Itt csakis a Fidesz hisztériáz és kelt hangulatot valakik ellen (a valakik igény szerint folyton változik), folyton új ellenségképet kreálva, mert állandóan harcban kell lenni.
Ugye azt azért senki nem gondolja komolyan, hogy a határainkon túl bárkit is érdekel egy kicsit is a magyar sajtószabadság, meg a fékek és ellensúlyok, meg a többi.
Az, hogy EP képviselők és hivatalnokok folyamatosan értelmezhető hatalom nélkül politikai nyilatkozatokkal hangulatot keltenek, tematizálnak, hisztériznak nem a képzelet szüleménye. Ezt lehet támadásnak is nevezni. Ezek politikusok, ez a dolguk, csodálkozni nagyon nem kell rajta, ők is szavazatokat hajtanak. Orbán meg kifejezetten rájátszik, mert jól jön neki.
Az, hogy rosszul van megszervezve az egész EU politikai rendszere nekem nyilvánvaló (értsd: én így gondolom) és ennek a tünete, hogy ezt egyes politikusok remekül ki tudják használni.
Ettől függetlenül igaz, hogy már én is sugárban okádok brüsszelezéstől és sorosozástól.
A pedofil-törvény nem a meleg elleni tematizálást, hanem a brüsszel elleni tematizálást szolgálta. Nyilván lehet melegellenesnek nyilvánítani egyes részeit, de alapvetően a brüsszeli hisztériát volt hivatott kiváltani.
Orbán is gyártja az ellenségképet, aki ellen össze lehet fogni a tábort és az ellenzék is, ahogy írtad:
"Az összefogásos brigád is használja ezt, csak ott orbán a közös ellenség." - 20 éve folyamatosan.
A különbség talán annyi, hogy Orbán inkább külföld ellen hangol, a baloldal pedig magyarok ellen. És ez nem elhanyagolható különbség.
Azért mert a melegek elleni támadás mögött nincs ideológia/elv. Csak tudják, hogy Magyarországon szavazatokat lehet nyerni egy jó kis buzizással, lehet vele tematizálni a közbeszédet. Egy rövid időre nem a fidesz témája szerepelt az elsőhelyen, a Fundan ügy ment, ezért elő kellett ezt szedni és remekül működik a dolog.
Mi a f*sz bajuk lenne a homokosokkal, hisz az alkotmányukat is egy buzival íratták, aki drogos melegorgiákra járkál, és erről tudtak is. És nyilván nem szájer az egyetlen ilyen a fideszben. És persze nem kaleta az egyetlen pedofil a kereszténynemzetieknél.
A nersevik tábor egyben tartásához mindig kell egy közös ellenség, ez lehet Brüsszel, Európa, migrik, Soros, buzik. Régi jól bevált módszer ez és nagyon ügyesen is alkalmazzák. Az összefogásos brigád is használja ezt, csak ott orbán a közös ellenség.
Mindenképp' kibasznák. Ha kicsit lennének elfogultak akkor is kibasznák és akkor is kibasznák, ha egyáltalán nem lennének elfogultak. Ezekért persze nyilván nem lesz kár. Én nem tudom nézni.
A "Papi" egyszerű melós. Megcsinálja, amit mondanak. De mivel tudja, másokhoz hasonlóan, milyen, amikor valami jól működik, ezért nem oda való. Vannak történtek, amit max személyesen.
De az, h az összes felszopó viszi be a családot, az döbbenet. Olyan kifizető hely lett, mint Zánka. Vagy ugye hirtelen a balosoknak a bkk, vagy a Főkert.
A kedvencem, h Nacsa Olivér addig fúrt, amíg a feleségét bejutatta valamelyik műsorba, majd elköltözött tőle, h valami színész kezdje seggbe kúrni. Szép csodás brigád.
Szerintem az, hogy rohad az egész az elég jól látszik kívülről is. Az, hogy mindenhova pártkádereket/haverokat raknak a szakmaiság nem számít az is jól látszik. Ezen azért nagyon nem is lepődik az meg, aki itt élt az elmúlt évtizedben.
Az, hogy szívatják a "régieket" az kívülről valóban nem látszik. A beosztásos példa, amit írtál abban biztos vagy, hogy ez az apósod elleni direkt gecizés volt, vagy egyszerűen csak totálisan alkalmatlan nersevikek vezetik a kuplerájt? Ha direkt volt, akkor mi az oka? Az, hogy apósod nem tagja a brancsnak és mint ilyen eltiporandó ellenség?
Bár ez nem látszik, de szét van rohadva az egész. Aki komolyabban értett valamihez, azt kirúgták. Minden munkát kiszerveztek, gondolom nem hozzáértő, hanem haveri cégeknek. Vezető pozíciókba frissen végzett seggnyaló fiatalokat vettek fel, akiknek fogalmuk sincs semmiről. Szerencsétlen apósomat, aki kb 30 éve dolgozik a tvben, 3 évvel a nyugdíj előtt próbálják kicsinálni. 1 héttel korábban kapja meg a beosztását, majd munka elötti nap változtatnak rajta. Napi szinten. Hátha kidöl és elmegy magától. És minden régi dolgozóval ezt teszik, számomra érthetetlen okokból. Pedig miattuk működik még a rendszer.
az kulon gyonyoru egyebkent, hogy a kormany ismet beveti a legkommunistabb trukkot: visszamenoleg valtoztat jogszabalyokon, éppen a seggostoba hitelesek mentésén.
ijeszto, hogy mindig az szopja meg legjobban, fizeti a közös cehhet aki nem volt ostoba
Tegnap késett a Birmingham-Pozsony járat, ezért a pápát sétarepülésre vitték.
