azota csak hidrocortenol vagy mi.
Ja kene egy szervezet, benne lennek, minden sz@rra van penz ebben az orszagban, na jo nem reszletezem, ez nem a politika forum.
jobbulast:
bs
Értettem, amit írsz. Csak azért reagáltam, mert magamról tudom: amikor támad a pollen, amikor taknyom-nyálam egybefolyik és fulladok, nem vagyok éppen a humorérzékemnél. Nehogy valaki ilyen állapotban félreértse, netán meg is valósítsa.
A tűzben természetesen elég a pollen, de egy parlagtűz esetében sok port felkap és továbbvisz a meleg légáramlat anélkül, hogy a tartalom rendesen elégne. Ez is egy túlélési stratégia, és mint tudjuk, ebben a parlagfű bajnok.
Ez igazán remek ötlet. A tűz által keltett hő egy termiket hozna létre és jó magasra vinné a pollent, hogy nagyobb területen fejthesse ki áldásos hatását. És akinek ez nem lenne elég a megfulladáshoz, azok kedvéért hozzátennénk a gumiégetésből származó dioxint, kormot és egyéb remek anyagokat. Ráadásul sok helyen nyilvánvalóan megoldanánk az erdőgazdálkodás problémáit is egy néhány évtizedre, meg aztán az ott élő egyéb élőlényekkel (madarak, rágcsálók meg ilyesmi) sem lenne több gond.
Mondd, megfigyelted már valaha, hogy hol nő a parlagfű? Például ha az egyik legnagyobb szennyező, a vasút területeit így kezelnéd, egyben megoldódna a a sorompók problémája is (leégne ugyanis a jelzőrendszerük).
Most nagyon perverz vagyok, ha az jutott az eszembe, hogy egy ilyen parlagfüves területre ki kell vonulni némi gázolajjal, meg használt autógumival, előre értesíteni a tűzoltóságot, körbekeríteni, hogy ne terjedjen tovább és rendezni egy ki látványos parlagfűégetést.
csak az tennénk, ami az önkormányzati feladat... ráadásul ingyen...
A Brulamycin nem jó, mert antibiotikum. Valamilyen gyulladást enyhitő csepp kell. Lehet, hogy Neked még használ az Opticrom is, vagy a Visine. Ha nem, akkor mást kell iratni.
Szasa_, erről szólt volna ez a topik. Én viszont már elvesztettem a lelkesedésemet, reménytelennek tartom a dolgot.
Ugyebár minden földterületnek van tulajdonosa. Az önkormányzatnál meg kellene mondaniuk, kié a föld, aztán a bejelentésedre azonnal kellene reagálniuk és menten kiszabni a büntetést. Viszont az a helyzet, hogy Magyrország felelős vezetői nem akarják megszüntetni a parlagfű problémát. Tanulj meg együtt élni vele.
Kedves Szasa_, nem sok jóval biztathatlak. Az irtatás egyrészt reménytelen, másrészt rajtad már nem segít ebben a szezonban. Attól tartok, marad a gyógyszer, de ne a gyereké, ha javasolhatom. Sietve menj orvoshoz, legjobb, ha mindjárt a kerületi tüdőgondozóban kötsz ki - nem tudom, kell-e ehhez a háziorvos beutalója. Siess, hogy mielőbb enyhíthessék a kínjaidat.
Azért azt nem bánnám, ha itt pontosan leírnád, milyen parlagfűszámokat hívtál és ott pontosan miket is mondtak.
Az nem igaz, hogy a kezeletlen allergia minden évben rosszabb lesz. Nekem is 20 éve van, sosem mentem vele orvoshoz, azóta inkább enyhült, minthogy romlott volna. Máskor már július vége felé elkezdődött, most meg csak az utóbbi héten.
El kell húzni innen az országból legalább 500 kilométerrel nyugatabbra erre az időre, az mindig bejön.
husz éve vagyok parlagfűallergiás.
tapasztalataimból egy pár, talán másnak is beválik.
minél kevesebbet tartózkodj a szabadban, ne menj az ország délnyugati részébe, vonaton buszon isten őrizz.
ha kibirod és a munkád engedi a lakásból se lépj ki augusztusban. napi többször zuhanyzás, legalább egyszer hajmosás, naponta cseréld a párnahuzatot, a padlót minél többször vizzel mosd fel, minimális, de inkább semmi kozmetikum, testápló, kerüld a kimerültséget, kialvatlanságot, zárt térben, minél többször erőteljes testmozgás, szobabicikli, aerobik, hrelybenfutás, gimnasztika, amig nem izzadsz de nagyon, szauna, fedett uszodában uszás.
garat, orrüreg enyhe sósvizes öblögetése naponta többször,
a lehető leglevesebb állati fehérje semmi tejtermék a kritikus hónapokban.
mindig augusztusban menj nyaralni tenger mellé vagy magashegyekbe.
