cornelius es getom hozzászólásait "Tartalmi rombolás: a kulturált, folyamatos társalgást feltűnően és szándékosan akadályozó és zavaró, off topic hozzá- és beszólások. " miatt töröltem
Kútba ne ugorj, mert akkor már emlékezni sem tudsz arra, hogy milyen jó kis percei voltak életednek. (És azért bízom benne, hogy nem a koncertek jelentik az egyedüli fénypontokat.)
Huj, de jó kedvet csináltál nekem :-)))
Mégse ugrom a Dunába, inkább előveszem a sárga malacperselyemet és elkezdem dobálni bele a forintokat, jól fog jönni az ősszel :-)
A papírjaimat elővettem de olyan sok van huh! Kis idő még amíg átrágom magam az emlékeken. A lemezek kiosztása véleményezésre teljesen leállt? Egy-két írást találtam de sok van még.
Az újságírókról csak annyit, nagyon tisztelem Zoránt azért (is), hogy képes annyi türelemmel válaszolgatni a nem éppen felkészült emberek nem éppen helyénvaló kérdéseire. Ezt Lappa is mondta már de ettől a barkácsolástól falra mászok. Tíz cikkből kilencben szerepel. Én is átrágtam magam azokon amik fent vannak a Zorán honlapon, azért megéri mert kb. minden tizedikben van valami érdekes. Nem tudom, miért nincsenek fent az újabbak, erről Zoránt kéne megkérdezni.
Tegnap este a Magyar ATV-n Szigeti Ferenc beszélgetett Zoránnal. Kicsit széteső volt a riporter, a beszélgetés azonban még így is érdekesre sikerült. Annál hosszabb volt, hogy részletes beszámlóval álljak elő, de azt mindenképp meg kell írnom, hogy: ősszel kb. 22 előadásból álló négyszemélyes kamaraturné várható! A beszélgetésben volt szó gyereknevelésről, repülőgépmodellezésről, polckészítésről, sőt néha még zenéről-zenészségről is.
Kicsit megkésve de megpróbálok felkapaszkodni a vonatra. Újabb lánymadár köszönti a régi kedves ismerősöket és ismeretleneket.
De jó, hogy végre nem offtopic az amit írni akarok, köszi Lappantyú :-)))
Így a koncertek után - kritika helyett...
A turné 24 előadásából ötöt láttam, az elsőt még egész az elején. Úgy volt, hogy rögtön a nyitókoncertre megyek, de ember tervez... :-(
Két nappal később Szegeden. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy tudok menni. Néhány percem volt összecsomagolni, a vonatra épphogy felugrottam. Mikor 7 óra előtt porosan és kimerülten lerogytam az Ifjúsági Ház nézőterén, kezdtem el gondolkodni, mit keresek én itt és normális vagyok-e egyáltalán. Negyed óra múlva tudtam hogy 1.) mit keresek, mert megtaláltam 2.) igenis normális vagyok mert abszolút megérte eljönni, sőt, jövök máskor is.
Szeged után meg voltam őrülve, hogy csak még egyszer, de vidéken lássak egy koncertet. Végül sikerült, bár jóval később. Az élmény a szegedihez hasonlatos (csak talán még nagyobb), a leutazás zűrzavara úgyszintén... :-)
Aztán az a három csodálatos este Pesten. Szinte hiányzott a koncerteket megelőző mizéria :-)
Tatabányára már nem mentem le, de a szívem szakadt meg érte. Ezek után egész kedd este itthon ültem és bőgtem. Gyerekkorom Karácsonyai jutnak eszembe, amikor az ünnepek elteltével bánatos képpel néztem a világba: ilyen csoda után lehet tovább élni, csak nem érdemes... Sok zenei élmény volt már rám nagy hatással és okozott amolyan lelki másnaposságot - a korábbi hozzászólásokat olvasva úgy tűnik, ezt többen ismeritek - de ennyire, mint a mostani koncert(sorozat), még egy se. Jut eszembe erről a Szerelemnek múlnia kell c. dal: az értékek súlyát azon lehet igazán lemérni, mit is érzünk, amikor elmúlnak. Hát így van ez. Minél magasabbra hág az ember a "mennyországba vezető lépcsőn", annál nagyobb a zuhanás vissza a hétköznapok földszintjére. Húú, nem akartam ilyen... Mindenesetre, ekkorát rég nem estem.
