Pareto hívei sokkal nyilvánvalóbb túlzásokba esnek, amikor a 80-20 szabály általános érvényességét próbálják bizonygatni. A világ vagyoneloszlása folyamatosan változik, az utóbbi évtizedekben pedig sosem látott, egészen durva egyenlőtlenség alakult ki.
Sok igazságod van, és jogos a szkepticizmus, hogy az előadott magyarázat nem fedi a valóságot. Ezek a kérdéskörök nincsenek sincsenek rendesen kikutatva, avagy megnyugtatóan tisztázva, kezdve ott, hogy a jitter általi időtartomány-torzításra mennyire érzékeny a hallásunk.
ne szaladj előre, várd meg audioland portásának véleményét, a szupersegítő xnc ajánlatát is... esetleg együtt kiszállhattok (maszkban) a helyszínre, és ott - a maszkot levéve, természetesen - közösen megoldjátok egymást ;P
Ez az idézet a szerencsétlen sorsú szopránok CD hangját illetően erősen tévútra visz, bár lehet, hogy üzletileg ez a riogatás legalkalmasabb a bukszanyitásra :)
Ahogyan teljesen tévút az akusztikus visszahatást belekeverni a cd futóművek által okozott, egyébként még közepes kvalitású, tehát nem high-end rendszerekben is hallható hangi elszíneződésbe, vagy auditív finomságok eltüntetésébe.
Az a kérdést már sikerült tisztáznia, hogy szól-e külön a jobb és külön a bal csatorna. Miután leírta, hogy szól, értelmetlen játék ugyanezt melegponti brummogtatással is kipróbálni.
"If you put a CD player into an anechoic chamber, in front of a loudspeaker and sweep frequency, you will find a really vicious peak in the focus servo current around 800Hz, very high Q The disc resonates and the focus wants to follow it. This current demand modulates the power supply and generates jitter, which is influenced by the acoustic energy going to the CD player from the speakers. Since it’s around 800Hz, we have this problem with female voices. If you know someone who can sing in that frequency range, very loud, they can shut CD players down (because once focus is lost, the player can’t recover)."
Nyilván egy tipikus, lemezből hajtogatott CD-lejátszó ház nem egy Wertheim-széf, és a jelenséget elő is lehetne idézni, de ahhoz, hogy odabent vibrálni kezdjen a lemez, a hölgynek egy hajókürt hangerejével kéne énekelnie.
"Even printed circuit boards are affected by vibration because you have piezoelectric events through bending"
Ez szintén igaz, de mi kéne az előidézéséhez egy 4-6 ponton felfogatott nyáknál, ami egy fémházban van? Trambulin közvetlenül a hifi mellé?
A lent belinkelt cikkhez hasonlót magad is könnyen írhatnál, ha bekéredzkednél egy EMV-kamrába, körbebástyáznád a hifit antennákkal, aztán ha találnál olyan jelet/frekit, amire az egység csuklani kezd, hordozhatnád körbe a mérési eredményt, mint a véres kardot. Mindenki beszopná, mert senki nem teszi fel magának a legfontosabb kérdést: az adott jelenségnek mennyi relevanciája van az én felhasználási esetemben? Az esetek 99%-ában a válasz pedig az, hogy semmi.
Meitner nem sarlatán, kiváló DAC-ket csinál. Ugyanakkor üzletember is, akinek az az anyagi érdeke, hogy te az olyan dolgokat is fontosnak tartsd, aminek a mindennapok átlagos felhasználási eseteiben nulla a relevanciája, mert ettől nyílik meg a tárcád. (Kis rosszindulattal azt is mondhatnám, hogy a high-end gyártók többsége azokból az emberekből él, akik nem ismerik a Pareto-elvet.)
1. Csatlakoztasd a korrektort(üres bemenetekkel) az egyébként más üzemmódban jól működő minitoronyhoz (analóg bemenet), s állítsd analóg bemenetre a rendszert. Kapcsold be a korrektort is.
2. Állits be kis hangerőt a tornyon
3. Egy fém tárggyal felváltva ingereld a korektor bemeneteit (pl egy kis csupasz fémdarabbal (gémkapocs), kézből, úgy hogy mást nem fogsz meg. A felváltott érintésekkel vagy jobb, vagy a bal hangszóróban kattanást, majd hálózati 50Hz-es brummot fogsz hallani, melynek erősségét a hangerőszabályzóval álítani tudni kell, s nagyjából szimmetrikus hangerőt produkál a két oldal. Ha ez így van, a korrektor "nagyjából" rendben van, s rendszertechnikailag együttműködik a toronnyal. Ha nem - már a korrektor sem jó.
4. Csatlakoztasd az RCA kábeleket a játszóhoz (földelő zsinórt nem!) - mennek e a csatornák?
Ha rendben szól hallgasd figyelmesen, tetszi-e, jó-e?
5. Ha ok, erős hangerőnáél járasd a lemezt, üresen, s csendes szobában hallgasd a hangszórót, van e jelentős zaj, búgás (hálózat 50Hz). Ha nincsen, használd egészséggel, s felejtsd el a földelő zsinórt. Ha van akkor már összetettebb a probléma, kevés a távszervíz...