és gyógyszer is, ha mindennek ellenére rosszul lennél, a kezeletlen allergia ugyanis évről évre rosszabb lesz, és asztma kronikus arcüreggyulladás meg ilyenek a szövődményei.
amugy javaslom hozzuk létre az parlagfű áldozatainak országos érdekvédelmi szervezetét. háromszázezer emberrel simán lehet számolni. ez a legnagyobb magyar párt taglétszámának az ötszörösen...
Képzeljétek! Az új szereknek hála, szinte teljesen tünetmentes vagyok!!! Annyira jó! El se hiszem, hogy egy hete még az ügyeleten töltöttem az éjszakát!!! :-)))
Az utóbbi három nap engem is kikészített, illetve inkább az éjszakák, nappal még istenes.
Jöhetne egy kis zuhé, hogy elverje már a port.
Addig is fellendítem a papírzsebkendőipart.
Kedves hrl, nem gondolom, hogy olcsó, jó gyógymódok alkalmazását valaki direkt tiltaná, és nem feltételezem az orvosokról, hogy megszegik az esküjüket. Nem gondolom, hogy ennyire egyszerű és direkt érdekkapcsolatok lennének. Azt azonban gondolom, hogy más szinteken igenis lobbizás folyik annak érdekében, hogy a parlagfű problémát ne oldják meg, hanem hagyják terjedni és ezáltal hagyják a hozzá tartozó egészségügyi bizniszt kiteljesedni.
Úgy gondolom, hogy kormányzati szinten is ez a szándék. Amikor a parlagfű irtására vonatkozó, a korábbinál szigorúbb törvényt próbáltak előterjeszteni, azt a mezőgazdasági miniszter megakadályozta. A miniszterelnök is a probléma szőnyeg alá söprését részesíti előnyben, ami akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a katonai egészségügyi alkalmatlanságot jelentő diagnózisok közül töröltette az allergiát anélkül, hogy bármi érdemi intézkedést tett volna az allergiások érdekében. Az egészségbiztosítók is a drága gyógyszerezés mellett vannak, és láthatóan nem érdekük a parlagfű-termelés leszorítása. Ha érdekük lenne, költenének rá. Például kártérítési perekre költenének, amelyek szerintem behoznák az árukat azáltal, hogy elrettentenék a termelőket, és maga a kártérítés is a pénztár kasszájába folyna be. Nem úgy, mint a büntetések, amelyek szerintem csak virtuálisak, mert nem hiszem, hogy érdemben megbüntettek volna embereket azért, mert parlagfüvet termelnek.
Talán az is benne van, hogy ha tényleg szankcionálni akarnák a parlagfűtermelést, ahhoz minden darab földről tudni kellene, hogy kinek a tulajdonában, kinek a kezelésében van. Feltételezem, ahhoz is sokaknak fűződik érdeke, hogy az ingatlannyilvántartásokban ne legyen átláthatóság. Az utolsó ügyben, ahol eljártam (egy iskola mellett volt embermagasságú parlagfű hektáros méretben, dőltek is ki sorra a diákok légúti megbetegedésektől, mikor megkezdődött a tanév), a polgármester ugyan megfenyegette a földet egy százezer forintos büntetéssel, de azt kiszabni soha nem tudták a terület tulajdonjogának tisztázatlansága miatt.
Scenic doktor nekem abban tudna segíteni, hogy mint szakember felvilágosítana: túldimenzionálom-e a problémát vagy reálisan látom a helyzetet. Én drámainak találom a szituációt, úgy gondolom, hogy emberek százezreit, esetleg millióit érinti. Úgy gondolom, a parlagfűszezonban súlyos egészségügyi és gazdasági károkat szenved az ország. Aki dolgozik ilyenkor, az biztosan nem tud annyit és úgy dolgozni, mint ha egészséges lenne, és a szövődmények (amelyek között akár a tüdőgyulladás is ott van) ténylegesen ágynak dönthetnek sokakat. Aki szabadságon van, az nem tudja rendesen kipihenni magát, ezért nem fog tudni tisztességesen teljesíteni ha visszatér a munkához. Aki allergiás és nem szenved, az nagy valószínűséggel hihetetlenül drága gyógyszereket szed, amelyek valójában nem gyógyító, csak tünetenyhítő szerek. Mellékhatásaik vannak, függőséget okozhatnak, rezisztenssé válhatunk. Egyszóval én a nagy, halálos járványokhoz mérném a parlagfűallergia kövezkezményeit annak ellenére, hogy ebbe nem lehet azonnal belehalni. Figyelembe venném a tendenciát is: pár évtizeddel ezelőtt viszonylag kevés embert érintett, nem is vették komolyan. Mára szerintem igazi népbetegség lett belőle, azt gondolom, hogy a helyzet - az egyébként tényleg látható parlagfűirtások mellett is - pedig látványosan romlik, ami az érintettek arányát illeti.