Ennek ma egy hete. Most kezdek olyan állapotba jutni, hogy már önkínzás nélkül tudok róla beszélni.
Még valami. Szegeden nagyon sokan voltak a koncerten, de azért lehettek volna még egy kicsit többen. Szóval csodálkoztam... Aznap este barátaink - egész közel laknak az Ifjúsági Házhoz - néztek rám elkerekedett szemekkel: itt volt a Zorán Szegeden??? Nem tudtak róla, az újságokban nem szerepelt, ki se volt plakátozva (vagy legalábbis nem eléggé). A jövőre nézve, ha valakinek szegedi újságíró ismerőse van... hm... én mindenesetre ígérem, szólni fogok a barátainknak. Mit szólok - elhívom őket magammal :-)))
Lehet, hogy nem egész idevaló amit írtam, de mivel abszolút elfogultságból fakad :-), remélem, megbocsátjátok. Ja, holnap előkotrom a naplóféleségemet - minden koncert után jegyzeteltem ám szorgalmasan, amolyan beidegződés - megosztom veletek ami még eszembe jut és talán nem hangzott el. Feltéve, hogy érdekel még valakit.
Mostanra már letisztult egy kicsit a koncert, úgyhogy leírom róla azon impresszióimat, amelyek még nem hangzottak el más (főként Dotis) „szájából”.
Számomra a koncert első nagy élménye az volt, hogy mekkora különbséget eredményezett az, hogy nem egy ütésre, rúgásra és egyébre, hanem egy művészet élvezésére kialakított térben rendeztetett meg az előadás. A szubjektív hangzáskép is sokkal melegebb lett, mint korábban (úgyhogy azt kell mondanom, volt legalább valami jó is szegény BS leégésében). Rendben, több munka három koncert, mint egy, de a közönség szempontjából – szerintem – nagyon is megéri.
Azt hiszem, mostanra érett be Zoránnak a kamarazenekaros elképzelése. Tavaly még több hátrányt láttam benne, mint előnyt, idén viszont gyönyörűen, tökéletesen szólt az egész. Minden a helyén volt (s bár nekem tavaly se volt sok a harmonika, idén kétségtelenül jobban simult a zenei szövetbe). A hangszeres rész ízlésesek, kidolgozottak, s elegánsan-visszafogottan virtuózak voltak.
Külön öröm volt jónéhány dal újraértelmezése (mert több volt ez újrahangszerelésnél). Az Addig jó nekem és még inkább a Sed non est pax csodálatos, új arcukat mutatták meg nekem. Alig volt egy-két dal, amely még őrizte Az elmúlt 30 év… mára már kissé klisésedő hangzását.
A vokál sem volt még soha ilyen jó: hol klasszikus 80 fős nagykórus, hol a Leonard Cohen vokalistájára emlékeztető ízes, bluesos, szólisztikus frázisok jelentették a paletta két végpontját. Bizony-bizony sokszor hátborzongatóan gyönyörűeket énekeltek.
Életem eddigi legszebb Apám hittéjét feltétlenül meg kell említeni, most éreztem élőben először a dal második felében ugyanazt az örömzene-feelinget, amely az eredeti lemezváltozatra jellemző – ráadásul sokkal jobb hangminőségben, mert sajnos az első lemez amilyen zseniális zeneileg, annyira érződik rajta hangtechnikailag a kor (szerencsére a második lemeztől kezdve ez már nem érvényes).
A Képzelt riport nekem Zoránnal, Loksival mindig sokkal jobban tetszik, mint az eredeti. Érdekes volt a Valaki mondja meg igen lassú tempóválasztása.