A gép felszállás után a légifolyosón a Fradi pálya fölött elrepülve észak-nyugat helyett délnek fordult, Csepel sziget déli végénél megfordult irányba, majd a Szlovák légtérben tett két jó kis kört.
"Ezúttal nem pusztán arról van szó, hogy a drámaian megrendült erejű keresztény egyházak a nyugati kultúrkörben rohamosan veszítik el a társadalmi támogatásukat és a közösségformáló szerepüket. Ezúttal nem pusztán arról van szó, hogy a katolikus klérusnak kínos ügyei vannak, s még csak nem is arról, hogy a papság Magyarországon túlságosan közel került egy határozottan istentelen politikai rendszerhez, melynek romlottságát mentegetni próbálja, hálózatát és papjait pedig arra használja, hogy hatalmon tartsa azt – hisz ez már a Kárdár-rendszerben is így volt. Ezúttal bizony arról is szó van, hogy maga az Orbán-rendszer élő lelkiismerete, a Goebbels-nagydíjas Bayer Zsolt saját szájával nevezte az épp körbeünnepelt szentatyát demens vénembernek, a másik magas rangú illiberális sajtótiszt, Bencsik András pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Ferenc pápa keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel rendkívül súlyos kárt okoz a keresztény világnak”. Most ugyanez a rendszer arra mozgósítja híveit, hogy vegyenek részt ennek a demens és keresztényellenes vénembernek a szertartásán, mert e pillanatban épp ez szolgálja Orbán Viktor hatalmi érdekeit."
Zsenialis, hogy ebben az unortodox peldaorszagban ortodox templomot epitunk bazeg. Kurvara fontos! Azt nem tudom csak, hogy azt a fekete nénikét a képen a gyengeelmeju mosolyu semjen zsolt vajon dugja? Két agancsszobor kozt Kovacs zozoval pariban?
Olvasom, hogy a királyi híradó fizetett fb-hirdetésben kér képet, videót a lepusztult Budapestről.
Tényleg, van alja, vagy mindig van lejjebb?
Nem vagyok híve a politikai tisztogatásnak, de ha ezt az egész bagázst kibasznák egy ellenzéki győzelem esetén, az most a sajtószabadság elleni merénylet lenne, vagy jogos? Nyilván a nem ellenzéki olvtársak véleménye érdekelne.
(igen, a napkelte sem volt pártatlan, de ehhez képest maga a bbc)
Az orvosok még csak-csak, legalább kaptak fizetésemelést, de a többieknek csak a remek katonásdi jutott. És természetesen nem veszi a fáradságot kérdése, minek terheljem őket személyes megjelenéssel? (meg persze van, aki munka vagy az állapota miatt nem is nagyon tud csak ezért odamenni)
És nem is újkeletű a probléma (nem a hálapénz hiánya miatt van): már írtam, hogy anyám a szemészettel nem boldogul. Kb. 2 hónapja előre írnak be embert, ha betelik, nem azonnal nyitják az újat, hanem valamikor. Amit nem tudnak előre megmondani. Mivel 1-2 nap alatt betelik az új hónap, egyetlen tanács - telefonáljon minden nap. De a telefon ott is hasonlóan "működik". Azaz gyakorlatilag a 77 éves anyámnak minden nap ki kellene mennie a klinikára, hátha aznap be tud iratkozni. (ott nem is ajánlják az email-t, nincs olyan lehetőség)
Ez mind brutális probléma. A feleségem 29 hetes terhes. Csak arra a vizsgálatra van időpont, ahová személyesen bemegyünk kérni. Meg is mondják, a telefon félre van téve, annyi beteg nekik bőven elég, amennyi veszi a fáradtságot és bemegy.
Így csúszott a cukorterhelés és nem lesz meg időben a 3ik ultrahang sem.
Közben,h nincs hálapénz, az orvosok látványosan szarnak bele a munkájukba. Ez is nagyon gáz.
Lehet, nem csak a filézés a baja, hanem az is, hogy látja, a legtisztább (azaz piszkosabb) esetben sem léphetnek. (nyilván volt ilyen a maszop idejében is, de most újabb szint van)
A nagyobb baj, hogy ugyanez van az egészségügybem és az oktatásban is. Gyakorlatilag rabszolgának tekintik, aki még ott van - bár minden munkavállaló jogai jelentősen csökkentek, csak nem megszorításnak hívják.
Én most kardiológiára vagyok képtelen időpontot kérni. Napokig hívtam, még a kicsöngésig sem jutottam. Hétfőn kértem időpontot email-ben, semmi válasz. Ma megint a telefon volt soron, a nemtudomhányadik kísérletre végre elértem az automatát, 5-en vannak előttem, várjak türelemmel, 3/4 óra után, mikor még mindig 3. voltam, feladtam. Mekkora mázli, hogy még a covid3 csúcsán is az egészségügy meg sem rezzent vagy mi.
Egyébként, bár nem ez a téma, remélem, nem kell hibbantnére szavaznom. De továbbra is ott motoszkál bennem, hogy ne is nyerjen az ellenzék - egy pirospöttyösseggűvel súlyosbított osztogatás után egy esetleg beütő válság és a következő 1000 évben itt marad nekünk csüngőhasú és örökösei.