Ennek azután zérus köze van a történethez. A hangszórók - fa (szigetelő) dobozban, valahol távol... - "lebegnek" a kimeneteken. Ha a kimenetek nem földfüggetlenek (általában nem) akkor is teljesen mindegy, hogy a rákötött hangszórók fázishelyesen, vagy sem vannak rákötve (a megszólalás szempontjából - ha már megy a rendszer, természetesen a térhatás miatt helyesen kell bekötni).
ne sörözz meg prédikálj, hanem dugd be a lemezjátszót közvetlen a hifibe, cincog vagy nem, ezzel máris fény derül legalább egy hibalehetőség előfordulására
Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy legalább itt segíteni akar. Lefényképezem majd az egészet együtt és külön-külön is az egységeket, hátha valamit megláttok ami nekem teljesen nem mond semmit. Azt hittem bedugom a kábelt, szisszentek egy sört és mehet a móka. Hát nem:))
Nikknevedhez méltóan kissé zavaros a szakmai retorikád;), de ez itt napi szinten előfordul, semmi gond...
Nehezen tudom magam elé képzelni a kütyü és dróthalmazt. Mindenesetre, tisztítsuk a zűrzavart azzal a kísérlettel, hogy a korrektor kihagyásával bedugod a lemezjátszó rca dugóit a hifi bemenetbe, csakhogy megjelenik-e az a nagyon vékony cincogó hang mindkét hangszóróban, amit a lemezjátszó pickup alapból szolgáltatni képes.
A lejátszóból jön egy fekete vezeték erre gondoltam, hogy föld. Vagy test, vagy valami izé. Ennek. Van csatoló pontja a riaa-n, erre gondoltam. Na ez a "föld pont kontaktol az egyik jelvezetővel. A másikkal nem.
Nem szeretnék értelmetlen vitákba kezdeni, hiszen az egész hifizést éppen ez teszi vállalhatatlan hobbivá.
Én csupán tapasztalatokra vagyok kíváncsi Naiv fórumtárs új készülékével kapcsolatban is, arról nem tehetek, ha ő egyáltalán nem kíváncsi a tapasztalatait és láthatóan szerény ismereteit messze meghaladó olvtársak tudására és főleg tapasztalataira. Ha neki ennyit jelent például egy lemezjátszó, az a magánügye, ettől függetlenül mondhat olyant a most megvett masináról, ami a hozzánemértése ellenére még fontos információ lehet. Én az Amazonon is elolvasom az engem érdeklő készülékekről a leglaikusabb, vagy nyilvánvalóan hülyeségeket írók véleményét is. Eggyel több vagy kevesebb laikus, nem számít, nem élet-halál kérdések ezek számomra, viszont tényleg szórakoztató tud lenni időnként:)
Ahogy írtam teljesen amatőr vagyok. Ahonnan elhoztam ott kipróbáltuk, gyönyörűen szólt. Ott egy régebbi erősítővel működött, nem volt külön riaa. Nálam is akkor van gond ha mindkét árnyékolás "csatlakoztatva van, hozzáér az érintkezőhöz". Nem lehet valami gebasz azzal, hogy a testkábel az egyik jeladó vezetékkel kontaktban van a másikkal nem? Egyáltalán kell, hogy kontaktban legyen? Esetleg a lemezjátszón belül lehet valamilyen zárlat a vezetékek között? Nem a 220 -ra gondolok.
Teljesen laikus vagyok ebben a témában, ne nevessetek ki, lehet, hogy volt is már róla szó, lusta voltam végigolvasni. A problémám, hogy adott egy lemezjátszó, egy riaa korrektor és egy mini-hifi. Az rca kábeleket csatolom a korrektorba és a földelést is bekötöm. Természetesen a hifit is csatolom. Semmmmi! Egyik rca-t félig kihúzom, akkor az egyik hangszóró tisztán szól. Ha a másik rca van félig kihúzva akkor a másik hangszóró szól szépen. Egyszerre a kettő nem szól. Ha mindkét rca teljesen be van dugva akkor a nagy semmi, még zaj vagy brumm sem. Mi lehet a hiba???? Rámértem multiméterrel, az egyik jeltovábbító besípol a földdel, a másik nem. Ez normális?
Tegnap este nullákból és egyesekből álló "digitális világról" csacsogtál, vakteszt követelésével egybekötve, reggelre viszont hipp-hopp "összeért"*? Nahát... És ez mégis, hogyan történt? Mikor? Netán valami elhúzódó folyamatot kell elképzelni? (Kezdetben vala két összebékíthetetlen világ... ...??:))
Bele kellene végre nyugodnod, hogy Meitner szavai téged akkor sem igazolnak, ha segget csinálsz a szádból, viszont majd' minden téren ellentmondanak, a legalapvetőbb szemléleti kérdésektől kezdve.
* Az öreg véletlenül sem valamiféle összeérésről beszélt, hanem arról, hogy áramköri szinten nem húzható éles határ
"komolyabb CD játszók hangjában nagyon is számít, hogy mi van alatta. Ennek a meghallásához azonban nem elég sajnos a konzumhifi színvonala. Bocs."
Ha nem számítana, hogy mi van alatta, akkor nem gyártanának kimondottan CD-futóműveket. Volt alkalmam meghallgatni egy Audiomeca Pierre Lurne Mephisto CD-futóművet. Ég és föld különbség, mint amiket eddig hallottam. A kommerszebb CD-playerek lemezfiókjai is bóvli műanyagok. Még a régi Onkyo Integra DX-6550-re is csináltak egy vaskosabb fém fiókot. De vannak olyan futóművek is, amiken a CD-t felülről kell betenni, sőt van olyan, ahol még lemezleszorítósúlyt is tesznek rá, pont mint egy lemezjátszónál. Hogyne számítana a stabilitás itt is.