És most egy kicsit azokról az apróságokról, amelyek nem arattak nálam maradéktalan tetszést (a megfogalmazásban nem véletlen a sok megszorítás, mert tényleg csak árnyalatnyi dolgokról van szó; ezért a kétszeres zárójel).
((Nagyon örültem, amikor Zorán felkonferálta Az én városomat, hiszen ez az egyik kedvencem – nagy lokálpatrióta vagyok –, de aztán az lett az érzésem, hogy nincs még kitalálva a koncertváltozat igazán: a lemezváltozatot próbálták minél pontosabban hozni a jelen hangszereléshez szükségszerűen társuló újraértelmezés nélkül.
Az általam szintén nagyon kedvelt Ahogy volt, úgy voltban (talán a vokálszólamok furcsa felrakása miatt) a harmóniák nagyon furcsán szóltak, az első rész olyan volt, mintha a zenekar egyszerre két számot játszana. A dal második fele azonban bőségesen kárpótolt ezért.
A Kell ott fenn egy országot még mindig nem szeretem, szerintem amúgy is kár volt ezt a koncert végére hagyni – ez a dal nekem mindig unalmas. A Csak játék mint a nekem egyébiránt nagyon kedves Ünnep ki tudja hányadik újrakiadása tőlem elmaradhatott volna, bár kétségtelen sokat dobott rajta Tokody elhagyása.
Gáti Oszkár szintén elhagyható lett volna – nem véletlenül maradt ez a szöveg zene nélkül.
A hangzásban egy apróságot tehetek szóvá, keveselltem a zongorát, szinte csak akkor lehetett hallani, ha más nem szólt mellette. Tudom, persze, ne legyek telhetetlen, az erkélyen nem szólhat minden tökéletesen. De mivel minden egyébbel maximálisan elégedett voltam, úgy érzem, nem kell szemérmeskednem.))
Mindezt összefoglalva életem egyik legjobb, ha talán nem a legjobb koncertélményével távoztam hétfő este (kár, hogy azt nem játszották :) ) az Erkel Színházból.
Köszönjük, Zorán!
Tegnap turnézáró Tatabányán. Ja, a szokásos: pótszékes telt ház, forró hangulat, nagy tapsok. Ha jól látom, kb. egy-másfél évente jut el Zorán egy-egy vidéki városba, de ennyi erővel mehetne akár félévente is mindenhova, tuti a zsúfolt ház. Azt hiszem, ezen már eltöprengtem néhány száz hozzászólással lejjebb, hogy miért is van így. Most is ugyanarra jutottam: garantált a minőség, kicsit mindig más, ráadásul mindig jobb, hát persze, hogy elmegyünk. Meg aztán, normális élő zene alig van már manapság, ilyen színvonalon és ilyen erős szellemi tartalommal meg pláne nincs.
Hasonlóan zajlott minden, mint az Erkelben: nagy muzsikálás (Orosz Zoli néha kicsit gázosabb volt, de bőven belefért), döbbenetesen megszólalt kamarafelállásban is az Addig jó nekem, a Sed non est pax, a 34. dal, súlya volt, a Majd egyszer-nek, a Csak játék-nak, A szerelemnek múlnia kell-nek, gyönyörű volt Az ünnep, húzós az Így is jó, a Boldog idő, az Amikor elmentél, elviselhető volt a Kell ott fenn egy ország, szegény Menj el még bágyadtabbra sikerült (úgy tűnik, eleve rossz tempóban próbálták össze), a kihagyhatatlanokat nem hagyták ki, beletapsoltak az Apám hitté-be meg a Ne várd a májust-ba, tényleg klasszikusak az új lemez dalai, már most sajnálom, hogy legközelebb csak néhány fog beleférni közülük a programba, ahogy most is hiányzott a Jó így, a Táncolj, csak táncolj, a Szeretlek vagy a Hová megyünk? Ha Zorán nem is csinálna több lemezt (ne így legyen!), akkor is évről évre elmennék a koncertekre, legalább öt év kellene, hogy úgy végigjátssza a repertoárt, hogy minden nekem kedves dal beleférjen - akkor meg lehetne elölről kezdeni.