Ha a feltételezésem a probléma nagyságára vonatkozóan valamennyire is helytálló, akkor érthető, hogy az allergia tüneti kezelése egy hatalmas üzletág lesz, a mosóporhoz és az intimbetéthez hasonlóan. Bizonyos döntéshozók talán azt mérlegelik, hogy ebből a tartós, biztos üzletből részesedni akarnak a hátralévő életükben, vagy inkább azon munkálkodnak, hogy a probléma megszűnjön. Hogy senkit ne gyanúsítsak alaptalanul, jóindulatúan még mindig azt feltételezem, hogy az illetékesek (élükön a tisztelt Kormánnyal) egyszerűen nem fogták fel a probléma léptékét és súlyát, ezért gátolják a megoldást (ami szerintem a parlagfű kiirtása) - mondjuk tévedésből. Persze az is lehet, hogy én tévedek.
tanácsokat várok cca. másfél évtizede tartó pollenallergiára (csak 4+). Érdekesség: február végétől május elejéig fülésztől fülészig jártam iszonyatos fülfájással, amiről kiderült, hogy az allergia okozza, ám érdekes módon most vastagon benne vagyunk a fő allergének időszakában, s bár én most semmi gyógyszert nem szedek de ha kell, akár bele is fekhetek a virágzó gazokba. Na erre varjon valaki gombotr, de ha lehet, 2002 január végéig, mert még egy ilyen fülfájós-süket korszakot nem szívesen csinálok végig.
1. Most akkor javult vagy romlott az allergia?
2. Mi a teendő?
Ez egy nagyon kegyetlen dolog és borzasztó, hogy szinte csak ez működik. Amikor rólam '90-ben a parlagfűallergia kiderült, egy ismerősöm cinikusan csak annyit mondott, hogy Svájc, vagy tengerpart.
Pályakezdőként majdnem pofán vágtam.
Azóta eltelt 11 év és rájöttem, hogy mennyire igaza volt. Volt olyan nyaram, hogy hiába szedtem bármit + az összes tünetenyhítő szert (Negro, mentolos rágó stb...) nem ért semmit; aztán elköltöztünk, az új lakásom környezete viszonylag tiszta; belül is átalakult (bőrgarnitúra a holland depókból + párásító szobaszökőkút); a cigiről leszoktam; a munkahelyem klímás; nemrégóta a kocsim is - azóta az enyhe 'napi 1 Claritine + 3 kalcium plussz + napi 2 hajmosás + sok kávé + 2-3 mentolos rágó + állandó napszemüveg'-kúra teljesen elég; nem vagyok ugyan tünetmentes, de napi 5-6 pzs. elég és én sem vagyok egy agresszív savanyú uborka a családom irányában.
Mint korábban írtam, az allergia kifejlődésében én fontosnak tartom az allergénnel együtt töltött időt is; akinek gyenge allergiája van és olyan helyen él, ahol állandóan magas az allergénkoncentráció, akkor a tüneti kezelések ellenére - szerintem - súlyosbodni fog az allergiája.
Márpedig gyerekeim valószínűleg örökölték a hajlamot, tehát nemcsak miattam, hanem miattuk is fontos, hogy - akár még a család életmódváltoztatásával is - úgy izegjünk-mozogjunk, hogy kikerüljük ebben a két hónapban a vadabb helyeket.
PS: Az előbbi hozzászólásomban rossz számot írtam; 26 évesen jött ki rajtam a rossznyavalya.
Csak azért írom, hátha olvassa a topicot néhány perverz nemallergiás is.;-)
Az én történetem azt az elméletet támasztja alá, hogy az emberben benne lakozik a hajlam a rendellenes immunviselkedésre, mely egy rendes 'túladagolás' során előbukkan.
Konkrétan: az érettségi szünetemet (anno) kórházban töltöttem; valami ritka nyavalya tört ki rajtam, úgy kezdődik, hogy erythema multiforme, mint utólag kiderült, nem is azért tartottak bent, mert kezeltek volna - egyszerűen annyira ritka volt ez a dög, hogy szerették volna végigtanulmányozni a rohamokat, ugyanis két elmélet dívott akkoriban róla: vírus/allergia.
Elsős egyetemistaként volt újabb nagy rohamom (az akkori orvos - hogy törjön le a keze - hyperollal ugrott a pofámnak, remélem ma is megvan még a kezén a harapásom nyoma) és véggiggondolva a dolgot, arra jöttem rá, hogy mindkét roham a dohányzással függ össze: az érettségi szünet előtt szoktam rá, a vizsgaidőszakban váltam igen erős dohányossá.
De a lényeg az, hogy a hajlam megvolt bennem és később, amikor vidéken vásároltunk házat, egy olyan gazos udvart kaptunk vele, hogy a nyakig érő gaz alatt cirka másfél méter sittet takart be a föld; két nyarat töltöttem ebben a tömény parlagfű-klímában talajrendezéssel, a második év végén jött az ismert 'hosszú nátha', olyan rohamokkal, hogy néha a fejemet vertem a falba. Ekkor 36 éves voltam; ma már kilométerről megérzem a parlagfüvet.
éjszaka semmi bajom, nincsenek tüneteim, és amikor a fogorvosnál ülök, és muszáj levegőt kapni, akkor az orrom is magától kidugul, és simán lélegzem.. emiatt pszichés eredetű???