Pici sem hiányzott igazán, az Úgy volt egyedül Zoránnal is gyönyörű volt (az utolsó versszakban hálistennek nem vitte fel a hangját; az az egyetlen rossz pillanata a lemeznek). A Valaki mondja meg-nek is megvolt a dinamikája, pedig féltem, hogy Pici nélkül nem lesz az igazi. És micsoda vége volt Az ablak mellett-nek meg az Ahogy volt, úgy volt-nak, le a kalappal!
Amit tegnap kihagytam: Zorán nagyon jól énekel. Rendesen be volt töltve a tér énekhanggal, és nemcsak akkor, mikor a lányok is nyomták, és nemcsak az énekhang, hanem ott volt benne, amitől egy Zorán-dal Zorán-dal, és nem más. Na, mindegy, ezt úgyse tudom megfogalmazni, de úgyis értitek.
Szóval ilyen volt: nagyon-nagyon jó.
Ma reggel eltöprengtem még a Ne várd a májust-on, de ezt most inkább már nem, ne mindig csak én írjak ilyen litániákat ide.
Ok, igazad van, kicsit demagóg voltam, belátom. Talán ott van a kutya elásva, hogy engem nem érdekelnek túlzottan az autók. Talán pár HP nyomtatót szívesebben megnéztem volna... :-))) (Vagy valami jó kis westel előfizetést.)
(Á, megvan, az ARAL ezért pártolhatott el: egy benzinkút mégsem kísérheti a turnét... :-))))
Jah, a Ringasd el magad vége felé az én pofámba irányította egy fickó a kamerát, elég sokáig :/
Majd szóljatok ha megtudjátok mikor lesz, megnézem mennyire ronda voltam :)
Persze, álltak. Különben vidéken is kiállítanak a helyi VW-disztribútorok, de engem ez egy csöppet sem zavar. Amúgy is bírom a VW-t, meg ha ettől csak egy forinttal is olcsóbb a jegy vagy több a zenészek gázsija, ám legyen. Nem kötelező megnézni a kocsikat (viszont jó).
Annyira jó volt, amikor azt énekelte, hogy:
...sok futballmeccs meg vetélkedő nagyon kéne még...
a feje fölött meg lógott a tévékettős tábla. :-))
Az Aral meg jól eltűnt a szponzorok közül... Szombaton is álltak Wolkswagenek a színház előtt? Az azért egy icinykét több volt, mint kellett volna, de szerencsésen el is felejtettem, mire beértem.
Meg egyáltalán minek közben tapsolni ? :)
Én inkább a teljes agykapacitásomat a zene figyelésére összpontosítom ilyenkor, nehogy már a motorikus funkciók elvegyék tőle... :)
Még a dalok végén is ... mindenki elkezd tapsolni, én akkor kezdek kijönni a transzból, aztán majd fél perc múlva taps... :)
Na, pont ezen mérgelődtem én is egy csomót. Mi a fenének kell beletapsolni egy-egy dalba, szerintem nagyobb tiszteletet fejez ki, ha csendben figyelünk, mint az oda nem illő taps.
Aztán meg azt sem értem, hogy a ritmusosabb daloknál miért tapsol az, akinek semmi ritmusérzéke nincs? Legalább figyelné a Kornél kezét... :-) Igaz, azt nem könnyű követni. :-)
Hát ehhez alig tudok hozzáfűzni valamit... :)
Esetleg azt hogy a Sed non est pax végében kicsit csalódtam... Nagyon szép kórus volt a végén, de valahogy mégis elmaradt a múltkori BS-beli, szinte brutálisan frenetikus élménytől, amikor úgy tűnt, egyszerre hallok egy szimfonikus zenekart meg egy 50 fős kórust... :)
Különben az egyik amit legjobban csodálok Zorán koncertjeiben, hogy újra és újra megújul, szinte minden dalt mindig újrahangszerelnek... és másképp szól, mint ahogy vártam, de (talán egy két kivétellel) mindig fantasztikusan... :) Pl az a már említett harmonika-hegedű-gitárszóló... :)
Ami még megragadott: a fények játéka, különösen A hídon-ban... ott villogtak a háború fényei a színpadon...
Ja, egyet magyarázzatok meg nekem... miért van az hogy az emberek annyira megörülnek egyes daloknak, meg hogy fölismerték, hogy a szöveg elejébe beletapsolnak ? :) Pedig pl az Apám hitte a gitárbevezető első akkordjáról fölismerhető, miért nem akkor tapsolnak ha már tapsolhatnékjuk van? ;)
...jaj, már az este arra gondoltam, hogy milyen jó lesz, amikor a Dotis pontosan felidézi a műsort én meg jól végigélem mégegyszer a koncertet! :-)))
Köszönet érte...
_________________
Jó volt, olyan jó volt. A bőrömnek játszottak. Hol a hideg futkozott rajta, hol meg átöleltek a hangok. Általában az egészre figyeltem, időnként meg kipécéztem egyik-másik zenészt és csak bólogattam, hogy tényleg. Az új lemez dalainál meg csak ámultam, hogy mennyire nagyon jók, nem azt mondom, hogy jobbak, mint a régiek, hanem valamiképp másak, frissek, adekvátak - nekem szólók. Számomra a Hídon volt a csúcs, tapsolni is elfelejtettem, csak néztem ki a fejemből utána percekig.
Zorán meg kedves volt, nekem tetszett, hogy sokat beszélt, végtére is színházban ültünk.
Színház... hát, ez egy kicsi negatívum. A színpadon zajló események nagyon bejöttek, a nézőtér viszont nagyon nem. Annyira közel voltak egymáshoz a székek, mellettem egy erősen kövér (és erősen kölni szagú) hölgy egyszerűen nem fért el a saját székén és átfolyt az enyémbe, és ezen még ő volt felháborodva. Az előttem ülőtől alig láttam és mérhetetlenül zavart, hogy a jó kis zenélős részeknél és a jó kis új daloknál a környezetem folyvást izgett-mozgott, mintha unta volna. Azért sikerült ki-, kikapcsolni őket magamból és csak a színpadra figyelni... De így utólag azt mondom, hogy kár, hogy nem adtam több pénzt valami jobb helyért, megérte volna.
Szó se róla: ez legyen a legnagyobb baj. :-)
Szóval jól éreztem magam, megtaláltak a hangok és egy darabig még biztosan hordozom magamban őket, ha nem örökre.
Igazán nagy bulik után másnapos szoktam lenni, olyan "postquam coitum omnia animalia tristia" (utána minden állat szomorú) hangulatom van. Mostanában már ritkán adatik meg nekem ekkora koncertélmény, de ez olyan volt - vasárnap lelkibeteg voltam, hogy miért nincs megint szombat...
Ahogy elnéztem a színpadot, meglepett, hogy nem lesz Papp Gyula, Czomba Imre, Csurgay Attila és Szabó Tamás. Meg kell mondjam, egy csöppet sem hiányoztak, nélkülük is kellemesen telt volt a hangzás. Viszont a turné hetes felállását kiegészítette Lantos Zoltán, és ez nagyon jó volt, rendesen odatette a magáét. Lattmann Béla hozta, amit kell, semmi különös, Kornél, mint mindig, Pipi évről évre egyre jobb, gyönyörűen szólt az akusztikus gitárja, csoda hangokat talált rajta, bámultam. A vokalista lányok aranyosak voltak, a mozgásuk is élmény volt, néha meg olyanokat énekeltek, hogy felkaptam rá a fejem. (Meg az a fincsi kasztanyetta a Szerenád-ban.) De az igazán kellemes meglepetés Orosz Zoltán volt. Amit tavaly művelt, az nehezen minősíthető, kíséret címén szétjátszotta a dalokat. Most viszont lehiggadt, vagy megtanult kulturáltan kísérni, vagy mi; mindenesetre nagyon a helyén volt, beépült a zenekarba, belesimult a zenébe. Nem voltak zavaróan fölösleges virgák, beragadt hangok, szétkent futamok, mint tavaly. Szóval igazán tetszett, élveztem a játékát.
Az elmúlt majd két évtizedben láttam már Zoránt jó néhány kísérőzenekarral, de ez a mostani talán a legjobb, valami kikristályosodott. Voltak olyan dalok, amikről el nem tudtam volna képzelni, hogy zongora nélkül is meg tudnak szólalni (Addig jó nekem, Sed non est pax), és mégis, úgy szóltak, hogy még.
Aztán a program. Az én városom-at utoljára talán '80-81-ben játszhatták, de most újra - jólesett. (Ilyen csemegékre vágytam már régóta.) Akárcsak a legalább ilyen régóta nem játszott Menj el. Igaz, ennek a tempója szombaton kicsit öregesre sikerült, de azért kellemes volt. A Ne várd a májust furcsa volt így májusban, nem igazán tudtam átélni, de sebaj. Kellemes meglepetés volt még az Ahogy volt, úgy volt (hú, a végén, ahogy körbe-körbe játszott a harmonika, a hegedű és a gitár!) meg a már említett Addig jó nekem és Sed non est pax is.
Az 1997-ről a Csak játék fért bele a programba, de ez nem maradhatott ki, ahogy a Majd egyszer sem; súlya volt mindkettőnek. (Micsoda szövegeket ír Dusán az utóbbi években!) Jól választott Zorán az új lemezről (A színfalak mögött, Úgy volt, Az első dal, Az ablak mellett, Szerenád, A hídon), számomra már ezek is majdnem klasszikusok.
Örültem annak, hogy a Boldog idő-ben csak Kornél szólózott, nem szerettem régebben, mikor a többiek is csörömpöltek. Viszont a Kell ott fenn egy ország továbbra is hidegen hagyott, furcsa volt nekem ott, a koncert legvégén. Na, jó, a közönség szerette, csak én nem bírom. Azért el kell ismerni, hogy nagyon melegen szólt így visszafogottan, akusztikusan, se kórus, se playback-vónosok, semmi zavaró sallang.
Hozzá kell tennem, hogy a turné elején még játszottak két csemegét, a Feltámadtál-t Schöck Ottó emlékére, meg az Éjfél után-t, de ezek az Erkelben nem hangzottak el, talán időközben kikoptak a programból.
És a vendégek. Akik nem is voltak igazán vendégek. Hiszen Lantos Zoltán csak kísért (de hogy!), nem volt szólóprodukciója, Presser Gábor pedig elmaradhatatlan a pesti koncertekről. Kifejezetten örültem, hogy nem volt más vendég, az utóbbi években egyre jobban zavart, hogy a meghívott produkciók széttördelik a Zorán-koncert hangulatát. Vasárnap Gáti Oszkár elszavalta Dusán Kabátdal-át, de ebből mi szombaton kimaradtunk - volt viszont helyette egy laza aranylemez-átadás, Hegedűs Lászlóval és Dusánnal.
Szóval a Pici. Akinek éppen szombaton volt a születésnapja. Jó volt őt hallani az Úgy volt-ban, klassz volt Az első találkozás, finom a Ringass még (csak a végén az instrumentális tobzódást hiányoltam, öt éve, a Vígben még volt, most elmaradt). Aztán játszott még a 34. dal-ban, visszajött a Valaki mondja meg-re (mekkorát hasított ott a vokál! - pedig csak négyen énekeltek), és volt egy olyan Ringasd el magad, hogy majdnem leszakadt a plafon.
És persze Zorán. Néha sokat beszélt, véget nem érő körmondatokban, bevállalta a szólót Az ünnep-ben (talán jobb lett volna Pipire bízni) - egyébként semmi különöset nem csinált: ült középen, játszott és énekelt, és mégis, tőle működött az egész. Hiába a csodálatos dalok, hiába a nagyszerű zenészek, Zorán nélkül mindez nem sokat érne - illetve nem is lenne. Ő tölti meg varázzsal a produkciót, tőle van. Ez a titka.
Nekem még lesz ma este egy Tatabánya (biztos élmény lesz az is, bár hiányozni fog Pici), aztán remélem még sok-sok ilyen koncert. Úgy tűnik, Zorán öt-hat éve felért a csúcsra, és azóta sem engedett alább, sőt, évről évre jobb, érettebb lesz. (Mint az óbor - de már 1983-ban is ezt írták róla.) Szeretném még ezt így sokáig, nagyon sokáig...
Kávé, csend, kisgyerekszuszogás, - kellemes vasárnap délutáni 'pihi' hangulat, - Zorán épp azt énekli:
"Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután egy igazi fagylalt jól esik
És újra érzek egy régi illatot..."
Jaj, dehogynem, csak kaptam ajándékba két jegyet. Amúgy nem földszint, hanem középpáholy, és nem 4700, hanem 3500. Még aktuális.
Él valamelyik e-mail címed, vagy mindaz már a múlté?
Hihi, nekem meg szombatra van jegyem :)
Viszont majdnem jól megjártam ma... megyek be postára befizetni nehány csekket, kihúzom a zsebemből a csekkeket... fél perc múlva odajön hozzám egy leányzó két koncertjeggyel a kezében, aszongya: "asszem erre meg szükséged lesz... Mondom, ja, kösz :)
Drága mulatság lett volna elhagyni őket...
Hej, de királyság, az én jegyemre meg az van írva, hogy május 29., erkély, jobbközép, 2. sor, 18. szék. Ja, meg az is, hogy ZORÁN... :-))
Akkor tanálkozunk, az tisztán látszik!
(Őszintén szólva azért magam is sokalltam a jegyárakat. Szép, szép, hogy színház, meg minden, de azért a földszintes megoldásoknak tisztességgel(?) megkérték az árát.)
Én is örömteli hírt jelentek be: a május 29-i koncert erkély – jobb 13. 12–15. székekre ne is pályázzatok! (Tudom, hogy nem a legjobb helyek, de ha négyen megyünk, drágrábbra nem futja.)
Na jó, persze, az MDF-búcsúztató, de nem is ez a kérdés, hanem, hogy ősszel volt-e igazi (csak)Zorán-koncert a BS-ben.
A szombati Erkelről nem lenne ildomos hétfő esténél korábban írni. Az információim alapján így is elmesélhetném akár az egész programot, de persze nem teszem, mert "lett gyerekszobám".
Annyit azért elmondok, hogy amit már egy ideje forszíroztunk itt-ott, megtörtént: Zorán rendesen átalakította az utóbbi néhány évben kicsit "beállt" koncertprogramot. De nemcsak az új nóták miatt (ezek közül különben ötöt játszanak). Elővett olyan dalokat, amiket utoljára 1993-ban, Az elmúlt 30 év-koncerteken játszottak. Van köztük olyan, amiről el nem tudtam volna képzelni, hogy ebben a felállásban, zongora nélkül is meg tud szólalni. (Mondjuk jártam már így korábban, például a Majd egyszer-rel vagy a Hozzám tartozol-lal.)
Aztán vannak még régebbi dalok, amiket Zorán '91, illetve '83 óta nem játszott, meg még annál is régebbiek, amiket vagy sose hallottam élőben, vagy ha igen, akkor annak már majdnem húsz éve, és nem emlékszem.
Szóval klassz a program, tele kellemes meglepetésekkel. Egyetlen olyan dal van, amire egy csöppet sem vágyom - tudom, sokaknak meg pont az jön be. Azt meg nem érdemes számolgatni, mi marad ki: abba a bő két órába csak huszonvalahány dal fér bele, nem lehet mindent.
Azért ezt elviselném még úgy negyven évig: kétévente egy új lemez, évente egy nagy buli és egy-két vidéki kamaraturné, csemegézve az egyre bővülő életműből. Bárcsak sose maradna abba!
